Vernon Roche
 |
Fonetikus kiejtés:
Vörnon Rócs
Becenevek
Becenevek: Vernon Roche, Vernon, Roche, Parancsnok, Szajhák fia
Álnév: Emhyr var Emreis fűszerárus
Életkor
38
Látszólagos kor
38
Csoport/faj
Ember/Militáns
Foglalkozás
Foltest király elit katonai alakulatának az úgynevezett Kékszalagosoknak a parancsnoka.
|
Különleges képességek/faji adottságok
Közkatonaként általános kiképzésben részesült, ám jelentős haditetteit látva Foltest király (felismerve a fiatal katonában rejlő lehetőségeket) felkarolta és színvonalas katonai kiképzést biztosított számára a királyi udvarban. Innen sajátította el Roche a taktikai hadviselés és a kardforgatás komolyabb fortélyait. Ekkor tanult meg írni és olvasni, illetve itt ismerte meg Temeria történelmét is.
Roche nagyszerű kardforgató és ökölvívó. Általában e két képességét kölcsönösen kihasználva kezdi meg a harcot. Először egy jó irányzott ütéssel kibillenti az ellenfelét az egyensúlyából, majd végül a karddal (vagy a tőrrel) adja meg számára a kegyelemdöfést. Zúzófegyverek terén Roche a buzogányt kedveli, amit nehézpáncélos ellenfeleknél vagy terepakadályok leküzdésére szokott használni. Távolsági harcban Roche számszeríjat használ, ám a közelharcban sokkal jobban megállja a helyét, mint az íjászatban. Továbbá Roche ismeri az ostromgépek működési elveit, ezáltal pedig egyaránt tudja hatástalanítani, illetve használni azokat.
Sokan nem tudják, de Roche alapos ismeretekkel rendelkezik az emberi anatómia terén is. Tudja hol vannak az emberi test legsebezhetőbb pontjai, így ezen tudását mind a vallatás, mind a közelharc során egyaránt nagy hasznát veszi. Az elsősegélynyújtást a királyi hadseregben leste el. Eltudja állítani az artériás vérzést és betudja kötni az ápolásra szoruló sebeket. Súlyosabb sérülések vagy törések esetén tudása azonban már nem elég ahhoz, hogy életeket tudjon menteni vele.
Alapfokon érti és beszéli a Nilfgaard és a tünde nyelvet, bár ezen tudása némi csiszolásra szorulna. A két nyelv nyújtotta káromkodásokat azonban nem csak érti, hanem folyékonyan beszéli is.
Jellemrajz
Családja nem lévén Roche számára a legfontosabb szeretett hazája Temeria védelme és Foltest király szolgálata. Uralkodóját mélyen tiszteli és becsüli, mert fiatalkorában a nyomorból mentette ki. Roche közeli kapcsolatban áll Thaler-rel is a Temeriai kémszolgálat fejével. Annak idején rendszeresen üzletelt az orgazdaként tevékenykedő kémmel, amikor az utcán élve lopásból próbált megélni. Jelenleg a kém üzeneteit szokta a királynak kézbesíteni, ha ő azt valamilyen okból nem tudja megtenni.
A szóbeszédekkel ellentétben Roche nem faji érdekekből vadássza a Scoia’tael-t. Faji hovatartozásától függetlenül mindenkit ellenségének tekint, aki ártó szándékkal tör hazájára.
Katonai neveltetéséből fakadóan a harcmezőn Roche egy könyörtelen katona, akit nem tántoríthat meg semmi parancsainak végrehajtásában (legyen szó bármilyen veszélyes vagy erkölcstelen tettről). Kékszalagos katonáinak nagy részét maga választotta ki és képezte ki. Katonái felnéznek rá és hűségen követik utasításait. Katonái között Ves áll hozzá a legközelebb. Őt nevezte ki helyettesévé.
Roche rendszeres feladatai közé tartozik a hazáját fenyegető Scoia’tael csapatok felkutatása és levadászata, valamint a velük közreműködő személyek kihallgatása (jellemzően kínvallatással) és kivégzése. További feladata az államellenes zavargások/összeesküvések felderítése és elfojtása a bűnösök kézrekerítésével. Nagyobb ütközetek esetén Kékszalagosai Foltest király hadseregének nyújtanak segítséget.
Szolgálaton kívül Roche visszafogottabb, mint a harctéren. Idegenekkel óvatos, mert katonai szolgálata alatt meg kellett tanulnia, hogy mindig résen kell lennie. Fontos, hogy Roche a mások iránt mutatott jóságát visszavárja, mert annak idején érzéseit sokan kihasználták. Katonaként inkább ellenségekre tett szert, ezért Roche igazán meg tudja becsülni azokat, akik jóindulattal fordulnak feléje. Barátaihoz olyan hűséges, mint Temeriához. Sosem árulná el őket és ha segítségre szorulnának sosem hagyná cserben őket.
