Wilkina & Luna

Luna valóban felpillantott egy pillanatra, tekintete megrebbent, mikor meglátta a lány szemeit. Kicsit jobban felmérte arcát, alkatát, és ha látható, a medalionra is vetett egy pillantást. Az ő grifffej alakúja szem előtt volt; bár nem a köpenyét tartotta össze csatként, de szerette direkt úgy helyezni, hogy annak tűnjön. Akármennyire is meggyűlölte erődjének witchereit, a tény, hogy miattuk válhatott azzá, aki, örökké megmásíthatatlan marad.
-Gyere csak... -válaszolta alig hallhatón, állával a szemben levő székre bökve. Csak magában jegyezte meg, hogy ezek szerint mindig kifogja a vörös hajú akaszkodó egyéneket. Először Rusco, most pedig egy vajáklány. Illetőleg, egy újabb vajáklány. Nagyon sokáig hitte azt magáról, hogy talán ő az egyetlen, amíg meg nem tudta, hogy ez közel sincs így, bár másokkal sosem találkozott, csupán szóbeszédek alapján. Az ezüsthajú vadóc, aki után mindenki vadászik, teljesen hidegen hagyta rövid idő után, mikor nem akadt sehogy a nyomára.
Mikor Wilkina leült, végül úgy döntött, nem lesz (teljesen) tapló. Két ujjal hátrább lökte a csuklyát a fejéről, a fekete anyag lágyan omlott a vállára, valamennyit felfedve hófehér hajából. Volt is, aki erre felszisszent, de lehet, hogy csak beképzelte... szerencsére a sör így is megérkezett. Magához húzta a korsót, majd a vajáklány felé intett.
-Mond csak, ha innál valamit. Egyre meghívlak. -közölte szárazan, majd felemelte a korsót és három nagy korttyal ivott is a habzó sörből. Olcsó, pocsék fajta, az, aminél akkor is jobban járna, ha csak vizet kért volna, de tudja jól, a vízzel is mit művelnek a hasonló útszéli fogadókban, ha vaják rendeli.
Rusconak hála egy italra végülis megvendégelhet valakit, akit talán a Sors ráncigált elé.
~Oo, Rusco, hogy a franc essen beléd. Miért voltál te olyan ügyes a pénzünkkel, hogy mindig volt tartalék...?~

Wilkina & Luna

-Ahogy gondolod. -volt a kurta válasz az ital elutasítására, és hangján hallani lehetett azt is, hogy valójában kicsit sem érdekli, a lány iszik-e bármit is a kontójára vagy sem. Ő boldog volt az ócska sörével, az alkohol gyengécske ereje ha csak egy nagyon picit is, de el tudta feledtetni vele háborgó belső harcait. Megnyugvást és békét ígért neki minden egyes csepp, ámbár teljesen nem voltak képesek elhallgattatni a hangokat a fejében. Leinni viszont nem akarta magát a sárga földig, ahhoz túlságosan is sok munkája lesz még a jövőben, ezen kívül nem elég, hogy a részeg nők látványa valami borzalmat keltő, de egy részeg vaják nő látványa már komolyan szánalomra méltó lenne.
-A leghíresebb porfészekből, Kaer Morhenből, igaz? -ezen a ponton egy pillanatra elmosolyodott, bár ez az arckifejezés inkább volt gúnyos és lenéző, mint büszke vagy együttérző. Ennek oka mondjuk bár titok és még magának is próbálja letagadni, viszont annál banálisabb: mindig is úgy gondolta, ha már a Sors vajáknak rendelte, bár úgy alakult volna, hogy inkább Kaer Morhenbe veti, nem pedig a hegyek közé. -Luna Smok, Kaer Serenből, a griffiskolából. -közölte végül egy sóhaj kíséretében, az előbbinél engedékenyebb hangon. Humoros, de olyan, mintha burkoltan... elnézést akart volna kérni az iménti hangnemért.
Lehunyta a szemét egy kicsit, lassan, mélyen szívta be a levegőt. Képtelen volt kiverni a fiút a fejéből, és ismét kissé magát korholta le gondolatban. ~Puhány lettél, Luna, meg akarod harapni mérgedben ezt a kislányt, mint valami veszett kutya, hogy sírva elmeneküljön, de szinte látod magad előtt Rusco bánatos, zöld szemeit, és emiatt nem teszel semmit. Nem ő a róka, hanem te, és megszelídítettek, mint a mesében.~
Végül kinyitotta a szemeit. Mielőtt válaszolt volna, ismét kortyolt a sörből; a fele már el is fogyott ezzel. A korsó alja koppant egy kicsit az asztalon, pontosan ugyanarra a nedves, kör alakú foltra tért vissza. Nem nézett a lányra, mereven az asztallapot bámulta, majd hátradőlt és lehúzta kezeiről a kesztyűket, hogy kicsit félredobja őket. Máris kényelmesebb...
-Eléggé sietek. -felete végül. -Vár egy sürgős munka Vizimában, szóval rohadtul remélem, hogy ez a banda tényleg tempósan fog haladni. -majd ismét elmosolyodott, ezúttal sokat sejtetően, még egy kis kuncogást is hallatott, ahogy a lányra nézett és rákacsintott. -De az első mindig az aktuális munka. Máskülönben üres hassal nem lehet a következőbe se belekezdeni.
Kissé félredöntötte a fejét, akár a hegyekben lakó griffmadarak, ha valami érdekeset vettek észre.
-Sok vaják tanult a ti iskolátokban, talán jóval több, mint az enyémben, egész balladákat szoktam hallgatni főleg az egyikükről. Mégis te vagy talán az első, akivel összefutok, pár hullán kívül, de ők nem voltak valami beszédesek.

