Wilkina & Eskel @

A fiatalok egykor megmosolygják az öregek furcsa szokásait, az idő vasfogának harapásai nyomán keletkező különös barázdákat, amelyek nem csak a bőrön jelennek meg. Aztán a fiatalok elkezdenek öregedni és megtapasztalni magukon is a mindent lebíró ősi szörnyeteg, az idő marásait. Így voltam vele magam is. Zsenge, zöldfülű tanonc korunkban Geralttal sokszor megmosolyogtuk a kandalló közelébe húzódó Vesemirt, manapság pedig, hiába vagyok kiváló erőben még, de az inaim, az ízületeim bizony megérzik a tél első leheletét is. Idén pedig még késve is érkezek Kaer Morhenbe magamhoz képest, de hát sűrű év volt ez. Vadászat a kikimóra királynőre Cidarisban a mágusnő oldalán, hosszú vándorlás a cserfes, tapasztalatlan trubadúr lánnyal, közös lovaglások Gabriellel és Karmélével, nem siettem el az érkezést. De nem számít, ez alkalommal intézze más a bevásárlásokat, majdnem mindig rám szokott hárulni.
Amikor beléptettem Skorpió hátán Vrakovaczba, az ismerős nádtetős házakkal teli falucska két ígérettel fogadott. Egyrészt, hogy már csak három napi lovaglás Kaer Morhen, másrészt a levegőben sodródó egy-két hópehely a már az igen közeli voltát jelentette a hideg évszaknak. Ma már nem megyek tovább. Innen az erődig nincs több lakott település, ha csak le nem tér az ember nagyon az útról, illik kihasználni a meleg szoba-meleg étel-meleg ágy triumvirátusának kényelmét.
Befordultam a Virgonc Lidérchez címzett taverna udvarára. Juraj, a kocsmáros nem valami általunk, mondhatni törzsvendégei által lemészárolt szörnyeteg emlékét őrizte így meg, hanem azon italmámoros estéjét, mikor a hitvesi ágy helyett az anyósa ágyában kötött ki. Vrakovacz egyszerűen túl közel feküdt Kaer Morhenhez ahhoz, hogy a farkas vajákok ne az otthon kapujaként gondoljanak a dolgos favágók lakta településre. Minden évben megfordultunk itt mindannyian ősz végén és az olvadás utáni első napokban, olykor még a kettő között is, felüdülés volt, hisz a helybeli népk számára nem csak rémmesék, de ismerősök voltunk. Nem köptek utánunk az utcán, nem rajzoltak gonoszűző jelet a szívük fölé, ha beszéltünk valamelyikkel, Juraj a kocsmáros mindig tisztelettel és nem vizezett vodkával, Kaspin, a törpe kovács, rendes érkezésünk idejére már előre beszerzett jó bőrökkel fogadott a sérült páncélok számára. Ha Lambertnek hinni lehet, a helybeli hajadonok is igen készségesek voltak.
Gondolataimból Skorpió riasztott fel, aki most egyáltalán nem volt készséges, mint máskor, hanem kitört és örömteli szuszogással ment oda az egyik kikötött paripához. Utána lépve nekem sem kellett szívdobbanásnyi idő sem, hogy felismerjem a szénfekete, gyönyörű kancát. Ichaer! Wilkina virgonc, fiatal kancája. Skorpió örömtelien fújtatott ahogy meglátta, de két szempillantás nem telt bele, hogy már ingerkedjenek egymással. A mén néhány szálat harapott ki Ichaer sörényéből, pedig nagyon is szereti a kancát. Esküszöm, olyan a lovam néha, mint Lambert. Ha valakit kedvel, meghúzza a haját. Kikötöttem a jószágom, felírtam a fülem mögé, hogy jövök 30 orennel Lambertnek, majd elindultam a Virgonc Lidércbe.
Odabent énekszó ülte meg a pipafüst, bor és emberi verejték szagának keverékét, a kandalló barátságos meleggel árasztotta el a helyet. Belépve rögtön Jurajra, a hegyomlásnyi kocsmárosra nézve ujjamat vastépte ajkamra helyezve mutattam neki, hogy maradjon csendben, mielőtt öblös hangján rikkantva üdvözöl, mint mindannyiunkat. Helyette kénsárga szemeim máris a vörös hajkoronát keresték és nem is volt megtalálni. Sőt, még háttal is ült nekem. Szerencse. Elvettem a pultról két rozsvodkát és megindultam. Joggal feltételezhettem, ebben a tömegben teljes képtelenség akármilyen halással is kiszúrni a lépteim a rengetegből. Így hát talán kellő meglepetéssel sikerült átnyúlnom a farkaslánykánk jobb válla felett és rakni elé az asztalra az egyik kancsót.
- Ma fél áron van a szakmájuk hírnevét tivornyázással rontó fruskáknak - közöltem teli pofával vigyorogva, aztán barátságosan nyújtottam is a karomat felé. - Wilkina! Rég láttalak! Örülök, hogy idén már voltál szíves hazanézni az öregekhez!

P.S.:Ha valami nem tetszik, rugosni javításért Eskel bácsit Mood: Isara

Eskel & Wilkina @

Noha némi kalamajka árán is, de visszaszereztük Kaer Morhen-t a farkas vajákok számára. Viszont... a két lókötő még nem érkezett meg télire, így magamra vállaltam a nagy bevásárlást. Geralt és Vesemír had intézzék el saját ügyes-bajos dolgaikat. Ennek ellenére nincs elfelejtve számukra a jól megérdemelt monoklijuk. Örülhetnek, ha a tél végére kiheverik! Három napnyi lovaglást követően a tél igen csak megvetette éles agyarát combomban és Ichaer-t sem kímélte. Fiatalok lévén, s hogy engem fűt az a bizonyos szerelem (nem, nem az alkohol iránt, hanem a Medvefi ki állandóan melengeti lelkem).
- Van egy sanda érzésem, hogy a mai nap más lesz a többitől.- Paskoltam meg a kanca izmos nyakát, ki helyeslőn prüszkölt. Vrakovaczba érve kellemes melegség öntötte el. A helyiek nem féltek tőlünk, sőt egy-egy lánnyal még kölyökkoromban együtt fontunk koszorúkat tavasszal. De felettük is eljárt az idő, mára már férjhez mentek ennek ellenére örömmel fogadtak újra köreikbe. Régen láttuk egymást így a bevásárlást követően beültem velük a Virgonc Lidércbe kicsit vihorászni az újabb dolgokon. Előtte azért Ichaer-t letakartam egy neki készített pléddel. Néhány helyre csattot raktam és szíjat, hogy ne mozogjon rajta, mint a szügyénél és hóna alatt. A nyerget elé helyeztem, hogy lássa, és ne tehesse el senki. Feltőrtem az itató jegét, hisz ha én fogyasztok, tegye ő is. A kocsmáros pedig vígan fogadott, mint mindig. Ám a lányok nem hagyták, hogy vele tárgyaljak, a kandallóhoz ültünk és beszédbe elegyedtünk. Mosolyogva hallgatom az eseményeket a kis favágó közösségbe, ahogy az ifiú szerelmes legények ölelik kedveseiket és olykor belekortyolnak kupáikba. Mikor felém kérdeznek láthatatlanul nyelek nagyot. Nem tudnak a medve vajákról.
- Nos... hát..- kezdenék bele nyögvenyelősen mikor a jobb vállam felől egy kupa csattan az asztalon. Majd hang is társul a kézhez.
- Eskel bácsi! - nézek hátra meglepetten, nemi hitetlenkedéssel és mikor szembe találom magam a vágott arccal mosolyom majdnem a fülemig ér.
- Tivornyázik a keresztanyukád dérde kalácsa! Nem látod, hogy barátnéimmal beszéljük ki a férfiak okozta fárdalmakat? - fogadom el kezét majd nyakába vetem magam. Hiányzott a vénember és ezt a szoros ölelésemből is megtudhatja. Majd elengedem és bal kezembe veszem a kupát.
- Áucs... ez azért erős volt. - nyúltam szívemhez jobb öklömmel és szomorkásan néztem le. Valóban nem toltam le a rusnya képem régóta, mit a leányok, pontosabban asszonyok, is szóvá tettek. Eszembe jut a fogadásuk Lambert-tel, de ezt jobb lenne kettőnk közt lerendezni, hiszen most örülnöm kell, hogy újra látom azt a heges arcot.
- Viszont... üdvözöllek újra otthonunk kapujában és jó újra látni! Egészségünkre!-nyújtom felé koccintásra korsóm, s ha koccint velem el is fogyasztom.



P.S.:Kinőttem én már a rugdalózót, maradok a naplemente osztogatásnál  tessék kiabálni ha valami nem jóMood: Isara

Wilkina & Eskel @

A kis kölyök farkasunk - hiába, ha egyszer láttam felnőni, akkor nekem mindig gyereklány marad, akár csak Ciri, hát még Vilkasnak, ahogy a vén cimborát ismerem - szóval Wilkina a nyakamba vetette magát és skelligei birkózókat megszégyenítő medveölelésbe fonva ropogtatta meg a bordáimat. Azt hiszem én sem maradtam adósa a viszonzásban, tavaly nem jött haza télre és már kifejezetten aggódtam érte. Az ölelés után kissé eltartottam magamtól, hogy jól megnézzem, de bizony Wilkina volt teljes életnagyságban és amennyire láttam így hirtelen, komolyabb heggel sem gazdagodott. Vagy ha igen, legalább nem feltűnő helyen, a mi szakmánkban a kicsit is meg kell becsülni.
- Érdekes, mikor mi ugyanezt tesszük Geralttal és Lamberttel, akkor utoljára ha még jól emlékszem vén szeszkazánoknak lettünk titulálva... jól emlékszem? - vigyorogtam rá, majd legyintettem egyet. - Áh, fenét se érdeklik már ezek a régi dolgok! Nagyon örülök, hogy egészségben látlak, mikor tavaly nem jöttél meg, a legrosszabbra gondoltunk. Hmm... Gondoltam. Így pontosabb. Hívasd meg magad egy sörre Lamberttel, jövök neki harminc orennel. Leülök, eszek valamit, ha kicsacsogtad magad, szívesen meginnék veled pár pohárral, aztán mesélhetnél a medvebocsról, meg úgy általában a veled történtekről - biccentettem a hölgykoszorú irányába, aztán egy sarokasztal felé irányoztam a lépteimet. Hiába, a megszokások, a sarokban legalább két oldalról biztosan védve vagy.
Lerogytam egy székre, magam mellé támasztottam a kardjaimat, majd hamarosan nekiállhattam belapátolni szabdalt pofámba a pörköltszaftban úszó krumplit és bárányhúst. Gondolataim Wilkinán jártak, az életre való, vad, mégis oly szerethető hugicánkon. Vilkason kívül mindannyian így tekintettünk rá. Na jó, Vesemir inkább mint az unokájára. Az iskola összes vajákja részt vett valamelyest a nevelésében. Minden alapvető dolgot Vilkastól tanult meg, de azért mi is megmutattunk neki ezt-azt, amit fontosnak tartottunk. Geralttól sok ismeretet szerezhetett a szörnynyúzásról és az alkímia mesterfogásairól. Tőlem a kardokon kívül a többi fegyvertípusról. A vajákok kardspecialisták túlnyomó részt, de jómagam mindig is fontosnak tartottam a nem várt helyzetekre tekintettel, hogy bármivel helyt tudjunk állni, ami a kezünk ügyébe kerül, így én tanítottam meg Wilkinának a lándzsa, a buzogány a csatabárd forgatásának és a késelésnek az alapjait. Azt, hogy Lambert pontosan mire is okíthatta a lányt, inkább nem akartam volna tudni...
Jó ég milyen büszke voltam rá, mikor az omladozó falszakaszon gyakoroltunk ezredszerre már. Aki leesik, vesztett. Már igazán veszedelmesen fütyült a levegőben a kezében a gyakorló lándzsa, jól hárította az általam használt bordás buzogányt, mikor aljas trükkhöz folyamodtam és ahogy megakasztotta az ütésemet, megindítottam egy térdrúgást. Sokszor sikerült már így felül kerekednem rajta, de ez alkalommal talppal fogadta, oldalra söpörve az én lábamat, aminek hála elvesztettem az egyensúlyom nagyját. Kétségbeesetten ütöttem félre a lándzsa szúrását, amit az alkalommal már a farkaskölyök is csak cselnek szánt és a megmaradt támaszkodó lábam ikrájába olyat rúgott, hogy kigyúltak kénsárga szemeim előtt az éjszakai égbolt csillagai, majd már fordultam is le a faldarabról. Az utolsó pillanatban kaptam el fél kézzel a peremet, de ahogy felnéztem már csak azt láthattam, amint kapaszkodó ujjaim fölé emeli a talpát a lányka. Alábecsültem és megfizettette azonnal az árát. Csak a fecskét pazaroltam volna az ujjperceim törésére, így hát elengedtem a peremet és puffanva terültem el a földön. Puhán mellém ugrott, majd ahogy én annyiszor vele a gyakorlásaink alatt most ő hajolt le hozzám a kezét nyújtva. Belecsaptam és hagytam, hogy talpra húzzon. Akkor mondtam ki először felé a szót: "Gratulálok". Hogy vigyorgott a kis fruska... Hát még mikor elismertem, nincs már mit tanítsak neki a lándzsaforgatásról. Akkor viszont gyorsan lefagyott a vigyora, mikor közöltem, hogy akkor kezdjük a késelés begyakorlását. Vajon hasznosította valaha a tőlem tanultakat? Remélem.
És vajon miféle az a medvebocs? Én nem vagyok Vilkas, nem akarok azonnal marakodni, de az ő kapcsolatuk Wilkinával közelebbi is. Nekem mintha a húgom lenne a lány, Vilkas viszont saját lányaként tekint rá. Én el tudom fogadni, hogy felnőtt, na nem az én szememben, de úgy általában. Mindenesetre ha a mackó bántja, akkor segíteni fogok Wilkasnak megszabadítani a bundájától, viszont amíg boldogok, addig az a kölyök bundás is eljöhet egy-egy sörre tőlem Kaer Morhenbe. Különben is, ha egyszer esküvő lenne belőle, egyrészt nagyon röhögnék, mire mutánsként papot találnának, másrészt azon a lakodalmon én részt akarok venni!
Gondolataimból a nehéz ónkorsó csattanása ébresztett fel, ami az asztal túloldalára került. Felpillantottam a lány szemébe:
- Nocsak! Véget ért az asszonyi pletykálkodás? Kibeszéltétek a falu egész férfi népét? - vigyorogtam.

P.S.:Remélem jó, ha nem, akkor szólni Mood: Isara

Eskel & Wilkina @

Eskel ölelése megropogtatta a gerincem, bordáim, de hát én is ezt tettem vele! Nehezen engedtem csak el és amikor ezt tettem, kíváncsi gyermek arccal tekintek rá. Mint mikor új dolgokat tanított neki az omladozó falakon. Vagy mikor nagyjából élesben "játszottak".
- Ömmm... mennyi rozsvodkát hörpintettek fel hármacskán? Szeszkazánok... hány átmulatott éjszaka? Értem én, hogy farkas vajákok vagyunk, de attól nem kell a Holdra vonyítani danolásnak gúnyolt módon. A vén meg szerintem igaz, nem csak Vesemírre! Látszik, hogy az ízületeidet megmarta a tél jeges agyarai.- Mondtam némi viccelődéssel, de felrémlett előttem olyan eset, mikor Vilkas és Geralt csiccsentett be kicsit jobban, majd Geralt Yenneferhez vonult, Vilkas pedig nekem zokogott el egy kisebb bánatot. Még pediglen, hogy beleszeretett egy itteni varázslónőbe, kinek hasonló vörös buksija van mint nekem. Zöld szemei és bennem meghagyta a nőiesség apró csíráját. Hálás is vagyok neki érte. Vilkas plátói szerelme viszont viszonzatlan, hisz a láng vörös varázslónő Geraltot szereti. ~Bonyolult ez a szerelem dolog. Főleg, ha az illető nem is mer kezdeményezni. Szóval Vilkas, így jártál.~ Mondom meg őszintén, de felkészülök egy nyaklevesre, mit igyekszem elkerülni.
-Komolyan elhitted, hogy elpatkoltam? Gondoltad volna, hogy a medve sebeit gyógyítgattam és amiatt nem értem ide.- kezdenék bele mire megakad a szó a torkomon. A többiek mit sem tudnak a Medvefiról. ~Eskel... hogy az a nem időre született lovadba csapna a ménkű! Vagy legalább téged vetett volna le magáról, mikor Vesemír túl ordította a hegyek ősi vízhangját.~
-Jól van! Menjél! Jó étvágyat! Majd csatlakozom hozzád! Nem úszod meg, hogy ne bolygassam meg az életed. Mint annak idején, mikor még Nihil-ként ismertél... - mondom kicsit szomorúan, majd visszahuppanok barátnéim köreibe. Ők kérdőn néznek rám és fel is teszik a kérdést. Ki az a bocs?
-Nos... ő egy medve vaják, kivel összefújt a szél. És többek lettünk, mint társak, barátok. - vonom meg vállam, majd újra a szokásos témákba vetettük magunkat. Kérdeztek a vajákságról, milyen kalandjaim voltak. A szokásos kérdések megfűszerezve némi perverzséggel a boccsal kapcsolatban. Amint végeznek kínvallatásommal elköszönök tőlük és egy kis itallal csattanok Eskel-hez.
-Még szép! Köztük a vaják egyedeket is. Legfőképp egy bizonyos hím farkast, ki nem restelt szoknyák után kajtatni és egyéb dolgokat tanítani egy fiatal még éretlen lánynak. - a rébuszból azonnal rá kell jönnie, hogy Lambert szinte mindig tevékenykedett néhány szoknya alatt.



