Itt olvasható mindenki számára a Kontinens eseményeit befolyásoló szálak összefoglalója.
● Out of time: Yennefer és Geralt magához tér valahol Temeriában, nyomoznak a Tó Úrnőjét követő események után. A tehetséges Corinne Tilly oneiromanta segítségével visszaszerzik megkopott emlékeiket, továbbá tudomást szereznek egy, a Kontinenst elpusztító erejű katasztrófáról.
● Deárme, elaine: Ciri és Braenn újra találkozik a Végzet Kardja óta először, Braenn megtudja, hogy Geralt él.
● Virágnyelven szólva: Francesca Findabair hírét veszi, hogy a Háború Lovasasszonya Kaedwen felé lovagol, és mivel halottnak hiszi a kolleganőjét, feltartóztatja útjában. Mivel a hír igaznak bizonyul, és valóban Vengerbergi Yennefer áll előtte, meghívja magához egy hosszú és velős beszélgetésre. Yennefer még nem tudja, hogy Francesca bizalmasan kezeli-e a visszatértét, avagy rögvest értesíti-e Filippa Eilhart-ot. Beszélgetésükből kiderül, hogy a Kontinenst a Farkasförgeteg pusztítása fenyegetheti.
● Egy házban az ellenséggel: Valdemar meghívja magához Yennefert, hogy Ciri és Geralt sorsáról tárgyalhasson vele. Yennefer tudomást szerez róla, hogy idő- és térközi utazásai egyikén potenciálisan Ciri magával hozott egy nem evilági pandemikus fertőzést, mely az egész Kontinens lakosságát megtizedelheti.
Temeria
● Troubadour! Sing of our valor!: Foltest visszautasíthatatlan ajánlatot tesz Kökörcsinnek, melynek értelmében kémkednie kell Redaniában.
● Temeria, f*ck yeah!: Meve, Lyria és Rívia királynője meglátogatja távoli kuzinját Temeriában, hogy átbeszélhessék, ami a Cintrai Béke óta történt velük.
Lyria és Rívia
● Alakoskodás: Karméle la Valette felszámolja a háború után megerősödött lyriai alvilágot.
● Aprócska szolgálat: Esthyllo, az eltévedt hős pixie hírét veszi, hogy merényletet terveznek Lyria és Rívia királynője ellen, ez pedig arra sarkallja, hogy beleszóljon az események folyásába, megakadályozva egy újabb tragédiát.
● Háborúzzanak mások...: Őfelsége Meve titkos audienciát kér semleges területen Dol Blathanna hercegnőjétől, Francesca Findabair-tól, hogy közös nevezőre jussanak az ősi fajok és az emberek közti békétlenkedés ügyében.
Nilfgaard
● Hercegnői etikett: Stella Congreve, Liddertal grófnője Emhyr var Emreis, nilfgaardi császár parancsára szárnyai alá veszi Cürilla hercegnő nevelését és gondviselését. A grófnő anyai érzéseket kezd el táplálni az árva leány iránt.
Hirdetőtábla
Ki van itt?
Jelenleg 1 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 1 vendég
Ha nem most keltem volna, akkor biztos, hogy nem lett volna ilyen rövid a káromkodásom. Nyúlfarknyi kis semmicske, említésre se méltó. Nem tudom, hogy Eskel mennyire szokott hozzá, hogy valaki a szókincsét így fejlessze. Remélem, nem gond neki. Istenem, szentséges Melitele, drága Kreve, magyarázzátok már el neki, hogy mi a fészkes fenét jelent az, hogy költői kérdés. Mert hogy nem tudja a drága, az már biztos. Hogy mi van?! - Szappan? Az én számnak szappan? Már nem azért, de inkább neked kéne – vetem oda mérgesen. Jó jel, hogy nem ugrottam neki egyből. Még hogy nekem szappan, kinek képzeli magát, Henselnek hogy csak így kijelenti. Nyugalom, csak szívat, ugrat, semmi több. És van kaja. Tegnapot meleg étellel búcsúztattam, a mát meg meleg étellel köszöntöm. Igaz, előtte fésülködöm. Istenem, ez a gubanc, soha az életben nem fogok vele végezni. Apránként szedem ki a szinte berasztásodott tincsből a hajszálakat. Biztos, hogy ezek után Eskel számára olyan leszek, aki nagyon kényes a külsejére. De rég is volt már, hogy megkaptam a fésűt. Elmosolyodom, az ártatlan gyermekkornak vége, már esélyem sincs mindent visszacsinálni. Mondjuk, nem is akarom, nekem ez a tökéletes jelenleg. A vajának kicsit megemelkedik a szemöldöke, rá mosolygok. Ezt a fésűt akkor se adom el, ha az éhhalál veszélye fenyeget. Miután végzek a hajam kifésülésével, visszateszem a fésűt. Aztán elveszem a bárányhúst, hiszen fő a változatos étrend. - Ühöm, mint a bunda. Jobb mint a föld – teszem hozzá vigyorogva – és te hogy aludtál? Lassan, komótosan fogyasztom el a reggelimet, szemben a férfival, aki gyorsan és kapkodva eszik. Az biztos, hogy más most kedvelem, mint valami nagybácsi vagy kifacsart apuka. És nekiáll ismételni így, korán reggel. Értem én, hogy ismétlés a tudás anyja, de azért ez már túlzás. Végül leül, én meg már békésen befejeztem a reggelimet, - Szóval a vajákok kannibálok. Még egy pletyka, mely igaznak bizonyult – fapofával mondom ki, aztán kirobban belőlem a nevetés. Lehet, korán reggel kifacsart a humorom, hiszen lábat kért reggeli után. Azért megkapja. Mint egy apa-lánya pillanat. Tényleg, milyen lehet egy igazi apa-lánya kapcsolat? Ott is vannak pillanatok, és talán nincs titkolózás? Esetleg még a bizalom szikrája is fellobban kettejük közt? Kit tudja. Mondjuk, Eskelt elfogadnám az apukám, csak az a baj, hogy ebbe semmi, de az égegyadta világon semmi beleszólásom sincs. Hogy ki a nemzőm. Eskel, lehet hogy egyszer rosszul fogja felmérni, és ő fogja húzni a rövidebbet egy vadászata alkalmával? Ott leszek én, vagy nem? Fogunk-e máskor is találkozni? Vagy lehet, hogy mire megtennénk, egyikünk elpatkol? Esélyes, hogy én leszek az, ki meghal az utazása befejezése előtt, hiszen ő sokkal tapasztaltabb nálam. Felnézek rá, hallgatom mit mond. Ha kérné, most lazán felmondanám azt, amit mond a másik, gond nélkül. Rávigyorgok, mikor mondja hogy én jövök. Lassan készítem el, pontról pontra haladva, felidézve a látottakat és hallottakat. Annak meglett az eredménye, hogy nem kapkodtam, ugyanis sikerült elsőre. Felveszem a csizmámat és felállok, majd nyújtózkodom. Aztán hajbatúrok, végül lépek pár lépést, csak hogy szokjam. Igen, Eskel határozottan valahol egy tanár, egy nagybácsi s egy apuka keveréke, nem pedig egy gyilkológépé. Lehajolok a korbácsért, és hirtelen eszembe jut egy dolog. - Kezdjük hát, Eskel. Van itt alapállás, vagy valami más?- Kérdem meg érdeklődve. És most! - Te vagy a fogó – érintem meg a másikat és rohanok ki a szabadba. Kacagok, imádom az eső utáni illatot, a reggelt, mikor a természet már felébredt és a madarak gyönyörűen dalolnak. Hát nem csodálatos a nap? Hátra rohanok, ha eddig nem fogott meg Eskel.
