/Téli Rege@

Gyűlölet, félelem, megvetés – hát ez a sors jut ki annak, aki segíteni próbál másoknak, és nem tökéletesen teszi azt. Vajon az én világom is ilyen volt, mielőtt a boldog béke kora beköszöntött volna? Vajon ilyen maradt volna, ha nem járja be azt az utat, amit…
Ahogy megéreztem a kristály közelségét, végigsöpört rajtam a félelem. Nem akarom Gabrielt belerángatni ebbe, de úgy látom, ezzel elkéstem. Az öreg vaják a tömegen keresztül odajön hozzám, és nem is egyedül – Jieh is vele van, aki nagy furán néz ki. Lehet, hogy azokból a bizonyos vajákfőzetekből ihatott meg párat, amikről Gabriel is magyarázott? Mi a szösz, minden vaják, akit ismerek, a városban van? Lehet, a sors játszik velem ilyen rossz ízű tréfát? Nos, ez megváltoztat pár dolgot: nem fogom magukra hagyni őket a pácban, amiről részben én tehetek. Ha választanom kell a városiak és köztük, a választás nem lesz nehéz.
- Felejtsd el, nem megyek sehova. Meg tudom védeni magam. Inkább őket féltsd, ne engem – felelek Wilkinának. Lám, milyen emberi… én is azokat védem, akiket ismerek.  
- Gabriel, örülök, hogy ismét látlak! Érzem, hogy az ajándékom jó helyen van -próbálok rámosolyogni a vajákra, de sokkal boldogabb lennék, ha nem ilyen körülmények között ért volna minket a viszontlátás. – És lám, a mégsem olyan kíváncsi vaják… Az ajánlatom még mindig áll, bár ők ketten – mutatok Wilkinára és Gabrielre – már kicsit többet tudnak, mint kegyed – hangomban némi humor bújkál, ami jó jel. Kezdem kiheverni a hym-ot, ellenben az emberek gondolatai még mindig a fejemben kavarognak.
Aztán elém toppan egy lány, és mielőtt felfoghattam volna, kit látok, arcon ütött!
- AÚÚÚ! – kiáltottam fel. Szerintem életemben először éreztem, milyen az, amikor valami eltalál, még ha nem is volt erős. – Ez fájt!! – nézek fel rá, aztán pár másodpercig nem jutok szóhoz. - …Ciri?! – szalad ki a számon a kérdés, hisz a sebhelyet leszámítva egy morcos, véres, de szinte kiköpött mása áll velem szemben annak a lánynak, akit Darn Rowanban megismertem. Aztán lassan összerakom, amit Francesca mondott. De nem, az nem lehet…! Az ősi vér gyermeke…! A legpotensebb mágikus erővel rendelkező ember, aki ebben a világban születhet…! Az auráját éreznem kellene, de alig érzek belőle bármit – de ráérek ezzel a kérdéssel azután foglalkozni, hogy kikeveredtem innen.
- Ezt most miért kellett?! – kérdezem értetlenül.
Ekkor tűnt fel a nő, és az anyóka az ölében. Megsajnáltam őket, de van egy olyan érzésem, hogy míg a bekötözés ellen nem tiltakoznak, az, hogy esetleg megpróbáljam őt meggyógyítani, már lehet, hogy csak rontana a helyzeten, így csöndben figyelem, mit művel Wilkina. Aztán már csak hallgattam a másik beszédét a tömeghez. Ahogy beszél, a tömeg rá fókuszál, így kezdem hallani a saját gondolataimat is, és valami mást… kétségbeesést, félelmet, de nem azt, ami rám és Wilkinára irányul. Kinyúlok az elmémmel feléjük, és attól, amit találok, kiszalad a vér az arcomból.
- Emberek ragadtak a romok alatt – közlöm a többiekkel halkan, aztán anélkül, hogy átgondolnám, mit művelek, odateleportálok a romokhoz. Nem tudok így gondolkodni ebben a zajban, és ha nem kezdek valamit a beomlott tetővel, a szerencsétlenek lehet, meghalnak…
- CSENDET! – kiáltom el magam, és szinte észre se veszem, hogy a kiáltás mögé bűbájt szőttem. A térre néma csönd borul, ahogy a négy vajákon és rajtam kívül mindenkinek elmegy a hangja a téren. – Úgy, mindjárt jobb.
Azzal végigmérem a romokat. Nem értek az épitészethez, és ahhoz, hogy megpróbáljam éppé formálni a házat, épp semmilyen tekintetben nem adottak a körülmények. Megpróbálhatnám felemelni telekinézissel, de az emberek ugyan némák, de nem mozgásképtelenek, bármikor megpróbálhatnak megzavarni, és ha ráejtem ezekre a szerencsétlenekre a romokat, akkor szinte biztos, hogy nem élik túl. Ezt pedig nem kockáztathatom meg. Ismét bűbájt szövök, talán az egyik legveszedelmesebbet, amit ismerek: a pusztítás nyers energiáit szólítom. Szinte meglep, milyen könnyedén reagál – még sose éreztem ennyire könnyűnek egy varázslatot, miközben tudom, hogy a mestereim mindig óvtak tőle, hogy megpróbálkozzak vele. Hozzá se kell érnem az összetört tetőszerkezethez, a bűbáj szinte magától lép működésbe, és pontosan annyit taszít nemlétbe, amennyit szeretném – ami kicsit… megrémít. Másodperceken belül a romok köddé válnak, mintha sosem léteztek volna, így láthatóvá válnak azok, akik alá szorultak. Egy gondolattal adom vissza mindenki hangját.
- Azt hiszem, jobb, ha most velük foglalkoztok, vagy ha továbbra is meg akartok minket lincselni, előbb hadd próbáljam meggyógyítani őket. Utána szívesen a romok után küldök minden idiótát, aki megpróbál nekem vagy a vajákoknak ártani – aztán letérdelek a sérültekhez, és ismét egy gyógyító bűbáj szavait idézem. – Megtettem, amit tudtam, de szükségük van egy medikusra vagy egy gyógyításra specializált mágusra, minél előbb – azzal visszateleportálok a vajákokhoz.
- Azt hiszem, rájöttem, mi a tehetségem – fordulok az öreg vajákhoz. – De jobb lenne, ha nem tudnám.
Már értem, miért nem akarták megmondani a mestereim otthon, és miért óvtak ettől a bűbájtól.
- És természetesen segítek a hym ellen! Az a lény maga a megtestesült éhség és rosszindulat.
Majd a folytatást már csak Ciri hallja a gondolataiban:
~ Utána viszont beszélni szeretnék veled, Cirilla Fiona Elen Riannon, az Ősi Vér Gyermeke. Lehetőleg négyszemközt. Ne aggódj, még nem szóltam senkinek, hogy megtaláltalak, azonban szükségem lenne a segítségedre, ha ennek vége. ~


Jegyzet:*Ide írjZene: *Ide írj

Téli Rege@

A térre érkező három szörnyvadász közül Gabriel volt az, aki Liliath-ot és Wilkinát látva mindenkit megelőzve sietősen a két rőthajú és a tömeg közé lépett, még mielőtt bárki bárkit megtámadhatott volna - az Ősz Griffet pedig némán követte a Zerrikán Mantikór, készen arra, hogy ha kell, bármilyen eszközzel megvédje magukat. Míg a rangidős vaják a rémült és még inkább dühödt csőcselékhez intézte szavait, Jieh a férfi mögé húzódva az axii jelére formálta ujjait. A két vaják feltűnését és Gabriel békítő mondanivalóját követően a tömegben sokan morgolódni kezdtek, közelebb menni azonban nem mertek, se bármit a szörnyvadászok felé hajítani. Liliathnak épp csak arra volt ideje, hogy üdvözölje a két újonnan érkezett ismerősét, aztán Wilkina megjegyzését hallva a haragos embertömeg káromkodva újra kiabálni kezdett a három szörnyvadásznak. Szerencsére egyikük sem vette észre Jieh mozdulatait, s azt sem hallották, amit a Griff vajáknak mondott.
- Medikát bazdmeg?! Adok én neked olyan medikát, te rohadt mutáns, hogy---
- Ez kendteknek a baleset, basszameg?!
- Az a két vörös szuka majdnem megölt mindannyiunkat!
Egymást túlharsogva óbégattak, ám még mielőtt tovább fokozódhatott volna a ricsaj, hirtelen Ciri lépett oda a két említetthez, és ahogy szabad kezével mindkettőnek lekevert egy pofont, a tömeg szinte egy emberként hördült fel diadalmasan. A lány hangos és haragos szavai pont annyira billentették helyre a csődület igazságérzetét, amennyire kellett ahhoz, hogy a húsz-huszonöt fős seregletből senki ne veszítse el a józan eszét végleg, és adja át magát a fékevesztett gyilkolásnak - arról pedig, hogy a hangadók is lassacskán visszább fogják magukat, Jieh jelei gondoskodtak.
Amikor azonban a hamuszőke vajáklány smaragdszínben izzó és dühtől szikrázó pillantását a sokaságra vetette, már szinte meg se hallotta az imént felpofozott varázslólány döbbent suttogását, de még az értetlen számonkérését sem. Cirilla Fiona Elen Riannon éppen úgy szabdalta szét az egész gyülekezet harci kedvét minden egyes szavával, ahogyan korábban kardja élével metszette el a sikátorban támadóinak torkát. A tömeg szinte teljes némaságban állta a szidalmazást, s mindenki a vajáklány sebesült vállát nézte, míg az beszámolt a történtekről. Azzal Cirilla visszarántotta a ruháját a helyére, s egy jeges hóvihar tomboló erejével folytatta tovább a csődület fel-fellángoló indulatainak lehűtését; oly mértékben, hogy abba beledermedt idő és tér. Mintha maga a Farkasförgeteg söpört volna végig a városon.
A csődület csak lassan kezdett felocsúdni ebből a néma mozdulatlanságból, miután Ciri Gabrielhez lépett, s Wilkina a földön térdelő nő mellé guggolt, hogy segítsen ellátni az asszony ölében heverő anyót. A könnyes arcú nő vonásai megfeszültek a rőthajú vajáka közelségére, fogait összeszorítva méregette bizalmatlanul a szörnyvadászt, de nem szólt, csak szorosabban ölelte magához az ájult öregasszonyt. Ha Jieh axiija nem érte volna el őt is, minden bizonnyal ráüvöltött volna a Vörös Farkasra, hogy egy ujjal se merjen hozzáérni az anyjához. Így szerencsére Wilkina be tudta kötözni az asszony fején a sebet, ám még be se fejezte, Liliath is rádöbbent, hogy a beomlott tető alá is szorultak emberek.
Mielőtt a vöröshajú varázslólány átgondolta volna, mit cselekszik, egy pillanat alatt a romokhoz teleportált, eltűnését követően pedig nem is maradt el a helyiek döbbent reakciója:
- Az átkozott boszorkán! Láttátok?! E’tűnt!
- Melitele irgalmazz!
- Hova lett?!
- Keressétek meg!
- Itt van!! Az anyádúristenit, takarodj innét!! Segítséééég! - Ezt már az a halálra rémült férfi üvöltötte, aki eddig néhány társával próbálta a törmelékek alól kiásni a szerencsétlenül járt embereket - és aki mellé Liliath érkezett a teleportálást követően. Az a három-négy fő, akik eddig a romokkal foglalatoskodtak, a lány érkezésére azonnal el is hajítottak mindent, ami addig a kezükben volt, s ijedten hátráltak el tőle, ám még mielőtt a csőcselékhez futhattak volna, Liliath kiáltása elérte őket, és a téren mindenkit - kivéve a négy szörnyvadászt. Mind a négy vajáknak nagyot lódult a nyakában a medálja, mikor a vörös boszorkány elkiáltotta magát, és egyúttal bűbájt is vont az emberek köré.
Ismét csend borult a seregletre, ám ezúttal korántsem olyan katartikus, mint ami Ciri beszédét követte. A városiak teljes pánikban ejtették el a fegyvereiket, össze-vissza kapkodtak, kiáltoztak és ordibáltak - legalább is egészen biztosan az volt a szándékuk, de a négy szörnyvadász egy árva hangot sem hallott belőlük. Az a nő is, akinek az ölében heverő anyót Wilkina ellátta, kétségbeesetten, ám teljes némaságban járatta a száját, majd az előtte heverő asszony fölé borult sírva. Teljes volt a fejetlenség és a káosz.
Néhány pillanat sem telt azonban belé, és máris újabb megdöbbentő esemény történt a tér túloldalán: a romok ugyanis egy vakító villanás és egy hangos dörrenés kíséretében eltűntek - úgy, mintha soha nem is lettek volna ott. A földön maradt törmelékek közül hat-hét, igen megviselt állapotban nyűglődő ember bukkant elő, volt, aki ájultan, volt, aki jajgatva - egyiküknek a karját, másikuknak a lábát törte a beomlott épület valamelyik darabja, de akadt szerencsés, aki épp csak beszorult két falmaradvány közé, s most megrökönyödve, de rendkívül hálásan lélegzett fel, hogy kiszabadult. Volt persze olyan, kevésbé szerencsés is, akit agyonütött egy rázuhanó gerenda, s csak mozdulatlanul hevert a földön arccal előre borulva.
A következő pillanatban pedig, ahogy Liliath visszavarázsolta az emberek hangját, el is uralkodott a hangzavar és a pánik a tömeg fölött. Mindenki a néhai romokhoz rohant, de amint megpillantották a rőthajú varázslólányt, mindenkinek földbe gyökerezett a lába, és jó három méter távolságot tartottak Liliath-tól, míg a lány ellátta a sérülteket egy gyógyító varázslattal, amennyire tőle telt. De még ezután sem közelítette meg senki sem őt, sem a romok közül felocsúdó embereket, s mikor a lány visszateleportált a szörnyvadászokhoz, az asszonyok rémülten sikoltottak fel, de egy-két férfi is felkiáltott ijedtében.
Az egész jelenet nem tarthatott tovább fél percnél, ám ezután a városiak egy lépéssel sem voltak hajlandóak közelebb menni az öt fős társasághoz. Őszinte, vegytiszta rettegés áradt belőlük, amit nem csak Liliath, de bárki érezhetett, ha csak ránézett a seregletre.

