Nymeria és Jieh
Hümmentettem egyet. Tény, könnyebb lett volna a dolgom, ha már tudja az íjat kezelni, de így sem volt veszve minden. A nyílpuska lényegesen egyszerűbb történet volt, mint a sima íj. Ahhoz főleg célzási képesség, amit úgy sejtettem, hogy azért farkasvérűként ha nem is menne, gyorsan megtanulná. Ámbár a ragadozók az ilyenekben jók voltak.  Mintha csak gondolatolvasó lett volna a lány, meg is erősített ebben a feltevésben.
Elgondolkodásom közben is hallgattam az okfejtését az ízérzékelésről, és annak lehetséges változásairól. Nem igazán tudtam a már mondottaknál többet hozzá tenni a témához. Azt tudtam, hogy az én kis rókám mit szeretett, és ahhoz is volt már szerencsém, hogy az emberek mit szerettek. A sárkányok étrendjével, na meg feneketlen gyomrával is tisztába voltam. Ám ilyen téren is első volt a farkas lányka.
Ahogy alkalmunk nyílott rá, és egy fegyverkereskedő mellett haladt el az utunk, egy apró nyaksimogatással megtorpanásra késztettem a társamat. Majd a nőre néztem. Végig futott a fejemen, hogy lehet nem bölcs dolog a kezébe fegyvert adni, de amilyen gyorsan az eszembe jutott, olyan gyorsan el is hessentettem a gondolatot. Képzett zerrikáni íjász voltam ugyanis és mint olyan büszke a tudományomra. Magabiztos léptekkel indultam be az árushoz.
-Talán igazad lenne, ha emberekről lenne szó! - a hangom érzéketlenül csengett. Nem próbáltam megjátszani magamat, és szomorúságot színlelni. Éreztem magamban, de olyan régóta arra neveltek, és úgy éltem, hogy el kellett az ilyeneket minél mélyebbre rejtenem magamban, hogy már színjátéknak éreztem, hogy csak így spontán kimutassam azt. -Így viszont még lehet valami eltorzult büszkeség érzetük is lesz, hogy sikerült megölniük egyet! Nagy esélyt látok rá, hogy elmondják, ha így volt. - köszöntem az eladónak, majd adtam neki elő, hogy könnyen felhúzható, de nagy hatótávú nyílpuskára volna szükségünk. Lehetőleg egykezesre. Ahogy megkaptuk a fegyvert, adtam oda a leánynak. Kíváncsi voltam, hogy mihez kezd vele.

Nymeria és Jieh
Nem kellett különösebben sokat várni arra, hogy kiérjünk lakott területről. Ott pedig már senkinek nem ártott, ha a lány valamicskét gyakorolt a frissen beszerzett fegyverével. Még elég közel voltunk az emberek lakta vidékhez, hogy nem kellett vad támadásától tartani. Amúgy sem volt ilyen téren probléma, lévén egy farkasról, és egy sárkánymacskáról volt szó. Az úttól eltávolodtam, hisz sem járulékos veszteséget nem szerettem volna elkönyvelni, hogy a leányzó, gyakorlás közben sorozatba lelövi az embereket a lovaikról, vagy épp a lovakat az emberek alól, sem szem előtt nem szándékoztam lenni közben. Valamiért kifejezetten irritálta az itteni lakosok nyugalmát, ha egy nőt, kettőt meg végképp fegyverrel gyakorolni láttak. Bezzeg, jöttek volna az én hazámba, úgy kiporolták volna a bársonybugyogójukat, hogy azt egy életre nem felejtették volna el, ezért a hozzáállásért!
Ahogy kellően eltűntünk a kíváncsi szemek elől, álltam meg, és engedtem el Jahe~t, bár a fülébe mormogtam, ne csámborogjon túl messze, de ne is legyen lőtávon belül.
-Első számú szabály, mielőtt bármihez is kezdünk! A lovam a társam, a seggébe lősz, hátsón billentelek!- miután ezt tisztáztam, tértem csak rá a többi napirendi pontra. -A következő, mindig tartsd észbe, hány nyilad van! Nehogy meglepetésként érjen, hogy kifogytál belőlük! Nem egyszer az íjász élete múlhat ezen az apróságon! - összeszedtem néhány nagyobb gyümölcsöt, és különböző távolságra letettem őket. Visszamentem a lányhoz, és megmutattam neki, hogy kell az íjat felhúzni, és lőni vele. Elmentem a kilőtt nyílért, majd a lány kezébe adtam a fegyverrel egyetemben. -Próbáld meg. Ahogy én is csináltam. Ha az álló célpont biztosan megy, elkezdjük a mozgó  célpontot gyakorolni. Farkasként azt hiszem az menni fog. Jók az ösztöneid, ha vadászatról van szó, legalábbis úgy hiszem, szóval könnyen meg fogod tanulni! - léptem hátrébb, hogy ne legyek a gyakorlásának az útjába.