- Én meglett férfiember és vaják, tehát kardforgató létemre nem káromkodok így - közöltem szűkszavúan. - És nem, nem tesz aranyosabbá kislány, nem áll jól. De ez a te dolgod - hagytam rá. Pár perccel később ahogy kezembe vettem a kapcát nem bírta ki szurkálódás nélkül. Én pedig csak egyszerűen visszavágás helyett megcsiklandoztam a talpát. Egy trubadúrral vitatkozzon akinek négy anyja van legalább, engem nem erre képeztek. A bárd a szókincséből él, én meg... nos én inkább a közvetlen fizikai ráhatás híve vagyok, de annyira még nem szaggatta meg az idegeim, hogy el is fenekeljem. Ez van. Cserfes, szeleburdi kislány, de valahol igenis szeretni való. Na és ekkor paskolta meg a mellkasomat és kezdett futni. Hogy fogó? Mi van?! Aha játék... Édes jó Melitelém és a te negyedik, rejtett arcod a Szűzkurva... Vajon a dobótőrrel hátba dobás ér ebben a játékban? Inkább nem kéne kipróbálni, azt hiszem. A trubadúr után vetettem magam vaják génjeim adta izomzatom minden erejét beleadva rohantam utána, mint a számszeríjvessző. Még csak nem is lassítottam, mikor mellé érve egyszerűen felkaptam a hónom alá és elkezdtem visszacipelni a ház felé a rúgkapáló sós zsákot. - Hagyd abba a rángatózást, mert... hmm... vagy különben... őőő... - mi a fenét szoktak ilyenkor mondani a rendetlen gyereknek? - Vagy különben én... én meghúzom a hajadat! Visszacaplattam tehát a házhoz és leraktam a talpaira újra ezt a szeretni való kis gyereklányt, majd sóhajtva ránéztem. - Most már kibohóckodtad magad? Tényleg nem ártana megtanulnod kezelni azt a szerszámot. Nem szeretném, ha bajod esne - magyaráztam, majd a lány mögé lépve ráfogtam a korbácsot tartó kezére és lassan, óvatosan mozgattam. - Így használd harcban. Mindig csuklóból, lehetőleg ne vállból. Sok harcos van, akik a fegyverbe az egész karjuk erejét bele akarják adni, de ez egy nilfgaardi korbácsnál teljesen felesleges, így is iszonyúan nagyot üt, ráadásul kevésbé gyorsan fárad majd el a kezed is. Ez egy nagyon gyors fegyver, amit a lehető leggyorsabban kell visszafelé kapnod, így szintén a csuklóból való forgatás a jobb választás, mert szűkebb íveket tudsz vele fogni. Ott van az a három tönk. Próbáld úgy eltalálni őket, hogy mindegyiken végigverjen a korbács. Széles, nagy ívű ütésekkel próbálkozz, de csuklóból indítsd. Gyerünk! - biztattam a lányt. A veranda oszlopának támaszkodva figyeltem a próbálkozásokat, közbe-közbe szólva, mikor mit ront el, közben pedig lelkileg kezdtem felkészülni, hogy ennek a végére milyen kérdésözönt kapok. Mikor már meggyőződtem róla, hogy a sereg szaknyelvén szólva verejtékben fürdik a valaga megállítottam. - Egy napra ennyi elég lesz. Majd holnap folytatjuk. Lassan elindulhatunk és felvehetem a fizetségemet a faluban. Hmm... Velem tartasz egy darabon? - érdeklődtem végül. Valahogy kezdett volna hiányozni a társasága.
A számon lenne egy visszavágás, de valamiért egyszerűen nem mondom ki. Most nem azért nem cselekszem így, mert lusta vagyok, esetleg épp most keltem, hanem mert nem. Nem áll jól, hát köszönöm, nem ruha ez, hogy jól álljon, már nem azért. De nem, nem teszem szóvá, csak egy pillanatra szúrósan nézek rá. Megcsikiz, én meg elkezdek nevetni. Nagyon, de nagyon csikis vagyok és ez teljesen váratlanul jött, szóval alig bírtam abbahagyni. Végülis, vidámsággal kell kezdeni a napot, nem? De. Nem a szavak embere, úgy látszik a másik, bár ki is nézné ezt ki egy vajákból? Futok, hátha sikerül elérnem az áhított hátsó részt, nem mintha bármi esélyem is lenne ellene, de azért reménykednem még szabad, nem de bár? Kedves, drága Melitele, mond, miért van olyan érzésem, hogy a másik nem ismeri ezt a játékot? Mire észbe kapnék, addigra már fel is kapott és visz. Hé tegyen le, ficergek, izgek-mozgok és rúgok, hátha elenged. Majd megszólal, nekem meg a számba kell harapnom, hogy ne kapjon el a röhögőgörcs menten. Hát igen Eskel, le se tagadhatnád, hogy nem nagyon volt még dolgod gyerekkel. Meghúzod a hajam? Azért abbahagyom a mozgást. Általában inkább olyanokat mondanak, hogy elfenekellek, vagy nem kapsz vacsorát. De nem baj, nem világosítom fel őt erről az apróságról, hogy nem ért a fegyelmezéshez. Addig jó nekem. Letesz és talpra is állít, hintázok egy kicsit a talpamon. Felsóhajt, be kell hogy valljam, nem vagyok egy könnyű eset, vigyorgok ezen. Hé, ez nem is bohóckodás volt, kikérem magamnak! Tudja hogy az amúgy mit jelent, vagy nem? Ácsi, hogy mi? Meglepetten nézek rá, ritkán hallok ilyet. Ahogy a hátam mögé lép és elkezdi a kezemet mozgatni, elgondolkodom egy pillanatra. Talán, ha lenne lánya, őt is így tanítaná a korbács használatára? Ha lenne gyermeke, biztos, hogy nagyon jó apuka lenne. Legalábbis, fényévekkel jobb mint az enyém, észen áll az apuka szerepre a férfi. Próbálom megjegyezni a kapott infókat, fejben elképzelni az egészet. Nem tudom mi a különbség a nilfgaardi és az egyéb korbácsfajták között, majd megkérdezem tőle. Az első pár csapásnál örülök, hogy nem találtam el magamat. Hát igen, életemben először próbálom ki. Próbálom javítani a csapásaimat az útmutatása alapján, egyre többször találom el a tönköket, bár egyszerre mind a hármat még mindig nem. Ember, mennyi ideje csinálom ezt? Fáradok, fáj a karom, a lábam, alig kapok levegőt és még mindig nem a legjobbak a találataim. Mikor megszólal, és mondja hogy elég, lehuppanok a fenekemre. Pihenés. -Drága Eskel! Bár emberséges vagy és segítőkész, hisz elemózsiádat megosztottad velem és a tudásodat is, kedves vagy továbbá és erélyes, és nagyon, de nagyon lelkes tanár az eddigi tapasztalataimhoz képest, de kérlek, mond meg hogy most az anyámat szidjam, vagy itt maradjak kiterülve, esetleg menjek veled? - teszem föl a kérdést, miközben ránézek törökülésből
Csendesen figyeltem a lány gyakorlatát, a farönkökön suhogó csapásokat. Noha Janka még gynge fizikálisan, de a nilfgaardi romboló korbács felépítéséből adódóan gy is komoly forgácsokat tépett le a célpontokról. Némelyik egész jó volt. Megvártam míg már tántorog a fáradtságtól és biztosan nem érzi a karját, fáj a válla, ég a lába és leszakad róla egy kisebb vízesés. Helyes. Mikor kiterült a földön elfojtottam egy mosolyt, aztán hozzá sétálva leültem mellé. - Kérem a kezedet - néztem rá, majd miközben kezembe vettem a jobbját a lányt lassan kezdve kiismerni hozzáfűztem: - és nem, nem akarlak én is elvenni feleségül, kannibál sem vagyok, nem kell menekülni - közöltem száraz humorral, majd egyszerű, erős, takarékos mozdulatokkal átmasszíroztam a csuklóját. - A kaedweni hadsereg ősi bölcsessége: minden hordó verejték a gyakorló téren, eggyel kevesebb csepp vér a harcmezőn. Én pedig nem szeretném, ha bajod esne, ha véletlenül olyan szituációba keveredsz, tudd megvédeni magad. Sajnálnám, ha bajod esne - ismertem be egyszerű szavakkal, miközben igyekeztem elűzni a fájdalom nagyobb részét a lány kezéből, átgyúrva az alkarját és a felkarját is, majd mögé ülve a vállait is kezelésbe vettem, figyelve Janka testi reakcióira, nem okozok-e fájdalmat. Amikor arckifejezése is kellemes, lazító élményről árulkodott tévedhetetlenül az adott erővel folytattam tovább, ha valaki én tökéletesen uraltam a testemet és izommunkámat. - Tudom, hogy kedves kis nő vagy és nem akarsz bántani senkit. A fegyver nem is arra van elsősorban, hanem hogy téged se bántsanak, végszükség esetére. Nyugi a "kis" jelzőt nem fizikailag értettem. Na szóval csak arra akartam utalni, hogy ez egy veszélyes világ és ha Kökörcsinből indulok ki, akkor az életmódod mellé nem árt