P.S.:Ha nem jó, tessék kiabálniMood: Isara

Wilkina & Eskel @

Wilkina szavaira vigyor jelent meg pörköltszaftos képemen, hiába az a csibész sosem tudta megtagadni önmagát. Még hogy a férfi szívéhez a hasán át vezet az út. Lambert esetében legalább egy 5-10 centit tévednek felfelé...
- Hogy én miért nem vagyok meglepve - csóváltam a fejemet. - Na és most mesélj egy kicsit. Merre jártál? Miféle ez a te mackód?
Hátra dőlve hallgattam végig a lány szavait aprókat bólogatva közben. Érződik a hangján, hogy valóban, igazán fontos lett neki az a fiú. Hát jó, nem gyereklány már és úgy általában is, a szívnek nem lehet parancsolni. Szükség esetén ezt majd megpróbálom Vilkas koponyájába is beleverni, tartok tőle a szó legszorosabb értelmében. Addig is lesz valamennyi egérútja a szerelmes párnak, ahogy a morgós öreg farkast van szerencsém ismerni. De el fogja fogadni a lánya választását idővel, ha megismeri a medvebocsot. Mondjuk én is kíváncsi lennék rá.
- Kérdésedre válaszul, nem akartam elhinni, de aggódtam - ismerem el. - Láttam már szerelmes vajákot aki vészhelyzetben sem magával, hanem a párjával foglalkozott. Mindketten ott vesztek egy rémsáska odújában. Örülök, hogy ennél ti ügyesebbnek bizonyultatok - bólintok. - Nekem kevés mesélni valóm van. Az év legérdekesebb pillanata talán egy kikimóra királynő és a bábjai voltak Cidarisban - tárom szét a karjaim unottan.
Éppen elkezdtünk a kalandjairól mesélni jó hangulatban a remek kaedweni söröktől olajozott nyelvvel, mikor az úton sokat járó, tapasztalt utazókra valló ruházatba öltözött férfi lépett a kocsmába és igyekezett túlüvölteni a hangzavart a kocsmáros felé.
- Juraj! A falu hirdetőtáblája tele van minden marhasággal. Barban megkértek, hogy akasszak ki a környékbeli falvakban is egy hirdetést. Kiakaszthatom nálad?
- Persze! Rakd csak a szemöldökfa alá - bólogatott a hústorony a pult mögött, én viszont felkaptam a fejemet, mint csataló, ha távoli kürtszót hoz a szél.
- Bar? Jóember! Megnézhetném azt a hirdetményt? - kérdeztem felélénkülve. Az utazó vállat vont és a kezembe nyomta az oldalán már finoman málló sárgás papírost, amelyen rövid üzenet állt.
"Minden jótét léleknek!

Aki tudna kölcsönözni egy csatabárdot vagy másféle fegyvert egy öregembernek, az kérem keresse Barban a csizmadia műhelyét. Fizetni ugyan egy fityinget se tudok, ha nem számoljuk hálaimáimat az Örök Tűznek és Kreve nagy istennek, de örökre adósod maradok ismeretlen barátom.

Raymand, Bar csizmadia mestere"
A kezem lassan, de biztosan ökölbe szorult, meggyűrve a papírt, amit eddig benne tartottam, majd az asztalra hajítottam az irományt. Ryamand bajban van... Fújtam egyet magam elé és egy határozott mozdulattal eltoltam magam elől a habzó sör maradékát. Mostantól erre nincs idő és nincs hely. Wilkina felé fordultam:
- Meglehet, hogy mégsem töltöm otthon a telet, ha nem végzek addig, míg el nem intézem ezt az ügyet - sóhajtottam fel. - Bárkinek elég ha annyit mondasz, öreg Raymond bajban van, meg fogják érteni a dolgot. Megyek, beszállok a téli ellátmány árába Jurajnál, utána majd elköszönök rendesen is.
Felpattantam és a pulthoz vágtatva kiraktam 250 orent a zsebemből a csapláros mester részére, jól tudta már, hogy a Kaer Morheni vajákok részére megy az élelmiszer és alkohol csomagba. Besöpörte az érméket és kezet rázott velem, mint régi baráttal. Barátok. Erről szól igazából az élet, arról a kevés lélekről, akik fontosak, úgy értem valóban fontosak. Mire végeztem Wilkina már ott állt mellettem a papírral a kezében, nyilván volt ideje elolvasni, ha akarta. Miközben a lovam felé indultam kifelé vállat vontam.
- Ez nem kontraktus, nem szerződés Wilkina. Nem vaják munka. Ez egy segélykiáltás, de olyan emberé, aki felé nagyon sok minden köt engem, Vilkast és Vesemirt - magyaráztam. - Olyan történet ez, amire nem boríthat fátylat az eltelt bő négy évtized sem. Adósság és még annál is több. Mennem kell, ezt a hívást nem hagyhatom figyelmen kívül. Remélem megérted - néztem a szemébe most kifejezetten halálosan komoly, kemény tekintettel.

P.S.:Remélem jó, ha nem, akkor szólni Mood: Isara

Eskel & Wilkina @

Puhán huppantam fenekemre Eskel-lel szemben. Eskel válaszára csak mosolygom, hiszen igaza van. Már amennyire ismerem Lambert bácsit. Meg amit tanított... Megrázom fejem és enyhe borzongás fut végig rajtam
- Nos... hmmm... nem nagyon emlékszem. Csupán arra, hogy Vilkas-szal összevesztünk egy szörny vadászat előtt és az egymás között lévő feszültség miatt, majdnem otthagytam a fogam. A medve szerencsére feltűnt és elvitt. Azóta nem beszéltem apával.- hangom szomorúan csengett. Bántott a dolog, hogy haraggal kellett elválnunk.
-Szerencsére nem vagyunk olyanok, mint a virgonckodó fiatal kalandorok, kik veszélybe sodorják egymást. Előbb a munka aztán a pihenés és egyéb dolgok. Mint például a sebek ellátása.- mosolygom rá ravaszkásan és némi perverzséggel, amit Eskel nagy valószínűséggel le is szűr. Kicsit hiány érzet támadt bennem, hiányzott, de most hozzájuk húzott a szívem. ~Ahjj... miért ilyen rossz ez így. Bár apával kicsit jobb kapcsolata lenne. Bátorkodva hívtam volna el magammal.~
-Mint látod, vigyázunk egymásra. Még ha nem is úgy sikerül ahogy kellene. Mint azon az alkalommal. Nem tudom, viszonylag sok kiesett, lehet átaludtam néhány hetet. De ő ellátott, szóval, minden rendben. - mosolygom bátorítón rá. Mivel csak hallottak róla, leginkább Vilkas-tól, egyszer jó lenne bemutatni. Kicsit merengve nézek a tűzbe, rá gondolva, hogy lehet? Nem történt-e vele valami baj? Elérte már a "Medve barlangot"? Megrázom fejem és újra Eskel-re figyelek. ~Majd meghálálom, hogy agódtatok értem.~
-Még szerencse, hogy jól vagy. Annak ellenére, hogy régen ugrottam haza, fontosak vagytok számomra. Ahogy a medve is. - szélesedik mosolyom, beszélgetésünk közben kalandjainkról, ahogy ezt mondom és kortyolok még megmaradt italomból. Mikor megjelent az idegen alak, számomra legalábbis, szemöldököm kérdőn emelem meg. Még jobban elcsodálkozom mikor Eskel elkéri a papirost. Szemeim összeszűkítem, mikor Eskel keze ökölbe szorul. Gyorsan átfutom én is a papirost, mi nekem nem jelent sokat és úgy tekintek fel rá.
-Akkor segítek, hogy minél hamarabb visszatérjünk és a lehető legtöbben üljünk Vesemír nyúl paprikása körül. - fonom karomat össze mellkasom előtt, de mire egyet pislogtam ő már fizetett is Jurajnak. Mérgesen fújok egyet és utána ugrok a pulthoz.
-Ha bárki eljönne a cuccainkért add át neki nyugodtan. Ha keresnének, mond, hogy Eskel-lel vagyok, ne aggódjanak.- utasítom és kifizetem a maradékot és a fogyasztásom. Kezemben a papírral állok mellette, és kérdőn nézek rá. A komolysága meglepett ám nem bénított meg. Egy dobókéssel szegezem fel a szemöldökfa alá és lépek Eskel mellé. Követem a lovakhoz, ahol közel állok hozzá.
-Mint mondtam, akkor segítek! - ha felém fordul, vagy csak válla felett tekint rám, megpróbálok behúzni neki egyet a szeme alá. Ha sikerül, ha nem hátra ugrom, hogy ütéstávon kívül essek.
-Ez pedig a fogadásod jutalma. Nyugodj meg, Lambert is megkapja az övét. - szisszenek felé, mint a mérges macska mikor fúj. Leveszem Ichaer-ről a takarót, összehajtom és a nyeregtáskámba teszem. Felnyergelem, vissza helyezem szájába a kivett zablát és fel is ugrom hátára. Barátságosan lép Skorpióhoz, fúj bele orrába, majd pár szálat kitépne sörényéből. ~Úgy látom megjöttünk.~



P.S.:Ha nem jó, tessék kiabálniMood: Isara

Wilkina & Eskel @

Míg az asztalnál ültem vigyorogva hallgattam Wilkina szavait, ahogy felidézte közös kalandozásukat a medveboccsal. A sebkezelésre vonatkozó finom utalást és mosolyt magam is csak egy barátságos, értő grimasszal reagáltam le, majd bólintottam.
- Egyszer elhozhatnád Kaer Morhenbe azt a kölyköt. Ha kell, Vilkast majd lefogom, míg megnyugszik - kacsintottam rá tréfásan. - Lambert pofájáért és fantáziájáért nem tudok felelősséget vállalni. Mindenesetre szívesen poharaznék egyet vele és megismerném azt a bundást, aki el tudta csavarni a fejedet, te lány.
A levél után viszont minden megváltozott az én viselkedésemben is és persze emiatt Wilkináéban is, de a gondolataim már Barban jártak. Eleinte nem volt kifogásom az ellen, hogy Wilkina velem jöjjön, még mondtam is Jurajnak, hogy küldesse fel a cuccot Kaer Morhenbe valakivel, megfizetem. Erre elküldött mondjuk a pokolba és közölte, hogy annál többel tartozik a falu nekünk, hogy ilyesmiért pénzt fogadjanak el, de megígérte, hogy felküldi. Amint a lovaink után néztünk fejcsóválva magyaráztam a lánynak.
- Ez nem egy szerződés Wilkina, ebből nem fogsz pénzt látni - figyelmeztettem, majd nekiálltam leellenőrizni a nyereg szíjazását, miközben Skorpió örömmel fújtatva tolta oda a pofáját a farkaslányhoz beszívva annak régen érzett illatát. A csatamén pontosan tudta, régen látott családtaggal van dolga. A megjegyzésére a vállam felett felé fordultam. A kőkemény ütés váratlanul ért, ezért hiba nélkül be is talált. Ereje miatt kifordult a fejem és nekizuhantam a nyeregnek, mire Skorpió ijedten megugrott, úgyhogy támaszték híján lezuhantam négykézlábra. Nagyot köptem magam elé, majd felemelkedtem. Jobb szemem környéke csúnyán bedagadt azonnal, orrlyukamból minimális vér szivárgott. Letöröltem, majd a vajáklány szemébe néztem.
- Na akkor figyelj rám. Negyven éve is elmúlt, hogy a környékbeli kasztellán vajákot keresett egy baziliszkuszra - kezdtem hangsúlytalanul, nyugodtan. - Vesemir elvállalta a küldetést és persze meg is csinálta. Amikor a jutalom került volna szóba nem egyszerűen nem fizették ki, hanem rászabadítottak egy lándzsás osztagot. Meglepték az öreget, számszeríjjal lőtték el a két lábát, aztán a belei közé vágtak egy szakállas lándzsát, majd elvitték a testét a temető árkába elkaparni. Azt hitték belepusztult, de még nem, bár haldoklott. A milicisták nem vették a fáradtságot arra, hogy elkaparják, csak behajították az árokba majd elmentek vedelni. Volt köztük egy tejfölös képű újonc akinek még a legénytoll se nagyon verte ki a pofáját, de emlékezett rá, hogy még gyerekkorában a falujukat egy vaják szabadította meg pár fojtólidérctől, ő úgy érezte annyival tartozik az emléknek, hogy legalább elkaparja az öreget. Visszament és észrevette, hogy még van valamennyi pulzusa. Amennyire tudta ellátta, Vesemir pedig, ha rövid időre is, de magához jött, így el tudta mondani, mit itasson vele a legényke. Egy barlangba cipelte a katona és igyekezett ellátni. Seblázban dobálta magát, a felületes felcseri ismeretei annak az újoncnak édeskevés lett volna, még a mutáns szervezet és a fecske se sokat segített. Stabil volt az állapota, de borzalmas. Fehér Raffard Párlatára lett volna szükség, de ő maga folytonos ájulásokkal küzdött, így nehéz elmagyarázni egy laikusnak, hogyan párolja le. Végül az a darabont fogta magát és a jeges téli utakon átküszködte magát Kaer Morhenig segítségért, egy lázbeteg összefüggéstelen útmutatásai alapján. Mire felért összefagyott, négy lábujja gallyra ment, de talált éppen a várban vajákot. Engem és Vilkast. Pokrócokba csavartuk, lélekmelegítőt öntöttünk bele, majd visszavezetett minket Vesemirhez. Meggyógyítottuk, majd utána néztünk a kasztellán ügyének. Kiderült, hogy a vadonatúj felesége tulajdonképpen egy vámpír, aki még időben meg akart szabadulni a környékbeli veszélyforrásoktól, mint amilyenek mi is vagyunk. Csúnya verekedés lett belőle, amiben persze a várkatonák is részt vettek és nem a mi oldalunkon. Apád ott marad volna, ha az a kiskatona, aki nem tágított mellőlünk nem ugrik bele egy számszeríjvesszőbe, amit Vilkas hátának szántak. Mire sikerült levágnunk a némbert a fél kastély lángolt körülöttünk. Én Vesemirt cipeltem, Vilkas és a darabont a saját lábán sántikált kifelé. Az a hülye kölyök megtartotta a vörös izzásban lévő csapórácsot, hogy kiérjünk mindannyian. Rosszabb napjaimon emlékszem a tenyérbe sülő vas bűzére. Mi hárman sokkal tartozunk annak az egykori kölyöknek, aki szépen leszerelt és inkább elment csizmadiának. Például azzal, hogy lakatot tettünk a pofánkra, hogy ki ne derüljön, egykoron istenektől elrugaszkodott torzszülötteket segített. Ő írta ezt a levelet. Raymand. Az ilyen ember nem ijed meg a saját árnyékától, más szavakkal valóban baj van. Most pedig késhetek annyit, míg egy fecske alapanyagait összeszedem a környéken, mert korlátozott látással nem kifejezetten jó ötlet belelovagolni ilyesmibe. Te akarsz velem jönni? A farkasok sem marakodnak vadászat alatt, neked erre a lényegtelen hülyeségre lett volna egy egész teled, ahelyett, hogy most hátráltatsz feleslegesen. Mégis hogy tudnék bízni egy olyan társban, akiről nem tudhatom mennyire veszti el a fejét, ha oda kerül a sor? - csóváltam a fejemet, majd az átalvetőmből előhúztam egy fecskét és lehajtottam, hogy minél hamarabb levigye a duzzanatot a szemem alól. Raymand bátor ember. Ha ő fegyvert akar, ott nagy a baj, tehát nem mehetek csak úgy arccal előre bele a csatába. Ami azt illeti, nekem az ilyesmi soha nem is volt szokásom. Lambert röhöghet amennyit akar, én egy fojtólidércet is komolyan veszek és felkészülök rá, elvégre ahol kardok fütyülnek az éjszakában, az már nem játék. Vajon Wilkina mikor lesz képes különbséget tenni a dolgok súlyában?

