Cenro & Lucio ️️️️️️️

Nirával elkezdtük a terveket. A szekta egy-két tagjával már megterveztük az első próbát. El is kezdték építeni az oszlopokat, közel a faluhoz. Közel? Hogyne! Az egyik szektatag szobrásznak mondva magát egyenesen a főtérre építteti az oszlopokat, mondván, hogy dicsőségen Melitelének állíttatja. A falubeliek pedig nem visszakoznak. Pénzt kapnak azért, ha segítenek, később pedig mutogathatják az áthaladóknak. Ők látványosságot remélnek belőle.  Azonban hiába épülnek fel az oszlopok, ha nincs, ami megtöltse őket. Ezek a kristályok azonban ritkák. Bizonyos helyeken, bizonyos mértékekkel fordulnak elő. Mindenki ezek után kutakodik. Még én is kimozdultam Talgarból, hogy szerezzek ilyet... és persze azért, hogy közben növeljem a kört, akikre hatok.
A mostani megállóm Oxenfurt. Novigrádot már elhagytam, és Vizima felé tartok. A hegyek valahogy több sikerrel kecsegtetnek, mint a vizek, de hallottam, hogy itt is előfordulhat. Így hát eljöttem errefelé, hogy körbe nézzek. A fogadó, ahol megszálltam, egész hangulatosnak mondható. Nyilván nem egy grófi fogadtatást kaptam, de nem is vártam. Most nem várkapitányként voltam itt, hanem utazóként, hajóskapitányként. Az "álruhám" is ennek felelt meg. Az értékeimre persze ügyeltem, mert a város fénye azért elég mély sötétséget is rejtett.
Egyébként azon kívül, hogy itt alszom, más is a fogadóba vezetett. Itt aztán sok mindenki megfordul, és hátha van egy vállalkozó szellemű bárány, akit rá tudok venni szép szavakkal, vagy szépen csillogó koronával a keresésre. Magamhoz vettem egy korsó italt, leültem egy asztalhoz és körbe néztem a díszes kompánián. Kinézetemmel alig tűnhettem ki, hiszen elég sok errefelé a vándor, a halász, a tengerész, a szerencsevadász, kincsvadász, katona, bárd, színész, satöbbi. A lényeg, hogy voltak nálam szebben, fényesebben öltözködőek, és hangosabban beszélők.
Közben ki is néztem magamnak valakit. Egy tünde nő. Ő se nagyon emelkedik ki az oxenfurti kocsma, vagy is ahogy ők mondják, fogadó alaptagjaitól. És pont ez tetszik benne a legjobban. Ő is a háttérbe olvadva üldögél az asztalnál. Felkelek a saját asztalomtól, és a korsómat fogva oda sétálok a nő asztalához és megállok amellett.
- Szabad? - kérdezem, hogy leülhetek-e. Persze idebent nincs rajtam a csuklyám, hogy még se legyen azért gyanús, vagy sötét. Nyugodtan végig mérhet. Egy kard van még nálam, de azon látszik, hogy szépen karban van tartva. Ruhám kevéssé viseltes, övemen viszont a táskák nehezek, húzza őket lefelé a súly.

Cenro & Lucio ️️️️️️️

Amikor kiszúrok egy érdekes figurát a fogadóban, nem vagyok rest oda menni hozzá és szabad helyet kérdezni. Szerencsémre, - vagy épp szerencsétlenségemre, az később kiderül - a nő nem küld el, hanem megengedi, hogy leüljek. Ezt meg is teszem, kicsit körbe tekintek még a kocsmában, a korsómba igazán aprót kortyolva, majd a nőre nézek és kissé végig mérem. Egy kicsit szakadt, nagyon sovány és porlepte. Úgy néz ki, mint akinek most el kéne egy mankó.
- Egy tálat a menüből! - emelem fel a kezem a fogadósasszony felé, mikor az errefelé jár, hogy szétossza a rendelt sereket. Az asszony bólint és már döcög is maga zsíros, koca testével, hogy hozza, ami kell.
- Úgy néz ki, mint aki fél lábbal a sírban van. Engedje meg, hogy megvendégeljem egy vacsorára. Különben sem bölcs dolog üres asztal mellett, üres kézzel ülni. A fogadós csak kirakná, hogy foglalja a helyet, a kötekedők pedig könnyebben megtalálják. Bort, sert, vagy esetleg vizet kér? - kérdezem.
- Úgy néz ki, mint akinek kéne egy kis anyagi támogatás. Akar-e koronát keresni? És még csak nem is nehezen? - kérdezem, felkészülve arra, hogy igen hamar el lehet utasítva, vagy hajtva.

Cenro & Lucio ️️️️️️️

Bizonytalan, érzem rajta. Nem kell ehhez telepátia, elég csak a hosszas csendet észlelni a válasza előtt. Azonban elfogadja az ételt, mire egy apró mosoly kerül az arcomra és bólintok. Pár pillanat és a kocsmárosné hoz is két tál jól megrakott ételt mindkettőnk elé.
- Vizet hozzon mellé, de frisset! - mondom a nőnek, aki biccent és már indul is újra útjára. Én a sörbe hörpintek, a fehér habot letörlöm a számról, majd a nőre pillantok a válaszára.
- Keresek valamit. Nem egy apróság, de a vidéken könnyen el tud "bújni". Egy kristály. Nem akármilyen: kék és akkora, mint egy csecsemő. - mondom, majd előveszek az egyik kis szütyőmből egy pergament, amelyre fel van rajzolva részletesen és szépen a kristály. Mintha csak egy könyv kitépett illusztrációja lenne.
- Erő van benne. Kell ahhoz, hogy megmenthessem a földem. Általában termékennyé teszi a földet, amibe bele kerül, vagy erősebbé az állatot, amin rajta van. Több szem többet lát. Ha elhoz nekem egy ilyet, 34 korona üti a markát. - bökök a papírra.
- De az fontos, hogy megtartsa magának, mit keres. Ha más is rájön, ön is és a kristály is veszélybe kerül. A gonoszak szeretik ezeket a maguk javára fordítani a közjó helyett. - mondom fintorogva, majd neki állok enni, miután a hölgy is megkapta a vizét.

Cenro & Lucio ️️️️️️️

Megjön az étel, de ő csak ül és néz. Én iszok, majd szintén neki látok az ételnek. Néha rápillantok, de ő csak nézi az ételt.
- Na mi az? - kérdezek rá, két falat között.
- A tündék pillantással emésztenek? - húzok egy jó nagyot a korsóból.
- Egyen, még a végén azt hiszik itt nekem, hogy megfenyegettem vagy valami, amiért nem eszik! - biccentek a tányérja felé, aztán folytatom a magam étkével. Elfogyasztom mindet, a hús fűszeres, ízes szaftja csak úgy szétárad a számban. Igen kellemes érzés.
Néha azért körbe pillantok a kocsmában, gondolataiba lesem a fattyaknak, de senkinek nem tűnik fel, hogy itt vagyunk. Még. Ami jó. Nem akarok feltűnő lenni.