Mindeközben, néhány utcával távolabb Arryn próbálta minél hamarább kézre keríteni a két topáncsencselő bestiát - akik a Vörös Hercegnő fölényes kérdésére csak felkacagtak.
- Neeeem, mi bújócskázunk! - trillázta a lányhang jobbról.
- Nem tanított meg téged senki bújócskázni? - kontrázott rá a fiú hangja balról.
- Persze, hogy nem, mert rossz gyerek volt! - nevetett aztán a lányka, mire a fiúhang is jóízű hahotában tört ki. Ám a kedélyes kacarászást hirtelen egy éles füttyszó szakította félbe az utca végéről. Egy gyerekforma alak tűnt fel ott, ahonnan a hangos füttyentés érkezett:
- Saci, Laci, új terv! Gyertek utána--- óóó! - kiáltott fel aztán az újonnan érkező kölyök, amint észrevette a rőthajú tündét. Néhány méterre álltak egymástól, így Arryn láthatta a sápadt holdfényben, hogy az alak a fagyos idő ellenére nem viselt túl sok ruhát, bőre pedig kékes árnyalatban játszott, alkatáról és hangjáról nem lehetett eldönteni, hogy fiú vagy lány. Sötét haja kócos volt, s a válláig ért - illetve csipkebogyófürtök és ágacskák tekeregtek benne, mint egy koszorú. A lény egyik kezében egy fél pár bocskort tartott - ránézésre annak a párnak a felét, aminek a másik darabja Sacinál és Lacinál kellett, hogy legyen. Aztán a harmadik cipőtolvaj hatalmas, sárga szemei csibészes fénnyel csillantak meg, ahogy elvigyorodott.
- Nahát, te mégis akarsz velünk játszani? Bezzeg az előbb nem jöttél utánam, bleeee! - öltötte ki nyelvét a tündére, s amíg az aen seidhe őrá figyelt, azért fél füllel hallhatta, ahogy a két másik delikvens sebtiben előugrott egy termetes láda takarásából, és máris kacarászva a társuk irányába szaladtak.
- Tücsiii! Épp bújócskáztunk, beszállsz? - vigyorgott a lányhang tulajdonosa. Rajta sem volt sokkal több ruha, mint a nemrég érkezett kölykön, de sötét lobonca a derekáig ért, s zöld fenyőágacskák tekeregtek a kócos fürtök között.
- Én már unom a bújócskát, játsszunk valami mást! - fintorgott a fiú. Ő kopasznak tűnt, nyakába akasztva pedig egy sor toboz függött, és egyik kezében tartotta az elcsent bocskor párját. - A tündenéni nem valami ügyes… - tette aztán hozzá.
- És még a találóskérdéseket se tudja megválaszolni… - panaszolta aztán Saci is.
- Akkor játsszunk fogócskát! - nevetett fel Tücsi. - Az biztosan menne neki! Hallod, tündenéni, te vagy a fogó!

//Mesélői megjegyzés: Ryiah-nak letelt a három inaktív köre, így sajnos a szabályok értelmében kimesélődik a játékból. Vegyétek úgy, hogy ő az utolsó reagját követően az Északi kapun távozott a városból az erdőbe, hogy megnézze azt a sziklaszirtet, amiről Georg beszélt Gabrielnek. Amennyiben a játékos visszatér, és szeretné folytatni a mesét, van lehetősége a visszamesélésre, a fentieket figyelembe véve.//


Jegyzet:Elnézést, kis késéssel, de itt is a mesélői! Nagyon ügyesek vagytok, csak így tovább! A mostani kör 05.17-ig tart, mesélőire utána számíthattok. Kérdés-kérés esetén továbbra is nyugodtan keressetek chaten vagy pm-ben! Jó játékot!
Hangulatzene: I'm helping...

Téli Rege@

Nem úgy álltak a dolgok, ahogy azt szerette volna, egyre dühösebb tömeg, szinte érezni lehetett a levegőben a feszültséget, mintha csak arra várnának, hogy valaki vegye a bátorságot, és előre lépjen, eldobjon egy követ, hogy legyen végre okuk a mészárlásra. S mind ez néhány ellopott cipő miatt.
- Kezdetnek megteszi.- felelt a háta mögé húzódó vaják hölgy kérdésére. Ha lassan is, de talán kezdetnek jó lesz a tömeg lenyugtatására. Nem Lilit félti tőlük, véletlenül se, ellenkezőleg, az embereket félti a leánytól és az erejétől. Ahogy ezt Ő is kimondta Wilkinának.
- Én is hasonlóan érzek kedves Liliath, bár a körülményeknek már nem igazán.- érzi, hogy ismét kezd viszketni az orrnyerge, ennyiszer egy nap alatt, ha nem lett volna már így is ősz, akkor mostanra biztosan „havazott” volna. S Wilkina csak fokozta a városiak így is paprikás kedvét. Vannak helyzetek, amikor a csend többet ér minden szónál, és ez most az volt.
- Biztos vagyok abban, hogy csak túloznak. Csupán a balszerencsének összjátéka ez és a két hölgy nem tehet arról, ami történt.- próbálja nyugtatni a népet, bár van egy olyan megérzése, hogy talán valamennyire mégis tehetnek róla.
De mégis, úgy fest, hogy van némi remény, hisz az ifjú farkasleány megjelent, és pofonokat osztott ki, majd a helyieknek intézte a szavait. S úgy fest, hogy ezek hatnak is, lecsendesednek tőle, talán nem úgy szorítják a fejszék, villák nyelét, mint amit meg akarnak folytani, lehet mégis békés megoldás lesz a vége. Csak az a fránya név ne hagyta volna el az ajkait.
- Remek. Előbb oldjuk meg az itt kialakult helyzetet, utána rátérhetünk a Hymre.- pályája során az egyik legritkább lény, amivel sikerült keresztezni az útját, és az egyik legrosszabb fajta is volt. Nem a legegyszerűbb fajzatok közzé tartozik. De ennyi vaják már csak tud kezdeni valamit.
- LILI… ne csi…náld…- már késő volt. Mágiához nyúlt, pont akkor, amikor nem kellett volna. Gabriel az égnek emelte a tekintetét, leengedte a vállait, és keserűen felsóhajtott. Olyat készült tenni, amire már évtizedek óta nem volt példa, nem akarta, de muszáj, ki kívánkozik a vajákból.
- Bazd meg.- ami javulást eddig elértek, esélyes, hogy Liliath ezen mutatványával semmivé fog foszlani. Hiába a jóakarat hajtja, hiába akar segíteni, ebből csak azt látják a népek, hogy varázsólt, hiába menti meg az épület alá rekedtek életét, mégse fogják megköszönni. Azután, hogy oda lettek a szavak, nem jött ki hang a torkukon, fiatalság és bolondság, előbb gondolkodni kellett volna. De nem csak neki, de nem csak neki.
- Örülök, hogy rájöttél, de majd később megbeszéljük ezt. Most sokkalta fontosabb dolgunk van. Kezdetnek kitalálni, hogy mégis mi fog következni. Nem áll túl jól a szénánk, annyi a szerencsénk, hogy még csak a rettegésnél tartanak, és nincs a vérszomj a szemükben. De a további helyzetromlást elkerülendő, Liliath ne cselekedj meggondolatlanul, ha lehetőséged adódik, kérd ki az én, Cirila vagy Jieh véleményét.- mondta enyhén dorgáló hangon. Majd ismét a helyieket figyelte.
- Tudom jól, hogy aminek a szemtanúi voltak az megrémítette magukat, de kérem, nézzék a jó oldalát! Akik a házak alatt voltak, azok ismét szabadok és élhetnek, ezért kérem hát magukat, hogy forduljanak meg és térjenek haza, vagy a kocsmába, hogy befejezhessük a munkát utána pedig azonnal távozunk is! A munka miatti fizetséget pedig fordítsák a károk helyreállítására, nem kérünk érte jutalmat!- bár ezt inkább a társainak címezte, és remélte, hogy mondania se kell, hogy miért.- Sőt! Jómagam is megtámogatom az újjáépítést, csak hogy gyorsabban haladjanak vele! Csak hagyjanak minket dolgozni!- meri remélni, hogy ha túl sokat nem is, de egy keveset el tud érni ezzel.





