Itt olvasható mindenki számára a Kontinens eseményeit befolyásoló szálak összefoglalója.
● Out of time: Yennefer és Geralt magához tér valahol Temeriában, nyomoznak a Tó Úrnőjét követő események után. A tehetséges Corinne Tilly oneiromanta segítségével visszaszerzik megkopott emlékeiket, továbbá tudomást szereznek egy, a Kontinenst elpusztító erejű katasztrófáról.
● Deárme, elaine: Ciri és Braenn újra találkozik a Végzet Kardja óta először, Braenn megtudja, hogy Geralt él.
● Virágnyelven szólva: Francesca Findabair hírét veszi, hogy a Háború Lovasasszonya Kaedwen felé lovagol, és mivel halottnak hiszi a kolleganőjét, feltartóztatja útjában. Mivel a hír igaznak bizonyul, és valóban Vengerbergi Yennefer áll előtte, meghívja magához egy hosszú és velős beszélgetésre. Yennefer még nem tudja, hogy Francesca bizalmasan kezeli-e a visszatértét, avagy rögvest értesíti-e Filippa Eilhart-ot. Beszélgetésükből kiderül, hogy a Kontinenst a Farkasförgeteg pusztítása fenyegetheti.
● Egy házban az ellenséggel: Valdemar meghívja magához Yennefert, hogy Ciri és Geralt sorsáról tárgyalhasson vele. Yennefer tudomást szerez róla, hogy idő- és térközi utazásai egyikén potenciálisan Ciri magával hozott egy nem evilági pandemikus fertőzést, mely az egész Kontinens lakosságát megtizedelheti.
Temeria
● Troubadour! Sing of our valor!: Foltest visszautasíthatatlan ajánlatot tesz Kökörcsinnek, melynek értelmében kémkednie kell Redaniában.
● Temeria, f*ck yeah!: Meve, Lyria és Rívia királynője meglátogatja távoli kuzinját Temeriában, hogy átbeszélhessék, ami a Cintrai Béke óta történt velük.
Lyria és Rívia
● Alakoskodás: Karméle la Valette felszámolja a háború után megerősödött lyriai alvilágot.
● Aprócska szolgálat: Esthyllo, az eltévedt hős pixie hírét veszi, hogy merényletet terveznek Lyria és Rívia királynője ellen, ez pedig arra sarkallja, hogy beleszóljon az események folyásába, megakadályozva egy újabb tragédiát.
● Háborúzzanak mások...: Őfelsége Meve titkos audienciát kér semleges területen Dol Blathanna hercegnőjétől, Francesca Findabair-tól, hogy közös nevezőre jussanak az ősi fajok és az emberek közti békétlenkedés ügyében.
Nilfgaard
● Hercegnői etikett: Stella Congreve, Liddertal grófnője Emhyr var Emreis, nilfgaardi császár parancsára szárnyai alá veszi Cürilla hercegnő nevelését és gondviselését. A grófnő anyai érzéseket kezd el táplálni az árva leány iránt.
Hirdetőtábla
Ki van itt?
Jelenleg 2 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 2 vendég
Luna ezúttal csak egy sanda félmosollyal válaszol, még a gyerek-téma kapcsán. Nem szólal meg, nem ismeri a másik múltját, csupán keserűen jut eszébe a sajátja. "Boszorkány", visszhangzik valahonnan nagyon mélyről, és tudja jól, akárhogy is döntött az anyja legutóbbi átogatása után, a savanyú íz megmarad a szájában. -Akkor én valóban elteszem magam, a Hold állásából ítélve már csak mára. -pillant az égre, de széles mosollyal. Bár Luna is aludt inkább az elmúlt éjjeleken, a stressz jelentősen leszívja a tartalékait. Megpaskolja Varjú oldalát, végighúzza kezét a háta nyakán, majd a köpenye és a szalma segítségével alkot magának nem túl kényelmes, de egyszer megteszi-féle alvóhelyet. Ingyen van, megteszi. Ismeri magát, hogy nem tud amúgy se bánni a pénzzel, és ha visszatérne a fogadóba, valószínűleg nem szobára költené, hanem piára, ami miatt másnap reggel csak még használhatatlanabb lesz. Ismeri már magát, mint a rossz pénzt, főleg, mikor nem érzi jól magát. Így legalább pillanatokba telik, és álomba merül.
Reggel az első sugarak még fel sem kelnek a horizonton, mikor Luna mocorogni kezd. Félig kibomlott hajával, szalmaszálakkal tűzdelve még aranyosnak is mondható. Ad magának egy percet, hogy teljesen felébredjen, főképp, hogy Varjú is ekkor veszi észre gazdája jelenlétét és mintha kérdőn megbökné az orrával, fújtatva. -Neked is jó reggelt. -paskolja meg a hátas orrát, aki erre elégedetten közelebb hajol és hatalmas ajkaival nekiáll lelegelni Luna haját. Valószínűleg a szalmaszálakra pályázott eredetileg, de ilyen helyzetben elég nehézkes megtalálni őket, és nem, nem lenne egyszerűbb a három centivel odébb levő szalmabálából enni. A nő odébb tolja a lovat, mielőtt megkopaszodna, kiszedi a szalagot a hajából és a ló mellett hagyva egyenlőre mindenét előkecmereg a helyéről, hogy ellenőrizze Wilkina - és esetleg más, arra bóklászó - helyzetét.
Magam is feltekintek az égre hol a Hold igen csak hanyatlóban járt. Mosolyogva bólintottam neki, hogy nyugodtan menjen pihenni. -Jó éjt Luna! - köszönök utána mielőtt jobban nekiállnék a főzeteink kotyvasztásához. A magam rutinos mozdulataival helyezem csoportokba az összetevőket majd főzöm le a nagyszerű hatásokkal rendelkező főzeteket. Hallgatásba burkolódzva várom a pirkadatot. Nem akarom felverni Lunat feleslegesen. Had pihenjen egy keveset. Talán biztonságban is érezheti magát egy kicsit. Meditációm alatt pedig próbálom kifürkészni ki is vagyok én. Vagy mi a terve velem az égieknek? Mivé kell formálódnom? A csillagos eget is ezzekkel a kérdésekkel zaklatom, választ pedig nem kapok. Még ugyan faggatom őket a többiekről, de sok reményt nem fűzök válaszukhoz. Amint lefőnek a főzeteink, elteszem őket, az alapanyagokat is halkan elpakolom. Majd hanyat fekszem a földön. Még hajnal előtt a mocorgására felfigyelek. Úgy tűnik nincs miért csendben meditálnom tovább. -Szép reggelt Luna! Kipihented magad? - köszöntöm és érdeklődöm kedvesen. Mintha csak egy nővérrel tenném ezt.
