Itt olvasható mindenki számára a Kontinens eseményeit befolyásoló szálak összefoglalója.
● Out of time: Yennefer és Geralt magához tér valahol Temeriában, nyomoznak a Tó Úrnőjét követő események után. A tehetséges Corinne Tilly oneiromanta segítségével visszaszerzik megkopott emlékeiket, továbbá tudomást szereznek egy, a Kontinenst elpusztító erejű katasztrófáról.
● Deárme, elaine: Ciri és Braenn újra találkozik a Végzet Kardja óta először, Braenn megtudja, hogy Geralt él.
● Virágnyelven szólva: Francesca Findabair hírét veszi, hogy a Háború Lovasasszonya Kaedwen felé lovagol, és mivel halottnak hiszi a kolleganőjét, feltartóztatja útjában. Mivel a hír igaznak bizonyul, és valóban Vengerbergi Yennefer áll előtte, meghívja magához egy hosszú és velős beszélgetésre. Yennefer még nem tudja, hogy Francesca bizalmasan kezeli-e a visszatértét, avagy rögvest értesíti-e Filippa Eilhart-ot. Beszélgetésükből kiderül, hogy a Kontinenst a Farkasförgeteg pusztítása fenyegetheti.
● Egy házban az ellenséggel: Valdemar meghívja magához Yennefert, hogy Ciri és Geralt sorsáról tárgyalhasson vele. Yennefer tudomást szerez róla, hogy idő- és térközi utazásai egyikén potenciálisan Ciri magával hozott egy nem evilági pandemikus fertőzést, mely az egész Kontinens lakosságát megtizedelheti.
Temeria
● Troubadour! Sing of our valor!: Foltest visszautasíthatatlan ajánlatot tesz Kökörcsinnek, melynek értelmében kémkednie kell Redaniában.
● Temeria, f*ck yeah!: Meve, Lyria és Rívia királynője meglátogatja távoli kuzinját Temeriában, hogy átbeszélhessék, ami a Cintrai Béke óta történt velük.
Lyria és Rívia
● Alakoskodás: Karméle la Valette felszámolja a háború után megerősödött lyriai alvilágot.
● Aprócska szolgálat: Esthyllo, az eltévedt hős pixie hírét veszi, hogy merényletet terveznek Lyria és Rívia királynője ellen, ez pedig arra sarkallja, hogy beleszóljon az események folyásába, megakadályozva egy újabb tragédiát.
● Háborúzzanak mások...: Őfelsége Meve titkos audienciát kér semleges területen Dol Blathanna hercegnőjétől, Francesca Findabair-tól, hogy közös nevezőre jussanak az ősi fajok és az emberek közti békétlenkedés ügyében.
Nilfgaard
● Hercegnői etikett: Stella Congreve, Liddertal grófnője Emhyr var Emreis, nilfgaardi császár parancsára szárnyai alá veszi Cürilla hercegnő nevelését és gondviselését. A grófnő anyai érzéseket kezd el táplálni az árva leány iránt.
Hirdetőtábla
Ki van itt?