valamilyen fegyveres gyakorlat. Miután nem éreztem több merevséget leültem keresztezett lábakkal a lány elé ez alkalommal a combomra mutatva. - Lábak. Miután az ölembe csapta őket lehúztam a csizmáit, letekertem a kapcákat és feltűrtem térdig a nadrágszárat, majd szakszerűen nekiálltam a talpak tehermentesítésének. - Janka... - néztem közben erősen a lábát zavartan, mert valahogy a szemébe nem ment. Olyan furán kínos ez nekem, mert nehezen tudtam értelmezni az érzéseimet. Vaják hormonjaim minimumon üzemeltek egy kétségkívül ivarérett nőnemű lény jelenlétében, ami magában is szokatlan, ráadásul valamiért fontosnak éreztem a trubadúr gyöngyöző nevetését. Akartam még hallani és nem hagytam volna senkinek sem megríkatni azokat a nagy szemeket, amikbe meg most nem belenézni. - Nos... A trófeát visszaviszem a faluba, remélem kifizetnek most éppen, aztán pedig keletnek tartok, Aedirn felé. Ha neked is útba esik, akkor... hát... örülnék a társaságodnak és szívesen kiképeznélek a korbács szakszerű használatára - magyaráztam a talpairól áttérve utoljára a vádlik átmasszírozására. - Illetve szívesen segítenék az első lépések megkönnyebbítésében a vándorúton. Ki tudja? Ha egyszer fellépsz Novigradban a nagy dalnokverseny döntőjében segítesz belógni a nézőtérre - oldottam kínos hangulatom egy kis viccel. Gondoskodóan visszatekertem bokájára a kapcát és visszahúztam a csizmáit, majd a tőlem telhető legkedvesebb hangon, tehát a medvemorgásnál csak egy fél oktávval mélyebben megkérdeztem: - Jobb egy kicsit? A masszázs nem képes csodákra, de a fájdalom nagy részét azért remekül képes oldani, én a visszatérő derékfájós ezt pontosan jól tudtam. Hiába a szabadban alvás száz év alatt egy vaják ízületeit is el tudja kezdeni kikezdeni. Ha a lány a maga útját akarta járni nem erőltettem tovább a kérdést természetesen, de ha velem tartott akkor vidáman talpra húztam és elmentünk a lovainkért. Készültem bakot tartani neki a nyeregbe szálláshoz, de rutinosan ugrott fel, amire elismerően biccentettem. - Ki tanított lovagolni? - érdeklődtem. Miközben kényelmesen léptettünk egymás mellett az erdei ösvényen Skorpió megérezve az új útitársat kíváncsian kezdte piszterálni Szellőt, ismerkedve az új kollégával. Orrával bökdöste a kancát, ajkaival összekuszálta a sörényét. Ez a mén sosem nő fel, esküszöm. - Miben gondolkodsz mint megnézendő a világból mostanság? Már persze ha nem titok. Én elég sok felé megfordultam már - vetettem fel a témát az út unalma ellen. - Délnek tartottál eddig. Ez lefelé visz a Yaruga irányába. Arrafelé terül el Nifgaard, a rabszolgák könnyeivel épített nagy birodalom, Brugge, Foltest király hűbérbirtoka, kis Temeriának is hívják, nem különbözik tőle különösebben. Lefordulva a köves utakra meg Hladicnál az ember Mahakambe jut, a törpék városába. Zajos, élettel teli hely és ott te lennél a legmagasabb a városban - hunyorítottam rá. - Jómagam is oda tartottam egyébként, van néhány törpe ismerősöm, de én Aedirn felől érkeznék, arrafelé több unkára számítok. Nagy járvány volt nem régiben, sok a halott és sok a nekrofág...
Ez a lány, nem lesz jó korbácsoló se erős nőszemély. Kérem szépen, én most hulla lettem. Lehunyt szemekkel feküdtem el a törökülésből, nem is hittem volna, hogy van ennyi izmom. Azt hiszem, most épp az összeset érzem, amely valamilyen szinten azért rémisztő. Hogy ebből holnapra mennyire pocsék izomláz lesz! Jól van, háromra felülök. Egy. Egy és fél. Egy és háromnegyed. Azt hiszem, én most itt szundizok. De nem, Eskel megszólal, válaszul feltornázom magamat ülőhelyzetbe s jobbomat nyújtom. - Most vagy elkezdtél kiismerni, vagy a fejlődés határozott jeleit mutatod. Őszintén válasszolj kérlek. Melyik a kettő közül? – Kérdezem meg tőle egy fáradt mosoly keretében. Ó, szentséges Melitele és a többi isten, ki ott fent van és néz le ránk, egyszerű kis halandókra, mondjátok kérlek, hogy meghaltam! Eskel egész egyszerűen nekiállt masszírozni, én meg elégedetten mosolygok. Igen, ennél jobbat soha az életben nem éreztem, ahogy átmasszírozza a csuklómat. Rámosolygok, én se szeretném, hogy ő neki baja legyen. Viszont, ő miért szeretne biztonságban tudni? Nem is ismerjük még egymást igazán, mégis kedves, meg jószívű. Áttér a többi részemre, én meg elégedetten sóhajtok föl és hunyom le a szememet. Igen, ha valamiben profi Espa, akkor az a masszírozás a szörnyek megölésén kívül. De most komolyan, el kellene menni masszőrnek, biztos sokan fizetnének érte – nem szeretek fájdalmat okozni másoknak, tudod – mondom ki halkan – hé, én nem ugrok ki férjes asszonyok ablakán! – Hiába, a túl sok pletyka az túl sok pletyka. Oké, én most nagyon közel kerültem ahhoz, hogy mindjárt szétfolyjak itt, ültömben. Kit érdekel, hogy maga a hely nem alkalmas rá, annyira lazának érzem magam. Felkuncogok, és adom is a lábaimat. Nyü, pedig a kapcák annyira jól sikerültek, főleg az enyém, miéért veszi le akkor most? Muszáj? Bár igaz, szerintem masszírozni fog, amiért megéri. Jól van, nem baj, hogy nem nézel a szemembe, nem gond. - Igen, Espa? – Egyszerűen csak a számra jön a beceneve, mindenféle előzmény nélkül. Valahol hátul a fejemben motoszkált már, hogy miért is lenne ez neki a tökéletes, de eddig bele se mertem gondolni. Espa. Az első szótag a nevéből, az Eskelből jött, a második meg, hát igen. Onnan. Mert olyan, mintha az lenne – szívesen tartok veled, kocsmát mindig talál az ember, és megköszönöm a tanítását – hát igen, nem akarok ingyen élősködni, szóval dolgoznom kell. Aztán meg, imádok zenélni és énekelni, szóval még jól is járok vele – nem, nem segítek belógni. Páholyból fogod nézni a fellépésemet, rozsvodkát kortyolgatva és csak arra kell majd a zenén kívül gondolnod, hogy mit akarsz enni – kacagok fel a végén. Pedig fel tudtam volna venni a kapcát, de akkor hagyom, had adja rám ő. Mosolygok és bólogatok. - Sokkal jobb – válaszolom. Aztán feltápászkodom a segítségével és összepakolok, nem hagyom itt a cuccomat. Vállamra vett táskával sétálok ki, a lovacskámat egy simogatással köszöntöm. Nem várom meg, míg bakot tart, könyedén szállok nyeregbe és bezsebelem az elismerést. - Még régen egy ember. Octavianus, vagy ki volt a neve, heti két lovaglás óra melyen körbe-körbe kellett menni a lóval, dögunalmas volt. Egyike azon kevés dolgoknak, mely később a hasznomra vált. De most komolyan, kit érdekel az, hogy melyik nemes mikor halt meg, melyik családtag pontosan hogy a rokon? Emberkínzás az, esküszöm – teszem hozzá. Szellőcském persze nem hagyja magát, miért is tenné, viszonozza Skorpió tetteit azzal, hogy játékosan elkezdi harapdálni a másik sörényét. Istenem, én édes, aranyos kancám, bőven elég, ha a gazdád gyerekes néhanapján, nem pedig te is. - Hmm, rengeteg minden van, mit szívesen megnéznék a világon. Mondjuk most téged követve vándorolnék, amennyi történeted van a számomra – lehet, meg kellett volna előtte kérdeznem, hogy mennyi kedve van mesélni, de nem baj. Majd rájön, hogy ez a lány hozzászokott ahhoz, hogy megkapja azt, amit akar. Magam elé képzelem a térképet, miközben mondja. Aztán érdeklődve nézek rá. - Gyors kérdés. Mi az a nekrofág? – Kérdezem meg tőle. Azt nem teszem szóvá, hogyha sok a halott, kevés az élő, ki fizetne zenéért nekem. És ki tudja, milyenek a törpök alig várom, hogy találkozhassak velük. Nem nagyon láttam még törpöt élőben, ami azt illeti. Jól van, nem kell bepörögni ennyitől, de érjünk már a faluba! Mély levegő beszív, kifúj. Nem kéne türelmetlenkednem. - Espa, nem gond hogy veled tartok amúgy?
