Itt olvasható mindenki számára a Kontinens eseményeit befolyásoló szálak összefoglalója.
● Out of time: Yennefer és Geralt magához tér valahol Temeriában, nyomoznak a Tó Úrnőjét követő események után. A tehetséges Corinne Tilly oneiromanta segítségével visszaszerzik megkopott emlékeiket, továbbá tudomást szereznek egy, a Kontinenst elpusztító erejű katasztrófáról.
● Deárme, elaine: Ciri és Braenn újra találkozik a Végzet Kardja óta először, Braenn megtudja, hogy Geralt él.
● Virágnyelven szólva: Francesca Findabair hírét veszi, hogy a Háború Lovasasszonya Kaedwen felé lovagol, és mivel halottnak hiszi a kolleganőjét, feltartóztatja útjában. Mivel a hír igaznak bizonyul, és valóban Vengerbergi Yennefer áll előtte, meghívja magához egy hosszú és velős beszélgetésre. Yennefer még nem tudja, hogy Francesca bizalmasan kezeli-e a visszatértét, avagy rögvest értesíti-e Filippa Eilhart-ot. Beszélgetésükből kiderül, hogy a Kontinenst a Farkasförgeteg pusztítása fenyegetheti.
● Egy házban az ellenséggel: Valdemar meghívja magához Yennefert, hogy Ciri és Geralt sorsáról tárgyalhasson vele. Yennefer tudomást szerez róla, hogy idő- és térközi utazásai egyikén potenciálisan Ciri magával hozott egy nem evilági pandemikus fertőzést, mely az egész Kontinens lakosságát megtizedelheti.
Temeria
● Troubadour! Sing of our valor!: Foltest visszautasíthatatlan ajánlatot tesz Kökörcsinnek, melynek értelmében kémkednie kell Redaniában.
● Temeria, f*ck yeah!: Meve, Lyria és Rívia királynője meglátogatja távoli kuzinját Temeriában, hogy átbeszélhessék, ami a Cintrai Béke óta történt velük.
Lyria és Rívia
● Alakoskodás: Karméle la Valette felszámolja a háború után megerősödött lyriai alvilágot.
● Aprócska szolgálat: Esthyllo, az eltévedt hős pixie hírét veszi, hogy merényletet terveznek Lyria és Rívia királynője ellen, ez pedig arra sarkallja, hogy beleszóljon az események folyásába, megakadályozva egy újabb tragédiát.
● Háborúzzanak mások...: Őfelsége Meve titkos audienciát kér semleges területen Dol Blathanna hercegnőjétől, Francesca Findabair-tól, hogy közös nevezőre jussanak az ősi fajok és az emberek közti békétlenkedés ügyében.
Nilfgaard
● Hercegnői etikett: Stella Congreve, Liddertal grófnője Emhyr var Emreis, nilfgaardi császár parancsára szárnyai alá veszi Cürilla hercegnő nevelését és gondviselését. A grófnő anyai érzéseket kezd el táplálni az árva leány iránt.
Hirdetőtábla
Ki van itt?
Jelenleg 2 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 2 vendég
Nyögve kínlódtam előre magamat a fapadlózaton és közben igyekeztem úrrá lenni a hátamból és a bal karomból sugárzó fájdalmon. Öregszem. Ez a rothadt dög nagyon csúnyán meg tudott lepni. Mondhatjuk, hogy az én foglalkozásomban végzetes lehet, ha előzetes feltételezéseknek hisz az egyszeri vaják. Magányosan álló, emberemlékezet óta lakatlan ház, alig órányi iramodásra a falutól, eltünedező lakosok, főleg gyerekek, persze, hogy síri banyára gondoltam. Az ilyen feltételezések már nagyon sok vajáknak kerültek az életébe a múltban is, ahogy ma kevés híján az enyém is odaveszett. A padló századéves porában férgekként rángatózó ujjaim lassan rátalálnak a harc hevében leszakadt bőrszíjamra és az abban helyet kapott üvegcsék egyikét kiszabadítva hamarosan a számhoz tudom emelni. Az íze még mindig megegyezik azt hiszem a fűrészporral hintett langymeleg bikahányáséval, de jótékony hatásai nem elhanyagolhatóak. A Fecske mindig is a vaják egyik legjobb barátja volt. Persze idő kell neki, most nem is kevés, amennyire megtépett ez a dög. Felvetül még a kérdés, hogy honnan a Melitele havi bajából tudom én, milyen íze van a fűrészporral hintett langymeleg bikahányásnak? Nos ez egy nagyon hosszú novigradi ivászathoz kötődik, amit ma ne részletezzünk. Kínlódva igyekeztem acélos istrángra fogni a gondolataimat, ha az ember a saját vérében fekszik a földön, fontos, hogy eszénél maradjon, ha túl akarja élni. Igyekeztem visszaemlékezni az eseményekre. Mikor beléptem már durván rángatta a nyakamat a medálomat rögzítő ezüstlánc és azt hiszem ez volt az a pillanat, mikor rájöttem, veszélyesebbel állhatok szemben, mint egy síri banya. A semmiből csaptak le rám a denevérszerű karmok és amint az ekimmara torz pofájába belebámulhattam rögtön rájöttem, jobb lett volna felkészülnöm és kutatnom egy keveset. Mire ténylegesen harcba keveredtünk, addigra a bal karom már béna volt. A dög több font húst szaggatott le a lapockám fölül és a vállamról, több csontom szó szerint kilátszott, az elszakadt inak miatt pedig az egész testrész használhatatlanul lengett a felső testem mellett. Az ekimmara második rohamától csak az Igni mentett meg és amíg a bestia visítva markolászta parázsló pofáját, volt időm előhúzni az ezüstkardomat. Szorított az idő, a súlyos vérzés engem is kezdett legyengíteni, de szerencsémre a vámpírfajzat is gyenge volt, zavarodott, szinte kába. Minden bizonnyal az elhagyott ház pincéjében hibernálta magát és csak a közelmúltban ébredt fel. Egy pillanatra ingott meg, egyszer hibázott. Ennyi pedig nekem elég volt. Fogást váltottam a kard markolatán, az íves csapást hirtelen visszafogva lendítettem meg hátra a pengét, az ekimmarának már nem volt ideje korrigálni az ugrása ívét, az ezüsttel futtatott penge átmetszette az inakat, a gégét, a nyakszirtet és mielőtt magam is összerogytam, még láttam messzire repülni a torz, denevérszerű fejet. Majd meg kell keresnem. Kétszázötven orent ér. Megpróbáltam ülő helyzetbe küszködni magamat, kevés sikerrel. Még nem megy. Fehér Raffard Főzete meggyorsíthatná a regenerációt, de béna bal karral esélytelen, hogy kikotyvasszam, legalább azt meg kell várjam, hogy mindkét kezem rendbe jöjjön. Hát jó. Akkor elheverészek még néhány órácskát az ekimmara dögje mellett. Ez de rothadt unalmas lesz... - Van kedved kártyázni koma? Végül is én ráérek, neked meg már mindegy... - tettem fel a filozófikus kérdést az elhullott vámpírnak. Igen az ostoba és némileg szarkasztikus humor az engem ismerőknek kiválóan jelezni szokta, ha cefet hangulatban vagyok. Fáradtan fújtam egy nagyot és néztem a padlóról felszálló kis portölcsért. Ez hosszú lesz... Mindaddig így gondoltam, míg apró léptek nesze nem ütötte meg a fülemet. Csodás. Gombász, rőzseszedő, falusi gyerek, vagy valami ilyesmi. Ha belép erre a rögtönzött mészárszékre, valószínűleg a közepébe is okádik egyből én meg szagolhatom azt is a poron és a véren kívül, míg kicsit rendbe nem jövök. Minthogy hallottam csikorogni az ajtópántokat a kérdés eldőlt. Az a valaki bejön...
- Villámlik, mennydörög, ez tényleg szerelem - éneklem halkan a dalt. Olyan jó érzés énekelni, nem csendben lenni, hogy az valami hihetetlen. Ó, bárcsak felkeltem volna a mai nap legalább egy fél órával hamarabb, hogy láthassam az aranyszínben tündöklő napfelkeltét! Túlságosan is későn feküdtem le ahhoz sajnálatos módon, és még a kakaskukorékolásra se sikerült felkelnem. Lekéstem azt, melyet az elmúlt egy hétben próbálok elcsípni, abban reménykedve, hogy megihlet. Túl sokszor hallottam azt, hogy mennyire gyönyörű, milyen szép, hogy kihagyjam. Látni akarom és kész, múlt héten minden helyen arról beszélten, egyszerűen bogarat ültettek a fülembe, a francba is! Mondjuk egy vihart is jó lenne látni, ablakból figyelni a villámok táncát, dehát nincs olyan szerencsém jelenleg. Míg nem voltam szabad, csak az érdekelt hogy hogyan kerüljem el a mennydörgés hangját, most meg minden alkalmat várok. Hát nem különös, hogy mennyire megváltozhat az ember hozzáállása a dolgokhoz, ha megváltoztatja a lakóhelyét, esetleg élete új szakaszába lép? Amitől kicsiként féltem, mos imádom. És megtanultam a legalapvetőbb kajákat elkészíteni, megtanultam mosni. Bele se merek gondolni, hogy mit csinálhatnak most a szüleim. Á, nem rontom el azzal a napomat hogy elkezdek ezen töprengeni. Esteledik. Elkezdett besötétedni, és nekem még nincs hol aludnom, se kajálnom, se semmi. A jó édes Melitele nénikéjének a szeretőjébe, hogy nem bírt volna a napocska még egy órát várni. Nem sokat, csak pont annyit, hogy ne egy, hanem órácska múlva menjen le teljesen. Persze, nincs ilyen szerencsém, a havi adagomat már réges-régen kimerítettem, ezt a leapadt erszényem is jelzi. Sürgősen táborhelyet kell találnom, vágtára biztatom Szellőt. Az én okos kancám, ki már a rezdüléseimből is tudja, hogy mit akarok és hogyan. Keresem, hol látok bármilyen helyet, ahol aludhatok, fáj már a hátam a földtől. Egy-egy éjszakának megvan a maga varázsa, na de ha az kettőnél több, már sikít az emberlánya a legrosszabb, legsilányabb minőségű matracért. Tudom, én vállaltam be, nem tagadom, hogy nem fordult meg a fejemben az első hetekben, mikor elmúlt az újdonság első varázsa, hogy inkább fogom és hazamegyek, de egy kezem bőven elég megszámlálni azokat az alkalmakat. Elengedem a kantárt és kitárom a karomat, imádok lovagolni, érezni a szelet, hallani a fütyülését. Nem véletlen lett a paripám neve Szellő. Lehetett volna Dumó is, hiszen szereti a kenyér végét, de az nem illett annyira hozzá. - Igen! – Kiáltok fel, mikor meglátom a romos házat. Megfogom a kantárt, alig várom hogy odaérjünk. Az se érdekel, ha nem lakik ott senki, hiszen padló biztos van benne. Fedett helyen meg jó aludni, nem félni attól, hogy éjszaka meglep egy eső. Éljen, éljen, azt hiszem, hogy ma kényelmesen fogok aludni. Lehet, mégis volt még egy kevés havi szerencse adagból? Ezek szerint igen. Alig várom, hogy minél hamarabb odaérjünk. Mikor a közelbe érünk, lépésre irányítom a lovamat. Csak nyugodtan, szépen lassan, nem üldöznek. Lepattanok róla az udvaron, és a ház hátsó részéhez vezetem. Azért, ne legyen annyira szem előtt, meg ha jól látom, ott jobb a fű. Meglepve állok meg. Ott egy másik ló is, és te jóságos Melitele, hogy lehet valami ennyire gyönyörű? Az a kis fehér folt, mely odavonzza az ember tekintetét, a szőre, melyen látszik a hozzáértő gondozás, ápolás és etetés! Valaki van itt, de már el nem megyek innen. Nem megyek közel hozzá, elengedem a lovam kantárját. - Szellő, légy jó és ne menj az agyára! – Gyorsan átölelem a nyakát, hogy aztán pedig sétáljak, belépjek. Mi a fasz történt itt? Halálsápadtan fordulok is ki, ajtó becsuk. Vérfürdő. Van ott egy sebesült, talán halott férfi és valami ocsmányság. Lélegezz! Jobb mint a semmi. Távolból mennydörgés hallatszik. Lehet, nem halt meg. Újra belépek. - Jó estét! Segíthetek valamiben? – Odasietek a sebesülthöz. Él ez még egyáltalán? Nya mindegy, első ránézésre igen. És nem taccsoltam! Büszke lehetek magamra.
Az ajtó kinyílt és szinte ennek pillanatában hirtelen megszakadó, magasan vibráló lélegzet. Egy nő. Az ajtó becsukódik, majd kisvártatva újra kinyílik, bárki is az, nem gyáva, hamar összeszedte magát és visszatért. Látóteremben az ekimmara maradványait egy sárlepte, elkopott és már a benne lévő láb formájához taposott temeriai stílusú gyalogló bakancs. A faluőrség darabontjainak illetve az erdőt járó népeknek a kedvelt viselete. Nem különösebben tapasztalt utazó lehet, aki hordja, jól láthatólag a lábbeli talpát megtörte már a vaskengyel, ezt nem lovagláshoz tervezték. A bakancsok közelebb lépnek hozzám és meghallom a kellemes, fiatalos hangot, ami engem szólít. Nyögve megrázom a fejem. - Szakmai ártalom - köhögöm. - Semmi, aminél ne lett volna már rosszabb, vagy életveszélyes lenne. Azt megköszönöm, ha segít felülni. Minthogy megéreztem a vállaimra markoló kezeket magam is visszatérő erőmből telően igyekeztem az ülő helyzetbe küzdéssel, ami néhány másodperc alatt meg is volt. Kénsárga szemeim felmérték az érkezőt. Szinte még gyereklány lehetett, puhán a vállára omló gesztenyeszín hajzuhataggal. Fehér gyolcsinge és barna bőrnadrágja is az utazók kedvelt viselete, köpönyege kissé viseltes, de a feladatát még jól ellátja, bőrszíjon táska, belőle kikandikáló vaskosabb könyv. Vándordeák? Mágustanonc? Trubadúr féle? Ki tudhatja? Mindenesetre olyan ember, aki ért a betűvetéshez. Érdekes. Kész csoda talán, hogy nem rohant el sikítva a nagy világba. Ujjaim a megfelelő alakba rendezve a romos kandallóban egykor felhalmozott kis farakás felé intettem: - Igni! A testemen áthaladó mágiafoszlány finoman megrezgette a nyakamban az üvöltő farkasfejet mintázó ezüstmedált, hogy aztán lángcsóvaként csapjon ki a tenyeremből, éhesen kezdve zabálni a régi rőzserakást. Barátságos fénybe és kísérteties árnyakba öltöztette a helyiséget, de ami talán inkább lényeges, meleget is árasztott. Na meg most már egyoldalúan nem csak én láttam a beszélgető partneremet, ő is felmérhette az épület másik mutáns szörnyetegét. Átgondoltam a lehetőségét, hogy esetleg ki is szellőztessem a vér jellegzetes, fémes szagát, ami megülte a kunyhót, de úgy véltem ha én most rászabadítom az aard hatalmát az ablakra, ott fal sem marad. Helyette biccentettem a lánynak. - Köszönöm - mondtam, miközben az ekimmara felé intettem. - Amiatt pedig nem kell aggódni, még egy vámpír sem regenerálja magát ilyen sérülésből. Még ha érdekes körülmények között is, de... örvendek a találkozásnak. A nevem Eskel - nyújtottam felé a jobbomat. Nem tudom, hogyan fogja viselni ezt az egész helyzetet, majd a következő pár percben kiderül, de eddig elég erős lánykának tűnik, talán továbbra sem fog hisztériás rohamot kapni.
