Itt olvasható mindenki számára a Kontinens eseményeit befolyásoló szálak összefoglalója.
● Out of time: Yennefer és Geralt magához tér valahol Temeriában, nyomoznak a Tó Úrnőjét követő események után. A tehetséges Corinne Tilly oneiromanta segítségével visszaszerzik megkopott emlékeiket, továbbá tudomást szereznek egy, a Kontinenst elpusztító erejű katasztrófáról.
● Deárme, elaine: Ciri és Braenn újra találkozik a Végzet Kardja óta először, Braenn megtudja, hogy Geralt él.
● Virágnyelven szólva: Francesca Findabair hírét veszi, hogy a Háború Lovasasszonya Kaedwen felé lovagol, és mivel halottnak hiszi a kolleganőjét, feltartóztatja útjában. Mivel a hír igaznak bizonyul, és valóban Vengerbergi Yennefer áll előtte, meghívja magához egy hosszú és velős beszélgetésre. Yennefer még nem tudja, hogy Francesca bizalmasan kezeli-e a visszatértét, avagy rögvest értesíti-e Filippa Eilhart-ot. Beszélgetésükből kiderül, hogy a Kontinenst a Farkasförgeteg pusztítása fenyegetheti.
● Egy házban az ellenséggel: Valdemar meghívja magához Yennefert, hogy Ciri és Geralt sorsáról tárgyalhasson vele. Yennefer tudomást szerez róla, hogy idő- és térközi utazásai egyikén potenciálisan Ciri magával hozott egy nem evilági pandemikus fertőzést, mely az egész Kontinens lakosságát megtizedelheti.
Temeria
● Troubadour! Sing of our valor!: Foltest visszautasíthatatlan ajánlatot tesz Kökörcsinnek, melynek értelmében kémkednie kell Redaniában.
● Temeria, f*ck yeah!: Meve, Lyria és Rívia királynője meglátogatja távoli kuzinját Temeriában, hogy átbeszélhessék, ami a Cintrai Béke óta történt velük.
Lyria és Rívia
● Alakoskodás: Karméle la Valette felszámolja a háború után megerősödött lyriai alvilágot.
● Aprócska szolgálat: Esthyllo, az eltévedt hős pixie hírét veszi, hogy merényletet terveznek Lyria és Rívia királynője ellen, ez pedig arra sarkallja, hogy beleszóljon az események folyásába, megakadályozva egy újabb tragédiát.
● Háborúzzanak mások...: Őfelsége Meve titkos audienciát kér semleges területen Dol Blathanna hercegnőjétől, Francesca Findabair-tól, hogy közös nevezőre jussanak az ősi fajok és az emberek közti békétlenkedés ügyében.
Nilfgaard
● Hercegnői etikett: Stella Congreve, Liddertal grófnője Emhyr var Emreis, nilfgaardi császár parancsára szárnyai alá veszi Cürilla hercegnő nevelését és gondviselését. A grófnő anyai érzéseket kezd el táplálni az árva leány iránt.
Hirdetőtábla
Ki van itt?