P.S.:Remélem jó, ha nem, akkor szólni Mood: Isara

Eskel & Wilkina @

Eskel megjegyzésére mosolyogva bólintok. Annyira azért ismerem ezt a két jó madarat, hogy tudjam, tényleg számíthatok rájuk.
-Ha lekötözzük addig míg itt van a mackóm akkor rendben. De ahhoz valami bitang erős lánc kell, hogy egy apa farkast meg tudjon állítani, hogy te is le tudj ülni kicsit beszélni vele és ne Vilkas-t kelljen őrizned. - válaszolom vicceskedve. Viszont azonnal elszáll ez a hangulatom, ahogy Eskel egyre feszültebb lesz. Vele együtt én is. Skorpió kedves üdvözlésére megkopogtatom homloka közepét a szem vonalában és barátságosan fújok orrába. A lovak ellenörzésekor és Eskel meséjet hallgatva még jobban elkomorodom. Viccnek gondoltam, hogy nem ennyire súlyos a dolog, de tévedtem. Megbántam, hogy most osztottam ki a megérdemelt monoklit, de a mese végeztével kezet nyújtottam neki, egy kissé virgonc vigyorral.
-Onnan, hogy fejlődő képes vagyok. Hogy "Senkiből" Wilkina lettem. S ha véletlen vadászat előtt mégis megtépik egymást, egymás oldalán ugranak neki a zsákmánynak s a végén együtt lakomáznak. - mondom neki kicsit szúrósan, majd ha feláll akár segitségemmel, akár a nélkül egy halom flaskát nyomok kezébe, mit nyeregtáskámból vettem elő.
-Mindig van nálam egy halom összetevő és főzet egyaránt. Ugyanennyi van nálam is, szóval tessék elfogadni! - ha kell bele erőszakolom kezébe. Ha megnézi, minden fontosból akad minimum kettő. Fecskéből vagy öt, Rőtbagolyból és Farkasból három is, míg Macskából szintén öt. Villámból és társaiból pedig kettő, míg táskámban lapul még pár belőlük. Ha szükség azt kívánja, Eskel kezébe nyomom.
-Neki köszönhetem, hogy van értelme annak, hogy éljek. Nelküle Vilkas nem jött volna a család segítségére és nem lökött volna "apám" oda neki. - az apám szót olyan undor hangsúllyal mondtam, amit talán Eskel sosem hallott tőlem és tudta is, hogy nem Vilkas-t illetem ilyennel. Ha Eskel hajlandó az indulásra Ichaer-t Skorpió mellé navigálom és az ő tempójukban indulunk neki megsegíteni valakit. Valakit aki miatt olyan vagyok amilyen. Büszke és életvidám.



P.S.:Ha nem jó, tessék kiabálniMood: Isara

Wilkina & Eskel @

A fecske ízét valahogy sosem tudtam megszokni, miután kiittam az üvegcsét nagyot köptem oldalra, hogy eltüntessem a számból. Wilkina szemébe néztem és végül biccentettem. Valóban tanulékony és eddig is helytállt az életben. Belecsaptam a parolába ráfogva az alkarjára. A felém nyújtott üvegkiállításra nézve elvettem egy fecskét az előző pótlására és az átalvetőmbe dugtam. Minden vajáknak meg van a maga stílusa, mindaz amiben bízik a harctéren. Én világ életemben kardforgató voltam, vagy hát igazából szinte bármilyen fegyverrel megállom a helyem, akár egy nilfgaardi gladiátor és remekül öklözök is. Cserébe közismert rólam Kaer Morhenben, hogy az alkímiai és a mágikus gyakorlatom is átlag alatti. Tartok az átalvetőmben 3-3 fecskét és macskát, mást csak akkor főzök le, ha a szükség nagyon, de nagyon megkívánja. Néhány alapvető olaj még a táskámban és ennyi. Rendkívüli rém kell ahhoz, hogy a pengén kívül máshoz is nyúljak. A vajákjelek szintén nem az én világom. Az axii-t meg nem mondom mikor használtam újra, az yrdent is csak ha nagyon muszáj, mondjuk lidércek ellen. Az aard és az igni egyszerű, könnyű alkalmazási módja mindig is jobban feküdt. Ezek fényében a többi italra csak intettem, hogy nem tartok rá igényt.
Fellendültem a nyeregbe hallgatva a lány megjegyzését. Ezzel nem lehetett vitatkozni, ha Vilkas nem éli túl a kastélyban a kalandot, Wilkina élete is egészen más fordulatot vesz. A biológiai apja említésénél enm lehetett nem észrevenni a hangsúly változását, az eljegesedő hanghordozást, de békén hagytam ezt a sebet. Senkinek nem volt ez újdonság az iskolában, elvégre köztünk nőtt fel. Különben is, azt a mocskos gazembert feltehetően már régen elvitte a pia. Helyette igyekeztem elterelni a témát erről, sejtve azért, hogy még mindig fáj a vörös veszedelemnek, aki itt lovagol Ichaer hátán. Skorpió közben természetesen nem győzte csesztetni a kancát a sörénye felé kapkodott, vagy megpróbált hozzásimulni, aminek egyikünk lába sem örült volna. Megveregettem a mén nyakát figyelmeztetően, amire rögtön fegyelmezettebb lett. A lányhoz fordultam.
- Bar egy fél napi lovaglásra esik innen, délelőtt érjük majd el. Kisebb falu, gondolom még nem vetődtél el arra - kezdtem. - A helybeli kasztellán, annak a negyven évvel ezelőttinek az unokája nem sokat foglalkozik vele, már persze az adón kívül. A lelki pásztort az Örök Tűz egyháza adja, ráadásul a szemellenzősebb fajtából, aki szerint mi eretnekek vagyunk és tulajdonképpen valamivel rosszabbak mint egy óriás százlábú. A lakosok többsége hallgat a szavára, szóval nagyon barátságos fogadtatásra ne számolj, persze Raymandon kívül. Hogy a sztaroszta tisztjét ki tölti be, arról ötletem sincs, öt éve jártam utoljára Barban, az akkori, Mikulan már alig hiszem. Volt vagy két mázsa és már csúnyán kékültek az ajkai, kizárt, hogy még öt esztendőt kibírt volna a szíve. Akihez megyünk, Raymand, a helyi csizmadia mester. Özvegy ember, hatvan múlt. Két gyermeke van, egy fiú, egy lány. Talán a fiút otthon találjuk, gyógyfüvésznek tanult, nincsenek harci ismeretei, de ügyes kezű herbalista. A lánya férjhez ment már, de letagadja az apját és nem engedi neki, hogy lássa az unokáját. Gazdag a férje és a hölgy szégyelli szegény sorban élő apját, ő biztosan nem lesz a háznál. Raymand ügyes mesterember, ha van olyan bőr felszerelésed amit megjavíttatnál, akkor nem csak a csizmákhoz ért. Ne felejtsd el, rajtuk kívül senki nem lesz jó szívvel hozzánk Barban. Ettől még a helybeli vadásszal, Gyulával érdemes lehet szót váltani. Törpe, meg van a magához való esze, nem gyűlölködik, ahogy a törpék általában sem, viszont jó szemű nyomkereső, talán mesélhet nekünk a környékbeli nyomokról. Keveset szól, megfontolja, de hülyeséget nem beszél.
Hosszú lovaglás volt, ami közben azért egy keveset meséltünk. Ő mondott néhány szót a medvebocsról, aki így hallásra remek fickó lehetett, persze elfogult volt a szemtanú, aki jellemezte, de azt hiszem azért nem kell aggódnom nagyon a húgiért. Én meg meséltem neki a kikimóra királynő trófeájának megszerzéséről, ha jó füle van az ilyesmihez, meg kellett hallania a szeretetet a hangomban, ahogy meséltem a környékről. Mindig is szerettem Cidaris vidékét és ha nem is emlegettem túl gyakran, de nem is titkoltam. Szívesen mentem abba az országba.
Jóval napfelkelte után értük el Bart. A kellemes fekvésű falu eleinte a szokottnak tűnő képet mutatta magáról, de ahogy közeledtünk, feltűntek az első jelek... A jószág nem járt sehol szabadon, frissen szögelt kerítések, ék az ajtók mellett, éjszakára nyilván aláverik, favágó fejsze vagy fokos, de legalább egy ostor az ajtó közelében, a falucskában járó parasztok derekán kés vagy legalább egy husáng a kézügyben. Gyerekek sehol, nyilván házon belül kell maradniuk. Hát itt bizony baj van... Sokat mondó pillantást váltottunk Wilkinával.
Még nem tudtuk elérni Raymand házát, mikor az Örök Tűz szentélyének lépcsőjén vörös kámzsás, kopasz, szépen beretvált, még igen fiatal ember, a helyi pap üdvözölt minket meleg szavakkal.
- Átkozott korcsok! Mocskos torzszülöttek! Nincs még elég baja Barnak? Takarodjatok innen eretnek fattyak, az Örök Tűz nem lát titeket szívesen! - üvöltötte felénk. Megbiccentettem a fejem felé.
- Arman tiszteletes, Önnek is verőfényes szép napot adjon az Örök Tűz - a szemébe néztem. - Sajnos nem találkoztunk ide felé tünde menyecskével, de ha gondolja mesélhetünk róluk...
A pap feje gyönyörű, lila árnyalatban kezdett játszani, de további szó nélkül beviharzott a szentélyébe bevágva maga után a kaput. Wilkina felé hajoltam a nyeregben és vaják fülekre méretezetten halkan suttogtam felé.
- Kellemetlen fickó, igazán rosszindulatú is tud lenni, de ő nem ásta elég mélyre a saját bűneit -sziszegtem. - Ha nagyon kellemetlenkedne, csak emlékeztesd Marionra. A mi jó papocskánk remekül tud lázítani minden deviáns ellen, de azért megfogja az élet másik oldalát. Semmi kifogása nem volt egy kis tünde lányka - Marion - rajta taposó lábait csókolgatni és végül nem kenni a lányra egy lopást és felfűttetni a máglyát. Gondolom ismered a fajtáját. De ezen a vidéken sok ilyen és ehhez hasonló mocsokság van a fű alatt. Tartok tőle jóval különbek is.
Végül elértük az alacsony, de szépen rendben tartott nádtetős kunyhót, amelynek udvarán hatvanas, már nagyon erősen kopaszodó, de még mindig jó karban lévő, csontos, sovány férfi hasogatta a fát. Leugrottam a nyeregből.
- Raymand! - kiáltottam vidáman.
- Eskel! - nézett vissza rám csodálkozva, majd megöleltük egymást, ahogy csak nagyon régi jó barátot szokás. - Te tényleg semmit sem változol az évek során.
- A hölgy Wilkina, a húgunk - mutattam a lányra.
- Megtisztel, ha vendégül láthatom - hajtotta meg a fejét a vajáklány felé az öreg csizmadia.

P.S.:Remélem jó, ha nem, akkor szólni Mood: Isara

Eskel & Wilkina @

Jól tudom, hogy Eskel nem szeret más segédeszközhöz nyúlni, mint ereje és a kardja. Alap szükséglet a Fecske és Macska, de a többi csak akkor, ha égbekiáltóan nagy a baj, így elfogadva a döntését elrakom a többit. Velem ellentétben. Nő létem miatt nem vagyok olyan sziklaszilárd, mint a többi farkas. Hozzám képest Ciri is egy hegyomlás-e téren. Én inkább vagyok hajlékony és gyors, mit a könnyebb páncélom is mutat és biztosít. Így nem is volt számomra meglepő, hogy Eskel egy férfias köpéssel igyekezett eltüntetni az ízét a szájából. Valahogy megszoktam az ízüket, hiszen kellettek ahhoz, hogy felérjek bármely társamhoz. A Macit mellőzük, mert csak morog egyet és a legtöbben menekülőre fogják. Miközben Eskel mellett lovagoltam, olykor arrébb húztam Icher fejét, hogy ne akarja megfogni Skorpió szárát vagy épp sörényét bántani. Mivel egyikőnk lába sem szereti, ha két ló összeszorítja megneveljük őket és szép nyugalomban megyünk tovább. Ichaer ennek ellenére gyakran nyújtóztatta meg nyakát és mozgatta meg száját. Egykoron Skorpió üstökét húzgálta, most meg egymás idegeit.
Éreztem még némi fájdalmat apám miatt és egyes helyeken a testemen említésre, de mos csak arra tudtam gondolni, hogy ezáltal én is adósa lettem valakinek.
-Hmm... rendben, majd oda figyelek. - válaszolom, mikor belekezd. Az Örök Tűz egyházára vágok egy fancsali képet. Sosem szerettem azt az elvakultságot, amit ők képviselnek. Raymand család leírására nagyon odafigyelek. Örülök, hogy fia hasznos munkát vállalt, de hogy lánya ennyire elpártolt tőle... Kicsit lelkiismeretem is felszólalt, hiszen hasonlóan cselekedetem a Bocs miatt. Ez talán arcomra is kiült, noha nem akartam. Gyula említésére felvonom szemöldököm. talán, mintha találkoztam volna egy ilyen nevűvel, de lehet csak emlékem csal meg. A lovaglást viszont élveztem. Beszélhettünk kötetlenül mindenről, ami csak eszünkbe jutott. Kértem is, hogy ha visszatérünk télire, kicsit kapja el a grabancom a többi fegyverrel kapcsolatban, hiszen sokszor jól jött, hogy tudtam használni amit tanított. Viszont az utóbbi időben elmacskásodtam. Legalábbis úgy érzem, hogy a többi fegyvert hanyagoltam. Kicsit áradoztam a medvefiről, bár láttam rajta, hogy kissé elfogultnak tart vele kapcsolatban. Végül is, én csak azt az oldalát ismerem, amit nekem megmutatott. Természetesen hallottam Eskel rajongását Cidaris vidékével kapcsolatban. Valahogy úgy éreztem, passzol is hozzá az a környék. Ha hiszi, ha nem olykor érezni felőle a tenger jellegzetes illatát. Mintha a lényébe ivódott volna a vidék. Ez nálam inkább a hegyi fenyvesekre jellemző illat igaz. Szeretem is.
Napfelkelte körül ásítok egy nagyot, elengedve Ichaer szárát, így ő is hasonlóan viselkedett. Amíg egyik kezemmel megfogom a szárat, másikkal táskámban kutatva veszek elő két nagyobb darab szárított húst. Az egyiket Eskel felé nyújtom, míg a másikba én harapok. Mindig vannak nálam vész tartalékba dolgok.
Ahogy elértük a falut nem kellett Eskel-nek mondania, mit is figyeljek. Sehol jószág, sehol játszó gyermekek. Kerítések és az emberek derekán pihenő kések, husángok. Talán aki tehetősebb a táskájában fokos fejet tart, hogy csak a husáng végére helyezze. Eskel kénsárga szemeibe nézek az én borostyánommal és szinte azonnal tudjuk, mire gondol a másik. Hatalmas probléma. A pap láttán Ichaer ingerülten ívelte meg izmos nyakát, sosem szerette a papokat valami oknál fogva. Inkább leszállok róla, hogy közvetlen fejéénél tudjak lenni, mielőtt megfejelné az illetőt. Eskel köszöntésén és szólalásán elcsodálkoztam és Ichar feje mögött halkan kuncogom.
-Ki gondolta volna, hogy ilyen? - játszom a meglepetett egy vigyor kíséretében. Elérve a szépen karbantartott épületet mosollyal nyugtáztam megérkezésünket.  Hogy valami hasznom is legyen átbújtam Ichaer nyaka alatt és megfogtam Skorpió-t. nem mintha nagyon szökne ez a két hátas, de ne marakodjanak állandóan. Jó volt látni a két ölelkező barátot. Régi ismerősök és Eskel azonnal ugrott a segélykiáltásra. Eskel bemutatására csinálok egy kisebb pukedlit mire Ichaer is meghajol, letérdelve a férfi előtt. Ha szerencsém van, bár szerintem nincs akkora, Skorpió is megteszi Ichaer-rel szinkronban.
-Részemről a szerencse jó Uram! - igyekszem Eskel-hez méltón viselkedni ám mégsem megtagadva önmagam.