Na szóval, most akkor itt vagyok egy sebesülttel, Melitele háta mögött két utcányira és nagyon úgy néz ki, hogy közeleg egy vihar. Mondanom sem kell, nem ezt választanám, ha tehetném, de valamit valamiért, fedélért cserébe segítség. És megmozdul, legalábbis fejet ráz! Ezek szerint él, összerezzenek ahogy megszólal. Nos, nem számítottam arra, hogy magánál van, hirtelen ért ez. Persze, hogy segítek felülni, milyen utat koptató egyén lennék, ha nem segítenék annak, ki első ránézésre nem tud kinyírni és sebesült? Rávigyorgok, alig látok valamit a félhomályban, de ez nem zavar. Él, és nagyon nem úgy hallatszott, hogy meg fog halni, szóval van társaságom az estére. Oké, legalább az ajtót ki kell majd nyitni a gyomorforgató vérszag miatt, különben a hajam megfogja a szagát. Meglepve huppanok le a fenekemre, mikor megszólal. Egy négy szavas, magashangrendű szó, és máris van fény. Sűrűn pislogok, hogy megszokja a szemem az új helyzetet, szólhatott volna előtte hogy mire készül. Körbe nézek, terepet felmérem, majd azt, kit segítettem felülni. Sárgás szemek, kardok, varázsszó, és az az undorító, rókázásra kényszerítő szörny tetem. Egy vaják az illető. Ú, kíváncsiság gyúl a tekintetemben, alig várom már, hogy kifaggassam minden egyes kis harcáról, az összes szörnyről, amit ismer, és apránként boncolgassam, tanulmányozzam a kapott információkat. Ma éjjel nem fogok aludni, inkább őt kérdezgetni! Mennyi történet lehet, mennyit lehetne megénekelni, alig várom már, hogy nekikezdhessek. Bár, előtte a sérülését kéne ellátni, csúnyábban néz ki számomra, mint a tetem, ami nagy szó. - Igazán nincs mit – válaszolom, egyre szélesebb mosollyal – vám…pír? De, azok nem normális emberi alakban vannak? Vagy hogy van ez? – És máris kérdezek, várva a magyarázatokat – szintúgy örvendek, Janka Peterson az enyém, barátoknak csak Jan – teszem hozzá és kezet fogok vele. Hmm, nagyon gáz lenne, ha én most nekiállok annyi kérdést feltenni, amennyit csak tudok hirtelenjében? Bár, lehet előtte be kéne szerezni néhány jó pontot nála, és nem zaklatni szegénykét. - Tudok valamiben segíteni, Eskel? És az a te lovad kint? – Megelégszek első körben kettővel, főleg, mivel megint dörrent egyet az ég. Felállok, és nézem őt. Hmm, életem első találkozását egy vajákkal nem így képzeltem el, de nézzük a jó oldalát. Esélye sincsen elmenekülni a válaszok elől. Kinyírni meg csak nem fog. Bár, lehet nem kéne rögtön tegezni, főleg, mivel még nem is ismerem annyira, viszont egyszerűen nem áll rá a szám a magázódásra. Vicces, hogy bárdként néha mennyire nem tudok bánni a szavakkal, de hát ez van.
A gesztenye hajú lány hamar bemutatkozott, alig pár szívdobbanásnyi idővel az után, hogy pergő kérdésekkel árasztott el a vámpírok fiziológiájával kapcsolatban. Természetesen csontig tépett izmokkal és inakkal, a saját véremben ülve nagyjából minden vágyam volt egy cserfes kislánynak előadást tartani a témáról, de volt egy halvány megérzésem az agyam egy sötét és rosszindulatú gondolatoktól terhes részében, hogy én itt és most ebből nem tudok szabadulni. Láttam már ezt a tekintetet, ami Janka szemében csillog. Azt is tudom, hogy hol. Kökörcsinnek volt ilyen szeme, ha valami számára érdekesnek tűnő dologról hallott valakitől. Amíg meg nem tudta a részleteket... nos... az Örök Tűz Egyházának legjobb vallatói és a Kék-hegység hírhedetten kitartó kullancsai felváltva térdelnének a recetért, amit le tud művelni. A lény felé böktem használható jobbommal. - Ez csak egy ekimmara volt. Alsóbbrendű vámpír. Négy felnőtt férfi erejével bír, láthatatlanná tud válni, mások véréből regenerálja a sebeit, de semmi olyan képessége nincs, amiről te beszélsz. Emberi alakot ölteni csak a hatalmasabb vámpírok képesek. Mint a bruksza vagy a királyvámpír. Azokhoz képest ez egy lapostetű - ingattam a fejemet. Kezet ráztam a rögtönzött, barna hajú ciklonnal, ami hirtelenjében körbe tombolta körülöttem segítőkészen a kis kunyhót, a fájdalom hullámaival küszködve igyekeztem tartani a lépést vele szellemileg. Tehát Janka. Gondolom a Jan nem nekem szól, ha a barátai nevezik így. - Igen, az én lovam. Skorpiónak hívják - bólintottam, majd az övemről a harc hevében leszakadt vajáktáskámra mutattam. - Abban vannak olyan alapanyagok, amikből majd főzhetek egy erősebb gyógyfőzetet a sebeimre. Már ittam egy gyengébbet, de most nem tudom kikeverni a hatékonyabbat, fél karral nem megy - mutattam bénán lógó balomra. - Meg kell várnom, míg a gyengébbik főzet lassan regenerálja annyira, hogy mozgatni tudjam. Utána percek alatt túl leszek ezen a semmiségen. Körbe pillantottam a megbízóm által helyesen megállapított módon "emberemlékezet óta üresen álló" kunyhón és meg kellett állapítanom, itt minden bútor, ami nem ment pozdorjává a harcunk alatt az ekimmarával esélytelen, hogy akár egy csecsemő súlyát is kibírja, nem hogy egy felnőtt emberét Itt mindent, ami fából van felzabált a szú. Janka felé szomorkás mosollyal mondtam: - Mondanám, hogy ülj le addig, de... - csak bágyadtan intettem az omladozó bútorokra. - Itt ülőhelynek legfeljebb az ekimmara dögje alkalmas, azt meg gondolom csak nem szeretnéd. Mindenesetre várni kell, ha csak nem tudsz kotyvasztani egy főzetet nekem. Mondjuk az önmagában humoros lenne valahol, ha helyet foglalna az elhullott vámpíron, ezeknek a speciálisan fejlődött inaik miatt bármilyen nyomás, ami éri a két lapockája között egy evezés szerű csapásra készteti a karjait. Ott azért lenne visítás, azt hiszem. Mindenesetre most, hogy viszonylag kényelmesen ültem, nyugalmi helyzetben és lassan, de biztosan kezdtem úrrá lenni a karomból sugárzó fájdalmon, kezdtem alkalmas lenni az emberi kommunikációra. Érdeklődve néztem Jankára. - Na és te? Mi járatban erre felé?
Lehet, kicsit túl gyors a tempóm szegénykének, nem tehetek róla, hajt a kíváncsiság, a tudásvágy, egyszerűen nem tudom megállni, hogy ne kezdjek el kérdezősködni. Persze, inkább valami mást kellene tennem, hiszen a sebe úgy néz ki, mintha a hentes pultjából húztak volna elő egy félig megcsócsált húsdarabot. És válaszol, megfogtam az isten lábát, elmehetnék most fogadni is! Megtudnám ölelni, de félek, hogy félreértené a dolgot. Lehet ennél szélesebben vigyorogni? Nem hiszem. Ekimmara. Ácsi, a vámpíroknak több fajtája van? Akkor ez egy alosztálynak mondhatnám, asszem. Hol találhatnék hozzá megfelelő szakirodalmat? Harmad tucat ember ereje? Jesszusom, mennyire lehet erős a bácsi és tapasztalt, ha képes volt legyőzni? Bruksza, és királyvámpír. Meg kell majd kérdeznem, hogy hol tanult ennyit róluk, vagy egy ideig követnem és kérdésekkel bombáznom. Nem tudom, hogy melyik lenne jobb. Kézrázás, melynél egy picit lejjebb veszek a mosolygásból. Szívem szerint táncra perdülnék, dalra fakadnék. Ha ügyes leszek, sok választ fogok kapni szerintem. - Remélem, nem bántja Szellőt – mondom ki csak úgy mellékesen, nem tűnt olyan pacinak. Nézem a táskát, mire mutat. Megyek és felveszem, mi van ebben, fél tégla? Érdeklődve kukkantok bele, emelek ki pár dolgot és teszem vissza. Kiürült üvegcse, egy szárított virág. Semmi érdekes. Aztán szembe néz velem egy szem. Oké, zárom is vissza, nem kutakszom tovább. Majd kiderül, hogy mit tartalmaz még, pattogok is vissza Eskelhez. Hé, miért szomorkás a mosolya, nem hogy lenne optimista. Él, nem halálos a sebe. Mire fel akkor ez? Lehet, csak én vagyok túlontúl optimista? Majd kiderül. - Jó nekem a földön – ülök is le. Majd a Kandalló felé nézek. Olyan barátságosan lobog benne a tűz, mintha nem is egy romos ház még romosabb szobájában lennénk egy szörny, ekirma. Nem, ekimmara. Az, meg kell jegyeznem a kiejtését. E-kim-ma-ra, menni fog ez, okos bárd vagyok – hallgatlak, mit hogy csináljak? – Elrontani csak nem fogom, ha meg igen, nos, a jószándék a fontos, nem a kivitelezés. A tetemre meg ü,l akinek hét anyja van, vagy akinek fizetnek 1000 orent. Oké, 500-ért is bevállalnám igazából, pénzszűkében vagyok most. Melyik itt a legtisztább hely? Valahol aludni is kell. Vagy, legalábbis ha nem is aludni, de pihenni. - Én? Még nem tudom, igazából csak nem akartam megint a földön aludni. Annak is megvan a maga varázsa, de pár nap után kurvára kényelmetlen lesz az egyenetlen talajon. És lassan lesz egy vihar is – egyre közelebbről, egyre gyakrabban hallani a mennydörgéseket – és mivel nincs kedvem megint bőrig ázni, kerestem egy helyet. Nem tudod, hogy merre lehet a legközelebbi kocsma? – Kérdem meg tőle. Próbálok nem túl izgága lenni, eskü. Túl sokszor használtam az és-t, inkább erre kellett volna figyelnem, nem pedig ennyit beszélnem.
Janka aggódó kérdésére csak a fejemet ingattam válaszul. - Nehezen tűr meg maga mellett idegen lovat, de az állatok általában értenek a fenyegető prüszkölésből. Mondjuk, ha a te Szellőd kanca, akkor nincs miért aggódnod. Skorpió szoknyabolond - legyintettem. Ráadásul, ha Szellő kanca, akkor még rossz napja is lesz az én csődörömnek, felszerszámozva nem lehet kis csikót alkotni. Miközben idehozza a vajáktáskámat vet bele pár pillantást, elsőre azt hiszem ennyi elég is volt neki a látványból, pedig ha komolyan gondolta a segítséget akkor lesz ez még rosszabb is. Felidéztem magamban Fehér Raffard Főzetének összetevőit, majd beszélni kezdtem. - Vegyél belőle elő egy üres üvegcsét. Ott az oldalán van egy fekete butykos... az az... erős szesz van benne, azzal töltsd a feléig. Jól van. Most kell bele vitriol. A növények között van ilyen nagy, szürkés színű gomba. Az lesz az, igen. Tépj belőle egy ujjpercnyi darabkát és dobd a szeszbe. Úgy van. Most jöhet a rebis. Kis penészes kövecske a táska aljában. Kapard a főzetbe a penészt róla. Úgy, annyi elég lesz. Végezetül két adag hydragenum. Ez csak szörnyek szervezetében fordul elő. Találsz a táskában egy nagy kocsonyás állagú valamit. Ez ektoplazma. Ragad és nyúlós, kékes színű. Úgy van. Ezt kéne annyira szétmorzsolni, hogy beleférjen az üvegbe. Nem fog menni kézzel. Használj valami keményet, vagy egyszerűen tipord addig, míg szét nem mállik. A földdel, ami beleragad ne foglalkozz, a kotyvalék kiforrja majd magából. Na és most melegítsd a tűz felett, míg nem lesz az egésznek egy bordós színű, egészségtelen vörös külleme - magyaráztam, természetesen figyelemmel is kísérve a műveletet természetesen. - Vigyázz, erősen gőzölni fog, azt lehetőleg ne lélegezd be, súlyosan mérgező. Jó fertályóra alatt le is főtt a híres párlat, amit úgy, ahogy van forrásban lévő állapotban le is borítottam a torkomon. Janka pedig szemtanúja lehetett a híres vaják főzetek egyik csodájának, ahogy szó szerint a szeme előtt nőttek vissza az inak, az izmok, a hús és a bőr megszaggatott vállamra és felkaromra. Nyögve dobtam el az üvegcsét. - Köszönöm, most már jobb. Párperc és teljesen fitt leszek - biccentettem neki, majd körbe pillantottam a helységben újra. - Ez egykor csempészek tanyája lehetett. Érzem a rejtekajtó felől az enyhe huzatot, gondolom elkezdte megzabálni már azt is az idő vasfoga. Ott, az egykori ágy maradványai alatt lehet. Nézd meg ha gondolod, hátha dugtak el időtállóbb tárgyakat is, azok a tieid lehetnek. Köszönet a segítségért, a kocsmához meg pénz sem árt ugye -kacsintottam rá. - Délnek egy órányi lovaglásra. Legfeljebb másfélre. Kis falu, de kocsma ott is van. A Kilapított Békához van címezve, ha jól emlékszem. Semmi különösre ne számíts. A sört úgy vizezik, hogy muslicák helyett sirályok keringenek felette. De a vihar végét azt hiszem jobb itt kivárnunk, már érzem a szagát a levegőben. Cudar világ lesz. Láttam egy kis melléképületet hátul. Már ami maradt belőle, de teteje van. Vigyük be a lovainkat - vetettem fel. Talpra álltam és ha már kifelé indultam az ekimmara maradványait is kihúztam az ajtó elé. Ennek már nem fáj, ha veri az eső, kibelezni meg később is ráérek.