Katonasága alatt Roche rossz szokásokra is szert tett. Ezek közé tartozik az, hogy stresszoldásra/kedvtelésből alkoholt iszik és dohányt pipázik. Másik rossz tulajdonsága az, hogyha beletemetkezik a munkájába, akkor elfelejt törődni magával. Ez nem egyszer az egészsége rovására megy (lesoványodás, kialvatlanság).
Katona léte ellenére Roche nem kedveli a tivornyát. Kissé idősnek érzi már magát hozzá. Szabadidejét inkább hadgyakorlatokat végez vagy olvasással bővíti katonai tudását. Hosszabb pihenő idején Vizima-i palotában a Kékszalagosok külön katonai szárnyában tartózkodik vagy több időt tölt a hozzá közelállókkal (pl. Foltest királlyal vagy Thalerrel). Esetenként szívesen bejárja Temeria városait/falvait.
Megjelenés
Roche nem túl magas termetű, de büszke tartása mintegy megnöveli alakját. Kivált lovon nyúlik meg, s egy fejjel látszik magasabbnak. Arcának vonásai nem finomak, ám dióbarna szemei tele vannak tűzzel és energiával. Roche már távolról is megismerhető a fején hordott chaperon nevezetű fejfedőről, melynek célja az, hogy sötétbarna haja ne lógjon a szemébe szolgálat közben.
Roche életének nagy részét a katonai szolgálat teszi ki, így ruhája elsősorban a védelmét nem pedig a kényelmét szolgálja. Roche munkája gyakran igényel rajtaütést és lopakodást, így nem teheti meg, hogy teljes testpáncélban vonuljon harcolni. A könnyebb mozgás és a korai kimerülés elkerülése érdekében a parancsnok a sodronying (másnéven láncing) viselése mellett döntött. Roche szegecselt hosszú ujjú sodronyinge térdig ér és elsődlegesen a szúrófegyverek és a nyílak ellen védi a harcmezőn.
Sodronyinge fölött fegyverkabátot visel, ami a Kékszalagosok jellegzetes színeiben díszeleg. Fegyverkabátja (angol nevén gambeson) egy több rétegből álló bőr öltözet, ami főleg zúzófegyverek (buzogányok) elleni védelemre szolgál. A fegyverkabátot egy vastag bőröv köti össze, amin Roche a másodlagos fegyvereit (buzogányt és tőrt) visz magával a közelharcra. Az öv másik funkciója az, hogy sodronyinge ne nehezüljön túlságosan a vállára. Vállán átvetve kardot vagy számszeríjat visel. Roche könyökére és lábszárára páncéllemezek vannak szíjazva, amik a végtagjait védik a komolyabb sérülésektől.
Vasláncon egy liliomos medált hord a nyakában, amit akkor kapott Foltest királytól, amikor kinevezte őt a Kékszalagosok élére. Roche számára a medál a sírig tartó hűséget fejezi ki Temeria és Foltest király iránt, így a medált becsület jeleként őrzi magán és csak nagyon ritkán vesz le.
Előtörténet
- Ismétlésképpen újra elmondok mindent, amit eddig erről a Scoia’tael csoportról tudunk. - kezdte beszédét Roche az asztala körül álló katonáit nézve.
- Mint mondtam, azért rendeltek minket Sangor-ba, mert egy tünde testvérpár tartja rettegésben a vidéket. 4 falut gyújtottak fel eddig. A lakosokkal különös kegyetlenséggel végeztek. Férfiakat, nőket, gyerekeket halomra öltek. - mondta Roche, majd ujjával az asztalon heverő körözési plakátokra bökött.
- Ezeket a plakátokat, még Vizimából hoztam el. Megmutattam az életben maradt szemtanúknak, akik ezek alapján azonosítani tudták a támadóknak. Az egyik testvér neve Grathre. A másiké Izanthre. Álnév alatt tevékenykednek és Temeria több táján keresik már őket lopásért és gyilkosságért. Embereik körülbelül harmincan lehetnek, de hogy Iorveth csapatához tartoznak-e azt nem tudjuk. Éppen ezért az egyik célunk elfogni legalább az egyik testvért élve. Hangsúlyozom, hogy élve. Nem érdekel, ha hátratöritek a kezeiket vagy tűpárnát csináltok a hátukból. De bármit tesztek is velük egynek közülük életben kell maradnia, hogy ki tudjam vallatni. Világos voltam? -
Katonái engedelmesen bólogattak.
- A másik célunk ennek a bandának a teljes és végleges felszámolása. Ez viszont nem lesz olyan egyszerű. A jelentések szerint a Scoia’tael banda egy Sangor melletti tölgyerdőben húzta meg magát, ami nem csak jól védhető, de igen sűrű is. Kitűnő hely a Scoia’tael íjászok számára. A másik gond pedig az, hogy már számítanak az érkezésünkre. Éppen ezért más megközelítést kell alkalmaznunk. Több kockázatot kell vállalnunk, de helyzeti előnyük nem fog megállítani minket. Ezek a tündék még fiatalok. Vakmerőek és könnyen elbízzák magukat. S mi pontosan ezt fogjuk kihasználni ellenük. - mondta Roche, majd az asztalon heverő térképre mutatott.