Jelenleg 1 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 1 vendég
Nap sütésre és madár csiripelésre ébredek. Izmaim követelik, hogy megmozgassam őket és egy hangos ropogással jelezzék elégedettségüket. De mivel a pénzem nem szeretném szállásra költeni így nekem megfelelt ez a fa amin elhelyezkedtem úgy, hogy ne essek le és üssem meg magam. Megadom nekik, amit akarnak és hangos nyújtózkodásba kezdek. Aztán csak lógatom a lábam és azon agyalok mit csináljak ma. Menjek tovább? Akkor be kéne menni a piacra és venni valami útra valót különben nem juttok messzire. Vagy maradjak még egy kicsit és keressek valami munkát? Ahhoz is bekel menni a városba. De az erdő olyan békés és szeretem nem hiába utazok erdőn keresztül. Végül felállok és az egyik ágon kezdek el guggolni és fülelek. Abba maradt a magár csicsergés. Valaki van az erdőben rajtam kívül. Ezt azért megtanultam, amíg az erdőket jártam, hogy mikor lehet tudni, hogy baj van. Hangtalanul lemászok és teszek pár lépést és hallgatózom ki lehet az, aki ide jön. A városból csak a favágók jönnek, de akkor már hallanám a fejsze csattogást. Egy kis idő múlva meghallom a fűnek a hangját ahogy matatnak benne. Követem a hangot és kis idő múlva megpillantok egy embert. A mögötte lévő fára felmászok és nézek ki lehet ő és mit csinál. Magas, világos bőrrel és egy vörös csík fut végig a hátán és, ha jól látom....gombát szed. Legalább nem az állatokat öli, vagy írtja a növényzetet szórakozásból. Kuporogva az ágon figyelem ahogy szedi azt a pár gombát. Néha eldöntöm a fejem, hogy jobban lássam. Egy óvatlan pillanatomban aztán megcsúszik a lábam és, majdnem leestem a fáról. Kapaszkodva tartom magam és mászok vissza mikor meglátom, hogy észre vett. Most mi lesz? Rám parancsol, hogy jöjjek le? Esetleg hozzám vág valamit? Vagy jobbik esetben nem foglalkozik velem és tovább gombászik. Legyen az utolsó nincs kedvem futni léci ne foglalkozz velem. Nem vagyok itt csak hallucinálsz. Túl sok gombát szedtél.
Egy újabb tetves nap telt el, és nem történt semmi, aminek értelme vagy haszna volt, ugyanaz a szarság, mint mindig, felkelt, megcsinálta a rutint, beborozott, ha olyan kedve volt akkor meghágott egy szajhát, majd elaludt, és napok után napok teltek el így. Unta már ezt, unta az egészet, a várost, az embereket, a panaszaikat, mindent unt bennük. Az erdőt akarta, a fákat, az állatokat, nyugalmat akart, nem akarta a rohadt embereket, a kölykök visongását hallani, mintha disznók lennének, akik éppen moslékot zabálnak, olyan volt a hangjuk. Korán elhagyta a várost, az a sárga szar, ami az égen volt, éppen csak kezdett éledezni, mire az égen volt, Ianius csizmája alatt már törtek az ágak, vacsorának valót keresett, vagyis elsőnek a fűszernek valókat kutatta, ráér fogni valamit utána is, egy nyúlta vagy valamit. Egyik gomba a másik után, de sokat hanyagul eldobott, nem voltak ehetőek, vagy olyan fosás jönne rá, amit még nem látott a világ, vagy egyből feldobja a talpát, egyikre se vágyott. Ami jó volt, az pedig ment az erszényébe. Valami megcsapta az orrát, szerencsére még a város szaga nem cseszte szét. Nem állat volt, azoknak megismeri az illatát, ez valami ember volt, vagy legalábbis emberszabású. S a szag mellé hang is társult, Ianius pedig a termetét meghazudtoló gyorsasággal egyenesedett ki, fordult a hang irányába, és a fejszéje már a kezében is volt. Tekintette mogorva volt, szemeiben vadság lángolt, tehát teljesen átlagos volt, de amikor meglátta, hogy ki adta ki a hangot, csak morrant egyet, és a fejszéjét is visszarakta a helyére, inkább foglalkozott a saját dolgával. - Vagy mássz le, vagy tűnj el, nem szeretem, ha néznek.- foghegyről vetette oda, mély, rekedtes hangján, miközben válogatta a gombákat.