Jelenleg 2 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 2 vendég
Stella asszony még tegnap kikötötte, hogy ma a lovaglási képességeimen kell csiszolni. Elvégre, még gyöngye kislány voltam, mikor még... mikor még utaztam lovon Valaki előtt. Ennek már... hajh... ezer és egy éve. Nem túl jól emlékszem rá s bizony, jelen helyzetben nem úszom meg, hogy ne kelljen ezt is, mint annyi minden mást, megtanulnom. Vicces lesz. Csúnyán nézek rá, lefogadom, hogy csak azért jön, hogy kinevessen. Mondjuk, valószínűleg lesz rá oka, elvégre... fogalmam sincs, hogyan kell ezt csinálni. nem nagyon van más választásom, amit Stella asszony mond, annak úgyis kell lennie. Így hát reggeli utána lányok barna lovagló nadrágba és csizmába bujtatnak, fehér fodros inggel és barna fűzővel megtámogatva. Meg egy kis brokát mellénykével, miután kontyba fogták szőke tincseim. Róza és Hanga jön velem, inni és ennivalót hoznak magukkal a gyakorlásra, no meg legyezőt. bizonyosan egy idő után ki fogok tikkadni, mint gúnár a napon felejtve. Viszel? Enyhe mosollyal az ajkaimon fordulok hátra, szépen ívelt szemöldököm leheletnyit emelkedik meg. Ott por van és mocsok..meg lócitrom. Egészen biztosan megér ennyit a kinevetésem? Meg hát. ezen meglepődöm egy kicsi, intek Rózának, hogy az égszínkék ruhába bujtatott porcelán másomat ültesse a karjára s így négyen megyünk le Darn Rowan várának udvarára, ahol ha jól értesültem, Jácint fog várni engem. Még jó.. minél kevesebb ember lát bénázni, annál kevesebben nevetnek ki. Engem is számoltál? Te csak maradj csöndben... tudom, hogy te fogsz a legjobban kacagni rajtam. Ugyan egy szem fiú virágomat még nem látom, de a lovászfiú már vezeti ki a hófehér kancát, mit Cintra népétől kaptam ajándékba. Állítólag szelíd teremtés, aztán majd meglátjuk. Remélem fedi a szóbeszéd a valóságot és tényleg úgy van kiképezve, ahogy kell neki. Különben lila leszek a nap végére. Nagyon... Lila... a biztonság kedvéért azért hozattam Hangával kockacukrot és répát is, ha esetleg addiktív eszközökhöz kéne folyamodnom a barátkozás közepette. - Jácint? Jácint! Itt van valahol? Készen állok! Szólongatom finoman, de Róza leint, mondván, ne erőltessem meg harangvirág hangomat, én már szabadkoznék, amikor egy isteneset elordítja magát mellettem a keresett nevét trillázva. Még a fülem is belecseng. Betört a fülem... Még te beszélsz? Te legalább valamivel lejjebb voltál. No de, aggódva nézek a legelő felé, meg aztán a palotába is, igaz 10 perccel érkeztem korábban.
Stella asszony a lelkemre kötötte, hogy a császárnét segítsem lovagló óráin. Első sorban arra gondoltam, hogy legyek ott, támogassam szavakkal vagy segítsek nyeregbe lendülni. Ezt követően ért a váratlanság, hogy nekem kell megtanítanom lovagolni. Hjajj... oda a fejem... amíg reggel a bokréta többi tagja segítette a császárnét, kerestem magamnak egy kényelmesebb öltözéket. Barna nadrágom a csizmám szárába gyűrtem, ingem pedig nadrágomba. Szokásos módon összefogom szőke tincseimet és a nyergesbe megyek a dolgokért amire szükségünk lesz. Nem vagyok híve a lovassági kiképzésnek, így azzal tanítom amivel engem tanítottak. Vállamon patrac, heveder, futószár és venném le az ostort, mikor meghallom a nevem. -Ennyire megcsúsztam volna? - nézek ki az ablakon, mikor szinte az egész birtokot megrázza a nevem kialltása. Az ostor a fejemre esett, így tenyerem oda helyezem, mintha enyhíthetne a hirtelen ért "ütés" fájdalmán. -Az istenit! - felkapom az ostort és sietek oda hozzájuk megnyújtott lépteimmel. -Kellemes Reggelt Felség! - köszöntöm, majd biccentek a lányoknak is köszönés képpen. Mondjuk érdekel, miért van Róza kezében a baba, de ez nem az én dolgom. Ahogy végigmérem a császárnét patracot tartó kezemben intek a világos szürke ló felé. -Készen áll? - ha igent mond vagy jelzi elindulok a lovász fiúhoz és a felszerelt kancához. Átveszem tőle a szárat, köszönetet mondok és egy most pihenőn lévő legelőhöz. A tegnapi nap folyamán néztem ki ezt a helyet. Amíg vezettem békésnek tűnt, remélem így is marad. Amint a karámhoz érünk, azon belül egy fásabb területre, ahol leveteszem a nálam lévő felszereléseket egy fa tövébe. -Engedelmével! - hajolok meg és nézek rá érdeklődve. -Előttem tanították már önt lovagolni? - bátorítón tekintek rá, hiszen nem szégyen ha nem. Ez alapján tudom csak kezdeni a tanítását. Ha válaszol a ló két zabláján átfűzöm a futószárat, majd megtartva leveszem róla a nyerget és a nyeregalátétet. A lányok pihenőhelyétől arrébb vezetem és elengedem, hogy bemelegíthessem és lássam a szelíd állat mozgását, szájának érzékenységét.
