Francesca Findabair

Becenevek: Enid an Gleanna, A Völgyek Százszorszépe Életkor Biztosan több, mint 350 év Látszólagos kor Legfeljebb 30 év Csoport/faj Tünde (Aen Seidhe) Foglalkozás Dol Blathanna néhai királynője, jelenlegi hercegnője, a Varázslónők Páholyának egyik alapító tagja

Különleges képességek/faji adottságok

Hosszú élete alatt remekre csiszolta képességeit a mágiahasználat terén. Az egyedüli élő személy azon varázslók közül, akiket Goidemar király bízott meg a houtburgi hármasikrek közül Falka gyermekének azonosításával. Származásának köszönhetően ismeri, mi több, nyomon követte a Hen Ichaer, az Ősi Vér, vagyis Lara Dorren génjének útját és alakulását. Mindezeken felül uralkodói státuszához mérten bír minden ismerettel, ami Dol Blathanna, a szabad tündék országának kormányzásához elengedhetetlen, legyen az diplomácia, törvényhozás vagy hadi szervezés.

Jellemrajz

Szinte kifürkészhetetlen a jelleme. Mindig udvarias, kimért, és kiváló társalgópartner, éppen olyan kézenfekvő számára a bájcsevej bárkivel, mint az aktuálpolitika megvitatása, vagy akár a filozofikus elmélkedés - de azt, hogy valójában milyen érzelmek rejlenek a lágy hang, a finom modor, a rezzenéstelen tekintet s a kellemes mosoly mögött, senki nem tudná megmondani. Annyi bizonyos, hogy nem szívleli az embereket, de taktikusabb annál, semhogy nyíltan kimutassa érzelmeit, vagy felfedje tetteinek, döntéseinek indokait. A népe életéért küzd, és bár úgy tűnik, mint aki lelkiismeretfurdalás nélkül bárkit képes feláldozni a céljai eléréséért, ez koránt sincs így, pusztán nem engedheti meg magának, hogy elérzékenyülésen kapják.

Megjelenés

Nem ok nélkül nevezik a Völgyek Százszorszépének. Alkata magas, karcsú, tartása elegáns, tisztavérű tünde lévén árad belőle a fajára jellemző légiesség és kecsesség. Szépsége a legtöbb varázslónővel ellentétben nem a mágikus praktikáknak köszönhető, pusztán faji adottság. Óarany színű haját mindig valamilyen körmönfont frizurában hordja, ritkán viseli kiengedve, olyankor viszont igazán elbűvölő látványt nyújt, hisz majdhogynem térdéig ér. Szemei jégkék színben ragyognak, öltözködésében pedig a vörös színt, s annak különböző árnyalatait részesíti előnyben. Aki látta már élőben, joggal tarthatja a világ legszebb hölgyének.

Előtörténet

”Esseath neén me luned.”
Minden varázsló és varázslónő tudja, hogy a szavaknak hatalma van. A varázsigék és gesztusok formálják és alakítják azt az energiát, amit a földből, a vízből, a levegőből, ne adj isten a tűzből merítenek. Ezek a mágia által átjárt szavak ugyanúgy képesek adni, mint elvenni, ugyanúgy képesek szépséget bűvölni, mint rúttá varázsolni, képesek egyaránt áldani és átkozni, és ugyanúgy tudnak teremteni, mint pusztítani. Mégis, vannak azok az igék, azok a szavak, melyekhez egy fikarcnyi mágikus hatalom, egy szikrányi varázserő sem szükséges, hogy bárkinek az életét megváltsák - vagy romba döntsék.
Nem kell hozzá jártasnak lenni a varázslás tudományában és művészetében ahhoz, hogy egyetlen egy mondattal tönkre tegyünk és összetörjünk egy életet.
“Nem vagy a lányom.” Ennyi. Egyetlen egy mondat, és máris elvettük valakitől az egész addigi életét.