Az én kincsem naná, hogy megérti ha a másik ló nem kér a társaságából, nem hülye ő. Nos, mivel nem volt szegény ménről semmi se leszedve, így nem fog sikerülni szerintem a lovacskámat megkettyintenie. Nem mintha annyira túlságosan aggódnék, hallani lehetne, ha történnének gondok. Nyelek egy aprót, most már nem hátrálhatok meg, és abban a táskában voltak gyomorforgató dolgok. Bár, ha eddig nem taccsoltam, most már rohadtul ciki lenne. - Oké, pipa – üvegecske elő véve, a felét keresem. Megvan, kábé ez az, akkor mehet is addig az alkohol bele. Lehet hogy minden főzetnek ez az alapja? Kitudja, majd megkérdezem. Ezt is, ahogy rengeteg minden mást is. Vitri mi? Vitriol, ezt se nagyon hallottam még. Hasonlít más gombára, ahogy elnézem, a mogyorófa vessző mellett volt. Mekkora ujjpercnyi, kiéhez kellene mérni? Á, mérem a sajátomhoz, teszem is bele. Rebis, rebis, rebellis, kezdem el egy dallammal dúdolni, majd észbe kapok, hogy hopp, ennek nem most van az ideje. Kaparok belőle egy adaggal, körmöm alá ment, tisztíthatom majd este. Majd a következő hozzávaló. Ektoplazma, származási helye a szörnyek. Szuper, ha ettől nem kap gyomorrontást, akkor semmitől sem, de hát ő kérte, én meg nem kényszerítem rá. Nem néz ki épp étvágygerjesztőnek, pelenka tartalma is jobb ennél szerintem. Tényleg nagyon ragad, a padlót használom morzsolásra. Ember, engem nem arra teremtettek, hogy vaják főzeteket készítsek, nem vagyok én ennyire erős. Csak egy egyszerű, utat koptató trubadúr leányka vagyok, semmi több. Ragadt bele minden, nézem a teli üvegcsét, melytől a gyógyulását várja Eskel. Nos, azt hiszem, büszke lehet rám, minden olyan mennyiségben került bele, amilyenbe kérte. Jöhet a melegítés. Olyan, mint mikor az alvadó vért vízzel keverjük össze, nem tudom máshoz hasonlítani. Mivel élek, emiatt szerintem nem lélegeztem be a gőzét. Neki adom, megdöbbenve nézem ahogy megissza. Hiszen még forrt! Nem érzi ez a meleget, vagy mi a szottyos valóság van a torkával? Hmm, ez tetszik. Szutykos-szottyos valóság, új káromkodás. Lesápadva nézem ahogy visszanő minden. Te jóságos Melitele! Elfordulok, térdemre támaszkodva, mélyeket lélegezve próbálom megállni, hogy kitaccsoljak. Kell egy kis idő, még képes leszek felegyenesedni és szembe fordulni vele. Nem rókáztam, nem is fogok. - Igazán nincs mit, elhiszem hogy jobb – főleg, hogy nem történt semmilyen baleset a részemről. Csempész tanya? Hmm, majd megnézem akkor azt – Akkor nem ma megyek oda. Köszi – teszem hozzá, holnap jó lesz az a hely nekem. Meg Eskelt is faggathatom napközben. Vagy megpróbáljak vele tartani? Hogy tudok több információra szert tenni? Mert a ma éjszaka nem elég, az biztos. Ha nincs 3.000, akkor egy kérdésem se. Kezdjük a szörnyekkel, az összes vadászatával, túl sok, nem szalaszthatom el ezt az alkalmat. Fölkuncogok – régen rossz jel, ha ennyire vizezik a sört. És fog a fene viharban lovagolni – teszem hozzá vigyorral a képemen. Ő jobban figyel ezek szerint a környezetre, mint én. Mondjuk, nála ez az életben maradás egyik feltétele, nekem meg nem. Gyorsan előzöm ki, hogy hamarabb érjek ki. Sietek a lovamhoz, ki pár méterrel a másiktól legelészik békésen. Mikor meglát, jön hozzám, én meg végigsimítok rajta. - Gyere, most egy ideig Skorpióval fogsz együtt lenni – fogom meg a kantárját, hogy a melléképülethez vezessem. - Eskel, tudom, hogy nem ideillő a kérdés, de van valami ételed? – Éhes vagyok, oké? Maximum nemleges választ kapok.
Meglepett egy kissé a lány viselkedése, főleg, hogy bár a ruházata alapján ráférne pár oren, mégsem volt első dolga rohanni és feltépni a csapóajtót, megvizsgálni az egykori csempészek fészkét. Mondjuk igaz, van időnk. Miután kivonszoltam a vámpír dögjét, együtt néztünk hát a lovaink után. A düledező pajtaféleségben leszerszámoztam Skorpiót, majd Janka heves kis kancájára mutattam. - Barát! - közöltem hangosan a ménemmel. A harci ló prüszkölt egyet, Szellő felé fordított a fejét és barátságosan szuszogott néhányat, majd lehunyta a szemét nyilvánvalóvá téve azon szándékát, hogy sem a szakadó esőre, sem a villámokra ő bizony nem kíváncsi, a közelgő vihart márpedig át fogja itt aludni. Megveregettem az állat nyakát, majd Jankához fordultam a lassan cseperegni kezdő esőben. A viharok tulajdonsága, hogy egy-két perc alatt lesz némi nedvességből elképesztő égi háború, szóval nem ártana sietni. Felmutattam a nyeregtáskát. - Akad és szívesen megosztom veled, de majd bent beszéljük meg - intettem a fejemmel kunyhónak már csak jó szándékkal titulálható romhalmaz felé. Sietős léptekkel tértünk vissza a fedél alá, alig áztam el, csupán a hajam tapadt lucskosan a tarkómra-homlokomra, mondhatjuk, olcsón megúsztam. Odabent aztán kinyitottam a nyeregtáskát és először is előhalásztam a cafatokra szaggatott fekete bőrmellényem helyett egy vörös, kaedweni stílusú rövid ujjú szövetinget, amit magamra öltöttem, majd előpakoltam az élelmiszerkészletet. - Nagy választék nincs. Van négy nyúl combom, fűszeres, sütött, de hidegen szar. Tűzünk mondjuk van felmelegíteni - kezdtem. - Van egy darab nyers bárányhúsom, lesózott, ha akarod süsd meg. Egy vekni kenyér, némi szárított gyümölcs. Ügyeskedj, nekem kell két comb és a kenyér fele, a többiből azt eszel, amit akarsz. Sajnos a hirtelen gyógyulás is sokat kivesz a szervezetből, kell az utánpótlás - vigyorogtam, miközben a két combot felszúrtam az alkarhosszú belezőkésemre és a tűz fölé tartottam. Amíg vártam, hogy átmelegedjen Jankára pillantottam. - Láttam a nyeregkápához kötött lantot - intettem a fejemmel kifelé, a már szépen tomboló vihar függönye mögött rejtőző lovaink felé. - Trubadúr vagy mi? Melyik hősi meséd szédítette meg úgy a fejedet, hogy magad is a vándor utat akard választani a talpad alá, tisztes ház lócája a feneked alá helyett? - csóváltam a fejemet, de hangsúlytalan, monoton hangnememből nem nagyon lehetett olvasni. Nem volt a kérdés sem ellenséges, sem barátságos, sem semmilyen. Csak kíváncsi. Ahogy ezt a kis fruskát néztem, a nagy, kíváncsi szemeivel, a kapkodó, mégis ügyes mozdulataival, a folytonosan csicsergő szájával önkéntelenül az jutott eszembe, vajh valaha Kökörcsin is ilyen lehetett? Mindenre rácsodálkozó kis idealista? Mármint mielőtt hivatásszerű házasságszédelgő és hétpróbás, nárcisztikus ficsúr lett belőle. És erre a kislányra mi vár az út végén? Ráadásul mikor jön el az út vége? Végül is egy-két jó tanács nem árthat... Janka lábára mutattam. - Azokat a bakancsokat cseréld le, amint tudod - morogtam. - Jó gyalogló bakancsok, bármilyen faluhelyi darabont szívesen hordja, de lovas embernek nem való. Nem bírja el a vaskengyelt, már most reped a talpa. Két hetet nem adok és egy bőrszíjjal kell összekötnöd. Emelt sarkú csizmát szerezz be, az beleül a kengyelbe. Stabilabban leszel te is és a lábbelid se megy ebek harmincadjára. Meg szerezz egy kaedweni stílusú köpönyeget. Ez temeriai. Szart se ér. Melegnek meleg, de széttépik az ágak, ha a sűrűjébe mész, elég ránézni. A kaedweniek kemény bőrszegéllyel erősítik meg és viaszos szövettel fedik a külsejét. Nehezebb, de melegebb is és lepergeti az esővizet. Hidd el, majd évszázada járom az utakat, tudom mit beszélek, persze a te dolgod - vontam vállat, majd jó ízűt haraptam a közben átmelegedett combba.
Minek csapdossak valamit, miben nem biztos, hogy lesz pénz? Ott van a lant, mellyel sokkal egyszerűbb orenhez, napi betevőhöz jutni, nem kell ide mindenféle csempészek által elhagyott cucc. Lehet, más már kapva kapna az alkalmon s rohanna, hogy szerezzen egy kis pénzt, de nem én. Könyörgöm, ahogy elnézem már így is koszos lett az ingem, nem fogom még jobban bemocskolni. Szellő annyira békésen hagyja, hogy leszerszámozzam, hogy képtelen voltam megállni, ne simítsak rajta végig újra és újra. Békés most és nyugodt, mesébe illő a viselkedése. Vigyem a lantot, vagy ne? Á, itt hagyom, ezt az éjszakát a vaják úr vallatására fogom használni, és papírok teleírására. Mert, bizony ám, rengeteg történetet tudhat a másik fél, ha jól sejtem. Gyerünk, menjünk, én nem bírok magammal, történetek akarok hallgatni és valami melegebb helyen lenni, nem pedig kint a hidegben. Viszem magammal a barna anyagba csomagolt tőrömet, általában nem hordom magamnál, de most egy olyannal vagyok, ki tud tanítani nekem bármi is a használatáról, szóval miért is ne. Hogy miért is van egyáltalán egy vadásztőröm? Nos, eléggé elkényeztetett egy kölyök voltam, szóval mikor megláttam 13 évesen egy vásárban, addig nyígtam az apámnak, míg meg nem vette nekem. Hát, a becsomagolt alakjáról nem nagyon lehet felismerni. - Köszönöm! – Nem fogok üres hassal lefeküdni, ez az! Annyira hiányzik már, hogy ne csak kenyéren éljek, szerencsétlen hetem volt. Mindennek elmúlik egy idő után sajnos a varázsa. Nekem ne mondják, hogy nem, mert bármikor bebizonyítom az ellenkezőjét. Mire beérek, a hajamból csavarhatom ki a vizet. Szuper, mondhatom, már csak ez hiányzott. Vizes haj, mintha nem lenne ennél jobb dolog a világon, egyszerűen csak rühellem. Kell nekem ez, mint púp a hátamra. Mikor elkezdi felsorolni, hogy mi van nála, összefut a nyál a számban. - Szerintem ez viszont igenis hatalmas választék, Eskel. Elég nagy gond, ha túlbecsülöd egy éhes, kezdő bárd igényeit – teszem hozzá vigyorogva. Tőrömet kicsomagolom, kb 30 centi körül van, egy nyúlcombot tűzök föl rá s kezdem el melegíteni. Gyerünk, legyen már jó meleg, ne pedig hideg, és lehessen nyugodt szívvel fogyasztani. Csak egy kicsit vagyok türelmetlen, esküszöm. Sokkal kevésbé, mint régen. Elmerengek a lángok nézésében, meglepve pillantok a férfira. - Nem egy költemény miatt választottam az út koptatását, lant pengetését. Inkább ez, mint hogy bekössék a fejemet – kevesen választanák ezt, ahelyett hogy egy tehetős emberhez hozzámenve szolgák intézzenek mindent. De én ezt választottam – a szabadságért szinte bármit képes vagyok feláldozni – teszem hozzá halkan. A szabadságért bármit, nem vagyok most már egy kalitkába zárt énekesmadár. Nem. Azt teszem, amit akarok. Mikor eléggé átmelegedett, sőt, kicsit forró is lett, beleharapok a húsba. Melitelére, annyira hiányzott már ez az íz, nem is zavar a vihar, vagy az, hogy koszos lett az ingem, vizes a hajam. Minek is, megfelelő társaságom van, ki rengeteg ötletet adhat balladákra, melyeket még nem írtam meg, de megfogok. Egy vaják, kell ennél több? Nem hiszem, legalábbis nincs az évben kétszer szülinapom. Elkezdi mondani, hogy mi a gond a felszerelésemmel, nem mintha nem tudnám. Csak most éppenséggel nincsen elég orenem rá, valami forgalmasabb helyre kell mennem hozzá. Akkor egy csizma. Miért hagytam otthon a lovaglócsizmámat? Tiszta hülye vagyok. Köpeny. Ó, azt beszerzem feltétlenül, nem akarok megint elázni, elég volt egyszer. Rávigyorgok. - És mondd csak, hol tudom ezeket olyan helyen beszerezni, hol az ár-érték arány a lehető legjobb? – Kérdezem meg. Oké, mély levegő, csak nem fog elzavarni – amúgy, el tudnád mesélni kérlek a legutóbbi harcodat, kérlek? És tudnál tanítani pár önvédelmi fogást? Milyen a szörnyek ellen küzdeni? Hány csatád volt eddig? Hogy szerezted az arcodra a sebet? Minden vajákfőzetben ennyi a szesz? Mi történik, ha egy nem vaják issza? Milyen egy nekker? Vagy egy ghoul? Miért van az, hogy télen kevesebb friss pletykát hallani a vajákokról? Szereted az almát? Milyen érzés ennyi idősnek lenni? Nem fura, hogy mások korcsként tekintenek rá? Volt már, hol majdnem otthagytad a fogad?