Kérdését a változatosság kedvéért most sem sikerült tökéletesen értelmeznem, mikor elkezdtem a csuklója átmasszírozását. Nem egészen értettem, mire is gondol, így egyszerűen a legőszintébb választ adtam. - Én is voltam tanonc, én is elfáradtam, nekem is mindenem fájt utána. Az én mesterem is átmasszírozott és nekem is jobb volt. Eleinte minden nap szükséges volt, de ahogy beleedződtem, egyre ritkábban döglöttem ki annyira. Majd ezt magadon is észreveszed. Kifejezetten örömmel hallottam, mennyire jól esik neki a magam egyszerű masszírozása, de persze érthető is, hiszen a fájdalom bármilyen enyhülésének örül az ember. Kedves szavaira magam is jól esően igyekeztem mosolyogni, persze csak visszafogottan, tudom mennyire más hatást tud kelteni szabdalt arcom, a mosoly gyakran tűnik vicsornak a képemen, legalábbis míg meg nem ismer valaki. Espa? Na ez a becézés vajon miből jön? Mindegy, majd kiderül talán egyszer. Egyelőre én együtt tudok élni vele. Sőt. Valahogy még kellemesen is hangzik... Lovainkra kapaszkodva hallgattam az okfejtését lovas tanulmányairól és a történelem iránti ellenszenvét. Bólintottam egyet barátságosan, majd válaszoltam. - Meglehetősen száraz anyag, de mindkettőnk munkájában hasznos ismerni. Különösen a tiédben. Az emberek imádják a régi korok embereinek hőstetteit - mutattam rá a tényekre. - De a világ hatalmas, neked pedig rengeteg időd van még megismerni, hát a történelmét is. Holnaputánra elérjük Aedirnt, Demawend király országát, ha semmi meg nem akasztja az utunkat. A hónap végére pedig már Mahakamben eheted a törpék főztjét. Remélem szereted a gombát. Meg megismerheted az aprónépet is. Na az egy érdekes hely - biztattam. - Ellentétben Aedirnnel, ami majdhogynem kihalt pusztaság. A háború ezt perzselte fel leginkább, a nyomában pedig a járványok. Tífusz, dögvész, Catriona. Éppen ezért tartok arra. Az ilyen tragédiák után az életben maradottaknak több pénze van, hiszen a halottaknak már nem kell és mindenfelé a tömegsírok környékén feltűnnek a nekrofágok. Nos ezek olyan szörnyek összefoglaló elnevezése, amik emberhússal táplálkoznak. Általában csapatosan járnak és van egy pár alfajuk. Én leginkább ghoulokra, alghoulokra és bűzlidércekre számítok, persze egy-egy síri banya mindig közbe jöhet. A holtak húsával táplálkoznak, amíg tehetik, amikor elfogy a készlet, akkor kreálnak maguknak. Általában büdös, de jól fizető munka a magam félének - magyaráztam, majd meghökkenten néztem a lányra. - Hisz alig múlt fertályórája, hogy magam kértelek rá. Megtisztelsz a társaságoddal. Miután leereszkedtünk egy kis lankás domboldalon, gyakorlatilag meg is pillantottuk a falut, ahol az emberek csodálkozva futottak össze a nyereg mögül himbálózó fej láttán és kíváncsian súgdolóztak, mi is lehetett ez a rém, az sem kerülte el a figyelmüket, hogy egy kis bakfis lánnyal az oldalamon tértem vissza. A falu papja is hamar előkerült, aki felé megbiccentettem a fejemet. - Íme a kísértetjárta ház lakója, több gond nem lesz vele atyám - hajítottam le a trófeát elé. A tiszteletes fintorogva felmérte a maradványt, majd karba fonta a kezeit. - Tehát egy túlméretes denevér. Gratulálok - jegyezte meg némi undorral. - Nem hiszem, hogy ezért bármilyen fizetséget is elfogadna ugyebár vaják uram, végül is csak az Örök Tűz akaratának szerény szolgája és végrehajtója volt ebben az ügyben, az Ő akaratából történt minden, így hát nyilván egyetért abban: a felajánlott oreneknek is az ő oltárára kell szállniuk. Ugye? - Sajnos az Örök Tűz elfelejtett ételt és abrakot is küldeni szerény szolgájának, hogy máskor is beteljesíthesse akaratát - vontam meg a vállamat. - Így kénytelen vagyok fenntartani azt a kis pénzt magamnak. - Nem kapsz semmit te korcs! Takarodj, amíg még szépen vagy! Bólintottam és felvettem a földről a trófeát, majd visszaakasztottam a nyereg mögé és visszakapaszkodtam. Mintha mi sem történt volna Jankához fordultam: - Éhes vagy? Az ott szemben a fogadó. Megálljunk? - érdeklődtem.
Nem hiszem, hogy reakcióm túlzottan meglepte a vajákot, de az engem igen, amit mondott utána. Szívből kacagok, jól esik ez a kis vidámság. Nem baj Eskel, elég ha kettőnk közül én értem azt, amit mondok. - Esélytelen, szerintem bármennyi időt szánok a gyakorlásra, mindig ki fogok purcanni a végén, öt orenben fogadnék is – teszem hozzá mosolyogva. Igen, a masszírozás, a világ egyik, ha nem a legjobb dolga, meg kell majd kérnem arra, hogy tanítsa meg nekem is, szeretném ezt viszonozni. Peterson vagyok, a Petersonok pedig mindig visszafizetik az adósságukat. Oké, ez tök hülyén hangzik, viszont apám eléggé belém nevelte, hogyha kapok valamit, azt adjam is vissza. És Eskeltől már annyi mindent kaptam, viszont nem tudtam még törleszteni. Mosolyog, végre feltűnik az arcán, én meg vigyorogni kezdek ezen, mint valami idióta. Igen, határozottan jól áll neki a mosolygás, még így, sebhellyel az arcán is. Úgy tűnik az Espa becézésre nem jött rá. Jobb is így. Már most olyan számomra, mint valami mesebeli apuka féle, aki nem csak azzal foglalkozik, hogy a lehető legnagyobb haszonnal házasítsa ki a lányát, a törődés legapróbb szikráját sem mutatva. Nem kérdezem meg tőle, miért ilyen kedves, mert még a végén elrontanám a hangulatot. Bárcsak Espa lenne az apám! Sokkal boldogabb lennék. Sajnos viszont nem ő az, így csak csendben, magamba tartva ábrándozhatok egy vágyálmon. Lovak, történelem, egy vaják és egy trubadúr, mint valami rossz vicc kezdete, hol a végén a viccmesélőt verik meg. - Eskel, van egy szintje a töri tanulásnak, mely már tortúrának minősül, rosszabb, mintha összekötnék kezed-lábad és száz, napokig éheztetett disznó elé dobnának. Persze, ismernem kell, sőt, vannak nagyon jó részei is, elismerem, élvezet számomra a könyvek olvasása. De, nem a családfát, meg a foglalkozást kellene az embernek tanítani, hanem akkor már ott is az ok-okozati összefüggéseket, ki mi miatt lett az, ami - teszem hozzá mosolyogva. Egy kézzel fogom a kantárt, másik kézzel a hajamat igazgatom, hogy ne menjen a szemembe egyetlen egy rakoncátlan tincs sem. Lehet, le kellett volna vágnom mielőtt útnak indultam volna, de akkor lányos arcú fiúnak néztek volna. Amúgy se tudom normálisan levágni a hajamat, ez egy hamvában halt ötlet volt. Közbenézek a falun, mi merre hány centiméter, milyenek a házak, emberek, vannak-e kóbor állatok, egyszóval felmérem a terepet. Hagyom, had beszéljenek a férfiak, hiszen én csak egy lány vagyok, még felnőttnek se mondható méghozzá. Ökölbe szorítom a kezemet, egyre jobban növekszik bennem a düh, de jó volna most valamit addig verni amíg lélegzik, de nem, nem lehet. Nem látta ez a pap Eskelt olyan állapotban, ne tudhatja, hogy mit jelent. Ugyanakkor lekorcsozta. Mély levegő, ki és be, sose származott semmi jó abból, ha ráugrottál valakire, Janka. Viszont ezt nem hagyhatom annyiban. Nem válaszolok Eskel kérdésére, szimplán Szellővel pár lépéssel megközelítem a papot. - Hogy mi van? Melyik asszony lába között hagyta a maradék eszét, papuram? – Élesen, hitetlenkedve kiáltok fel – ez a lény egy ekimmara, egy alsóbb rendű vámpír, ha nem tudná – én is csak Eskel miatt tudom, de ezt nem kötöm az orrára – láthatatlanná képes válni, négy felnőtt, ereje teljében lévő férfiember erejével bír, felbírja ezt fogni? – Csak egy pillanatra állok meg, levegőt venni - három napi járásra is azt mondják a faluról, hogy a kocsmában a bor azt jelenti, egy liter vízhez két csepp bor, az asszonyok bárkinek odaadják magukat egy félbe törött garasért, a pap meg egy zsugori alak, ki minden orent a fogához ver, hogy aztán ne is az egyházának adja a megkeresett pénzt, hanem saját magát szórakoztassa, utazókat meg mondvacsinált okokkal üldözi el a kifizetése helyett. Azt hittem, hogy ezek csak túlzások, és hazugságok, de látva, hogy mennyire nehéz volt még neked is Eskel – nézek rá a vajákra - legyőznöd egy ekimmarát és nem fizet ki, miközben bármikor elszabadulhatott volna és lemészárolhatta volna a falut, kezdem azt hinni, igaz minden pletyka. Menjünk innen, undorodom ettől a helytől – paskolom meg Szellő nyakát és vészesen közel vágtatok el a pap mellett, ki a faluból, és csak jó félórányi vágtázás után váltok át ügetésbe, és nézek hátra, követett-e az én Espám, vagy vissza kell fordulnom.
