A kontinens nyugati részén lévő országok számos pompázatos és egzotikus mesével gazdagították már a világ kultúráját. Farkas gonosz ármányait túlélő leányok, a szerelemért a hangját feláldozó sellőhercegnők, kacsalábon forgó házban élő boszorkányok, sárkányokat lesújtó lovagok, királlyá levő legkisebb fiúk.
Sosem szalasztom el az alkalmat, ha van lehetőségem meghallgatni egy mesemondó történeteit. Számomra legalább annyira egzotikusak ezek a történetek, mint másoknak az én népem meséi.
Lehet, hogy csak a társadalmi berendezkedésünkből és kultúráink szokásaiból adódó különbség hinti meg a különlegesség fűszerével ezeket és ezért találjuk őket ennyire izgalmasnak, de az is megeshet, hogy a történetek mögött álló valóság ismeretének hiánya az ami miatt képesek vagyunk ennyire élvezni ezeket a meséket.
Számomra például nagyon lelombozó volt megtudni, hogy az egyik kedvenc mesealakom, az utcafiúból herceggé váló Alha történetének alapja egy nagystílű szélhámosság volt, amiben egy ambíciózus tolvaj magát hercegnek kiadva lopta meg Jahkal szultánáját.
Ha jól sejtem a nilfgardiak és a nordlingok meséli mögött is igazából farkasembert ölő vajáklányok, őrült kísérleteket végrehajtó varázslók és wyvernekkel hadakozó szörnyvadászok állnak.
Egy vándormotívum azonban mégis megfogta a figyelmemet, mivel mind a nordlingok, mind a nilfgardiak, mind pedig a zerrikánok közében megjelenő mesei toposzról van szó.
Ez pedig a toronyba zárt hercegnő alakja. Zerrikániában ezek a karakterek kifejezetten áldott és jótékony figurákként jelentek meg a történetekben, míg a nyugati államok meséiben vérszomjas, nőbőrt öltött fenevadakként ábrázolták őket, akiket azért zártak el, hogy nem árthassanak az embereknek.
De ahogy telik az idő, a mesék is alakulnak. Új alakok jelennek meg, a régiek pedig új rétegeket kapnak, vagy levetik a felesleges szokásaikat.
A mesék ilyen formájú változásának és megújulásának folyamatát én is megtapasztalhattam, méghozzá a saját bőrömön.
Történt egyszer, hogy egyszer hosszabb ideig vendégeskedtünk egy nemesnél. Szinte már azt is mondhatnánk, hogy majdnem sikeresen leküzdöttük a a pórnép félelmét a nap barnította bőrünktől, szénfekete hajunktól és megbarátkoztak azokkal a szokásokkal is, amik eleinte nagyon idegenek voltak számunkra. Bár vendéglátónkat nagy szerencsétlenség érte a nekem szánt lánya halálakor, még így is jó szívvel vette, hogy segédkezet nyújtottam neki az uradalom ügyeinek intézésében.
Tisztelettel kezeltem a gyászát, emiatt pedig diszkréten kerestem az örömöt más leányok bájaiban.
Nem tudom miféle bárd, vagy mesemondó kezdhette el terjeszteni a Fekete napon született hercegek meséjét, de alaposan megnehezítette a konvojom életét. Először csak elhalt a susmorgás, amikor megjelentünk valahol, majd nyíltan rossz szemmel néztek ránk, végül pedig már volt aki vasvillával rontott nekünk. A helyzet napról napra, óráról, órára csak egyre romlott.
Aztán pedig jött a vaják...

The wayward prince

Tarek & Gabriel@

Sokszor nem tudnak mit tenni a Sors akaratával, el kell fogadniuk, hogy úgy lesz, ahogyan az meg van írva. Hiába rázzák a halálraítéltek a láncaikat, mint a megveszett kutyák, hiába ütik a rácsokat, a hóhér bárdja lesúlyt rájuk, elvágva életük fonalát. Ha a Sors úgy akarja, gyermekáldás lesz egy lopott éjszaka következménye, mindegy mit akarnak, a Sors dönt…
- Nem biztos… hogy jó volt… ez a túró…- ahogy döntött Gabriel sorsáról is, amikor a vaják megette a felkínált cukros túrót. Talán a cukorral volt valami, talán a túróval, de a sorsán nem változtatott. Ha nem akarta, hogy mosni kelljen a nadrágját, és az alsóját, hát muszáj volt meglátogatnia azt a helyet, ahová még Emhyr is gyalog járt. S még időben, hogy ne hozza magát kellemetlen helyzetbe. Halántékán egy verejtékcsepp kínzó lassúsággal folyt végig, ahogy közeledett a megváltást ígérő „trón” felé, érezte, hogy ha nem siet, el fogja veszíteni ezt a harcot. Megszaporázta hát lépteit, és végre megérkezett, nagyobb örömet érzett, mint amikor megszerezte a medálját.
- Köszönöm Istenek.- nem volt szokása, de most hálát adott minden létező, és kitalált felsőbbrendű lénynek.- Nocsak.- még olvasnivalót is talált, elsőnek nem tűnt valami érdekesnek, de nem volt abban a helyzetben, hogy válogasson.
- Érdekes.- talán a túró volt, vagy valami más az oka, de elhitte, hogy amit olvasott az igaz. S miért is ne tehetné meg? Miért is ne lehetne olyan átok, ami a nőket egy csókkal terméketlenné teszi? Ha létezett olyan, aminek a megtöréséhez arra volt szükség, hogy… sokáig részesítsen örömben egy nemes leányt, akkor tényleg nem kellene meglepődnie semmin se már.
- Oh, végre… vége.- meggyötört ábrázattal lett vége az egésznek, de talán más része még inkább az volt, ahova a Nap se süt, nem beszélve az orráról, hiszen a vajákok érzékei élesebbek voltak, mint egy emberé, Gabrielnek pedig a fajtája közt is kiemelkedőek voltak az érzékei. Talán még azt is kiadta magából, amit a múlthéten evett. A könyvet hátra hagyta, és végre várta egy kis pihenés, kis könnyedebb séta, lovagolni most nem igazán akart.
S ekkor futott bele valakibe, akire még illeti is a leírás. A Sors keze úgy dobálja a Gwent lapokat, ahogy azoknak lenniük kell. Hiába a kimerültség, hiába a meggyötört ábrázat, kissé lassú mozgás, a végére járhat az ügynek.
- Elnézését kérem ifjú ember… de véletlen nem egy hercegbe futottam bele, aki lopva csókolja a hölgyeket, és utána száraz méheket hagy hátra?- talán a Nap, talán a túró, talán a Sors volt az oka, hogy Gabriel kissé lassabban beszélt, hangja is gyengébb volt, és talán még csak nem is annyira értelmes az, amit mondott.


Jegyzet:SzószámZene: "Zenecím"

Nagyon nem akaródzott már tovább maradni azon a helyen, ahol most tanyáztunk. Láttam a rosszallást a férfiak és az izgalommal vegye félelmet a nők szemében, amikor megálltunk néhány kérdést feltenni. A szűkszavú, színtelen hangú válaszok nem viltak nehezen észrevehető jelei annak, hogy ide is eljutott a rosszindulatú híresztelés, ami valahogy mostanság mind két településsel előttem jár.
Tudtommal nem léptem rá senkinek a tyúkszemére sem, így bár nagyon úgy tűnik, hogy valaki szándékosan próbálja uszítani ellenem az embereket, semmi ötletem sincs arra, hogy kihez kellene néhány határozott és keresetlen szót szólnom, hogy elejét vegyem a boszorkányüldözésnek.
Próbálok legalább addig udvariasságot erőltetni magamra míg megköszönöm a válaszokat, majd felkapok a lovam nyergébe és indulásra késztetem az embereimet.
Kivezetem őket a falu szélére, hogy ott táborozzunk le.
Aláírom, hogy nem a legjobb ötlet egy olyan település végén tanyát verni, ahol külön húznának kettőt a késen, mielőtt mögém lépnek, de nem szeretnék megkockáztatni egy találkozást semmiféle erdei rémséggel a pihenőnk alatt. Bár manapság nem eresztik túlságosan bő lére a szavaikat az emberek, de a pletykák így is a fülembe jutottak arról, hogy a környéket valami erdei szellem lakja, aki nem szívleli a távolról jött vendégeket.
Salah már gondoskodik is a tábor felveréséről és nemsokára már állnak a sátrak és sülnek a nyársra húzott húsok a tűz felett.
Éppen elindulnék a patakra, hogy enyhítsek magamon, amikor a falu felől egy férfi közelít felénk.
Őszes hajához képest meglehetősen egyenes tartással bír, noha kissé sápadt és meggyötört az arca.
Végig mustrálom a megjelenését. A ruházatából ítélve valami kifinomultabb harcosféle lehet. Legalábbis erről tanúskodik a jól szabott és egyszerre elegáns ruházat, a hátán és a derekán pihenő két kard és az övéről lelógó ostor. A nyakában lógó griffmadár fejet mintázó medál már felkelti a gyanúmat. A két kard még súghatja azt, hogy imposztorral van dolgom, de a medál megléte már elég jól behatárolható választ ad arra nézve, hogy mivel keresi a kenyerét a közelítő férfi.
Amikor találkozik tekintete az enyémmel már minden kétséget kizáróan tudom, hogy valaki nagyon meg akarja keseríteni az életem.
A macskaíriszű vaják szóra nyitja a száját amikor megfelelő távolságba ér, szavai pedig annyira kiműveltek és protokolárisak, mintha egész eddigi életét Emhyr császár közelében töltötte volna, nem pedig szörnyetegek módszeres kizsigerelésével.
- Csak egy királynőjéhez hű diplomata vagyok kegyelmes uram. - próbálom játszani az ártatlant és elterelni a gyanúját - Bár nem csodálom, hogy hercegnek titulálnak a polgárok. Messzi földről jövök és országom szokásai ismeretlenek számukra. Nem csoda hát, hogy mindenki álruhás hercegnek gondol engem.
Odalépek a tűz mellé és megfordítom a nyársra felszúrt húst.
- Jöjjön és csatlakozzon hozzánk vacsorára. - invitálom a vajákot, miközben látom, hogy a megbeszélt jelzésre egy-két emberem elindul, hogy szóljon a táborban ügyködő társainak a szokásos fedőtörténet életbelépéséről - Úgy fest ráférne magára egy kiadósabb evés.

The wayward prince

Tarek & Gabriel@

Kezeit a dereka mögött pihentette, lassan vette a levegőt, úgy érzi, hogy a nehezén már túl volt. Talán nem kell azon aggódnia, hogy a túrónak lesz még hatása, de ha valamiben, hát abban biztos volt, hogy egy darabig kerülni fogja a tejtermékeket, legalábbis a szilárad változatukat. S bár be vehetne rá valamit, hiszen megvolt hozzá a képessége, hogy elkészítse a megfelelő főzetet, de ilyenekre nem pazarolja a szűkős készletét, és hát egyébként is, csak is magát hibáztathatja, hogy nem érezte meg a romlottság illatát.
- Én pedig csak egy egyszerű vaják, nem szükséges ez a formális megszólítás. A nevem Gabriel Montbel, hívjon nyugodtan csak Gabrielnek.- mondta udvarias hangon, és enyhén meghajolt az ifjú férfi előtt, és kihasználta az alkalmat, hogy gyorsan végig nézzen rajta. Diplomatához képest inkább volt a kiállása egy harcosé, a szemeiben is halványan ugyan, de ott lobogott a katonák lángja.- Igen, ez magyarázat lehet az én tévedésemre. Nézze el nekem ezt az apró félreértést. Csupán egy könyvben olvastam valamit, egy bizonyos hercegről, kinek a csókja meddővé teszi a hölgyeket. Tudom, badarságnak hangzik, de az én foglalkozásomban ez nem feltétlen kizáró tényező. S ostoba módon azt feltételeztem, hogy ön az lehet. Külsőleg megfelelt a leírásnak, de félre ezzel az apró botlással. Mi a neve az országának? Talán már hallottam róla.- figyeli az ifjú mozdulatait, majd a húsra terelődik a figyelme, korai volt még megfordítani, és az illata alapján azt kell, hogy mondja, még hiányzik némi fűszer.
- De csak akkor, ha nem zavarok.- a lehető legtávolabb állt tőle az, hogy a jelenlétével megzavarjon valamit vagy valakiket, de ha mégse zavar, akkor természetesen elfogadja a meghívást.- Nos… most, hogy említi, talán el tudnék fogyasztani pár falatot valami gyengébből. S ha megengedi, bátorkodom megjegyezni, hogy még túl korai volt megfordítania a húst, bár kívülről megsültnek látszott, de a belseje még rózsaszín és véres, a fűszerezése se volt éppen a legjobb, némi bazsalikomos olaj és esetleg szegfűszeg sokat dobna rajta, nem említve azt se, hogy egy kevés só, és kicsivel több bors is sokat javítana rajta, végül bár olaj helyett talán az említett fűszereket egy kevéske borban összekeverni, és jól bekenni vele a húst, hogy átvegye a fűszerek ízét, a bor pedig csak megbolondítja egy kissé. De természetesen nem akarok beleszólni, talán az önök gasztronómiájában máshogy szoktak sütni.- könnyen előfordulhat, hogy az, amit Gabriel elmondott, az hatalmas sértés lehet a számukra.