A terv a következő…
*
Éjfélre járt az idő, mire Roche végzett a terv ismertetésével. Katonáit munkára küldte, ő maga pedig a sátrában maradt előkészülni. Mélyen belül némi kétség gyötörte, de kétségeit végül mindig legyőzte a Temeria iránt érzett rendíthetetlen hűsége. Nem volt olyan vakmerő vagy nehéz tett, amit ne tett volna meg érte. Még itt ezen a Melitele háta mögötti helyen is… Roche épp a tervéhez szükséges nyíl hegyét tompította a kezében tartott köszörűkővel, amikor Ves lépett a sátorba.
- Parancsnok! Sikerült összeszednünk az ágakat és fadeszkákat.
- Rendben. Fenn és a többiek, hogy haladnak? – kérdezte Roche.
- Fenn-ék jól haladnak. Hamarosan végeznek. Finch pedig azt üzeni, hogy sikerült elejtenie egy vadkant.
- Értettem Ves. Köszönöm. Menj és szólj Finchnek, hogy hozza ide a vadat! Te pedig segíts tovább Fenn-nek! Napkeltére kész kell legyetek!
- Úgy lesz parancsnok! - mondta tisztelettudóan Ves és csöndesen távozott.
Roche büszkén nézett utána. Örült, hogy van egy katonája, aki a távollétében tud irányítani addig, amíg ő is végez a munka ráeső részével. S magasról tett rá, hogy a királyi seregben rossz szemmel nézték azt, hogy egy nőt tett meg a helyettesévé. Sok hazaáruló férfi példát vehetett volna tőle, ha a haza szolgálatáról lett volna szó. Roche-t nem érdekelte, hogy nadrágot vagy szoknyát hord az, aki szolgálni kívánta Temeriát a Kékszalagosok alakulatában. Ha erős katona volt és szíve Temeriáé volt, akkor nem számított...
Gondolataiból Rochet végül a kinti nesz zökkentette ki. Hallotta, ahogy egy nehéz tárgyat húznak végig a földön. Finch közeledett. Ekkor Roche pillantása az asztalon hagyott bőrkulacsra esett. Habár igencsak kedvelte a jóféle bort, mégsem volt kedve többet inni. Másnapra tiszta fejjel kellett ébrednie, így végül annak tartalmát a földre locsolta. Mielőtt fogadta volna katonáját vetett még egy pillantást az asztalon heverő térképre. Holnap rendet fog tenni szeretett hazájáért…
*
Másnap, amint a nap első sugarai beragyogták a sátrakat Roche és csapata neki vágott az erdőnek. Lopakodva haladtak a dús aljnövényzet között, miközben lépteiket csupán csak a fel-fel csendülő madárcsicsergés törte meg. A tölgyfák ágai nem nyúltak túl magasra, mégis az ősi növények sűrűje miatt nem láthatták, hogy már figyelik őket. Ahogy egyre beljebb haladtak, úgy váltak egyre halkabbá körülöttük az erdő hangjai. A katonák nyugtalanul követték vezetőjük, de tudták, hogy mire számítsanak.
Egyszer csak feszült csönd uralkodott el az erdőn. Elhallgattak a madarak. Roche katonái feszülten kémleltek szét maguk körül. Roche vállai megfeszültek, majd amint meghallotta, amire várt gondolkodás nélkül felkiáltott.
- Feküdj! - S alig, hogy a katonák a földre vetették magukát már el is süvített a fejük fölött a nyílzápor.
- Itt vannak! Mindenki ide! Halál rájuk! Öljétek a dh’oine-t! - üvöltötték szájról szájra Scoia’tael harcosok, miközben újabb nyílakat lőttek ki feléjük.
- Fedezékbe! - kiáltotta Roche és felpattanva katonáival gyorsan behúzódtak a tölgyfák vastag törzsei mögé.
Lehet, hogy a fák fedezéket adtak az íjászoknak, de ezt a fedezéket Roche emberei is ki tudták sajátítani a maguk javára. A Scoia’tael íjászok hiába lőttek. Roche emberei nem mozdultak. Megunva a tétlenséget a tündék előtörtek a fák közül és megindultak a bújkáló katonák felé. Csak az íjászok maradtak hátra fedezni őket, akik a sűrű fák mögött araszolva próbáltak jobb közelségből lőni. A többi tünde éles csatakiáltással rárohant a Kékszalagosokra. Ekkor Silas, Oven és Sheridan számszeríjukkal tüzet nyitottak a közeledő tündékre. Az ellenség első sora holtan rogyott a földre, de a támadás nem fékezte meg a tündék rohamát. Közelharc kezdődött. Roche és emberei minden erejüket egyesítve küzdöttek a támadók ellen. Ám a tündék túlerőben voltak. Roche csapatát pedig bekerítették...