Kétkedve csóváltam a fejemet a kis csepűrágó megjegyzésére a választék kapcsán, majd vállat is vontam. - Kevés útja kezdetén járó dalnokkal sodort össze a sors eleddig beszélő viszonyban, de ha a már hírneveseket nézzük, Kökörcsint mondjuk konkrétan, akkor bélpoklos, de válogatós - vigyorodtam el egy pillanatra, majd felé nyújtottam a tenyeremet kérő mozdulattal, hogy megvizsgálhassam a tőrét. Ha a kezembe is adta, akkor gyorsan meg is néztem. - Egész jó minőségű munka. Vadászkés. Koviri stílusú, dísztelen, de benne a kovács jele. Valószínűleg törpe munka. Minőségien hajtogatott acél. Kiváló szerszám, de a számodra rossz fegyver. Ezzel visszaadtam neki, majd nekiálltunk nyúlhúst melegíteni. Történetére azért némileg megemelkedett a szemöldököm és félrebillent fejjel, mint ahogy a kutyafélék figyelnek, ha érdeklődésükre számot tartó dolog üti meg a fülüket néztem a lányra, majd némi részvéttel a hangomban tettem fel a kérdést: - Ennyire rasnya volt a vőlegény jelölt? Felvetett kérdései az anyagi források szűkösségéről árulkodtak, ami annyira megint csak nem az évszázad meglepetése egy különösebb hírnévvel még nem rendelkező trubadúrnál, mindenesetre igyekeztem legjobb tudásom szerint válaszolni. - A legjobb csizma a baziliszkus bőrből készült, ezeknek a dögöknek a szövetei szinte mindennek ellenállnak és persze ezért is olyan rothadt drága, leginkább csak nemes kisasszonyok lábán vagy derekán látni efféle topánkát és övet. Egy báli cipellőt 400-600 egy jó lovagló csizmát 800 oren körül adnak, de egy életre elég. Átlagos, de tartós darabot közvetlenül a cipésztől érdemes beszerezni, 10-15 orenért már kaphatsz. A kaedweni stílusú köpönyeg természetesen Kaedwenben a legolcsóbb, talán ha 10 oren, errefelé jobban megkérik az árát, de 20-nál aligha több - válaszoltam. Éppen elkezdtem volna békésen befalni a nyúlcombokat, amikor is ez az elhatározásom függőben maradt, a szám meg kitátva. Létezhet vajon kérdésekből álló cunami? Mert most valahogy úgy éreztem, mintha egy komolyabb lavina sodort volna el. Nyugtatóan emeltem felé a tenyeremet és igyekeztem közbe szólni, ahogy erre módom adódott, vagyis amikor levegőt vett. - Hé! Hé! A felére már most nem emlékszem, lassíts egy kicsit! -igyekeztem visszatartani a kikívánkozó röhögést. - Válaszolok, amire válaszolhatok, meg amire emlékszem, de egy kicsit lassabban! Na szóval... miket is kérdeztél? Aham... Nem tudom megmondani, hány csatám volt eddig, több ezer. A legnagyobb részére már nem is emlékszem, csak az érdekesebbekre, vagy amikből tanultam valamit. A vajákfőzetek szesz mennyisége változó, de mindnek erős szesz az alapja, az oldja ki a hozzávalókból a hatóanyagot. Egy átlagos ember számára ezek halálos mérgek, sőt ha nagyon sokat iszok meg, még én is belehalhatok. Néhány ember, úgy ötvenből egy, nagyon erős szervezettel rendelkezik és túlélheti a mérgezést, rá akkor pont úgy hat, mint rám, de az összes többi csúnyán és komoly kínok közepette elpatkol. Télen a legtöbb vaják is visszahúzódik valamely kedvelt helyére, ahol kihúzhatja a hideg évszakot. Ezen időben kevesebb szörnyről is hallani, ha belegondolsz, hiszen jó részük hidegvérű, tehát hüllő, vagy rovarféleség, ezek általában mélyalvásban töltik ezt az időszakot. A nekkerek nagyjából olyanok, mint egy elképesztően ronda, fekete bőrű kisgyermek, erős ásókarmokkal. Én is voltam fiatal, kerülhetek szembe túlerővel, lephetnek meg a körülmények változásai és úgy általában véve minden csatámban elvileg életveszélyben vagyok, de ha a komolyabb sérüléseket érted ez alatt - egyszerűen levettem az ingemet, hogy lássa ezernyi heggel ékített felső testemet, amely mindennél beszédesebb volt. - A heg az arcomon régi történet, legyen elég annyi, nem szörnyek karma, hanem nagyon is emberi lény pengéje vágta. Száz esztendőm volt megszokni az emberek pillantását, különben is hogy tekintsenek egy korcsra, ha nem úgy, mint egy korcsra? Megeszem az almát. Hirtelen többre nem emlékszem a kérdések közül - foglaltam össze kis híján lihegve. Jóságos Kreve, mikor beszéltem én ennyit egy huzamban utoljára? És mennyire fiatal még az éjszaka?! Gyorsan hozzáfűztem még: - Ja igen. Vadásztőr. Mutathatok majd pár fogást, de sok értelme nincs, nem a te testi adottságaidhoz való fegyver. Alacsony vagy, rövidek a végtagjaid ahhoz, hogy hatékony legyen.
Egy dolog már most biztos, hogy soha az életben nem fogok többet kételkedni abban, hogy jól döntöttem-e akkor, mikor megpattantam az Akadémiáról. Életem egyik, ha nem a legjobb döntése volt ez. Várjunk csak. Őt említette? - Ismered Kökörcsint? Mégis honnan? És miért válogatós? – Hogy lehet válogatósnak lenni? Hiszen minden annyira finom. Maximum rosszul készítik el, az viszont a szakács hibája, nem az ember ízlelőbimbójáé. Odaadom a kezébe a tőrömet, mikor non-verbális jelekkel elkérte. És már kapom is a kritikát érte, megdicséri a kovács munkáját, hogy jó. Biztos, én nem tudom, nem azért kaptam, hogy praktikus lesz a későbbiekben, hanem mert akartam, ennyi az egész. Majd kijelenti, hogy számomra rossz fegyver. Nézek egyet, nem is a harchoz használom. Istenem, mennyire jó az illata a nyúlhúsnak, annyira meghozza az ember étvágyát, még a halott is feltámadna tőle. És kérdez. Nem bírok magammal, kirobban belőlem a nevetés. Az az idióta és a rusnya, egy mondatban, ilyet se hallottam még. Ez az évszázad, ha nem az évezred poénja. - Dehogy, lányok bálványa, bárki szívesen hozzámenne. Gyerekkori jó barát, tudja, hogy mit tesz és mégis elárult – hirtelen változik a hangulatom, düh és szomorúság egyvelege hallatszódik ki a hangomból. Ha még egyszer meglátom, felpofozom. Kicsit megdöbbenve nézek az áron, mikor mondja, mennyit kérnek el egy baziliszkus bőrös csizmáért. Mégis, mi a jó tetves, bolhás, girhes macska kerül annyiba? Ó, szentséges Melitele, szerencse, hogy az csak a gazdagok luxusa. Ahogy a mindennapi választékos, meleg étel, puha ágy, napi fürdés, szakács, takarítónő és még sorolhatnám tovább. Nem tagadom, jól éltem míg nem döntöttem a szökés mellett, de vissza többet nem megyek. nem vagyok én tárgy, mit eladhatnak kilóra, nem vagyok én egy kalitkás madárka. Érző lény vagyok, ki a szabadságát ízlelgeti. Balszerencsésen számolva is maximum 35 orent kell félreraknom. Hogy fogom én azt megoldani, mikor most is alig van egy vagy két érmém? Hű, ezt nagyon nem gondoltam át, a kurva isten bassza meg! Oké, nem káromkodok csúnyán, még gondolatban sem, nem szép dolog az. Azt hiszem, kicsit sokkoltam, legalábbis meglepte szegény, szerencsétlen, egyszeri vajákot, ki csak harapni szeretett volna a vacsorájából. Elfelejtette becsukni a száját, mondanám neki, hogy vigyázzon, mert berepül a sült galamb, de szerintem örülne neki. Oké, lehet kicsit túl sokat kérdeztem, de ez van. Hogy mikor is került a kezem ügyébe egy papír, meg toll mellyel írok? És leginkább tinta? Időközben kivettem, s most a saját, kiolvashatatlan gyorsírásommal jegyzetelek le mindent, melyet érdekesnek tartok. Nahát, mindegyik szeszen alapul, micsoda meglepetés, szerintem józanul nem is bírják ki. Vagy, időközben kiveszik belőle? Ezt mg meg kell kérdeznem, alá is húzom. Nem mintha sok szó szerepelne rajta eddig. Ó, ne már, pedig használhatnám magamon is. Bár, akkor 2 % esély van a túlélésre, az meg pont elég az őrült vállalkozóknak. Miközben mondja, hogy hogyan néz ki egy nekker, csinálok egy gyors skiccet is a kapott leírás alapján. És aztán leveszi az ingét, én meg csak nézi. Határozottan kidolgozott felsőtest, melyen bárki szívesen legeltetné a szemét szerintem, hiába az a temérdek heg. Nem bírom egyszerűen megállni, hogy ne nyújtsam ki a karomat és ne simítsak végig néhány sebhelyen. Majd hirtelen kapom el a kezemet, zavartan. Te jó ég, mit teszek, hülye Janka, ezt kel csinálni? Nem! Akkor meg? - Pedig nem is vagy korcs. Vagy saját magukat is annak tekintik esetleg? Vannak olyan helyek, amiket jobb, ha elkerülök? Te hova mész télen? Van tipped, hogy nekem hova kéne mennem? – Aztán visszatér a vadásztőrre. Mutatna pár fogást, de kicsi vagyok szerinte hozzá. Mérgesen pattanok fel, valahogy összetintázom közben az ingemet, kihúzom magamat és ránézek. - Kit nevezel te olyan kicsinek, hogy még a tetű is nagyítóval keresi, mivel szabad szemmel alig látja? – Vonom őt kérdőre, kicsit gyorsan kapom fel a vizet, ha a magasságomról van szó.
Janka heves és villámsebes kérdése éreztetni engedte, hogy ismeri ő is Kökörcsint, vagy legalábbis példaképének tartja, esetleg egyszerűen csak úgy alá rúgna, hogy a tökei koccintsanak a manduláival. Annál a széltolónál általában ebben a kettőben merül ki a női nem, akiket meg fogok fektetni és akik már túl vannak rajta és rühellnek. Mondjuk annyira azért csak volt úriember az a gazfickó, hogy egy ilyen szinte gyereklányt még csak nem. Vagyis valószínűbb az előbbi, hiszen ez is csepűrágó. - Persze, hogy ismerem - bólintottam határozottan. - A vajákok is ismerni szokták a testvéreik legjobb barátait. Mi sem vagyunk mások Geralttal, régen bemutatta már azt a széllel bélelt poétát. Egyébként rendesebb fickó, mint amit a hírneve sugall. Persze egy kurvapecér, de a szórakoztató fajtából. Az elmaradt esküvőt nem feszegetem, Jankácska hanghordozása arra utalt, hogy elég bántó emlék a számára. Olyanokkal én is jól fel vagyok pakolva, tehát nem akartam kapargatni az ő lelki sebein a varratokat, mert tudom mennyire képesek fájni. Amint megérinti a régi sebhelyet a bordáim felett rámosolyogok és vállat vonok. - Na az régebbi történet, mint te magad - kuncogtam. - Vizimától nyugatra, a tengerparton, itt Temeriában történt. Néhány folyami rém ellen béreltek fel és volt szerencsém látni, ahogy egy ruhát mosó menyecskét rántanak be a mélyébe. Utána ugrottam és még derékig a posványosban utána szúrtam a vízbefúltnak, aki vitte volna a lányt. Láttam felemelkedni a fojtólidérceket, úgyhogy a nő elé ugrottam és a part felé taszítottam, hogy aztán másért már nem aggódva, karddal fogadhassam a dögöket. Amíg kihajítottam a partra az egyik fojtólidérc alulról meglepett, az ő karmainak nyomai ezek Levágtam őket, aztán a fehérnép után néztem, az persze a szemeimet látva sikoltozni kezdett, hogy hozzáért egy magamfajta szörnyszülött, emiatt egy hétig böjtölhet és nem mehet a tisztességes emberek közé végül a szemeim közé köpött és elszaladt. Akkor még én is elég zöldfülű voltam - idéztem fel a régi emléket. - És ne pironkodj itt nekem. Nem zavar, ha megérintenek, sokakból váltja ki ezt az ingert ez a heggyűjtemény. Szóval megszoktam, semmi baj. Amíg nem egy szörny teszi a karmaival, addig nem kellemetlen. A lány következő kérdései közül az első egy pillanatra elgondolkodtatott. A nyeregtáskából előhalásztam egy butykost, benne jó temeriai rozsvodkával, még a válasz előtt nagyot húztam belőle, majd odakínáltam a lánynak is, aztán beszélni kezdtem. - Korcs. Minden vaják másként gondol erre azt hiszem, de hogy korcsok vagyunk-e? Attól függ miként értjük a korcs szó jelentését - vontam meg újfent a vállaim. - Torz, a természetestől eltérő? Nyilvánvalóan igen. Természetellenesek vagyunk, mágia és alkímia teremtette félemberek. A világ természetes rendje pedig harcol ez ellen, éppen emiatt minden vaják terméketlen. Fejlett fizikai készségeinkét tompább érzelmekkel, szerény mágikus tudásunkért a gyermeknemzésre való hajlamunk elvesztésével fizetünk. Hagyományos jelentése alapján igen, korcsok vagyunk, de nem a legrosszabb fajtából. Télre Kaer Morhenbe, a vajákok ősi várába húzódok vissza az enyémekkel együtt, ha csak nem vagyok annyira messze tőle, ami miatt már nem érném el, mielőtt a hó lezárja a hegyi ösvényeket. A magad fajtának pedig valamely nagyvárosban érdemes áttelelni mindig. Faluhelyen semmi sincs a hideg évszakban, felkopna az állad, de ahol sok a nemes, meg a kereskedő, azok még télen is tartanak bálokat, meg ilyesmiket, ahol megfizetik a jó énekest - ajánlottam Jankának a jövőre nézvést. Na viszont az ezt követő szavaira meglehetősen meglepetten néztem a felpattanó és így most csípőre vágott kézzel fölém tornyosuló, villámló szemű lányra. Megvakartam a tarkómat, igazából csak hogy időt nyerjek értelmezni ezt a tömény marhaságot, ami kiszaladt a száján. - Hát... azt szerintem semminek nem nevezném, ha olyannyira apró valami, akkor én nem is látnám - kezdtem bizonytalanul, de aztán csak leesett az öt orenes. - Aha! Zavar a testmagasságod. Csak hogy ez egy tény, nem fog változni attól, hogy nem örülsz neki. Ha valamivel alacsonyabb vagy az átlagnál, már pedig ez tény, egy törpéhez képest persze még így is égi meszelőnek számítasz, de igen, az átlag embereknél valamivel kisebb vagy, akkor ahhoz érdemes alkalmazkodni. Ez a vadásztőr kiváló szerszám, de ha meg akarod védeni magad, amire úton járó embernek a mai viszonyok között szüksége van, válassz jóval hosszabb és elrettentőbb fegyvert. A kést hamar kicsavarják a kezedből a martalócok ha úgy adódik, aztán az érméidet a zsebében a felhevült útonállót meg a combjaid között találhatod hamar és ezen nem fog segíteni, hogy büszkén méltatlankodtál a magasságodért. Egyenlítsd ki ezt a tényt, egy okos választással. Használj ostort vagy korbácsot. Meg nem öl senkit, az igaz, legalábbis nem könnyen, de jó messzire elér, beterít egyszerre vagy három embert és sokkal kevésbé mer bárki is a korbácsos ember ellen menni, mint a tőrös fickóra. A tőrrel valaki felé szúrsz, a másik lefog és ennyi. A korbács az egész bandát beterítheti és mocskosul fáj. Ráadásul ez nem csak fegyverre vonatkozik Janka. Attól, hogy duzzogsz valamin, nem fog megváltozni. Alkalmazkodj hozzá, csinálj erényt a hibáidból - húztam meg újra a butykost, majd barátságosan újra oda kínáltam. Amíg levegőt vett az újabb kérdésáradathoz, meg esetleg ivott is pár kortyot, én lerángattam a csizmáimat és letekertem a lábamról kapcát, készülve majd az esti alvásra, de ülve maradtam, jelezve, hogy beszélgethetünk még, ha maradt benne kérdés. És hát benne ne maradt volna...