Nymeria és Jieh
Némán figyelem a lány gyakorlását. Igyekezett figyelni az elhangzottakra, és megfogadni azokat, amit, ha nem is emeltem ki külön, attól még értékeltem.  Halkan, szinte kurta mondatokba, csak a lényegre szorítkozva igazítottam ki, ha valamit nem értett, vagy nem hatékonyan csinált. De az látszódott, hogy ha nem is íjász, harcosnak harcos volt.
-Mennyire gyorsan gyógyulsz? -kérdeztem mintegy mellékesen. Éreztem az illatát a friss sérülésnek, ahogy gyakorolt, ám azt is sejtettem, nem komoly, inkább felületi. Hirtelen álltam fel, és figyelmesen jártam pár kört, a mező virágait figyelve. Mire visszatértem egy kis csokor volt a kezembe.
-Ha ezzel itt végeztünk, és kielégítően tudsz lőni, ezekkel a növényekkel fedd be a sérüléseket. - nyomtam a kezeibe, nem várva meg, elfogadja, avagy könyörögnöm kell neki. Miután már azt láttam, hogy az álló célpontokat magabiztosan találja el, jöhetett a következő állomás. Szívem szerint elővettem volna a saját íjamat, de egyelőre gyorsabb volt, ha az övével mutattam meg, mit is szeretnék. A kezébe nyomtam egy almát, miközben felhúztam az íjat.
-A griff nem fog egy helybe állni. Én nagy íjhoz vagyok szokva, de te két kézzel próbálgasd! Addig is, dobd el az almát! - lőttem a világ legtermészetesebb módján telibe középen a reppenő gyümölcsöt.  Halvány mosollyal mentem el a lelőtt prédámért (almámért) és vettem fel, csak hogy jó ízűen beleharaphassak.  -Ha sikerült rendesen és magabiztosan lelőni a mozgó célpontokat, majd én is gyakorlok kicsit, hogy felelevenítsem. - haraptam mégegyet, majd még egyet a zsákmányomból, végül a csutkám Jahe bendőjébe vándorolt. - Szólj ha elkészültél, még az első néhánynál úgy dobom, várhassd. Utána teljesen kiszámíthatatlanul. A reflexeid és a célzásod, ami itt létszükségetek! És később az mentheti meg az életed és az enyém is. Majd figyelj, hogy köpköd~e. Ha igen, kerülj ki a köpedék útjából, mert azon kívül, hogy undorító, ártalmas is! -

Nymeria és Jieh
Halkan hümmentve bólintottam a hallottakra, miként gyógyul.
-A nyilvánvalókon kívül, van~e olyan embereknek gyógyszer, ami rátok veszélyes. Ne aggódj, nem azért kérdezem, hogy ezt utána felhasználhassam ellened. Arra meglennének a saját, mellesleg tökéletesen bevált módszereim. Viszont, egy griff, mint azt már említettem, nem egyszerű ellenfél, még egy tapasztalt szörnyvadásznak sem. Meg van rá az esély, mind a ketten fogunk sérülést elszenvedni. Nem szeretnélek lemérgezni, csak mert olyan gyógyfüvet adok neked, ami ártalmas… - egy pillanatra elgondolkodva sóhajtottam -Tudod mit? Nem kell erre válaszolnod, én se szívesen adnám ki egy idegennek a gyenge pontjaimat, csak mert egy vadászatot közösen tervezünk. Helyette, ha arra kerül a sor, elmondom, mi van a gyógyszerbe, amit használok. Ha nem árt neked, adok belőle, ha árt, akkor kitalálok valami mást. - biccentettem, ugyanis ez a fejemben már egész elfogadható alkunak tűnt.  -És nem vagyok a többi vaják, hogy tudjam. De engem nem könnyű az orromnál fogva vezetni! - arra nem emlékeztem, hogy vaják iskola előtt pontosan milyenek voltak az érzékeim.