Minden egy pillanat alatt történt. A fák közül egyszer csak elősüvített egy vérfoltos Scoia’tael nyíl. Vér spriccolt szét a levegőben, Roche pedig a szívéhez kapva összerogyott. A nyíl a szíve fölött találta el…
- A parancsnok megsérült! Vissza kell vonulnunk! Gyorsan! - kiáltotta rémülten Ves, mire Oven rögtön Roche mellett termedt és válla alá nyúlva kétségbesetten a visszaút felé kezdte el támogatni a parancsnokot. Ekkor a többi katona azonnal Roche és Oven mögé tömörült, hogy védjék őket a rájuk rohanó tündéktől.
- Visszavonulnak! Gyerünk! Mindenki előre! Innen nem jutnak ki élve! - üvöltötte hirtelen az egyik tünde, kinek arcán egy mély seb húzódott. Roche rögtön felismerte a körözési papírról. Ő volt Grathre. A banda egyik feje.
- Íjásszok utánnam! Zárjuk körül őket! – szólalt meg mögötte testvére Izanthre hangja, aki a harc alatt végig a bátyja sarkában maradt.
A Grathre bandája kivont karddal a kézben rohant a megvert sereg után. Roche ordított a fájdalomtól, ahogy katonája támogatta. Sebéből folytamatosan ömlött a vér. Alig bírt lábon maradni... Nem csoda, ha a Kékszalagos katonáknak csak egy kisebb tisztásig sikerült hátrálniuk. Talpaik alatt keményen kopogott a talaj, ahogy átvágtak a tisztáson. Roche katonái épp csak átértek, amikor a tündék beérték őket.
-Most! - kiáltotta Roche, amint látta, hogy a nyomukban loholó tünde csapat végigtapos a leföldelt fadeszkákon. Roche szavára talpuk alatt egyszer csak megnyílt a föld a tündék pedig tehetetlenül belezuhantak a Kékszalagosok rettegett veremcsapdájába. Ordításuk megrengette az egész erdőt, ahogy a mély gödörbe esve felnyársalták testüket az éles karók.
A mögöttük loholó Izanthre és bandája rémülten hőkölt vissza a verem elől.
-Testvérem! - ordította keservesen, amikor meglátta halott testvérét a gödörben. - Íjászok! Lőjetek már! Szedjétek le őket! –
Szavára újabb nyílak süvítettek el a fák közül, ám ezek már az életben maradt Scoia’tael harcosok testén mentek keresztül, nem pedig a Kékszalagosokon. Izanthre életben maradt tündéi megkövülten meredtek a támadás irányába. A fák közül Scoia’tael nyílak repültek, de ezeket már Finch és társai lőtték ki, akik időközben elfoglalták a Scoia’tael íjászok helyét. Velük szemben pedig a visszatért harckedvű Kékszalagosok rohanták meg az életben maradt tündéket. Fordult a kocka.
Izanthre a vereségét látva elkeseredésében a sérült Roche-ra vetette magát. Ő azonban súlyos sérülése ellenére előrelendült és egy jól irányzott ütéssel a földre teremtette a bosszúszomjas tündét. Az eséstől Scoia’tael vezér kezéből kiesett a kard. A földre kerülve hátrálni kezdett Roche-tól.
- Ez nem lehet… Nem szabadna már élned. Hiszen eltaláltak…
- Azt láttátok, amit látni akartatok. - mondta színtelenül Roche, miközben kihúzta a fegyverkabátjába fúródott tompított hegyű nyílvesszőt.
Mielőtt tünde felfoghatta volna, hogy mit lát a parancsnok már rá is vetette magát és a földnek szegezte. Ilyen közelségben már a tünde orra is érezte az igazságot. Ha pedig lejebb nézett volna, akkor látta volna, hogy a letérdelt Roche kabátja alól kihullt a földre egy szakadt, véres bőrkulacs...
- Disznóvér. - mondta kaján vigyorral a tünde. - Pont olyan, mint a magadfajta dh’oine szaga...
Válaszképpen Roche egy határozott mozdulattal arcon vágta.
- Iorveth csapatához tartoztok? - kérdezte Roche.
A tünde válaszul arcon köpte, mire a parancsnok egy határozott mozdulattal beleállította tőrét a tünde kezébe. Izanthre felordított kínjában, de Roche erősen a tünde álla alá nyúlt. Kényszerítette, hogy a szemébe nézzen.
- Igen?
- Nem… Bloede dh’oine… - nyögte fájdalmában.