Jegyzet:SzószámZene: "Zenecím"

A szavai alapján a táboromba vetődött vaják igencsak kiművelt tagja a saját céhének. Ez pedig feltételezi, hogy jól vág az esze és több témában is igen járatos.
Talán vele lehet olyan témákról is beszélgetni, ami sajnálatos módon nem foglalkoztatja a karavánomban szolgáló férfiak nagy részét. Nem kell itt az országok közti politikára, van magasröptű filozófiára gondolni. Elég ha csak az országaink kultúrái közti különbségekről szólunk, vagy a vallások sokrétűségéről. Ezek ugyan bár banális témának tűnhetnek egy közember számára, de hosszú ideig el lehet társalogni róla egy kellően jól tájékozott személlyel.
- Üdvözlöm a táboromban Gabriel! - hajlok meg előtte udvariasan viszonozva az üdvözlését - Remélem szerény körülményeink nem fogják meggátolni abban, hogy jól érezze magát a társaságunkban.
Érzem a tekintetén és látom a testbeszédén, hogy kissé furcsállja azt pragmatikus gyakorlatiasságot, amivel a táborban folyó életet kezelem. Ez a rácsodálkozás mondhatni természetes a nyugatiak számára, de eddig senki nem vitatta, hogy egy dolgos ember munkája sokkal többet ér, mint egy léha ember semmit tevése. Ez pedig független a címektől és rangoktól.
- Ne vegye túl komoly a dolgot kedves Gabriel. Mindenki esett már tévedésbe élete során, legyen akár aranytorkú mesemondó, vagy markos kovácslegény. A lényeg az, hogy tisztázódott a félreértés. Bár tény s való, hogy szeretem tiszteletem kifejezni a szebbik nem felé, de hazámban épp oly értékes az én női szív és test, mint a világ többi részén is. - fogadom jó kedéllyel a szabadkozását - Zerrikániát képviselném. Talán hallott már róla. Nilfgaardtól keletre terül el a sivatagban.
Nem marad visszhang nélkül az elmémben azon kijelentése, hogy szakmai jellegű érdeklődése miatt gondolt valami elátkozott hercegnek. A külső jegyek elég árulkodóak és nincs lehetőségem alaposabban megnézni a szemeit anélkül, hogy feltűnést keltenék, de szeretném, hogy a gyanúm bizonysággá váljon.
- Ha nem vagyok túl tolakodó, akkor megtudakolhatom, hogy mivel keresi a kenyerét? - kérdezem tőle óvatosan - Trubadúrnak kissé túlságosan jól felfegyverzettnek tűnik, de kétlem, hogy a mesék és babonák ily fokú ismerete mellett mezei kardforgatóval hozott volna össze engem a nagy Zerrikanment.
Látom, hogy kicsit furcsállja, hogy megfordítom a húst, de nem teszi szóvá. Úgy tűnik, hogy az átlagnál sokkal toleránsabb személyt hozott a táborunkba a nagy Sárkány.
- Ugyan ne mondjon ilyen szamárságokat. Szívesen látott vendég nálunk Gabriel. Üljön csak le nyugodtan a tűz köré. - érzek némi hezitálást a hangjában, de nem csinálok belőle nagy ügyet - - A hús miatt meg igazán nem kell aggódnia. Zerrikániában gyakran forgatjuk a tűzön a szeleteket, hogy jól átsüljenek, de megőrizzék a zaftosságukat. Így egyszerre tudjuk élvezni a szárazabbra sült hús zamatát és a szaftosabb hús ízért. Azt viszont el kell ismernem, hogy a fűszerezés terén merőben új és izgalmas javaslatokkal látott el minket.
Intek Hassannak, hogy hozzon papírost és tollat. Ezeket a tanácsokat érdemes lesz megörökíteni.
A diplomáciai sikerhez sokszor az olyan apróságok segítik hozzá az embert, mint egy másik nemzet ízeinek ügyes visszaadása.
- Igazán örömömre szolgálna, ha segítene gazdagítani a hússütéssel kapcsolatos ismereteinket. - nézek a vajákra barátságos mosollyal az arcomon - Túl sok fűszerrel nem áldott meg minket az ország sivatagos tája, így igazán nagy örömünkre szolgálna, ha kicsit bővíthetnénk ez irányú tudásunkat.

The wayward prince

Tarek & Gabriel/Az átkozott herceg@

- Néhány éjszaka az erdőben, szakadó esőben, és utána egy egyszerű pajtát is palotának gondolna az ember. De sohase a helytől kell várni azt, hogy jól érezzük magunkat, hanem mindig azoktól, akikkel ott találkozhatunk. Nem hiszem, hogy problémát jelent az, hogy egy szerény karavánról van szó. Sose az első benyomás alapján ítéljünk.- egy vajáknak ez mondhatni egy alapszabály. Nem minden szörny azért teszi azt, amit tesz, mert szörny, gyakran megvan az oka, előfordulhat, hogy provokálták, és az emberek megpróbálják úgy bemutatni a történteket, hogy bizony ártatlanok, ők nem csináltak semmit, és egyébként is, alig szúrták bele a vasvillát.
- Úgy látszik, hogy éveim és tapasztalataim ellenére is, még mindig előfordul, hogy valamit félreértelmezek, és rosszul olvasok a nyomokban. Elnézését kérem, ha esetleg ezzel megsértettem, nem állt szándékomban.- bocsánatkérően meghajolt.- Ahogy a legtöbb férfiember teszi, legalábbis remélem, hogy a legtöbben ténylegesen tisztelettel érnek a hölgyekhez, nem pedig úgy, mint néhány ostoba férfi, akik csak magukkal törődnek.- kissé eltért a témától, nem illő ilyen kitérőt tennie.- Hallani hallottam már róla, de még nem jártam ott. Kissé kívül esik a tevékenységi körömtől, de tervezem, hogy meglátogatom, talán amikor végre ráveszem magamat egy nyaralásra.- mikor végre nem kell semmivel se foglalkoznia, amikor végre csak pihenhet, és élhet a pillanatnak, új receptekre tehet szert, és megismerkedhet idegen tájak ízeivel, nem beszélve az italokról, és talán a gyengébb nemről.
- Nem, nem az, és igaza van, nem a trubadúrok táborát erősítem. Vaják vagyok. Szörnyvadásznak is hívnak minket, amikor az egyszerű emberek olyan helyzettel találják szembe magukat, amit átlagos eszközökkel nem tudnak megoldani, akkor hívnak minket. Például egy farkasember okoz gondot, akkor minket bérelnek fel, ha egy átkot kell megtörni, és nincs varázsló a környéken, de egy vaják igen, akkor is minket. Általánoságban ez az, amivel az enyéim megkeresik a napi betevőt. Bár néha elgondolkozok azon, hogy a hangommal keresem meg a magamét, de sajnos azzal is olyan hatékonyan tudnék ölni, mint a pengéimmel. Nem kínzok vele másokat, azért fizetnének, hogy csendben maradjak.- mosolygott haloványan, és habár kételkedik abban, hogy az ifjú diplomata nincs tisztábban azzal, hogy mi is az a vaják, vagy éppen mivel keresik az aranyakat. Hiszen kifejezetten sületlenség lenne úgy diplomáciai küldetésre indulni, hogy nincs tisztában a meglátogatni kívánt vidékkel, és hiába vannak kevesen a vajákok, ennek ellenére van hírük. Talán csak tesztelni akarja az ifjú.
- Köszönöm a vendéglátást.- egyenes háttal foglalt helyet.- Hm, ez igaz, erre nem gondoltam. Nem ismerem az önök konyhai művészetét, arra alapoztam, hogy hasonló a mienkhez, elnézését kérem, ha belekontárkodtam. De örülök, hogy valamicskét mégis tudtam segíteni.- legalább ennyit elért az oktalan szavaival.
- Örömömre szolgál, ha segíthetek.- széles és boldog mosoly terült szét az arcán.- Ne tartsa magában, mire kíváncsi?- bár örül, hogy segíthet, de talán a lelkesedés miatt hirtelenjében választani se tud, hogy mivel kezdje.


Jegyzet:SzószámZene: "Zenecím"

Úgy vélem, hogy nem mindennapi szörnyvadásszal hozott össze a sors. Gabriel olyan rendkívüli olvasottságot sejtető, választékos és nem kicsit irodalmi stílusban fogalmazza meg a mondandóját, ami egy tehetséges bárdnak is becsületére válna.
- Ez esetben még nagyobb öröm, hogy vendégül láthatjuk önt. - mosolygok barátságosan a férfira - Mi is megküzdünk néha az elemekkel és sokszor csak az után tudjuk értékelni azokat az alapvetőnek számító komfortot jelentő dolgokat, mint a száraz ruha és a vetett ágy.
Úgy tűnik, most, hogy lenyugtattam a kedélyeit és eloszlattam a gyanúját, egész barátságos és kezdeményező lett, aminek én nagyon örülök.
Azok alapján amit a vajákokról tudtam eddig nem feltételeztem volna, hogy ennyire simulékony modoruk van és ilyen barátságosak. Talán felül kellene bírálnom azoknak a meséknek a valóságtartamát, amiket hallottam róluk.
Megeshet, hogy túl sokat tesznek hozzá, vagy fednek el a dolgok valós természetéhez.
- Nem kell semmiért szabadkoznia Gabriel. Bárkivel előfordul, hogy tévútra vetődnek a gondolatai. - fogadom újbóli bocsánatkérését kedélyesen - Zerrikániában megfordultak a nemek szerepei. A nőt vívják a háborúkat, fonják a poiitika hálóját, míg a férfiak foglalkoznak a gyerekekkel és a háztartás vezetésével. Szerény személyem is csak azért részesült harci kiképzésben, mert rokoni szálak fűznek Fatime királynéhoz és gyakoriak voltak a merényletkíséretek emiatt. De az új körülmények ellenére is elvárom minden emberemtől aki a karavánomban szolgált, hogy az otthonihoz való tisztelettel bánjanak a szebbik nem tagjaival.
Akármennyire is bizalomgerjesztő és szimpatikus ez a vaják az még nem jelenti azt, hogy érdemes az összes kártyát kiterítem előtte. Az intellektusának már tanúbizonyságát adta és ez jelentheti azt is, hogy nem feltétlenül hiszi el minden szavamat az átkozott hercegekről szóló mendemonda kapcsán. Talán jobb, ha nem a kék harcosom léte titok marad előtte. Egyelőre.
- Szívesen látott vendég lenne az országunkban. - válaszolok az ország meglátogatását illető mondataira - Bár meg kell valljam, hogy a költészetünkön és a szegényes fűszerezésű ételeinken kívül csak a homokdűnék végtelen sivataga várná.
Amikor elmeséli, hogy a vaják akkor felismerést színlelek. Közben az embereim előkerítik a mártást, amivel sülés közben kell kenegetni a húst.
- Elsőre is gondolhattam volna. - hintem meg még egy kis fűszerrel a húst, majd óvatos ecsetvonásokkal mázolom meg a felfelé néző oldalát a szeleteknek - A két kard elég árulkodó volt. Tudja mifelénk is vannak képviselői a szakmájának, bár közel sem annyian, itt a nyugati területeken.
Miután lekentem minden szelet húst fordítok egyet a nyársakon.
- Ez is egy módja lenne a biztos keresetnek. - mosolyodom el az énekhangját becsmérlő szavaira - Szívesen meghallgatnánk egy-két kalandjának a történetét, ha lenne kedve megosztani velünk. Biztos van egy-két izgalmas eset a tarsolyában, amiből egy rímfaragó könnyen balladát tudna csinálni.
Örülök neki, hogy kezdi kényelmesen érezni magát és elfogadja a felkínált helyet. Igazán érdekesnek ígérkezik a vele való ismeretség.
- Ugyan Gabriel nem mondjon szamárságokat. - mosolygok rá barátian - Más országokból származunk és emiatt óhatatlanul van egy-két szokásunk, ami kicsit furcsa lehet a másiknak.- nyugtatom a vajákot - Képzelje mennyire meglepődtem, amikor megláttam, hogy errefelé a nők járnak ki mosni a patakra és a férfiak viselnek kardot.
- Tudna nekem mesélni arról, hogy mi módon készítik a pörköltöt? - kérdezem tőle - Zerrikániában olyan ritka kincs a víz, hogy főzéshez szinte egyáltalán nem használjuk és emiatt az ilyen jellegű ételeknek nincs túlságosan nagy kultusza a szakácsok között.