Jegyzet:SzószámZene: "Zenecím"

/Téli rege @

A holttestek látványától elszorult a szívem. Többször emlékeztetnem kell magam, hogy a feltámasztás olyasmi, amire senki nem képes, még mi sem. Ha tudom, hogy ez lesz, lehet, nem segítek Wilkinának. De hát azt hittem, vajákként ért hozzá! Ahogy visszateleportáltam, éreztem, hogy a haragot és gyűlöletet felváltja valami más: félelem. Ezt legalább ismerem, és már megtanultam kizárni, így nem érdekel, megmentettem azokat az embereket, és nekem csak ez számít.
- Nem hagyhattam, hogy azok a szerencsétlenek a tető alatt maradjanak. Végülis, miattam és Wilkina miatt kerültek oda… Pusztán azért, mert az ilyen idióta, babonás tuskók…! …Rendben, így fogok tenni – felelem az öreg Griffnek.
Eldöntöttem, nem érdekel, mit gondolnak rólam mások, nem fogom hagyni, hogy olyanok fizessenek meg a hibáimért, akik nem tehetnek semmiről. Aztán meghallottam, miként dorgálja Cirilla a társnőmet, és felfordult a gyomrom tőle. Ne segítsen másnak? Nem azért fizetik? Éreztem, hogy a rosszullét kerülget, aztán a lány felém fordul, és amit mond, felháborít és szíven üt.
- Talán jobban örültél volna, ha szétkiabálom a térnek, hogy mindenki tudja, hogy ki vagy? – szűröm ki a fogaim között a választ. ~Vagy rohantam volna Francesca vagy Ida kisasszonyhoz a hírrel?~ - csattan a válaszom Ciri fejében. Különösebben nem izgat, mivel fenyeget. Egy pofon az egy dolog, ellenben ha megpróbálja átvágni a torkom, sok kellemetlen meglepetés fogja érni – az első a pajzs, ami körülvesz, a második a kardja, amint szilánkosra törik. – És ha még egyszer fenyegetsz engem, vagy meggondolatlanul kardot rántasz, adok neked egy leckét abból, hogy milyen az, ha valamit a külseje és az előítéleteid alapján ítélsz meg, Tér és Idő Úrnője, mert épp semmivel sem vagy különb, mint ők! – intek a tömeg felé. – És ne kövesd el azt a hibát, amit mi is megtettünk a hym-al – meg se próbálom leplezni a haragot a hangomban, de keveredik bele némi fenyegetés is. Undorodva veszem elő az erszényem és dobom a lány lába elé.
- Tartsd meg, ezer korona van benne. Engem a pénz nem érdekel. Egy darabig nem szándékozom emberek közelébe menni, de ne mondja senki, hogy a jó tettet nem jutalmazza bárki ebben a torz és ostoba világban – aztán ahogy a hymra térünk, azért megosztom a tapasztalatom. – Nem hiszem, hogy el lehet őket választani bárhogyan is. Hidd el, próbáltam finoman és kevésbé finoman is, de nem fogok megint bemászni a fejébe. Ellenben, ha le tudjátok kaparni a lényt a koldusról és kivinni a városból, el tudom pusztítani végleg. Van az a csapás, amit az se él túl.
Aztán a lány sarkon fordul és elindul. Remek, nem elég, hogy fenyeget, még végig se hallgat. Ahogy Gabrielhez fordulok, próbálok egy erőtlen mosolyt erőltetni az arcomra.
- Azt hiszem, marad a Vad falka, a másik opcióm ott viharzik épp el, és nem úgy hangzott, mint aki segíteni fog.
A hangom tele van keserűséggel. A jelek szerint itt ragadtam, és az egyetlen ember, aki haza tud juttatni egy agresszív pukkancs, aki azt hiszi, hogy fenyegetésekkel célt ér bárhol. Ha még emlékszik, miről beszéltünk anno, ennyi elég kell, hogy legyen, hogy leessen neki, hogy Ciri micsoda. Közben azért egy követő bűbájt teszek a lányra és elleplezem, hogy rajtam kívül senki ne vegye észre, hogy ott van, még a medálja se, ami a közelemben amúgy is táncol össze-vissza, mint ahogy minden vajáké, folyamatosan emlékeztetve, hogy nem vagyok ember.
Picit hezitálok, aztán döntök. Nem fogom hagyni, hogy a hazautam faképnél hagyjon csak így. Elindulok Ciri után. Ha azt hiszi, hogy ilyen könnyen megszabadulhat tőlem, nagyon téved. El fogom neki mondani, mit szeretnék, és ha utána is ilyen, akkor nem tudom, mit teszek. De ha én hagyom, hogy kioktasson, akkor az a minimum, hogy ő is végighallgat engem. Ha kell, lekötözöm egy székhez – bár azt hiszem, az nem lenne túl jó kezdet egy beszélgetésnek…
.

Jegyzet:*Ide írjZene: *Ide írj

Téli Rege@

A négy szörnyvadász nagy nehezen, ki-ki a maga módszerével, de végül csak lecsillapította a feldühödött tömeget. Legalább is eléggé ahhoz, hogy legyen némi idejük realizálni a mindannyiukra leselkedő veszély mibenlétét, ami viszont a hőzöngő csőcseléknél is veszedelmesebb rémségnek ígérkezett.
Az eszméletét vesztett, toprongyos remete arccal előre borulva feküdt az utcakövön a vajákok előtt, s bár Liliath meggyógyította az átdöfött kézfejét, siralmas állapotban volt. Tán még szerencsésnek is mondható, hogy nem volt magánál. Ahogy Ciri a koldust figyelte, immár észrevehette azt a kicsi, ám nagyon is felismerhető festett faragványt, ami az alélt férfi előtt hevert, és még Liliath varázsolta oda egy törmelékdarabból, egy másik szobrocska pontos másolataként. Két, alig ökölnyi madárkát ábrázolt a faragvány egy fenyőágon gubbasztva: egy veréb és egy cinke bújt össze fázósan. De vajon miért készített róla másolatot a rőthajú mágika? És mit csinált az eredetivel? Elteleportálta - de hova? És miért? Lett volna valami kapcsolat a koldus és a lány között?
Eközben Jieh kísértetolajat csepegtetett tegezébe, hogy az bevonja a nyilak hegyét, de nem mulasztotta el kardja pengéjét is megkenni vele - ám még szinte be sem fejezte, Liliath máris eltűnt mellőkük, s emiatt újból kitört a káosz az éppen csak lenyugtatott tömegek között. Mire a mágika végzett a romok eltüntetésével és a visszateleportálással, a hangjukat visszanyerő emberek őszinte rettegéssel meredtek az öt fős társaságra, az újabb felfordulás miatt pedig Gabriel meg is dorgálta rendesen a lányt. Aztán az ősz Griff a rettegő csőcselék felé fordult, szavait pedig dermedt, hitetlenkedő csend követte.
Hosszú pillanatok teltek el, mire egy magas, vállas férfi az első sorból előrébb lépett, egyik kezével maradásra intve a többi, riadt városit, majd a rangidős szörnyvadászra pillantott.
- ...Szép az, amit mondasz, vaják, amennyiben így is tesztek. Főleg az a kettő - bökött a két vöröshajú felé haragosan, de a körülményekhez képest higgadtan - be ne tegye a lábát ebbe a városba még egyszer. Egy rohadt boszorkát már elüldöztünk, és többet nem tűrünk meg itt. Amit meg a sebhelyes lány ordibált az elébb… - vett egy mély levegőt. - Ha tudtuk volna, hogy valami démon szállta meg ezt a szerencsétlent, és nem csak megtébolyodott, valaki már biztosan fogadott volna vajákot. Tapasztalt vajákot - tette hozzá mordulva, majd a mögötte állók felé fordult, és hamar kiosztotta, ki mit csináljon. Néhányukat a sérültek, másokat a halottak összeszedésére utasította, másokat medikáért szalasztott, aki pedig dolog nélkül maradt, értetlenkedett, vagy urambocsá háborogni mert, azt ellenvetést nem tűrő modorban visszaparancsolta a házába - már amennyiben nem a lerombolt épületben lakott.
Ez alatt Jieh inkább a földön heverő remetét méregette, így az ő figyelmét sem kerülhette el az a festett szobrocska, ami a koldus előtt hevert. Két apró, faragott madárka, egy cinke és egy veréb ücsörgött összebújva egy fenyőágra telepedve a szobron - pontos mása volt annak, amit Liliath még az egész ribillió kitörése előtt varázslattal lemásolt, majd az eredetit elteleportálta. De vajon miért tett így? Lehet, a rőthajú mágika tudott valamit, amit ők nem?
Míg a zerrikán Mantikór szó nélkül hagyta Gabriel nagylelkű ajánlatát, addig is Ciri, Liliath és Wilkina teljesen mással voltak elfoglalva, és ez eléggé lekötötte a figyelmükez ahhoz, hogy szinte észre se vegyék a tömegből előlépő férfit, és még kevésbé foglalkozzanak azzal, amit Gabrielnek mondott. A Cintrai Oroszlánfiók ugyanis irgalmatlanul kiosztotta a Vörös Farkast, bár ügyelt rá, hogy ezúttal egy fikarcnyit se emelje meg a hangját, szidalmait pedig csakis ők hallják. Liliath-ot sem kímélte, aki viszont, Wilkinával ellentétben, aki csak a két másik vajákhoz fordulva megköszönte a segítségüket, nem is hagyta válasz nélkül a vajáklány fenyegetését.
Az ezer koronát tartalmazó, tömött erszény súlyosan csattant a kövön, s még súlyosabban csattantak a kimondott és a kimondatlan szavak, Ciri viszont ezt követően mit sem törődve a rőthajú mágikával sarkon fordult és a koldushoz lépett. Szavait a Griffhez és a Mantikórhoz intézte, majd azzal az ígérettel, hogy kitalál valamit, elindult volna vissza, amerről jött. Még egy jelentőségteljes pillantást váltott barátnőjével, aztán elindult kardját újra előhúzva a sikátor felé. Ahogy ellépett a párostól, Liliath fordult Gabrielhez, majd keserű megjegyzését követően minden vaják arra lehetett figyelmes, hogy ismét nagyobbat rezdült a medáljuk. Bár minden vajákmedál azóta remegett, hogy a szörnyvadászok a térre érkeztek, minden újabb impulzusra nagyobbat rándult viselőjükön, ahogyan ezúttal is.
A rőthajú mágika azonban mégsem akarta annyiban hagyni a dolgot, s végül Ciri után indult, Wilkina pedig a fogadó felé vette az irányt. Ezen elhatározása a koldusra nézve sem volt rossz ötlet - hisz a Bohémiásban minden valószínűség szerint nagyobb biztonságban volt, mint az utcán. Mindazonáltal abban is igaza volt Cirinek, hogy a vajákmódszerrel lehetetlenség lett volna szétválasztani a remetét a hymtól anélkül, hogy abba a férfi belehaljon. Más módszerhez kellett hát folyamodniuk, s bár a Fehér Farkas leánya azt ígérte, kitalál valamit, lehet, ideje volt annak is már, hogy az ősz Griff rendesen beszámoljon arról, mit tudott meg korábban Franztól erről a szerencsétlen, elátkozott és megtébolyodott szobrászmesterről.