Önjelölt koszos banda. – gondolta Roche. Nem ez volt az első eset, hogy egy ilyen brigáddal hozta össze a sors…
- Mi volt a tervetek? Mire volt jó felgyújtani a Sangor-i falvakat? Miért mészároltátok le azt a sok nőt és gyermeket?
- Hah…Na miért? Ti is halomra öltétek a mieinket! – felelte Izanthre.
- Itt én kérdezek! Ki vele!
- A hazámat akarom dh’oine! A bátyám is azt akarta… A hazámat, amit ti elvettetek tőlük!
- Falvak leölésével nem sokra mentetek volna a haza építéssel… - mondta sötéten Roche, majd kiemelve a tőrt a kézből a tünde torkához illesztette azt. - Úgy, hogy ki vele! Mi volt az igazi célotok?
A tünde csak szárazon felnevetett, majd ennyit felelt.
- A bátyám és én mindent megtettünk azért, hogy az emberek komolyan vegyék a szándékunkat. Kezdetben nem öltünk, hanem békésen tüntettünk. Tüntettünk egy hazáért, ami valamikor a miénk volt. Semmi haszna nem volt… - mondta keserűen. – Ti dh’oine-k sosem veszítek komolyan vagy értékelitek az igaz szót. Így végül a testvéremnek egy jobb ötlete támadt. Radikálisabb lépésekhez folyamodtunk… Amint elkezdtük ritkítani a lakosságot, máris minden dh’oine komolyabban vett minket. Egyre több Aen Seidhe csatlakozott hozzánk. Ki tudja…? Ha nem jöttetek volna, talán sikerült volna többet is tennünk egy szabad hazáért…
- Kétlem. Az itteni falvak égetésével és a lakosság terrorizálásával sosem jutottatok volna olyan messzire, hogy igazi kár tegyetek Temeriában. – felelte Roche.
- Mondd mit szeretsz te ezen a hazán? - kérdezte szemtelenül Izanthre. - Egész Temeria csak egy nagy rohadt pöcegödör, mióta az emberek megszállták!
- Ez a pöcegödör pedig az én hazám!
- A hazád, ami sosem volt és sosem lesz a tiéd...!
- Hallgass, mielőtt…! – fenyegetőzött Roche. A türelme már fogytán volt…
- Miért hallgassak? A bátyám nélkül úgyis halott vagyok… - mondta keserűen Izanthre a verem felé tekintve. - De nem bánom a halált...- folytatta visszafordulva Roche-ra nézve. - Mert veled ellentétben én nem egy olyan koszos szajhának a fia voltam, akinek…
- Utoljára mondom…!
- Akinek az ura nem volt több egy koronás disznónál...!
A tünde nem tudta befejezni a mondatot…
*
Délutánra már mind visszatértek a táborba. Kezükben egy zsákkal, amiben a két testvér levágott fejét vitték. Piszkos munka volt megszerezni, de szükségük volt rájuk a győzelmük igazolására.
Roche visszavonult a sátrába és neki állt kimosni a vért a fegyverkabátról. Tudta, hogy igazán, majd csak Vizimába tudja kitisztítani. De addig se akart úgy visszatérni oda, mint akinek szíve szakadt volna meg úton. Levette a kabátot, majd egy dézsányi vízbe áztatta és szappannal kezdte dörzsölni, hogy kijöjjön belőle a vadkan és (a küzdelem során ráfolyt) tünde vér. Miután végzett, kivitte a (nagyjából) tiszta, de igen vizes fegyverkabátot a sátra elé. Kék kabátja nélkül sodronyinge szinte ragyogott a déli napfényben, ahogy a ruhadarabot a napos fűre teregette száradni.
- Nem értem miért nem engedted meg, hogy én lőjek rád. – lépett mellé Ves. - Sokkal jobb íjász vagyok, mint Finch.
- Tudom, hogy jobb vagy. – mondta Roche. - De nem engedhettem meg, hogy idő előtt történjen meg a lövés. Először le kellett szerelni az íjászokat…
- Azt én is megtudtam tenni volna…
- Anélkül, hogy a tündék észrevegyék azt, hogy már nem az ő embereik lőnek a hátuk mögül. Jó katona vagy Ves, de még meg kell tanulnod kivárni a megfelelő pillanatot. Ha az menni fog a legközelebbi alkalommal rád bízom ezt a feladatot.
- Értettem parancsnok. – mondta Ves és sarkon fordulva távozott a komor Roche mellől. Roche látta arcán a csalódottságot, de tudta, hogy ezen hamarosan felül fog kerekedni egy sokkal erősebb érzés. A bizonyítani vágyás, ami a következő küzdelemben meg fogja hozni Ves számára a várva várt sikert…
*
Estére katonái nyársra húzták a Finch által elejtett vadkant, hogy megünnepelhessék a fényes győzelmet. Roche azonban nem volt olyan kedvében, hogy mulasson, ezért Ves-t és Igo-t őrködni küldte (tudta, hogy ők nem fognak lerészegedni), ő maga pedig asztalhoz ült és jelentést kezdett írni az aznapi eseményekről. Ám amikor arra részhez ért, hogy: „A mészárlásért felelős testvéreket nem sikerült élve elfogni.” Megállt a kezében a penna.