-Nem lett volna neked is kényelmesebb a szalmán? Legalább picivel? -csípőre tett kézzel mosolyog le a lányra, szemeit kissé összehúzva, de csak a testtartása sejtet némi játékos leszidást az egész jelenetből, a tekintete és az arca nem. -Fogjuk rá, hogy pihentem. Neked is jó reggelt, és azért remélem, valamennyire te is... kikapcsoltál, vagy hogy szokták mondani. -von vállat, ahogy megfordul és annyi időre visszatér korábbi helyéhez, hogy elhozza a táskáját és kutakodni kezdjen benne. -Ahogy nézem, a karaván tagjai még nagyban a lóbőrt húzzák, és később indulunk, szóval osszuk meg a sajt maradékát. Mit szólsz? Ha Wilkina elfogadja az ajánlatot, akkor akár csak tegnap este, most is elhelyezkedik a tűzrakás mellett, és ezúttal teljesen magára vállalja a szendvicsek elkészítését. Némi, alig pár másodperces töprengés után úgy dönt, ezúttal sem fog nagyon tartalékolni. Most még gazdag falatokat készít mind a kettejüknek; most van miből, de következőleg már ennyire nem lesz, és biztos ami biztos, gondolni akar arra az időkre is, amikor már eléri Vizimát. A sajtot, direkt vagy nem, senki sem tudja, de észrevétlenül úgy kanyarítja, hogy Wiinek jusson valamennyivel több belőle, a sajátja pedig pillanatok alatt a szájában landol és jóízűen megeszi.
Dorgálásra felemelem kezeimet, mintha beadnám derekam a csípőre tett kezű lánynak. -Nem, mert akkor egész út alatt szalmát szedegetnék a hajamból. - szegem le fejem, mosolygom, majd rá tekintek. Nagyjából sejtem, hogy csak játékosan teremt le. -Persze, hozzá szoktam, hogy így pihenjek. De volt, hogy Ichaer nyergében aludtam menetelés közben. - mosolygom rá, hogy ne aggódjon. Mikor pedig elindul, kinyújtóztatom rlmacskásodott tagjaimat. -Szerintem inkább hagyjuk meg majd a megállónkra. Vagy Vizimában ezzel ünnepeljük meg, hogy sikerült a feladatunk. - mondom el véleményem, de az ő döntése, mit szeretne. Mondjuk ennünk meg kell, szóval valamit én is falatozok. -Gyere, meghívlak egy reggelire. - intrk neki miközben átadom a két főzetet. -Együnk valami laktatót, hogy a többiek ébredését megvárva hasznosan üssük el az időt. - ajánlom fel, hogy mind a ketten felkészülhessünk a munkára. Majd étkezés közben megérdeklődöm ő hogy szokta ezeket a feladatokat ellátni. Mindig érdemes tanulni az idősebbektől valamit.
-Vannak helyzetek, mikor indokolt a szalma a hajba. -Luna arcára valami furcsa, huncutnak nevezhető vigyor terül el, ahogy karba font kézzel lenéz a lánykára, majd odébb megy és elkezdi, amit már előzőleg is elmeséltünk, hogy elkezdett. Varjú megrázza a fejét a helyén, mintha érezné, hogy hamarosan úgyis el fognak indulni, és nem tudná eldönteni, hogy ennek örül-e vagy sem. A hátas mindenesetre egyre többször pislog Ichaer felé - a lovak elvégre ugyanolyan társas lények, mint általában az emberek. Mikor Wilkina felemlegeti, hogy ünnepelni kéne Vizimában a sikeres feladatot, Luna egy pillanatra elkomorodik. Elfordítja a fejét és a szendvicspakolással törődik pár másodpercig. Úgy érzi, a keze is megremeg egy pillanatra, ha arra gondol, hamarosan eléri a várost és szembesül azzal, ami rá vár. Egy falat kenyér után szólal csak meg. -Vizimába érve majd koccinthatunk egyet, de magamat ismerve fizetés után gondolkodás nélkül el fogok vágtatni a külvárosba. -vallja be, és egy kicsit meg is lepődik, hogy a szavak ilyen könnyen csúsznak ki a száján. Máskor, másokkal nem szokott ennyire bőbeszédű lenni, de ez már tegnap este is rejtély volt a számára, hogy ez a lány miben lehet más, mint akárki. Végül lezárásként olyasmit mond ki, ami még gondolatként sem tudatosult benne, amíg a saját hangján meg nem hallotta azt. -Ha valóban ők vitték magukkal Ruscot, nem akarom, hogy a kelleténél tovább szenvedjen. -Köszönöm. -biccent, mikor átveszi a két főzetet. Egy pillantást vet rájuk, ellenőrizendő, hogy megfelelőek-e, de mivel Wilkina ugyanolyan vaják, talán ugyanannyi tapasztalattal, mint ő, megbízik benne. Valami belül, a szívében azt súgja, megteheti nyugodt lélekkel. A főzetek végül egy kisebb táskában kötnek ki; majd induláskor fogja jobban felszerelni magát, hogy könnyebben elérhető legyen. Idővel a fogadó körül is megindul az élet, ahogy felkelnek a napsugarak és bevilágítják a tájat. Mikor a karavánvezető harsogó hangja is felcsendül, hogy pakolásra és készülődésre hívja fel emberei figyelmét, Luna szíve megpendül a mellkasában. Hamarosan elindulhatnak, talán egy fertályóra, esetleg egy egész.
Jegyzet:Most melóból írtam, szóval extranyugodtan sikíts, ha rossz valami Zene:Egy kis klasszikus téma
Megjegyzésére felkapom fejem. Elsőre nem is igazán értem, mi az amire gondol, majd mikor leesik, vagy mocsok mód félreértettem valamit, kicsit kikerekednek szemeim és kipirul járomcsontom. -Jobb szeretem a kikészített bőröket. - vigyorgom, mint egy önfeledt kölyök. Bőrökről jut eszembe, otthon mindig bőrrel volt fedve az ágyam. Milyen jó, meleg volt azokban az időkben. Feltápászkodva leporolom magam és én is Ichaer-hez lépek, ki már megint felhergelte magát. Lassan elássa melső részét, hátsó lábaival toporog. -Nyugodj meg, hamarosan indulunk, de ne zizegj már! - beszélek hozzá ahogy olykor ellenkezve próbálja kimutatni nem tetszését, hogy még mindig ácsorognia kelljen. Mikor Luna beszél a szendvicse takarásából, bolintva fogadom el a döntését. Ekkor ugrik be valami. Valamit szeretnék megmutatni neki, így abba hagyva az Ichaer-rel való hadakozást körbe kémlelek. -Rendben, de remélem nem bánod, ha még mutatni szeretnék neked valamit. - nézek rá miután biccentettem neki a főzetek átnyújtása után. Ha a nő benne van, int, hogy kövesse, majd felhúzza magát a fogadó tetejére. Talán még pont időben. Ha a másiknak szüksége van segítségre egyértelműen segít. A tetőn állva mutat a kikukucskáló Nap felé. -Tudom... nem nagy vígasz a barátoddal kapcsolatban... de valahányszor meglátod a Nap keltét az nem csak egy szenvedésekkel teli nap eljövetelét hozza. Hanem a reményét! Egy újabb esély, hogy közelebb kerüljetek. Egy újabb nap arra, hogy úgy alakítsátok sorostok fonalait, hogy találkozzatok. - lépek egy kicsit hátrébb, hogy a másik rá láthasson. Noha biztosra veszem nem egyet látott már még hozzá toldom. -A szakmánkban semmi biztosíték sincs, hogy másnap megláthassuk. Így annak kell tudnunk örülnünk ami megadatott. Az esetedben egy újabb nap, hogy a barátod nyomára bukkanhass. - magyarázom amit Kaer falai tanítottak nekem. Bár gyermek fejjel mit sem tudtam az életről. A félős gyereklányból Vörös Farkast neveltek. Ha minden igaz, fentről látjuk a lassan feltűnőket akik elég álmoskásan kezdenek pakolni.