Jegyzet:Kis késéssel, de itt vagyunk megint. Nagyon ügyesek vagytok, csak így tovább! A következő kör 05.29-éig fog tartani, kérdés-kérés esetén keressetek pm-ben! Jó játékot!
Hangulatzene: I'm helping...

Téli Rege@

Úgy fest, hogy a tömeg mégis hajlik a jó szóra, és nem akarnak még több vért ontani. Hála minden istennek, legyenek akárhol is.
- Szavamat adom jó uram, hogy ez így les. Nem fogják őket többé látni, se hallani felőlük. Amint elvégeztük a dolgunkat, mind távozunk. Arról pedig nem tehetnek, hogy nem ismerték fel a jeleket, hogy mégis mi sújtja szerencsétlen férfit.- bár nem a többiekkel foglalkozott, hallani hallotta őket, vaják volt, és köztük is kimagaslóan jók voltak az érzékszervei, és attól, amit hallott, hát nagyon orrnyereg dörzsölhetnékje támadt.
Mennyivel könnyebb lenne, ha az ifjú vér nem buzogna ennyire, és a tapasztalat hajtaná őket. Akkor talán nem kerültek volna ilyen nyakatekert helyzetbe, ahol a vén griff nem tudja, hogy hova is kapja a tekintetét. A tömegre, akik lincselni készülnek? Vagy az ifjú hölgyekre, akik ezt kiváltották, és megakadályozni, hogy tovább ássák a pöcegödröt, amibe belekerült díszes társaságuk. Fiatalság és bolondság. De legalább az ifjú Hamufarkasnak helyén volt az esze és tudta, hogy mit is mondjon. S bár kegyetlennek hangozhat, ez volt az igazság, a keserű igazság. S bár szólna Gabriel, de nem tette, volt ki helyette beszéljen, és bár a férfi a szavakat jobban megválogatta volna, de a lényegen ez nem változtat; kezdők.
De miért is ne? Miért is ne kellene még egyszer megdörzsölnie az orrnyergét? Ami lassan már el fog kopni, és mind ez egy éjszaka alatt történik. Kezd attól tartani, hogy ha már őszebb nem lehet a haja, hát elkezd majd hullani emiatt.
- Cirilla!- szólt rá kissé erélyesebben. Ha vajákmesterként kell viselkednie és beszélnie, hát úgy fog. Egyre kevesebb és kevesebb a türelme.- Most pedig te vagy az, ki nem viselkedik egy profihoz méltóan. Amióta itt vagyunk, szinte mást se tettem, csak egyik kölyök vajákot a másik után pesztrálom. Nem sok tél telt el azóta, hogy a nyakadban a farkasok medálja, ahhoz pedig főleg nem, hogy így fennhord az orrod. Márpedig meg fogod hallgatni, amit mondani akar, és utána magadtól is segíteni fogsz neki, ha tudsz. S bár nem vagyok se Vesemir se Geralt, de minden létező, kitalált, élő vagy holt istenre esküszöm, hogy megteszem azt, amit lehet valakinek már meg kellett volna, a térdemre fektetlek, és úgy kiporolom a hátsódat, hogy már az ülés gondolatától is elfogja a fájdalom. - egyre inkább kezd haragossá válni a hangja, és még Liliath se nyugszik igazán, de az ifjú leány sincs elfelejtve.- Te pedig nyugton maradsz, ha hagyni kell, akkor hagyod meghalni azt, aki a törmelékek alá szorult. A jó szív és jó akarat gyakran nagyobb bajt okoz, mint egy kard pengéje.  A Falkát pedig felejtsd el. A hymet pedig majd mi elintézzük, ez a dolgunk.- ellentmondást nem tűrővé vált a hangja, ha ez kell ezeknek a gyerekeknek, hát ezt fogják kapni. Majd tekintetét az éppen meghajoló Wilkinara fordította. Megvárta még az ifjú Jieh befejezte a beszédet, és legalább volt egy vaják, aki úgy is tesz, ahogy azt tennie kell, legalábbis eddig, az öreg griff pedig reméli, hogy ez így is marad.
- Tapasztalatlan vagy, ez nem kérdés, tanulj a mostaniból, és ha még egyszer, valahogy, valami fura ok folytán ilyen helyzetbe kerülnél, akkor inkább maradj csendbe, ne kérd számon az embereket, és főleg ne neked álljon feljebb. Ha vajákok vagytok, akkor viselkedjetek is úgy.- kifújta a levegőt, és még mielőtt teljesen szétszéledne a társaság, megosztotta azt, amit a koldusról megtudott, biztos, ami biztos, és hagyta, hogy tovább álljanak, reméli, hogy a szavai használnak is, és nem lesz belőle sértődés.
- Előbb meg kell néznem a sérüléseit, és utána tudok biztosat mondani. Ami pedig azt illeti, itt kint, a téren nagyobb a mozgástér, ami előnyt jelent, ha harcra kerülne a sor. Rakjuk meg azt a tüzet, és figyeljünk rá, még a Hamufarkas nem áll elő valamivel. Már ha képes lesz kitalálni valamit, ellenkező esetben, meg kell tennünk azt, amitől Wilkinat védted.- más lehetőség híján, hát azt fogja tenni.- Légy oly kedves, hozz valamit, amit meg tudunk gyújtani. Addig megvizsgálom ezt a szerencsétlent.- mondta már kissé nyugodtabb hangon, majd belekezd a vizsgálatba, hogy ha szükséges, akkor kezelni tudja a sérüléseit.



Jegyzet:SzószámZene: "Zenecím"

/Téli rege Dráma kör@

Gabriel szidalma rosszul esett. Belátom, hogy hibáztam, amikor a hymmal harcoltam, de nem, ebben nem engedek. Nem fogom hagyni, hogy ez a világ a maga sötét képére formáljon. Hogy néznék akkor tükörbe? Vagy a testvéreim szemébe? …Ha hazajutok valaha… Otthon mindig azt tanultam, hogy próbáljam jobbá tenni a környezetem, megismerni, és javítani rajta, és erről nem mondtam le – és nem is fogok.
- Nem, Gabriel, ebben nem nyitok vitát. Másokon segíteni sosem rossz dolog, erről nem fogsz tudni meggyőzni és megállítani se, ha ezen az úton szeretnék járni. Tudod, hogy így van, talán te ismersz a legjobban mindenki közül, és nem, nem fogok tétlenül állni és nézni, hogy mások meghalnak. Ennyire már ismerhetnél, vagy emlékeztetnem kell, hogyan találkoztunk? – Ha egy ördögfajzatot megpróbáltam megmenteni, miért pont értelmes lényekkel ne tenném…?
Amikor Ciri Gabriel kis védencének titulál, nem bírom ki, hogy ne nevessek fel hangosan. Szerencsétlen vén Griff lassan annyit dörzsöli az orrát, hogy megkapja a Fényesorrú Gabriel nevet. A bennem felgyülemlett harag és sértettség pillanatok alatt foszlik szét az abszurd feltételezés hallatán.
- Látom, a diszkréció nem az erősséged. Mondd, mindig ilyen vehemensen kürtölöd világgá, hogy ki és mi vagy? És komolyan, ha tudom, hogy ennyire nem érdekel, ki tudja meg, nem bajlódom a telepátiával. Már miért csődíteném ide a Zord Vadászatot? Ha képes lennék velük szót érteni, inkább őket kérném meg, hogy segítsenek. Nagyobb az esélye, hogy kultúráltabban meghallgatnának, mint te. És nem tudom, ki az a Philippa Eilhart, de ha ennyire vágysz rá, szívesen előkerítem neked, ezen ne múljon. Emhyrhez még nem volt szerencsém, csak a feleségéhez, kifejezetten kedves teremtés. És nem én kezdtem úgy az ismerkedést, hogy felképeltem a másikat, aztán megpróbáltam halálosan megfenyegetni – ami őszintén, valahol mulattat egy kicsit.
Eddig tudtam komolyan venni az előttem dúló-fúló Cirit. Nincsenek kétségeim afelől, hogy komoly kihívást tudna nyújtani egy harcban, ha venné a fáradságot, hogy elgondolkodjon, mivel is áll szemben, és felkészüljön ellenem. De ha olyan ostoba, hogy vakon nekemron, annak egyedül a város látja kárát.
Gabriel beszámolóját a koldusról fél füllel hallgatom. Szóval ez történt Holle Anyó és a város közt! Azonban köt a szavam, nem mondhatom el, hogy Holle Anyó még él, és hol van…
Követem Cirit, ahogy elindul. Nincs nehéz dolgom, a bűbájom mutatja, merre megy. Nem próbálok elbújni előle, nem látom értelmét. A medálja elől nem tudok elbújni, és nem érzem úgy, hogy lenne mitől félnem, még úgy sem, hogy látom a kardot a kezében.
- Tedd el azt a bökőt, kérlek, nem szívesen tenném tönkre, még szükséged lehet rá a hym ellen. Vagy szeretnél itt és most megküzdeni velem? – A hangom nyugodt, a másik érezheti rajta, hogy egyáltalán nem érzem magam veszélyben. – Bár én még mindig preferálom a kultúrált beszélgetést a kard és a tűzgolyók helyett. Nézd, sajnálom, hogy belemásztam a fejedbe. A telepátia számomra egy második anyanyelv, majdnem olyan rég élek vele, mint hogy beszélni tudok – próbálok békülékeny hangnemet megütni. – És hidd el, fenyegethetjük egymást az ítéletnapig, de egyikünk se fog jól járni vele. Javaslom, hogy használd, amit a füled közt tartasz, mert a látszat gyakran csal, és ellentétben azzal, amit gondolsz, nem vagyok az ellenséged, és nincs szükségem az erődre, és nincsenek politikai játszmáim, amikben felhasználhatnálak. Egészen két héttel ezelőttig azt se tudtam, mi fán terem az etikett, és nem érdekel a világod uralma…
Ha csak a fele igaz annak, amit Gabriel mondott, nem sok minden van, ami az utamba állna, ha ez lenne a célom, de mi a szöszt kezdenék egy világgal? …Bár így belegondolva… Nem, itt és most állj le, Liliath, ez a gondolatmenet nem vezet máshova csak megbánásba és sötétségbe…