Fejében még most is a tünde szavai visszhangzottak, miközben hasztalan győzködte magát arról, hogy a tünde magának kereste a bajt. Először lepócegödörözte a hazáját, ami a mindene volt. Utána leszajházta az anyját. A nőt, aki az ő életben tartása miatt kényszerült árulni a testét, mert az apja otthagyta őket a nyomorban. Az anyja volt az, akit mindennél jobban szeretett, mégis idő előtt elveszített olyan hirtelen, hogy még elbúcsúzni sem tudott tőle... Utoljára pedig ledisznózta azt az embert, aki anyja után a legtöbbet tett érte. Ezekre nem volt bocsánat. Nem hagyhatta, hogy ezen sértések után a tünde életben maradjon…
Ujjai önkéntelenül a nyakában függő medálra fonódtak.
Sokan nem értették miért tisztelte Foltest királyt. Nem értették miért szolgál egy olyan embert, aki önkényesen törvénybe iktatva tehetné, hogy tegyen a közjóra és elszórakozza a pénzét a népe kárára…
Azért tisztelte a királyt, mert ő volt az az ember, aki nem ment el az utcán a félholtra vert teste mellett. Ő volt az, aki új életet adott neki a hadseregben, majd érdemeit látva külön kiképzést biztosított neki az udvarban. Segített rajta annak tudatában is, hogy tudta, hogy Roche azt neki sosem fogja tudni visszafizetni… Mindez hihetetlen volt. Sokkal inkább hangzott gyerekmesének semmint a valóságnak, mégis igaz volt. Roche volt az élő tanú arra, hogy királya igenis törődött a népével, a katonáival és mindenkivel, akit rokonszenvesnek talált. Nem volt szent. Roche ismerte királyának minden jellembeli hibáját, mégsem vetette meg miattuk. Ő sem volt tökéletes ember. Senkisem volt az. S Roche mindennél jobban tisztelte a királyát. A háborúk során, amikor a király megtehette volna, hogy a palotában lógassa a lábát, addig ő (még ha luxusabb és védettebb körülmények között is) köztük aludt a táborban és velük harcolt a csatatéren. S ő kiabálta a katonák között a legjobban, hogy: Előre emberek! Előre Temeriáért! Éljen Temeria…!
Roche kezdetben nem értette. Nem értette miért szereti királya Temeriát. Ő annak idején szolgálta, de nem szerette hazáját. Túl sok fájó emlék kötötte ide. Még az is megfordult a fejében, hogy a kiképzése után külföldi zsoldosnak áll és itthagyja Temeriát. Ám kíváncsisága nem hagyta nyugton, így egy nap vette a bátorságot és megkérdezte uralkodóját, hogy ő miért szereti a hazáját. Kérdése hallatán Foltest király vidám arcáról lehervadt a mosoly. Roche azt hitte, hogy pimaszságáért a király meg fogja korbácsoltatni. Ám ehelyett, csak annyit parancsolt, hogy kövesse őt a kertbe…
*
Foltest király a szökőkútja mellett nyíló liliomok felé vezette Roche-t. Odaérve a király letérdelt virágaihoz, hogy közelebbről is szemügyre vehesse őket.
- Fehér liliomok. Országom jelképei. Még a szüleim ültették ide őket. Mi a véleményed róluk Roche?
- Gyönyörűek felség.
- A Nilfgaardi birodalomban nem teremnek. Redániában és Kaedwenben kihajtanak, de ott nem bontanak olyan szép a szirmot, mint nálunk...
Királya végigsimított a liliomok szirmain, majd így folytatta:
- Az itteni liliomok földjén lehet javítani. Földjüket lehet termékenyebbé tenni, hogy még több virágot hozzanak… De ha idegen földbe teszik van, hogy a virág még a törődés ellenére is elvirágzik, mert nem találja helyét az idegen vidéken. Nem tud alkalmazkodni az új környeztehez, ahova nem köti őt kötelék…
Foltest vetett még egy pillantást virágaira, majd felegyenesedve Roche-hoz fordult:
- Nem minden virág terem meg idegen földben. S még ennél kevesebb virág tud kihajtani idegen földben úgy, ahogy azt az anyaföldjén tenné… Nem akarom, hogy az én liliomjaimnak idegen területeken kelljen küzdeniük a túlélésért azért, mert nem tudok számukra élhetőbb környezetet biztosítani a szülőhazájukban. Temeria földje lehet, hogy gazos, de a gaz között mindig van liliom is, amiben meg lehet találni a szépet… Érted, amit mondani akarok Vernon Roche? Érted mostmár miért köt a szívem Temeriához…?