-Nolám, ilyen nagy kényelemre futja odahaza? -a tegnappal ellentétben a megjegyzése ezúttal tisztán hallhatóan inkább vicceskedve, mint szarkasztikusan cseng. Úgy is lehet mondani, ez a Luna és az, amelyik betért a fogadóba, teljesen különbözik. ~Mit tettél velem, te fiú?~ A szendvics takarásában figyeli Wilkina és Ichaer bensőséges kapcsolatát. Kissé úgy érzi magát, mint egy kukkoló, de szó szerint nincs ereje félrefordítani a fejét. Ő maga se tudná utólag felidézni, merre kavarogtak el a gondolatai ekkor; talán félig még mindig aludt egy kicsikét, és Wii felé intézett szavai ébresztik fel legfőképpen. Bedobja a szájába a szendvics utolsó falatját, majd feláll és lesöpörve magáról a morzsákat a lány után siet. Meglepődik, mikor Wii a tető felé veszi útját, majd elkuncogja magát és határozott mozdulatokkal követi. Erősen ragadja meg a legkisebb kiálló gerendát is, hogy felhúzza magát, és most lehet igazán látni, hogy van ereje bőven. Úgy simul felfelé, akár egy fára mászó macska. -Ez reggeli tornának is megteszi. Nincs is jobb ébresztő egy jó kis testmozgásnál. -mosolyog, mikor felé Wii mellé a tetőre és kezeit összecsapva, dörgölve mellé áll. -Mit szerettél volna mutatni? Majd a horizont felé fordulva hallgatja a lány monológját. Tanítását. Tanácsát. Reményét. Ahogy Luna felfogja és tudatába vési a szavak értelmét, arany szemeit le sem véve a természet mindennapi csodájáról. Szinte szobormerevvé válik, szája kissé nyitva, fehér selyemhajával apró kis széllökések játszanak. Nyakában megfeszülnek az izmok, ahogy mintha vissza akarna fojtani valamit, végül sikertelenül. A nap, ahogy szép lassan felkel, Luna kuncogni kezd, majd tényleg elneveti magát, mosolyogva. Egyik karjával félig átöleli Wiit és magához húzza, az oldalához, mintha vele együtt akarná nézni a horizontot. -Tényleg nagyon jól megértenétek egymást. Ő mindig pont ilyeneket szokott mondani nekem. -nem törli le azt az egy-két könnycseppet, amit végül hagyott kibukkanni a szeme sarkából. Hagyja őket, had folyjanak végig az orcáján. -Pont ezért biztos vagyok benne, hogy ő is így gondolja. Köszönöm, Wii. Nagyon köszönöm. Luna hosszú idő óta most érzi először, hogy van élet ebben a világban. Félreteszi végre saját maga átkozását, amiért erre nem jött rá még akkor, mikor mellette volt Rusco, de ahogy a nap kel fel épp a láthatáron, úgy nő benne is a remény és az érzés, hogy nem örökre váltak el.
Jegyzet:Most melóból írtam, szóval extranyugodtan sikíts, ha rossz valami Zene:Egy kis klasszikus téma
Vállat vonva emelem fel karjaimat. -Odahaza kölyökként begyüjtögettem a prémeket, hogy ne fázak. - vigyorgom, mentve magam, de nem tehetek róla. Nem egy kellemes emlék lebegett lelki szemeim előtt mit medvém okozott nekem. Ilyen ez, ha fűt a szerelem. Ejj... ejj kölyök! Dolog van! Viszont örülök, hogy a hangja őszinte. Nagyobb örömöm akkor lesz, mikor követ a tetőre. Míg ő a griffek kecses és erős mozdulataival jut fel, én valami furcs farkas módjára. Melyik farkas mászik tetőket? Sziklákat csak-csak, de azt ugrálva teszi. -Igazad van, ez engem is megélinkített! - vigyorgom rá majd monológomba kezdek. Amikor végzek hagyom ülepedni benne egy keveset, hogy folytathassam majd. Viszont a kiváltott reakciójára nem számítottam. Kuncogása, majd kacaja meglep, majd mikor átkarolva magához von, én is átkarolom, hogy ne billenjünk le a tetőről. -Hálás lehetsz, ha valóban ilyen. És még valami. - kezdek bele újra miközben ujjammal a griff-re mutatok, mely nyakában feszül. -Sose tagadd meg! Nem tudom hogy keveredhettél vajáknak, de nem véletlen. Legyél büszke griff! Ne akarj macska lenni, ki rugalmas sok értelemben. Ne akarj álnok vipera lenni, vagy dühöngő medve. Mert te egy griff vagy, bontsd ki a szárnyad ha kell, mutasd meg fenséges valódat. - magyarázok majd saját farkas medálomra nézek. Némi gondolkodás után borostyán szemeim Luna-n függesztem. -Ahogy én is farkas vagyok. Hiába szeretnék szárnyalni, sosem fogok. Ellenben mindig a falkám segítségére leszek. A falka tagjai pedig nem csak farkasok. Most is egy tag mellett állok. - kacsintok rá bíztatva őt. Számíthat rám, segíteni fogom, ha szüksége van rám. Ha szüksége van egy farkasra.