Wilkina & Luna

-Haláluk körülményeiről avagy saját életük egy-egy fontosabb pillanatáról valóban sokat mesélnek, de hajdani érzéseikről és gondolataikról már annál kevesebbet. -kissé megemeli a fejét, úgy mosolyog le a lányra. Határozottan tetszik neki. Van valami Wilkina kisugárzásában, amitől Luna akármennyire is nem akar rá figyelni, mégis egyszerűen kénytelen. Egyfajta vonzás, kíváncsiság, még talán irigység is. Vajon azért hatnak rá így a vörös hajú vadócok, mert hajdanán ő is ilyen színű hajjal jött világra? -Fehér, Szürke, Fekete, Idős, Keserű, Hupilila vagy Bugyirózsaszín, egyre megy.
Vagy talán a fiatalsága. Csalóka lehet, az is megeshet, hogy Wilkina még nála is idősebb, az arca mégis valamiért egy kölyköt juttat eszébe. Minduntalan figyelmeztetnie kell magát, hogy egy másik vajákkal néz szembe, nem kellene sem alábecsülnie, sem lenéznie. Ez a lány, legyen fiatal vagy sem, egyedül utazik a jelek szerint, hisz ennyi idő után mentora már csak-csak felbukkant volna. Ez nem egy kölyökfarkas. Ő már bizony egy vadászó falkatag.
~A hovatartozás. Ez a te nagy bajod, Sárkány! Kaer Seren már csak egy rom, ahol nincs senki, csak a sirályok rikoltanak a hullámok felett, míg Kaer Morhenről egyes bárdok olyan ódákat zengenek, hogy irigy vagy rájuk, amiért akadnak vajákok, akiknek tényleg van otthonuk, ellentétben veled.~
Luna hosszan kortyol a sörből, hogy leplezze arra való kísérletét, hogy Rusco hangját kizárja az elméjéből. Mikor a korsó ismét lekerül az asztalra, és kezének egy intésével jelzi a fogadósnak, hogy kér még egy kört, láthatólag már nyugodtabb a kedélyállapota is. Kicsit kuncog, mosolyog az orra alatt, majd hátradől a széken.
-Természetesen a Fehérről hallottam legtöbbet. Jóformán alig akad olyan népesebb fogadó, ahol ne hangzana el róla valami ballada. Néha olyan érzésem van, hogy a Farkasok már-már piedesztálra vannak helyezve. -kicsit lejjebb hajtja a fejét. -Sosem hittem a vakszerencsében, mindennek oka van. Kifejezetten örülök, hogy egy valódi Farkas mellett dolgozhatok. A sok kreatív megnevezés mellett gondolom, te lehetsz a Vörös Farkas, igaz?