Hen Ichaer
- Francesca!
A megszólított a belépőre sandított, mellette pedig az eddig hatalmas lendülettel, már-már kalligráfiának is beillő rúnákat jegyző penna megállt a papiros fölött, ahogy az addig közvetített gondolatfolyam megszakadt. Francesca egy intéssel a tintatartóba libbentette az íróeszközt, mely engedelmesen megpihent a fiolában.
- Hallgatlak - mondta lágy hangon, immáron minden figyelmét kolleganőjének szentelve, a kezében tartott üvegcséket letéve.
A másik varázslónő becsukta maga mögött az ajtót, s egészen az aen seidhe mellé lépett, majd mielőtt megszólalt volna, körbenézett, s a biztonság kedvéért gyorsan egy hangszigetelő varázslatot bocsátott a helyiségre, legfőképpen kettejükre.
- Egészen biztosan Adela az? - súgta, tekintete gondterheltséget tükrözött, ahogy az asztalra tett üvegcsékre pillantott, s mindet megigazította úgy, hogy szimmetrikusan, címkével feléjük helyezkedjenek el a tartóban.
A tünde nehezet sóhajtott.
- Minden vizsgálat és eredmény erre mutat. Nem csak az enyém.
Mindketten hallgattak. A két varázslónő a fiolákat, s az azon szereplő neveket fürkészte. “Adela”, “Amavet”, “Fiona”, “Goidemar”, és “Riannon”.
- ...Tényleg halálra akarunk ítélni egy alig két éves gyermeket…?
- Tissaia…
- Ezt nem tehetjük meg.
Francesca hallgatott, ahogy összenézett társnőjével. Megannyi érzelem kavargott benne, de a jégkék szemekből egyetlen egyet sem lehetett kiolvasni.
- A szülő vétkeiért nem bűnhődhet egy gyermek.
A tünde mély levegőt vett Tissaia szavait hallva, majd egy örökkévalóságnak tűnő hallgatás után halványan elmosolyodott.
- Azt hiszem, több időre van szükségünk.
Tissaia de Vries értetlenül tekintett az aen seidhére, ezért a tünde így folytatta:
- Nem vagyok teljesen biztos az eredményekben. Sem a magaméban, sem a többiek vizsgálataiban. Alaposnak kell lennünk, elvégre Őfelsége, Goidemar király sem tűrné, ha véletlenül nem Falka gyermekét végeztetné ki, hanem a sajátját, nem igaz?
A varázslónő hallgatott, a fiolákat vizsgálta, de már koránt sem olyan kétségbeesetten, mint korábban. Mintha mosoly bújt volna meg a szája sarkaiban.
- Egyetértek - mondta aztán halkan, megigazítva a pennát a tintartartóban, hogy a kifélő dőlő íróeszköz pontosan negyvenöt fokos szöget zárjon be az asztal síkjával. - Összehívok egy tanácskozást a többiekkel. Gyere majd.
Tissaia ezt követően feloldotta a varázslatát, majd távozott a teremből, Francesca Findabair pedig még egy pillantást vetett a címkéken szereplő nevekre, majd egy csettintéssel apró szikrát libbentett a korábban teleírt papiros felé, s abból alig fél perc alatt nem maradt semmi más, csak némi hamu, amit egy legyintéssel eltüntetett az asztalról.

”Va vort a me, Dh’oine. N’aen te a dice’n.”
Hozzá volt szokva, hogy amint belépett valahova, minden tekintet őrá szegeződött. Enid an Gleanna, a Völgyek Százszorszépe, Francesca Findabair soha nem okozott csalódást megjelenésében, és az sem lepett meg senkit, hogy olyasvalaki oldalán mutatkozott a thanedd-i bálon, mint Roggeveni Vilgefortz. Ó, ha ez a szedett-vedett, szemét meresztő banda akár csak sejtette volna, mi vár rájuk másnap…! Mert nem csak a konklávé lett előkészítve a bizalomvesztett, kétségbeesett varázslóknak, hogy megvitassák a sirámjaikat.
Enid kedélyesen elcsevegett bárkivel, nem csak a Káptalan tagjaival, s mind e bájcsevely közben nem kerülte el figyelmét Filippa Eilhart és kísérője, Sigismund Dijkstra tekintete sem. Amíg az estély tartott, el-elkalandoztak gondolatai, újból és újból felrémlettek benne a kitervelt puccs momentumai, s elmélázott azon, vajon az udvari varázslók mennyit sejthettek mindebből.
Tengernyi kétségét, melyek egészen eddig gyötörték döntéseivel kapcsolatban, most száműzte gondolataiból, s igyekezett nem azon töprengeni, helyes döntést hozott-e. Hiszen Sodden hegyén még bajtársaiként tekintett azokra, akik most jelen voltak - s azokra is, akik már nem lehettek jelen. A Soddeni Tizennégyek - Triss Merigold kivételével…
Mindannyiukat elárulták.