Ha egyszer is hallhatnám megint a mester művészetét, azt a gyönyörűséget melyet egy lanttal lépes leművelni, én lennék a világ legboldogabb embere. Persze, nem sok esélyé látom rá, de nem adom fel. Megvan az esélye annak, hogy egyszer belefutok, mindketten az utat koptatjuk. - Geralt, róla annyi mindent hallani, egy élő legenda az az ember – jegyzem meg halkan, pedig tudom, hogy semmi esély sincs arra, hogy ne hallaná meg, túl jó ahhoz a hallása. Felkuncogok – hát az. kicsit gyakran néz a szoknyák alá állítólag. Összerezzenek, mikor meghallom a mennydörgés hangját. Azt hittem, hogy erről már réges-rég leszoktam. Melitelére mondom, ez nagyon ciki volt. Én nem félek, csak váratlanul ért. Mit gondolhat most a másik? Bele se merek gondolni inkább. Sok minden régebbi min én, nem nehéz azt összehozni igazából. Folyami rémet kérdezni, feljegyzem magamnak. Túl sok mindent hallok, mik érdekesnek tűnnek s választ meg nehezen kapok, így most szegény vajákra zúdítom azt a kérdésáradatot, melyen amúgy leginkább egy kocsma elrejtettebb zugában kéne végig menni egyesével, egy korsó sör társaságában. Ühöm. Akkor megmentette a hölgyet ezek szerint. Egyetlen egy kérdés fogalmazódik meg a fejemben a nőszemély reakciója hallatán. Mi a fasz? Ismétlem, mi a fasz? Mégis, mit képzel magáról, hogy van pofája így viselkedni a megmentőjével? - Nem pironkodom! – Vágom rá rögtön, pedig de. Kicsit zavarban vagyok igazából, nem szoktam idegen férfiak mellkasához érni. Meg, nem idegenekhez sem. Backi, ugye nem hasonlítok egy paradicsomra? Kurvára gáz lenne, ha igen. Meglepve nézek rá, mikor megkínál. Azért elfogadom s belekortyolok, melyet elég gyorsan meg is bánok. Uralkodva az arckifejezésemen adom vissza, köszönöm szépen, de ide most nem kell se egy becsiccsent, se egy részeg Janka. Ugyanez vonatkozik a másikra is. Bírni bírom az alkoholt, de azért nem annyira jól még, hogy gond és odafigyelés nélkül igyak. Meforgatom a szememet, ahogy kifejti. Oké, ebből a szempontból, de csak ebből a szempontból van igaza. - Korcs az is, ki nem törvényes házasságból születik, vagy épp a szülei nem egy fajból származnak, nem? És ki mondja meg mégis, mikor lekorcsoz valakit, hogy pontosan mire gondol? Soha senki, hiszen csak meg sérteni akarja az illetőt, nem pedig besorolni – szemébe nézek – de mi ellen is harcoltok? A szörnyek ellen. És mondd csak, azt talán a világ természetes rendje, hogy mindenféle ocsmányság próbálja megölni az emberiség tagjait? Vagy talán akkora nagy gond, hogy felvették a harcot ellene? – Költői kérdések, melyekre választ nem várok igazából. Nagyváros, már csak ez hiányzott – nem szeretem a nagyvárosokat. De ez van, senki sem akar halálra fagyni, idő előtt eltávozni. Kicsi a kurva anyja, az! Nem vagyok az, ne hívjon engem így! Zavar a francokat. Leülök azért vissza a földre és hallgatom mit mond, bár belül még fortyogok. Ahogy elmondja, hogy mit tenne velem pár útonálló, az arcszínem hamar hullasápadttá változik át. Nem, nem, nem, engem aztán meg nem kettyintenek, azt nem hagyom. Elég jó írja le a helyzetet, hogy mégis mi történne közben. Akkor már inkább a halál, mint az erőszak. Nem akarom, hogy bárki is megtegye az engedélyem nélkül. Ostor. Használjak ostor, vagy korbácsot. Aham. Ez az évtized, ha nem az évszázad ötlete, mely alig pár dolog miatt nem valósítható meg. - És hol szerezzek én olyat? Ha, ismétlem ha sikerülne szereznem, elvállalod, hogy megtanítasz a használatára? Vagy, tanuljam meg magamtól? Eskel, te ezt egyáltalán átgondoltad mit javasoltál az előbb? – Döntöm oldalra kérdőn a fejem – amúgy jössz egy inggel – teszem hozzá gyorsan. Mert az ő hibája, hogy felpattantam mérgemben és összetintáztam balszerencsés módon a sajátomat. Ha ne kicsiz le, nem lett volna ez, ennyi. Megkínál megint. Ha aludni akar, akkor mondja azt, ne pedig a leitatásommal próbálkozzon, Melitele szeretőjének az alsógatyájára is! Viszont, mivel ülve marad, azért ezt egy keringőre való felhívásnak veszem. Persze az italt visszautasítottam, nem iszom meg előle az italát, csak a kajájától fosztom meg, jó bárd vagyok én. Azért leveszem a bakancsot, kapcát, magam köré tekerem a köpenyemet kényelmesen, hosszú volt a nap. Viszont minden percet ki kell használni, mit vele eltöltök. - Harcoltál már griff ellen? Volt nemes cselekedeted? Előferdült – fordult akart lenni, de nem sikerült összehoznom – hogy valaki barátságosan közeledett feléd, és az is maradt végig? Egyszer befonhatom a a hajad? - Azt utolsót csak viccből kérdezem meg.
Egyetértően bólintottam Janka szavaira, Geralt valóban egy eleven legenda mára már és ezt bőven nem csak annak köszönheti, hogy Kökörcsin híres nótákat farigcsál róla. A Fehér Farkas egy egészen más dimenzió, mint bármely más vaják a farkas iskolában. Ha valakit, hát őt büszkén vallom testvéremnek. Az égzengésre való összerezzenésére egyáltalán nem reagáltam, a hirtelen hanghatásra sokan vannak így, nem láttam ebben semmi szégyellni valót, az ijedtség vagy a félelem az életben maradás alapja. A pirulás tagadására csak ingattam egyet a fejemen. - Akkor bizonyára rosszul láttam - hagytam rá a kérdést. A trubadúr eszmefuttatására félrebillent fejjel, érdeklődéssel figyeltem, kíváncsian figyelve, hová is vezet a gondolatmenet. Igyekeztem gondosan mérlegelni a szavaimat, mielőtt belekezdtem a válaszomba. - Igen, egyet értünk, a korcs szót sok értelemben lehet használni, én csak egyet említettem fel ezek közül - kezdtem. - Valóban szörnyeket ölünk, de ebben nem kell látni semmiféle lovagi glóriát, ez a szakmánk és erre az egy célra vagyunk kitenyésztve. Sok ember azt kérdezi: mi vagyunk a nagyobb szörnyetegek vagy amiket levadászunk? Én nem hánykódom olyan dolgokon, amiken nem tudok változtatni. Ráadásul minden vajáknak van egy saját becsületkódexe. Egyikünk sem vadászik sárkányra. Soha. A többi tabuját mindenki maga alakítja ki. Én például nem vállalok megbízást váltányra, szukkubuszra vagy olyan faj egyedeire, amik nem jelentenek az emberekre közvetlen veszélyt. Van olyan vaják, akinek csak a pénz számít. Van akinek máshol húzódnak az erkölcsi határok - tártam szét a karjaimat. A magassága feletti kitörését kifejezetten szórakoztatónak találtam, vidáman iszogatva figyeltem a villámló szemű lányt. Édes, életvidám kis csitri. Összegyűrtem a mellényemet, hogy megfelelő párna legyen majd belőle, majd a nyeregtáskából előhalásztam egy összecsavart erős, brutális korbácsot. Kilenc vége mindegyikén éles kagylóhéjak, kövek voltak befonva, amelyek akár csontig téphetik a húst. Fél kézzel odadobtam Jankának a kínzóeszköznek és fegyvernek sem utolsó eszközt. - A tiéd - közöltem. - Reggel elkezdjük a gyakorlást, nem ördöngősség. Egye fene, kapsz majd egy új inget, amúgy is rád fér. Illetve, hogy pontos legyek pénzt kapsz rá és majd megveszed magadnak én nem vásárolok nőnek ruhát. Akkor inkább egy kukorix fészek. Néztem, ahogy ő is lefekvéshez készülődik. Felém mutatott meztelen talpai sarkán felszívódó vérhólyagok emléke. Elnyomtam egy mosolyt, hiába bele kell jönni az utazó életbe, aki erre adja a fejét. Rámutattam a lábaira. - Megtörte a kengyel a sarkadat, mi? Ezért jobb a lovagló csizma. Addig is, míg nem szerzel egyet, szedj néha néhány fehér mirtuszt - mutattam neki az apró virágú gyógynövényt. - A szirmait tedd a kapcádba a talpad alá. Gyógynövény, lassabban fog elfáradni a lábad és az esetleges sebek is gyorsabban gyógyulnak. Ha nagyon hidegre fordul az idő, a kesztyűdbe is rakhatsz, enyhén savas levet ereszt ki magából, alig érezhetőt, de beindítja a vérkeringést, nem fázik annyira majd a kezed. Elfeküdtem a takarómra a kandallóban pattogó tűz melege okán beteríteni nem kellett magamat semmivel, miközben fogadtam a lányka újabb kérdéseit. - Többször is. Egyre gyakoribbak az ember lakta területeken. A legkomiszabb dög közülük odalent volt Cidarisban a tengerparton. A helybeli kasztellán háromszáz dukátot adott a fejéért. Egy ravasz, vén hím volt. Hetekig tartott becserkészni és követnem kellett a fészkéig. Ott jöttem rá, hogy az öreg tojó már elhullott, a hím pedig beleőrült, de attól még ravasz egy bestia volt - válaszoltam, ha kellően jó a füle az ilyesmihez talán észrevehette a hangom enyhe ellágyulását, ahogy Cidarist említettem. Én mióta szívtam a levegőjét visszavágyok az aprócska királyságba. - Mi számít nemes cselekedetnek? - dobtam vissza a kérdést. - És persze, voltak. Azok a falusiak akik közel laknak a fészkünkhöz alapvetően jobban ismernek minket például, de sok olyan ember is van, aki nem nézi ki mentette meg a bőrét vagy a szeretteiét. A papok vagy a nemesek gyakran ki sem fizetik a kialkudott összeget ha elvégzem a munkát, a kereskedők általában igen, a szegény parasztok szinte mindig. A falusi mesterek gyakran fogadnak jó szívvel a munka előtt és után is - válaszoltam, majd hirtelen azért még én is meghökkentem. - Mi van? A hajamat? Minek?