Wilkina & Luna

Kifejezetten okos lány, nem sikerült becsapni. Luna ízlésének ugyan talán túl romantikus, ezt már most látja rajta. Egy újabb ékes bizonyítéka annak, hogy van, amiket a Próbák és a kiképzés nem tud kiölni senkiből. A gondolataiban ücsörgő, vörös hajú ifjú szája széles mosolyra húzódik és elégedetten dől hátra, hogy végre még valaki osztozza a véleményét, ráadásul úgy, hogy nem is találkoztak még soha.
-Emlékeztetsz valakire. Ő hasonló dolgokat mond mindig. -Luna talán most először kuncogja el magát igazán, épphogy az orra alatt. Kezét fel is emeli az arca elé, mintha el akarná takarni a száját. Utálja bevallani, de zavarba esik egy pillanatra. Hála a magasságosnak, hogy megérkezik a második sör és van mivel leöblítenie a furcsa érzést, ami kezdett felszaladni a torkán. Máris jobban érzi magát, bár már még inkább olyan érzése van, mintha vizet inna. Ebből nem lesz harmadik kör, fogadós, nem kellett volna játszadoznod a türelmével. Ejnye.
A fejhajtásra hasonlóképp reagál, majd kicsit feljebb emeli a korsót, mintha ezzel akarna jó szerencsét kívánni kettejük leendő közös munkájának, majd ismét leteszi az asztalra. Gondolatai, bár már jópát perce próbálja elterelni őket, minduntalan visszatérnek eredeti problémájára és feladatára, a tekintete ismét kicsit elidőzik a faasztal mintázatán, mielőtt ismét megszólalna.
-Véletlenül nem ismerős neked az a név, hogy 'Raum'? -kérdezi, mikor ismét felpillant a lányra. Nem fűz sok reményt a dologhoz, ez tény és való, de a fejében élő Rusco mégis elégedetten bólint, hogy legalább megpróbálja. -Elvileg egy zsoldoscsapat kapitánya. Idősebb, őszülő, félkopasz figura.

Wilkina & Luna

-Dehogy okozol. Igazából örülök is neki. -az asztalra könyökölt, összefonta kezein az ujjait és úgy nézett tovább a lányra. "Örül neki"... mondott valaha vajon hasonlót is? Talán még előző életében.
Mikor előkerül a Fehér Sirály, Luna is megemeli kérdőn a szemöldökét. Kezeit szétcsúsznak és jobb kezével akaratlanul is előre nyúl, mintha le akarná fedni az üveg száját, de persze van akkora az asztal, hogy ne tudjon elérni odáig, hacsak nem áll fel és fekszik végig a lapon. Ez persze nem történik meg, visszafogja magát, csak kérdő tekintetet vet Wilkinára.
-...Most akarod meginni? -hajtja le kicsit a fejét, talán azért, hogy viszakölcsönözze tekintetének a szigorú élt. Persze, a Fehér Sirályt meg is lehet akár inni, ámbár ő úgy tanulta, jobb az ilyesmire inkább a kerítésszaggatókat választani, lévén a Fehér Sirály az egyik legtisztább alkohol, ami létezhet, jobb különlegesebb alkalmakra tartogatni. Ezért is a furcsa megfogalmazás, majd leereszti kezét és ujjaival ismét inkább a korsót öleli át. -Jobb ezeket inkább ünnepekre tartogatni. Meg kell adni a módját. Legalábbis, szerintem.
Majd ahogy Wilkina megszólal, ahogy olyasmi hangzik el a szájából, amiben nem is reménykedett eredetileg, Luna megdermed, akár a kőszobor. Kerekre nyílt szemekkel néz a lányra, majd előrébb hajol és úgy hallgatja. Minden egyes szavát kincsként húzza magához és rakja bele képzeletének egy kis ládájába, hogy bármikor ismét elővehesse és gyönyörködhessen benne. Szinte látja maga előtt, ahogy Vizima utcáin, a csatornák között rátalál egy kőből épült kis szobára, szinte érti a vér illatát, ahogy levágja a zsoldosok végtagjait. Raum számára pedig külön bánásmóddal kell készülnie. Még talán látni is szeme villanásában az ölni vágyást, majd előre hajol végül, megfogja a lány kezét és olyan közel hajol hozzá, amennyire csak lehet anélkül, hogy a jelenet röhejesnek nézne ki.
-Köszönöm, Wilkina. Már ennyivel is talán egy életet mentesz meg.
Bár a szája nem mosolyog, a szemei igen. Olyasmi gyújt fényt bennük most, ami már nagyon régen nem tette. Remény. Bárki elszámolhat kényelmesen tízig is, mire elengedi a lány kezét és visszaül a székébe, félretolva a maradék sört és világos bőrtáskájából egy aprócska fiolát húz elő. Saját Fehér Sirályainak egyikét. Mosolyogva tartja fel a levegőbe és biccent, ahogy kimondja.
-Egészségedre. Nem iszunk előre a medve bőrére, csupán megmondtam; nem véletlen, hogy találkoztunk. Az adósod vagyok.