Ha Luna tudna gondolatokat olvasni, most egész bizonyára egy újabb mesével jutalmazná a lánykát. Hisz a farkasok, akár tetőről, akár fáról van szó, képesek mászni, ha a szükség nagyon úgy hozza. A Holdsárkány látott már farkast faágon egyensúlyozni, egy pillanatra egymás szemébe néztek, majd a vadállat leugrott és eltűnt a sűrű növényzetben. Néha szükség van arra, hogy új perspektívából nézzük a dolgokat, és ez a reggel pont ezt hozta el az ő számára is. Wii olyan szemszöget mutatott neki, ami eszébe se jutott volna. Kicsit elengedi a lányt, mikor Wilkina szembefordul vele és rámutat a medáljára. Luna kicsit lejjebb hajtja a fejét, ujjai közé csippenti a kerek ékszert, a céhjelet, és a fényben mozgatva veszi szemügyre, mintha igazából még sosem nézte volna meg jobban. Nem is járunk távol ezzel az igazságtól, tény és való. Luna utoljára akkor vetett ilyen szemeket a griffre, mikor megkapta és elindultak mentorával az első kalandjukra. Arra, amelyik végül olyan rosszul végződött és lélekben azóta is ostorozza magát. Elmosolyodik, és most még nem is tudja, Wii ezen szavai később mennyire a ló másik oldalára fogják dobni őt egy darabig. Elengedi a medált és mosolyogva Wiire néz. Majd alig pár pillanat múlva ez a mosoly ravaszkássá válik, kicsit megvillantja fogait, szemeiben pedig huncut fény csillan. -Ki mondta, hogy a farkasok nem szárnyalhatnak? Főleg, ha egy griff mellett állnak. Vagy engem lehet nevezni komolyan sárkánynak is, ha már néha olyan a természetem. -vigyorodik el, karjaival megragadja a lány derekát erősen és a tető széle felé hátrál. -Gyere, repüljünk akkor! Azzal nevetve hátradől. Alaposan kiszámolt mindent, alattuk pont egy vastag, vaskos szalmabálát szemelt ki, amit alig pár perce hányt oda vasvillájával az egyik karavántag, majd elment a szerszámmal más dolog után kutatni. Puhán érkezhetnek, zizegve a szalmában, nevetve, kacagva, mint két süldő kamaszlány, legalábbis ami Lunát illeti. Mikor már lent vannak, elengedi Wiit és karjait széttárva fekszik a szalmában, mély levegőket véve. -Majd segítek kipiszkálni a hajadból. -mosolyog rá, mikor kikászálódnak a bálából. -Gyere, söpörjük ki a nagyját. Az enyémbe pedig legalább ad egy kis színt. Rusco büszke lenne most rá. Nem csak hogy végre beszél, de még viccelődik is.
Jegyzet:Most melóból írtam, szóval extranyugodtan sikíts, ha rossz valami Zene:Egy kis klasszikus téma
Mindennek ülepednie kell egy kicsit. Ahogy ennek is. Főleg, hogy ezt a nézetet nagyon kevesek gondolják értelmesnek. Mi több! A legtöbben bolondnak tartanak e miatt. Egyedi látásmódom miatt pedig másabb elmondani mindent. Például, hogy büszke griff legyen, ne pedig egy céh jelet viselő alak. Hiszen ahogy kezeibe veszi azt sugallja, hogy elég csekély alkalom volt, hogy a griff szemeibe nézzen. A tekintete, hasonló, mint az enyém volt, mikor megkaptam a medált. Azóta sokszor néztem farkas szemet vele és sokszor morogtam rá. Öszinte mosolyára hasonlóan reagálok, majd ravasszá váló mosolyára az enyém is cinkos vigyorba torzúl. A szemeiben huncut lángok táncolnak. Szavára felkacagom. -Magától sosem fog tudni, de egy szóval se mondtam, hogy ne próbálná ki. - törlöm ki szemeimből kacajom könnyeit. Ahogy megragadja a derekam, vállát karolom át, hogy ne veszítsem el egyensúlyom. Vele lépek hátrébb. Bár első dolgom nem a kacaj volt ahogy lerántott, ennek ellenére élveztema zuhanás megrészegítő érzését. Tanult tompítással landolok a kazalban. Amint stabilan voltunk magam is felkacagtam. Mint mikor apával fogócskáztunk a romos falakon. Mint mikor még rendben voltak dolgok. Újra kelet felé tekintek és elgondolkozom. Nekem is helyre kell hoznom dolgokat. -Köszönöm! Majd én is a tiédből. - hasizmomból húzom fel magam ülésbe, vörös loboncom kicsit megrázom. -Rendben. De azért hátasod ne nézzen mozgó bálának. - mosolygom rá miközben leporolom magam kicsit. Ha pedig leállunk a másikat tisztogatni, készségesen segítek neki, ahogy talán ő is nekem. Régen voltam ennyire bolondos gyerek leány. Régen engedhettem ezt meg magamnak.
Jegyzet:Remélem megfelel, ha nem sikíts és rúgdalj javítani! 6odjára csak összehoztam xD Zene: Majd vadászok valamit ^^"
-Varjú csak engem szokott enni. Talán kedveli a hajam illatát. -nyúl fel kezeivel, kicsit beletúrva a fehér loboncba, amiről kisvártatva úgy dönt, ideje mégis teljesen kiengedni. Egy mozdulattal húzza szét a fekete, kissé fénylő szalagot, és a lófarokba kötött haj úgy terül szét körülötte, mint egy menyasszony fátyla. A szalmaszálak nagy része ki is hullik, de Luna jobban törődik inkább Wii loboncának megtisztításával; pont azért, mert a lány már említette, hogy nem szereti a szalmát a hajába. Kicsit mögé fordulva, gyors mozdulatokkal hajtja egyik tincset a másik után, minden oda nem illő sárgás darabot felcsippentve és odébb dobva. Igazából, ha valaki most megnézné őket, és messzi, világlátott ember lenne, nagy eséllyel a déli területek furcsa majmai juthatnak eszébe, ahogy hozzájuk hasonlóan turkálnak egymás bundájában. -Tessék, kész is vagy. -veregeti meg pár perc múlva a lány vállát. -Nem ígérem, hogy kiszedtem az összeset, de így jár az, aki repülni akar. -kuncog ismét. Az arca továbbra is ismeretlen vendégként fogadja a mosolyt, de valamiért mostanra valahányszor ránéz Wiire, egyszerűen nem tudja megállni, hogy ne görbüljön szája sarka felfelé. Végül kimászik teljesen a bálából, végigsimít a fonott hajtincsen, majd fogja kiengedett haját és ismét szoros lófarokba köti a feje tetején. Mintha csak ez adott volna jelet, egy rikkantás üti meg a fülüket. Fiatal fiúcska szalad végig a fogadó udvarán, rájuk néz, majd integetve mutogat nekik valamit, hogy végül ismét visszarohanjon oda, ahonnan jött. -Ahogy látom, a karaván is elkészült közben. -teszi csípőre a kezeit, és Wii felé fordul. -Szedjük össze mi is magunkat. Ideje indulni. Varjú, mintha csak megérezte volna, hogy hamarosan ismét az út porát érezheti patái alatt, hangosan felnyerít és kétszer meglóbálja a fejét, akárha egyetértene gazdájával.