Mikor majdnem leestem meredten figyelem őt és pár vízcsepp végig szállingózik fejemen ahogy meglátom a baltát. De szerencsére nagyon nem foglalkozik velem csak arra kér vagy lépjek le, vagy másszak le. Utóbbit választottam és nesztelenül kerültem mellé kicsit távolabb. Érdeklődve figyeltem, ahogy a gombákat szedte. Igaz azt nagyon nem értettem, hogy pár darabot miért nem szed össze, de nem kérdeztem meg egy ideig. A gombák színeit és formájukat figyeltem ülve, amíg meg nem szólaltam. - Azokat miért nem szeded le? - nézek rá kíváncsian. Bár az ábrázatát elnézve nem számítok válaszra, vagy kedves szóra. Utóbbira nincs is szükségem, de valljuk be sokan gyorsabban tanulnak, ha nem mindig csak leharapják a fejüket. Talán gyorsabban is megtanultam volna használni a fegyvereket, ha nem vertek volna meg mindennap. Lehet el se szöktem volna és most nem kellene azzal foglalkoznom, hogy követ e valaki, vagy nem. Nem állszándékomban feldobni a talpam, de ahhoz tanulnom kell nem élhetek csak állatokból, a pénzt meg nem csak arra akarom költeni, hogy növényeket ehessek. Magamtól nem szeretném kikísérletezni melyik a jó növény, amennyire ismerem magam balszerencsém lenne már az elsőtől amit a kezembe veszek.
Bár hangját nem hallotta, de az ösztöne azt súgta, hogy a fán majomkodó, zavaró kölyök már mellette van, szeme sarkából nézett csak oldalra, és igaza volt. Nem pont ezt értette az alatt, hogy másszon le, de csak a saját fejét verheti a falba, mert nem mondta meg pontosabban, hogy tűnjön el a fenébe. De úgy fest, hogy nem akar, sőt, inkább azt nézte, hogy mit csinált Ianius. A férfi nem zavarta el, elég volt ránéznie a kéretlen társaságára, nem tartotta fenyegetőnek, nem hitte, hogy valahogy is ártani tudna a férfinak. - Mert ha megeszed, akkor olyan leszel, mint a szökőkút, csak víz helyet vér folyna belőled, lent meg szaros, fosos, húgyos vér.- még rohadt finoman is fogalmazott. Letépett egy vörös kalapost, fekete pöttyökkel, és egy másikat, amin sötétkékek voltak azok a pöttyök, alig lehet megmondani a különbséget, és utána a szőkeség felé nyújtotta őket. - A fekete pöttyöstől véged van, egy falat, és annyi. Mielőtt leér a gyomrodba, már megtelik a füled vérrel, és ömleni kezd belőle, a kék az ehető.- messzire dobta a mérgezőt, a jót pedig az erszényébe. Utána pedig kiegyenesedik, a lány fölé tornyosult, és enyhén balra döntött fejel nézett le rá. - Gyere.- magával invitálta, de különösebben az se érdekli, ha nem követi, de ha mégis, egy bokornál ereszkedik féltérdre, amin méregzöld bogyók vannak, alatta pedig újabb gombák, de elsőnek a bogyókat szedi lefelé, egy marokkal, majd a felét bekapja, a maradékot pedig a lány felé nyújtja.- Savanyúak, de ennyi a hatásuk.- azt már nem teszi hozzá, hogy van akik süteményekhez is használják.
Nem tudom meddig fogja szedni a gombákat így kicsit távolabb tőle ülök le két talpam összeér és kezeim rajtuk pihen. Egy nagyobb tincs csomó kihullott a kapucnimból, de nem zavart. Egy ideig szótlanul néztem, majd feltettem a kérdésem miért csak az egyik részét szedi le. Meg is kaptam a választ és a kétfajta gombát felém is tartotta. Tényleg csak a pöttyök színe az, ami megkülönbözteti őket. Fejemben újra elmondtam, amit ő, hogy a fekete megöl a kék nem. Ahogy a mérgezőt eldobta utána néztem. Jó messzire ment pedig csak egy laza mozdulat volt az egész. Mi van, ha teljes erejéből dob el valamit? Biztos nagy ereje lehet. Szemem sarkából látom, hogy fölállt. Ránézek és ekkor szembesül bennem, hogy mekkora. Szótlanul nézek rá azt várom, hogy elküldjön, vagy megpróbáljon lecsapni. De nem. Inkább engedi, hogy kövessem. Miután elindul felállok és hangtalanul követem lépteit. Mikor elérünk egy bokorhoz megállok és a bogyókat nézem. Színük a méreghez hasonlít, de mivel leszedi őket gondolom azok is ehetőek. Nézem ahogy a nagy markából jó néhányat megesz és utána felém nyújtja. Kiveszek egyet és letolva maszkom megeszem. Ahogy ráharapok a keserű léje elteríti számat és ösztön szerűen behunyom a szemem. Miután jobban megízleltem rájöttem nem is olyan rossz. És arra is rájöttem, hogy túlságosan nem szeretem a keserűt.