A lányka edzés utáni, kishitű és enyhén nyafogó fogadási ajánlatára egyszerűen csak felé nyújtottam a tenyeremet kézfogásra. - Állom Janka. Ha két hét múlva a reggeli edzés után még ugyanígy szükséged lesz a masszázsra, akkor jövök neked öt orennel - bólintottam. - Abban igazad van, még napokig minden reggel meg kell majd masszírozzalak, de bármilyen hihetetlennek tűnik is, a tested nagyon hamar fog megedződni. Tudod amikor például egy hadseregben, de igazából bárhol máshol is, ha különösen nehéz, veszélyes, emberpróbáló feladatokra akarnak képezni embereket, a legeslegutolsó szempont a fizikai erőnlét. Az ugyanis rettenetesen gyorsan fejleszthető. A faluba való leereszkedés során egyetértően bólintottam a históriás tudomány kapcsán tett fejtegetéseire, ami igaz az igaz, magam is kardforgató ember vagyok, nem tollnok, így hát viseltettem némi türelmetlenséggel a túlságosan száraz listák és a hosszan pergő számok rendje iránt, ugyanakkor haszontalannak sosem gondoltam őket. De nem vagyok bolond perlekedésbe kezdeni egy trubadúrral, amennyivel jobban áll nekem kezemre az éles vas, annyival könnyebben gyűrne ő maga alá retorikában, mindösszesen csak egy ténymegállapítást tettem hozzá. - Ebben nem tudok és nem is akarok vitázni veled - bólintottam. - Száraz és unalmas dolog. Nekem viszont, mikor szükségem van a históriára, akkor leginkább éppen ez a része jön elő. Ősi próféciák, vérvonalakat porba sújtó átkok megfejtéséhez és megtöréséhez nem ritkán kell belenyálazni az ilyen listákba és - nem ritkán jól titkolt - hajtásait keresni családfáknak. Nos, ilyenkor nem ritkán inkább én is fizetek egy históriás embernek, hüvelyezze ki nekem a régi oklevelek mélyéről az igazságot. Haszontalannak nem mondanám, csupán... nem mindenkinek való azt hiszem - vontam vállat. - De jó két évtizede például sohasem törtem volna meg egy kaedweni őrgrófot sújtó átkot, ha nem sikerül a végére járnom a családfájának. Amíg a nap fent állt az égen büszke lovag és hírneves bajvívó volt ez a lovag, de ahogy a napkorong a láthatár mögé bukott reszkető kis kutyává változott, az az apró, udvarhölgyek ölében látható, talpad nyalogató kis fajta. Gondolhatod mi szégyen ez, ráadásul a család összes férfi tagja így született. Sok papírt kellett átforgatni, míg kiderült, az ükapjának volt egy balkézről jött lánya, akit félve a népnyelvtől eltaszított. Na most a lányka mit tesz isten boszorkánynak született, ki is tanulta és rendesen el is átkozta az őt eltaszító apja vérvonalát, hogy mindig kiütközzön benne a gyávasága, ami nagyobb volt a szeretetnél, mivel egy apának viseltetnie kéne gyermeke iránt. Az se volt kevés munka, mire rájöttem, hol nyugszik. Utána már csak az őrgrófnak kellett 7 napot és 7 éjszakát eltölteni a kriptában, 7 megszentelt tárggyal, meg velem, aki a meg-megjelenő bosszúszomjas fantomokat irtottam. Végül felvéste a sírra családja címerét, ezzel mintegy utólag befogadva a famíliába a balkézről jött mágikus rokont és elnyerte a bocsánatát. Az átok megtört. Utóhatása alig maradt, ha nem számítjuk, hogy ha macskát lát, a mai napig felkergeti az első fára. A régi történet és a kiváló útitárs miatt remek hangulatban értünk le a faluba. Valóban meg volt az a képessége ennek a kicsi lánynak, hogy melegséget, örömöt, vidámságot árasszon magából, még egy magamfajta öreg vaják szívébe is. Na ez az öröm múlt el, amikor nem fizettek ki a községben. Én magam nem vettem a lelkemre, gyakorta megesett, de Janka igazságérzetét erősen bántotta a dolog, mert nem akárhogy lehordta az Örök Tűz helyi potentátját. Én még rögzítettem újra a trófeát, mikor a lány vágtatni kezdett, a dühtől szikrázó szemű pap pedig felém kiabálta, jobb híján. - Megnevelhetnéd ezt a libát! És ha most blaszfémiáért megégettetném? - dühöngött. - Akkor megölnélek. Ha kell az egész falut, de nem hagynám - feleltem egyszerűen és nagyon komolyan. Láttam ahogy az elvágtató trubadúr egy pillanatra visszanéz a válla felett, tehát meghallotta. Mindegy. Attól még így van. Nyeregbe kapaszkodtam magam is és nekieresztettem Skorpiót, hogy utolérjük Szellőt és a lovasát. Nagyon dühös lehet... Éppen mire elkezdett visszavenni a tempóból a bárdlány kezdtem értelmes távolságra megközelíteni, majd végül mellé léptetni. A nyeregtáskából elővett kandírozott, szárított sárgabarackot kínáltam felé a markomból és megszólaltam. - Kérsz? - érdeklődtem. - Az ilyesmin ne idegeskedj, ha velem vándorolsz, lesz még ilyenben részed bőven, hogy meglásd, nem mindig fizetik ki a vajákot. Én már észre sem veszem. A trófea legalább szép, ezt majd el tudom adni szerintem Haggéban, a határ túl oldalán, úgy már nem is volt hiábavaló az egész. Gyere, már csak egy nagyobb település van a határ innenső oldalán, az után már Aedirn terül el. Ez egy határvidéki település, nagyobb falu. Kocze a neve. Régebben jártam erre, pár éve. Néhány óra és elérjük, a hegyek lábánál fekszik. Az övé mellé irányítottam a lovamat és késő tavaszi, meleg napsütésben a zöldellő réteken együtt folytattuk utunkat a határ irányába. A községben majd megpihenünk, mindkettőnknek jól fog esni a puha ágy, a meleg fürdő és egy mosatás, na meg egy komolyabb lakoma is.