Legenda. Milyen is lehet élő legendának lenni? A francba is, meg kell keresnem a Fehér Farkast, rengeteg kérdésem van hozzá is, túl sok ember van egyszerűen, kiktől csak kérdezni és válaszokat kapni akarok. Nem, nem szeretnék, akarok. Nem fogadok el kibúvót, még azt sem, hogy ha halott. Jupp, természetesen rosszul látta, biztos rosszak a fényviszonyok. Bár, az számít egy vajáknál? Vagy nem? Kitudja, majd rájövök. Eskel, rólad legalább egy ballada készülni fog, még ha nem is tudsz róla. Vigyorgok, mint akinek kétszer van szülinapja egy évben, hisz rengeteg infót kapok. - Szörnyeket öltök, ez tiszta sor. Két féle kardod van. Gondolom, mindkettőt szörnyek ölésére használod, nem? – Hallgatom mit mond, örülök, hogy nem vadásznak sárkányokra. Közvetlen veszélyt az emberekre? Végülis, igaza van. Minek azt piszkálni, mi nem tett semmit ellenünk? Ennyi, semmi több. Egészen békés fickó igazából ő, legalábbis hajlandó beszélgetni. Meg, létezik nála olyan, hogy erkölcsi határ, mely máris ad okot a bizalomra. De most komolyan, nem olyan embernek néz ki ez a fickó, aki a saját anyját is képes lenne eladni egy fél garasért, szóval rendesnek mondható. Azt hiszem legalábbis. Megdermedve nézem a felém dobott korbácsot, melyet játszi könnyedséggel dob felém a férfi. Arcomra hatalmas kérdőjel van írva, na ezt nem értem. Megtanít korbácsolni. Mi van? Futva nézem meg pontosan milyen. Brutális, ezzel lehet maradandó sebeket okozni, egyszerűen annyira nem én, hogy félek használni. Mi van, ha saját magamat sebzem meg vele? - Hogy mi a leprás rohadt féreg, akarom mondani tessék? – Nézek rá értetlenkedve – biztos hogy nem ütötted meg a fejedet harc közben túlságosan is? – Teszem hozzá, kicsit aggódva, hiszen azért az átlagembernek nem szokása csak úgy rávágni, hogy oké, megtanít korbácsolni. Bár, az átlagember nem is hord magánál korbácsot, ez is igaz. Vesz nekem inget. Vagyis ad rá pénzt, de a dolog ugyanaz – mi az a kukorix? – Kérdezem meg tőle, nem hangzik valami nagyon szuper dolognak elsőre. Ácsi, mikor reggel? Inkább meg se kérdezem, még a végén valami embertelen időpontot ad meg. Persze, sebes a talpam, de úgy vagyok vele, a rajta lévő bőr majd megszokna, ha nem, akkor tehetek én róla? Lehet, pihentetni kéne, de arra pont nincs időm, ki hitte volna. Ő is kiszúrta, ugyanis rámutat. - Ja. Be fogok szerezni egyet, amint lesz rá alkalmam – és pénzem, bár ezt nem teszem hozzá. Szerintem sejti. Akkor fehér mirtusz, ezt álmomból felkeltve is elmondom, ahogy azt is, amit mondott a kesztyűvel és hideggel kapcsolatban. Direktből ad ennyi tanácsot? Nem tűnik egy olyan férfinak, kinek mindig azon jár az agya, hogy mennyi a lehető legnagyobb haszon a lehető legkevesebb befektetés mellett. Eskel, Eskel, milyen jellem vagy te? Tényleg olyan vagy, minek mutatod magad? Vagy van bennedd még valami mélyen elrejtve, kíváncsiskodó tekintetektől távol? Kitudja, jó kérdés ez. Legalább egy verset fogok írni rólad, egy dalt, az első vajákról, kivel összehozott a sors. Olyan békésnek tűnik a tűz, mintha kint nem dúlna vihar, mintha nem lenne egyeseknek kétséges a napi betevője. Persze, miről is tudhatna, hiszen csak egy elem, semmi több, mely emelget ad és biztonságot sugároz. Nem kéne annyira figyelnem, mert elég könnyen elálmosodik tőle az egyszeri trubadúr. Inkább a másikra pillantok. Háromszáz dukát? Füttyentek egyet, az szép pénz. Szóval nem csak a róka ravasz ezek szerint. Ravasz mint a griff, ez is jól hangzik, ezek szerint nem csak a rókával hangzik jól a mondat? Hmm, egészen érdekes. Nem mintha maga a beszéd, a hangképzés nem lenne az. - Nemesnek? Kettőt és könnyebbet, ezt nem olyan egyszerű behatárolni. Amiből nem származott hasznod, de megtetted. Vagy épp csak egy apró gesztussal jobbá tetted valaki napját. Esetleg megmentetted valakinek az életét ingyen – oké, nekem sincs tippem, hülye voltam feltenni ezt a kérdést. Egy olyan dolgot mond, mely meg is lep, meg nem is. Az a réteg nem fizet leginkább, ki leginkább megteheti. Mennyire jellemző, és mégis, mennyire elkeserítő dolog ez, kérem szépen, hogy minél szegényebb valaki, annál becsületesebb. A kérdésre kapott reakción felnevetek. És csak percekig kacagok, nagy nehezen szedem össze csak magamat. - Nem gondoltam komolyan, nyugi! Ahhoz előtte ki kéne fésülnöm, nálad gondolom nincs fésű, én meg lusta vagyok előszedni a sajátomat.
Láttam, ahogy a lányka a letámasztott páros kardjaimat vizslatja a szemeivel, miközben beszélek és hamarosan ez realizálódott is egy kérdésben. A fegyverek felé intettem, miközben megfogalmaztam a választ. - Nézd meg őket nyugodtan, ha kíváncsi vagy - biccentettem. - Az egyik hagyományos, hajtott acél kard, a másik pengéje viszont ezüsttel van bevonva. A szörnyek túlnyomó többsége érzékeny az ezüstre, ezért készül ez is színezüstből - mutattam felé a nyakamban lógó üvöltő farkasfejet mintázó medaliont. - A legtöbbje ellen valóban az a leghatékonyabb. A néphit szerint az acélt pedig emberek ellen használjuk, de ez tévedés. Egyes szörnyek nem foglalkoznak az ezüsttel, mint például a túlvilági bosszúszellemek, a barghestek. Alapvetően az ilyenek ellen hordjuk az acélkardot, bár ha kénytelenek vagyunk emberek, mondjuk útonállók ellen felvenni a harcot, akkor is persze ehhez nyúlunk. Az ezüst túl puha fém, fegyveres csapásokat nem jó hárítani vele, hamar tönkre menne - ismertettem vele a vajákfegyverzetet röviden. - Talán ezért is porosodnak tucatjával az ezüstkardok Kaer Morhen fegyverraktárában, sosem baj, ha van belőlük utánpótlás. Miután odadobtam elé a nilfgaardi stílusú pusztító korbácsot látható idegenkedéssel vette a kezébe, pedig jobb ha hozzászokik valami hatékony fegyverhez, ha az utakat akarja róni, azok mostanság a legfinomabban fogalmazva nem biztonságosak és még csak nem is elsősorban a szörnyetegek miatt. A különféle haramiák, a scoia'tel fanatikus harcosai és a kiugrott, fosztogató zsoldosok több áldozatot szednek akármi szörnyetegeknél. De ellenük igenis hatékony ez a messzire érő, rendkívül gyors fegyver, amit nem is nehéz megtanulni használni. A szentségelésre vigyorra húzódtak vastépte ajkaim, de el kellett ismerjem, szimpatikus ez a kis cserfes fruska. Néhány tanács ingyen van, miért ne segítsek neki az útja elején? Mielőtt még megöleti magát. Közben válaszoltam a kérdésére is, fejemet ingatva. - A kukorix? Hát miféle bárd vagy te, hogy még nem hallottál róla? Hiszen ezernyi legenda van róluk, tudod, ha egy kakas tojást rak egy másik kakastól, abból kukorix lesz, ha megzápul, akkor meg baziliszkusz - magyaráztam. - Ez persze marhaság, egyszerűen csak egy szörnymadár és kis kukorix csak két ellentétes nemű nagy kukorixból lesz a hagyományos módon. Képzelj el egy jó nagy gyíkot, olyan kb négy méter hosszút, és másfél méter magast. A feje leginkább kakasra emlékeztet, a csőre képes átszakítani egy katonai sisakot, hosszú, pikkelyes farka üt olyat mint egy buzogány. A végtagjain a pikkelyei közül tollak nőnek, ezekkel képes rövid távú repülésre. Meglehetősen gyorsan mozog és hirtelen fordul, van benne annyi erő, hogy a magasba ragadjon egy jól megtermett tehenet is. Egyfajta szörnymadár. Éreztem Janka hangjából, hogy küszködik némi pénzhiánnyal, ez mondjuk nem újdonság az ő szakmájában sem, főleg amíg nagyon kezdő egy dalnok, hiszen addig nincs elég hírneve, hogy mindenféle bálokba elhívják zenélni. Később, ha megismerik a nevét és a dalait majd valamivel könnyebb lesz, ha csak el nem szórja mindenét, ahogy Kökörcsin. Megvontam a vállaimat. - Majd belejössz a trubadúr életbe, ne aggódj. Ezt meg az ingedre - nyújtottam felé a markomat, benne 50 orennel. Meglepett tekintete láttán vállat vontam. - Kökörcsin egyszer azt mondta nekem, a bárdok esetében nem a tehetségük vagy a hangszerük a legfontosabb, hanem az öltözékük és a stílusuk, mert azzal adják el magukat igazán. Akkor feltételezem nem járhatsz te sem egy 5 orent kóstáló vászoningben. Na várj, mindjárt kezdünk valamit a talpaddal. Míg beszélgettünk felkeltem és nekiálltam a fehér mirtuszból egyfajta krémet készíteni az alkímiai kis mozsaramban a kandallónál térdelve, miközben a lányt hallgattam. Elvigyorodtam a füttyentésére és válaszoltam is rá. - Némelyik megbízás komoly pénzt hoz, ez igaz. Geralt testvérem három ezer orenért változtatott vissza emberré egy strigát, én is kaptam már félezret is egy kikimóra kolónia kipucolásáért, de bizony a legtöbbször 20-30 orent tudnak fizetni az egyszerű parasztok, igaz olyankor legfeljebb néhány fojtólidérc, vízbefúlt vagy ghoul fenyegeti a környéket. Meg persze mindig kérdés, kifizetnek-e egyáltalán. Hallgattam a magyarázatot a nemes cselekedetek miben létéről, amire megvakartam a tarkómat, majd némi kamillát és farkas oriolét adtam szakértő kézzel a masszához. A kunyhóban eddig uralkodó fémes vérszagot rekordidő alatt nyomta el a virágzó rétek illata, nagyon erős aromája van ezeknek, de legalább kellemes. - Ingyen? Valami olyasmi, igen. Láttam egy hirdető táblán két hirdetést. Az egyiken egy szabómester könyörgött valami éji rém miatt, de pénze nem volt. A másikat egy csepp kislány rakta ki, azt kérte, ha valakinek van egy felesleges játéka, azt legyen szíves neki adni, mert ő is szeretne egy játékot, mint a többi gyermek. Megöltem a dögöt a környéken, egy garkaint, amolyan vámpírféleséget és mivel pénze nem volt, a szabó mesterrel egy babát varrattam a kislánynak, amit fésülni lehet, hogy adja neki oda. Ez valami olyasmi, amire gondoltál? Mert ilyenek persze vannak néha - vonogattam a vállaimat, aztán a gyöngyöző kacagásra azért magam is elmosolyodtam. - Hát valóban nincs fésűm - ismertem el. Elkészülve a krémmel egy kis fém tégelybe töltöttem át, majd Jankához ballagva odanyújtottam neki. - Tessék. Vékonyan kend be az egész talpadat, ahol a vérhólyagok vannak, ott pedig valamivel vastagabban. Reggelre sokkal jobb lesz majd, két-három nap alatt teljesen rendbe jön, ha minden este bekened. Ennyi egy jó hétig elég lesz. Majd reggel megmutatom hogyan kösd fel a kapcádat, hogy könnyebben sétálj vagy lovagolj. Vigyázz a lábadra Janka, utazónak annál semmi sem fontosabb és bizony az használódik leginkább. Ezzel visszaheveredtem a lány mellé, majd kíváncsian kérdeztem tőle. - Merről jössz most? Már úgy értem honnan indultál?
Ha egy évvel ezelőtt valaki azt mondta volna nekem, hogy egy vajákkal fogok társalogni egy romosházban, kiröhögtem volna. Most meg, egy vajákal beszélgetek egy romos házban. Érdekes, hogy mit hoz a jövő. Megrázom a fejemet, köszönöm szépen, de nem élek vele, még a végén elvágnám a kezemet vele, amilyen béna vagyok. Az ezüst puha fém, szép de nem a legjobb a harcokra. Azt gondoltam, hogy nem az emberi szörnyek ellen való az acél, nem hiszek én minden pletykának, mit hallok, próbálom kiszűrni, hogy mi igaz, mi nem. Kaer Morhen, egyszer el kéne jutnom oda. Majd, pár év múlva. Kaptam egy korbácsot. Egy kibebaszott korbácsot, mely nem épp a legbarátságosabban néz ki. Most mit mondjak, nem szeretnék senkinek se fájdalmat és sérülést okozni, még ha tudom is, más nem így van ezzel. Egyedül vagyok, nőnemű ráadásul, szóval elég könnyedén előfordulhat az, hogy megtámadnak, kirabolnak, gondosodnak arról hogy alulról szagoljam az ibolyát és ilyenek. Nahát, jól áll neki a vigyor. Tudja ő ezt, vagy nem? Hmm, megemlítsem neki? Inkább nem. - Tudod, szeretném hallani egy szakértőtől is, hiszen mindenfélére mondanak mindent. Ember legyen a talpán, ki kihámozza belőlük, hogy mi igaz – legtöbbször pedig ellentétesek az információk, a bárdlány meg feladhatja a megoldást, az igazság megfejtését. Nem szeretnék össze kerülni egy ilyennel, az az utam végét jelentené – harcoltál már ilyennel? Ha igen, elmeséled, hogy milyen volt? mit ajánlasz annak, aki lát egy ilyet? – Kérdem meg tőle. Gondolom azt, hogy váltson irányt, és rohanjon, de ki tudja. Nem vehetem fél vállról az éneklést, komolyan kell csinálnom, ha már úgy döntöttem, hogy ebből akarok megélni. Persze, ha nagyon akarnék, talán visszamehetnék apámhoz, de inkább éhen halok, vagy megfagyok télen. Nevet kell szereznem legalább egy nagyobb városban, úgy tűnik. - De de de de de de – beakadt a lemeze -Eskel, ezt nem fogadhatom el! – Nem nem nem, felejtse csak el. Ötven oren az sok, értse meg, nem kérem a tízszeresét a dolognak. Mit is mondhatnék neki most. Figyelem, hogy mit csinál. Valami krémet, most komolyan? Oké, nincs gond, azt csak csináljon nyugodtan. Nyü, miért esik kint, miért gondolja azt hogy csak úgy elfogadom? A férfiak furcsák és kiismerhetetlenek. - Strigából embert? Akkor igaz az, hogy ha valaki nem engedi vissza az alvóhelyére egész éjszaka, akkor ember lesz újra? – Kérdezem meg tőle, ez meglepett azért. A számokra nem mondok semmit, egyszerűen nem a mostani pénztárcámhoz vannak tervezve. Hát igen, így jár az, ki felkészületlenül kezd el vándorkodni. Bezzeg ha jól átgondoltam volna, hogy mikor indulok, nem csak a pillanat hevében döntök! De ez van, a múltat megváltoztatni nem lehet, szóval abból élek, ami van. Ó, bárcsak komolyabban átgondoltam volna, akkor teljesen más lenne a helyzet. Mondjuk, sose voltam épp az a hideg fejjel gondolkodó, ami nem meglepő. Lehunyom a szememet egy pillanatra, annyira jó a gyógynövények illata! Lehetne ebből parfümöt csinálni, komolyan mondom. Igen, nagyon jó illatú készülne belőle, nekem legalábbis tetszene. Hogy másnak is, vagy súlyos ízlésficam miatt nem, azt nem tudom. Mosolyogva hallgatom a történetet, ezt majd mesének fogom használni. Még hogy a vajákok szívtelenek és érzéketlenek! Pedig itt van rá az ellenpélda, amelyet fel is fogok majd használni. Eskel, esti meseként végzed majd, komolyan mondom. A jóságos vaják, mint valami elkúrt jótündérféleség. Ezt meg kell írnom, kész, vége, nem csak versbe szedem tetteit. - Napi szinten fésülöm a hajamat, csak az hiányzik, hogy összegubancolódjon. Hogy lehet anélkül élni? – Szalad ki a számon, mire észbekapnék, már fel is tettem a kérdést. Nos, vagy válaszol rá vagy nem. - De kedves! Köszönöm szépen! – Bekenem a talpamat, az utasítását követve – vigyázok a lábamra – suttogom halkan, azért szokásom megnézni, hogy van-e sérülés rajta, keletkezett-e új. Na backi, mit válaszoljak erre a kérdésre? Á, legyen a legegyszerűbb, leggyorsabb. - Kijelentettem, hogy okés az esküvő, ha előtte tanulhatok az oxenfurti akadémián. Belementek, mivel a másik lehetőség az lett volna hogy gyorsan kinyuvasztom magam valahogy. Onnan meg leléptem. És te? Honnan származol, ki voltál mielőtt vaják lettél volna?