Jegyzet:*Ide írjZene: *Ide írj

Téli Rege@

Míg az Ősz Griff szavait a tömegből előlépő férfi felé intézte, a Cintrai Oroszlánfiók arca egyik grimaszból a másikba torzult, ahogy hallgatta a szóváltást. A vezetővé avanzsáló illető azonban legfeljebb csak egy pillantást vetett a többi szörnyvadász és a mágika irányába, és az alatt is állta az egérszürke hajú lány metsző tekintetét. A férfi a rangidős vaják mondanivalóját végül egy bólintással nyugtázta, s már fordult is a tömeg felé, hogy rendet teremtsen a városiak közt.
Hasonló rendet igyekezett volna teremteni Gabriel is a fiatalabb kollegái és a varázslény között, feddését azonban sem Ciri, sem Liliath nem hagyta felelet nélkül. A Fehér Farkas Leányának pedig még a rőthajú mágikához is volt néhány szava, majd miután szidalmai végére ért, egy zöldes derengéssel kísért villanással eltűnt a társaság szeme elől, hogy az egyik háztömb mögött bukkanjon fel újra, s induljon el azt a nyomot követve, amit idefele jövet hagyott. Ha hallotta is Liliath feleletét, semmi értelme nem lett volna visszafordulnia, hiszen a mágika már csak a hűlt helyéhez beszélt.
A téren maradt négyesből Jieh fordult először Wilkinához, hogy a Vörös Farkas köszönetét hallva jótanáccsal lássa el a vajákát, amihez aztán Gabriel is hozzáfűzte saját észrevételeit. Aztán még mielőtt a két rőthajú is távozott volna a térről, az ősz Griff megosztotta mindenkivel a koldus, Leonard történetét.
Elmondta, hogy a férfi valaha híres szobrász volt, s hogy a főtéren, a Bohémiás fogadó előtt álló márványszobrot is ő faragta ki, már vakon. Stuhlweissenburg varázslónője volt a szerelme, és a nő átka miatt lett világtalan, ugyanis szerencsétlen valamivel magára haragította a boszorkányt - azt azonban Gabriel sem tudta, hogy mi lehetett az az ok, amiért a varázslónő ilyen könyörtelen átokkal sújtotta. Azt még hozzátette, hogy azért a városiak nem akarták annyiban hagyni a tragédiát, keresték is a boszorkányt, s végül meg is találták, de már csak holtan - az asszony ugyanis felakasztotta magát.
Liliath számára viszont világossá vált, hogy az erdő mélyén, az illúziók takarásában éldegélő Holle anyó, aki immáron tíz tél óta rejtőzködött a világ elől, emiatt hagyta hátra Stuhlweissenburg, vagy ahogy a nő nevezte, Caer Gwen városát. Az azonban már nem merült fel benne, hogy vajon mégis mivel érdemelte ki ez a szerencsétlen ember, hogy ilyen kegyetlenül elbánjon vele a varázslónő - hiszen Holle kisasszony nem tűnt olyasvalakinek, aki nyomós ok nélkül kárt tett volna valakiben, és utána megrendezte volna a saját halálát. Minek okán viszont ígéretet tett a varázslónőnek, hogy nem fedi fel a titkát, nem is szólt a vajákoknak erről, s ahelyett, hogy az ügy furcsaságain gondolkodott volna el, mégis inkább Ciri után iramodott, hogy utolérje.
Amint az ősz Griff a történet végére ért, Wilkina is elindult vissza a fogadó felé, ahol Ichaert, fekete kancáját hagyta. Így már csak Jieh és Gabriel maradtak a téren, a zerrikán Mantikór pedig az ájult remetét és az előtte heverő szobrocskát vizsgálgatva töprengett a férfit sorsán. Egymást kergették fejében a gondolatok, s végül a városiakat megregulázó, mord férfihez lépett kérdésével.
A botcsinálta vezéralak komor tekintettel fordult felé, mellkasán összefont karokkal, kék szemei szinte villantak a sötétben, ahogy Jieh-re pillantott.
- Először is nem vagyok a “kegyed.” Jórvík a nevem, ezen szólíts - felelte elsőként mély hangon, majd végigmérte a szörnyvadászt ismét, végül pedig egy sóhajjal így folytatta: - Egy boszorkánk volt. Aermione aep Caer Gwen, ezt a nevet használta, és ha minden igaz, ennek a szerencsétlen flótásnak volt a szerelme - pillantott a földön heverő Leonard felé. - Nem tudom, mi történt köztük, ami miatt az a szuka megátkozta a vaksággal, de jobban járt, hogy magát akasztotta fel, mert ha a mi kezünkre került volna, nem úszta volna meg ilyen könnyen. Leonard meg annyira nem bírta elviselni, hogy a szerelme végzett magával, hogy teljesen elvesztette az eszét - ingatta a fejét. - Azt mondják, az elején csak bezárkózott, nem beszélt senkivel, enni is alig volt hajlandó, aztán elkezdte magát okolni az egészért. Gyilkosnak meg minden ilyennek nevezte magát, és egyre több roham jött rá. Nekitámadt a családtagjainak, orvosoknak, szolgálóknak, idegeneknek, de leginkább saját magának, és annyira kezelhetetlenné vált, hogy a családja is lemondott róla. Nehogy azt higgyétek, hogy nem voltak, akik próbáltak segíteni rajta. Voltak. És mindet ellökte magától. Teljesen megtébolyodott - legalább is azt hittük... Aztán itt kötött ki - köpött egyet a földre. - Pont itt, ahol a boszorkány tornya állt, amíg le nem rombolták. Csak bajt hozott ránk eddig, jobb, hogy nyoma se maradt, de Leonard azt se akarta hagyni. Üvöltözött, könyörgött, ütlegelte és tépte magát, amíg végül megszánták és egy tömböt meghagytak abból az átkozott márványtoronyból neki. Abból faragta ki a szobrot a Bohémiásnál. Van ennek már vagy tíz éve… - fejezte be a történetet, majd csak csendesen hallgatta a két szörnyvadász tanácskozását arról, hova vigyék Leonardot, amíg az egérszürke hajú vajáklány vissza nem tér egy tervvel. Ahogy a Griff vaják felvetette a tüzifa kérdését, Jórvík a ripityára tört szekér maradványaira pillantott, amiket még a többi ember nem takarított el mind.
- Ami a szekérből maradt, tüzifának pont jó lesz - jegyezte meg. Az emberek eddigre már egészen szétszéledtek: többen visszahúzódtak a saját otthonaikba, akik maradtak, azok pedig a sebesülteket és a halottakat segítették ki a romok közül, valamint egy fiatalabb suhanc ekkortájt érkezett vissza kutyafuttában egy szemmel láthatóan álmából felvert medikával.
Jórvík ugyan nem segédkezett a zerrikán szörnyvadásznak a törött fadarabok összeszedésében, csak a közelben maradt, csöndben fürkészve a rangidős vajákot, míg az Leonardot vizsgálta. Gabriel láthatott a hajdani szobrászmester bal kézfején egy vérrel borított friss heget, amit korábban Liliath forrasztott össze mágiával, valamint a férfi jobb tenyerén megannyi, szálkával és faszilánkkal teletűzdelt vágást és sebet, amikben már alvadni kezdett a vér. Más sérülést nem találhatott rajta, már legalább is olyanokat, amiket el lehetett volna látni ott helyben - a koldus lábain és kezein a fagyásfoltok talán már sose fognak eltűnni onnan. Ellenben a Griff vaják figyelmét is felkelthette az a kis faragott szobrocska, ami Leonard előtt hevert: egy festett, fából faragott madárpár, egy cinke és egy veréb ücsörgött összebújva egy fenyőágon. Valószínűleg a remete munkája lehetett, de különös módon, ha a kezébe vette, vajákmedálja megrezzent a nyakában, jelezve a tárgyból áradó mágikus impulzust, mintha az varázslat terméke lett volna - akár csak az a kristály, amit Liliath készített számára korábban.
Ezután, amint Jieh végzett a farakással, most Jórvík fordult a vajáknőhöz a kérdésével.
- Azzal az ezer koronával, amit az a kis vörös boszorka itthagyott, mihez kezdesz? - vetette fel mintegy félvállról. Látszott rajta, hogy esze ágában sem volt alamizsnáért könyörögni, pláne nem olyanért, amit egy varázslóféle hagyott itt, de azok, akik elvesztették az otthonukat a tél közepén, valószínűleg örültek volna, ha van miből megjavíttatni a házat - no meg ott voltak a sebesültek is, akiket el kellett látni.
Eddigre érhetett vissza a fogadó felé tett kitérőjéből Wilkina, akire Jórvík csak egy goromba pillantást vetett, majd amint megkapta a választ a zerrikán Mantikórtól, odébb is állt. A Vörös Farkas ezután a tűz mellé telepedett, hogy Jieh javaslatára meditációba kezdjen, s elcsitítsa háborgó lelkét. Könyörtelen küzdelmen volt túl, amit nem csak egy szörnyeteggel vívott, de az emberekkel is – és a társaival is. Nem volt kétség afelől, mennyire szükséges volt, hogy kitisztítsa az elméjét és megválaszolja a lelkiismeretét gyötrő kérdéseket. Elhibázta? Vagy helyesen cselekedett? Alábecsülte a rémséget, amivel szemben állt? Vagy önmagát becsülte túl? Kire számíthatott ezek után? Csak önmagára? A saját tudására? Egyáltalán, mit tudott meg erről a rémálmokból szökött, mindent elnyelő, démoni parazitáról? Még Liliath-nak sem sikerült elválasztania a hymot a koldustól. Kétségtelen, hogy a vaják-módszerrel itt nem mennek semmire – ahogy Ciri is mondta, ha erővel választják szét őket, azt a remete nem éli túl. Más módszerhez kellett hát folyamodniuk, vagy megvárni, míg a Hamvas Farkas visszatér valami tervvel. Bár amilyen haraggal vált el tőlük, különösképpen Liliath-tól a Fehér Farkas Leánya, a vöröshajú mágika pedig utána is ment, kérdéses volt, hogy mikor is térnek vissza… De talán Liliath még így is segíthetne nekik, noha a varázslólány tett valami különöset, ami valahogy sehogy sem illett a képbe.
A Vörös Farkas látta, ahogy Liliath lemásolta a koldus szobrocskáját, majd az eredetit eltüntette, s a másolatot hagyta az alélt remete előtt, aki úgy ragaszkodott ahhoz a faragványhoz, mintha a tulajdon élete lett volna. De mit csinált a lány az eredetivel…? Elteleportálta talán? És ha igen, mégis hova? Mire kellett neki az a szobor? Vagy talán… Liliath tudott valamit, amit ők nem? Ilyen és ehhez hasonló gondolatok kavaroghattak Wilkina fejében, míg meditált.
Eközben Ciri kardjával a kezében követte vissza saját, majd az angyalfi nyomait a hóban, mind jobban beleveszve az utcák sűrűjébe. Egy ideig csend vette körül, és sokáig haladhatott a nyomok mentén a gondolataiba merülve. De mit tervezett vajon? Tőrbe kellett csalniuk a hymot, hisz nem volt más választásuk, különben a koldus belehalt volna. Ennek viszont megannyi módja lehetett, a vajáklány pedig kénytelen volt egy kicsit megállni a gondolatmenetével, ugyanis végül beérte az a lény, aki egészen idáig a nyomában volt, és aki miatt a vajákmedálja meg-megremegett újfent. Liliath szólította meg, mögötte bukkanva fel. A vöröshajú kihívó volt, annak ellenére, hogy Ciri háttal állt neki, és pont, hogy ő futott a vajáklány után. Innentől viszont kettejükön múlt, hogy dűlőre jutnak-e egymással: Liliath a kérésével, Ciri pedig azzal, hogy megoldást találjon a remete megmentésére, s talán még érdemesnek találhatta azt is, hogy kérdőre vonja a lányt, mégis miért másolta le a koldus szobrocskáját, és mit művelt az eredetijével?