Wilkina & Luna

A Sirálynál nincs jobb, legalábbis egy vaják számára. A lány pedig végül kimondja mindazt, ami eddig is ott sejlett valahol a tudata mélyén, csak megpróbálta nem figyelembe venni. Szakmájuk, életútjuk hasonló, és az őket érő fogadtatás sem sokban különbözik, akármerre is járnak. Wilkinának ugyanazokkal, sőt, félve mer belegondolni, hogy talán még rosszabb dolgokkal is szembe kell néznie, mint amikkel ő valaha is. Luna tudja jól, hogy szerencsésnek mondhatja magát, amiért már vajákként mégis lehetett egy rövid időszaka, amit békében és boldogságban tölthetett, egészen a vérfarkasok. Az a farkas viszont felébresztette benne az igazi sárkányt (vagy griffet, ha úgy vesszük), és elindult a megkerülhetetlen úton. Milyen irónikus, hogy a farkasok rendre megtalálják, hogy terelgessék az úton, csak mindig más formában.
-Egész biztos vagyok benne, hogy nem utoljára. -biccent, és ezt komolyan is gondolja. Olykor minden embernek, állatnak vagy másfajúnak is akadhatnak előérzetei - hatodik érzék, szokták hívni egyesek az ilyesmit, és Luna teljesen biztos benne, hogy Wilkinassal nem most először találkozik. Ennek pedig kifejezetten örül; szeretné bemutatni őt Rusconak, ha megtalálta. Jól kijönnének egymással pillanatok alatt.
-Veled tartok. -bólint, miután a Sirály egy kortya jellegzetes erős ízt hagyva maga után végigcsorgott a torkán. A sör maradéka marad az asztalon, pár érme társaságában, majd követi Wilkinát a szabadba.
Amíg a lány a tűzzel foglalatoskodik, megpaskolja Varjú nyakát, a ló a jelek szerint máris jobban érzi magát a kis pihenéstől. Suttogva megnyugtatja, hogy majd csak hajnalban indulnak tovább, és minden utolsó terhétől megszabadítja az állatot. Az ő táskájából elsősorban két palack víz, némi cipó és szalonna kerül elő. Ha már megvendégelik, nem szeretne hálátlannak tűnni, igaz, az utolsó finomságot akkor húzza csak elő széles, ravaszkás mosollyal, mikor már leülnek mindketten a tűzhöz: egy negyed finom, füstölt sajtdarab.
-Ha ezt megkóstolod, garantálom, hogy mind a tíz ujjad megnyalod utána. Különlegesség Toussaintből. -mondja nem kevés büszkeséggel a hangjában.