-Lehetséges! - kacagom eltakarva számat illedelmesen. Ichaer szerencsére tudja, hogy nem jár szerencsésen, ha engem akar megenni. Mikor széthúzza a masnit mosolyogva látom, nem csak én élek a hosszú hajjal. Mikor végez a hajammal, én is segítek neki, mégis csak miattam került bele újabb adag. -Köszönöm, így elviselem egy kicsit. - viszonzom mosolyát és figyelem ahogy felköti haját. Kicsit kutatok övtáskáimban ahonnan kihúzok egy szalagot és magam is összefogom, fonott tincseimmel együtt. Miközben épp egy fonott tincsemmel bíbelődöm, rohan felénk a fiú, így inkább hagyom. Majd nyeregben ülve összefogom a hajam. -Igazad van. Gyerünk! - indulok meg Icaher felé, ki már alig bír vérével. Folyamatosan lépked, teli van energiával és csapkod farkával. A nyergelés is hosszabbra sikeredik, mivel össze-vissza lépked. Hevederét meghúzom, majd feltűnik, hogy valami nincs rendben. Nem ebben a lyukban szokott lenni a csatt. Egy éjszaka alatt nem hízik két lyuknyit egy ló. Térdem valamivel nagyobb lendülettel nyomom a hevederhez, mire kifújja a benttartott levegőt és arrébb lépked. -Meg ne próbáld újra! - szidom meg és lépek, hogy behelyezzem a zablát pofájába. Egy kisebb bírkózás után sikerül felszerelnem a nyughatatlan kancát, majd eloldva vezetem a karaván vezetőjéhez és állok meg Luna mellett. Az ipse nem túl szószátyár, így amint a többiek is elkészültek nyeregbe szálva elindulunk.
Luna, már a ló mellett állva, azon kapja magát, hogy kapkod. Nem nagyon észrevehető, de az ujjai, a kezei nem úgy reagálnak, ahogy az agya szeretné. Lemaradnak és ügyetlenül húzzák meg a nyereg szíját, így a nő pár másodpercre megáll és mély levegőt vesz. Igyekszik arra gondolni, hogy Ruscoval minden rendben, és nincs semmi baja. Ha erre gondol, nagyon sokszor, akkor így is fog történni. Az a lány a virágmezőn nagyon-nagyon régen tanította meg erre. Végül a kezei és az elméje szinkronba kerülnek, így gyakorlott és kellően gyors mozdulattal elrendnzi hátasát és szétrámolt holmiját. Mikor a köpeny suhogva a vállára kanyarodik és összehúzza a csatját, kipillant Varjú fara mögül a lányra. -Felfújta magát? -nevet fel. -Ha nem akar jönni, Varjún elférünk. De Ichaer, ha rám hallgatsz jössz. Jó lesz. Varjú, mintha csak beleegyezően bólogatna, meglóbálja fejét le-föl, majd nyugton marad, ahogy Luna egy gyors mozdulattal a hátára pattan. Mire mindezzel végeztek, az első szekerek már elindultak, és a felügyelők terelgetik a többieket, hogy a hátsó taktus is mihamarabb elindulhasson. Rikkantások, káromkodások és még némi éneklés is vegyül a fogadó körülötti levegőbe. Luna előrébb lépdel a lovával, tekintetét végigjáratja a szekereken és az embereken, igyekszik megjegyezni az arcok jellegzetességeit, megfigyelni a karaván fő vonásait és megjegyezni a számokat. Ha már az őrzésre lett felbérelve, akkor igyekszik is a feladatot minél pontosabban végrehajtani, ámbár reméli, hogy valóban nem keverednek nagyobb zűrbe vagy támadásba az út alatt. Viszont a karavánok mindig is vonzották a banditák figyelmét, így Lunának és Wilkinának is résen kell lennie. -Wii. -szólítja meg a lányt, mikor ő is felkészült és mellé lépett. -Szeretnéd te védeni a hátukat, vagy legyen az én reszortom?
Jegyzet:Van egy lótulajdonos ismerősöm, az ő kancája is rendszeresen felfújja magát, nehogy rendesen ráadhassák a nyerget Zene:Egy kis klasszikus téma
Mivel Icaher nem hagyja magát egykönnyen felszerelni, megforgatom borostyán szemeimet és fújok egy mérgeset. -Fel a kis... Te Kelpie leszármazott igásló! - helyeselek Luna-nak egy kicsit felé tekintve, mire Ichaer rálép a lábamra. Lepettségem okán vágok oldalába és lököm le magamról, mire négy lábával kezd toporogni. -Szerintem veled tartok, viszont te ne duzzogj! Haladjunk! - mérgelődöm a feszített kancával. Gyakran úgy érzem, hogy ő ilyenkor egy túlfeszített íjj, ha pedig valaki nem erős kezű fogná kezébe a szárat elszelelne vele. Amint megnyugszik a nyergébe lendülök. -Szerintem megyünk elől ha nem bánod. Ichaer-rel nem tudnék egész idő alatt hadakozni, hogy ne tőrjön előre. - fejtem ki véleményem, majd ha rá bólint minimális jelre indul neki. S jól tudom mekkora és milyen édes mézesmadzag vagyunk a banditák számára. A karaván hosszát viszont jól lefedjük mindenféle nehézség nélkül. Főleg ha sikerül egyben is maradniuk. S egy rövid időre a megszólítás felékanyarodnak gondolataim. A családomon kívűl senki nem hív így, de nem bánom hogy így tett. Pár kellemes emléket hozott fel egy fakó bőrű, kökörcsinsárga szemű férfiról, kinek az életem köszönhetem.
Jegyzet:Remélem megfelel, ha nem sikíts és rúgdalj javítani! A színnév apa ötlete! Zene: Majd vadászok valamit ^^"
-Nyugodtan. Bevallom, én meg jobb szeretek ilyenkor hátul lenni. Hátvédet könnyebb vinni, mert belát mindent az ember, míg ha elől halad, nem csak előre, de hátra is figyelnie kell. Ha bagolyhuhogást hallasz, az valószínűleg én vagyok és történés van. -Luna leveszi a kesztyűit, két kezét egymásra téve kis oválist formál, majd belefúj egy kis résbe. Az így keletkezett hang kísértetiesen hasonlít a baglyok éjszakai huhogására, akik nappal egyébként is ritkán szoktak felszólalni. Majd büszke mosollyal leereszti a kezét és gyakorlott mozdulattal visszaveszi kesztyűit. -Viszont akkor sipirc. Az eleje már elindult.
Mikor Wilkina és Ichaer eltávolodott tőlük a karaván eleje felé, Luna megvárta, amíg a hátulja is elindul és csak akkor veregette meg Varjú sötétszürke nyakát. -Induljunk mi is. Most nem foglak hajtani, ne aggódj. A ló csak horkantott egyet, mintha örülne a megnyugtatásnak, majd az enyhe lábrándítást érezve lépésben megindult az utolsó szekér mögött. A karaván nem a leghosszabbak egyike, könnyen felismeri Wilkina vörös haját a menet élén, és az út kezdeti szakaszában még azt is megengedi magának, hogy kicsit elkalandozzanak a gondolatai. Emlékképeket elevenít fel és dédelget kicsit, fülében hallja Rusco csendülő nevetését, ahogy végeláthatatlanul szövegel minden tábortűz mellett, aminél letelepedtek valaha is. Mindig oda kellett figyelnie, hogy a srác lehetőleg ne szószátyárkodjon mindenféléről, ha társaságba keveredtek; főleg, mikor azzal a különös aguarával találkoztak Dol Blathanna egyik erdejének szélén. Mai napig nem tudja, miért is élték vajon túl azt az estét; különös volt. Mikor már rég maguk mögött hagyták a fogadót és a menet éle beér az első erdőbe, Luna mély levegőt vesz és visszatér a jelenbe. Most már elég távol kerültek mindenhonnan, bármikor számítani lehet akár banditák, akár Mókusok támadására. Bár az utolsó pillanatig is reménykedik egy nyugodt és eseménymentes útban, most elsősorban dolgozik, felbérelve, pénzért, és akármennyire is ziláltak az idegei, nem akarja cserben hagyni a munkaadóját. És Wilkinát sem. Ha ennek a lánynak, ennek az újabb vörös hajú kis csodabogárnak baja esne, örök életre meggyűlölné magát. Ismét.