Onnantól azonban csendesen figyeltem, hogyan kezd ráérezni a fegyver használatára. Ez a farkasságától teljesen független volt, úgy gondoltam, hogy tehetséggel értette meg, és jött rá maga, miként tudja a leghatékonyabban eltalálni a mozgó célpontot is.  A látottak alapján, a farkas átok nélkül is tehetséges harcos vállhatott volna belőle!
Ahogy átadta volna nekem a helyet, és a lehetőséget, törtem ketté az egyik almát, és kínáltam fel neki.
-Inkább együk meg! - szusszantam. Nem tértem ki rá, hogy zerrikáni volnék, nekünk az íjászat az egyik komoly erősségünk -Amúgy sem hiszem, jó ötlet lenne, ha a te fegyveredet szoknám meg. Van saját! - nyugtattam meg ilyen téren. Nagy íjat használtam, nem számszeríjat.
-Most menjünk el vadászni egy csalit. Valami nagy testű vad. Szarvasmarhát is vehetnénk, de az túl költséges… a griff árához képest mindenképp. Ha az meg van, elmehetünk pihenni, az általam preferált táborhely az emberek lakta vidékhez még elég közel, mégse emberek között. De ebbe nem csak nekem van beleszólásom. Ha jobban kedveled a fogadókat, kereshetünk egyet.  Pirkadat előtt neki kell indulnunk a vadászathoz!  

Nymeria és Jieh
Haragudni? Nem igazán értettem, miért is kellett volna haragudnom, amiért külön elnézést kért. Felvont szemöldökkel vizsgáltam az arcát, arckifejezését, de csak őszinteséget láttam rajta. Ez különösen üdítő színfoltja volt az ezen a vidéken élőkkel, legalábbis azokkal, akikkel összetalálkoztam.
-Úgy tűnik, egy átlag farkashoz, de emberhez képest is meglepősen sokat tudsz a fajtámról! - jegyeztem meg halkan. Még, ha pontatlanok is voltak az információi, úgy éreztem, hogy nagy dolog ez a részéről. Általában nem terjedt tovább a „sárga szemű gyilkos”-nál az emberek tudása, ha rólunk volt szó. És ez rendben is volt így, mégis értékeltem, ha valaki vette a fáradtságot, és ezen túl nézett.
A közös vadászat cseppet sem volt ellenemre. Úgy érzékeltem, hogy legalább picit felmérhetem, hogy mennyire is készült fel a távolsági harcra. A kezébe nyomtam újfent az íjat.
-Te most ezzel vadászol! Legalább gyakorlod, hogy milyen, amikor nem csak almára, hanem egy tényleges prédára kell lőni! -én teljes lelki nyugalommal vettem az egyik tőrömet elő. Ha a saját fogyasztásra szánt prédát véletlen feldaraboltam, nem történt semmi baj.
Indulás előtt még megtisztelt a bizalmával a gyógynövényekkel kapcsolatban. Elém tartott, egy általam nagyon is ismert növényt.  Az egyik kedvenc főzetem alapanyagát. Bólintottam egyet, hisz fecskefű mindig volt nálam. -Ebben nem szenvedünk hiányt. Azért próbáljuk elérni, hogy ne kelljen használni! - hangtalanul indultam meg az erdő felé. Ragadozó lépésekkel közlekedtem, egy parányi ág se roppant a lábam alatt, ahogy egyre jobban belevesztem a város környéki vadonba. A szemem magától alkalmazkodott a fényviszonyokhoz. Füleltem, nem csak a préda után. A társnőm mozgására is ügyeltem. Behunyt szemekkel, mélyet szippantottam  a levegőből. Az orromat betöltő illatokat nem kellett tudatosan elemeznem. Ösztönösen ismertem fel valamennyit. Kiválasztottam egy ígéretes illatot, és nagymacska módjára kezdtem el követni. Minél erősebben éreztem az aromát, annál jobban vetettem be az oroszlánok cserkészési szokásait. Mantikór volnék, ami részben oroszlánt jelent! Az érzékeim önkéntelenül még jobban kiélesedtek a vadászat izgalmának hatására. Minden idegszálammal a prédámra összpontosítottam, minél közelebb kerültünk egymáshoz. Ennek ellenére tökéletesen tisztába volt mindennel, ami körülöttem volt, vagy épp történt.  Amikor elég közel kerültem az áldozatomhoz, villámgyors mozdulattal teremtem mellette, és egy szúrás volt az egész. Gyakorlott mozdulattal kioltottam az életét. Természetesen a vérét felvettem. Gondosan üvegcsébe zártam, amit az övemre akasztottam, majd a nyakamba vettem a hatalmas állatot. Vajákként jóval erősebb voltam, mint amilyennek kinéztem.  Igen csak lassú léptekkel sétáltam vissza a korábban kinevezett táborhelyhez. Kíváncsi voltam, hogy A társnőm mivel is fog megérkezni. Ahogy ez bekövetkezett, pillantottam fel köszönés gyanánt, majd le is támadtam szóba.