P.S.:Ha nem jó, tessék kiabálniMood: Isara

Wilkina & Eskel @

A vártaknak megfelelően Wilkina is barátságosan üdvözölte Raymandot. A vén csizmadia a házba invitált bennünket egy kézmozdulattal mi pedig, miután kikötöttük a lovainkat, be is léptünk. A berendezés szegényes fabútorzat, láthatólag a lakótér mellett ez a műhely is. A földi javakból kevés jutott a mesterembernek. Az ajtó mellé betámasztva egykori kaedweni gyalogsági csatabárd. Rutinosan felkaptam és megforgattam. Hát nem csodálom, hogy fegyvert próbálna szerezni. A nyele rég elvetemedett, a feje meg, hiába volt úgy-ahogy néha elővéve, csak nem látott csatát már négy évtizede. Ez a fegyver két ütés után összeroppanna. Visszatettem a helyére, majd egy széket megforgatva lovagló ülésben rápattantam a háttámlára könyökölve. Raymand egy fatányérral, rajta kenyérrel és darabka füstölt kolbásszal, egy köcsög vajjal tért vissza, amelyet elénk rakott egy kancsó fehér bor kíséretében. A hagyománynak megfelelően Wilkina elé toltam, a vendégek közül ő volt a nő, hogy megkezdje, aztán magam is vettem belőle a tisztesség kedvéért, bár a lány által adott hús idefelé bőven elég volt, egyszerűen csak nem akartam megsérteni a házi gazdát.
- Paol? Gyógynövények után?
- Elküldtem Ban Ardba - rázta a fejét. - Nem akarom, hogy megsérüljön, nálunk pedig egyre cudarabb világ van. Nem akarom elveszíteni a gyerekemet. Tiltakozott persze, de hát még csikasz. Hallgasson csak az öregebbre.
- Mesélj. Mi a baj? - dőltem előre, miközben mindenkinek töltöttem a fehér borból. Könnyű, valószínűleg házi bor volt, édes, kellemes, bár szomjoltónak borzasztó és ereje sem sok. Mindenesetre egynek jó lesz.
- Eskel, nézz körül. Nincs nekem pénzem vajákra, főleg nem kettőre...
- Most legyen állj. Szerintem sem én, sem Wilkina nem beszéltünk itt orenekről - ráztam a fejemet. - Ennél talán valamivel több közöd van Kaer Morhenhez. Na ki vele...
Bizonytalanul nézett Raymand a vajáklány felé, de egy biztató gesztus vagy szó hamar megoldotta az öreg nyelvét. Ivott egy nagyobb kortyot, majd belekezdett.
- Minden átkozott éjjel furcsa kutya vagy farkas vagy mifene dögök támadják a falut. Nem éppen a megszokott fajták, ezek zöldesen izzanak és válogatás nélkül mindennek neki mennek, ami mozog. Termetesek és agresszívak. Több falubelit széttéptek már. A sztaroszta vajákot akart bérelni. Össze is adtuk a pénzt, valami kétszáz oren jött össze, de eljött a kasztellán megbízottja és az egészet lefoglalta az ura részére, azt mondta majd a várkatonaság megvéd minket. De eddig egyetlen címeres vitézt se küldött ide az uraság. Megpróbáltuk még egyszer összeszedni a pénzt, már csak 130 jött össze, de a tiszteletes javaslatára azt meg a templomnak kellett adni, hogy az Örök Tűz bocsánatáért esedezzünk, mert nyilván az istenek büntetése ez. Volt szép körmenet meg szentségimádás, de a kutyák jöttek ugyanúgy. Gyula, az erdőkerülő elmondta, hogy a régi boszorkányház, ahol régen a javasasszonyunk lakott, míg meg nem holt szegény, oda most bejutni sem lehet. A környékét valamiféle gaz verte fel, ha közel megy az ember furcsa indák törnek fel a föld alól és, higgyetek nekem nem hazudok, azok az indák embert esznek! Éjjel viszont kékes fényeket látni a kunyhó ablakaiból. A kutunk vize két hete ihatatlan, kórság veri le a lábáról, aki iszik belőle. A vetés lábon rothad el eső nélkül. A tej megsavanyodik a bödönben és csináljunk bárakármit is, patkányok özönlenek a kamrákban. Hamarosan éhezni fogunk. De mit tudunk tenni? Ez a kis ház a két kezem és az életem munkája. Nem hagyhatom itt. Akkor már inkább felkötöm magam...
Hümmögve hallgattam Raymandot. Ez, ennyi csapás egyvelege nagyon nem tűnt egyszerű esetnek, az már biztos. Megvakartam az állcsúcsomat.
- Volt aki megpróbált szembeszállni ezekkel a kutyákkal?
- Persze - tárta szét a karjait. - A hagyományos módon végezni lehet velük, volt amit vasvillára szúrtak vagy fejszével vágtak agyon, de nem számít. Másnapra újra ott loholnak a hordában és nem nagyon akarnak elfogyni.
- Barghestek - biccentettem. - Túlvilág bosszúszellemek. Nem is nagyon fognak elmaradozni, amíg meg nem oldódik, ami idecsalja őket. Valami szörnyű bűn, de abból a fajtából, ami az isteneket is megsérti arcátlanságában. Hallottál valami komoly dologról mostanában?
Raymand merengve nézte a korsóját, igyekezett átgondolni az elmúlt esztendő vagy esztendők eseményeit. Végül tanácstalanul vállat vont.
- Komolyabb bűncselekményről nem tudok - kezdte. - Néhány sírrabló, de azokat felakasztották. Betörtek a templomba, a tolvaj fél karját elcsapták, az érték meglett. Valaki részegen megpróbálta felgyújtani az árvaházat, mert befogadtak egy tünde kölyköt. Meglett, megverték mint a lovat, az erdei árvaház meg már bezárt azóta. A szénégetőnk félrelépett egy helybeli menyecskével a felesége meg agyonvágta a nagy fejszével. Megkövezték a templom udvaron a nőt. Valaki megerőszakolt és megölt egy tünde lányt, ennek nem lett meg a gyilkosa, de Arman tiszteletes tünde létére hajlandó volt eltemetni, hát csak nem kísért mindenkit. Meg hogy őszinték legyünk, ilyen máskor is megesett már sajnos, akkor sem lett belőle ilyesféle dolog. Semmi különös...
- Pedig ezekből lesz valami - morogtam az orrom alá.
Na ekkor repült be az ablakon egy szép darab kő. Jaj, már ennyi idő elég is volt Arman? Fáradtan löktem álló helyzetbe magamat, aztán akár Wilkinával, akár nélküle kiballagtam, felkapva egy szép, kézre álló husángot a tűzifák közül. Nem akartam senkit sem megölni, tovább mérgesíteni a helyzetet, csak ahogy a rossz gyerekkel szokás az a bizonyos tanító jellegű pofon.
A vártnak megfelelő helyzet fogadott, egy fél tucatra való felhergelt paraszt. Pislogtam kettőt, majd felemeltem a kezemet.
- Nagyjából tudom mit akartok. Minél előbb tűnjünk el mi vajákok Barból, ne tetézzük a gondokat és ha lehet térjünk meg az Örök Tűz tiszteletére, ha még mindig lehet kérni, meg is fulladhatnánk felebaráti szeretettel - kezdtem morogva. - Nos, egyikre se érünk rá, de rettenetese ki fogjuk porolni a nemesebbik felét annak, aki egy perc múlva ezen az udvaron van. Na tűnés!
Bizonytalanul nézegettek egymásra, majd elrepült az első kő. Röptében elkaptam és rezzenéstelenül bámultam tovább a tömeget. A csőcselék sokat vesztett a harci kedvéből. Aztán egy husángos fickó megemberelte magát és Skorpió felé lépett. Az emberi hülyeség határtalan... azt akarják, hogy távozzunk és a lovamra pályázik? Fültövön csűrtem a kővel, amit elkaptam, megmentve a jóval rosszabb verziótól, amit Skorpió patái jelentenek. A benga harci mén egyáltalán nem volt védtelen attól, hogy ki volt kötve. Egy fiatalasszony vasvillával rohant Ichaer felé a négy udvaron álló paraszt meglódult felénk. Sóhaj... A husángot pörgetve előre léptem, félretáncoltam az első fokos elől majd jó nagyot húztam a delikvens nyakszirtjére. Lerogyott. A felém süvítő vasvilla feje alá rúgva az ég felé küldtem a rögtönzött fegyvert. A botladozni kezdő fickót homlokon fejeltem, azt is elfeküdt. Eddigre Wilkina is befejezte a játszótársaival a keringőt. Hát ennél csak nehezebb dolgunk lesz.
- Arman atya első ajándéka - néztem a lányra. - Lesz még belőle... Kivégzett sírrablók nyughelye a temetőben.. az árvaház... vajon miért zárták be? ... szúrbozót kísértette tanya... férjgyilkos asszony sírja... megerőszakolt, megölt tünde lány... Bármelyik lehet esélyes végül is. Te hol kezdenél? - kérdeztem a husángot a lassan felkecmergő emberek közé dobva, akik most már értettek a szóból, miközben mi Wilkinával visszasétáltunk a házba.

P.S.:Remélem jó, ha nem, akkor szólni Mood: Isara

Eskel & Wilkina @

Boldog mosollyal fogadom az invitálást és kipányvázva Ichaer-t követem a két férfit az ajtóhoz. Egy pillanatban megdermedtem, de szerencsére Eskel meglökött így tudtam lépni. Túlzottan ismerős a régi lakás. Kicsit frusztrálva is érzem magam. A biológiai szülői ház. összeszorított állkapoccsal foglalok helyet az asztalnál, de nőiesebben, mint Eskel. A vendéglátó némi étellel és borral tért vissza. Nem lenne szívem venni, de nem akarom megbántani a férfit, így egy kisebb adagot csípek mindenből. Szerencsém volt, hogy Ichaer nyeregtáskájában akadt némi hús. csendesen hallgatom a beszélgetést és rágom az apró falatot. örültem, hogy az öreg gondolt a fiára. Valahogy ezt saját apjáról nem tudta elképzelni. Mármint a biológiairól. A szegénységére megrázom fejen Eskel-t helyeselve.
-Annak idején megvédtél egy vajákot a hátába álló vesszőtől. Ez a vaják pedig engem mentett meg egy borzalmas sorstól. - válaszolom mosolyogva. Biztosra veszem, hogy emlékszik Vilkas-ra, hiszen ő miatta lett átszúrva. Elgondolkodva hallgattam az öreg meséjét a történtekről. Amint kimondja a zöld szőrmét Eskel felé nézek. Barghestek olyan lények kik a bűnök miatt jelennek meg. Undorító ebek, de nem bírják az ezüstöt és a szellemek elleni olajat. Minden falkának van egy vörösesen izzó vezére. Ajkamba harapok mikor a töviseket említette és a különös fényt a háznál. A bűnöket hallva megszívom fogam. Mi lehet az, ami ennyire megbotránkoztatta ezeket a dögöket? Gondolataimból egy fejemet ért ütés térít magamhoz, mit egy nőies káromkodással viszonozok és lépek ki Eskel mellett. Fél tucat falusi áll az udvaron, borostyán szemeimet mérgesen hordom végig a tömegen, kezemben a kővel, mi fejbe talált. Eskel beszédét követően fújtatok egy mérgeset. A nőt, aki megtámadta Ichaer-t, meghajítom a kővel, mire Ichaer egy hatalmasat rúgott bele.
A rám rontó kettő pedig, élete legrosszabb napját fogja megélni. A vasvillás illető elől ellépek, elkapva grabancát és visszahúzva, de megragadva tőle a villát. Eközben a fokosos is megemberelte magát és felém ütött. Ez ellen elléptem, de a visszacsapás elérte a vállam, mire mérgesen felmorgok és térdhajlaton rúgom az illetőt. Ahogy megrogyott a vasvilla nyelével hajítok a nyakára. Eközben a másik már felvette a nyúlcipőt, és hogy éreztessem haragom, utána hajítom a villát.
-Hogy a nem időre született kurva anyátokat nem birtok a valagaitokon ülni, büdös köcsögök. - káromkodom immár nem nőiesen. Ritkán hallani ilyennek, de kezd sajogni a fejem, meg a karom, ahol a barom megvágott. Amikor Eskel hozzám beszél lágyítok arcomon és vissza sétálok mellé. A felvázolást illetően elgondolkodom. Mi lehet a probléma?
-Szerintem kezdjük a távolabbival. Ami leginkább kiesik a képből. Az árvaház. Arról nem tudunk semmit. Legalábbis, mi tudjuk a megerőszakolt tünde lányról. Akkor ott vannak a sírrablók. viszonylag megkapták a jutalmukat. A szurbozótok ellen pedig nekem szükségem lesz némi sav immunitásra. Szerintem kezdjük az árvaháznál, aztán a sírok és végül a szurbozótos hely. Tudtommal ott is valami bajnak kell lennie, ha a szurbozótok csak úgy a kertben nőnek. Még ha el is hagyott. - nézek fel rá elmélkedésemből és mielőtt belépnék a házba elmegyek Ichaer-hez és keresek alapanyagot a Szulák főzetemhez. Pont azom nincs. A biztonság kedvéért még Kísértet elleni olajat is keverek be így kicsit sérülten, de annál több hozzávalóval lépek be a házba és foglalok helyet a tűz mellett. Lepakolom a cuccokat és komolyan tekintek a vendéglátónkra.
-Remélem nem bánod! - kérek engedélyt a magam módján. Legalábbis sértett módomon. ~Örüljenek, hogy nem megyünk el, hagyva megdögleni őket saját bűneikben.~