Figyelte a lány arcát, ahogy ette a bogyót, és azt a reakciót kapta, amit várt. Akinek kényes a gyomra, az nem nagyon fogja szeretni azt a bogyót, de aki már régóta koplalt, annak még gyökerek is nyálcsorgatónak hatnak. A maradék bogyót nem dobja el, hanem megeszi, a leve végig csorog az állán, de nem különösebben foglalkoztatja, inkább felállált és egy másik fához ment, aminek a törzsén volt egy lyuk, amit kopogtatni kezdett, ajkán egy sejtelmes mosoly jelent meg, majd gyors mozdulatokkal nyúlt bele a fába, és kirántott belőle egy nagyobb kígyót. Legalább olyan hosszú volt, mint Ianius karja, és legalább olyan vastag, mint a lány karja, éjfekete pikkelyekkel. - Ebéd.- még mielőtt megkérdeznék, hogy mi a francért szedte ki a kígyót. Majd erősen rámarkolt a fejére, és egy könnyed mozdulattal eltörte a nyakát, utána pedig ráharapott a feje alatt, és letépte azt.- A feje mérgező.- kiköpte a vért, ami a szájába került, a kígyó tetemét pedig elrakta. S utána pedig visszament a bokorhoz, szedett még bogyókat és a gombákból is, amik a bokor alatt voltak, majd pedig sétálni kezdett, tekintetével a talajt figyelte, újabb gombák után, vagy bármi után, ami jó lesz majd a kígyóhoz.
Miután megízleltem a bogyót a férfira nézek és maszkomat visszahúzom. Egybe bekapja a maradék bogyót, majd feláll és egy fához sétál. Enyhén oldalra döntött fejjel figyelem mit csinál. Egy pillanat múlva egy kígyó van kezében én meg csak állok és próbálom felfogni mennyire gyors volt. A másik pillanatban egy reccsenést hallok és a kígyó halott. Kíváncsi vagyok, hogy fogja megfőzni. Ha megfőzi... Minden esetre jobb lehet, mint a rohadt hús. Jobban megfigyelem a kígyót és annak pikkelyeit. A feje a földön végzi és nem sokára megtudtam miért is. megkell tanulnom, hogy a legtöbb dolog mérgező és, ha nem vigyázok nem találom meg a helyem ebben a világban. Bár most sincs ötletem hova mehetnék. Csak kóborlok és csak reménykedem, hogy találok egy helyet, ahol tiszta lappal indulhatok. Visszajön a bokorhoz és szed még pár növényt. Majd elindul. Én követem némán, de fejemben ott a kíváncsiság, hogy még többet tudjak meg róla. - Mi a neved? - szólalok meg egy idő után. Megértem, ha nem akarja elmondani nekem elvégre ő sem tudja az enyémet. Nem vagyok sértődős fajta moroghat is, vagy csendben is maradhat, de akkor nem kérdezek többet róla. Ha meg megmondja akkor talán megkérdezem miért járja az erdőt. Elvégre én is okkal járom, mert így kevesebb rá az esély, hogy megtalálnak. Mondjuk az meg sem fordult a fejemben, hogy bántsam őt. Lehet azért, mert csak azokat bántanám, akik visszavinnének oda. Ezek után nehéz lenne elhinni rólam, hogy gyilkolásra neveltek és ezért nem tudom, hogy kell finoman bánni másokkal. Így határoztam el magamban, hogy vagy nem érek hozzá valakihez, vagy megölöm. Nálam egyelőre ez a két dolog áll fent.