Jelére biccentek és ajkaimhoz emelem kezeimet, hogy én is megmutathassam a madárkám dalát. A fülemüle áruló hangját imitálva biccentek Luna felé. -Én csak egy áruló dallamát tudom. De ez lesz a jelünk. - majd mindenféle ösztönzés nélkül Ichaer kitáncol velem és nyakára símúlva vágtatunk előre, ahol horkantva lassít, mivel száját húzom immár igen lelkesen. Ichaer a fejét rázza, hátsó lábaira nehezkedve próbál kitőrni, mivel mind a ketten birkózunk. -Még mindig én vagyok a főnök! - morgom majd amikor nem látja a karaván az Axii jelét használva nyugtatom le a gondterhelt pörköltnek valót. A ló furcs amozgásba kezd. Lábait természetellenesen pakolja egymás után mereven. -Ez az kislány. - bíztatom, hogy lépdeljen az első kocsi mellett. Immár béke telepszik ránk, nem kell erőlködnöm, hogy nyergében tartsam magam és egyenesen haladjunk. Gyakran pillantok körbe, gyakran figyelek minden apró neszre. Mint mindig ugrásra készek vagyunk. De amíg nyugodt szakaszon lépdelünk gondolataim Kaerbe visznek, visznek apához és visznek Björnhöz, s pont ugyan ennyire visznek Eskel-hez és Lambert-hez. Mert fontosak nekem és zavar, hogy nem tudok róluk túl sokat. De majd... majd télen újra. Hátha már a medvémmel és apával. S e különös gondolatra gyomrom azonnal ugrott egyet. Mert ezek ketten valaha elférnek majd egymás mellett? Apa valaha engedni fog, vagy örökkön mérges lesz? Megrázom fejem ahogy az erdőbe érünk. Nyugodt utazásra számítok, de félek, hogy nem minden lesz ilyen kellemes, hogy bármin is elmerenghessek. Olykor azért Luna-ra is pillantok, hogy lássam nála minden rendben van e.
Jegyzet:Remélem megfelel, ha nem sikíts és rúgdalj javítani! A színnév apa ötlete! Zene: Majd vadászok valamit ^^"
Mindkettejük sejtése beigazolódni látszik, mikor megtették már az útnak egyharmadát Vizima felé. Luna figyelme ismét hajlamos volt elkalandozni, de valami furcsa, bizsergető érzés minduntalan visszatért a tarkójára, mintha figyelnék. Hátrafordult, de csupán az üres erdőt látta. Legalábbis, a látszólag üres erdőt. Nem szívesen találkozna Mókusokkal. Minden alkalommal, mikor hátrafordult, hallotta, ahogy a kocsisok egymás között sugdolózva tesznek megjegyzéseket a két furcsa nőre. "Miért pont ilyen fehérnép véd minket? Ez megalázó. Ezeknek otthon, a kunyhóban lenne a helyük a kölkeik mellett". Luna csak elfintorodott ezek hallatán, majd két lépéssel lemaradt az utolsó kocsi mögött is. Valami nagyon nem stimmelt.
Várniuk kellett addig, amíg kiérnek az erdőből egy nagyobb, sík terepre. Az út kígyóként kanyargott át a mezőn a következő fenyvesig, és a vajáknő végre meghallotta háta mögött a furcsa, sziszegő hangot. Karmok roppantottak szét egy ágat, egy fa törzse megreccsent. Mikor Luna hátrafordult, hogy megnézze, mivel állnak szemben, miközben levette a kesztyűit, azonnal felismerte az erdőből kilépő lényt. Szájához emelte összetett kezeit és hallatta a bagolyhuhogást egyszer, kétszer, majd elrikkantotta magát. -Előre, szaporán! A villásfarkú, miután lelepleződött, éles hangú kiáltással adott hírt magáról. Kitárta szárnyait, de nem szökkent az égbe, csupán veszélyes farkát lengette ide-oda, mintha csak azt képzelné, eljátszadozhat velük. Luna leugrott Varjú hátáról, kihúzta a lóra erősített tokból az ezüst kardot és rácsapott a hátas fenekére, hogy szaladjon a fejvesztve menekülő kocsisok után. A karavánban kitört a pánik, ám ha a hajtók ügyesek, időben és sebesülés nélkül vonulhatnak biztonságba. A vajáknő meglengette a kardot, hogy szokja a súlyát, arcára határozott, kissé őrült mosoly költözött. -Mi a helyzet, te nagyranőtt csúnyaság? Csak nem eltévedtél? Velünk akarsz kekeckedni? -nyalta meg az ajkát. -Rossz lóra tettél, mert itt nem fogsz jól lakni.
Mint mikor Eskel-lel a régi ávaházba tértünk be, ugyan az a szörnyű intuíció. Ugyan az a kellemetlen érzés, hogy idegeim kétségbeesetten kiálltanak. S közben a karaván tagok is lázadoznak. Hátra tekintek rájuk, macskaszemeimet összehúzva. -Akár el is mehetünk... - hírtelen beállt a csend az én részemnél erről a témáról. Hálátlan dögök, húzom el arcom valami torz fintorra. Meghalloma bagoly huhogást így leugrom Ichaer-ről és a kocsi mögé dobom a szárat. Rohanva indulok hátra, míg kardom kivonom és igyekszem felmérni a terepet. A mellettem elhaladó kocsik miatt némi por megy szemembe és orrromba de nem akadályoz meg, hogy tovább haladjak. Megálva nem messze Luna-tól kitörlöm szememből és elhúzom szám. -Villásfarkú... - sziszegem magam elé. A nagyranőtt gyíkra meredek és igyekszem elkerülni farkának csapásait. Mint valami ruganyos anyag ugrándozom körbe, hogy Luna felmérhessea lényt. Nem vagyok bolond, hogy a farkát próbáljam meg hárítani. De gyors vagyok, hogy megzavarhassam ám sosem feledkezik meg Luna-ról...