Öt orent tehetek is félre egy fogadás miatt, melyet Eskel szerint elvesztek, szerintem meg megnyerek. Érdekes lesz nézni, hogy melyikünknek lesz igaza, ha magamból indulok ki, akkor nekem szerintem. De most komolyan, ez a lány nem szokott hozzá az edzéshez, se perc alatt kidől két hét múlva is. Kezet fogok a barátságos vajákkal, ki még nem tudja, hogy veszteni fog. - De aztán nehogy rájöjj, hogy mégse kellett volna fogadni – vigyorodom el. Igen, ő egy felnőtt férfiból indul ki, én meg magamból. Nagyon úgy tűnik, valamelyikünk elég durván pofára fog esni – viszont ha emiatt az edzés intenzivitásából visszaveszel, hát és Szellővel foglak agyon tapostatni – fenyegetem meg a vajákot. Azért, egy hadsereg teljesen más, mint egy utazás egy szörnyölővel, nem? De, csak nem fog nulla-huszonnégyben edzeni, mert akkor kipurcanok. Olyan jó lenne pihenni nyugodt szívvel pár napot, de még nem. Majd télen megteszem, meleg italt kortyolva, bevackolódva egy kandalló előtt olvasni egy érdekes könyvet. Tökéletes program számomra. Miért kaphatta azt a sebhelyet az arcán? Ha megkérdezem, elmesélné nekem a teljes történetet, ferdítés és kihagyás nélkül, vagy inkább hallgatna csendben? Ki tudja, egyszer majd megkérdezem róla. Olyan fura, hogy nincsen vezetékneve, nem úgy mint nekem a Peterson. De hát, ez van, nem fog felvenni csak ezért felvenni egyet, minek is, tévútra csalná vele az embereket. - Váó – bukik ki belőlem a csodálkozásom hangosan is, mikor ezt elmeséli nekem. Ilyen nincs, hogy tudott erre is gondolni – elképesztő vagy Eskel. Egyszerűen elképesztő, mondták már neked gondolom – teszem hozzá. Hogy tudott erre rájönni, nekem csak a sokadik ötletem lett volna a családfát nézni. Bár, ha megvan, hogy honnantól van ez az átok, akkor megtettem volna, de lehet, akkor is kihagytam volna. Én tényleg egy ilyen emberrel utazok, aki ilyenre is gondol? Bezzeg én, sokszor a másnapra se tervezek, vagy a következő órára, ő meg annyira okos. Tisztában van ezzel egyáltalán? Annyi mindent tanulhatok tőle, csak ki kell használnom az időmet, mely eddig sose ment. A francba is, hozzá képest én egy életképtelen elkényeztetett kis ripacs vagyok. A faluba vezető út jó hangulatban telt, mint általában mikor megyek bárhova, szeretem felvidítani magam körül az embereket. Végülis, az lenne a munkám is, hogy felvidítsam azokat kik maguktól képtelenek arra, nem de bár? Trubadúr volnék, vándorló előadó, vagy mi a fene, szóval nem árt vidámságra fakasztani az embereket. Persze, van aki nem úgy gondolja ezt, de ez van. Aztán rögtön elmúlik, hála annak az anyjából szökött papnak. Nem mondok semmit se a megégettetés feltevésére. Nem mondok, fékezem a nyelvemet nagy nehezen, mert ha megszólalnék, nem Eskel lenne az első, aki a számat szappannal kimosná, nem, hanem én. Amúgy is, ez nem istenkáromlás, csak néhány rosszmájú pletyka elmondása, néhánynak a felnagyítása, semmi több, melyet ne tenne meg valamelyik falubeli asszony. Annyira álszenten tudnak amúgy viselkedni az emberek, mintha ők nem ezt tennék fordított esetben. Úgy, de úgy megtudnám ilyenkor csapni az embereket, még ha kisebb is vagyok náluk meg gyengébb. Mi az, hogy nem fizeti ki? Megérdemelné egy-egy kanos lovat minden lyukára. Már csak a le libázásért is egyet, nem csak a többi miatt. Minek él? Persze, hátam mögött azért visszanézek, követ-e a vaják, vagy vissza kell mennem érte. Valamiért szívet melengettető az, hogy megölné az egész falut, ha megpróbálnának elégetni. Olyan kedves kis gesztus ez, mintha tényleg fontos lennék számára. Lehet, ez van. Számomra már fontos az én Espám, de fordítva is igaz ez? Majd kiderül, addig is vele tartok az úton. Mikor utolérnek, Szellőt lépésbe irányítom, szépen vágtázott, de most már megérdemli a pihenést, nem fogom tovább hajszolni, elég volt számomra ez a kevés. Majd este kidühöngöm magam egy fán, maximum véres lesz az öklöm. Társamra nézek, mikor az elővesz egy kandírozott barackot - Köszi – veszem el és harapok bele. Lassan, és tényleg nagyon lassan nyamnyogok el rajta, annyira finom, úgy hiányzott már az édesség, mint az alkoholistának egy csepp kannás bor, mint éhezőnek a kenyér, mint a nimfomániásnak a fallosz. Érdeklődő pillantással nézek Eskelre, nehogy azt higgye, hogy untat, mert nem, igazából éjszaka csak azért nem kérdezgettem tovább, mivel mindketten közel voltunk ahhoz, hogy a szó közepén aludjunk el. Lehiggadtam mondhatni. - Fura lesz külföldre menni, nem nagyon voltam még. Nem is hittem volna igazából, hogy sikerül eddig eljutnom. Ajj, Espa, annyira izgatott vagyok emiatt, mi van ha valamit egyszer elszúrok? – Nézek rá kérdőn. Kicsit félek új helyre menni igazából, ott van bennem egy egészséges félelem ilyen szempontból.
Felkuncogtam a lány kis hepciáskodására a fogadás kapcsán, még fogalma sincs arról, mennyire gyorsan is fognak fejlődni azok az eddig nem elég gyakran kihasznált izmai, én pontosan tudtam úgy is mint vaják és úgy is, mint kardforgatónak nevelt ember. Én is így kezdtem. Egy pillanatra megráztam a fejemet szavaira. - Nem szó sincs róla, hogy bármit is visszavennék az edzés intenzitásából. Holnap majd megmutatom neked az alapvető küzdőstílusokat és elkezdjük gyakorolni is őket. Nehéznek tűnhet majd, de egyáltalán nem az, te pedig fiatal és tanulékony vagy. Szellő patkóit pedig amúgy is kihagynám. Tény, hogy a magam fajta öreg vaják derekát és hátát bizony, képességeink ide vagy oda, egy évszázadnyi szabadtéren alvás, még a mi ízületeinket is kikezdi és valóban jól esik, ha megtapossák őket, de azért talán mégsem egy ló - kuncogtam. - Némi felárért meg szokta tenni a kocsmai felszolgáló is akármelyik faluban, az pedig pár napra elég is - legyintettem. - A lovat túlzásnak érzem. A falucska felé vezető úton elmondott történetemre adott válaszára megráztam a fejemet, mintegy elhárítva a bókot, hiszen arra aztán végképp semmi szükség nem volt. - Semmi elképesztő nincs ebben, engem erre képeztek, átkok megtörésére. Vannak ismereteim a mágiáról és az ilyesféle rontások természetéről, hogy tudjam, merre is kell kezdeni a kutakodást. Nem nagy dolog. Ez után következett a kellemetlen kis jelenet a községben, ami után meg kellett futtatnom Skorpiót, mire utolértem a kis szeleburdi, de olyannyira szerethető lánykát. Az édesség eszegetése közben csendes beszélgetésbe merültünk, apró félelmeire barátságos szemekkel bólintottam, az első alkalommal valóban furcsa érzés nyakunkba kapni a világot. Azért saját tapasztalataim alapján igyekeztem megnyugtatni az alaptalan félelmeit. - Jártál már külföldön, hiszen Redaniából jössz és Temeriában éltél és most is ott vagy, ez már két ország - fordultam felé. - Aedirn sem lesz különösebben furcsa élmény, az északi királyságok többnyire egy kulturális gyökérből táplálkoznak, egy a nyelv és nagyon a városok sem mások, az öltözködés sem. Mahakam... na az egy más világ. A törpék más népek, mint mi, de a maguk módján kedvelhetőek. Bárdként neked remek terep, megénekelsz néhány csatát, meg felkészülsz valami ropogós, vidám, akár pajzán talpalávalóval és üres erszénnyel nem távozol egyetlen törpe kocsmából sem. Az apró nép szeret mulatni, nem különösebben csiszolt a modoruk, de tőled se várnak el mást mint vidámságot