P.S.:Ha nem jó, tessék kiabálniMood: Isara

Wilkina & Eskel @

Amennyire láttam Wilkina egyrészt jól felhergelte magát a falusi csőcselék összehangolatlan lincselési kísérletén, bizonyára Ichear, nagy becsben tartott és remek lova miatt, másrészt tényleg nem fog ártani majd feleleveníteni vele az egyéb fegyverek ismeretét, ahogy láttam az egyik jómadár vasvillája felsértette a vajáklány bőrét. A szavaira elgondolkodva biccentettem.
- Legyen az árvaház. Talán jobb is, ha egy ideig nem leszünk szem előtt a faluban, ki tudja mikorra hergeli fel őket újra a tiszteletes - ismertem el, majd Raymandhoz fordultam. - Merrefelé áll az egykori árvaház épülete?
- Elmentek Gyula házáig, majd onnan egyenesen keletnek vagy egy óra gyalog. Lóval járhatatlan a terep, ha letértek az ösvényről.
Kezet ráztunk, majd a nyeregbe lódítottam magamat és lassú lépésben megindultunk a falu végébe, ahol az erdőkerülő lakott. Pár perc után feltűnt a furcsán alacsonynak tűnő, borostyántól futott kis kalyiba, előtte alacsony, de pocakos, mokány kis törpe ücsörgött, egy gallyat faragva nyílvesszővé késével. Erős bőrből készült, prémmel szegett bekecs, vaskos bőrnadrág, térdéig érő csizmák. Itt-ott már ősz szálakkal vegyülő szakálla az övéig ért le, a feje egyre szebben kopaszodott, már csak a koponyáján körben volt némi szőrzet mutatóba. Láttunkra nagyot szívott a pipáján majd felállt és csípőre vágta a kezét.
- Ide evett a rosseb, te mocskos torz veszedelem - nézett rám mogorván.
- Megint zsémbelsz feles? - ugrottam le Skorpióról.
- Feles az öreganyád, aki tisztességes kurvapecér helyett vajáknak taníttatott - sercintett egyet a pipaszár mögül a földre.
- Mit lehet tenni? - tártam szét a karjaimat. - Az orvvadász és a haramia helyeket már elfoglalták a törpék.
Egyszerre nevettük el magunkat és ragadtuk meg egymás felkarját. Gyula már csak ilyen, mindig zsémbel, de aki szóban is seggbe tudja rúgni a mokány erdei vadászt, azt hamar megkedveli. Összehúzott szemekkel méregette úti társamat az üdvözlés után.
- Nocsak? Mán mosónőket is hordtok magatokkal az útra? - kérdezte.
- Wilkina, legifjabb kedves húgom - mutattam be a lányt, majd hozzá fordultam. - Ez a fickó pedig Gyula, Bar erdőkerülője.
- Ez e'? Vanyák? - játszotta a hökkentet a férfi, persze csak a szokásos ingerkedés okán, most teszteli a lányt, van e annyira talpraesett, amennyire kinéz a kardjaival. - Toportyánnak még ugyancsak cseppnyi ez a fehérnép? Tán biza csikasz még? Tanítja vadászni a vén ordas?
Nem szóltam közbe, ha Wilkina ki akarja vívni Gyula tiszteletét, akkor magának kell kiállni magáért és felvenni a kesztyűt. A kötelező bevezető körök és a kölcsönös ingerkedések után Gyula megsimította a szakállát.
- A Csirkében szállásoltok? - kérdezte.
- Nem. A fogadót kerülnénk. Háznál - feleltem.
- Helyes - bólintott. - Ha mégis oda kéne mennetek, ne abrakoltassatok ott, sőt lehetőleg rá se bízzátok a fiúra az istállóban a lovaitokat. A fogadós elvállalta, hogy megmérgezi őket. Hozzám jött először nadragulyáért és szokás szerint nem tud lakatot tenni a pofájára.
- Köszönöm - bólintottam, de kezdett a dolog gyanús lenni. Arman atya nem akar elüldözni minket. Egyáltalán nem szerepel a tervei között, hogy elhagyjuk Bart, ha a lovainkat akarja. Tehát életre-halálra megy a játék? Csodálatos...
Alig kezdtünk belemelegedni a csevejbe, amikor kis küldöttség tűnt fel az utcán. Legelöl jelentősen rengő tokájú, ehhez mérten viszont meglepően kevéssé elhízott férfi érkezett, a ruházata sokkal jobb minőség a helyi átlagnál. Az új sztaroszta. Egy valami azonnal megragadta a figyelmemet, a jobb csizmája talpát felpatkolták, a férfi lába jóval rövidebb volt a balnál. Érdekes. Voltak vele vagy tízen, de így is felette óvatosan és reszketegen közeledett, végül megállt előttünk.
- Jó uram... Kisasszonykám... Én volnék Bar sztarosztája... A nevem Hubert - kezdte kissé szaggatottan, makogva. - Jelentették nekem, hogy... hát hogy... izé... megbontották Önök a falu békességét... helyben hagytak hat helybéli tisztességes jó embert... akik mind az Örök Tűz jámbor hívei... és hát...
- Megvédtük magunkat Hubert uram - feleltem egyszerűen.
- Nos hát ugye... a tanúságok ugye... hat fedhetetlen igaz hívő és két eret... khmm... erkölcsileg ismeretlen személy... ugye megértik... ugye... nekem muszáj... bírság... és hát intés... hogy hat oren... meg hogy többet ilyet ne merészkedjenek... mert hát... mert...
Fáradtan és némi jól palástolt undorral hajítottam az elöljáró elé a földre hat orent, a többivel nem is foglalkozva, de ekkor a reszkető térdű sztaroszta még folytatta.
- És hát... hát... kötelességem elkobozni a... fegyvereket... meg a lovakat... a további rendzavarások elkerülése ugye... és...
- A további rendzavarások elkerülése érdekében menjél szépen haza és gyömöszöld meg a cselédet, ahogy szoktad - ropogtatta meg az ökleit Gyula.
- Mit képzelsz? - hördült fel Hubert. - Ezek a személyek átutazók, még csak megértem, de te köztünk laksz, te eretnek és...
- Na és mivel itt lakom, már ismerhetsz Hubert - dörmögte az erdőkerülő. - Ha nem takarodsz a földemről, de nagyon izibe', akkor a következő rendzavarás az lesz, hogy felzavarom a csizmámat a seggedbe. Ugye közérthető voltam? - érdeklődött negédes mosollyal.
- Az Örök Tűz... - kezdte méltósága romjain még a sztaroszta, de ezt sem sikerült befejeznie.
- Az Örök Tűz bekaphatja a nagy lábujjam, ha éppen hagyom neki - vonogatta araszos vállait a vadász. - Még valami. A vanyákok nálam szállásolhatják a lovaikat. Estibe kinn lesznek a kutyák. Kifejezetten szeretik az éccakai tornászokat, ha még mindig nadragulyát gyűjtetsz a fél faluval. Úgyis drága manapság a hús. Most pedig tűnés!
Az elöljáró pipacsvörös fejjel megfordult és díszes kíséretétől körülvéve eloldalgott, Gyula hegyeset köpött utána, majd hosszat füttyentett. A ház mögül boldogan csaholva rohant elő három termetes eb. Redan medveölők, mindegyik majd olyan marmagasságú, mint maga Gyula, a vaskos állkapcsok láttán a legtöbben átgondolják az életüket. Vidám csaholásuk csak a gazdájuk jelenlétének köszönhető, ismertem már ezeket. Most bármelyikünk megsimogathatja, dögönyözheti őket, de a gazdájuk jelenléte nélkül a fél karját tépik le bárkinek. Gyula a lovainkra mutatott.
- Vendégek - közölte.
A három medveölő megszaglászta a két lovat, majd vidám vakkantással tudatták, hogy megismerik őket innentől. Aztán a mi lábainkat szimatolták körbe és újabb vakkantással jelezték a nyugtát. Jómagam a törpéhez fordultam.
- Köszönjük. Megnyugtató, hogy van hol hagyni a jószágot - biccentettem.
- Hagyd el. Szép lovak. Okosak is - bólintott válaszul. - Különben is, ha bajuk van veletek, akkor titeket csesztessenek, nem az állat tehet a gazdájáról. Merre?
- A régi árvaházhoz tartunk - feleltem.
Szó nélkül az övébe szúrta a kését, felkapott egy vadkanlándzsát és intett, hogy kövessük. Már meg sem lepődtem. Gyula nem volt a szavak embere, egyszerű törpe, de jó nyomolvasó és ami fő: jó bajtárs.

P.S.:Remélem jó, ha nem, akkor szólni Mood: Isara

Eskel & Wilkina @

Eskel elfogadta a válaszom, magyarázatát hallgatva biccentek és segítséget kér az idős csizmadiától. Lerakom bent a hozzávalókat, de jobb ha most senki nem kerül az utamba. Nem biztos, hogy megállnám egy-két pofon kiosztását.
-Menjünk akkor. - paskolom meg Ichaer nyakát, ki büszkén kihúzza magát. Tudja, hogy jól cselekedett, amit este meg is fogok jutalmazni számára. Kintebb vezetve lököm fel magam nyergében és követjük Eskel-t és Skorpiót. Jobb lesz hamar lenyugodnom, hogyha nem akarom elhagyni az élők sorait. Amikor elérünk a vadász törphöz, leszállok a lóról. Viszont, jó volt látni, hogy az idős vadászt nem zargatják a falubeliek. Nyugodtan faragja új vesszőjét, mi kenyérkeresője. Eskel-ék marakodása nem lep meg, ahogy érdekes humoruk sem, de hogy engem is bevontak annál inkább. ~Miért nem figyeltem oda jobban, mikor Lambert nyelvemen próbált élesíteni~
-Kelmed anyja tán csak rókafatyakkal hált, hogy nem ismer fel egy farkast és magának is róka képet adott? Esetleg a bölcső fa volt túl kemény? - válaszolom a toportyános dologra. Nem szeretem, ha ezzel viccelődnek. Túl sokkal tartozom a Farkas vajákoknak, hogy ezt viccnek vegyem fel, sokkal inkább sértés. Talán Eskel-nek ez fel is tűnik, ahogy megfeszül rágóizmom.
-A jó pap holtig tanúl, a nekromanta pediglen azon is túl. Néha az öreg ordas mellé is elkél egy kölyök, hogy vele együtt megfiatalodjon egy kis időre. - nem tudom mit várnának most tőlem. Tényleg az égatta világon fogalmam sincs, viszont, ha a törp tovább húzza az idegeimet magára hagyom Eskel-t. Valójában nem. Megigértem, hogy segítek és tartom is ehhez a szavam. Kifújok egy nagyobb levegőt, hogy abbahagyja az ingerlésem és nőkent viselkedve nem szólok bele a férfiak dolgába. Viszont ahogy meghallom, hogy meg akarják mérgezni a lovainkat, vicsor jelenik meg sebes arcomon. ~Egyetlen egy szőrszála görbüljön meg Skorpiónak vagy Ichaer-nek én nem állok jót magamért.~ Ökölbe szorítom kezem, hiszen ez azt jelenti, hogy nem akarják távozásunk. Élet-halál? Ám legyen! Ti kezdtétek. Fülemet léptek zaja üti meg. ~Már megint itt vannak?~ Mérgesen kapok fel egy követ és azzal kezdek játszani, szükség esetére, ha netalán valakit megint jól fejbe kelljen kólintani. A díszmenet vezére viszont sánta. Erre egy kisebb grimaszt vágok, de tovább dobálom a követ. A kisasszonykámra megkaparom erőteljesen torkom. ~Hogyan mondod?~ Engem csak ne birtokoljon! Ha Eskel szája nem járna gyorsabban az én dühömnél, felpofoztam volna az illetőt. Ők támadtak, mi védekeztünk. Fújok egy nagyot és közelebb lépek Eskel-hez. Nem félelem miatt, inkább a miatt, hogy érezzem a jelenlétét, hogy ő a főnök én csak kísérem. ~Mit merészelsz?!~ Lépnék előre ingerülten, de a törp elindította a szócsatát, amiben igen tehetséges. Mivel szépen elintézte biccentettem felé egy hálásat, haragom viszont nem szállt el. A kutyák kirohanása meglepett, bár megérzés alapján azt mondanám, Gyula szavára bármit megtesznek. Ahogy az be is igazolódott, a három eb barátságosan csaholta meg lovainkat, majd minket is. Egy fiatalabbnak tűnőnek megsimogatom feje búbját hálám jeléül. Egyetértek Gyulával, a lovakat tessék békében hagyni. Azért nagyon harapós tudok lenni. Amint Eskel kimondta a helyszínt megindulunk az árvaházhoz. Néhány lépéssel lemaradok tőlük. Valami zavar. Valami megmagyarázhatatlan borzongás, mi a gerincem mentén halad fel s alá. Bár' tudnám mit is jelent ez!



P.S.:Ha nem jó, tessék kiabálniMood: Isara

Wilkina & Eskel @

Gyula egy ideig elmerengve nézte Wilkinát, majd vidáman elvigyorodott és bólintott.
- Van még mit tanulnia, de kurázsi, az van benne - nevetett.
A közjáték lezajlása után bevettük magunkat a sűrűbe és a törpe kalauzolása mellett alig fél óra alatt az egykori árvaház épülete előtt álltunk. Az erdőkerülő még megmutatta a leggyorsabb utat a boszorkánytanyához is, amit a szúrbozótok nőttek be. Jómagam nem rohantam előre, először is kíváncsian körbejártam az építményt. Ujjaimat óvatosan végighúztam a falon.
- Friss meszelés, nincs egy éves, még érezni az illatát - morogtam Wilkinának. - A legtöbb árvaház pénzhiány miatt zár be, itt volt pénz tisztasági meszelésre. Az épület jó állapotú, a tető sem lehet több három évesnél, penész még sehol. Miért zárták be..?
Az ajtó nem volt bereteszelve, így különösebb nehézség nélkül bejutottunk. Odabent poros, de takarosan berendezett nagyobb étkezdébe jutottunk be, a takarítás, seprés látható hiányán kívül minden meglehetősen jó állapotúnak tűnt, három feldőlt szék és egy összetört cseréptányér kivételével. A kosz kivételével minden úgy nézett ki, mintha egy életkép lenne vacsora előttről. Megráztam a fejemet. Mióta ide beléptünk, még az én ez iránt tompább érzékeim is zsibbadtak szinte, a tarkómon éreztem a túlvilág jeges leheletét. Mit élhet át szegény Wilkina? Neki a hagyományosan kiváló női intuíciót is fokozta a füvek próbája...
- Felszámolták, de nem adták el a felszerelést? A bútorokat? Nem voltak hitelezők? - dörmögtem.
Egyre kevéssé tetszett a hely. Valami beteg, bántó aura lengett körül itt mindent, az idegszálaim legszívesebben sikoltottak volna a rejtett fenyegetés érzetétől. Lassú, megfontolt léptekkel haladtam befelé, nyomomban a társammal, míg be nem értünk a gyerekek hálószobájáig. Itt a földön oszlása legvégét is megért holttest feküdt. Hát igen... Valami nincs rendben... Nagyon nincs... Letérdeltem mellé és elkezdtem nyomok után kutatni, amíg Wilkina a szobát nézte át, így hangosan is tolmácsoltam amire jutottam.
- Férfi. A fogazata alapján a negyvenes éveiben járhatott,erőszakos halált halt - kezdtem. - Szálfegyver ütötte át a mellkasát, bezúzta a szegycsontot, feltehetőleg a tüdőt is és a hátán jött ki. A roncsolódás alapján szakállas lándzsa. Viselete szandál, szürke kámzsa. A nyakában medalion acél láncon, villámot formáz. Szenteletlen. Kreve híve. A viharisten szolgálói olykor működtetnek árvaházakat, szerintem ő lehetett a nevelő...
Közben Wilkina is végzett és magához hívott, majd a padlóra mutatott. Fene jó szeme van a lánynak, másodpercekig keresgéltem, mire akar kilyukadni, mikor megpillantottam. Karcolások a fapadlón. Óvatosan követtem  őket és igyekeztem összerakni a képet, a lány szerintem már egy lépéssel előttem jár.
- Ezt egy láb karcolta fel. Pontosabban lábbeli. Rövid, bizonytalan lépések. Csak a jobb oldali hagyott nyomott. Valami kemény, ami felsértette a padlódeszkát. Patkolt csizma? - vontam fel a szemöldököm, majd bólintottam. - Szép volt. Remek szemed van.
Nagyjából eddig jutottunk, mikor furcsa, kékes színű füst kezdte belepni az épületet. A deszkák közül szivárgott, a bútorokból, a falak mélyedéseiből, mindenhonnan. Orrunkba dögszagot sodort, mint enyészet furcsa párájának köde ülte meg az árvaházat. Már nem vagyunk kettesben... Még nem mutatta meg magát, de itt van egy lidérc is és ebből a füstből úgy gondoltam az egyik legerősebb túlvilági dög, amivel valaha dolgom volt. Ezt nem tudjuk levágni, ha sikerülne akkor is csak egy napig nem ölthet alakot... Ennél sokkal több fog kelleni az átok feloldásához, de egyelőre a puszta életünk is lehet a tét...

P.S.:Remélem jó, ha nem, akkor szólni Mood: Isara

Eskel & Wilkina @

Gyula megjegyzésére, kicsit büszkén húzom ki magam. Jól tudom, hogy még van hova fejlődnöm, de ezt igyekszem megtenni. Ahogy erőmből kitellik. A végére egészen lemaradtam a két férfitól így futva közelítem meg az árvaházat és a férfiakat, bár ezt is óvatosan teszem. Az útbaigazítást követően intek az vadásznak és Eskel oldalán mérem fel az épületet. Az ablakok java el van deszkázva ám akadtak amik nem. Mi jelentősége lehet ennek? Aztán a meszelés és a tető. Viszonylag új és mégis bezárták. Bátorkodom hozzáérni a kinti meszeléshez, mi még fogott egy kicsit. Valóban nem lehet idősebb egy évnél. Az orromat is megtölti ez a jellegzetes szag, de hátamon a kellemetlen, intő borzongás még erősebbé vált. ~Mi folyik itt?~ Nem akarok még szólni Eskel-nek, hogy valamibe nagyon is sikerült beletenyerelnünk, így óvatos léptekkel haladok mögötte az épületbe. Mintha még élnének itt, csak elfelejtettek takarítani. Az egyik felborúlt székhez lépve sötét foltot vélek felfedezni a padló deszkáján, mi elmaszatolódott.
-Itt nagyon másról van szó, mint síma bezárásról. - nezek Eskelre aggódva. Biztosra veszem, hogy ő is érzi, amit én. Nekem már szinte mindenem vészesen jajveszékel és egy kellemetlen, megfigyelt érzetem is támad. Mi van itt? Követem a gyerek szobák felé, ahonnan meglep egy oszlott hulla. Az apró sötetebb foltok pedig hozzá vezettek. Nagyot nyelek, míg Eskel a hullával beszélget és magyarázza a tényeket. Eközben szemügyre veszem a szobát. Gyermek könyvek, pókháló, portigrisek és... sérült padló? Kicsit imitálom a lépteket és eszembe jut a díszes társaság vezére, kinek ki volt pótolva a lába.
-Eskel, ezt nézd meg! - mutatok a karcok nyomára. Látom a férfin, hogy nem látja meg azonnal a nyomokat, de mikor megpillantja jól le is vezeti gondolataimat. A dicséretre bólintok. Ezert vagyunk ketten. Ekkor érzem meg az acsarkodó ezüst farkasom erős rezgését nyakamban. Azonnal Eskel mögé futok és mikor a kék füst száll elő mindenhonnan egy gyors mozdulattal kapom el Eskel-t és iramodom neki a legközelebbi ablaknak. Ha a kisebb nekifutásommal sikerül a nem rám figyelőt magammal rántanom, az ablak kitörése után, előrébb lököm, hogy távolabb essen. Ha nem és magától ugrik utánam gyors mozdulattal fordulok meg, hogy az a valami engem érjen utol vagy találjon el, ne pedig Eskel-t.