Határozott, de lassú léptekkel haladt előre, a talpa alatt törtek a gallyak, ropogtak a száraz levelek, a szerencsétlen rovarok, amik véletlenül a csízmája alá szaladtak, hamar találkoztak a sorsukkal, apró kis lények, mik fel se fogják, hogy mik is igazából, nem voltak többek, mint a nagyobbak reggelije, csak alapanyag a szarhoz. Hallotta a kérdést, de nem állt meg, csak a válla felett hátranézett, majd ismét előre. - Ianius.- sok gondja nem lesz abból, hogy elárulta a nevét, itt még nem volt annyira ismert, mint az otthonában, ahol már egészen tekintélyes összeg volt a vérdíja, akkor, hogy egyesek talán lennének olyan idióták, hogy még saját magukat is feladnák érte. De itt még nem kellett attól tartania, hogy bárki le akarná vágni a fejét a nyakáról, csak hogy némi aranyat felmarkoljon, és ez tökéletesen megfelelt Ianiusnak, még nem tervezi, hogy hírnevet fog csinálni, még… még egyelőre megelégszik a zsolddal, amit kap, ha valakihez elszegődik. Hirtelen megállt, és beleszagolt a levegőbe, majd irányt váltott. Nem tetszett neki az, amit érzett, nem akart beleszaladni azokba, akiknek vagy amiknek a szagát feléjük fújta a szél.
Léptei hangosak, míg az enyémek hangtalanok. Nem tudom mi jár a fejében, de szerintem jobb is. Nem tudom miért, de kíváncsi lettem a nevére, amit meg is kaptam. Ianius... Még nem halottam ehhez hasonló nevet. - Az enyém, Cenro. - tudom, hogy nem kérdezte és valószínűleg nem érdekli, de valamilyen szinte így fer. Tudom a nevét ő is az enyémet. Hirtelen megáll én meg pont pár centire állok meg, mert nem figyeltem. Ránéztem és érdeklődve figyeltem. Vajon miért állt meg? Nem sokkal később irányt vált és megy tovább. Utána nézek, majd magma elé. Nem tudom miért fordult meg, de nem is érdekel. Követem. Tekintem elidőzik a hátán lévő jelen. A vörös mintázat számomra ismeretlen. Legalább tudom, hogy nem onnan jött ahonnan én. És ez nekem csak jó. - Jelent valamit a mintázat? - egyértelműen utalok a piros csíkra mely végig fut rajta. Ha ismét rám néz akkor szememet láthatja. Nem bajt akarok okozni, csak tanulni. Nem tudok semmit a világról, emiatt lehetséges, hogy átvernek és kifosztanak. Nem tudom mit kéne kezdenem magammal elvégre vérdíj van a fejemen. Egyedül a csuklya az, ami megvédi valódi kilétem. Nincs kedvem se ölni, se szaladni az emberek elől.
Jól lehet, hogy nem kérdezte a lány nevét, de legalább nem is érdekelte, mégis megtudta. Nem örül annak, ha megtudja mások nevét, akkor már el kell hinnie, hogy tényleg élnek, és talán érnek is valamit. Nem pedig annak látta őket, amik, egy hústömeg, vágásra váró tehenek, valamik, amik nem tesznek mást, csak akadályozzák egymást az életben, városokban tömörülnek, elpuhulnak, elfelejtik az ősi ösztöneiket, nem többek, szánni való marhák. Nem néz rá Cenrora a kérdés miatt, csak a hátát mutatja neki, nem tart attól, hogy megpróbálja hátba szúrni, annál azért több kell, hogy végezzen Ianiusal, és még egyébként se ismerik túl sokan az arcát, hogy a fején lévő vérdíj összegét össze is tudják kötni a képével, és ha mégis tévedne, egy esélye lenne a lánynak, de ha nem tudja kihasználni, akkor biztos lehet abban, hogy az utolsó dolog, amit érezni fog, az az lesz, ahogy Ianius összeroppantja a koponyáját, és a hang amit hallani fog, a reccsenés lesz. - Nem. Csak emlékeztet.- a múlt, a múlt, amit nem szabad elfelejtenie, se azt a kevés örömet, amiben része volt, és se azt a töméntelen haragot, utálatot, gyűlöletet, amiben része volt.