Bár nem terveztem árját énekeltetni a virágaimmal, Róza amolyan jó Melitelésen kieresztette a kicsi bársony hangját, a mi fülünk pedig kicsin múlott csak, hogy végleg beszakadjon. Hanga ugyan szóvá is tette rögtön eme szelíd merényletet, ámde míg a lányok vitatkoznak ezen, addigra előkerül az én egyszem fiú virágom is. Szerintem lány. Megütközve pillantok Róza karjában ülő csepp kis másomra. Hogy mi is hagyta el azt a csepp kis szájat? Most meg hallgat... az eszem megáll tőle néha. Nem is foglalkozom vele tovább, képzelt szoknyám szélét csippentem fel és enyhén pukedlizek kis főbiccentéssel. Bazári majom. Megremeg a szám széle és talán orrcimpáim is kijjebb tágulnak a megszokottnál, de nem adom jelét, hogy érdekelne a véleménye. Mert nem is. De. - Szép és derűs reggelt Jácint. Túl korán érkeztünk? Kérdem tőle jólnevelten, hiszen korábban értem ide, minden esély meg van rá, hogy még kellene valamit intéznie. Noha ez első ránézésre nem úgy tűnik, de azért megkérdeztem. - Nos.. amennyire lehet. Ezen a ponton mögöttem Hanga nagy vigyorral a száján meglóbálta a levegőben a zsaroláshoz szükséges répa és cukor mennyiséget. Nem bíztam a véletlenre no... Jó móka lesz. Hogy az a... na mindegy, csak csendben követem őt a feltehetően már előre kinézett helyre. Aggodalmasan nézek körbe, mennyi ember is jár-kel errefelé. Remélem nem sok... borzalmas lenne, ha a lila tomporú császárnéról reppennének fel pletykavarjak. Zavartan kezdem tördelnia kezem a kérdésre. - Túl régen, már alig emlékszem rá. Jobbára másokkal utaztam együtt lovon. Aztán meg jött a mezítláb... a sehogy. De ezt is, mint annyi minden mást, a sírba fogjuk vinni.