//Mesélői megjegyzés: Janka Petersonnak letelt a három inaktív köre, így a továbbiakban nélküle folytatjuk. Kérlek, vegyétek úgy, hogy az utolsó hozzászólását követően Matko és Irinka édesanyja berángatta a dalnokot a gyerekek nagymamájának házába, hogy biztonságban legyenek, így visszatérés esetén a kihagyott idő függvényében innen csatlakozhat újra a játékhoz.//


Jegyzet:Elnézést, kis késéssel, de itt is a mesélői! Nagyon ügyesek vagytok! Arra kérlek még mindannyiótokat, hogy rendesen olvassátok el egymás reagjait és a mesélőiket is, és arra reagáljatok, amit leírva láttok. (Akinek nem inge... ^^) A mostani kör 06.13-áig fog tartani! Kérdés-kérés esetén keresettek bátran pm-ben vagy chaten! Jó játékot!
Hangulatzene: Words on Wind

Téli Rege@

- Azokon segíts, akik érdemesek is rá. Nem tudom, hogy nálatok milyenek azok, kik ott élnek, lehet, hogy mindannyian megérdemlik a segítséged, de itt, nálunk nem. Nem azt fogod kapni, amit vársz, néz csak körbe.- körbemutatott a városon, az arcokon, nem úgy festenek, mint akik hálásak lennének.
Mellkasa előtt összefont karokkal állta a vajákleány szavait, arca se rezdült tőlük. Fiatalság és tapasztalatlanság árad belőlük. Ám majdnem megengedett magának egy mosolyt, amikor kedvencnek nevezte Lilit.
- Szavakkal többre mennél, mint ostorcsapkodással. Szerencséd volt, hogy sikerült lenyugtatni az ittenieket, ellenkező esetben minden okuk meglett volna a progromra, és akár még joguk is hozzá. Ha igazi vaják lennél, akkor meghallgattad volna azt, amit mondani akar, nem dobálóznál értelmetlen fenyegetésekkel. Hiszen ahogy mondja, diszkréció, vagy talán nem akkora titok, hogy ki vagy, hogy minek vagy a birtokában? Kardforgatáson kívül tanítottak mást is, vagy csak az ragadt meg a fejedben? Gondoltad, hogy néha megölsz pár szörnyet, és ennyi az egész? Ha tudni szeretnéd, ez a lány.- mondta nyugodt hangon, miközben Lilire mutatott.- Olyan erő bírtokában van, hogy akár egy csettintéssel eltudná törölni a fél kontinenst, és te pedig felháborodsz, mert a fejedben szólított meg, csupán azért, mert nem akarta, hogy mások is megtudják, ki vagy. Hagynád, hogy a Falkához forduljon segítségért, akik ki tudja, hogy milyen árat kérnének érte, de abban biztos vagyok, hogy az nem lenne jó senkinek se. Ha meghallgattad volna, tudnád mind ezt, tudnád, hogy azt szeretné, hogy segíts neki visszatérni a sajátjaihoz. S bár nem tanítottalak, ez igaz, de rangban mégis feletted állok. Már akkor vadásztam, mikor a szüleid még egy pajzán gondolat, annyi se voltak. De talán igazad van, hisz csak egy vaják felett állhatnék rangban.- elhallgatott, nem kívánt több szót pazarolni a leányra, nem látta semmi értelmét.
Végighallgatta Jórvík szavait, és legalább néhány újdonságot meg tudott belőlük. Amikkel túl sok mindent nem tud kezdeni. Nem igazán nyerte el a tetszését az, ami itt történik, egyszerű cipőlopásnak indult, és látva, hogy mi kerekedett ki az egészből, már-már jobbnak látta, ha be se fordul a városba.
Vizsgálta a szerencsétlent, de túl sok mindent nem tehet, nem halálosak a sérülései, legalább ennyi szerencséjük volt. Majd megakadt a szeme a fa szobron, és mikor kézbe vette, érezte a medálja rezgését, és valahogy ismerős volt a számára. Majd az erszényébe sülyesztette, talán egyszer még lehet lesz haszna.
Hallotta a kérdést, hogy mégis mihez kezdenek majd azzal az ezer koronával, de mivel nem Gabrielnek szólt a kérdés, hát nem felel rá, és bízik abban, hogy megfelelő választ fog majd kapni Jórvík.
Rögtönzött tábortűz lesz ugyan, de a célját el fogják vele érni. Egy kis Igni, és begyulladt a fa. S visszatért Wilkina is.
- Elnézésed kérem a szavaim miatt. Nem tehetsz róla, hogy még nem tapasztaltál eleget. Ha akarod, velem tarthatsz majd egy darabon, hogy gyarapodjon a tudásod. De természetesen megértem, ha nem.- vele feleslegesen bánt haragosan, ezért is kérte a bocsánatát az öreg vaják.
- Egy keveset még várunk, de ha nem lesz rá megoldás, akkor elviszem ezt a szerencsétlent a városból, fel a hegyekbe, és megszabadítom a szenvedéseitől. Ígérem, nem fog szenvedni.- kár lenne áltatni magukat, ez lehet a legkegyesebb megoldás, amivel megszabadulnak az átoktól, és a szobrász se szenved tovább.




Jegyzet:SzószámZene: "Zenecím"

Téli rege@

Amikor beléptem a város kapuján, még nem tudhattam, hogy ma este belefutok az egyik olyan lénybe, aki képes lehet hazajuttatni – ahogy azt sem, hogy lesz szerencsém egy hymmal mentális ütközetet vívni. Ahogy arra se számítottam, hogy az ál-Cirivel ellentétben az igazi egy pukkancs, aki előbb üt, aztán se gondolkodik.
„Megköszönném, ha a jövőben a titkaim nem osztanád meg másokkal. Nem véletlenül bajlódom vele, hogy elrejtsem magam és a hatalmam. Nem szeretném se azt, hogy megtámadjanak, se azt, hogy kultuszt alapítsanak számomra, köszönöm szépen, és kérlek, ne túlozz, nem tudnám eltörölni a fél kontinenst egy csettintéssel. Majd olyan ötven, száz év múlva esetleg.” - szólalok meg Gabriel fejében, és a gondolat mellé némi csalódottság és fáradtság társul. „Ha válaszolni szeretnél, csak gondolj a válaszra, hallani fogom, de csak azt, amit nekem szánsz.”
Aztán elindultam Ciri után. Megálltam, hogy teleportáljak, épp eleget rémítgettem a tömeget egy éjszakára. Figyelem a lányt előttem, ahogy elrakja a fegyvert. Kezdtem remélni, hogy lehiggadt picit, de ahogy odalépett elém, és a szemembe nézett, ez iránt táplált reményeim gyorsabban foszlottak szét, mint az álcám egy tonna dimeritium közelében. Azonban álltam a tekintetét, ha a hym elméjében talált rosszindulat és üresség nem tántorított el, akkor nem egy hisztis korombeli lány haragja fog, még ha az a lány történetesen az Ősi Vér Gyermeke, Tér és Idő Úrnője, és még vagy féltucat másik cím várományosa is. Amiket a fejemhez vágott, bennem is felszították a már leszunnyadt haragot.
- Úgy, szóval a fenyegetőzés és a lekezelő stílus csak kegyed előjoga, elnézést… - hangomban érződik a gúny, és még egy pukedlit is megejtek előtte. Még nem felejtettem el azt sem, ahogy velem és Wilkinával beszélt, se azt, mennyire bunkó volt Gabriellel a téren, sem azt, hogy mivel fenyegetett meg. - Hadd emlékeztesselek, hogy egyiket sem én kezdtem, és mindkettőben messze magasabb fokon jeleskedsz nálam… Szóval nyugodtan megfogadhatod a saját magad jó tanácsát, bár nem tudom, hogy lehet bármiket is feldugni a seggbe, bármit is akar takarni ez a szóvirág… - lassan kezdem úgy érezni, hogy a Falkával tényleg könnyebb dolgom lenne, mint ezzel a méregzsákkal… - Nos, ezt sokan mondták már… - közben hagyom lefoszlani rólam az álcám, így a lány igencsak közelről nézheti végig, ahogy előbukkannak a szarvaim a homlokomon. - Többen vasvillával is megpróbálták az értésemre adni, még egyikük se járt sikerrel.
Hangomban, mint ahogy eddig se, semmi fenyegető nem volt, mindössze egy tényt közöltem a másikkal. A környéket közben megtöltötte a belőlem áradó, szinte tapintható mágikus energia. Érdeklődve figyeltem, miként kel életre a lány medálja, és nem volt kétségem afelől, hogy Gabriel, Wilkina és Jieh medálja is megrezdült ettől.
- És mellesleg, nem tudom feltűnt-e, de az egész kalamajka a téren abból alakult ki, hogy megpróbáltunk Wilkinával kezdeni valamit azzal a hymmal, szóval megköszönném, ha nem kérnél számon olyasmit, amiben már többet tettem, mint te. Nem mellesleg, nevezett lény már pár éve a városban van, és ha fél füllel figyeltél volna arra, amit a téren mondtam, összenőtt a koldussal. A lelkük szinte egy. Hidd el, tudom, láttam és jártam a fejében. Elhiheted, nem volt életem legkellemesebb élménye… Ha szeretnéd, szívesen megosztom veled az emléket, ezen ne múljon. És hacsak nincs annyi tapasztalatod, mint Gabrielnek a szörnyek dolgában, talán hallgathatnál az idősebb és tapasztaltabb vajákra.
Beszéd közben a szárnyaim hol kicsit szétnyílnak, hol összébb záródnak, ahogy a megváltozott tömegközéppontomat kiegyensúlyoztam. Még sose gondoltam bele, hogy milyen komplikált bűbájt használok már csak erre az amúgy egyszerű dologra, hogy legalább nagyjából olyannak látsszak, mint ők.
- Nem csak neked vannak titkaid, amiket nem szeretnél, hogy mások megtudjanak, csak veled ellentétben én nem kiabálom ki a sajátjaimat egy térnyi embernek. És bocsáss meg Gabrielnek, ha tippelnem kell, az ő fejében azok az idióták a téren már nekünktámadtak és én leégettem a fél várost haragomban, vagy az Öregek se tudják… Néha nem tudom eldönteni, hogy engem akar megvédeni a világtól, vagy a világot tőlem… Az a szerencse, hogy én nem állok mindenkihez így, aki tőlem akar segítséget kérni, de úgy látom, hogy ebben a világban ez a normális…
Aztán az utolsó félmondatán kicsit elgondolkodom, de mivel nem tudom kitalálni, mit akar a másik mondani ezzel, úgy döntök, a legegyszerűbb megoldást választom.
- Az mégis micsoda? Hogy kell, és miben segítene a jelenlegi helyzeten…? Amúgy neked valami fenékmániád van, hogy mindig azzal jössz? - hangomban őszinte értetlenség csendül, még kicsit félre is billen a fejem.
Közben ismét emberi alakot vettem fel. Már így is épp eléggé kíséretettem a sorsot a mai este, és egy vérfürdőt sikerült elkerülni, nem szeretnék még egyre lehetőséget adni.