Csak nézem Ianius hátát tartva vele a tempót. Nem tudom mióta tartom vele az ütemet, de egem nem zavar. Kénytelen voltam megtanulni, hogy addig kell mennem, amíg holtan nem esek össze. Így többször is hozzá kötöttek a kocsihoz és úgy vitettek és, ha összeestem, de nem haltam meg akkor megvertek. Hiába remegett már a lábam és inkább megakartam halni nem haltam meg. Így mindig állva kellett maradnom és tűrni mindent. Szóval hiába nagyobb nálam Ianius és hosszabbakat lép nem esik nehezemre szaporábban venni lépteim. Mikor mondja, hogy inkább emlékeztet, mint jelentéssel bírna akkor jobban megnézem a jelet. - És mire emlékeztet? - teszek fel egy újabb kérdést. Kezdem érezni, hogy túl sokat kérdezek így el is hallgatok gyorsan. Bár nem tudom, mennyire lesz nyomasztó, hogy csendben ballag én meg követem, mint egy árnyék, de ha neki ez így jó akkor nem ítélem el érte.
- A múltra.- megállt egy nagyobb fa tövében, majd felnézett a koronájára, és egy aprót biccentett. Benyúlt a batyujába és kivette belőle a kígyót, majd Cenronak dobta. - Belezd ki, és tegyél rá pár lyukat, addig előkészítem a tüzet.- nem kérés volt, vagy kérte meg Cenrot, ha enni akar az elf, akkor azért meg is kell dolgoznia. Ianius pedig elkezdte tördelni a fa ágait, vékonyabbat, vastagabbat, mindegy volt, és mikor úgy gondolta, hogy eleget szedett, egy vastagabbat és két másikat kivéve, felállítja őket a megfelelő módon, majd leveszi a fejszéjét a batyujából egy fenkővet vett elő és begyújtott. S ha kész a kígyó, akkor elveszi Cenrotól, és ha vannak lyukak, akkor átfűzi rajta az ágat, a másik kettőt pedig a tűz ellentétes oldalaira szúrta le, állványnak tökéletes. - Mit keresel az erdőben? Kik elől bujkálsz?- kérdezte a megszokott mogorva hangján, és közben pedig leült a tűz mellé, elővette az egyik butykosát, amiben erős, de nem éppen minőségi vodka volt, nagyot húzott belőle, majd Cenronak dobta.- Keveset, erős.- más se hiányzik neki, hogy kidőljön az elf, vagy éppen kiborítsa valahogy a vodkát.
Mikor megállunk elé tekintek mi okból, de csak egy fát láttok. Kezembe adva a kígyót és rám parancsolva, hogy belezzem ki ránézek. Legalább nem üt meg. Kicsit arrébb megyek és elővéve töröm felvágom a kígyó bőrét. Megnyúzom és úgy teszek ahogy Ianius kérte tőlem. Mikor végzek kiveszi a kezemből és nyársra teszi. Leülök a tűz közelébe és a lángokat bámulom. Egészen belemélyedtem csak akkor eszméltem fel mikor a férfi hozzám szólt. Felé nézek, majd újra a tűzre. - A fogva tartóim elől. - válaszolok neki. Ha többet akar tudni úgy is kérdezni fog. Megkapva a kulacsot finoman megszagolom mi van benne. Megkóstolva megcsap az erős íze, melyet egész testemben éreztem. Lenyelve kicsi idő kellett mire újra magamhoz tértem. A férfi néztem és, ha engedi akkor ismét meghúzom a kulacsot és ezután vissza is adom neki.