és, hogy meg ne szeppenj minden szíre-szóra, nagyon szeretik egymást szóban is ugratni, tisztelik, aki a nyelvével is vág olyan éleset, mint a fejszével - biztattam egy kicsit. Együtt, kedélyes beszélgetésbe merülve folytattuk utunkat Kocze felé, a lány felmerülő kérdéseire, ha éppen tudtam, válaszoltam örömmel, bár a szám hamar kiszáradt, nem szoktam én ennyi beszédhez, legfeljebb télen, Kaer Morhen falai között, ha éppen rajtam volt az élménybeszámoló sora. Valahogy mégsem bántam a cserfes kis trubadúr társaságát. Valahogy megkedveltem és hiányzott volna, ha most nem léptet mellettem. Főleg pedig féltettem volna, ha nem tudom, merre jár és mi van vele. A nap lassan a zenitje felé emelkedett, mire megérkeztünk a Koczét határoló földek irányába, mikor páros kardjaim és medálom láttán egy, a földutakat rovó meglepően magas, inas, vékony férfi üdvözlésre emelte felénk a karját. Borostás képét vidám mosoly ragyogta be, ahogy elénk sietett. - Melitele áldja meg, hogy erre vezette a lovát vaják mester! Hódolattal csókolom a drága kacsóját a kisasszonynak! Angus volnék, a helybeli bőrmíves és csizmadia. Volna-e egy perce rám mester uram? -érdeklődött barátságos arccal, mire előre támaszkodtam a nyeregkápára. Az efféle üdvözlés egy mutáns részére leginkább egyet szokott jelenteni: üzletet. Ennyire mézes-mázosan pedig szegény megbízót, de hát időmből kitelt meghallgatni. - Mondja csak Angus uram - bólintottam. - Időm éppen akad bőséggel. - Nos hát vaják uram, ha betér Koczébe, márpedig ha jól látom arra tart, mert ez az út bizony másfelé nem vezet... Nos hát a falu sztarosztája bizonyosan megkörnyékezi kegyelmedet - kezdte a tarkóját vakarva. - Szörnyű féreg pusztítja a hegyekben az arra feltévedő favágókat, fára meg ippenség szükség volna. Ronda egy gyík kérem, baziliszkusz. Minden teremtett lélek tükörrel jár már a zsebiben a faluban, de így is voltak halálesetek. Össze is adott rá a falu valami kétszáz orent, örömest ki is fizetné a sztaroszta, ha akadna egy vaják. Elvigyorodtam, pontosan tudtam hová megy ki a játék. A bőrművesnek a baziliszkusz bőrére fáj a foga. A legnemesebb, legidőtállóbb anyag, amiből csak dolgozni lehet és persze a legdrágább is. Egy ilyen féreg bőréből kijön öt pár csizma, öt pár szép női cipellő és öt deréköv alsó hangon. A csizma párja 800 oren, a cipellőé, ha szép munka, akár ezer is lehet, az övet is el lehet adni vagy kétszázért. A nagyobb baj, ha katonák vágják le végül, irdatlan veszteségekkel, a bőréből semmi sem marad. Na de ha egy vaják... Egy bőrmíves, aki nemesi és királyi udvarokba dolgozik, ezer orent sem sajnál egy teljes bőrért, hiszen sokszorosan térül meg neki. Na de egy falusi kis mesternek, honnan is volna ennek a töredéke is. Igaz, magam sem szívesen cipelném azt a dög nehéz bőrt túl messzire, csak sok a vesződség, hogy egyben maradjon, mire a bestia kimúlik. Ez alkalommal azonban a mester úrnak szerencséje volt, okkal érdekelt az ajánlata. - No hát, ha minden készenlétben a sztarosztánál, miért is állított meg Angus uram? - kérdeztem mindenttudó mosollyal. A férfi zavartan vakarta meg a tarkóját, majd végül csak kibökte. - Kéne nekem a bőr... - morogta. - Nincs sok pénzem uram, de ha később erre járna tisztes részesedést adnék a... Könnyeden leintettem és megráztam a fejemet. - Nem mostanában szándékszom erre járni Angus mester - feleltem. - Mondok valamit helyette, ami nem alku tárgya. Vagy kell, vagy nem. Elejtem a baziliszkuszt a falu kétszáz orenjéért és elhozom magának a bőrt, egy árva orent sem kérek érte, más lesz a részesedés. Az én gyönyörű úti társam lábára is kerül belőle csizma, báli cipellő és öv. Ezen kívül megvarr addig neki méretre egy köpönyeget, olyan kaedweni stílusú felleghajtót. Még mindig kijön négy garnitúra lábbeli a bőrből és ugyan kereshet vele. No a maga dolga, kell vagy nem? A mester felmérte egy oldalpillantásból Janka apró lábacskáját és széles vigyor terült el az arcán, majd nagyot bólintott elragadtatottan. - Megtisztelő lesz egy vajáktanonc hölgy észére dolgozni! Kiírom a cégérem mellé is! - tapsolt egyet örömében. Kezet nyújtottam a nyeregből az alkura, paraszti módra, csak parolával pecsételve meg az üzletet, nem javítva ki a lányra tett elhamarkodott megállapítását. Jankának szüksége van egy tisztességes csizmára, ami még az unokái lábáról se feslene le, olyan ellenálló annak a dögnek a bőre, az utazó pedig az övére is vigyázzon, sok mindent lehet tárolni rajta és rendkívül hasznos sok helyzetben. Nekem mondjuk általában csuklókat összekötni, de minden rögzítésnél hasznos lehet a téphetetlen anyag, ami egy felbőszült vezérbikát is képes visszafogni. A cipellő meg? Senki sem fogja megkérdezni a bárd kompetenciáját, ha a lábán viselt ruhadarab többet ér, mint a vendéglátó nemes feleségének összes ékszere együtt véve. Nem csak az, amit magán visel, az is, ami a dobozában van. Ahogy elléptettünk a cipész mellett a lányra mosolyogtam. - Na keressük meg a sztarosztát, aztán irány a fogadó. ma megpihenünk - indítványoztam. - Holnap pedig, ha megígéred, hogy engedelmeskedsz az utasításaimnak, akkor megnézheted, hogy vadásszuk a baziliszkuszt.
Oly jó volna most virágot szedni és koszorút fonni, majd Espa fejére tenni. Baffa meg, bele kellett volna tennem ezt a fogadásba, jól mutatna rajta, miközben szörnyeket üldöz, és emlékeztetné arra, hogy mit is jelent egy fogadást elveszteni. Édes a bosszú, amiért úgy gondolja, hogy mindenki izomzata ugyanúgy működik, ó, de még menyire édes lenne a bosszú! De sajnos, nem lehet ezt megoldani, nem tehetem már bele a fogadásba, így, csak mint egy ráadást teszem hozzá miután győztem. De azért szeretet van. Kuncogok a fejrázáson, ahogy a haja külön utat jár. Hátra kellene fogni, vagy levágni, lenőtt már neki. Van nála olló vajon? És mit szólna, ha felvetném a hajvágást? Majd egyszer rákérdezek. Szuper, küzdőstílusokat is szándékozik tanítani, fájni fog mindenem, előre látom már. Hű de mennyire fog fájni mindenem, szerintem többször fogom számba venni az isteneket, mint a papok az életük során. - Tanulékony? Én? –- Erre már nem csak kuncogok, hanem nevetek is, ez valami tréfa? Nem éppen ezzel a szóval jellemeztek a tanáraim, hogy tanulékony, nem is értem, honnan szedte ezt Eskel – és fiatal? Az anyám szerint – - ki sajnos még mindig nem képes az ibolyákban gyönyörködni éjjel-nappal, de hát ez van, nincs mit tenni – már bőven benne vagyok abban a korban, hogy legyen legalább egy karon ülőm, szóval ezzel is vitába szállnék -- na jól van, nem állok le vele vitázni, megkegyelmezek neki. Tessék, láthatja milyen kegyes vagyok és jóságos – megtanítod, hogy hogyan csináljam? Mert megteszem neked én szívesen –- tanulok legalább valamit és enyhítek az ízületek okozta kellemetlenségen. Nos, azt hiszem nem meglepő, hogy mint egy egyszerű kislány tartok az utazástól, mely rám vár. Lehet, hogy megtettem egy jó nagy utat az Akadémiától, ámde attól ez még nem jelenti azt, hogy nem volt bennem végig egy kis félsz. Bármikor elkaphattak volna, gerincemet törhették volna erőszak közben. Azért, bármilyen meglepő is, de tudom a határaim, tudom, hogy mire vagyok képes, meddig tudok gond nélkül elmenni, és hol leszek halálra ítélve