P.S.:Ha nem jó, tessék kiabálniMood: Isara

Wilkina & Eskel @

Ahogy Wilkina ujjai mint valamiféle acélsatu szorultak a vállamra és taszított az ablakok felé egy pillanatig sem tétováztam, nem néztem hátra sem. Ha az ember élni akar, meg kell tanulnia bízni a társaiban és gondolkodás nélkül követni le az eseményeket, a vajáknak meg még inkább, mint az embernek. Mint aki rugóra jár robbantam ki és a testsúlyomat beleadva az ugrásba átszaggattam a nyílászárót elreteszelő deszkát, hogy aztán már az udvaron érkezzek bukfencben át a fejemen. Másodperccel később gördült ki a vajáklány is. Mire sebesen felpattantam, már a tenyeremben pihent az ezüstkardom markolata, ahogy Wilkina sem maradt tétlen e tekintetben, de hamar felmérhettem, hogy idekint minden békés továbbra is, csak a bentről áradó aurától állnak a tarkómon a szőrszálak. Leengedtem a fegyvert.
- Védelmezi a maradványait, hogy ne tudjuk elűzni. Nem fog utánunk jönni - vélekedtem, elég elhamarkodottan.
- TAKARODJATOK!!!
Az épületből sivítő hang talán csak a fejemen... fejünkben szólalt meg, de egy láthatatlan erőhatás úgy hajított az egykori árvaházat ölelő tisztás széléig, tehát vagy nyolc méterre, mint ahogy egy felnőtt ember tudna eldobni egy kismacskát. Mindketten hatalmasat nyekkentünk és a hátunkon csúsztunk a bozótos széléig. Fejemet rázva ültem, aztán pedig álltam fel.
- Irtózatos ereje van... - nyögtem. Kellett pár másodperc, mire normálisan levegőhöz jutottam, nagyjából addigra hagyta abba az őrült rángatózást a medál a nyakunkban. - Nem emlékszem ilyen erejű dögre mostanság... Azt hiszem ide most hiába próbálnánk visszamenni, nézzük meg a boszorkánytanyát - indítványoztam.
Miközben a korábban Gyula által mutatott úton elindultunk a falu egykori és azóta már jobb létre szenderült javasasszonyának lakja felé, közben azért hangosan gondolkodva igyekeztem a saját gondolataimat összefoglalni a kistestvér felé, egyrészt hogy magam se feledkezzek meg semmiről, másrészt az esetleges meglátásai érdekében.
- A lidérc nyilván a nevelő kísértete, aki a gyermekek védelmében esett el. Hubert sztarosztával a nyomok alapján mindenképpen el kell majd csevegjünk - kezdtem óvatosan, hiszen ebben benne van az esetleges erőszak alkalmazásának esélye is. - Nyilván van valami, amit megtudhatunk tőle az eseményekről, márpedig szükségünk lesz a halott nevére, a maradványaira és a tárgyra, amelyhez kötődik az élők világában. Még valami... Nagyon zavar a tiszteletes - vakartam meg a tarkómat, mire megéreztem Wilkina kérdő tekintetét. Hát igen, nyilván mindenkit szoktak zavarni az Örök Tűz elkötelezett hívei, de engem az esettel kapcsolatban idegesített. - Raymand azt mondta, a másodszorra vajákra összegyűjtött pénzt Arman atya foglalta le isteni átokra hivatkozva. Ez pedig pontosan az. Kreve átka és láthatólag semmilyen más istennek sem volt kifogása ellene. Az istenek csak nagyon ritkán avatkoznak közvetlenül a világ dolgaiba ennyire, csak kirívó szentségtörés válthatja ki. Ilyen esetekben még az Örök Tűz hívei is vagy a Lángoló Rózsa lovagjaihoz vagy hozzánk szoktak fordulni. Márpedig lovagi rendház közel s távol nem nagyon van a környéken... Ha rájött az átok meglétére nyilván valami alapján gondolkodott, valamit tudott és ennek ellenére sem akart külső erőket belevonni. Valami nagyon nem tetszik az atya könyékén. Viszont ismerem már a fickót. Abból szép szóval semmit nem fogunk kihúzni, talán nem látszik rajta, de nem gyenge ember, akit egy sárga szem szúrós nézésével meg lehet ijeszteni és annál is sokkal acélosabb, hogy az axii-nak bármi hasznát vegyük - magyaráztam a szemem sarkából figyelve Wilkina reakcióját, hogy vajon mennyire rettenti el a lehetőség, hogy bizony adott esetben nagyon csúnyán meg kell vernünk a papot, de még az is lehet, hogy a sztarosztát is. Ha húzódozna is esetleg erőszakot alkalmazni, az jobb ha előre kiderül, mert sajnos az információkra szükségünk lesz.
Bő fertályóra múltán húztuk szét az aljnövényzetet, hogy kilássunk a füvesasszony házacskájára és ott a csalitos szélén azt hiszem gyökerezett földbe a lábunk. A nádfedeles kunyhó omladozó állapota senkit sem lepett meg, nem is erről volt szó, de ennek a környékén fénykorában gyógynövények nőttek, mostanra is legfeljebb az erdei fauna kellett volna, hogy birtokába vegye, ehelyett hússzín, lassan pulzálni látszó, remegő gubókat láttunk, amerre csak elnéztünk. Szúrbozót, de... Döbbenten kezdtem számolni őket, mg így, hogy nem bújt ki a földből a távolság miatt a liánszerű kacsuk is jól megállapíthatóak voltak erről a gumós testről. Hitetlenkedve fordultam Wilkinához.
- Husszonnégy? De... Ezek csak az isteneket megsértő bűnök megtorlásául nőnek itt-ott... Hogy lehet ennyi? - nyögtem. - Mégis mi a Melitele szent csöcse történt itt?!

P.S.:Remélem jó, ha nem, akkor szólni Mood: Isara

Eskel & Wilkina @

Szerencsémre Eskel pontosan értette, hogy mit akarok, bár úgy éreztem, mintha húsába vájtam volna ujjaimmal. Eskel viszont hamarabb töri át az ablakot, mint én, így hamarabb is landol, de hátra pillantok, hogy nem tesz-e mást a lidércünk. Még a levegőben előveszem kardom és azzal bukfencezve állok talpra odalépve Eskel-hez. A kinti csend nem zavar meg, ahogy az sem, hogy Eskel leereszti a karját, ellenben felem. Feszülten várok, mikor egy süvítő hang mondata hasítja át elmém. Azonnal Eskel elé lépnék, de a lökés hullám, ami beterít minket eltaszít tőle. Az ő nyekkenését hallom, ahogy a tisztás szélén landol, viszont kicsit sem vigasztal, hogy én még nem landoltam. A mai szerencse áradatomból ki sem maradhatott volna, hogy ne a közelben lévő fát találjam meg tompításnak és utána csússzak rá valami bozótra. Amit a csizmadia udvarán elmondtam, ehhez képest hangyafing  se.
Kissé szédülve lépek elő, kezem homlokomhoz emelem. Némi tántorgás árán lépek Eskel közelébe.
-Áucs..-szedek ki karomból néhány üvegszilánkot. -Akkor, most hogy legyen? Egyre jobban azt érzem, hogy csak akadályozlak és nem érek semmit. - mondom némi szomorúsággal mellkasom előtt összefonva kezeim. A nyakamban pihenő medál mostanra megnyugodott. ~Jobban kellett volna figyelnem erre is! Akár ezen is múlhatott volna a dolog...~ Szívom meg enyhén fogam és harapok szám szélébe. Amikor a boszorkány lakot említi megindulok abba az irányba.
-Csak mérjük fel. Nem érzem úgy, hogy jó ötlet lenne egy ilyen után oda rontanunk. - helyezem vissza a kardom helyére. Mostani elhatározásom, hogy minden erősebb jelzésről tudomást adok Eskel-nek. Talán kevesebb baj ér minket így. Eskel eszmefuttatására bólogatok.
-De mi van a fegyverrel? Nem láttam őröket, vagy ilyesmiket, akik szakállas lándzsával léptek volna fel. Mi lehet az a tárgy? Esetleg a gyilkos fegyver? Vagy maga az épület? - fűzöm hozzá elgondolkodva. Amikor a tiszteletest említi megemelem szemöldököm kérdőn. Nekem sem tetszik a fazon, de így jobban átgondolva még úgy sem.Érzem Eskel hangjában, hogy nem tudja, képes lennék-e kezet emelni a csuhásra, de hogy megbizonyosodjon erről, megropogtatom ujjaimat másik kezemmel közrefogva.
Nagyjából fél óra kutyagolást követően mondhatom azt, hogy stabil a járásom. Mielőtt Eskel elhúzná az aljnövényzetet, kezem óvón vállára helyezem és óvatosságra intőn pillantok rá. Meglepett a látvány, hiszen azt hittem két-három, maximum öt bozótról van szó, de Eskel gyors számolása be is igazolta rossz érzetem. Azonnal befogom száját és lerántanám, hogy legalább guggoljon. Nem mintha ezeknek a dögöknek ennyi elég lenne, hogy ne vegyenek észre, de mégis, jobb félni.
-Szerintem térjünk vissza! Mára bőven elég volt ezekből... Szükségem van néhány főzetre, hogy legalább fele annyit tudjak tenni, mint te. - ha beleegyezik megindulok, ha nem kérlelőn tekintek rá. ~Ez a mai nap, nem az én szerencse napom~



P.S.:Ha nem jó, tessék kiabálniMood: Isara

Wilkina & Eskel @

Társam sokkal rosszabbul járt a repülés során, mint jómagam, kisebb és könnyebb teste nagyobbat repült a csalitosba. Szerencsénkre felületes sérülésekkel megúszta a zuhanást, de kétségtelen ténynek tűnt, megdöbbentőek komoly feladat előtt állunk. Ettől függetlenül is fejcsóválva fogadtam Wilkina bizonytalanságról számot adó szavait. A lány ügyes és rendkívül értékes segítőtárs, nincs oka erre, ezt pedig mindenképpen a tudtára akartam adni.
- Most hagyd abba - sóhajtottam fel, miközben a kulacsomból némi vízzel elkezdtem kimosni a kisebb sebeit és úgy általában leápolni őket, elvégre a szúrbozótok közelében a vérszag nem lenne egészséges ötlet. - Fiatalabb vagy nálam, ruganyosabb és gyorsabb., mint láthattuk jobb a szemed is. Jól fel vagy készülve szinte minden helyzetre az italaiddal. Emellett eszes és erős nő vagy. Átmetél a próbákon, megtanultad amit meg tudtál tőlünk. Vilkas, Vesemir és mi mindannyian is késznek tartottunk a próbákra, már a saját utadat járod egy ideje és még a föld felett teszed. Emellett van erő a karodban is, hidd el, én már csak tudom - simítottam végig a jobb szemem környékét egy a feszültséget talán oldó mosollyal. - A bizonytalanság a legjobb harcosból is tud zöldfülű újoncot rosszabb esetben gyáva cenket csinálni, de neked le kell tudnod ezt győzni. Nem könnyű, tudom, bennem is meg van a bizonytalanság sok tekintetben, de Wilkina, vajákok vagyunk, nekünk ez a dolgunk, erre teremtettek minket. Meg tudjuk oldani. Talán tapasztaltabb vagyok nálad, de én sem jelentem a tökélyt, messziről sem. Nem vagyok Geralt, sem Cirilla. Nekem szükségem lesz rád ebben a... helyzetben. Ne omolj össze húgom és ne hagyj hátra - néztem a szemébe komolyan. - Ahogy én sem foglak téged. Gyere.
Érezhető volt a lány határozottan óvatosabbá válása, apró figyelmeztető mozdulatai, csendessége a feszült testbeszéde együtt szinte a figyelem szobrává formálták a fiatal vajákot. A csalitos mélyéről figyeltük a rémnövények gubóit, nem dugták ki indáikat a föld fölé, nem mentünk elég közel, hogy megérezzék lépteink rezgését a talajban, de tény, idáig már némelyik el tudná köpni veszedelmes, savas nedveit. Egyetértően bólintottam.
- Ide be nem jutunk jelenleg - válaszoltam fojtottan. - Ehhez legalábbis nekem főzetkészítésre lesz szükségem, szerencsére mindenem meg van a Szulákhoz a tűzön kívül. Barban elintézzük. Tűz kell ide... Jóval több, mint amit az ignik jelentenek. Valami lámpaolajat vagy ilyesmit kellene hoznunk - vetettem fel kérdőn nézve a nőre, hogy egyetért-e velem?
Lovainkra kapaszkodva lassú tempóban tértünk visszafelé az ösvényen a favágó falu felé kissé gondolatainkba feledkezve. Igyekeztem még véletlenül sem túl közelien, túl védelmezően lovagolni Wilkina mellett, nem akartam azt éreztetni, hogy nem bíznék a képességeiben, a tudásában. Ami egyébként így is volt. Bármit is gondol magáról, remek vívó volt, ruganyos, gyors, ismerte a saját erősségeit és gyengéit. Nem próbálta a gyakorlások során sem megakasztani az én bivalyerőmet erővel, de ki tudta táncolni a sebességével, az ügyességével. Jól tudott verekedni, ő legalább hajlandó volt tanulni e téren is azzal a fafejű Lamberttel szemben. Halál pontosan tudott tizedszerre is pontosan ugyanoda rúgni a vádlimba, ahogy Vesemir fogalmazott, úgy keringett körülöttem, mint acsargó farkas a sérült medve körül és bizony sokszor győzte le a kisebb vad a nagyobbat. Ráadásul megbízható és erős lány. Felvetéseire ingattam a fejemet.
- Az épületet nem hiszem, sohasem hallottam olyasmiről lidércek esetében, ami egy házhoz való kötődés lenne - kezdtem. - Persze ettől még nem zárható ki. Valami olyan dolog, amihez rendkívül erős érzelmi kapocs fűzte a tulajdonosát. Ritka esetekben, de lehet a gyilkos fegyver is, igen. Szakállas lándzsát pedig hivatásos gyalogosok használnak csak, olyanból meg a környéken csak a kasztellán várában akad... De persze sok minden más is lehet. Jegygyűrű, a hite szimbóluma, egy napló, szinte akármi... Hogy ezt kiderítsük, sokkal jobban meg kell ismerni az elhunytat. Az utolsó lidérc, amit elűztem egy fejkendőhöz kötődött, ami az egykori férjétől kapott első ajándék volt az életében, az előtte lévő meg a szent könyvéhez. Nehéz előre megmondani...
Hamarosan a falu előterében jártunk. Szemeim a láthatáron lenyugodni készülő nap korongját vizslatták, talán ha bő óránk van az est kezdetéig, márpedig munkás lesz a sötétség ideje, ha meg akarjuk óvni a falut a barghestek rohamától. Na azok vajh mennyien lehetnek? Talán mert elmerültem a gondolataimban nem vettem időben észre a veszélyt, talán csekély mértéke miatt. A lány figyelmeztető kiáltására a csendesen, de megzördülő bokrok felé kaptam a fejemet, de már későn. Vagy tucatnyi nagyobb kó állt röppályára, Skorpió pedig, akinek jelenleg nem markoltam erősen a kantárját a harci lovak ösztönével tört ki Ichear és Wilkina elé, így keresztezve a rögtönzött hajítófegyverek útját. Valószínűleg ösztönös cselekedet volt ez a termetes méntől a kisebb kanca védelmében, bár ezek a jószágok kifejezetten okosak. 5-6 kő találhatta el a lovamat és vagy három engem. Túl messziről dobták őket ahhoz, hogy komolyabb sebeket okozzanak, csak felszaggatták a bőrt, bár nekem volt olyan pechem, hogy a szemöldököm felett talált meg, ami legalább hevesen vérzik, így pillanatok alatt vakultam meg fél szemre. Istenek, mi bajotok ma a jobb szememmel? Skorpió is felületi bőrsebeket szerzett csak, de az egyik kődarab az orra felett sértette fel a bőrét, a fájdalmas seb hatására hátsó lábaira emelkedett fájdalmasan nyerítve én pedig gyönyörű ívben nyekkentem a talajra. Tapasztalt vajákként igyekeztem felmérni már zuhanás közben a szituációt. Skorpió apróbb sebeket kapott és Wilkina lova, Ichear is csak két kisebb ponton vérzett, a füle alatt és a nyakán, de olyan kevéssé lehetett pontos a találat, hogy a remek kanca teljesen nyugodt maradt. A vajáklányon így földre nyekkenés közben nem láttam semmilyen sebet, az egyetlen változás a halántékán lüktető, kidudorodó verőér volt. Azt hiszem némileg mérges...