- Ch… rabszolgatartók.- kiköpött oldalra, kifejezve a véleményét az ilyenekről.- Beleztem, fejeztem, öltem sokat, raboltam, de másokat úgy tartani, mint az állatokat, adni-venni őket. Kurva nagy gyávaság.- megforgatta a kígyót és biccentéssel jelezte, igyon még.- Tartani valakit, uralkodni rajta, ha meg egyedül van, akkor összepisálja magát, ha olyan a helyzet. Szeretem az ilyeneket feldarabolni, mintha csak fát aprítanék.- piszkálgatta a tüzet.- Merre vannak? Talán unalmamban meglátogatom őket.- elvigyorodott, bár egyesek inkább mondanák valami fenevad grimaszának, mint vigyornak, nem lett tőle barátságosabb az arca.
Meglep a reakciója arról, hogy rabszolga voltam. Mások elkergetnének és megdobálnának azzal, ami a kezükbe akad, mert nem akarnak bajt a fejükre, amit meg is értek. De ő. Még csak meg sem próbál. Biccentésére újra meghúzom a kulacsot. Mikor megérdeklődi, hol is vannak akkor eresztem le és nyelem le a nedűt. - Brokilon. Onnan szöktem el, de mostanra már az ottani katonák végig plakátholtak mindent és néhányuk most is keres. - válaszolok kérdésére és vissza adom az itókát.
Visszaveszi az alkoholt, és egy nagyot húz belőle, úgy nyeli, mintha csak víz lenne, majd elveszi a szájától, majd az alkarjába törölte az ajkait. - Ch… plakátok ide, vagy oda, amekkora vagy, nem hiszem, hogy nehéz lenne fű alatt maradnod. Sőt, azok a barom katonák, gyakran észre se veszik, ha a szemük előtt vagy. Ha meg igen, hát kergessenek csak. Ésszel kell lenni, és ennyi. Kicsalogatni valahová őket, ahol már vár rájuk a kelepce, és kész. Pár betört koponya, eltört orrok, meg kiontott belek, ennyi. Nem kell ebből nagy ügyet csinálni. Ha meg nő a vérdíj, akkor mi van? Egyszer lesz akkora, hogy inkább nem is próbálják begyűjteni, tudják, hogy oka van annak, amiért rohadt nagy az összeg.- van már ebben tapasztalata, nem hiszi, hogy túlságosan is nehéz lenne feltornázni, pár hülye lenne, aki meg akarná szerezni, de annyit meg ki lehet bírni.
Elgondolkodok szavain. Valóban csak ennyi lenne? Vérnek kell belepnie kezemet, hogy elnyerjem véglegesen a szabadságom? Falvak féljenek tőlem, sikoltva fussanak előlem? Növeljem meg vérdíjamat pedig csak annyit tettem, hogy megszöktem fogva tartóimtól, kik lassan 50 éve tartottak láncon? Megérné? Az biztos, hogy Ianius-nak ebben van már tapasztalata, ami nem meglepő. De tényleg bízhatok benne? Akkor is így vélekedne, ha tudná mennyi összeg van a fejemen? Nem láttam őt, hogy keresnék tehát simán feladhatna engem. Még nem is lenne neki elvinni engem tekintve a méreti arányokat. Észre veszem, hogy a hús, amit felrakott kezd egyre feketébb lenni így ránézek. -Nem ég az oda? - kérdezem és a húsra nézek. Nem tudom neki milyen az ízlése, de szerintem nem szenet akar enni.
- He?- kérdően nézett az elfre, majd a húsra.- Nem.- odanyúlt és megfordította azt.- Úgy a jó a kígyó, ha ropog a fogad alatt.- legalábbis Ianius így szereti, és ha már az elf is vele jött, akkor úgy fogja enni, ahogy a férfi is eszi. Ha meg nem ízlik, hát akkor kereshet bogyókat magának.
Kezdőlap
Északi Királyságok
Nilfgaard
Skellige
Scoia'tael
Vajákok
Varázslók
Szörnyek
Tiszavirág
Arthuriana