Wilkina & Luna

-Ha már így felajánlottad, egy szendvicset nem utasítanék vissza. -neveti el magát, úgy igazán, hangja szinte csendül, mindössze egy árnyalatni visszafojtással még benne. A friss kinti levegő mintha szó szerint elfújt volna belőle valamit, vagy csupán úgy döntött, kicsit leveti a maszkját, ki tudja. A lónál emiatt pár másodperccel tovább is elidőzik, ami pont jó alkalmat kínál ahhoz, hogy ügyesen elkaphassa a táskát. Elsőre kérdőn tekint a lányra, de mikor megkapja a felvilágosítást, hogy mi lapul benne, már fel meri nyitni a csatot és kivesz egy darabka sütit.
-Hát, köszönöm. Varjú nevében is. -biccent, és tétovázva odatartja a ló elé a kis sütit. Varjú eleinte csak szagolgatja, majd fürgén felemeli ajkait és fogai közé kapja az ínyencséget, apró horkantással adva gazdája tudtára, hogy igencsak kedvére való az eledel. A mélyszürke kanca jóval nyugodtabb teremtés, mint Ichaer, és sötét tekintetét is úgy veti a másik lóra, mintha azt kérdezné magában, "miben rendben, kicsike?".
-Úgy látom, ízlik neki. -mosolyodik el Luna is, megpaskolja hátasa nyakát, majd Wilkina táskáját visszateszi a lány cuccai közé, mielőtt leülne mellé a tűzhöz. Egy aprócska késsel kanyarít darabokat a sajtból, amiket aztán az esetleg Wilkina által elkészített szendvicsekhez ad, ám az egyik mozdulatnál megáll egy kicsit és a tűzbe bámul.
-Többször kéne megállnom és meglátni az életet. -jegyzi meg, láthatólag szinte csak magának, majd mindenhez hozzáad még egy darabka sajtot. -Egyetértek. Ha sikerül nyulat fognunk, isteni nyúlragut tudok összedobni belőle. -mosolyog a lányra, még talán kacsint is egy kicsikét a tűz fényében. -Ha az ember elég ügyesen bánik a zöldekkel, olyan ízeket lehet elővarázsolni, amiről álmodni se merészel. Csak egy kis bográcsot vagy üstöt kell szerezni.

Wilkina & Luna

-A lovak, a macskák, a kutyák, vagy bármi más állat hasonlóak az emberhez, ha úgy vesszük. -simogatja meg Varjú nyakát. -Mindegyiküknek más-más a személyisége, amit egy pontig lehet formálni, de az után már a természet dönt. Varjú kezes jószág, zokszó nélkül teszi, amit tennie kell, olyan, mint a víz. Ichaernek már a neve is arra utal, hogy tüzes jószág. -ahogy beszél, úgy válik mosolya egyre őszintébbé, mikor Ichaert méri végig, mintha az állatok társasága jobban megérintené, mint bárki másé. Ahogy a lovakkal minden rendben és Luna visszatér a tűzhöz Wilkina mellé, bár eleinte hezitál, de végül a sajtok mellé a szendvicsekbe kerülnek az ő húsdarabkái is, legalábbis részben. Tartalékot mindig tart magánál, és a holnapra is kell gondolnia, bár az eddig kirakott készletet még nem rakja el. Úgy van vele, most az egyszer megengedheti magának valóban, hogy kicsit kiengedje a nadrágszíjat, ahogy mondani szokták.
-Hmm? -pillant rá kérdőn az első falat szendvics után. Ő maga se volt tisztában azzal, hogy gondolatát hangosan is kimondta; talán túl sok ideig volt egyedül, avagy a lova társaságában. Mikor rájön, miről is lehet szó, lenyeli a falatot és köhint egy kicsit, részben zavarában, részben azért, hogy időt nyerjen saját magának is, hogy összeszedje a gondolatait. Végül úgy dönt, nem kertel. Az a fránya srác, akit nem tud kiverni a fejéből, szintén mindig arra bátorította, hogy vegye le a maszkot és bátran mondja ki, amit gondol, legyen az érzelgős, romantikus, vagy épp a legocsmányabb káromkodás, ami csak létezhet.
-Volt nem sokkal ezelőttig egy társam. Egy örökvidám srác, kicsit emlékeztetsz is rá. Ő mondta mindig, hogy az életet meglátni és élvezni kéne, amíg még lehet, hiába élünk több ideig, mint az emberek. Nemrég elvesztettem, most üldözöm a nyomait, és rájöttem, hogy mindig mindenben igaza volt. Vagy legalábbis a legtöbb dologban. -a szendvicsről ujjai közé kapja a sajtdarabot és harap belőle egy szinte morzsányi falatot. -Kedvelnéd őt.
És Wilkinához hasonlóan az ő szája is széles mosolyra mozdul, ahogy cinkosan rápillant, már-már úgy, mintha két jóbarátnő épp a férfiak becses méreteit beszélné ki sűrű kuncogások közepette.
-Ha úgy alakul, a griffmadár elég hatalmas adagokat képes megenni. Akár egy egész lovat is. -kacsint. -És jaj annak, aki megtagadja tőle azt a lovat. Főleg, ha az egy kardos griff. Farkast pedig láttam már karddal a szájában. Valami régi metszeten. Érdekes volt.