The wayward prince

Tarek & Gabriel/@

- Részemről a megtiszteltetés.- viszonozta a barátságos mosolyt.- Mint oly sokan mások is beleesnek ebbe a hibába. Úgy gondoljuk, hogy azok járnak nekünk, de egy pár éjszaka a vadonban, ahol csak a saját pengéjére és leleményeségére számíthat, akkor fogja igazán megbecsülni a tetőt a feje felet és a falakat maga körül, legyenek azok bármely szegényesek is. De egy elázott ruha semmi egy beázott csizmához képest. Mérföldeket gyalogolni bennük, igazán idegőrlő és embert próbáló.- és ha az a folyadék nem is víz, hanem egy nekker vére, aminek az illata jóindulattal se nevezhető jónak, akkor tudja a vaják és bárki más értékelni a száraz csizmát. Olyan szaga volt a lábának, hogy kishíján a halak is feljöttek a patakból, amikor Gabriel a szaggal küzdött. Azóta tart magánál egy tartalékot, és néhány szert, amivel meg tud szabadulni a démoni bűztől is.
- Ennek ellenére restelem a hibámat. Tudja, a szakmámban a hibázás igen csak sokba kerülhet, mind nekem, mind a megbízómnak.- nem vizsgálja meg megfelelően a nyomokat, és már is tévútra került, kevesebb összeget kér, mint a megbízás diktálná.- Nem mondja! Ez igazán lenyűgöző, hallottam pletykákat ilyen társadalmakról, de nem gondoltam volna, hogy tényleg léteznek. Most már biztos, hogy el fogok oda látogatni, első kézből szeretném megtapasztalni.- vidámabb mosoly jelent meg ráncos arcán.- Nos, igen, az előkelőségeknél ez mindenfelé előfordul, hogy a tagjaiknak nem feltétlen kell megfelelnie a hagyományoknak. Bár Skelligen is hasonló a helyzet, mint önöknél, csak annyiban más, hogy a nők valamennyire még mindig bele vannak szorulva az úgynevezett szerepkőrbe, harc mellett még gondoskodnak is a háztartásról. De becsülendő, hogy még itt is, idegenföldön is követik azon szokásukat, hogy tisztelettel bánnak a gyengébbik nem tagjaival.- hisz elő is fordulhat az, hogy bizony amint új homokot ér a csizmájuk talpa, már le is vetkezik a szokásaikat, és engednek a csábításnak. Talán utána már vissza se akarnak térni a hazájukba. Látván, hogy itt a szerepek ellentétesek.
- Öröm ezt hallanom, és ne beszéljen csacskaságokat. Biztosra veszem, hogy akad ott más látványosság is, és igazából annyira a homok se gond, megvan a maga szépsége is annak a kegyetlen tengernek.- ami talán még veszélyesebb is lehet annál, ami sósvízből áll.
- Ugyan kérem.- sokat sejtetően elmosolyodott.- Már az első pillanatban felismerte a foglalkozásomat. Hiszen ön is megmondta, hogy van ott iskolánk, és egy olyan tanult személy, mint maga, aki ráadásul még a királynőnek is a rokona, kizártnak tartom, hogy ne ismert volna fel a két kardomról, és nem beszélve a szemeimről. - de megérti, hogy az ifjú miért is játszotta meg magát, hiszen nem ismerte Gabrielt, nem tudhatta milyen jellemet rejt a külseje, talán hasonló helyzetben az öreg vaják is így tett volna.
- De csak még híre nem megy, hogy egy botfülű énekes járja a vidéket. Egyszer nem tárt karokkal fogadnának, hanem botokkal és husángokkal kergetnének ki.- halványan elvigyorodott.- S szívesen megosztom pár kalandomat önnel, ez a legkevesebb, amit megtehetek a vendéglátás viszonzására. Az említett rímfaragóknak nem szívesen mesélek, hajlamosak eléggé elferdíteni a tényeket, felnagyítani a tetteimet, vagy éppen teljesen máshogy előadni mindent, arra pedig nincs szükségem. Talán nem lennék képes felérni a meg énekelt vajákhoz, és abból csak a gondom származna.- kissé zavarttá vált a mosolya, de pár pillanat múlva visszatért a barátságoshoz.
- Igen, valóban meglepő lehetett, gondolom pont annyira meglepődnének az itteniek is, amikor azt látnák, hogy önöknél ez pont fordítva van.

- Mi sem egyszerűbb. Elsőnek is el kell döntenünk, hogy melyiket is készítenénk el. Vegyük a marhát, amihez bizony nem árt némi marhahús, lehetőleg marhalábszár legyen, esetleg vörösbor, só, bors, paradicsom, paprika, csípős paprika, sertészsír, vöröshagyma. Lehetőleg megtisztítva. Ami annyit tesz, hogy az inaktól és a hártyáktól. A hagymát megpucoljuk, apróra vágjuk, a zsírt a bográcsba tesszük, és megvárjuk még szépen elolvad, de hideg legyen elsőnek az a bogrács, nehogy a zsír füstölni kezdjen vagy odakapjon. Utána rádobjuk a hagymát, kevergetjük, rázogatjuk, ha a hagyma már eléggé megpirult, dobhatjuk rá pirospaprikát, amit keverni kell, mert ha nem, akkor megéghet, és akkor keserű lesz, innen pedig igazából bárhogy rátehetjük a többit, persze figyeljünk arra, hogy kavargassuk rendesen, a húsnál rázogatni se árt, még el nem kezd levet engedni, persze a húsnak alá is kell piszkálni, nehogy odaégjen. Ha a hús nem engedne elég levet, akkor adhatjuk hozzá a vizet vagy éppen a bort, az ad az egésznek egy kis pikáns ízvilágot, figyeljünk azért arra is oda, hogy a folyadékpótlás folyamatos legyen, akkor lesz jó szaftos a pörkölt, és most jöhetnek bele ízlés szerint a fűszerek is. A paradicsomot és a kis karikára vágott paprikákat is beletesszük. Folyamatos kevergetés mellett megvárjuk, még a hús puhára fő a szaft pedig jó sűrű lesz, persze mondanom se kell, hogy közben végig kóstolgatjuk, hogy ha szükség van rá, akkor még tudjunk rajta javítani, esetleg utánfűszerezni. Mellé pedig vörösbort ajánlatos inni. Ez volna röviden a pörkölt, legalábbis a marháé.


Jegyzet:SzószámZene: "Zenecím"

Nem tévedtem túl nagyot, amikor azt feltételeztem, hogy a táborunk vendégszeretetét élvező vaják nem mindennapi képviselője a szakmájának. A választékos beszéde azt sejteti, hogy a munkájából származó oreneket nem olyan talmi helyeken költi el, mint az italmérések, vagy bordélyházak, ahol kétes értékű és rövid életű örömöt tudna vásárolni magának. Sokkal inkább nézem ki belőle, hogy gyakori vendég az irattárakban, színházakban és filozófiai vitaesteken.
- Mi is tapasztaltuk már milyen viszontagságos lehet a vadonban éjszakázni. Ezért se tagadjuk meg a segítséget mások, ha szükségük van rá. - mondom miközben ismét megforgatom a sültet a rostélyoson
Gabriel úgy tűnik komolyan a lelkére veszi, hogy kicsit túlságosan szakmai volt az előbb, pedig részemről már el is van felejtve ez a kis malőr.
- Ne eméssze magát túlságosan emiatt. - mosolygok rá barátságosan - Vér nem folyt, csont nem törött, így a magam részéről nézve nem történt semmi olyan, amit néhány jó szóval ne tudnánk egyenesbe hozni.
Láthatóan a zerrikániai társadalmi berendezkedés felkelti az érdeklődését és nem kis lelkesedéssel hallgatja azt, amit mesélek neki a hazán szokásairól. Azt hiszem legalább annyira furcsa és mesébe illő lehet számára egy nők uralta országnak a gondolata, mint nekünk az, hogy itt nyugaton nagyrészt férfiak befolyásolják az országok közti viszonyokat és csak egy-két királyság van vagy volt olyan uralkodója, aki a szebbik nem soraiból emelkedett ki erős akarata és ügyes politikai manőverek által.
- Biztos vagyok benne, hogy egy új élmény lesz majd, amikor meglátogatja a szülőhazámat. - nyugtázom barátságosan a csodálkozását - De úgy látom nem olyan egyedülálló az, hogy a nőket egyenrangúként kezeljék. Ez a Skellige érdekes országnak tűnik. Köszönöm, hogy felhívta rá a figyelmemet, ha lesz rá lehetőségem mindenképpen el fogok látogatni oda is.
A vaják modora mellé igen bőven mérték az istenek az eszet is. Barátságosan szembesít vele, hogy átlátott a kis színjátékomon.
- Most rajtam van a bocsánatkérés sora. - tártam szét a karjaimat megadóan - Nem szándékoztam félrevezetni senkit, viszont számolnom kellett azzal, hogy ezen a vidéken nem annyira nyitottak az emberek, mint az otthonomban. Hallottam már pletykákat arról, hogy miként jártak azok akik egy kicsit hegyesebb füllel vagy dúsabb szakállal születtek és úgy vélem nem kell túl sok ahhoz, hogy valaki valamilyen rosszindulatú pletykát alaposan felhizlalva vajákot fogadjon egy csoport olyan ember ellen, akiknek néhány árnyalatnyival sötétebb a bőrszíne, mint az ország polgárainak. Nem maga iránt voltam bizalmatlan, de meg kellett győződnöm arról, hogy nem valami rosszindulatú megbízó ügyében jár el.
- Ezeknek az énekmondóknak szokása a nagyot mondás. Mondhatni szakmai kötelessége. De ne csak a rossz oldalát nézze a dolgoknak. Egy hírneves vaják biztos többet is elkérhet a munkájáért, ha helyre kerül ahol hajlandóak megfizetni a szakértelmét.
Az írnok is lassan megérkezik és lendületes betűkkel kanyarintja le a Gabriel által diktált receptet. Amikor végzett, itatóspapírt tesz a pergamenre, majd óvatosan feltekeri a lapot és elrejti egy kör alakú hordozóba.
- Köszönöm Gabriel! - hajolok meg előtte hálásan - Megtisztelne azzal, hogy holnap felügyeli a pörkölt elkészítését? Igazán jó lenne, ha egy olyan ember segédkezne az elkészítésében, akinek már van tapasztalata ezzel az étellel.