”Squass’me”
Sokáig ült hallgatagon a szobában azután, hogy Filavandrel távozott tőle, s a könnyek, melyeket a másik aen seidhe láthatott szemeiben, most minden gátat áttörve patakzottak végig arcán, mint két néma forrás jeges vize.
Áldozatok nélkül nincs eredmény. De miféle eredmény ért ennyit? Mi az a talpalatnyi föld, az a kis völgy ahhoz a világhoz képest, amiben egészen addig békében éltek az Ősi Fajok, amíg meg nem jelent az ember? Mindent feláldozott, ezért a kis királyságért, amit éppen csak meg tudtak védeni. Mint holmi rab, aki inkább levágja tulajdon lábait, hogy bilincseitől szabadulhasson, de lábra állni már képtelen, önnön hibájából.
Hogyan várjon megbocsátást a népétől, ha ezt még önmagának sem volt képes megbocsátani?

A Páholy
Montecalvo lett, Filippa akarata szerint, az apolitikus mágiahasználók Páholya. Már majdhogynem meghatotta, hogy a bagolyszemű varázslónő a thaneddi események után fel merte keresni, s a Páholyba invitálni - ha nem ismerte volna Filippát ennél jobban. Az azonban igazán meglepte, hogy minden jelenlevő képes volt áldását adni rá, hogy ő hívjon még valakit a körbe. De Francescát sem kellett félteni meglepetések terén - a következő gyűlésre magával vitte Ida Emean aep Sivney-t, egy beavatottat, és a nefritszobrocskából kipakolt Vengerbergi Yennefert. Pusztán azért, mert sejtette, hogy amit Filippa Eilhart el tervez mondani, az a hollóhajú varázslónőt is érdekelni fogja - és igaza is lett.
Úgy alakult, hogy mindannyiuknak érdekében állt, hogy Ciri, Cirilla Fiona Elen Riannon, a cintrai Oroszlánfiók, az Ősi Vér örököse legyen a Páholy tizenkettedik tagja.

Harminckettő
Emhyr var Emreis, az Ellenségei Kurgánján Táncoló Fehér Láng elveszítette a háborút.
Az ember, akinek az ajánlatáért elárulta a varázslókat, s akinek az ajándékáért könyörtelen módon kénytelen volt elhatárolódni a Scoia’tael-től, azoktól a gyermekektől, akik az életüket áldozták a szabadságukért. Az az ember, akinek a seregeibe csatlakoztak ezek a fiatalok, hogy Nilfgaard oldalán döntő csatába szálljanak a nordlingokkal Brennánál.
Ez az ember elvesztette a háborút - azt a háborút, amiért ő mindent feláldozott. Mindent - és még annál is többet.
A cintrai tárgyalást Páholyból figyelte, a többi varázslónővel együtt. Mit kellett még tennie azért, hogy azt a talpalattnyi földet, a Virágok Völgyét, Dol Blathannát megtarthassák?
Enid an Gleanna, a Völgyek Százszorszépe, Francesca Findabair nem mosolygott.
Harminckét tiszt. Harminckettő. Egyetlen egy árva tündével sem több. Harminckét túsz, akiket úgy adott át Északnak, mintha mind a harminckét fogát egyesével húzták volna ki.

Példareag

Multi karakter.

Mélyen tisztelt, felséges Francesca királynő!

Elfogadva!

Ritkán fordul elő, hogy egy ilyen - a szó szoros és átvitt értelmében is - történelmi figura történetét ilyen átélhetően és húsba vágó őszinteséggel meséli el valamelyik user.
Ilyen formában nem csak a karakter életét ismerhettük meg, hanem teljesen új perspektívából szemlélhettük a Witcher világának elmúlt közel négyszáz évét is, ez pedig nagyon sajátos rálátást adott az eseményekre és éppen csak annyira fűszerezte meg a Völgyek Százszorszépének történetét, hogy ne vesszen el a mítoszok világába.
A története ékesen példázza, hogy hiába a hosszú élet és a tapasztalat, senki sem tévedhetetlen és a melléfogásoknak, a oldalak rossz megválasztásának súlyos ára van. Kíváncsi vagyok, miként fog megbirkózni a döntései következményeivel és milyen úton haladva igyekszik majd felvirágoztatni a szépek népét.
Nem is húzom tovább az kegyed idejét, csak arra kérném meg, hogy az Avatarfoglalóba látogasson el, míg pictoraink fel nem vésik utánozhatatlan szépségű arcát hőseink arcképcsarnokába.

Avatarfoglaló