- Értem felség…
*
Attól a naptól fogva Roche nem tudta tovább megvetni a földet, melyen született. Sok nyomorúság érte itt. Lehet, ha más nemzetnél születik boldogabb élete lett volna… Mégis az élet valamiért őt Temeriához rendelte és itt kapott lehetőséget az új életre. Nem tudott volna szó nélkül tovább állni és zsoldosként egy másik országot szolgálni, aminek szokásait nehezen tudta volna megérteni és elfogadni. S még, ha meg is tudta volna tenni, akkor is szíve mélyén tudta volna, hogy ő nem oda tartozik. Tudta volna, hogy ez az idegen föld az nem az ő hazája, ahol önmaga lehet…
Temeria volt a hazája. Hazája, hol a parasztság izzadsága áztatta a földeket, hol a nemesség a saját zsebére szedte az adót és ahol az arisztokraták a saját javukra folytatták a politikát az államérdek helyett. S mindezek ellenére Roche mégis szerette ezt a földet. Szerette hazáját, mert tudta, hogy tehet érte. Jobbá tudja tenni. Gondoskodhat róla. Meg tudja védeni. Akkor is, ha mindezt véres harcokkal teszi.
A háborún és a harcon nem volt mit szépíteni. Meghalni vérbefagyva a szabad ég alatt nem volt dicsőség, sem kaland. A kínzás, a mészárlás és az erőszak, amivel példát kellett mutatni a lázadóknak nem volt erkölcsös, sem hazafias cselekedet. Ezek áldozatok voltak. Áldozatok, amik mindig kellettek a sikerhez, a célhoz. Áldozat nélkül nem volt eredmény. Áldozat nélkül nem lehetett egy országra békét hozni. Harc nélkül nem lehetett egy országot az elnyomástól megmenteni… Nem lehetett mindenkit megmenteni és nem lehetett minden csatát vér nélkül megkerülni. Ez volt az, amit katonaként legelőször meg kellett tanulnia és ez volt az, amit sokan nem tudtak megérteni és megtenni. Nem mindenki tudott egy magasabb célért küzdeni. Nem mindenki volt képes vérrel szolgálni a hazát. Van, akinek a családja kötötte a kezét. Van, aki érzékeny szívvel élt. Még másokat magasztosabb érdekeket szolgálni rendelt a sors… Roche azonban nem tartozott közéjük. Ő a haza szolgálatára született…
Roche ellengedve láncát visszafordult munkája felé. Közben arra gondolt, hogy ha tehetné újra felesküdne Temeriára. Bármikor. Mert nincs az az érzés, ami felül tudná múlni azt, amit akkor érzett, amikor a parancsnokká avató esküje után a király nyakába akasztotta a liliomos medált, majd a becsület jeleként a karjaiba zárta…
Roche immár nyugodtabb szívvel folytatta tovább a jelentést. Hirtelenharagja miatt ma hibázott, de tettein ez nem változtatott. Megvédte Temeriát egy újabb csapástól… Építsen a többi állam meg a tünde nép magának máshol hazát! Mert átkozott legyen, ha hagyja, hogy az ő hazájára építsék a sajátjukat!
Példareag
Az események után Roche és katonái visszaindultak Vizimába. Hosszú út szinte eseménytelenül zajlott le, ha nem számították a harmadik napon útjukba kerülő banditákat és a tegnap estét, amikor is az alvó tábort ordítás verte föl. A vészhelyzetből végül vaklárma lett. Mint kiderült az éppen a bokrok közt dolgát végző Fenn-re támadó „nagy szőrös fenevad” nem más volt, mint a vele otromba tréfát üző Thirteen vadkan bőrben. Roche talán még humorosnak találta volna az esetet, ha nem éppen hajnali óráit zavarta volna meg. Így végül egy kiadós dorgálás után a csapat még abban az órában tábort bontott és folytatta tovább útját Temeria fővárosa felé lóháton. A korai kelésnek hála azonban már késő délutánra város kapuihoz értek.
A fegyveres katonákat meglátva a kapunnál várakozó őrök egy pillanatra megtorpantak, de felismerve rajtuk a sereg jellegzetes színeit végül szó nélkül átengedték őket a kapun. Roche és emberei a palota felé vették az irányt. Lovaik patái alatt keményen kopogott a száraz kavicsos földút. Roche kelletlenül állapította meg, hogy nem esett eső, mióta kitették a lábukat a városból. A városi lakosságnak ez nem számított, de a parancsnok tudta, hogy a szárazság nem sok jót ígér a város körüli földeknek. Ezt leszámítva a város ugyanolyan volt, ahogy távozásuk előtt.
A vásártéren átvágva már egyre több polgár fordult meg utánuk, ahogy végig ügettek az utcákon. Még Temeria kisebb településein névtelenül járhatták az utcákat, addig Vizimában a Kékszalagosokat nem csak a szóbeszédből, hanem látásból is jól ismerték. Ha nem titokba távoztak a városból, akkor az utcákon járva lehetetlen volt nem észrevenni őket a sok városi lézengő közt.