Van egy sanda gyanúm, hogy nem akarok Rózácska hangját hallani, ha összekapok vele. Valószínűleg nem letépné a fejem, hanem örök életemre megsüketítené hegyesedő füleim. Kihúzott és egyenes tartással érkezem eléjük és a kellő tisztelettel köszöntöm a császárnét és a bokréta többi tagját. -Nem felség! - hajtom meg fejem, magam elé emelve karom a patraccal. -Összekészítettem mindent, csupán az ostort helyezte át valaki, azt kellett megkeresnem. - magyarázkodom amagam módján. Holott ez az igazság része. -Ne aggodalmaskodjon kegyed. Minden a legnagyobb rendben lesz. - mosolygom rá bátorítón és felkacagok a zsarolás előkészítését. Megköszörülve torkom rendezem vonásaim és igyekszem a feladatomra koncentrálni. a hely amit kinéztem eléggé el van rejtve, mégis könnyen megközelíthető, ha bármi balul sülne el. De nem fog. Minden rendben lesz. Látva zavarát felemelem kezeim. -Semmi baj. Akkor az alapokkal kezdjük. És ne csinálja ezt! Tönkreteszi az ízületeit. - nem akarom azzal riogatni, hogy eldeformálódhatnak a kezei, vagy idősebb korára szinte állandó gyulladásban lesznek. Nem az én tisztem. A ló mozgásával nincs baj, nyugodtnak tűnik. A lábait egyenletesen pakolja, lépése dinamikus, ügetése ütemes, vágtája enyhén mély. Dáma nyereghez szokott állat, jobban terheli a bal oldalát. Ez lehet kicsit problémás lesz, de majd alakul. -Lányok, melegítsetek be a császárnéval! - adom utasításba, majd egy nagy levegő után, mikor átfordítom másik irányba a nemes állatot még feléjük pillantok. Ha azt látom, hogy tétováznak mondok pár gyakorlatot amit futószárazás közben igyekszem bemutatni. Ilyen a lovagló állás mélyítése és a kitörés. Közben magamhoz hívom a szürke patást, majd megpaskolom nyakát. Megtámaszkodva marjában fellendülök hátára és összeszedem a futószárat. Könyököm hajlatában megtartom, majd kezembe veszem a kantárt és teszek vele pár kört minden jármodban. Amikor végzek és a lányok is eléjük léptetem, lecsúszom oldalán és érdeklődve pillantok rájuk. -Jöjjön! - tartok bakot a császárnénak, majd felsegítem a lóra. Megfogom a lábát és odaszorítom az oldalához. -Jól képzett és nyugodt állat. Az elején a tartást és támasztást fogjuk gyakorolni. Kissé balra húz a dáma nyereg miatt, de ne aggódjon, nem befolyásol semmit. - nézek rá, hogy lássam érzelmeit. Fél e vagy izgatott e. Amint ez megvan a pálcát derekához illesztem. -A fejnek, vállnak, deréknek és bokában egy vonalban kell lennie majd. De most szorítsa a combjával és térdével! Ne sajnálja, hiszen ha nem szorítja kellően, leesik róla. - magyarázom, közben figyelem, mennyire fog stabilan ülni. Jobb kezemmel a térdén tartom, míg ballal az állat zablája közelében fogom a szárat és vezetem lépésben.
Az, hogy meg vagyok szeppenve, az nem elég velős kifejezés a helyzet jelenlegi komikumára. Minduntalan lopva nézek jobbra s balra, hogy vajh véletlenül téved-e a kertnek erre a részére valaki, pusztán előre megrendezett kíváncsiságból elkövetett kárörvendő leskelődésre. Ennyire híres úgyse vagy. Másodpercnyi légvétel szünet után valahol igazat kell adnom neki, ahogyan azt is érdemes feltüntetni a lajstromon, hogy a pletykák sem hírnév alapján születnek meg az emberek fejében. Elég hozzá puszta unalom, neadjMelitele rosszindulat. Márpedig nékem az kijár… hajaj, csak ne tudják meg.. csak azt ne… Mondjuk hírhedt az lehetsz… Inkább maradtál volna