A villásfarkú nem támad azonnal, mintha ő is a helyzetet mérné fel. Sziszegve, szárnyait rezegtetve illeg ide-oda, minden mozdulatra odakapva a fejét és egy pillanatra sem tévesztve szem elől a két vajákot. Ha két lépéssel közelebb mennek, a farkát mozdítja meg, jelezve, hogy ő maga is támadásra kész. Wilkina végül elkezd úgy szaladni körülötte, akár egy valódi kölyökfarkas. Közel megy hozzá, majd ügyesen hátraugrik a farok csapása elől. Luna lassan lép oldalra, kimérten, átgondolva minden egyes mozdulatát, a kard pengéjét a föld fölött tartva, amiből bármikor képes egy gyors védekező mozdulatra fordulni. Mikor a villásfarkú teljes figyelme Wilkinára irányul már, aki továbbra is idegesítő bolhaként pattog körülötte, Luna előre tőr és egy gyors csapással megvágja a sárkányfajzat lábát. A villásfarkú felüvölt, farkával rögtön a vajáknő felé üt, laposan a föld felett. Luna pont erre számított és felugrik, majd hátrál, még mielőtt a következő csapás elérhetné. -Most te jössz! -kiált oda Wii-nek, majd mivel a szörny figyelme most már őrá irányul, ő próbálja hasonlóképp elterelni a bestia figyelmét. A villásfarkú lábából patakzik a vér, sántítani kezd, tehát könnyen el tudja veszíteni az egyensúlyát, amíg a földön marad.
Egy lény sem hülye. Mindet élteti a túlélő ösztön, minek teljes mértékben hódol. Nincs az az ösztön, ami ellen állna ennek. Vagy ami ellen szegülne neki. magam is morogva kezdek sebes játékba vele. Ruganyos megtörhetetlennek látszó mozdulatokkal zavarom meg és kényszerítem rá, hogy csak rám figyeljen és megpróbáljon engem leütni a farkával. Luna támadására a lény felüvölt fájdalmasan és elugrom valamivel távolabb. Luna kiáltására bólintok, muszáj a földön tartanom, hogy ne támadhassa meg a karavánt. A hátára ugorva szabdalnám meg szárnya tövénél, hogy ne tudjon a levegőbe emelkedni és a nyakára is próbálok sújtani. De túl kapzsi voltam, utolsó csapásom nem talál célt, ledob magáról és a földhöz szegez. Nem engedem, hogy belém harapjon. -SZAKADJ MEG! - rivallok a lényre és igyekszem féreg mozgást imitálni, hogy ne tudjon belém marni. Módosult szárnyával vállam a földnek nyomja és különs erős fogsorát közelebbről is megcsodálhatom.
Luna fél szemmel figyelte Wilkina akcióját a sárkányfajzat hátán. Jó ötlet volt a bestia szárnyait megtámadni, ámbár ő maga inkább rögtön a nyakra ment volna rá, ha a lény hátára kerül. Mintha csak a gondolataiban olvasott volna, Wii belehasított a bőrbe, de nem elég mélyen, és az állat ledobta magáról, figyelme ismét a farkaslány felé fordult. Luna ciccentett egyet dühében, a kardot hátra lendítette, másik kezét pedig előre vetette, ujjait az egyik Jelre görbítve. -Wii, lapulj a földre! -ordította el magát, majd a lökéshullám végigrobogott a karján, hogy aztán ujjai előtt megtaszítsa a levegőt. A villásfarkú felsivított és előre dőlt az Aard hatására, egyenesen a földre, nem messze Wilkinától. Karmai így elengedték a farkasvajákot és sérült szárnyaival esetlenül kaparva a földet próbált ismét talpra kecmeregni. Pár másodpercbe beletelt a dolog, ami pont elég volt ahhoz, hogy Luna elszaladjon Wii mellett és egy gyors mozdulattal lenyesse a villásfarkú farkát. A sárkányfajzat ismét üvöltött, megrezzentek tőle a közeli fák. -Végezzük ki! -Luna odébb rúgta az immár tehetetlen farkat, odébb sétált pár lépéssel, a vllásfarkú másik oldalára kerülve. A lény most már szinte csak döglődött a földön, bár karmai és agyarai még mindig képesek lehettek megsebezni azt, aki közel kerül. Luna végül megvárta a farkasfajákot, hogy együtt nyeshessék el a nyakát, immár végleg.
Hogy az a megkeseredett három arcú Melitele verte volna tarkón egy anyai pofonnal azt a mágust vagy mifenét ami a világunkra szabadította ezeket a dögöket! Nem hiszem el, hogy ennyire szerencsétlen vagyok és ez az izé még le is dobott magáról. A kardomért próbálok nyúlni, valamint elkerülni, hogy éles fogai az én bőrömbe mélyedjenek. Nem leszek reggeli! Felejtsd el sárkányfajzat! Amint Luna elkiálltotta magát igyekeztem egybeolvadni a porral, fejem pedig elfordítom. Érzem a lény meleg lehelletét az arcomon, s megborzongat a hideg. Az Ard végigsöpör felettem, eltarolva a lényt, így fel ülök, s azonnal fel is állok. -Jövök! - szólok a griffnek és megszaporázva lépteimet a lény másik oldalára állok, szembe Luna-val. Ha ő is kész, vele együtt lendítem a kardot, hogy lesúlytsunk a lényre, megszabadítva kínjaitól -Köszönöm! - fújok egyet és elkezdem eltávolítani a nekem kellő anyagokat, mit majd meg fogok osztani Luna-val. -Menjünk mielőtt Varjú-t és Ichaer-t is eladó sorba szánják. - mosolygom rá és igyekszem egy nem rohanós, de mégis kényelmes gyors séta tempóját diktálni a karavánig. Olykor azért fütyülök, hátha meghallja Ichaer és elénk jön, magával hozva a másik, sokkal nyugodtabb állatot.
Fröccsent a bestia vére, utolsó hangjai elhaltak, tagjai szétestek, izmai elernyedtek. Luna szinte érezte csizmájának talpa alatt, ahogy az eddig élettől duzzadó test élettelenné válik és elsutnyul. A kard pengéje olyan könnyedén siklott át a húson, mint felmelegedett kés a régen köpült vajon. Luna egy mozdulattal lerázta a vér nagyobb részét a kardról, a maradékot pedig egy rongyos kendőbe törölte. Ha véresen tolná vissza a fegyvert a hüvelyébe, könnyedén összeszáradhat és nehezebb lesz kihúznia, mikor legközelebb szüksége lesz rá. -Szép munka. -biccent Wii felé, arcán mosollyal. Olyan mosollyal, amit nagy eséllyel "büszkének" lehet a leginkább nevezni. Végül elfordítja tekintetét a farkasvajákról, kardját visszacsúsztatja pihenni a helyére, és egy sóhajjal igyekszik visszaterelni gondolatait a számára megszokott, ismerős mederbe. Egyetértően bólint a lány felvetésére, és hagyja, hogy ő menjen előre, Luna pedig szótlanul követi, miután ott hagyják a nagyrészt felboncolt villásfarkút az erdei vadak martalékául. Harc közben persze nagy eséllyel jóval rövidebbnek vagy épp ellenkezőleg, hosszabbnak érezheti az ember az eltelt időt, mint ami valójában. A karaván viszont hamar látótávolságba kerül, azon a biztonságos ponton, ahova Luna terelte őket, vagyis nagy eséllyel a lovaknak sem esett még bántódása. Legalábbis Luna igencsak bízik ebben. Főleg, mikor a karaván meglátja őket, egyszerre sóhajtanak fel és fojtják vissza a levegőt. Érezni, hogy hiába örülnek annak, hogy a két, törékenynek látszó lányka levadászta a sárkányfajzatot, ez egyben félelmet is kelt a szívükben. Hisz ha ezek ketten így elbántak a döggel... vajon mire lennének képesek ellenük. Ahogy Luna elhalad mellettük és elkapja Varjú szárát, meg is üti a fülét egy halk, rövidke diskurzus, hogy vajon mi történne, ha a két vaják megőrülne és vérengzeni kezdene. Mert "az ilyeneknél sosem lehet tudni". Luna azon kívül, hogy maagában felmordul kissé, nem szentel a megjegyzésnek több figyelmet. Felpattan Varjú hátára és Wii felé biccent. -Menjünk tovább. Én maradok hátul, ahogy eddig. Úgy tűnik, bevált a taktika.