-Mondtad, hogy szeretsz bundába aludni - épp dolgoztam fel az őzet -Megnézhetem magát az átváltozást?  Sokat jelentene, ha szabad lenne! -ha már én farkassal találkoztam, akkor általában vagy alakot váltott, vagy rám támadt… vagy mind a kettő egyszerre. Békés alakváltással eleddig nem volt dolgom. És a macskák legalább olyan kíváncsiak, mint a sárkányok, belém pedig mind a kettőjükből jutott bőven! -Lehet egy másik kérdésem? Miért fogadtad el a meghívásomat? Erre a vadászatra! Tapasztalat gyűjtés? Vagy kaland keresés? -nem értettem a motivációját, és ez izgatta újfent a fantáziámat. Szerettem érteni a körülöttem lévő történéseket.

Nymeria és Jieh

Felvontam a szemöldököm a megjegyzésére, hogy mennyi farkast láthattam már. A barátságos farkas olyan ritka, mint a fehér holló! Amikor pedig élet-halál fenyeget, főleg halál, nem épp az átváltozás anatómiáját tanulmányozza a vaják. Helyette minél hamarabb támad, hogy ne adjon esélyt sem a fenevadnak. Vagyis ilyen alkalom ritkán adódott, de ezt nem részleteztem neki. Nem volt okom az orra alá dörgölni, amit már úgy is tudott, hogy a fajtája gyilkolásából élek.
-Szép vadászat -mondtam helyette, az őzsutára pillantva.  -Ha segíteni akarsz vele, akkor bontsd fel. A belsőségei kiváló, és csalogató szaga fogja ide vonzani a prédánkat. - nem voltam hajlandó kátránnyal és ragasztóval teletömni a belsejét, ahogy azt nem egy vidéki embertől már láttam. Levadászni szándékoztam a griffet, nem agyon kínozni. Márpedig az a megoldás minden kétséget kizáróan a lehető legfájdalmasabb halálnem lett volna a szerencsétlen párának. Ezt az aprócska tényt sem hangoztattam, de feleslegesen nem kínoztam a lényeket sem. A gyors és tiszta halál híve voltam, ha csak rajtam múlott a dolog. Ritkán tettem ez alól kivételt.
A tapasztalat szerzés, mint indok,  úgy döntöttem, hogy elfogadom. Parányi biccentéssel vettem tudomást róla. A griff nem egyszerű ellenfél volt. Többek között ezért is ajánlottam fel a számára, hogy vadásszunk közösen. Illetőleg érdekelt, hogy komolyan gondolja~e, hogy nem árt az embereknek. Amennyiben igen, tőlem nem kellett tartania. Ám azon a szinten, már siheder kamasz korom előtt túljutottam, hogy pusztán a szavakban megbízzak. A tettek sokkal komolyabb bizonyító erővel bírtak a számomra. Mintha csak a fejemben olvasott volna, ami ki volt zárva, mégis rákérdezett erre. Miért engedtem, hogy velem jöjjön.
-Látni akartam az igazad - kissé lehet szűkszavúra sikerült a válaszom, de sosem voltam a szavak nagymestere.  Helyette mélyen a lány szemeibe néztem. -Gondolkodsz~e új falka keresésében? A farkasok nem véletlen élnek falkában… - a nehéznek tűnő kérdés ellenére gondosan átellenőriztem a felszerelésemet. Ezüst nyilak, hibridolaj, és a soha el nem maradható bombák. Fecskefőzet, illetve egyáltalán, milyen főzeteim voltak készen. Fehér méz, legalább olyan fontos volt, hát arról is gondoskodtam, egészen biztos legyen.