csendbe…. mindenkinek jobb lett volna úgy. Főleg nekem. Annak mondjuk örülök, hogy a válasz szerint nem jöttem rosszkor, azonban ilyenkor az is elgondolkoztat, hogy tényleg így van, vagy csak nem merik azt mondani, hogy de? Jé, te tudsz gondolkozni? Csitt! Elég volt mára belőled. Egy mukkodat sem akarom a nap további részében hallani. Igyekszem eztán minden figyelmemet egyszem fiú virágom felé terelni, nemcsak illendőségből, hanem mert jó lenne tényleg megtanulni ezt, mert amúgy kötelező, de még csodálatosabb lenne, ha nem lennék eközben szilvalila. Bár ez egy szép szín és Stella asszonynak csodásan áll hamvas bőréhez, a tomporomon valahogy nem adja vissza azt a hatást. És még fáj is. Pedig előszeretettel kínzod magad… Egy pillarezegtetés, mély levegő és erőltetem szegény fejem, hogy Jácintot figyeljem, miközben a virágaim a hátam mögött csivitelnek. Pontosan miről azt nem tudom, de hallom, ahogy pisszegik egymást és halkan kuncognak. Na tessék… még el se kezdtem és már kezdődik… - R-rendben. Ijedek meg szinte azonnal, hogy rám szólnak, és beletelik fél percbe, mire eszembe jut, hogy Stella ezért a viselkedésért igencsak leszidna, és az etikett tankönyvet kellene már másolnom. Valahol örül neki árva lelkem, hogy most nincs itt, hogy szigorú szemeivel görcsöt varázsoljon a pocakomba… valahol viszont… bárcsak itt lenne. Miket nem gondolok, jaj dehogy, csak vicceltem. Nem. Idehívjam? Még mit nem, jaj dehogy. Maradj magadnak. Nem is értem minek hoztam őt magammal. Ott kellett volna hagynom a baldachinos ágyon s mialatt ezen korholom magam önnön magamban, Hanga hangját hallom. - Tessék? Ocsúdok fel a mélázásból, miként körém sereglenek a virágok, mintha csak méhek lennének, és mindegyikük egyszerre kezd el más és más gyakorlatot mondani és mutatni. Mindezt tökéletes szinkronban a többiekkel, tehát egyiknek se értem egy árva mukkját se. Már-már összevesznek, hogy melyikük bevált gyakorlatait csináljam, így segítségkérőn pillantok oldalra Róza válla felett Jácintra. Mivel kisvirágom érzékelte a problémát, elkezdte nekem mutogatni a legegyszerűbb gyakorlatokat és én megkönnyebbült sóhajjal, tapsoltam egyet. - Elég legyen lányok. Mivel ezen marakodtok, azt fogom csinálni, amit ő mond. Nézek itt jelentőségteljesen a fiúra és megpróbálom a tőlem telhető legjobban leutánozni a mozdulatait és bemelegíteni az ízületeimet. Reményeim szerint ez is hozzájárul majd ahhoz, hogy a kedves paci ne gondolja azt, hogy útban vagyok a hátán. Nem vágyom arra, hogy körbeutazzam a kertet alacsonyan vett madártávlatból. Éppencsak a derekamat csavargatom még, mikor is elhangzik a kezdésre utasító szó. Nagyot nyelve lépdelek közelebb, megállva a ló oldalánál és hátrabillenő fejjel nézem végig lentről felfelé. Kéz és lábtörést. Nahát, már majdnem kedves vagy! Csillogó szemeim akkor lohadnak le, burkolódznak matt szkepticizmusba, amikor a vállam fölött hátra nézve látom a hamis fényt megcsillanni kicsiny másom szemében. Mármint szó szerint. Igen, ez rajtam volt. Túl sokat vártam tőle. Megtanulhatnám már… igazán... tényleg. No de no de ez perpillanat nem segít helyzeten. Nézem jobbról is, balról is… kissé szeppenve mutatok a ló hátára. - Így… nyereg nélkül…? Kezdőnek kezdő vagyok, de azért annyit még én is megfigyeltem, hogy azért a paci és az ember között van legalább egy nyereg, meg valami pakrancos