Wilkina & Luna

-Eddig is egy morgó lény voltam inkább. -hazudik, ahogy aranysárga szemeivel a tűz táncát nézi. Hisz jól érezte magát gyermekként Kaer Serenben, mikor kacagott, ahogy a férfiak erős karjai levették a tetőről, ahova újra és újra felmászott. Egészen a fojtólidércig jól érezte magát a társaságukban, utána rövidke szünetet követően a falubeli élet eddigi életének csúcspontja volt.
Az élet ilyen. Hegyek és völgyek tarkítják, akárcsak a világot.
-A szomorú időszakokat olykor szakítja meg egy-egy rövidebb örömszünet igazából. -veszi magához az egyik palack vizet és leöblíti az első szendvics utolsó morzsát is. -Azt hiszem, tartozom egy bocsánatkéréssel és egy vallomással. Bocsánat, hogy eleinte olyan ellenségesen fogadtalak. Bevallom, irigy voltam, vagyok. Nem épp jó viszonnyal váltam el az iskolámtól, és mostanra már csak egy rom maradt a helyén, és senkiről nem tudok semmit. Kaer Morhen viszont mintha egy tündérmese volna, megtámadták, szétrombolták, és a falka mégis erősen egybe maradt.
Szinte maga elé tudja képzelni, ahogy egy kuporgó, seszínű griffmadarat méreget egy vöröses bundás, vékonyka kölyökfarkas, és e pillanatban, ha támadna, a farkas kerülne ki győztesen, mert a griff túl lassúnak érzi magát ahhoz, hogy bármivel reagálhasson. "Kiszolgáltatottság". Ha valaha bárkinek is megnyílt esetleg ennyire, mint most, az bizonyára épp talajrészeg állapotainak egyikén - vagy mindegyikén történhetett. Lenyeli most is a késztetést arra, hogy valamilyen alkoholt vadásszon magának; a sör és a Fehér Sirály egyenlőre elég volt, és még mindig nem érzi magát részegnek, ami miatt inkább hálásnak kéne lennie. Egy részeg vajáknőnél kevés szánalomra méltóbb létezik.
-Ám majd eldönti a Sors, hogy s mint lesz. Üzenem a Szürke Farkasnak is, hogy próbálja meg megmászni azt a hegyet felfelé, és ha gondolja, nagyon szívesen koccintok vele egy sörrel. -mosolyodik el és egy nagyot harap a második szendvicsből, amit gyorsan összedobott magának a lelki csapongás során.

Wilkina & Luna

Mindig jó óvatosnak lenni. Ezekre a szavakra egyetértően bólint, de nem szól semmit. Lelki szemei előtt felsejlik a kép, ahogy a kapitány az ajtóban állva szembesítette a jelenlegi helyzettel, válla fölött ragyogott be a reggeli napfény. Ha Luna akkor óvatosabb lett volna, most máshol tartanának. Mennyivel jobb lenne hármasban ülni most itt és úgy beszélgetni. Ellenben, ha társának eltűnése nem történik meg, Luna maszkja talán sosem reped meg és marad a morgós sárkány, mint addig. Minden okkal történik, ismét ennél a pontnál lukad ki.
-Na igen. Kaer Morhen megtámadásáról szerintem a háromnegyed világ tud. Pont ezért is hihetetlen a sorsotok. -fogaival szétharapja a kenyér héját, majd folytatja, egyik ujjával a tűz felé bökve. -Rusco sok történetet hallgatott gyerekkorában, és egyszer mesélt egy madárról. Hirtelen nem is ugrik be, hogy hívták. Az a lényeg, hogy az a madár több száz évig is elél, de mikor már öreg lesz, akkor felgyújtja a fészkét, hamuvá ég benne, aztán abból újjáéled. Tűzmadár, az volt! -csettint egyet, mikor eszébe jut a név.
Nem először tűnik fel neki, hogy Wilkina már többször is említett egy "apát", és bár eleinte úgy gondolta, a híres Vesemir lesz az, most kételkedni kezd. Vajon igazi apjáról van szó, vagy csak a falkabeli egymás kötődés miatt nevezi annak? Mindenesetre még nem kérdez rá. Tisztában van azzal, hoyg a vajákok terméketlenek, pont, akárcsak a varázslónők, de az ő esetükben végülis, akadhatnak ritka kivételek. A vajákok miért ne lehetnének azok?
-Úgy lesz. -bólogat végül és végre Wilkinára néz egy kicsit. -Most mindenképp Ruscot fogom megkeresni. Ő az első. Utána visszafordulunk és elmegyek a hegységbe, hát ha a romoknál találok valami nyomot. Köszönöm.
Maga sem tudja, mit is köszön meg pontosan. Nem tudja meghatározni azt, ami lángolni kezdett benne. Valahogy most, ahogy ezeket a szavakat kimondta, már úgy érzi, van esélye megtalálni a rőt hajú fiút.
-Remélem, reggel korán elindulunk. -kuncog kicsit, félszeg mosollyal, ahogy megette a szendvics utolsó falatját is. Kezeit összedörgölve szórja szét a morzsákat, hogy majd az éjszaka vagy a reggel folyamán valami madár nyugodtan felcsipegethesse őket. -Szedjük szerintem össze, van-e szükség valamit összekotyvasztani, aztán a magam részéről elteszem magam holnapra. Már viszket a talpam, hogy mennék tovább.