Jegyzet:*Ide írjZene: *Ide írj

Téli Rege@

Miután Gabriel és Jórvík is elmondta, mit lehetett tudni Leonardról, az elátkozott szobrászmesterről, Liliath már korábban, Wilkina pedig kicsivel később távozott a térről, s hamarosan Jieh is végzett a rögtönzött tábortűzhöz való fa összerakásával. A kérdésre a Zerrikán Mantikór végül az ezer koronát a városiak botcsinálta vezetője felé dobta, a férfi pedig baljával kapta el a súlyos erszényt. Biccentett a vajáknő felé, mozdulatából nem annyira hála sugárzott, mint inkább az, hogy ő is valahogy így gondolta. Azzal megfordult, és a tér túloldalán ténykedő csapat felé indult, hogy megtárgyalja velük, kinek mennyi fog jutni a pénzből, illetve hogy minden egyéb teendőt megbeszéljen velük.
Eddigre a Vén Griff is befejezte a koldus megvizsgálását, valamint a megtalált szobrot is eltette, s mire az igni segítségével lángra lobbantotta a farakást, a Vörös Farkas is visszatért. Még mielőtt Wilkina meditálni kezdett volna a tűz mellett, meghallgatta Gabriel bocsánatkérését, majd átadta magát a csendes töprengésnek.
Jieh azonban az Ősz Griff felvetését hallva kijelentette saját állásfoglalását az ügyükkel kapcsolatban, s még mielőtt elindult volna Ciri után, néhány szót intézett Wilkinához is, azzal ő is távozott, hogy előkerítse a vajáklányt, mind a köz, mind a személyes érdeke miatt is.
A téren maradt két szörnyvadász ezután társalgásba kezdett, kisvártatva azonban közelgő léptek zajára és páncélzörgésre lehettek figyelmesek, majd láthatták, ahogy a tér túlsó olalán tevékenykedő tíz-tizenöt ember egy kis időre felhagyott azzal, amivel ezidáig foglalatoskodott, hogy az érkező gyülekezetre tekintsen. Aztán a következő pillanatban befordult a sarkon, majd körbeállta a teret az a húsz főt kitevő gyalogos őrség, akik páncélban és fegyverben kísérték idáig a lován ülő, láthatóan igen mérges képű, ruházata - és sörhasa - alapján pedig igen nagy méltóságnak tetsző férfit. Az elöljáró mellett igyekezett egy görbehátú, feje búbján kopaszodó, szemüveges alak, hóna alatt vaskos irattekerccsel, egyik kesztyűs kezében pedig pennát és tintásüveget hozott magával. Az érkező brigád mögött szinte észrevétlenül sunnyogott el és állt vissza a városiak közé egy ránézésre is besúgó fejű nyikhaj.
- Melitele halmatos csecse bimbajála, mi ez a katasztlófa itt?! - hördült fel a lovas, ahogy körbetekintett. - Mi ez a pusztítás?! És ez a mészállás?! Ez a sok halott és sebesült?! Ki a felelős mindezélt…?! - hordozta végig tekintetét a téren, a városiak pedig leszegett fejjel, ám egy emberként nyújtották ki karjukat és mutattak a két szörnyvadász irányába.
- Vagy úúúúgy…! Vajákok! - húzta fel orrát a méltóság, majd leszállt lováról, és sebes léptekkel megindult Gabriel és Wilkina felé. - Az én nevem Vladimil von Thöltsch báló, és én vagyok Stuhlweissenbulg polgálmestele! Maguk viszont mi az öleg öldögöt kelesnek itt?! Egy dalab szölnyvadász kelesett csak fel, hogy jelentkezzen a felhívásla, egy kékhajú fehélcseléd! Aztán maga itten félfiembel, ez a némbel meg veleshajú! - nézett először Gabrielre, majd Wilkinára. - Szóval maguk meg idejöttek pelnahajdelkodni, ahelyett, hogy szölnyekle vadásznának?! Magyalázatot követelek! Flangepán! - kiáltott oda a köpcös tollnoknak, aki máris odasietett a polgármester mellé, s intett az egyik helyi, nyakigláb kamaszkölyknek is, hogy jöjjön vele. Aztán a megszeppent suhancot maga elé térdeltette, hogy a hátán terítse ki a pergamentekercset, valamint a tintásüveget is a fiú kezébe nyomta, majd kihúzta a fiolából a dugót.
- Khm, adjon isten - köszöntötte a két vajákot a szemüveges rekedtes hangon. - Frangepán Wojciech, városi főügyész, szolgálatukra. Még mielőtt belekezdenének a vallomásba, engedtessék megjegyeznem, miszerint Stuhlweissenburg városában a hatvanhetes törvénycikkely hetedik paragrafusa értelmében tilos közterületen tüzet gyújtani, a második bekezdésben részletezett kivételeket leszámítva, úgy mint a hatóságilag elrendelt szükségmáglya, illetve kegyeleti halottasmáglya - pillantott el a két szörnyvadász mellett lobogó tábortűzre, majd tekintete a mellette fekvő koldusra esett, de egyelőre nem tett rá megjegyzést. Aztán megigazította szemüvegét, megköszörülte torkát, elnyomott egy ásítást, s végül a szörnyvadászokra emelte komor pillantását.
- Nos, melyikük kívánja kezdeni a vallomást? - kérdezte, s máris megmártogatta pennája hegyét a tintában, hogy jegyzetelni kezdjen.

Mindeközben, miután Ciri újra szembenézett a rőthajú mágikával, aki a nyomában járt, ismét kijelentette, hogy semmi dolguk nincs egymással, amit persze Liliath nem tudott szó nélkül hagyni. De nem csak szóban, hanem tettben is szerette volna a vajáklány tudtára hozni, mi is ő valójában, így felfedte a valódi alakját előtte - ez azonban hibának bizonyult.
Liliathnak ugyanis épp csak arra volt ideje, hogy ismét eltüntesse a nem emberi voltát jelző részeit, a következő pillanatban máris a jobbkeze felől a legnagyobb váratlansággal egy igen tisztes méretű hógolyó találta halántékon.
- Ciri, most, amíg nem figyel! - sikkantotta egy gyermeki hang abból az irányból, amerről a hólabda érkezett, a vajáklány pedig rögvest megismerhette benne Tücsi aggodalmas, ám mindenre elszánt rikkantását. Ennek következményeként csakhamar feltűnt maga az angyalfi is, ám nem volt egyedül: egy hozzá hasonló teremtmény követte.
Liliath most látta őket először, de ahogy rájuk nézett, miután lesöpörte magáról a havat, felderenghetett benne az, amit Holle anyó mondott neki a kunyhóban. Ugyanis mindkét apróság meglepően kevés ruhát viselt a fagyos idő ellenére, bőrük pedig még a holdfényben is láthatóan kékes árnyalatban játszott. Az elől rohanó lényről hang és alkat alapján nem lehetett megmondani, hogy fiú-e vagy lány, sötét haja kócos volt, s a válláig ért - illetve csipkebogyófürtök és ágacskák tekeregtek benne, mint egy koszorú. A teremtmény egyik kezében egy fél pár bocskort tartott, hatalmas, sárga szemei pedig csak úgy ragyogtak a sötétben, ahogy Ciri mellé rohant, de félúton lehajolt, hogy a csizmát letéve újabb adag havat markoljon fel muníció gyanánt.
- Tücsi, te idióta, mit csinálsz?! Elment az eszed?! - szaladt utána a társa, akiről már biztosabban lehetett kijelenteni, hogy fiú, legalább is a hangja alapján. Kopaszka volt, a nyakába akasztva pedig egy sor toboz függött, és bal kezében tartotta a Tücsinél levő csizma párját. Mindkét lény úgy nézett ki, mint két kisgyerek, akik alaposan meghemperegtek egy pocsolyában - ahogy Holle anyó leírta Liliathnak kedvenc angyalfiainak küllemét.
- Laci, te nem láttad, hogy nézett ki?! Szerintem még Kőfej is a gatyájába csinált volna, ha hordana gatyát! Ilyen rusnya teremtés még a kalendáriumban sincsen! - mentegetőzött a hangosabb angyalfi társának hevesen, Liliathra mutogatva.
- Hallod, te… Izé?! - nézett aztán a rőthajúra elszántan, sebesen összegyúrva egy újabb hógolyót. - Engem nem versz át, láttam ám, hogy mi vagy, még ha el is dugtad a szarvaid meg a szárnyaid! - kiáltotta, majd Cirire pillantott, várva, hogy a lány miként cselekszik.
A Lacinak nevezett angyalfi végigpillantott a vajáklányon, majd, talán azért, mert úgy érezte, hogy aki Tücsi barátja, az az ő barátja is, ő is a hóba markolt, hogy labdát gyúrjon belőle.
Ám a meglepetések sora itt még nem ért véget. Jieh ugyanis, miután elindult Ciri nyomán, éppen arra a jelenetre érkezhetett meg, hogy két angyalfi állt a vajáklány mellett, hógolyókkal felfegyverkezve, a rőthajú mágikával szemben, előttük pedig a Matko és Irinka által csalinak használt csizmák hevertek a hóban. A Mantikór már egy utcával korábban megérezhette a az angyalfik idegen szagát, illetve néhány kiáltásukat is hallhatta már, mielőtt feltűnt volna Liliath mögött.

//Mesélői megjegyzés: Arryn Farvennek letelt a három inaktív köre, így a szabályzat értelmében kimesélődik a játékból, a továbbiakban nélküle folytatjuk. Kérlek, vegyétek úgy, hogy az utolsó reagját követően a három angyalfi üldözése közben elvesztette a nyomukat, és eltévedt az utcák között. Amennyiben a játékos visszatér, és szeretné folytatni a játékot, van rá lehetőség, a fentieket és az eltelt időt figyelembe véve.//


Jegyzet:Elnézést, kis késéssel, de itt is a mesélői! Nagyon ügyesek vagytok!  A mostani kör 06.23-áig fog tartani, a mesélőire utána számíthattok! Kérdés-kérés esetén keresettek bátran pm-ben vagy chaten! ^^ Jó játékot!
Zene: A Story You Won't Believe