Sok polgár tért ki rémülten az útjukból, ahogy meglátták közeledtüket. Főleg az aggódó anyák intették arrébb gyermekeiket a tőlük pár méterre lovagló katonáktól. A Kékszalagosakat egész Temeriában félték és gyűlölték. S nem csak a másfajúak, de emberek is. A király kutyáinak tartották őket, akikre csak akkor volt szükség, ha a piszkos munkát kellett elvégezni. Nem jártak volna messze az igazságtól, ha Roche és katonái mindezt csak önös érdekekből nem pedig a hazafiasságból tették volna. Roche undorott attól, hogy ebben az országban a hazaszeretetet talpnyalásnak tekintették, akkor is, ha ő ennek a talpnyalásnak inkább csak a személyét érintő kárát, semmint a hasznát látta.
De a lakosság megvetése néma volt. Mert Roche szigorú pillantása, tiszteletet parancsoló tartása mellett még a módosabb lakosság is kétszer meggondolta, hogy belekössön-e a királyi különleges alakulat legelitebb katonáiba. Látva, hogy a palota felé tartanak, Roche hallotta, ahogy egyre többen súgnak össze a hátuk mögött és mutatnak feléje. Nem érdekelte. Akkor is így összesúgtak mögötte, amikor Foltest király mellett volt, mert ő maga mellett marasztalta.
Ha Temeria népe nem ismerte volna Foltest vakmerőségét, akkor azt hitték volna, hogy a király testőrként tartja maga mellett a mogorva parancsnokát. Az igazság ennél jóval több volt. Foltest szerette maga mellett tudni azokat, akikben feltétlenül megbízott. S ez alól Roche sem volt kivétel. Nem számít milyen alkalomról volt szó. A pár perces délutáni megbeszélésektől, a komolyabb palotai ünnepségekig Roche mindenhova hivatalos volt a király akaratából. Feltéve, ha nem kellett katonai szolgálatot teljesítenie. Roche talán csak az ünnepségeket utálta a királlyal tölteni. Katonaként túlságosan kirívott a díszesen öltözött, gondtalan pimasszsággal a király kincsestárára ünneplő nemességtől, mégsem mondott ellen soha királyának. Kötelessége volt szolgálnia királyát és vele együtt Temeriát…
Út közben Roche vetett egy óvatos pillantást Thaler „üzlete” felé. Thaler-hez kezdetben csak szükségből járt. Az orgazdaként ténykedő kémnek el tudta adni azokat a lopott holmikat, amiket másoknak nem tudott eladni az utcán élve. Ám Foltest udvarába kerülve megismerte Thaler igazi kilétét és azóta jobb kapcsolatba kerültek. Kedvtelésből is eljárt hozzá. Nem csak akkor, ha államérdek miatt kellett felkeresnie. Thaler-nek a kémhálózat fejeként nem mindig volt lehetősége arra, hogy titokban Foltest elé járuljon, így ilyenkor Roche közvetítette üzenetét az uralkodónak a legfrissebb eseményekről és hírekről. Kíváncsi lett volna Vizimába visszatérve, hogy mi van a kémmel. De most nem volt lehetősége arra, hogy diszkréten meglátogassa.
Roche gondolatait végül az szakította félbe, hogy az királyi udvar kapui elé érve az őrök már megállították őket.
- Ki vagy? S mi dolgod a királynál?
- Vernon Roche vagyok. A Kékszalagosok vezetője. Csapatommal visszatértünk jelentést tenni a királynak. Nyissátok kaput! - felelte rutinosan.
Határozott hangjára az őrök megnyitották előttük a kaput a királyi udvarra. Roche ismerte a két kapuőrt. Csak előírásból állították meg őket. Roche előre küldte katonáit, még ő maga a hatalmi elit és a közembereket elválasztó kapu előtt még egy pillanatra megtorpant. Hátranézett és látta, hogy borkulja lassan sötétségbe Vizima városát az éjszaka, melynek lakosai lassan nyugovóra térnek. A civilek nem tudták, hogy Roche és emberei mennyi vért ontottak azért, hogy ma éjjel is békésen tudjanak aludni... A fásult parancsnok kelletlenül megcsóválta a fejét és gondolataiba mélyedve követte katonáit az udvarra.
Mélyen belül reménykedett abban, hogy talán egyszer eljön egy nap, amikor a nép számára Temeria nem csak egy haza lesz, amire nyugodt szívvel lehet köpni… Hanem egy otthon, amiért érdemes lesz küzdeni…
Kezdőlap
Északi Királyságok
Nilfgaard
Skellige
Scoia'tael
Vajákok
Varázslók
Szörnyek
Tiszavirág
Arthuriana