- Persze, jó párral - bólintottam a lány kérdésére. - Az utóbbi években egyre gyakoribbak, talán kezdenek átszokni az emberlakta területekre. Kellemetlennek számító dögök, bár a személyes véleményem szerint még mindig inkább a kukorix, mint távoli rokona a baziliszkusz. Kevésbé mozgékony, valamivel kevésbé erős is, de köpköd, márpedig az ismert világ legerősebb mérgét termeli a pofája, még egy vaják sem védett azzal szemben. Persze pont ezért is olyan értékes a bőréből készült cipő vagy öv a tartóssága és a szépsége mellett. Mit tanácsolnék? Futást! Ha van a környéken sűrű bozót, akkor annak az aljába meghúzódni, nem szívesen tör át rajta, ráadásul a szeme sem túl jó, a növények illata pedig megzavarhatja a szaglását. Heves, döbbent tiltakozására felsóhajtottam, majd hozzá lépve a szabad kezemmel elkaptam a kezét. Jól ismerem az anatómiát, a csuklója alatt kisebb nyomás az ínra is elegendő volt, hogy kinyíljon az ökle és bele tudjam nyomni az ötven orent, miközben keményen az övébe fúrtam kénsárga szemeimet. - A legtöbb vajákkal ellentétben nem kifejezetten szórom a pénzt. A törpe bankokban félre téve pénzem a nehezebb időkre. Most is van nálam pénz, nem halok éhen. Neked szükséged van a jó ruházatra, hogy komolyan vegyenek, a te szakmádban minden a megjelenés. Minek adjak tanácsokat, ha aztán meg éhen halsz? Szóval ez a tiéd. Ha így nem tetszik, akkor majd elalvás előtt énekelsz valamit érte - vontam meg a vállaim a lassan berögzülő mozdulattal. Miután ezt nagy nehezen túltárgyaltuk visszatérhettem a kenőcskészítéshez és a beszélgetéshez. A kérdésére megszemléltem a plafont magamnak majd nagyot fújtam. - De imádom, hogy elterjedt ez a történet, tucatjával okozva bátor marhák halálát - morogtam. - Igen, van olyan striga átok, amelynek esetében ez hatásos módszer. De közel sem mindig. Ráadásul gyakran vannak visszamaradó tünetek is. Például a fogsor striga állapotban marad, vagy mentális csavarok, mint az emberhús vagy vér kívánása, netán szimplán ámokfutás. Adda hercegnő nagyon szerencsés volt, hogy nála semmi ilyesmi nem merült fel, miután Geralt visszaváltoztatta. Az esetek többségében azonban a strigával sajnos végezni kell. Miközben a masszát kutyultam elmélyülten Janka kiselőadást tartott a hajápolás fontosságáról, amiben kétségkívül adtam neki igazat, én sem szeretem, ha tetves, vagy már csimbókokba áll össze, de ezt némi víz az első szembe kerülő patakból megoldja, a többinek sosem tulajdonítottam jelentőséget, mondjuk az is igaz, én nem nőből vagyok. Megfigyeltem, amint ügyesen bekeni a talpát a készítménnyel, helyeslően bólogattam. Látvány alapján valóban igyekezett rendben tartani a lábait, egyszerűen csak a tapasztalatlansága miatt kezdte kínozni őket. - Nagyon szívesen. Egyszerű, régi gyógyszer, de igen hatékony - biccentettem. Ahogy visszaheveredtem halkan morogva kerestem egy keményebb fadarabot, amit a derekam alá tudtam tolni grimaszolva, de közben hallgattam a bárdlány szavait. Szép darab utat tehetett meg a szomszéd országból idáig. - Szóval Radovid király birodalmából jössz - bólintottam. - Tavaly jártam utoljára arra felé. Nos? Hallottál valami érdekes hírt idefelé? - kérdeztem fájdalmasan tapogatva meg a derekamat.
Figyelemmel kísérem a beszédét, ahogy mondja, hogy már jó párral találkozott. Azt is hallgatom, és fejben jegyzetelem, amit csak kiejt a száján. - Miért szoknak át? Kevesebb az élelem ott? Könnyebb a táplálékhoz jutni így? Megnövekedett a szaporulat esetleg? Vagy valami más oka van? – Teszem föl azokat a kérdéseket, melyek legeslegelőször eszembe jutnak ezzel kapcsolatban. Huppsz, lehet, hogy nem így kellett volna belekezdnem, rögtön a közepébe, hanem szépen, lassan, fokozatosan. De az nem én lennék, nem nem nem. Ez a lány kérdez, információhoz próbál jutni úgy mindig kb – baffa meg. Kérnem kellett volna egy-két évvel ezelőtt szülinapomra baziliszkusz bőrből készült lovagló csizmát. Miért nem terveztem előre? – Túrok bele idegesen a hajamba. Hülye Janka – akkor futok, ha látok. És nem pedig megsimogatni próbálom. Nem fogadhatok el tőle pénzt, értse már meg, ha arra lenne szükségem, másképp oldanám meg. Au, ez fáj, kinyitom az ökölbe szorított kezemet. Oké, tessék, akkor tegye bele. Eskelnek jövök 50 orennel. Egyszer visszafizetem neki. Elteszem a pénzes szütyőmbe, rég volt már ennyi benne. Nagyon, de nagyon rég. Állom a tekinteté, nézzünk akkor farkas szemet. - Értettem és köszönöm szépen – suttogom halkan - utálok ruhákba bújni, de akkor megpróbálom. Régen mindig kiakadt anyám, ahányszor csak koszosan tértem haza, nem egyszer az ellenkező nem ruhájában. Nem tehetek róla, azoknak a szoknyáknak semmi hasznuk se volt, csak szépek voltak. Undorítóan szépek, nem egyszer jegyezte meg az a seggfej is. Miért vagyok mindig fiú ruhában, talán annak érzem magam? Hányszor, de hányszor tette föl ezt a kérdést, és hányszor, de hányszor tagadtam. Lánynak érzem magam, férfiakhoz vonzódom, nyugi. Tényleg, mi lett volna, ha fiúnak születek? Az biztos, hogy most nem itt lennék. Melitelére, együtt mentem volna kurvázni Mansonnal, aki megkérte a kezemet. De szép is lett volna, nem igaz? – Nevetek fel – amúgy Eskel, ha már a kurvák. Miért van az, hogy sokkal több női kurva van, mint férfi? Talán a nőknek nincsenek igényeik ilyen téren? De vannak, akkor meg? Érted te ezt? – Kérdem meg tőle, mert szerintem kereslet lenne rá. Fölkuncogok, ahogy felnéz a plafonra. Elterjedt hát, de akkor ha nem kedveli, megpróbálom elterjeszteni azt, hogy ez az egész egy kivételes eset volt csak, semmi több az égegyadta világon. Meglep, hogy ennyi minden megtörténhet szegény ártatlan lélekkel, ki strigából lesz ember, bár valamilyen szinten érthető a dolog számomra. Valamit valamiért, ahogy mondani szokás, nem igaz? De, akkor meg? A hajápolás igaenis fontos, hogy nézne ki már, ha koszos lenne a hajam? Tényleg, Eskel hogy nézhet ki frissen mosott hajjal? Hmm, most hogy így bele gondolok. Holnap ráveszem egy hajmosásra, így járt szegény, szerencsétlen vaják. Lefekszik, a fadarabot nem értem, de szóvá se teszem. - Halványlila gőzöm sincs, őszintén megmondom, ugyanis az akadémián azzal voltam elfoglalva, hogy minél több balladát vágjak be. Tippeld meg, melyik országból származom. A várost nem kell, de ha sikerül, éneklek neked egy balladát – rávigyorgok.
Hosszan szemeztem a plafonon a hálóját szövő kaszás pókkal. A kis koma nem zavartatta magát semmitől, se dühöngő vámpírtól, se csatától, se cserfes bárdoktól és öreg szörnyvadászoktól, ő csak várta a legyeit. Néha úgy tudnám irigyelni. Azért az elmém természetesen nyitott volt és a fülem odafigyelt a kérdésekre. - A griff sem más e szempontból, mint egy túlméretes és felette veszélyes keselyű mondjuk - magyaráztam. - Az életterüket a magas hegyek jelentették, így sokáig csak nagyon ritkán akadtak össze az emberekkel. De az ember terjeszkedik, újabb és újabb falvakat, telepeket alapít, behatol a griff életterére. Az pedig elméjét tekintve egy állat, egy ragadozó. Az ember tehenei, de ha úgy adódik a pásztor ugyanolyan hús neki, mint a hegyi kecske volt, amivel táplálhatja magát és a kicsinyeit. Így az összeütközések elkerülhetetlenek, hiszen a griff csak a könnyebben megszerezhető, bőséges táplálékot látja. Most eléggé el vannak szaporodva az ilyen esetek, de ez nem tart sokáig. Néhány évtized és valószínűleg az utolsó griffeket is levadásszák majd - vontam vállat. - Nekik már nincs hová menekülniük az ember elől. A pénzen való huzakodás, majd a lábak lekezelése után az a kevéske ital is kezdett kitörni Jankácskából, amibe belekóstolt, nem akármilyen eszmefuttatásokhoz vezetve a divatkérdésekről és az örömlányok szakmájának indokolatlan nemi megoszlásáról. Hát ez a téma még nekem is hirtelen jött a semmiből, hogy úgy mondjam. Néha több meglepetést tartogat a kislány mint egy gyakorló ködárny és valamivel több kérdése van, mint újszülött szilvánnak... Igyekeztem összeszedni a gondolataimat. - Gondolom a nők többsége azért hord női ruhát, hogy hangsúlyozza a nőiességét - kezdtem bizonytalanul. Na ebben a témában nem voltam otthon. - Mindenesetre próbálj megbarátkozni a feltűnő, színes, szép viselettel, neked szakmai követelmény a figyelemfelhívó kinézet. Láttál már porszürkébe és barnába öltözött bárdot? Ki kell rínia a tömegből, hogy mindenki figyelmét azonnal megragadja. Jóságos Kreve milyen ruhákban tud parádézni például Kökörcsin! De csak az a trubadúr él meg, aki bárki hasába lyukat tud mesélni, minden pillanatra van egy jó története és kellően lehengerlő a megjelenése. A többi vagy otthagyja a szakmát, vagy éhen hal - magyaráztam. - A kurvák meg... Nem tudom Janka, még sohasem voltam nő. Talán nektek az ágyjelenetekhez inkább szükségetek van érzelmi háttérre, vagy csak simán olyan a kultúránk, hogy a nőknek inkább szégyen az ilyesmi, míg a férfiaknak büszkeség. Vagy mit tudom én... Az oxenfurti tanítóidat kellett volna erről megkérdezned, sohasem gondolkodtam ilyesmin. Mikorra végre elhelyzkedtem nagyjából kényelmesen, leszámítva a fájós derekam alá tolt lécdarabot, reménykedve benne, hogy a súlyomnál fogva az majd kiroppantja a csontjaimat Janka már megint találós kérdésekkel kezd el bombázni. Pedig azt hittem aludni fogunk... Na mindegy. - Nézzük csak... Akcentus nélkül beszéled a közöst, tehátvalahonnan északról kellett elszármaznod - kezdtem. - Nem ismered a kaedweni felleghajtó köpönyeget, tehát nyilván nem arról a vidékről. Nincs prémmel szegve se a nadrágod, se a bakancsod, tehát nem Redaniában vetted, pedig onnan jössz. Otthonról vitted magaddal Radovid hideg birodalmába. Marad esélyesebben Aedirn vagy Temeria. Legyen Temeria és akkor már menjünk a legnagyobb esélyre a fővárosra. Vizimából - gondolkodtam hangosan.
Eszembe jut egy dal. Egy régi, kis, rövid dalocska, mely vissza-vissza tér egy-egy sorához, ezáltal kétszerezve meg a hosszát. Azon kevés dalok egyike, melynek a refrénje megérdemli az ilyen sok ismétlést. Eskel néz valamit, amihez a szemem nem elég jó. Persze, vaják szemek, miért is próbálkozom meglátni azt, mit ő kiszúr. Hallgatom a magyarázatát, szóval jól sejtettem, csökkenő élőhely a terjedés oka, semmi több. Érdeklődve figyelem, szomorúan sóhajtok fel. - Kár, pedig nekik is joguk van az élethez. Túl jól végzitek a szakmátokat ti, vajákok, nem? – Kérdem meg, de ez csak egy költői kérdés, semmi több igazából. A jó vaják az élő vaják, a rossz meg hat lábbal a föld alatt, ha maradt egyáltalán belőle valami. Ha nem, akkor meg trágya a földnek. Nem így akartam megtömni az erszényemet, értse meg az idiótája, egyszerűen számomra nem létszükséglet a sok pénz. Persze, lehetne egy kicsivel több mint amennyire szükségem van, de igazából az emberi kapzsiság a pénz iránt kielégíthetetlen. Mindig kell és kell, mg több és több, belekóstolva az egyre nagyobb jólétbe, egyre inkább kielégíthetetlen éhséggel kezdik el gyűjteni. Még akkor is, ha igazából semmi szüksége sincs már többre. Kicsit sajnálom Eskelt, rám nehéz felkészülni. Főleg, ha már fáradt vagyok. Főleg akkor. - Persze hogy láttam, csak tükörbe kell néznem hozzá – vágom rá nevetve. Ezernyi tarka színpompa, csak látszódjon, csak tündököljön, csak ünnepeljünk. Miért is most jut eszembe ez, nem tudom. Hát igen, Kökörcsin emlékezetes egy jelenség, az biztos – értettem, majd odafigyelek arra, hogy mit veszek fel magamra, valami színesebbet akkor – na ez lesz az érdekes. A prostituáltak érdekes jelenségek számomra. Hogy tudják odaadni a testüket másnak? – Halványlila gőzöm sincs, én szűz vagyok – kuncogás – ha a tanítóimat kérdeztem meg volna erről, szerintem rövid úton a suli kapuin kívül találtam volna magam, nem önszántamból. Bár, az ábrázatukért megérte volna, most hogy belegondolok. Á, fog a fene visszamenni ezért. A vaják úr kényelembe helyezi magát. Későre jár már az idő, ideje lenne igazából aludni, de én még nem akarok, nem! Olyan jó lenne kérdezni, és igaz, hogy holnap is van nem, meg nem hajt a novigradi, de mégis. Ezernyi kérdésem van még, balladát írnék róla, meg egy mese könyvet is, melyet a kisvajákoknak felolvashatna. Olyan fura belegondolni, hogy van aki nem tud olvasni, míg mások igen. A műveltebb réteg közé tartozok ilyen szempontból. Elvigyorodom. - Öltözék és akcentus alapján zárod ki a dolgokat, ügyes. És igen, jól gondoltad, még a várost is sikeresen lőtted be. Pedig simán előfordulhatott volna, hogy csak ennyire jól gyakoroltam a beszédet, a hangok formázását, vagy épp ruhatárat cseréltem,, az ilyenekre oda kell figyelni – elnyomok egy ásítást. Kényelembe helyeztem már magamat rég, egyik karomat használom párnának, oldalamon fekszek. Mosolygok. Halk hangon kezdem el énekelni az altatódalt. - Szép csillagos az ég, elcsendesült a rét, ezüstös fényét hinti ránk a hold sugár – egy pillanatnyi szünet – hát aludj kedvesem, álmodj csak csendesen, a szörny már hulla rég – kicsit átköltöttem, de rá fért – Jó éjt, Eskel -lehunyom a szememet, és alvás.