The wayward prince

Tarek & Gabriel@

- Manapság ritkaság számba megy, amikor egy megfáradt vándort megvendégelnek. Oly sok a gyanakvó tekintet, a villa nyelére szoruló ujjak. De nem is igazán tudom őket hibáztatni. Olyan időket élünk, amikor egy nagy birodalom sorban bekebelezi  a kisebbeket.- rémes, hogy a nagy és hatalmas Nilfgaard azt a célt tűzte ki maga elé, hogy meghódítja a világot, vagy legalább annyit, amennyit képes. Uralkodók gőgje, étvágyuk a hatalom miatt, és ha győznek, őket éltetik, nem pedig az eleseteket, kik vérüket, életüket adták az ügyért, és még a vezéreknek lakoma jár, nekik jobb esetben csak pár elismerő szó.
- Örömmel hallom ezt, csak a régi tanításokat nehéz elfelejteni. Hiába élünk már kissé modernebb időket.- barátságosan elmosolyodott, miközben a szavai is hasonló hangnemben csengtek.
Lenyűgözve hallgatja, hogy milyen is az ifjú hazája. Már-már elhinni is nehezére esik, de talán csak azért, mert a 150 éve alatt máshogyan élet. Még azok számára is fura lehet, akik alig élnek hetven évig, nem hogy egy vajáknak. Akik bár sose ágyban halnak meg, de ha elég ügyesek, akkor évszázadokig is kihúzhatják.
- Azt hiszem, hogy a következő telünk után felkerekedek és meglátogatom. Úgyis kevesen vagyunk már mi griffek, nem hiszem, hogy tartanom kell attól, hogy lemaradok a meglepetésgyermekekről.- némi bánat csendült fel a hangjában, de talán most az egyszer lehetne önző és örülhetne ennek, végre elmehet nyaralni, és meglátogatni távoli testvéreit.- Ha megfogad egy tanácsot, vastag ruházatot vigyenek magukkal. Skellige nem éppen a legmelegebb hely. Talán ezért olyan jó erősek az italaik, és vadak a nőik, hogy éjszakánként felmelegítsék a férfiakat és egymást.- Skellige, a Medvék hazája, a testvérei, akik talán nem a legfürgébbek, de ha egyszer eltalálnak valamit vagy valakit, akkor annak nyoma lesz.
- Nincs semmi szükség a bocsánatkérésre. Tökéletesen érthető és elfogadható az indoka. Hiszen ahogy mondta, sajnálatosan sokan nem igazán szívéjesek a másfajúakkal szemben. Ostoba okokat keresnek arra, hogy rájuk támadhassanak, rossz látni, hogy nem képesek együtt élni, és egymás hasznára lenni.- keserűbbé vált a hangja.- Megnyugtatom azzal kapcsolatban, hogy kevés olyan vaják él, akik olyan mélyre süllyednének, hogy bérgyilkosok legyenek. Az én iskolám semmiféle képpen, igazából, a legjobb tudásom szerint a Macska az egyetlen iskola, akik képesek ilyesmire vetemedni, hogy többet használják a vasat mint az ezüstöt.- kissé megvetően beszélt az iskoláról, és bár nem mind tagjával voltak gondjai, sőt, nem is olyan régen találkozott egy igen csak szimpatikus hölggyel, kinek a nyakában a macskák medalionja volt de, ez nem változtat azon a tényen, hogy sajnos egyes tagjaik inkább voltak már bérgyilkosok, mint vajákok.
- Ebben mondjuk igaza van, a jó hírnév megelőz mindenkit, csak sajnos a rossz még gyorsabban. De manapság ha híres vajákról van szó, akkor bizony az Ríviai Geralt. Egy ifjú farkas, korunk leghíresebb vajákja, és ha a híreknek csak a fele igaz, akkor bizony a legjobbja is. Szívesen venném, ha egyszer találkozhatnék vele.- az ifjú farkassal, Gabriel szerint biztos, hogy tudnának egymásnak tanítani pár dolgot, bár ha tényleg igazak a hírek, akkor a farkas igen csak kevés dolgot tudna ellesni a vén grifftől.
- Kérem, erre semmi szükség. Örömömet lelem abban, ha bővíthetem mások szakácskönyvét.- mondta mosolyogva.- Enyém a megtiszteltetés, hogy felkérte erre a nemes feladatra. Vaják becsület szavamra mondom, hogy a tőlem telhető legtöbbet megfogom tenni, hogy olyan pörköltöt főzzek, amitől mind a tíz ujjukat megfogják nyalni.- ökölbe szorított kézzel ütött a saját mellkasára, jelezve, hogy ez bizony nem tréfa, ha főzésről van szó, akkor ez a vaják talán komolyabban veszi, mint a vadászatot.


Jegyzet:SzószámZene: "Zenecím"

- Nem állítom, hogy nem értem meg ezt a kényszer szülte új módit, de az ilyen idők teszik csak próbára az emberséget és a felebarátok iránti jó szándékot. Nem gyengeségként tekintek a segítőkészségre és lehet kissé naivan személem a dolgot, de próbálom úgy kezelni a helyzetet, hogy ne érhesse szó a ház elejét. - felelek Gabriel kissé borúlátónak tűnő szavaira - Az új nem feltétlenül jelent mindig jobbat. Vannak dolgok, amiket nem érdemes túlságosan cifrázni.
Bár a vaják arcán már látszik néhány szarkaláb és néhány enyhébb ránc, a szemei mégis mintha gyermeki csillogással ragyognának, ahogy hallgatja a szavaimat Zerrikániáról. Világlátott ember, ezt már a szavaiból is sikerült kivennem, ezáltal pedig olyan elmével rendelkezik, ami nem, hogy nem hökken meg a szokatlan dolgokon, hanem egyenesen szomjazza is az újdonságokat.
- Nagyon vastag ruhát nem lesz érdemes pakolnia, de vízből alaposan szerelkezzen fel. A nap talán egy kicsit túlzóan osztogatja a kegyeit a szülőföldemen, a föld pedig szűkmarkúan méri a vizet. - látom el jó tanácsokkal majd meghallgatom jó tanácsait Skelligével kapcsolatban - Mindenképpen észben fogom tartani a javaslatát Gabriel.
A kimunkált ész és a tapasztalat megsegítik abban a vajákot, hogy felfedezze az óvatosságom mögött rejlő szándékot. Jól esik, hogy nem kell túl sokat magyarázkodnom ezért neki és nem néz rám ferde szemmel, amiért kénytelen voltam ezt a kis színjátékot előadni.
- Köszönöm, hogy nem csinál ügyet a dologból. Mások nem biztos, hogy ilyen megértőek lennének emiatt a kis maskarádé miatt, akár ember lennék, akár tünde. - bólintok hálásan
A mondandóján egy része nem kissé szöget üt a fejemben és felkelti a tudásszomjamat. Bár nem éppen elismerően beszél arról a másik iskoláról. Mi történhetett a két csoport között, ami ilyen erős érzelmeket szülhet?
- Vaják iskolák? - kérdezem óvatosan a férfit - Az állatokról való elnevezés alapján jól gondolom, hogy van különbség a szokásaik és a képzésük között?
Ahogy felemlegeti a Fehér Farkast, eszembe jut néhány mendemonda, amit hallottam az utam során. Nagy részük nem is pletyka, hanem irodalmi művek voltak, amit egy magát Kökörcsinnek nevező dalnoktól eredeztetnek és több különböző tehetségű bárdtól hallottam már a őket.
- Csupán megbízhatatlan és minden bizonnyal túlzó forrásokból hallottam a hírét a kollégájának. - bólintok ismét jelezvén, hogy tudom kiről beszél - Még ha csak a tizede igaz is annak amit róla zengenek a bárdok, akkor is egy olyan ember, akivel nem szeretném összemérni a pengémet.
Miután lediktálta a pörkölt receptjét, Gabriel szívélyesen elfogadja a kérésemet, hogy helyreigazítson a holnapi főzés során.
- Igazán köszönöm. - mosolygok rá barátságosan
A fülemet megüti egy távolról jövő nyomott kiáltások hangja és a bele keveredő patadobogás. Mintha egy-két fémes kattanás is belekeveredne néha az egyre közeledő kakafóniába.
A táborba nagy sebbel-lobbal megérkezik az egyik emberem, akit azért hagytunk hátra, hogy figyelje, nem követnek-e minket.
- Rashad! - lépek oda a lóról sebesen leugró férfihoz miután felmarkoltam egy kulacsot az egyik tábori asztalról - Milyen híreket hozol?
- Rosszakat Hercegem! - utasítja el a lovas a vizet a kötelességére koncentrálva - A legutóbbi faluban valaki felllázitotta ellened a népet. Mindenki kaszát és vasvillát ragadott, hogy valami mondvacsinált indokkal felkoncolhassanak.
Már csak ez hiányzott.
Egy kicsit csalódottan fordulok el a férfitól, miután az hatalmas kortyolt a vízből.
- Úgy tűnik, hogy hamarabb utol ér minket az emberi ostobaság, mint azt hittem volna. - sóhajtok hatalmasat miközben a Vaják szemébe nézek
Nagyon remélem, hogy nem boszorkánysággal fognak megvádolni a falusiak...

The wayward prince

Tarek & Gabriel/cím@

- A naivitás olyan kincs, amit sajnos túl könnyen el lehet veszteni. Ne pazarolja csak úgy el minden jöttment alakra. Sajnálatosan akadnak, akik minden szégyenérzet nélkül kihasználnák ezt a tulajdonságát. S gyakran báránynak öltöznek, de igazából farkasok. De abban igaza van, hogy nem gyengeség, sokkalta inkább erény.- olyan kevesen vannak, akik hasonlóan gondolkoznak, mint az ifjú ember, és idővel egyre kevesebben lesznek. Talán tényleg igaz, hogy nem a külső teszi a szörnyet, és az emberek az igazi rémek, nem pedig azok, akikre a Gabriel fajtáját szokták felbérelni.
- De ez a Világ rendje, minden változik, nem tudunk megálljt parancsolni neki, csak alkalmazkodni.- mondta egy halvány mosoly kíséretében.
Kíváncsi szemekkel hallgatja az ifjú szavait, nagyon érdekesnek hangzik az otthona, a szokásaik, mindenféle képpen fel kell majd keresnie azt az országot, és annyi tudást magába szívnia, amennyit csak tud, amiket megoszthat a testvéreivel. Ki tudja, talán egyszer majd ott is felüti a fejét a vaják szakma, és jó, ha van némi helyismeretük.
- Köszönöm a tanácsát. Szerencsére és hála az eljárásnak, amikben részesítettek még ifjú koromban, egészen jól alkalmazkodom az eltérő éghajlatokhoz. De észben tartom a szavait, és megteszek majd minden tőlem telhetőt. Nehogy valaki megtalálja a kiszáradt és még ráncosabb testemet valami homokbucka alá temetve. Bizonyára nem lennék szép látvány.- istenek mentsék azt a szerencsétlent, aki egy kiszáradt vaják testére rábukkan, és ráadásul még az időjárás viszontagságainak is ki volt téve.
- Talán némi töményebb alkoholt is vigyen magával, segít elviselni a hideget. Nem sértésnek szánom, de ha egy jóval melegebb kontinensről érkezett, akkor a Skellige időjárás megtudja viccelni, hamar összeszedhet némi náthát.- nem is lehetne rosszabb, betegen az ágyat nyomni, és nem felfedezni Skellige igazi szépségét, és nem csak a hófödte csúcsokat, hanem a tüzes leányokat.
- Mert mások nem tapasztalták meg a vajákok életmódját. Hiába járunk köztük, hiába segítünk rajtuk, végül nem leszünk mások, csak kívülállók. Megértjük, ha valaki rejtegeti a valódi kilétét.- barátságosan az ifjúra mosolygott, nem kell attól tartania, hogy Gabriel leleplezi, vagy ártani akarna nekik.
- Nos, mondhatni igen, van némi eltérés köztük. Az alapok ugyanazok, de az iskoláknak megvan a saját specializálódásuk. Az én iskolám a mágikus jelekre fokuszált az idők folyamán. Ahogy például a Medve a közelharcra, és bár lassabbak, mint a többi iskola tagjai, de ha egyszer betalálnak, akkor azt minden bizonnyal megérzik.- mindig szívesen mesél az iskolákról, talán ezzel is tud segíteni a tagok toborzásában, minél többen tudnak róluk, annál több esély van arra is, hogy a szegényebb sorból származó népek ahelyett, hogy az utca gondjaira bíznák az utódjaikat, helyette a vajákoknak adják őket.
- Ebben egyet kell értenem, rendkívüli vaják, annyi szent. Bármely iskolának a becsületére válna kinevelni egy hozzá hasonlót.- s büszke volt a képességeire, de ketten voltak, akikkel nem szívesen állt volna ki párbajra, az egyik az említett vaják volt, a másik pedig egy Bonhart nevű ember.
- Enyém a megtiszteltetés.- viszonozta a mosolyt.
Érdeklődve pillant a távolba, hála a fejlett érzékeinek meghallotta a lovak patáját. S mikor megérkezik, Gabriel nem mozdul a helyéről, nem tartozik rá az ügy, de a fülét megüti az ifjú rangja, amitől egy félmosoly kúszott az ajkára, de hamar le is hervadt, amikor meghallotta a folytatását is.
- Csodálatos.- fáradtan és csalódottan sóhajtott fel, közben pedig lehunyt szemmel a mutató és hüvelykujjával az orrnyergét fogta közre, és dörzsölte azt, majd egy hatalmas sóhajjal engedte le a karját és nézett az ég felé, majd vissza a hercegre.
- Majd én megpróbálok szót érteni a falusiakkal. Rám talán jobban fognak hallgatni, és szót tudok velük érteni. De addig is, jobbnak látom, ha kézközelben tartják a fegyvereiket, ha véletlenül úgy alakulnának a dolgok, hogy nem hat rájuk a szép szó és meg kellene védeniük magukat. Természetesen a maguk oldalán leszek, elvégre vendégül látnak. De ha kérhetem, kerüljék a halálos sebek okozását. Nem vetne jó fényt magukra, ha harcra kerül a sor, a végkifejlettöl függetlenül magukat fogják hibáztatni, nem lenne jó, ha ezt fokoznák halálos áldozatokkal. Persze ha elkerülhetetlen, akkor elkerülhetetlen. - nem szívesen venné el egy falusi életét se, de ha szükségét érzi, akkor megteszi, hiába fogja ez tovább rombolni az eddig se túl fényes vaják hírnevet.