Téli Rege@

- Ameddig lehetséges, életben tartom, de már így is túl sok bajt okoztunk azzal, hogy segíteni akartunk. Vannak idők, amikor mérlegelned kell és a számok alapján dönteni, ahogy most is. A lényt pedig nem fogjátok elveszíteni. Nem vagyok érzelemmentes, hogy ne érezzem magamat rosszul utána. Pontosan tudni fogjátok, hogy hol lesz majd, rajtam, mellettem, és lesz elég időtök leválasztani rólam.- ezt tartja jelenleg a legegyszerűbb megoldásnak, hiszen nincs a birtokukban az, ami szükséges egy Hym leválasztásához, szerencsétlen szobrász pedig így is túl sokat szenvedett már. Talán megváltás lenne számára a halál.
- Egyikőtök se táncolt az idegeimen, pontosabban egy valaki, de Ő elment trollokat keresni. Kissé, nos, harmadi leány volt, és mindenre erőszakkal akart felelni, úgy fest, hogy nekem is megvoltak a határaim, amire pedig visszaértem, az egy kicsit át is lépte azt. Nem a ti hibátok volt.- csupán öregségének egy jele, hogy jobban fogy a türelme.
- Nálam van, legalábbis annak látszik, amit keresel, de nem lennék benne biztos, hogy az is.- elővette a szobrot, amit nem is olyan rég rakott el, majd átnyújtotta a vörös hölgynek.
- Ez nem jelent jót.- léptek hangja, és abból, ahogy hangzottak, úgy fest, hogy nem egyszerű városiak, annál többek, talán az őrség lesz az. Meglepő, hogy eddig nem bukkantak fel. Úgy fest, hogy nem is egyedül érkeztek, a helyi vezető is megjelent. Pedig Gabriel azt hitte, hogy ennél már nem is lehet rosszabb a nap, úgy fest, hogy tévedni fog. Meg is kapták a kérdést, kik a felelősek a zűrzavarért? Természetes, hogy merre is mutatnak azok a vádló kezek, de azért Gabriel a válla felett hátranézett, hátha mégis más lenne az, de csekély volt az esély a sikerre, és így is lett.
- Örülök a találkozásnak nagyságos uram, Gabriel Montbel vagyok.- enyhén meghajolt a báró előtt.- Az úgy történt jó uram, hogy a munka elvégzése után akartuk felkeresni, de sajnálatosan a dolgok kissé bonyolultak lettek.- elcsendesedett, hisz szólítottak valakit, az öreg vajáknak pedig volt egy sejtése, hogy kit és mi is fog történni. S úgy is történt, itt a tér közepén, egy kihallgatás, nincs mese, ismét Gabriel orrnyerge az, ami megszenvedi ezt.
- Elnézését kérjük a tűz miatt, tudjuk, a törvény nem ismerése még nem mentesít alóla bennünket. De mit láthatja, az eszméletlen szobrász nincs a legjobb állapotban, és miatta gyújtottunk tüzet, a kihulés ellen. A vallomást pedig kezdeném én. Khm, nos, a felhívás ügyében érkeztünk a városba, miszerint valami vagy valakik a helyiek cipőit tulajdonítják el, a fogadóban találkoztunk össze, és úgy döntöttünk, hogy közösen oldjuk meg a feladatot. Én és egy társam felkerestük a koporsókészítőt, hogy megvizsgáljunk egy testet, aminek a sérülései trollokra utaltak, a társam pedig elindult felderíteni a környező vidéket, hogy megbizonyosodjon arról, hogy vannak vagy sincsenek trollok. Időközben pedig kiderült, hogy a helyi szobrászt megszállta egy Hym nevezetű szörny, és ez okozta a sajnálatos és szerencsétlen állapotot, ami jelenleg a teret jellemzi. Természetesen, mint rangidős vaják, teljes felelőséget vállalok a történtek miatt, a társaim nem tehetnek arról, ami itt történt. Ahogy a jelenlévő vaják hölgyet se terheli a felelősség.- bár kissé röviden de legalább a lényegre törően adta elő a szavait.






Jegyzet:SzószámZene: "Zenecím"

Téli Rege@

Miután Jieh távozott a térről Gabriel feleletét követően, az Ősz Griff és a Vörös Farkas magukra maradtak a téren a koldussal - nem különösebben figyelt rájuk senki, aki a téren maradt, minden városi a saját dolgával volt elfoglalva. Ahogy a két szörnyvadász ezután beszélgetni kezdett, Gabriel Wilkina kérésére megmutatta a faragott szobrocskát, amiről a vajáka biztosan tudhatta, hogy az eredeti másolata. De hogy az eredetit hova tüntette el Liliath…
Wilkina utolsó megjegyzése a rőthajú varázslólányról bizonyára Gabriel figyelmét is felkelthette, ám miután visszakerült hozzá a szobrocska, épp csak annyi ideje volt, hogy egy-két kérdést még feltegyen, aztán bemasírozott a térre a városi őrség a polgármesterrel és annak főügyészével együtt. Amint von Thöltsch báró bemutatkozott és számon kérte a két vajákot, a Griffnek épp csak arra volt ideje, hogy röviden bemutatkozzon és némi magyarázattal szolgáljon, a polgármester máris odaintette a Frangepán névre hallgató ügyészt. A köpcös hivatalnok kérdését követően Gabriel magára vállalta a vallomás megkezdését, Frangepán pedig öreg kora ellenére meglepő gyorsasággal jegyezte le a vaják minden szavát. Csak olyankor emelte fel balját, hogy szünetre intse az elbeszélőt, amikor tintába kellett mártogatnia a tollhegyet, majd egy hanyag legyintéssel jelezte a rangidős szörnyvadásznak, hogy folytathatja a történetet.
- Tlollok? Itt, Stuhlweissenbulg eldejében? - bukott ki az aggodalmas kérdés a polgármesterből, ám hamar belezavarodott a különben tömör és lényegretörő történetbe. - És mi az öleg öldög az a hym? Az lopta el a cipőket? - nézett értetlenül hol Gabrielre, hol Wilkinára a vallomás végét követően.
- Ha méltóztatja megengedni, nagyságos uram, hogy szót emeljek, - köszörülte meg torkát a főügyész némiképp türelmetlenül, meg se hallva szinte a Vörös Farkas Gabrielhez intézett kérdését - haladjunk csak szépen sorjában a kérdésekkel és az eseményekkel - emelte metsző pillantását hol az egyik, hol a másik szörnyvadászra aztán. - Engedtessék megjegyeznem, hogy az az úriember, aki a feljelentést tette, egy vöröshajú boszorkányt és szörnyvadász fehérnépet említett, mint a rendbontás első- és másodrendű elkövetőit - mondta ridegen, majd hátrapillantott a tömeg irányába, s egyenesen a korábban visszasunnyogó illetőre tekintett. - Jöjjön csak ide, jóuram! - intette közelebb, mire a férfi nemakarózva, de közelebb ballagott a társasághoz.
- Te tetted a feljelentést a válosházán - nézett a polgármester a feszengő illetőre. - Na, mi is a neved?
- Brian, uram.
- Blájen? Hmmm…
- Nem, nem, uram, Brian… áú! - kiáltott fel a spicli, ahogy Frangepán szabad kezével egy kecses mozdulattal tarkón vágta, majd átvette a szót:
- Khm, tehát, uraságod azt találta említeni a városházán, hogy a rendbontást két vöröshajú fehércseléd okozta, az egyik varázslóféle volt, a másik szörnyvadász. Így van-e?
- Így, uram, így - habogta a tanú, kerülve mind Wilkina, mind Gabriel pillantását, jobb híjján a földre szegezve tekintetét.
- Nos hát, Montbel uram - nézett aztán a főügyész Gabrielre - az világos, hogy rangidős vajákként magára kívánja vállalni ifjabb kollegái helyett a felelősséget, de ad primum, az igazságszolgáltatás nem így működik, ad secundum, szeretném meghallgatni a jelenlevő, másik vádlott vallomását is - pillantott jelentőségteljesen Wilkinára. - Ó, és el ne felejtsem, ad tercium, hol is van éppen ez a varázshasználó perszóna? Nem látom ugyanis sehol…

A szóban forgó varázshasználó perszóna ezekben a pillanatokban pedig alighanem éppen Ciri előtt állt - de már nem sokáig. Amint feltűnt a két angyalfi, és nekiálltak hógolyókkal ostromolni Liliath-ot, a vajáklány máris mellettük termett, hogy magához ölelje mindkettőt.
- Látod, mondtam, hogy még találkozunk! - ugrott a nyakába lelkesen Tücsi, ám a lány szavaira, miszerint ne foglalkozzon a szörnyszerű “támadóval”, értetlenül pislogott néhányat. - De, de az a lény…! - lesett hátra, ám legnagyobb meglepetésére ekkorra Liliathnak már csak a hűlt helyét láthatták mindannyian. Nagyjából ugyanis ekkortájt tűnt fel a mágika mögött Jieh - a zerrikán Mantikór pedig a “csatajelenetet” látva reflexből hajított a rőthajú felé egy dimeritium bombát. Az azonban nem találta már el - Liliath ugyanis váratlanul elteleportált, a dimeritium- és bűzbomba pedig célját vesztve robbant fel a levegőben ott, ahol a mágika állt korábban.
A robbanást követően mindkét angyalfi rémülten ragadta meg Ciri egy-egy kezét, és nem volt kérdés, hogy vele tartanak-e.
- Ez meg mi a franc volt?! - bukott ki Tücsiből, amire a Lacinak nevezett kölyök sietve válaszolt.
- Nem tudom, de eltűnt, és ez a lényeg… - sóhajtott föl, majd alaposabban szemügyre vette a vajáklányt. - Szóval te vagy Ciri?
- Igen, őróla meséltem az előbb! - felelt a másik angyalfi a lány helyett lelkesen, ám mielőtt még belekezdhetett volna a hősies életmentés balladájába, a Fehér Farkas Leánya olyan kéréssel állt elő, amit hallva mindkét szörnyecske elhallgatott hirtelen. Végül a hosszabb csöndet követően Laci szólalt meg elsőként:
- Tücsi, a fene egyen meg, hogy nem tudsz néha lakatot tenni arra a lepcses szádra! - dorgálta meg társát, mire az elesetten felnyögött.
- Jól van na, bocsánat! De megmentette az életem! Én bízom benne! - vágta rá a másik, de mielőtt még ennél jobban belebonyolódhattak volna a vitába, Jieh tűnt fel mellettük, akinek a felbukkanása olyannyira váratlanul érte a két angyalfit, hogy ijedtükben felkiáltva kapaszkodtak egymásba.
Ahogy a másik szörnyvadász rájuk köszönt, megszeppenve pillogtak fel rá, majd Cirire lestek kérdőn, végül alig egy pár másodpercig tartott a zavaruk, miután a nő a nevük iránt érdeklődött.
- ...Őt Lacinak - bökött a koszorús a kopaszkára.
- Őt meg Tücsinek - bökött vissza társára a Lacinak nevezett, s eddigre végre el is eresztették egymást, hogy Jieh dicséretét hallva a cipőlopkodásra rosszul leplezett büszkeséggel húzzák ki magukat, és természetesen rögtön a szép pár bocskor után kaptak, ahogy a vajáknő megmutatta nekik az elejtett zsákmányt.
- Igen, az a miénk! - vágták rá egyszerre, és mindketten megragadták az egyik felét a párnak.
Ezután azonban értetlenül járatták a tekintetüket a két szörnyvadász közt, míg azok társalogtak egymással, s látszott rajtuk, hogy nem teljesen értették, milyen kőfaragóról beszél az újonnan felbukkant vajáknő. Attól azonban módfelett megnyugodtak, hogy úgy tűnt, Ciri ismerte őt, és úgy tűnt, hogy nem akarta bántani egyiküket sem.


//Mesélői megjegyzés: A továbbiakban Liliath Saimhan nélkül folytatjuk tovább, kérlek, ahhoz tartsátok magatokat vele kapcsolatban, amit a fentiekben lemeséltem.//


Jegyzet:Ééééés ismét némi késéssel, de újra itt vagyunk. Nagyon ügyesen haladtok, csak így tovább! A jelenlegi kör 07.04-ig fog tartani, mesélőire pedig utána számíthattok. Kérdés-kérés esetén pedig bátran keressetek pm-ben vagy chaten! Jó játékot!
Zene: A Story You Won't Believe