P.S.:Remélem jó, ha nem, akkor szólni Mood: Isara

Eskel & Wilkina @

Eskel felszólítására rá emelem szomorú, borostyán tekintetem. Amíg figyelem hogyan kezeli le kisebb vágásaimat, amit az üveg okozott, figyelmesen hallgatom mondandóját. Mindig is sokat jelentettek nekem ők. Főleg, hogy mindig tudok rájuk számítani. Amikor megérintette a monokli helyét, mit induláskor kiosztottam neki, szerintem teljesen jogosan, kicsit elszégyenlem magam a helyzetet illetően. Igaza van, nem most kellett volna megtennem. A szavai nagyon megérintenek és új erőt adnak. Kicsit bénácskán a szédülés miatt, de megölelem és fejem a mellkasának szorítom.
-Számomra így vagy tökéletes Bátyus. Itt leszek melletted és védem a hátad Bátyám! - jelentem ki bátran és elszántam. Valóban így gondolom, ahogy mondtam. Különben ő is a hóna alá vágva vitt volna vissza Vesemírnek, mint Geralt, amikor ellógtam az alvó farkas mellől.
Nagy kő esett le a szívemről, hogy egyet értett velem a távozást illetően. Fejemben megfordul a gondolat, hogy felajánlom megfőzöm én a kis italokat, ő pedig pihenjen. Ha itt ekkora problémával találkozunk az ebek sem lehetnek kevesen.
-Igazad van. De még gondolkodom. Nem akarom az egész erdőt lángokba borítani. - fűzöm hozzá és követem. Ichaer nyergébe fellendülve navigálom hű hátasom Skorpió és Eskel mellé. Érzem, hogy szabad teret adna, de én inkább azt a fajta bíztatást keresem amit ők nyújtanak. Ichaer halál biztosan megbízik Skorpióban. Csikó kora óta egymást idegelik. Ahogy én is megbízom Eskel-ben, s hasonlóan okoztam neki olykor fejtörést és kellemetlen pillanatokat.
A gondolataimra magyarázatot kapok ami mégjobban elgondolkodtat, majd mikor befejezi hozzá fűzöm.
-Azért gondolok a házra, hogy szerethette is amit csinált. Szerethette a gyerekeket. Talán sajá testével védett egyet közülük. Az egyik szék mellett szerintem vér cseppent a deszkára,amit az beivott. A kisebb cseppek pedig a halotthoz vezettek. A medálra nem gondolnék. Ha az lenne, a lidérc azonnal megjelent volna, amint hozzáérsz. Szerintem legalábbis. Hova lettek a gyerekek? Ááá... túl sok a kérdésem. De igazad van, majd a falubeliek megmondják! - mosolygom rá kicsit gonoszkásan és én is a lemenő napot figyelem. A hanyatló királyt ki vérbe borít mindent, mi királyságában volt s fellép helyére az égi úrnő, ki eltakarítja a király szennyét. Fülemet viszont nem kerülte el egy nesz sem. Főleg ami közelebbről jött.
-Néha elgondolkozom, hogy mennyi reményt is képes adni a Nap. Hiszen... semmilyen biztosítékunk sincs rá, hogy akár a másnapi hajnalban meglássuk. - mesélek neki néhány gondolatomról, mit már Kaer Mohren-ben töltött időmben is megállapítottam. Az erősödő zajra viszont figyelmeztetőn felkiálltok.
-Vigyázz Bátyám!- rivallok Eskel-re, de a kő áradat már megindult felénk. Skorpió viszont időben elénk táncolt, hogy mi megússzuk kisebb dolgokkal. Engem nem találtak el, ellenben Ichaer nyakát és füle tövet igen, ahogy Skorpió felágaskodik, leugrom Ichaer-ről és Eskel-hez sietek. Ichaer Sólymot igyekezte megnyugtatni, én pedig mérgesen tekintek körbe miközben Eskel-t segítem fel és rápillantok vérző homlokára. Átnyújtom neki kulacsom, miben víz van és övtáskámból kiveszek két ruhadarabot. Az egyiket Eskel sebére helyezem, míg másikkal szeme világát igyekszem visszaadni. Újabb zörrenés a bokrokból és már ugrom is oda, hogy véletlen se reppenjenek fel kövek. Viszont egy fiatalabb férfiúra vetettem magam, kinek azonnal beverek kettőt, kezét pedig hátracsavarom, megvakartatva magával saját lapockáját, vezetem Eskel-hez.
-Fogtam magunknak kanárit! Szerinted mennyire szépen fog dalolni? - közben megfeszítem karját, hogy feljajduljon. Orrából szivárog némi vér, és cipőm elé köp egy nagyobb véres adagot, mibe foga is nagyot koppant.



P.S.:Ha nem jó, tessék kiabálniMood: Isara

Wilkina & Eskel @

Wilkina lepattant Ichear hátáról és hozzám sprintelt, miközben kissé szédülve ülő helyzetbe küzdöttem magam és egy kulacs vízzel sietett a segítségemre, hogy újra normálisan kilássak minkét szememen. Elfogadtam a lány kezét, aki talpra húzott, majd már pattant is, ahogy megindult a második hullám kő. Miközben a vajáklány egy irtózatos taglózóval verte le a lábáról a bari kanászt én egy aarddal söpörtem végig a bokrokat, amiket végre újra láttam is. A parasztok hamar megfutottak, kivéve a lány vasmarkában vergődő szerencsétlen nyomorultat, aki nagyot köpött társam cipőjének orra elé. Úgy nagyjából. Fele mondjuk rá. Fejcsóválva és még mindig a szemöldökömre szorított neves ronggyal léptem a fickóhoz. Nem kellett feltennem kérdéseket, mondta az magától is.
- Az Örök Tűz majd elemészt titeket eretnekek! Mutánsok! A lángok elmossák bűneiket és nem hagynak belőletek semmit, hiszen nincs lelketek! - üvöltözte lelkesen. - Mert írva vagyon: "Ne találtasson ti közöttetek se isteni hatalmakat magának tulajdonító, se elfajzott, se ördögi teremtményekkel cimboráló, se holtakkal szóló, se..."
- Nagyjából senki - összegeztem. - Aztán a disznóid őrzése közben sikerült benyalnod az egész Földi Háborúk Könyvét? 77. passzus, 4 bekezdés egyébként.
- Ismered a szent könyveket fattyú? - hebegte döbbenten a kanász.
- Ismerd meg az ellenséget, alapszabály - tártam szét a karjaim, majd Wilkinára néztem. - Ez a szerencsétlen csak a lándzsa. Nekünk nem ő kell, hanem aki hajította. Aki ilyen szépen tudja idézni a prédikációi közben a szent iratokat, ügyesen megfeledkezve a kegyességről és megbocsátásról szóló részekről... Meg kéne látogatnunk az atyát.
- Istentelenek! Nem bánthatjátok a szent embert!
- Ühüm. Egy szent ember se lesz ma bántalmazva, azt garantálom - morogtam, majd újra a nőre pillantottam: - Ha most leütöd, reggelre széttépik a barghestek. Engedd el - fűztem hozzá kérő hangsúllyal, de mimikámmal és testbeszédemmel is mutatva, nem kívánok beleszólni, tegyen ahogy jónak lát.
Miután a társam döntött a lovakat elvittük Gyulához. A mokány kis törpe sűrű fejcsóválások közepette ellátta balzsammal a kis ebeket és bevezette őket az istállóba, saját bérlova mellé. A már idősödő, szürke kanca, Olga, akit oly gyakran tudott bérbe adni szántás idején a szokott barátságosságával szuszogva üdvözölt minden emberi lényt. Rendkívül szociális lény volt a kiöregedő félben lévő igavonó. Nagy, banga léptű állat, hátasnak alkalmatlan, de nagyon jó természetű. Vidáman megkoppantottam a szemei között a pofáját és megsimogattam a nyakát. Skorpió is emlékezett rá, türelmes nyugalommal szuszogott vissza. Jól van, meg lesznek ezek reggelig. Remélem Ichearral is. Bár kellően jól nevelt Wilkina tüzes kis kancája is.
A haldokló király - hogy Wilkinát idézzem, - tehát a nap utolsó sugarai már az Örök Tűz templomának kapujában talált minket. Éppen óvatosan nyúltam volna a kilincs felé, mikor a felhergelt vajáklány az aard jelére hajlította az ujjait. A nehéz faszerkezet az oltárig szánkázott. Egy pillanatra felnéztem a hatalmas parázstálban lángoló szent tűzre és egy félmosollyal elküldtem a gondolatot. Bocsánat, nem neked szól, csak a helyi szolgádra dühös éppen kissé.
Ahogy a lány határozott léptekkel átvágott a szentélyen kezdtem érezni, hogy indulatos. A biztonság kedvéért egy pillanatra megállítottam a vállára téve a kezemet.
- Köszönöm a segítséget odakint hugicám. Tudom, hogy aljas dolog volt a parasztok felhergelése és a lovaink elleni támadás, de emlékezz, beszélnie kell elsősorban - néztem egy pillanatra a szemébe komolyan, majd bólintottam és elléptem az útjából. Megbízom benne, tudom, hogy le tud győzni bármilyen ellenséget. Még a saját forrófejűségét is.
Wilkina nyomában léptem be a paplakba és találtam rá a hálószobában a papra. A testvérkém elég hirtelen torpant meg a szemei elé táruló látványra, hogy meglepetten kissé neki ütközzek, majd én is felmérhessem a helyet. A pater erős acélláncokkal volt kikötözve a padlóra anyaszülte meztelenül, ágaskodó férfiassága alapján a lehető legrosszabb pillanatban sikerült megzavarnunk. Felette egy pusztán bugyit és melltartót viselő, gyerekkorból alig kinőtt tünde lány állt remegve, kezében bőrből font ostor, szemében elmosódott könnyek. Úgy tűnik Arman a szokásos élvezeteinek hódolt ma is. Nagyjából - ahogy valószínűleg Wilkinának is - meg voltak a magam feltevései, mennyire önkéntes részt vevője ennek a tünde lányka. Megráztam a fejemet, majd egy sunyi mosollyal kísérőmre mutattam és megszólítottam a pengefülű szépséget.
- Nyugodtan menj ki a konyhába vagy valahová és öltözz fel, csak a szentélyt ne hagyd el hajnalig - kezdtem. - A hölgy az éjszakai váltás, mire végez a jó tiszteletesnek már nem lesz igénye effélé szolgáltatásokra, jó ideig eszébe sem fog jutni a hancúrozás, hidd el.
- Kérem! Nagyon kérem! - zokogott fel a lány és hirtelen térdre esett. - Nála van az öcsém! Még csak kilenc éves. Alig tud járni! Kérem! Az Örök Tűznek fogja adni mint szentségtelen szülöttet, ha nem teszek a kedvére. Kérem! Könyörgöm! Ne tegyék ezt!
- Tévedsz - sóhajtottam. - Még hajnal előtt kilökne a barhesteknek, hogy ne maradjon nyoma az eltévelyedésének. De elbeszélgetünk vele az öcsédről is, megígérem. Menj.
Kényelmesen a kikötözött atya mellé tettem át egy fotelt meg egy hintaszéket, udvariasan mutattam Wilkinának, hogy akar foglaljon helyet. Elvégre beszélgetni jöttünk, Arman meg már úgy is kényelmesen van.
- Egyre fiatalabbakkal kezdesz jó atyám - pillantottam rá. - Marion már legalább túl volt az első vérzésén. Ez a kislány is?
- Kit érdekel? Csak egy kurva! Ti pedig azonnal oldozzatok el - recsegte barátságtalanul, jó magam pedig némi elképedéssel konstatáltam, hogy ebben az alapvetően némileg... khmm... megalázó helyzetben is mennyi lenézést és gőgöt képes vinni a hangjába. Kemény gyerek vagy papocska, de kétlem, hogy eléggé.

P.S.:Remélem jó, ha nem, akkor szólni Mood: Isara

Eskel & Wilkina @

Erősen tartom a helyi kanászt, hogy az véletlen se tudjon meglépni. A cipőmre köpésért térdhajlaton rúgnám, de előtte daloljon szépen Eskel-nek. Amíg az Örök tűzről papol megforgatom szemeim és véletlen nagyobb nyomást gyakorolok kezére. Sajnos igazat kell, hogy adjak Eskel-nek. Ez a nyomorult nem élne meg egy óráig sem a fantom ebek mellett. Így csak taszítok rajta egy hatalmasat és piszkos csizmám egy belé mért rúgással takarítom le. Ennyi azért nekem is kijár.
Ichaer-t vezetve lépek be Gyula udvarába és követve Eskel-t az istálóba kicsit távolabb helyezem el fekete kancám. Ebben igen is hasonlítunk. Ha mérgesek, pláne sebzettek vagyunk rettegjen tőlünk.
Az utolsó sugarak már csak az általam felrajzolt aard-ot látták. Az ajtó csattogva szánkázott bentebb, mögötte én lépdelek határozottan, míg Eskel meg nem fogja vállam.
-Tudom... de tanulja meg minden ember fia, lánya és nem emberi lények, még az istenek is, hogy ne bántsák a vörös farkas falkáját mert azért igen csak harapós tud lenni. -  virítok rá egy mosolyt és ha elenged lépek tovább, ha nem meghallgatom mondandóját.
Viszont ami ott fogadott kellően meglepett, hogy megtorpanjak. Szerencsére Eskel is felmérte a helyzetet és mielőtt acsargó farkasként tépném szét a tiszteletest, beszédbe kezd a tünde leánnyal. Amikor az elmegy mellettünk átveszem az eszközét és bátorítón mosolygok rá.
-Az előtérben vigyázz! Kicsit huzatos az ajtó!- kiáltok utána és helyet foglalok Eskel által elkészített helyre. Undorral hallgatom Eskel szavait közben az atyára tekintek, ki mit sem tagad. Undorító fajtája a hím példányoknak, így az eszközzel nagyjából májára célozva csapok. Közben leveszem alkarvédőmet, kibogozom mellvértem, mit a fotel háttámlájára helyezek, meghagytam a kényelmes hintaszéket Eskel-nek a műsorhoz. Ingem is pimaszul kibontom és fűzőmet is megengedem.
-Mennyire lehet kellemetlen egy szent embernek, ha az emberek mozgolódásakor egy kicsit... hmm... hogy is fejezzem ki magam... hiányos öltözetben távozna tőle egy vaják lány, teli horzsolásokkal? - támasztom meg könyököm a fotel karfáján, míg öklömmel arcom viszont kellően előrehajolva, hogy vonzzam a tekintetet. Olykor megrebegtetem szempilláim, akár csak egy fizethető örömlány.