pokrócféle. Szóval elég kétkedve nézem a csupasz hátas szép széles… és kényelmetlennek tűnő hátát. Mivel kisvirágom nem tágít, hát a bakot tartó kezébe lépek, és megpróbálok a lehetőségekhez mérten a legelegánsabb módon lóra kapaszkodni. Mondanám, hogy sikerült, de a valóság az, hogy a másik oldalon majdnem túlcsúsztam. Hangának és Jázminnak köszönhető, hogy a csúfos orraesésemből nem lett semmi, csak egy ló hátára kent ál császárné. Egyelőre a kiegyenesedés csak azután következik be, mikor megbizonyosodom róla, hogy már stabil vagyok. Más trükköt is tudsz? A szemem forgatom meg, majd lassan felegyenesedek, és igyekszem úgy szorítani a lábaimat, hogy már-már görcsbe rándul. - Biztos nem fáj neki? Az arcom nagyjából leírhatatlan lehet, mert keveredik rajta jóformán minden. Izgulok, félek, aggódok, rettegek, élvezem, feszült vagyok… és igazából nincs értelme felsorolni mindent. Nagyjából 2-3 perc múlva, de legyen inkább 5, mikorra mondhatjuk azt nagyon finoman, hogy stabilan ülök. Karót nyelt. Most az egyszer… igazat kell adnom neki. Lehet tényleg így nézek ki ebben a pillanatban, ahogy próbálom mindazokat a részeimet egy vonalban tartani, amit Jácint mondott. Így lépkedve még egész tűrhető, remélem ma ez így is marad. A puszta tény ijesztő, hogy nincs mögöttem senki, aki megfogjon, ha csúszik az ülepem.
Vajon a fiatal félelf dobott túl nagyot a császárnén vagy saját lendülete vitte túl? A lényegen akkor sem változtat, hiszen a lányok elég gyorsak voltak, a túloldalt pedig ő segítette meg. -Ne aggódjón e felől! - mosolyodik el bátorítón és kedvesen. -Erős és kedves állat, egy szelíd óriás. Nyugodtan paskolja meg a nyakát. - amíg a nő nem ül biztonságosan a lovon, nem engedi el térdét. Segít beállítani a derekát és a lábait a megfelelő pozícióba. -Érzi, hogy hol ér a lóhoz? - teszi fel az egyértelműnek tűnő kérdést, ám ha belegondol az ember fia, lánya, nem is olyan egyértelmű. Saját lábán mutatja meg, hogy a belsőcomb mely részével kell szorítást gyakorolni az állaton, s hogy a lábszárát hogy feszítse meg, hogy lábai is a megfelelő módon álljanak. Miután megtettek egy nagy kört megállítva a lovat feltekint a Hölgyre, elengedi lábát, de ott tartja kezét, ha bármi történne el tudja kapni. -Most kapaszkodjon meg a sörényébe. Ott a marjánál. - eddig zablát fogó kezét belebújtatja a kantárba és megragadja az állat csigolyáját. A nő kezét is oda segíti. -Szorítsa oda a combját és kezdjen el felállni, majd visszaülni. Ez a mozdulat azért lesz fontos a későbbiekben, mert ilyen módú lovaglás mellett ezzel a mozdulattal tudja követni az ügetést és a vágtát. - térdét a lóra szorítja, majd próbál ütemet diktálni a "fel-le" parancsszavakkal. Próbálja bíztatni és segíteni amennyire csak tudja s mikor látja, hogy a Nő elfáradt megdicséri és most elengedve a lábát bíztatja járásra az állatot. Továbbra is ott van, hogyha bármi baj van, ott van és segít.
Kezdőlap
Északi Királyságok
Nilfgaard
Skellige
Scoia'tael
Vajákok
Varázslók
Szörnyek
Tiszavirág
Arthuriana
️
Stella asszony még tegnap kikötötte, hogy ma a lovaglási képességeimen kell csiszolni. Elvégre, még gyöngye kislány voltam, mikor még... mikor még utaztam lovon Valaki előtt. Ennek már... hajh... ezer és egy éve. Nem túl jól emlékszem rá s bizony, jelen helyzetben nem úszom meg, hogy ne kelljen ezt is, mint annyi minden mást, megtanulnom.