Jegyzet:SzószámZene: "Zenecím"

Amikor Gabriel besétált a táborunkba nem gondoltam volna, hogy személyében egy ennyire módfelett művelt és kifinomult vajákot ismerhetek meg. Szörnyvadásszal eddig csak a saját népem soraiból találkoztam és munka közben volt hozzá szerencsém, így nem sok esélyem volt, hogy a szakmai professzionalizmuson túl másféle viselkedést is lássak.
- Jól mondja. - helyeseltem Gabriel okfejtésére - Mégis nyugodtabban hajtanám álomra a fejem, ha kevésbé kellene megválogatnom, hogy kinek érdemes megelőlegeznem a jóindulatomat.
Egyetértően hümmentek a világ rendjével kapcsolatos gondolataira.
- Mindenkinek sokkal kevesebb baja lenne, ha nem ragaszkodna okvetlenül a saját szokásrendjéhez. - fordítok még egyet a húson - Ha többen próbálnának a másik fejével is gondolkodni néhány percre és felülemelkedni az olyan dolgokon, mint a fülek hegyessége, a szakállak hossza, a kurta élettartam, vagy az imádott istenség könnyebben tudnánk előrébb tolni a szekeret.
Gabriel tanácsai mögött érzek valamilyen egyszerű jóindulatot, amit a legtöbb ember esetében kénytelen vagyok hiányolni. Talán pont az intellektuális képzés hiánya az, ami ezt a a fajta értelmi és empatikus zárkózottságot okozza a köznép köreiben. Az öregek bölcsessége egyszerűen nem elég ahhoz, hogy megfelelően tudjunk viszonyulni a világhoz.
- Észben tartom majd, amikor arra fog vezetni az utam. - fogadom a jó tanácsát
A vajákokkal kapcsolatos információit egy mesére éhes kisgyerek érdeklődésével hallgatom. Bár a királyi könyvtárban csak néhány kurta fóliáns a Monstrum című könyv volt róluk és azt már gyermekként olvasva is meg tudtam mondani arról az írásról, hogy mindent közvetít, csak a valós képet nem.
- Szóval az iskoláik a vajákok tudásának egy-egy szegletére jobban összpontosítva képezik a diákjaikat. - summázom az eddig hallottakat - Tudna még egy kicsit mesélni az iskolák közötti különbségekről? Igazán felkeltette a kíváncsiságomat a téma.
Rashad érkezése és az általa hozott hírek után érezhetően megnő a feszültség a levegőben. Gabrielt kivéve mindenki aki a közelben tartózkodik, kérdő tekintettel mered rám és szinte hallom, ahogy megszorulnak a markok a szablyák markolatán és a lándzsák nyelén.
A vajákon is látszik, hogy valahol a lelke legmélyén nagyon bánja, hogy ilyen atrocitásnak kell érnie minket. Nagyon örülök, hogy felajánlja a segítségét, mert nem biztos, hogy külső nézőpont nélkül tudnék boldogulni a jogtalanul felháborodott csőcselékkel.
- Köszönöm Gabriel! - nézek rá hálásan, majd az embereim felé fordulok - Hallottátok a vajákot! Senki nem támad, még akkor sem ha megpróbálják kiprovokálni. Csak is a magatok védelmére húzhattok fegyvert. Legyen a szemetek előtt, hogy nem harcolni akarunk velük. Ha kitör a csata a csapásaitok kerüljék a nyakat, a hajlatokat és a végtagok belső felét.
Ezeket az utasításokat magamra nézve duplán kötelezőnek tartom. Eldöntöm, hogy ha csatára kerül a sor, akkor csak közvetlen életveszély esetén fogom használni a kék harcost.
Senkinek sincs arra szüksége, hogy az ellenem felhozott koholt vádakhoz még hozzájáruljon a démonokkal való cimborálás vétke is.
A patadobogás és fegyvercsörgés most már jól hallható és a közeledő falusiak ritmustalan lépéseinek zaja is belekeveredik a fejükért jövő kompánia által keltett zajba.
A félkör alakban vesznek körbe, mind meglazítják a hüvelyükben a szablyáikat és a közeledő parasztok felé szegezik a lándzsájukat.
Kisvártatva az úton meg is jelenik egy lovas, akit legalább negyven kaszát a vállán hordó, szedett-vetett páncélként használható ruhadarabot viselő falusi követ.
Úgy lovagol be a táborba, mintha ő maga lenne a nilfgaardi császár és ennek megfelelő gőggel úgy gondolja, hogy nem hajlandó leszállni a lováról.
Meg sem várja, hogy fogadjuk, egyből belevág mondandójába.
- Henrick van Annen vagyok, Kórófalva település elöljárója és azért jöttem, hogy megbüntesselek téged! - szegezi rám a kivont kardját a nyeregből, majd Gabrielre néz  - Egy szóval se avatkozz közbe vaják. Tudom, hogy a magatok fajta bűvös népség egy követ fúj, ha a másik ártatlanságáról van szó.
Dölyfösen felszegi az állát, mintha valami megvetendő személy lennék.
- Megvádollak azzal, hogy átkot mondtál Chiarára, a fiam jövendőbelijére, aki emiatt elvetélt. - fröcsög gyűlölködve - Tagadod-e, hogy így volt te barna bőrű kutya?

The wayward prince

Tarek & Gabriel@

- Sajnos olyan világban élünk, ahol ezt a luxust csak kevesen engedhetik meg maguknak. De még mindig szerencsésebbek vagyunk, mint egyes uralkodók, akik félhetnek attól, hogy egy reggel nem fognak felébredni, hála egy ügyes kezű merénylőnek. Még a magunkfajta tarthat a zsebtolvajoktól, vagy talán a bolháktól. Habár, szerencsére elmondhatom azt, hogy nem igazán kedvelik a vaják vért.- vagy ezt lehet a gyakori tisztálkodásnak tudhatja be, akárhogyan is, az apró vérszívók elkerülik.
- Pontosan, de erre annyi az esély, mint a disznópásztornak császárrá válni. Elég csupán egy rothadt alma, az már meg tud rontani egy kosárral is, és így tovább és így tovább.- aprót szagolt a levegőbe, élvezettel fogadta be a sülő hús illatát, szinte már érezte a szájában az ízét.- De senki se akar a másik fejével gondolkozni, ez a nagy baj. Az egyszerű népeket nem az érdekli, hogy a rossz időjárás miatt ment a levesbe a termény, nekik valami kézelfogható kell, amire lehet mutogatni, amit meg lehet dobálni. S még lesz kire mutogatni, addig megmarad az ellentét. Ami pedig az isteneket illeti… huh… a legveszélyesebb társaság a fanatikus istenhívők. Bár… khm… útjaim során volt szerencsém egy olyan gyülekezetbe futni, akik a testi örömökkel áldoztak, és ragaszkodtak hozzá, hogy vegyek részt a szertartáson. Természetesen nem akartam megsérteni őket, csatlakoztam hát, és… néha még a mai napig bánom, hogy nem csatlakoztam hozzájuk.- apró, halovány kaján mosoly jelent meg a szakálla sarkában. Ez olyan találkozás volt a vallással, amit mindenkinek csak ajánlani tud, bár csak mind ilyen lenne. Legyen ahol le kell részegedni, vagy enni, nem pedig máglyákon elégetni a másikat.
Biccentett arra, hogy az ifjú megfogadja a tanácsát, amikor az útja a havasabb vidékek felé terelődik.
- Igen, mondhatjuk így is. Természetesen nem lehet az egyiket a másik kárára oktatni. Leginkább úgy tudnám elmagyarázni, hogy két mesterfestő se egyforma. Az egyik ért a tájképekhez, még a másik az akthoz. De legyen, szívesen megosztok pár dolgot. Kezdetnek itt van ez.- láthatóvá tette a medálját.- Mint láthatja, az enyém egy griff fejét formázza, bár volt, aki inkább kakasnak hívta, de részeg volt az illető. Khm, de ne térjek el a tárgytól. Ezekről tud leginkább felismerni egy vajákot, és az iskoláját. Az én iskolám a jeleket részesíti előnyben, és többiekkel ellentétben még az etikettet is oktatják, hogy viselkedjünk társaságban. Ennek köszönhetően sikerült szert tennem néhány barátra, akik szívesen meghívnak nagyobb társasági összejövetelekre. De ez már nem is olyan fontos. És ott vannak a többiek, például a Medve, náluk az erő az, ami dominál, nem éppen a leggyorsabbak, de nincs is rá igazán szükségük, ha egyszer eltalálnak valamit, azt bizony megérzi. Nem csoda, hogy Skellige az otthonuk, vad harcosok, pont mint az ottaniak. Az uniformisuk is inkább arra volt kitalálva, hogy a lassúságukat ellensúlyozva, több védelmet nyújtson. A macskák pedig pont az ellentéteik voltak, gyorsak, ruganyosak, percíz harcosok voltak, és sajnos náluk előfordult, hogy emberekre is elfogadtak megbízásokat. Terjed egy szóbeszéd, hogy a vaják eljárás során történt valami, amitől megborul az elméjük, és ennek köszönhető az a viselkedésforma. A viperák az árnyékból támadást kedvelték, erre lettek kiképezve, így lepjék meg a szörnyeket, és ők két rövid kardot használtak, úgy nevezett Agyarokat. A Manticorok inkább az alkímiára figyeltek fel, és tökélyre fejlesztették az olajok, és a vaják italokat. Farkas… nos, róluk elég annyi, hogy ők leginkább mindenből egy kicsit, kiegyensúlyozottság a rájuk jellemző.- meg kell nedvesítenie a torkát, de majdnem a torkán akadt az ital, amikor megjöttek a rossz hírekkel.
- Igazán nincs mit, ifjú Tarek. Inkább én köszönöm, hogy megfogadja a kérésem.- nagyon rosszul venné ki magát, ha mészárlást rendeznének, mert biztos volt abban, hogy a vége egy mészárszék lenne. Lehet nem voltak többen, de képzettebbek, és ilyen helyzetben az sokat számított.
Már korábban meghallotta a léptek zaját, és abból megtudja állapítani, hogy eléggé gyér volt a jövevények felszerelése, feldühödött csürhe, semmi több, talán szót lehet velük érteni, vagy talán elég lesz csak a vezetőjével. De biztos, ami biztos, tenyerét a kardjának gombjára helyezte, hogy ha szükséges, előtudja rántani.
- Ahogy gondoltam. Alig, hogy egy kis hatalmat kapott, már is császárnak képzeli magát.- suttogta Tareknek.
Alig észrevehetően megforgatta a szemeit, ahogy nem is olyan rég említette. Történt valamit, és valakire mutogatni kell, balszerencséjükre ez a valaki Tarek és kompániája lett. Ám a kutya említésére összeszűkültek a szemei.
- Kérem, nemes Henrick van Annen uram. Nincs szükség erre, meg lehet ezt beszélni civilizált emberek módjára is. Nem szükség arra, hogy lincselést rendezzenek. Főleg azért, mert ahogy végignéz rajtunk, láthatja, hogy bár lehet létszámban alul maradunk, de azt is láthatja, hogy a felszerelés ügyében jobban állunk, és tapasztalat harcosokkal is rendelkezünk. Azon kérésének nem tehetek eleget, hogy maradjak ki. A mellettem álló ifjú volt olyan szívélyes, hogy vendégül látott, adott innom és ennem, ahonnan pedig jövök, ezt megszokás hálálni. Bizonyára Ön is tudja jól, hogy ezt követeli meg az etikett, oh, nemes Henrick van Annen. S természetesen tagadja, hogy átkot mondott volna a fia kedvesére, elvégre vaják lennék, és észre venném ha valahol boszorkányságot művelnének, biztosíthatom, hogy ennek a lehetősége itt nem állt fent.- próbált a lehető legtisztelet teljesebben beszélni, még ha kissé ellenérzéseket is váltott ki belőle ez a pöffeszkedő, beképzelt férfi.