P.S.:Ha nem jó, tessék kiabálniMood: Isara

Wilkina & Eskel @

Az egész eseménysor alatt éreztem a társamból áradó, egyre fokozódó dühöt, ami a tiszteletes szobájában megfűszereződött némi undorral is azt hiszem. A kemény ütés a máj környékére biztosan fájt, meg is vonaglott a pap, de becsületére legyen mondva, meg se nyikkant. Nem meglepő. Az egyház emberei elképesztő mennyiségű időt töltenek a szellemük edzésével, az imádsággal és a meditációval tanoncéveik alatt, sokszor jobban képesek kontrollálni a testüket akármilyen veterán harcosnál. Elme az anyag felett.
Na az ez után következő rész viszont még engem is meglepett. Ahogy Wilkina elkezdett vetkőzni, az még az én vajákhormonjaimat is megmozgatta, ezzel nincs mit tenni, mindannyian túlfűtöttek vagyunk e téren, szerencsére mivel a lány az, aki, különösebb nehézség nélkül úrrá lettem a testi funkcióimon. A pater sem rémült éppen halálra a kilátásoktól, szinte undorral köpte vissza a szavakat, egyedül csak hímvesszeje volt, ami éppen nem a felette nagy megbotránkozásról és lenézésről árulkodott.
- Mit mondanék? Hogy megtámadtak az ember alatti szörnyek és kénytelen voltam megvédeni magam az Örök Tűz hatalmával - sziszegte.
Megráztam a fejemet, ez mostanság a vállvonogatás mellett lassan a védjegyemmé válik. Wilkinára néztem, majd a lábainál fekvő papra. Nem lesz egyszerű, kemény fickó.
- Kezdj vele amit akarsz, csak beszédképes maradjon - kértem. - Megyek és eltorlaszolom a paplak ajtaját, a szentélykapu nélkül még a végén áttörnék a dögök.
Elsétáltam a folyosó elejére, majd nekiveselkedtem a szekrényeknek és valami négyet húzkodtam az ajtóba, ki is támasztottam egy álló kalaptartóval. Ha pedig már így alakult, körbe néztem a tiszteletes otthonában, hátha találok valami hasznosat. A konyhában zokogó tünde lányba belediktáltam egy nyelet pálinkát, majd körbe néztem a szobákban és végül az alagsorban is. Most mondjam, hogy meglepődtem? Vagy mondjam hogy nem? Egyik sem volna igaz. Ez egy komplett kínzókamra, a falakon láncok, középen egy nyújtópad, mellette ékelő csizma, kikészített virágzó körte, izzítható körömtépő fogó és a szokásos eszközök. Tehát az atya nem csak az alárendelt helyzeteket kedveli, a vérnyomok és a gyengén érződő fémes vérszag pedig használatról mesél. Sóhajtva visszatértem a hálószobába és felmértem a helyzetet, majd Wilkinához fordultam:
- A pincébe ne menj le. Lényeges nincs, de a vacsorád vissza akar majd jönni - dörmögtem. - Az összes rothadt barghest a szentély körül rajzik. Jutottál valamire?

P.S.:Remélem jó, ha nem, akkor szólni Mood: Isara

Eskel & Wilkina @

Néhány szende pillantást vetek Eskel-re is, mielőtt távozna és csak ezt követően térek vissza játékszeremhez. E téren is tudok olyan lenni, mint a farkas. Az is zsákmányát kifullasztja s csak ezt követően veti rá magát.
-Ember alattinak tartasz, mikor most azért vagyunk itt, hogy a mocskotokat elsikáljuk és ne akarjanak felzabálni a kint ólálkodó dögök? Ó, milyen kár, hogy ti emberek, olyan erősek vagytok, de nem tudjátok megvédeni magatokat isteneitek haragjától. - könyökölök bele durván bordái alá. Ezt követően ujjaimmal könyök ízületébe nyuluk, kicsit meglazítva. Egy rosszabb mozdulatára ki is ugorhat a helyéről. Ezt követően pedig kicsit térdével játszom el. Bal lábában lepattintom a porcot. Erős lélek erős test, de egy mérges vaják nem adja fel olyan könnyedén. Kitapogatva a negyedik-ötödik bordaközét hajítok öklömmel, bütykeim érjék azt a kis izom részt. Kicsit még heréi is kapnak csizmám erősített sarkával, kezemmel a belső combja menti idegeket, ereket szorítom el, benyúlva az izmok közé. Ha pedig nem dalol, vissza öltözöm. Még párszor gyomron ütöm, rúgom. Véletlen sem az arcát, ezen ne múljon beszéd készsége. Ezt követően tér vissza Eskel és egy ravasz mosolyra húzom számat.
-Mit szólnál ha lemennénk játszani? - tekintek fivéremre. Ha ez nem, akkor a tényleges eszközök fogják vallatni. Ha dalolásra bírtam, hagyom beszélni, ha nem akkor Eskel segítségével rángatjuk le a helységbe és ott folytatódik a viaskodás.



P.S.:Ha nem jó, tessék kiabálniMood: Isara

Wilkina & Eskel @

- Mocskos vadállatok! Az Örök Tűz emészti majd el a lelketeket ti eretnek korcsok! - zihálta Arman, de jól látszott, a pap mentális ellenállása már megtört. Szemeiből patakozottak a könnyek. Egészen pontosan nem tudom mit művelt vele Wilkina, de talán jobb is így. Külsérelmi nyomok tekintetében főleg csak felületes zúzódásokat láttam a felső testén és a belső combján, illetve furcsa szögben feküdt a térde is, de hát meg lehetett volna ezt oldani sokkal egyszerűbben is, mi a fenének keresi a bajt? - Beszélek... Elmondom amit tudni akartok, de tudjátok meg, mocskos lelketek évezredekig fog égni a megtisztító tűzben, ti...
- Hagyd már abba Arman. Ha jól tudom, a vajákoknak véleményetek szerint nincs is lelke, ne fárassz - legyintettem. - Tettem egy ígéretet, először is betartom. Hol a lány öccse?
- Már sehol... - nyögte a pap. - Kiköttettem a kocsma mögé, a barghestek...
- Te egy rothadék vagy - állapítottam meg szenvtelenül, majd az időközben felöltöző hugicámhoz fordultam. - Úgy tűnik a sok mondani valója barátunknak. Szerintem foglalj helyet, ahogy nézem még megfelelően magas lábtartót is kaptál a székhez - intettem a szememmel az atya ágyéka felé. - Armannak hosszú napja és fárasztó éjszakája van, ha éppen nem elég közlékeny tudnál segíteni neki, hogy kellően ösztönözve legyen? - érdeklődtem majdhogynem negédes, de kifejezetten rosszindulatú mosollyal. A tiszteletes eddig sem vette túl komolyan azt a tisztasági fogadalmat és vannak bizonyos pontok egy férfiember testén, amik még egy vajákot is együttműködővé tesznek.
- Engedjetek el... - zihálta Arman, némileg rémülten figyelve Wilkina csizmáját, noha az egyelőre valóban csak pihent rajta, semmiféle nyomást nem fejtett ki. - Fizetek... Sokat fizetek...
- Na tárgynál vagyunk végre - dobtam le magamat a hintaszékbe. - Az ár elég egyszerű lesz Arman. Kezdjük mondjuk az igazsággal. Érdekelne.
A pap arca egy pillanatra megremegett, a dac utolsó morzsái jelentek meg rajta, hogy végül megtörjön kék szemében az ellenállás acélos fénye és verejtékezve bólintott.
- Én nem tehetek róla esküszöm az Örök Tűzre. A sztaroszta... ő volt...
- Rossz válasz - ráztam a fejemet. - Hubert talán gazember, de az az ember gyáva. Majd összehuggyozta magát már csak attól, hogy beszélnie kellett velünk, nem fog ilyen ember csak úgy magától olyasmit csinálni, ami isteni átkot von magával. Wilkina, ha megkérhetlek...
- Várj!!! - a dobhártyám is beleremegett Arman sikolyába. - Várjatok! Had mondjam el... Az árvaház. Nem én voltam. Tényleg Hubert volt! Ő és egy fél tucat zsoldos, nekem semmi közöm hozzá... Esküszöm a lelki üdvömre!
- Az elejétől... - morogtam megtámasztva az államat a kézfejemen.
- A kasztellán... fiatal és becsvágyó... az emberei egy erdei barlangban találtak valamit... valami ősit és veszedelmeset... óriási denevérszörnyet, de aludt... nagyon mélyen.
- Ekimmara - biccentettem. - A környékbeli barlangokban néha előfordulnak. És?
- Leláncoltatta. Ezüstbéklyóval - nyöszörögte a pap. - Aztán titokban elvitték a régi boszorkányunk házába, a titkos üregbe, ahol régen a tiltott könyveit és varázsszereit tartotta. A csapóajtó alatti üregbe.
- Mi az istenek haragjának? - hökkenten néztünk össze a vajáklánnyal. - Ha volt akkora mocskos mázlitok, hogy az ekimmara nem ébredt fel a hibernációból lett volna esélyetek végezni vele, mielőtt bajt okoz. Mi a francnak ez a baromság?
- Meg akarta szelidíteni... A kasztellán...
- Egy vámpírt? - kérdeztem vissza hitetlenkedve, még ha jól láthatólag Arman igazat is mondott.
- Nagyon erős és képes láthatatlanná válni... Ráadásul ha ilyesfajta szörnyeteg öl meg valakit, mondjuk a kasztellán politikai ellenségeit, senki nem gyanakszik másra, mint balszerencsére. A tökéletes fegyver - magyarázta.
- Lófaszt. A tökéletes idiotizmus. Még a mágusoknak sem sikerült vámpírt szelidíteni, túl erősek az alapvető pusztító ösztöneik - ráztam a fejem. - Folytasd. Mi történt?
- Eleinte szarvassal, nyúllal, őzzel próbálta etetni az ekimmarát. Széttépte őket, felszürcsölte a vérüket, de nem lett engedelmesebb. Ez után... ez után azt olvasta egy régi könyvben, hogy az ekimmara csak értelmes, emberi vagy ahhoz hasonló táplálékot kedvel igazán és...
- Hazudsz - jelentettem ki szenvtelenül, Wilkinának pedig nem kellett külön felkérés. Arman sikoltozott és nagyjából egy különösen testes férget idéző módon tekergett a lány csizmatalpa alatt. - Az ekimmarának tök mindegy, mit tép szét, amíg annak meleg a vére, ilyen marhaságokat egyetlen tudós sem írt le, hidd el, elég sok könyvünk van a témában. Újra.
- Én... Én mondtam neki... - zihálta. - Hogy talán az emberi préda jobban érdekli...
- Miért? - vontam fel a szemöldököm. - Titeket se tanítanak hülyeségre, lelki vezető vagy, vigaszt és nyugalmat, intést és tanácsot kell tudnod adni a tieidnek vész esetén. A Lángoló Rózsa lovagjai döbbenetesen hatékony szörnyvadászok mutációk nélkül. Vagyis kurva sokat tudnak a szörnyekről. Ugyanazon szemináriumon képeznek titeket, tehát ekkora baromságot nem mondtak neked a tanáraid. Szóval?
- Tudtam, hogy a kasztellán megszállottja lett a tökéletes orvgyilkos gondolatának... Meg fogja próbálni... de nem dobathatja oda a parasztjait, előbb-utóbb rágyújtanák a kastélyt... de az árvaház... Ugyanmár! Azok a kölykök nem kellettek a szüleiknek sem, koszos senkik, senki nem foglalkozik velük, ki a fenének hiányoznának?
Wilkina hátterével, fiatal kori sorsával számolva nem volt semmi meglepő abban, ami történt most, ha valaki, akkor ő nagyon is együtt tudott érezni azokkal a rémült, oly sokat bántott kölykökkel. Ami Armant illeti, a következő két percben, a lány első dühének csillapodásáig sok segítséget kapott, hogy átélje a fájdalmukat, a magam részéről arcizomrándulás nélkül, érzelemmentesen néztem végig és nem állítottam le kis testvéremet. Sejtettem, hogy a pap most egy másik férfi helyett is kap az élettől, meg a Vörös Farkastól, egy férfi helyett, aki kilökött az ajtón egy hüppögő kislányt fizetség gyanánt. Ezek a lány percei voltak, amit senki nem tagadhatott el tőle, én sem tettem. Miután a dühe csillapodott valamelyest a papra néztem.
- Miért? - kérdeztem.
- A... a nevelő... - zihálta kínlódva az atya. - Kreve nevében prédikált... a szavai... a jelleme... sokakat kezdett felé fordítani az igaz hittől... nem hagyhattam veszni a lelkeket... igaz cél vezérelt, meg kell értenetek...
- Majd szólok ha sikerült - morogtam. - Tovább.
- Hubert sztaroszta... a kasztellán embereivel... felkereste és kiutasította... a fickó nem akarta elhagyni a védenceit... nem tudom pontosan hogy történt... talán rájuk is támadt vagy valaki elvesztette a fejét a vita hevében... az egyik zsoldos leszúrta... valamit mondott a maga nyelvén, de nem tudom... senki sem ért itt zerrikaniul, meg se jegyezték...
- A gyerekek? - kérdeztem tovább keményen.
- Odaadták az ekimmarának őket...
- Mindet?
- Mindet - bólintott a pap, bár egy pillanatra félre nézett. Wilkinára néztem ő pedig szenvtelenül megforgatta a csizmája sarkát. - Neeeee!!!! Könyörgöm... Könyörgöm! Egy tünde kislányt én kaptam meg... magánhasználatra...
- Csak a kíváncsiság kedvéért, mégis mennyi idős volt az a kislány Arman?
- Nem tudom... olyan tizenéves fajta... - nyöszörgött.
- Emberi mércével jó ha kilenc éves fejlettségi szinten - megtapogattam a homlokomat. Kezdett fájni a fejem. - Mi lett vele?
Arman összeszorította a száját, de végül megadóan beszélni kezdett.
- Miután... miután elhasználódott... a kandallóban... a csontokat a disznóknak...
- Francba, ő esetleg ismerhette volna jobban a nevelőt - sziszegtem. - Hány gyermeket hajítottak le a vámpírnak?
- Huszonnégyet...
- Huszonnégy szúrbozót - néztem Wilkinára, majd felsóhajtottam. - Minden világos és komolyabb, mint bármikor is hittem volna.
Felálltam majd fel-alá sétálgattam a szobában, miközben elkezdtem a vajáklány számára is összefoglalni a dolgokat, hiszen jól tudtam, őt világ életében untatta a hit és a teológia tudománya, de ennek az ügynek a megoldása pont itt rejlett.
- A tanító Kreve híve volt. Az istenségnek vannak amolyan harcos szerzetesei Zerrikaniában, szerintem ő is efféle lehetett. Gyakorta nevelnek árva gyermekekből maguk fajtákat. Vándor tanítók, gyógyítók de ha arra kerül a sor, elképesztően képzett pusztakezes harcosok. Igazolhatom, hogy a vaják mutációim sem elegek ellenük. De teljesen békés életmódot élnek, csak végszükség esetén nyúlnak félelmetes képességeikhez. Kevesen szokták eszükbe idézni, de Kreve nem csak a villámok és a viharok istene. A harcosok, a bátorság, a csaták és az adott szó szentségének patrónusa is. Ezek megölték a szerzetesét, elragadták tőle a gyermekeket, akiket neki neveltek, akik fölé Kreve borította védelmező tenyerét. Háromszoros esküszegés. Hubert sztaroszta, aki felesküdött a faluja vezetésére és szolgálatára, de kiszolgáltatta a gyermekeket és megölette a nevelőt. Arman atya, aki istene előtt tett esküt a nyája tanítására és az erkölcsök megőrzésére. Szodómiával, pedofíliával és az árvaház elleni összeesküvéssel mocskolta a papi talárt. Az ifjú kasztellán. Ezek az ő hűbéresei. A hűbéri eskü két irányú, az úr is megesküszik a hűbéresek védelmére és gyámolítására, helyette ártatlanokat, a legártatlanabbak gyilkolta le bűnös célokért. Szembe köpték az adott szó istenét és elragadták az övéit. Ami körülöttünk folyik, az Kreve büntetése és a jelek szerint megnyugodott benne Melitele és az Örök Tűz is, hiszen a körmenetek, az szentségimádások nem segítettek. A barghestek Armanért jönnek, ha elragadják el is tűnnek. A szúrbozótok a sztarosztára várnak, ha széttépik Hubertet elszáradnak. A lidérc, az egykori nevelő szelleme, ő jött a legnagyobb bűnösért, a kasztellánért. A vetés, a kút víze... a falu átok alatt áll, míg a bűnösök meg nem bűnhődnek. Vagy míg el nem űzzük a lidércet. Az pedig nem lesz egyszerű. Az istenek nagyon ritkán avatkoznak közvetlenül a világ rendjébe, de ha megteszik haragjukban, az iszonytató.
Arman nyögve, könyörgően meredt ránk, büszkesége, lenézése, gőgje már a múlté, romjait se lehet felfedezni.
- Nem adhattok ki azoknak... Könyörüljetek! Mentsetek meg! Mentsétek meg Bart! Bármit megadok! Bármit! Esküszöm az Örök Tűzre!

P.S.:Remélem jó, ha nem, akkor szólni Mood: Isara