- Nem tudom Janka. Elvileg addig nem végezhetjük túl jól a munkánkat, amíg van akár egyetlen szörny is, nem? Elvégre arra lettünk teremtve, hogy megvédjük az embereket a szörnyek jelentette fenyegetéstől. Ha egy napon sikerül, akkor majd mi vajákok jutunk a griffek sorsára - mosolyogtam. A divattal és a szexualitás mögött rejlő mélyebb érzések feltérképezésével még mindig nem álltam túl jól. Arra ugyan, hogy akkor majd színesebb ruhákat vesz fel helyeslően bólintottam, hiszen ezt Kökörcsintől hallottam, az a széllel bélelt meg, hát ha valaki, akkor ő ért hozzá. Ez nem a gazdagság kérdése volt, csak a puszta megélhetésé, arra pedig szüksége lesz a kis fruskának. Valahogy aranyos, szívet melengető volt a lányka. Vajon, ha nem adtak volna vajáknak, nekem is lett volna egy ilyen lányom? Ilyesforma lenne? Nem Eskel, baszd meg, ha neked született volna gyermeked, akkor most hetven és nyolcvan között lenne, harmincöt macskát tartana és a süketet játszva táncolna a szomszédok idegein, mint minden tisztességes falusi vénasszony. Elmúltál már száz te marha! Különben is mi értele az ilyen gondolatoknak? Ne vezetnek sehová és nem változtatnak semmin. A legtöbb vaják útja magányos, a tiéd meg főleg. - Hát nem tudom, ott kutatják az emberi lelket is, amennyire én tudom, meg olvastam már egészen pikáns témákban is könyveket nagy tudósoktól - vonogattam a vállam. - Elképzelhető, hogy kaptál volna választ. Mosolyogva, bár némileg fáradtan hallgattam az okfejtést az előítéletek kapcsán a nyomozói képességeim kapcsán, amiből nagyjából megmondtam a származási helyét. Nem kezdtem el vitát nyitni, inkább csak bólintottam egyet, megadva az utolsó szó örömét Jankácskának. Nos, tény ami tény, a kis hölgynek valóban remek hangja volt, andalító, lágy dallamán merültünk mindketten az álmok mezsgyéjére.
Vajákként, ha nem meditálok, hanem valódi alvásba merülök, akkor sincs túl nagy alvásigényem, legfeljebb három ára alatt teljesen kipihenem magam, most sem volt ez másként. Halk macskaléptekkel keltem fel, hogy ne zavarjam meg Janka álmát, elvégre ha egy vámpírhoz oda tudok lopakodni, akkor a fáradt lányka sem fog felébredni. A tűz mostanra csak hamvadó parázzsá omlott össze, így hát saját takarómat is óvatosan a magzatpózba húzódott nőre terítettem, majd kiléptem az ajtón. Skorpió abrakos tarisznyájából elláttam mind a termetes csatamént, mind pedig Janka Szellőjét, majd kis tábortüzet raktam, némi nehézségek árán, hiszen az esti vihar után nedves volt minden fa, de szerencsére a vajákjelek azért ilyenkor megteszik a hatásukat. A lányka lassan, de biztosan rongyolódó és koszolódó lábravalója helyett vágtam neki két hosszú kapcának valót a nálam lévő szövetből, ami nélkül hosszabb útra nem is érdemes indulni, majd a darab bárányhúst megsütöttem a kis tábortűznél a kevéske fűszerrel, amit tudtam hozzá biztosítani, vagyis sóval és némi fokhagymával valamint felmelegítettem az utolsó megmaradt nyúlcombot. Mire visszatértem az épületbe kezemben a reggelivel a trubadúr is ébredezett, jó keményen összeszorított szemekkel. Vigyoromat igyekezve elnyomni leültem, majd csendesen megjegyeztem. - Játszhatod még egy ideig az alvót, de akkor kihűl a reggeli. Ha viszont felkelsz, még választhatsz is, melyik kell - közöltem komoly hangon.
- Lehet, hogy vannak még szörnyek, de egyre kevesebb és kevesebb bukkan föl. És az emberi szörnyekről pedig most inkább ne beszéljünk, nem akarom elrontani eme csodálatos napot oly csúnyaságokkal, mint a pedofilok története – hangom fokozatosan halkul, végén ásítok egyet. Nem, nem fogok bealudni, nem tehetem meg azt, hiszen meg akarom tisztelni a másikat azzal, hogy ébren vagyok. Nem pedig bealszok miközben ő magyaráz nekem türelemmel, miközben mást már réges-rég a sírba vittem volna a rengeteg kérdésemmel, melyeknek vége sohasem lesz. Az anyám és Rose néni megpróbált belém verni egy kis nőiességet, de szerencsémre és az ő szerencsétlenségükre ez nem sikerült. Ha tehetem, olyan ruhákat húzok, melyek kényelmesek és könnyű bennük mozogni, egy sokadlagos szempont volt eddig számomra az, hogy milyen a pénzkeresés kapcsolatba. Gondolatban már most megvan, hogy miket fogok beszerezni. Nem valami nagy újdonság lesz, semmi olyasmi, ami tele van nyomva giccsel, egyszerűen csak ízlésesen fogom felhívni magamra a figyelmet. Ha, ismétlem, ha gyűjtök elég erőt magamban ahhoz, hogy meglépjem azt a lépést. Melitelére mondom, ez nagyon nehéz lesz számomra. - Általában olyanok írnak ömm felnőtt novellákat, akik tapasztaltak, vagy nagyon gazdag ilyen téren a fantáziájuk – túl sokszor vonja a vállát, nem lesz baja a testrészének ettől? Biztos nem, hiszen hallani se hallottam olyanról, hogy emiatt lett volna probléma – talán. Vagy elhajtottak volna, lány ilyenről ne kérdezősködjön – teszem hozzá.
Pihe-puha melegség, mely körül ölel. Nem nem nem, én még fel nem kelek. Akkor se, ha fene fenét eszik, vagy bejön egy szörny. Majd megvéd Eskel. Aludjak csak vissza. Hmm, egyszer volt, hol nem volt, a Pontar folyón is túl, élt egyszer egy kislány. Történetünk főhősének családja igen szegényesen élt, a napi bevétel pont arra volt elég, hogy az ne okozzon éhezést. Szegény kis csöppségnek szíve vágya volt egy rongybaba, melyet megszerezni sehogyan se tudott sajnálatos módon, hiszen egy fél garast se tudtak félretenni másnapra, nem hogy egy babára valót! Természetesen tudta és megértette, hogy mennyire rosszak a körülmények, ezért ahelyett, hogy elcsente volna egyik kortásának a játékát, inkább kifüggesztett egy kiírást, melyet ákom-bákom betűkkel írt és reménykedett, hogy valaki elolvassa. Tökéletes mese kezdemény, csak kár, hogy ennek a kigondolása nem segített hozzá a visszaalváshoz. Nyű, és még a vaják is megszólal. - Még öt percet, Rose néni – dünnyögöm halk hangom, én még élvezem ki a meleget. Bár, kaját ígért. Meleg ételt. Megéri nekem ez, vagy legyek félálomban? - Szadista vadbarom aki kitalálta hogy a vajákoknak ilyen elcseszett alvásideje legyen – suttogom miközben hasamra fordulva nyújtózkodom, mások számára ijesztőek lehetnek a reccsenések, roppanások, melyek a tevékenységemet kísérik, számomra megnyugtatóak – igazán élvezhetné ahogy egy mén átveszi felette az uralmat s belé vezetve a rúdját, tele tölti a tejével a rohadt életbe is, mert akkor te később keltél volna, kurva anyjába – lassan ülőhelyzetbe tornászom magam és a táskámba túrva keresem a fésűmet. Gyönyörű, faragott fésű, évek óta megvan. Dörzsölöm ki a szememből a csipát és nézem a másikat álmos fejjel. - Jó reggelt, hogy aludtál? – Kérdezem meg, elnyomva egy ásítást és nekiállok kifésülni a madárfészket, mely a fejemen van.
Hogy úgy mondjam Jankácska meglehetősen széles körű és színes szókincsről tett tanúbizonyságot, mikor a felkelését egy olyan cifra szófordulattal kísérte, hogy kiszolgált bérkocsis lovastól elsüllyedne szégyenében. Az igen. Kültelki csehóban ilyenért már késelnek. Meg kell tanítom annak a korbácsnak a használatára... - Cosimo Malazpina vagy Alzur - feleltem ösztönösen. - Ők teremtették a vajákokat, de hogy konkrétan melyikük munkája volt a szervezetünk regenerálódó képessége, azt nem tudom, bár azt hiszem Malazpináé. Neki köszönhető, bár igazából ennyire sincs, a szimpla meditációval is megoldható. A szádnak meg keresünk egy szappant a következő településen - csóváltam a fejemet. - Gyere, egyél. Ehelyett a kis fruska egy meglehetősen mívesen faragott fésűt vett elő és abba a tengernyi sok hajába nyomorgatta, majd nekiállt a szénaboglyát olyan egyenesfélébe rendezni. Kissé megemelkedett a szemöldököm, annak a jól láthatóan értékes, ellenben korlátozottan hasznos biszbasznak az árából simán felöltözhetett volna az útnak megfelelőbben és vehetett volna némi ellátmányt is. Na mindegy... Feltehetőleg valami fontos emlék, ezért tartotta meg. Miután végzett és elvette a neki kellő ételeket nekiálltunk falatozni. - Jól aludtál? - érdeklődtem. Én magam a harcosok, katonák szokása szerint gyorsan ettem és míg a lány is befejezte, illetve úgy általában magához tért egy fegyver nélküli formagyakorlattal hoztam magam edzésbe. Régi szokásom volt kihasználni az alkalmakat a gyakorlásra, így a rendelkezésre álló időben bemutattam egy gyors, kétszáz lépéses kanzant. Mire végeztem, addigra Janka is lenyalogatta az ujjairól a hús zsírját. Elé lépve letérdeltem, majd visszaültem a sarkamra és a trubadúrra néztem. - Kérem a lábadat - mondtam, majd az ölembe vettem a bal lábát. Egy pillanatra elmerengtem, vajh meddig jutnak majd a vándorúton ezek a lábak? Érzik e cidarisi tenger sós vízének nyaldosását, Toussaint meleg levegőjét, Nilfgaard köveit, Zerrikania homokját, esetleg Kaer Morhen havát? Fésüli-e a haját még Redania hegyeinek szeles hágóiban, Kaedwen hideg esőiben, a koviri erdőség madárdalában? Annyi mindent láthatna a világból, de vajon megéri-e? Megadatik-e neki? Szeretetre méltó, cserfes kis ciklon volt és szerettem volna, ha lehetőséget kap mindezeket átélni. Eskel, hagyd abba a hülyeséget, piszok rossz apa lennél! - Na ilyesféle kapcát használj, hosszút. Mindig érdemes magadnál tartani néhány vég szövetet, hogy tudj foltozni, kapcát vágni sé ilyesmik. Attól függ, hogyan kötjük fel, hogy milyen útra készülünk. Ha gyaloglásra számítasz, akkor így érdemes felkötni látod? Többször vezesd át a sarkad és a lábujjad alatti talppárnák alatt, mert oda esik a legtöbb terhelés. Majd észreveszed mennyivel kényelmesebb puha rongyokon taposni. Ha viszont lovagláshoz készülsz, mint most, akkor így vezesd át - mutattam újrakötve a bal bokáját, - a sarkad mellett most a talpad puha közepét burkold többször, mert annak fekszik fel a kengyel. Végül pedig ezt se felejtsd, hasznos - ezzel finoman szétdörzsöltem egy fehér mirtusz porzóit, szirmai lassanként a rongyra potyogtak, amelybe harmadszor is, lassan, mozdulatonként mutatva beburkoltam a bokáját, majd a másik kapcát és egy virágot a kezébe nyomva határozottan a jobb bokájára mutattam. - Te jössz, lássuk megtanultad-e? Míg ezzel bíbelődött és utána a csizmái felhúzásával, ha kellett még tucatszor is megmutattam neki, de megvártam, míg már megy a dolog. Miért foglalkozok vele? Miért érdekel? Erre nincs válasz. Meg a fenét nincs, csak nem mersz vele szembe nézni! Ő a ifjúság, a jövő, az életöröm, az optimizmus, mindaz, ami te nem vagy Eskel. És ha lenne egy lányod, azt szeretnéd, hogy olyan legyen mint Jankácska. Életvidám, tervekkel teli és boldog. De mint mondtam, piszok rossz alapanyag lennél apafigurának. Szóval koncentrálj a dolgodra. - Na? Elkezdjünk gyakorolni a korbáccsal? - vontam fel a szemöldököm.
Kezdőlap
Északi Királyságok
Nilfgaard
Skellige
Scoia'tael
Vajákok
Varázslók
Szörnyek
Tiszavirág
Arthuriana
Nyögve kínlódtam előre magamat a fapadlózaton és közben igyekeztem úrrá lenni a hátamból és a bal karomból sugárzó fájdalmon. Öregszem. Ez a rothadt dög nagyon csúnyán meg tudott lepni. Mondhatjuk, hogy az én foglalkozásomban végzetes lehet, ha előzetes feltételezéseknek hisz az egyszeri vaják. Magányosan álló, emberemlékezet óta lakatlan ház, alig órányi iramodásra a falutól, eltünedező lakosok, főleg gyerekek, persze, hogy síri banyára gondoltam. Az ilyen feltételezések már nagyon sok vajáknak kerültek az életébe a múltban is, ahogy ma kevés híján az enyém is odaveszett.