Jegyzet:SzószámZene: "Zenecím"

Ahogy beszél, a vaják szavai mögött egyre több bölcsességet, tudást és tapasztalatot vélek felfedezni.
Bár meglehetősen művelt és világlátott, úgy tűnik az eddigi élményei megtanították arra, hogy a tutorok formálisan távolságtartó viselkedése és egyoldalú módszerei nem annyira hatékonyak, mint a közvetlenség, a barátságosság és a nyitott hozzáállás.
Személyes tapasztalatai csak színesítik és szórakoztatóbbá teszik az elmondott történeteket, nem utolsó sorban pedig sokkal emberközelibbé, befogadhatóbbá és átélhetőbbé tehetik az elmondottakat.
Megfordul a fejemben, hogy egy ilyen kiművelt fő nagyon sokat tudna segíteni abban, hogy a királynői udvarban alaposabban megismerhessék a nyugati szomszédaink kultúráját.
Talán majd írok is egy menlevelet számára, megkönnyítve a dolgát, ha végül úgy határoz, hogy látogatást tesz a hazámba.
Egy kicsit csodálkozom is, hogy egy lendülettel mennyi mindent el tud mondani a kontinens szörnyvadászairól, de lehetőségem már nincs arra, hogy tovább tudjak kérdezősködni.
A kiegyenesített kaszákat, kapákat és vasvillákat lóbáló csoport és lovon ülő vezetőjük már meg is érkezett a táborba és nem hagyják, hogy elfújja a szél alóluk a homokdűnét, hanem rögtön a tárgyra térnek.
Mintha csak az ördögöt festettük volna a falra, amikor az emberi rosszindulatot és a mások megértésére való hajlam teljes hiányát emlegettük.
Az elöljáró dölyfösen és pökhendin adja elő a mondandóján, szavain érződik: az ítéletet már meghozta és csak a köznép számára tart némi felhajtást, hogy legyen céltáblája a felgyülemlett feszültségnek.
A megbeszélteknek megfelelő Gabriel kezébe adom a helyzet irányítását és hagyom, hogy megpróbálja lecsillapítani a tömeget.
van Annen elöljáró azonban megvetéssel vegyes undorral pillant le a vajákra a lováról, majd kiköp elé, mielőtt megszólal.
- Tán a füleden ülsz macskaszemű? - szól oly hangon, amiből eltéveszthetetlenül kivehető, hogy személyes sértésnek és pozíciója elleni támadásnak veszi azt utasításainak való nyílt ellentmondást - A kölyökhöz szóltam nem pedig hozzád!
Kezd gyökeret verni az elmémben az az érzés, hogy ezt a helyzetet nem fogjuk tudni megoldani fegyverek és vér nélkül, de elhatároztam, hogy nem én leszek az, akinek először a kardmarkolatra fonódik a keze.
- Tisztelt van Annen elöljáró! - szólítom meg a férfit nyugodt hangon - Bármiféle sérelemnek akar a végére járni, kérem legyen figyelemmel az úriemberi viselkedés szabályaira és tartsa hozzájuk magát.
Szemmel látható, hogy nem efféle reakcióra várt.
Büszkén kihúzza magát a nyeregben és próbál minél méltóságteljesebbnek tűnni, hogy megőrizze tekintélyét az emberei előtt.
- Maga és Gabriel vaják is a táborom vendégének számít, ezen minőségükben pedig mindkettejüktől elvárom, hogy eleget tegyenek a jó modor alapvető követelményeinek.- tartok egy pillanatnyi szünetet - Ebbe beletartozik mind a vendéglátó, mind az egymás felé tanúsított tiszteletteljes beszéd és viselkedés.
Tekintetem jól láthatóan levándorol a férfi arcáról az őt hordozó ló szügyére.
Bár túlságosan nem vagyok az itteni szokásokban, de abban biztos vagyok, hogy lóról támadni mind Nilfgaardban, mind Zerrikániában hátrányba hozza a célpontot, legyen szó tényleges harcról, vagy köznapi társalgásról.
A lovas jól láthatóan megfeszül a nyeregben, ahogy szavaimat értelmezi elméje. Kihúzza magát a nyeregben megpróbálva felénk tornyosulva megfélemlíteni minket, de nyugodt arccal nézek vissza rá, a testtartásom pedig azt sugallja, hogy nem rettentem meg csekélyke hatalmának túlnyújtott demonstrációjától.
- Engem csak ne oktasson ki az udvariasságról egy átokszóró külhoni kurafi! - dohog, miközben kényszeredetten, nem túl gyakorlott mozdulatokkal kászálódik le a nyeregből - Most hajlandó vagy válaszolni a kérdésemre?
Elgondolkodok azon, hogy merjem-e tovább feszíteni a húrt azzal, hogy a emlékeztessem a nemesekkel való társalgás alapvető formáira, de úgy érzem, hogy nem lenne túl jó ötlet, miután már megnyirbáltam a tekintélyét a faluja felnőtt férfijai előtt.
- Hogy az én számból is elhangozzék, tagadom, hogy bárkire is átkot szórtam volna. Főleg nem a maga leendő menyére.
- Mégis akkor mivel magyarázod, hogy azután vérzett ki belőle a gyermek, hogy átadta nektek a megvásárolt gyümölcslikőröket és visszatért a táborotokból?
A válasz már a nyelvem hegyén volt, de egy ilyen kiélezett helyzetben meg kell fontolnom, hogy mit mondok.
Nagyon meg kell fontolnom.

The wayward prince

Tarek & Gabriel/cím@

Halkan, egy aprót sóhajtott, de abban benne volt minden, amit gondolt a kéretlen vendégek szószolójáról és annak modoráról. Gabriel érzi magát kellemetlenül, hogy ilyen atrocitások érik vendégüket, az ifjú herceget. Milyen hírt fog hazavinni? Hogy az itteni népek javarészt megvetéssel és utálattal tekintenek azokra, kiknek kicsit más a bőrének színe, hogy ha valami történik, egyből őket fogják hibáztatni?
- Esetleg kér egy kendőt, hogy letörölje az ajkát? Arról pedig biztosíthatom jóúram, hogy a hallásom kiváló, annak ellenére is, hogy már egy évszázadot szerencsésen megéltem. De nincs szükség jelzőkre, nyugodtan hívjon Gabrielnek, esetleg vajáknak, amelyik kimondását egyszerűbbnek érzi. Nem látom értelmét annak, hogy a szemeim alapján nevezzen el.- habár barátságosan mosolygott, de üres volt az a mosoly. Nem szimpatizált a férfival, még a bajai ellenére se. Ott keresi a tüzet, ahol még parázs se volt.- Az ifjú úrat is elnevezte az édesanyja. Talán csökkenne a feszültség, ha a nevén nevezné.- úgy érzi, mintha egy viharral szemben fújna, semmi haszna, de legalább elmondhatja, hogy megpróbálta.
Az ifjú herceg jól forgatja a szavakat, ha fele olyan jól a pengéjét, akkor a túlerő ellen is jó esélyük van, de remélhetőleg nem fog sor kerülni a pengék táncára. Csak az előjáróval volt baj, a többiek egyszerű földművesek, akiket könnyű volt felhergelni, egyszerű mutatni nekik valakit, akit hibáztathatnak, és már meg is volt a baj.
Cselekvésre készen figyelte az előjárót, nehogy valami ostobaság forduljon meg a fejében. Olyannak tűnt, aki szereti azt gondolni magáról, hogy helyén van az esze, és jártas sok mindenben, de inkább volt olyas valaki, akinek pár valami jut el a tudatáig, az egyik ilyen az, ha kioktatják, a másik pedig a burkolt sértések lehettek. S az ilyenek vannak hatalmon, hatalmas csalódás.
Ismét sóhajtott, és ha már az ifjú Tarek nem felelt, hát megteszi Gabriel.
- Nos, engedelmükkel, erre majd felelek én. A megerőltetés lehetett az oka. Egy várandós leánynak sok pihenésre van szüksége, nem, pedig arra, hogy sokat gyalogoljon, arra pedig főleg nem, hogy közben még árut is cipeljen. Feltételezem nem ez volt az első eset, hogy az állapota ellenére dolgoznia kellett. Így nem is lehet olyan meglepő, hogy sajnálatosan vetélésre került a szó. De még mielőtt félbeszakítana nemes Annen előjáró, ha ez a válasz se elégíti ki, akkor mit szólna ahhoz, ha a döntést másra bíznánk? Az istenekre, mégpedig azon a módon, hogy ön is választ egy bajnokot, és az ifjú Tarek is hasonlóan tesz, és akinek a győzelmet adják a felsőbb hatalmak, annak a tábornak lesz igaza. Szabályok se bonyolultak, tarthat az első vérig, halálig vagy még a másik fél fel nem adja. Így elkerülhetjük a felesleges vérontást és az ön mögött felsorakvó földművesek is hazatérhetnek a családjukhoz, a napi teendőikhez. Mert ne tévessze meg a létszámfölénye. Maga mögött a népe áll, nem harcosok, még kit vádol, mögötte kipróbált katonák, és nem csak azok.- újfent barátságosan rámosolygott az előjáróra, reméli, hogy értette mire is célzott Gabriel, de jelzés gyanánt az oldalán logó pengéjének a gombjára helyezte a tenyerét.