Wilkina & Luna

Luna kuncog egy kicsikét, alig hallhatóan, a tűz ropogása is elnyeli a hangot.
-Én egész sok mesét ismerek. Nem anyám által, inkább csak innen-onnan összeszedve. Egyszer volt egy különös esetem is. -mosolyodik el, ujjai közé csippent egy fűszálat és morzsolgatni kezdi. -Ruscoval egy kis falun haladtunk keresztül, és egy pánikba esett házaspár kért tőlünk segítséget, miszerint szörnyek lakják a házukat és legyünk szívesek megoldani a helyzetet. Teljesen azt hittem, hogy valódi szörnyekről lesz szó, de ahogy a házba léptünk... hányan is voltak? Nyolcan. Nyolc különböző korú gyerek, a tipegő csecsemőtől kezdve az épphogy kamaszodó suhancig. És tényleg kis szörnyetegek voltak. -neveti el magát. -Végül azzal sikerült lecsillapítanom őket, hogy leültem velük egy körbe és egyszerűen mesélni kezdtem. Nem volt semmi koncepcióm, csak beszéltem, ami épp eszembe jutott. A kölyköknek tetszett mondjuk.
Luna eldobja a teljesen szétmorzsolt fűszálat, majd megpaskolja a kezeit. Sose hitte volna, hogy az, hogy megáll ennél kis útszéli fogadónál, ennyi sok változást fog okozni nála röpke pár óra alatt. A másnapi feladatot izgatottan várja több szempontból is, és Wilkina jelenléte komolyan elgondolkodtatta. Nem szándékozik továbbra sem a maszkot örökre félredobni, de a lány elérte, meglepően hamar, hogy inkább eldobja. Öt perc alatt többet beszélt már most, mint általában egy hónap alatt szokott. Leszámítva természetesen a rókafiút, de ezt már tudja minden olvasó.
Ahogy felkel a földről és nyújtózik egyet, kicsit arrafelé tekint, amerre Kaer Serent sejti, északnyugat felé. Lesz jóár hónap, talán egy év is, mire eljut a hegyekbe ismét, de ki tudja, talán komolyan megéri arra venni az útját. Talán tényleg értelmetlen dolog rettegni attól, hogy mi várhat ott reá. Ha esetleg a griffek kicsit is hasonlítanak a farkasokhoz, akkor nincs félnivalója. Ha mentora még él és ott vár rá, valószínűleg sikerülne neki bebizonyítania, hogy túltette magát a kezdeti kudarcon, és egy fojtólidérc már nem készteti remegésre. Hogy nem volt értelmetlen, amit tett érte.
-Nem szoktam túlbonyolítani. -von vállat, miközben visszatér a táskához és valamennyire átkutatja. Fél perc múlva viszont átnyújt a lánynak két üveget, egy üreset és egy tiszta alkohollal telit, meg pár marék fecskefüvet. -Egyébként is szerettem volna Fecskét készíteni, mielőtt hosszabb útra indulok. Ennyivel bele tudok szállni, és a többit majd megbeszéljük. Készíts magadnak is, ha szükséged lenne rá. -mosolyog. -A Fecske az, amiről azt szoktuk mondani, sosem lehet elég belőle.