Már hozzászokhattam volna a lények kimúlásának gyors és ütemes végbemeneteléhez. Hogy tűnik el minden tónus a testből, hogy szűnik meg a keringés és hogy válik üvegessé a tekintet. Ez mind-mind kísér minket, vajákokat, szinte mindig ott van a nyomunkban a halál megkeseredett bűze és jeges érintése. Kardomról lerázom a vért, egy erre szolgáló kendőbe pedig letörlöm ami maradt. -Köszönöm az életem. - visszahelyezem a fegyvert a helyére és egy hálás mosolyt küldök a büszke griff felé. Szótlanul távolítom el az alkímiához szükséges anyagokat, majd Luna-val mögöttem indulunk a szekerek nyomába. Ichaer pedig gyors lépteivel jött elénk. Füleit hátra sunyja és horkant párat. -Nincs semmi baj kislány! - paskolom meg erős nyakát, és sajnálattal látom, hogy a másikat nem sikerült elcsalnia magával. Pedig reménykedtem benne, de úgy tűnik a másikat nem igen lehet kihozni a sodrából. Szerencsénkre a karaván biztos helyre menekült, hála Luna útbaigazításának. Ahogy a karaván meglát minket érezni a kettősséget. A hálát és a félelmet, mely átjárja a jelenlévőket. Nem szeretem e téren az embereket, hiszen csak a pillanatot látják, sosem a hosszútávú hasznot. Szám lefelé görbül, hogy rá kell jöjjek, az emberek sosem fognak változni. De ott lebeg a szemem előtt a három kislány és a molnár. Nem, ez így nem helyes. Magamban marakodva lendülök Ichaer hátára majd nézek végig a jelenlévőkön. -Rendben, de... éjszakára megállunk? - nézek körbe keresve a vezetőt, aki talán már az első kocsival el is haladt. Megrázom vörös üstököm, majd mielőtt Ichaer nagyon megelégelné az egy helyben maradást Luna-hoz szólok. -Ha bárhol megállunk itatni vagy ilyesmi odaadom a felét. - biccentek táskám felé, majd egy kicsit megnógatva a fekete kancát táncolva tőr előre. A szekér mellett haladva Ichaer leengedve nyakát az utat szagolja, míg én a körülöttünk elterülő erdőt tanulmányozom. Nem látok csapásokat, miket a tündék hagytak volna. Hiába "állítják" vissza a füvet, az akkor is nyomot hagy. Mást pedig rettegésben tarthatott ez a sárkány fajzat, egy darabig, amíg a területe tart nyugtunk lehet. Vagy nem ha többen feleltek ezért a területért.
Egy aprócska félmosoly kúszik fel a nő arcára, majd biccent. Az út szélén állva várja meg, amíg Wilkina vezetésével a karaván előrébb lendül, Varjú türelmesen lejjebb ereszti a fejét addig is, fogaival feltépve az előtte levő fűcsomókat. Luna tekintete lustán végigjár a karaván szekerein, letakart ponyváin, állatain és emberein, mostanra már el is feledve, ami alig pár perce történt, míg az utazók inkább egytől egyig lesütik a szemüket vagy arcukba húzzák kalapjuk szélét, nehogy akár véletlenül is a vajákra pillantsanak. Megszokta már ezt a hozzáállást, megszokta már ezt az életet. Kifújja a levegőt, szemeit félig lehunyva, ahogy valahol mélyen a lelkében felcsendül egy halk, távoli kacaj. "Én hiszem, hogy egy nap minden jobb lesz." Majd a kacaj elhal, és a zöldszemű ifjú kissé megtört tekintete villan rá a sötétségből, orrát megcsapja az eloltott gyertya vékony füstjének szaga, zizzen a szalma, ahogy mozdulnak rajta. "Magatok alatt vágjátok a fát." A karaván vége is elballag mellette, Luna pedig apró nyelvcsettintéssel jelzi a lónak, hogy ideje nekik is elindulni. Varjú komótos, ráérős léptekkel fordul az utolsó szekér felé, patái szinte fel sem verik az út porát. Ballagnak, csendesen, az erdő zajait hallgatva
Estére a karavánvezető elrendelte a pihenőt és a táborhely építését, már messze az erdőtől, a Pontar folyója mentén egy városka szélén. Mindazok, akik inkább spórolni szerettek volna, vagy vigyázni a rakományukra, a szabad ég alatt, a város határában verték fel tanyájukat, a tehetősebbek és kényesebbek pedig szinte azonmód felkeresték a legközelebbi fogadót vagy kocsmát, ahol megszállhatnak. Luna elnézte a város szürke kőfalát, majd leszállt Varjú hátáról és odébb vezette, a vízhez közelebb egy itatóhoz, hogy a ló megpihenhessen, amíg leveszi róla nehéz terheit. Nem állt szándékában belépni a városba, viszont a nyereg mögött elmosolyodott. Ha már a Pontar golyójánál járnak, következő napra elérik Vizimát. A karaván tényleg sietősen haladt, de lehet, ez pont Ichaernek köszönhető. Talán nem is kell sok idő, hogy Wilkinával ismét megtalálják egymást. A két vaják, akik ezúttal egymásra vannak utalva, és Luna furcsa módon azon kapja magát, hogy tulajdonképpen ezt nem is igazán bánja. -Ichaernek bizonyára tetszik a tempó. Egyet tudok vele érteni. Mosolyog, ő maga is elcsodálkozik. Miért? Szemeit kissé összehúzva elfordul, de mindhiába töri a fejét. Wilkina kisugárzása olyannyira erősen emlékezteti valaki másra, hogy attól szinte tótágast vet a szíve. A hajszín... egész biztosan a hajszín lehet az oka, igen. A vörös nem valami gyakori, és eddigi tapasztalatai alapján a vörösek szinte mind életvidám, pozitív személyek. És mint mindenki másé, talán az ő lelke is szomjazik a pozitivitás iránt.
Kezdőlap
Északi Királyságok
Nilfgaard
Skellige
Scoia'tael
Vajákok
Varázslók
Szörnyek
Tiszavirág
Arthuriana