Jegyzet:SzószámZene: "Zenecím"

A helyzet láthatóan egyre inkább kiéleződik és ezt nagyrészt annak köszönhetjük, hogy az előljáró csökönyösen ragaszkodik az igazához. Fogalmam sincs, hogy mi célból teszi ezt, de az indokait hallva egyre inkább szilárdul meg bennem annak a gyanúnak az alapja, hogy Henrick van Annen csupán szánalmas próbálkozást tesz arra, hogy a jelenlétemre fogja a meg nem született unokája halálát.
Hogy mi indokból még nem tudom.
Talán valami sötét családi titkot akart így elfedni, de az is lehet, hogy megfájdult a foga a zerrikán érmékre. Jelen esetben az indíttatása nem nyom túl sokat a latban, sokkal fontosabb, hogy miként kezeljük azon szándékát, hogy bűnbakká tegyen megy.
Gabriel szavai bár udvariasak, sőt több mint megfelelőek az ilyen helyzetek békés kezeléshez, mégis nem kell túl sokat törni a fejem azon, hogy miféle másodjelentéssel bírnak az általa megfogalmazott mondatok.
Keserű tapasztalat állhat a reakciója mögött, de pont ezek a rossz élmények adják meg számára azt a higgadtságot, amivel a segítségemre kel a helyzet kezelésében.
A szavai hallatán mintha meginogna kissé van Annen elöljáró magabiztossága és döjfössége. Ez szavakban nem ismerné el, de az ádámcsutkája mozgása egy látványos nyelés után a szó szoros és átvitt értelmében is leszállítja a magas lóról.
- Legyen hát. - próbálja visszanyerni a megtépázott méltóságának maradékát, miközben lekászálódik az almásdereséről - Gabriel, Tarek herceg, bocsájtsák meg, hogy híján voltam a a modornak.
A vaják szavai egyértelműsítették, hogy nem számíthat könnyű prédára és erre a nagyhangú kötekedőkre jellemzően reagál.
Miközben Gabriel végigvezeti a gondolatfüzérét, a férfi arcát kémlelem. Látszik rajta, hogy megszületett benne a felismerés, hogy nem kellett volna ennyire mélyen belemennie a dolgokba és bármennyire is keresi a kiutat a helyzetből, nem jut eszébe olyan megoldás, amivel konfliktus elkerülése és a méltósága megőrzése nélkül tudna kijönni a társalgásból.
Ha kárörvendő lennék, akkor azt mondanám, hogy iskolapéldája volt ez annak, amikor a hóhért akasztják.
- Maga is beláthatja, hogy ha ilyen mundán oka lehet a hölgy vetélésének, akkor nem érdemes emiatt olyan távolságba elmenni, hogy vért kelljen ontani az igazunk bizonyításáért. - próbálok a kutyaszorítóba került elöljáró életösztönére hatni - Ha pedig van kéznél egy képzett medika, akkor még inkább oktalanság lenne az istenek kezébe adni a döntést.
A szavaim azt a hatást váltják ki, amire számítottam. A férfi arcán még jobban látszódnak a belső vívódás jelei, amint a logikus megoldás és a felbujtó szerepének való megfelelés között őrlődik.
A felhergelt parasztok azonban vért akarnak látni és nem restek rút közbekiabálásokkal hangot is adni az igényeiknek. Ez pedig úgy tűnik gyorsan pontot tesz a dilemmájára.
- Döntsék el az istenek, hogy kinek van igaza. - mondja kéretlenül magára erőszakolva a vezetői hanghordozást, de jól látható, hogy már bánja az emberei lincskedvének felszítását - Mivel pedig egy világra még nem jött élet miatt folyik ez a perpatvar úgy tartom jogosnak, hogy egy élet legyen az ára ítéletnek is. Válasszák ki a bajnokukat és amint végeztek vele, tüstént lássunk neki a párbajnak.
Gondterhelten nézek Gabrielre ahogy van Annen hátat fordítva visszamasírozik az embereihez.
- Én ezt nem akarom végigcsinálni. - mondom jól hallható elkeseredéssel a hangomban

The wayward prince

Tarek & Gabriel@

Oly egyszerű kiismerni azokat, kiknek kezében hatalom van, még ha csak csekélyke is. Többnek hiszik magukat, mint amik, úgy hiszik, hogy királyok ők, kik bármit megtehetnek, nem kötelezi őket se törvény, se istenek, se ember, ám mikor ellenállásba ütköznek, mit nem képesek úgy legyűrni, hogy nem veszélyeztetik magukat, már is inába szál a bátorságuk.
- Elfogadom a bocsánatát, és megértem az okát is. Gyász irányította a nyelvét, és hagyott rajta keserű nyomot. Legyen a leánya mellett ezen nehéz órák során, legyen jó apja és ápolja.- őszinték voltak a szavai, és inkább utasítás volt ez, mint tanács. Egy apának a gyermeke mellett volt a helye, ha az ifjúnak valami baja esett. Nem pedig hamis okokat kergetve idegeneket fenyeget.
Az ifjú herceg is jól bánt a szavakkal, talán mégse kell a pengéknek beszélnie. Túl sok lenne a vér, mit kioltanának, mindkét oldalról, és a vaják biztos volt abban, hogy a herceg is jól ismerte a kardforgatás csínyjait, és bizony itt voltak a társai is, kiket szintén nem érdemes alábecsülni, de talán nem is ők voltak azok, kiktől igazán megilletődött az előjáró. Nem csak rossz hírüket keltik a vajákoknak, de az is köztudott volt, hogy harcban kevesen voltak, kik méltó párjuk lehettek. Még ha csak szóbeszéd is volt, sokat nyomott a latba.
Ám úgy fest, hogy a népnek más volt az akarata, vért akartak látni, mindegy kiét, csak folyjék. Bizony Gabriel is elszámolta magát, nem csak az előjáró. Nem gondolt abba bele, hogy túlságosan jól fel lettek tűzelve.
- Legyen hát, rájuk bízzuk a döntést. Életet az életért. S mindegy mi lesz a végkimenetel, a vesztes oldal elfogadja azt, tovább áll, csendesen, vérre tovább nem vágyva. Nem kérdőjelezi meg az istenek döntését. Úriemberhez méltóan szavunkat adjuk rá. - biztató mosollyal nézett vissza Tarekre.
- Ifjú hercegem, nem is kell.- barátságosan a vállára helyezte a kezét.- Én ajánlottam ezt a megoldást, úgy illik hát, hogy én leszek a bajnoka.- elvette a kezét a herceg válláról, majd levette a hátáról az ezüstkardját, mi még hüvelyében pihent, és átnyújtotta azt a hercegnek.- Erre nem lesz szükségem, nem szörny lesz az ellenfelem.- hátrább lépett és előhúzta acélkardját, a levegőben leírt vele pár nyolcast, majd heggyel a pórfelé nézett, és Gabriel az előjáró felé fordult.- Jóuram, én leszek az ifjú herceg bajnoka. Ki lesz az ellenfelem?- kérdezte magabiztos hangon.



Jegyzet:SzószámZene: "Zenecím"

Nem sok kedvem volt hozzá és elég keserű szájízzel kellett levonnom a következtetést, de úgy tűnik, hogy a Kontinens nyugati részén lakó emberek sokkal gyarlóbbak, mint amire számítottam.
Megeshet, hogy csak azért látom ilyen borúsnak a helyzetet, mert egy olyan társadalomban nőttem fel, ahol az erőszakot nem mint a felgyülemlett közösségi feszültség levezetésének eszközeként indokolatlanul alkalmazták.
Zerrikániában ha valaki kardot húz, akkor komolyan is gondolja a dolgot, nem csak virtuskodik.
Lehet, hogy csak az elkeseredettség beszél belőlem, de talán jobb lenne ezeknek a tartományoknak is, ha érzékenyebb kezekbe adnák a kormányzást és nem arra nevelnék a fiaikat, hogy a férfinak mindig erősnek kell lennie.
A helytartó csak egy bólintással jelzi, hogy tudomásul vette Gabriel szavait, de még annak ellenére is próbálja tartani magát a felsőséges szerepéhez, hogy a tekintélye már mindkettőnk által megbicsaklott.
Nem örülök neki, hogy annyira túlértékelte a vezetői képességeit, hogy nem gondolt a helyzet feletti kontroll elvesztésével, de úgy tűnik meg sem próbálja érvényesíteni azt a kevéske hatalmát az emberei akarata ellenében, amivel a posztja felruházza.
Látom ahogy rezignáltan sóhajt, miközben előljárói akaratként próbálja előadni a falusiak vérvágya által szült szavakat.
Gabrielben viszont ismét nem kell csalódnom. Megeshet, hogy a saját kívülálló mivolta miatt érzi át ennyire a helyzetemet, de szavakkal leírhatatlan mód értékelem, hogy kérés nélkül siet a segítségemre a becsületem védelmében.
- Nem szeretném, hogy miattam vér tapadjon a kezéhez. - mondom neki egy kicsit törődött hangon - Még akkor sem, ha ezt az áldozatot segítő szándékkal és önszántából hozná meg értem.
Nem lep meg, hogy leoldja a hátáról az ezüst kardot és átadja nekem megőrzésre. Ez is csak azt sugallja, hogy komolyan veszi a feladatát és nem akarja olyan nagyképűséggel provokálni a leendő ellenfelét, amivel még ki is hangsúlyozza nyilvánvaló előnyeit egy átlagos falusi földműveshez képest.
- Ezerszer jobban örülnék, ha ezt a kardot kellene használnia. - mondom még mindig szomorkás tónussal a hangomban, miközben átveszem tőle az ezüsttel futtatott élű pengét
A fegyverrel leírt alapvető mozdulatai olajozottak és olyan könnyedén folynak egymásba, hogy a vívás avatott szakértőjeként sem tudom megmondani hol végződik az egyik mozdulat és hol végződik a másik.
Úgy tűnik nem csak nekem tűnik fel a kardforgatásban szerzett jártassága, ugyanis a falusiak is ámulattal vegyes félelemmel nézik, ahogy a penge a levegőt szelve írja fel a képzeletbeli nyolcasokat.
Gyors, de annál idegesebb tanakodás kerekedik abból a felismerésükből, hogy ugyan hiába van köztük háborút megjárt katona, az összesített kardforgatói tudásuk sem elegendő ahhoz, hogy felvegyék a versenyt a vajákkal.
A vitára az előljáró tesz pontot, aki egy gyermekek által használt kiszámoló mondókával jelöli ki a saját bajnokát. Olyannyira bizarr a kiválasztás módja, hogy ha nem lennék közvetlenül érintve az ügyben és nem emberéletek forognának kockán, hangosan, teljes szívemből kacagnék fel.
A mondóka egy legénykort éppen elhagyott, alig pelyhedző arcú fiút választ ki Gabriel ellenfelének, aminek láttán úgy érzem, hogy inkább nyeljen el a föld most azonnal, minthogy miattam szakadjon félbe ennek a jobb sorsra érdemes kölyöknek az élete.
Az előljáró a legény kezébe nyom egy kardot és kelletlenül taszít rajta egyet, ahogy az remegő léptekkel közelíti meg Gabrielt és kardtávolságra érve egy suta alapállást vesz fel.
Inkább szegezem a tekintetemet a földre, minthogy lássam mi lesz ennek a vége.
Csak reménykedni tudok benne, hogy ez a bölcs ember talál valami megoldást a helyzetre, mert nem tudnék együtt élni a bűntudattal, hogy az ártatlanságom bizonyítása egy ember életébe került.

The wayward prince

Gabriel & Tarek/Az átkozott herceg@

- Ifjú hercegem, az élet már csak ilyen, nem azt kapjuk, amit szeretnénk.- barátságosan rámosolygott az ifjú Tarekre, s szemei sarkában apró ráncok jelentek meg emiatt.- Ez a köteleségem, erre oktattak. Magát és a táborát megsértették és ráadásul alaptalan vádakkal illeték. Megtenném bárkiért, ki hasonló helyzetben van, megköveteli az illem, és az csupán a ráadás, hogy egy pökhendi úrat is móresre taníthatok ezáltal. Sose kedveltem a hatalmasokat, kik visszaélnek a jogaikkal.- továbbra is barátságos volt a mosolya, közben pedig átadta az ezüst pengéjét, bár igazából csak az éle volt ezüsttel bevonva. Ha az egész az lenne, egyrészről túlságosan nagy lenne az elkészítésének a költsége, és könnyedén el is törhetne, nem lenne több, mint egy mutatós dísz, mintsem egy vaják hű társa.
- Én is, mert legalább a szörnyek nagyobb része nem intelligens, csupán az ösztön hajtja, és nem a vágy, hogy a hatalmát fitogtassa.- nem szívesen vesz el egy életet, hisz ki tudja, hogy ki fog utána könnyezni, ki akar bosszút fogadni, és az öreg vaják életére törni?
Remélte, hogy a bemutatója, még ha csak nyolcasokat is írt le a levegőbe, elég lesz ahhoz, hogy az előjáró meggondolja magát, kitaláljon valamit, valami légből kapott indokot, hogy visszalépjenek. S a hangok, mik eljutnak Gabrielhez, bizakodásra adott okot, ám hamar szárnyba szökkent ez a bizakodás, mikor meghallotta a mondókát. Orrnyergét kezdte dörzsölni, tekintetével pedig a földet tisztelte meg.
Csalódással telin sóhajtott fel. Nevetségessé vált az egész. Szerencsétlen ifjú, ki éppen csak elszakadt az anyja keblétől, erre kiválasztják egy vaják ellenfeléül.
- Hogy állsz te kölyök? Egyenes legyen a hátad, húzd ki magad! Ne remegjen a lában, ide hallom a csontjaid dalát, mindjárt eltőrnek úgy reszketsz. Rendesen fogd az a kardot, egy kis szellő, és már ki is repült a kezedből.- s hogy bizonyítsa igazát, sajátját a parasztlegény kardjának a hegye körül táncoltatni kezdte, majd egy könnyed mozdulattal kiütötte azt a kezéből.
- Jó uram!- kiáltott oda az előjárónak.- Meg akarja sérteni az isteneket? Engem? Az ifjú herceget? Párbajról volt szó, erre ideküldi ezt az ereje teljében lévő ifjút, kinek a helye, ha nem az anyja szoknyája mellett van, akkor a földeken. Inkább kapa és ásó kell a kezébe, mintsem kard. Ha végeznék vele, akkor egyel kevesebb munkása lenne, kevesebb termés, kevesebb adó, mit befizethet. Nem volt elég egy ártatlan élet a mai napra? Hallgasson rám! Kérjen hát elnézést az ifjú hercegtől újra, de most szívből, szálljon le a lóváról, szemtől szembe, mint nyújtsa a kezét, rázzák meg egymásét, és biztos vagyok benne, hogy az istenek is elégedettek lesznek, hogy vérontás nélkül került pont az egészre. Ne ragaszkodjunk ehhez az ostobasághoz.- reméli, hogy szavai elegek lesznek, és felfogja az előjáró, hogy nincs értelme továbbra is folytatni ezt a színjátékot, a népe is láthatta, hogy itt csak, veszthetnek, sokat.


Jegyzet:SzószámZene: "Zenecím"

Egyre elkeserítőbb a helyzet és úgy érzem, hogy az irányítás gyeplője már annyira kicsúszott a kezemből, hogy akár engedhetném is magamat sodródni az árral, annyira tehetetlen vagyok.
Gabriel szavai ugyan a nyers és kegyetlen valóság igazságtalanságára figyelmeztetnek, de hangja olyan nyugtató tónussal bír, hogy még a keserű élettapasztalat is lecsillapítja pár pillanatra a háborgó lelkemet.
- Köszönöm. - nézek rá egy kicsit kevésbé elkeseredve a vajákra - Tudom, hogy ez hozzátartozik az életéhez, de hálás vagyok, amiért kiáll egy idegen mellett, akit alig ismer. Nem fogom elfelejteni magának, hogy a segítségemre sietett.
Még a nyugtató szavai ellenére is kissé nehezebbnek érzem a rám bízott ezüsttel futattot pengét, mint a tényleges súlya. Bár csillapodott az a harag, amit a botor elöljáró arroganciája és fafejűsége váltott ki, a lelkem nem nyugodott meg teljesen és egyre jobban érzem, hogy rossz végkifejlet tart ez a történet.
Bár részt vettem már háborúban és az én kardom is ízlelt már embervért, mégse tudok napirendre térni a felett, hogy tudnak az emberek ennyire kicsinyesek és kegyetlenek lenni. Ha mindenki a saját dolgával törődne és nem akarná a maga képére formálni a világot, senkinek sem fájna a feje az ilyen konfliktusok miatt.
Megacélozom az akaratomat és összeszedem magam annyira, hogy felemeljem a fejem és végignézzem a vérontást, amit az én állítólagos bűnöm miatt akarnak rendezni.
A vaják ellen kiállított legény kihúzni sem meri magát és bizonytalanul fogja a kardot és a keze is úgy remeg, hogy nem kell éles szemű szörnyvadásznak lenni ahhoz, hogy lássa az ember a belőle sugárzó halálfélelmet.
Bár úgy tűnhet szavai a gyereknek szólnak, Gabriel a lincselő csoport vezetőjét becsmérli és amikor nem ért cél bújtatott kritikájával közvetlenül is kifejezi nem tetszését.
- Csak nem inába szállt a bátorsága vaják uram? - kérdezi gúnyos hangon Gabrielt - Vagy tán fél, hogy egy képzetlen kölyök fogja eloszlatni a céhe legendás kardvívó tudásának mendemondáját? Istenítéletet alkudott ki, tartsa tehát magát a kívánságához.
Szavai hallatán úgy lobban fel bennem a harag lángja, mint egy olajos hordóba dobott fáklya.
Dühödt léptekkel indulok meg a férfi felé, a szemeimben pedig olyan harag ég, amitől a nagy Zerrikanterment is megrettenne tőle.
- Most már elég ebből a rossz színjátékból! - szólok dühödt hangon a férfihoz - Idejön és mindenfélével vádaskodik, párbajt kényszerít ki és még a szabályok szerint kiválasztott bajnokomat is megsérti mind a szavaival, mind az ellene kiválasztott ellenféllel.
Nem akarom túlságosan elragadtatni magamat, de az ilyen fokú tiszteletlenség annyira fellázítja a véremet, hogy képtelen vagyok visszafogni magamat és józanul gondolkodni.
A bennem lakozó kék harcost szólítom, aki egy hatalmas ugrással veti magát rá a férfira, kirántva őt a nyeregből.
- Átlátok a szégyenteljes szándékain. - közlöm vele hátborzongatóan hűvös hangon - Szemet vetett arra a kevéske vagyonra, amivel utazom és pont kapóra jött az a vetélés. A babonás parasztjainak a hiszékenységét akarta kihasználni arra, hogy megszerezze magának ami az enyém. A kudarc után pedig inkább feláldoz egy embert, mintsem elismerje a kapzsiságát.
Az elöljáró ijedten próbál hátrébb kúszni, a parasztokat pedig annyira megriasztotta a látvány, hogy esküszöm érzem annak a szagát, amit a nadrágjukba eresztettek. Az embereim nem látom, de érzem a markolatokon megfeszülő markokat.
- Boszorkány! - kiállt fel az elöljáró - Láttátok ti is! Úgy hajított ki a nyeregből, hogy hozzám se ért!

The wayward prince

Tareki & Gabriel/@

- Meginvitált a tűzéhez, ez a legkevesebb, amit tehetek, és egyébként is kifejezetten zavarnak a beképzelt személyek, kiváltképpen akkor, ha a hatalmukat arra használják, hogy ártatlanokat vádoljanak, csupán mert mások.- keserű tapasztalatai voltak ezzel kapcsolatban. Még ifjú korában Gabrielt is érték ehhez hasonló dolgok. Megvető és lenéző pillantások, kéretlen szavak, és a fizetség elfelejtésére tett kísérletek. De idővel szerencsére sikerült túljutnia ezeket, és elfogadni, hogy ilyen a világ, és szerencsére nem mindenki veti meg azokat, kik kissé eltérnek a megszokottól.
Fáj a szíve attól, amit tapasztalt, hogy a helytartó ilyen ostobán, felelőtlenül el akar dobni egy életet. Csak azért, mert valami babona, fenéket babona, a saját ostobasága miatt a leánya elvesztette a gyermekét. Könnyebb másokat hibáztatni, mert felvállalni a tetteik miatt a felelőséget, nyugodtan tudja így álomra hajtani a fejét, mosolyogva inni a borát, mert tudja, hogy nem tehet semmiről, megbüntette az igazi bűnősöket.
Az ifjú legény mozdulni is alig mert, ha csak mérgesebben nézne rá az öreg vaják már attól is bevizelne. Egyre inkább kezd felgyülemleni Gabrielben a harag. Sok mindent el tud nézni, de hogy így semmibe vegyenek egy életet, minden ok nélkül, azt már nem. Talán tényleg vért kíván, és azt is tudja, hogy kiét.
- Most hallgasson el, még ki nem találom tépni a nyelvét! A saját ostobasága miatt veszni hagyna egy életet, megadtam a lehetőséget magának, de nem akar élni vele!- tudná még tovább szidni, de az ifjú Tarek megtette helyette. Gabrielt is meglepte, hogy mi tört elő az ifjúból, és némi aggódalommal is eltöltötte. Ha az öreg vaják haragítja magára, az nem túl nagy gond, legfeljebb nem jár erre egy jódarabig, de egy idegen föld születte teszi… az járhat némi diplomáciai gonddal.
- Oh…- meglepte az, amit látott, és még a medálja is reagált rá. Nem számított az események ilyen alakulására, más helyzetben még inkább érdekesnek találná, de sajnos ez csak olaj volt a tűzre.
- Legyen hát… ifjú Tarek, biza rám…- megdörzsölte az orrnyergét, majd egyenes tartással elindult a parasztok felé, kadrjának pengéje majdnem érte a földet, és pár lépéssel állt meg a nép előtt. Tekintete elsötétült, nem sok jót igért.
- Két választásotok van. Az első, hogy felszeditek azt a sertést, aki végre ott van, ahová tartozik, a mocsokban, és elkotródtok, vissza se néztek, elfelejtitek azt, ami itt történt. A második, hogy kiálltok mellette, és harcolni akartok, de akkor garantálom, hogy mindannyiótokat úgy levágom, mint hentes a bárányt. S miután végzek veletek a Blavikeni mészáros hozzám képest amatőrnek fog tűnni. Vagy ha akarjátok akkor itt hagyjátok, és csak vele fogjuk lerendezni a dolgunkat.- elmondta a feltételeit, és most csendesen vár, hátra sajnos nem tud nézni, nem szeretné, hogy valaki kihasználja azt az alkalmat, és meglepje.


Jegyzet:SzószámZene: "Zenecím"

A Nagy Sárkány áldásának hirtelen felindulásból való használata végül döbbent csendet eredményezett.
A földön fekvő disznómód elhízott elöljáró hiába próbálja a maga javára fordítani a helyzetet, nem ér semmit azzal, hogy ellenem uszítja az embereit. A parasztok csak állnak, mintha megégetett agyagból lennének és olyan meglepett szemmel néznek, mintha az ifjú katona, aki rájön, hogy nem leánynak adott tallérokat némi örömért cserébe.
A pártomat fogó vaják előre lép és megpróbálja menteni a helyzetet, amit a gyorsan elfogyó béketűrésem teremtett, szavai pedig egy hüvelyében lévő kés fenyegetésének ígéretével töltik meg a levegőt.
Kínzóan hosszúnak tűnő hallgatás után szólal meg az egyik paraszt, leengedve a kezében lévő vasvillát.
- Ennyit nem é' meg egy kis szajré. - vonja meg a vállát, majd kilép a tömegből és elindul az úton visszafelé a faluba
Mintha csak erre vártak volna, a többiek is sorra megindulnak. Egyesek pár szót mód odavetnek vagy nekem, vagy a vajáknak, másik szabadkoznak a helytartó előtt, de a legtöbb csak lemondóan sóhajtanak egyet és szótlanul követik a társaikat.
A földön fekvő férfi próbál méltóságteljesen feltápászkodni, de nagy bendője és tohonya teste csak korlátozzák abban, hogy céljának megfelelően hajtsa végre ezt a manővert. Szitkozódva kiabált a falunépe után, ezzel pedig az összes szavának súlyát és tekintélyét is elveszítette a szememben.
- Baráti javaslatom, hogy ne igyekezzen túlságosan visszatérni a falujába. - mondtam neki nyugodtan, bár hangomban még mindig bujkált egy jól kivehető dühödt él - Egyesek talán a szívükre veszik a szidalmakat, amik az ajkai közül záporoztak.
Intek a fiúknak, akik egy kis szütyőnyi élelmet és egy összehajtogatott pokrócot hoznak, majd a férfi kezébe nyomják.
- Ez kitart majd addig, amíg lecsillapodnak az indulatok. - nézek rá a méltósága utolsó morzsáit is elvesztő helytartóra - Jól vésse az emlékezetébe ezt a gesztus, mert megeshet, hogy a következő zerrikán, aki ellen hergelni akarja majd a népét, nem lesz ilyen vajszívű, mint én.
Azzal hátat fordítok neki és Gabrielhez sétálok.
- Köszönöm amit értem tett. - teszem hálásan a vállára a kezem - A táboromban és az hazámban mindig tárt karokkal fogják várni, amiért a segítségemre sietett. Kérem tartson velem egy darabig, jobb lesz ha nem egyedül utazik ezen a környéken.

The wayward prince