már. Rámosolygok, miközben magyaráz. - Akkor be kell majd fejeznem pár saját balladát, míg Mahakamba érünk. Remélem, nem szándékozol ma korán lefeküdni –- én addig maradok fent és vallatom, amíg csak tudom, erre már felkészülhet, hű de le akar majd ütni a végén. Bár, lehet ezt visszakapnám másnap azzal, hogy korán kelt és edzet, de nem baj. A csatáiról fogom faggatni, részletesen, hisz tudnom kell, mely történetet mennyire színezhetem ki – értem. Végülis, az menni fog, jobb az élet napos oldalát nézni, mint a beborult eget, mely nem hajlandó arra, hogy melegséget csepegtessen az ember szívébe, csak bút, haragot, agressziót és depressziót –- elmerengve mondom ki. Hmm, ott Eskel után én leszek az egyik legmagasabb, ilyen se volt még. Milyen lehet? Akkor ütött szíven leginkább a kicsinységem, mikor tíz évesen magasabb volt nálam egy hat éves kislány. Néztem is egyet, hogy én vagyok tényleg ilyen picur, vagy ő nő magasra? – Azt hiszem, jól ki fogok jönni a törpékkel. Tényleg, van az törp bárd, Trikróm vagy Tribód vagy ki, neki szerinted milyen a híre ott? –- Kérdezem meg felé fordulva, miután megsimítottam az én Szellőm nyakát. Okos paci, csak néha harap játékosan Skorpió sörényébe. Lassan beérhetnénk már a faluba, nem akarok sötétedésben kocsmába érni. Aztán meg egy nyurga égimeszelő megállít minket. - Üdvözletem – - és mostantól hagyom a férfiakat társalogni, hagyom, had beszéljék meg maguk között, ha már ennyire barátságosan fogadta Eskelt, akkor nagyon rossz ember csak nem lehet. Oké, igaz, hogy nagy eséllyel nincsen pénze rendesen felfogadni, és ezért viselkedik ennyire azzal a karóra való pappal ellentétesen, de hát ez van, nincs mit tenni. Ilyenek az emberek. Hegyezem a fülemet, miről folyik a csevej pontosan. Baziliszkusz? Ó, értem már, ezek szerint a bőrére fáj a foga. Hát igen, nagyon szépen megtérülne, tekintettel arra, hogy milyen drága még egy kis cipellő is, jó pár száz orenbe kerül egy pár is. Szerintem már Espa is rájött, hogy mit szeretne tőle kérni a varga. Kérdéséből kiindulva nem hülye az én vajákom. Ácsi, hogy mi a fészkes fene van itt? Meglepettségem kiül az arcomra, most komolyan ezt kéri cserébe Eskel? Kinyitom a számat, hogy tiltakozzak, majd becsukom, mert egyszerűen nem jön a hang a torkomra. Hogy fogom én ezt visszafizetni neki? Nem érdemlek ennyit, én csak egy kis, egyszerű, átlagos bárd vagyok akit pár napja ismer. Egész egyszerűen nem érdemlek ennyit, értse meg! Viszont az üzletet meg már megkötötték, lemaradtam a tiltakozásról is. Jaj Eskel, minek költesz rám ennyit? És nem vagyok vajáktanonc, nem tudok én szörnyeket ölni, csak csapódtam egy vajákhoz ki megtűr maga mellett valamiért Ácsi, akkor most én menjek vele baziliszkuszt kergetni? Vele, az én Espámmal? Vigyorogva bólogatok, megígérek neki én mindent, ha engedi hogy kövessem, el is felejtem már hogy tiltakozni akartam. - Jól fogok viselkedni, minden úgy lesz ahogy te akarod, csak engedd meg, had nézzem meg ahogy levadászod, esküszöm még a költemény megalkotásába is beleszólhatsz, hogyha valami épp nem tetszik benne –- nézek rá könyörgő tekintettel, én tényleg engedelmes kisbárd leszek, ha megcsodálhatom egy baziliszkusz kimulasztását.
Fene se fog vitát nyitni hosszabb távon egy trubadúrral, a beszélgetésből eddig is tisztán látszott, hogy Janka egyáltalán nem buta, sőt igen jó felfogóképessége, legfeljebb helyenként még kissé gyermekes jelleme van. Csak egy legyintéssel jeleztem, a tanulékonyság kérdésében nem aggódom miatta, a többi gondolatára viszont szóban is feleltem. - A falvakban, a földművesek lányainál valóban gyakori a te korodban egy vagy két csöppség megléte már, ugyanakkor bőven nem kötelezvény, egy ilyen zsenge virágszál esetében még semmiképpen sem nevezik ott sem vénlánynak. Te pedig nem vagy paraszti származású - mosolyodtam el. - Ne csodálkozz, onnan tudom, hogy arra kérsz, tanítsalak meg a háttaposásra. Az egyik legegyszerűbb és leggyakoribb népi gyógymód világszerte, gyakorlatilag egyfajta masszázs, ami semmilyen előképzettséget nem igényel, szinte minden földművelő kunyhójában gyakori dolog, mondhatni mindennapos és kedvelt. Olyannyira, hogy még úgy is tartja a kaedweni mondás: "Apának a szájában, anyának a tenyerében, fiúnak a szívében, leánynak a talpában lakik a szeretete". Vagyis az apa dolga a nevelés, az anya dolga megsimogatni a gyereket, a jó fiú szorgalmas, a leány pedig jó lelkű, kisegíti földeken görnyedő apját. Ha nem ismered ezt, akkor a te szülőd aligha földdel dolgozott, valami olyan területen inkább, ami nem bántja a derekát. Például kalmár lehetett. Általában a család kislánya végzi ugyanis és nem, semmilyen különösebb képzettséget nem igényel. Mezítláb rálépsz az illető hátára, jelen felvetésben az enyémre és lassan fel alá sétálsz rajta apró lépésekkel, ahol izomcsomót érzel, ott pedig erősen forgatod a lábadat, hogy oldódjon. A legegyszerűbb masszázstechnika, mert nem igényel erőt, a testsúly dolgozik az izmok helyett. A felajánlást pedig elfogadom azon estékre, mikor nem fáradt túlságosan a lábad - biccentettem. Jóval később a mahakami kalandokat érintő felvetéseire lágya bólintottam, azt hiszem valóban kedvelni fogja az aprónépet. Egyszerűek, őszinték, egyenesek, az pedig valahogy szerintem kevéssé fogja zavarni Jankát, hogy egyúttal vulgárisak és nem a nilfgaardi etikett szerint nevelkedtek. Az estére előirányzott újabb kérdésár kapcsán igyekeztem felvenni a lány kedvesen piszkálódó stílusát és persze még kevésbé ügyesen, mint ő feleltem. - Nos úgy is azt ígérted, megtaposod este fájós hátamat, derekamat, addig míg tart úgysem tudok aludni. Tartok tőle utána azonnal elalszok, szóval csak rajtad áll meddig bírod - vágtam vissza képességeimből telően húzva Jankát, aztán válaszoltam a felmerülő egyéb kérdéseire is. - Tribróm? Észak szerte az egyik leghíresebb dalnok, a pajzán dalait nagyon szívesen éneklik Mahakam szerte. Régen találkoztam már azzal a szoknyapecérrel, most hogy említed, remélem nem kötötték fel valahol. Szóval átlagban kedvelik a műveit, igazi törpe lelkivilág, hogy úgy mondjam, de azt a tekintélyes hátsóját az alkotónak szívesen kiporolnák a törpe királyról, Brover Hoogról írt poémái okán - vigyorogtam. Jóval később pedig, a rövid alku és a felajánlás után természetesen mindenbe azonnal beleegyezett, csak láthassa a vadászatot. Mosolyogva bólintottam neki, persze, megengedem. Ismertem már a baziliszkuszt és annak szokásait, pontosan tudom, hol tudok megfelelő leshelyet kialakítani, ahol teljes biztonságban lesz. Így hát békés, közös egyetértésben lovagoltunk be a faluba, ahol valóban nagyon hamar megtalált a sztaroszta a kétszáz orenjével. Szó nélkül rábólintottam. Ez után a Táncos Tündér fogadó felé vettem az irányt Jankával és magyaráztam neki. - Holnap reggel kezdünk neki. Először is fel kell mérni a barlangja környékét és fel kell állítani egy csapdát megfelelő helyen, ha lehetséges. Nem jó ötlet bemerészkedni hozzá. Igaz, ott nem tud repülni, de a mérgező lehelete is nehezebben oszlik el, töményebb marad, az pedig az ismert világ legerősebb hatóanyaga, egy vajákot is leterít. Ellenben a friss vért megérzi nagyon messziről is, remek a szaglása. Éppen ezért érdemes a reggeli órákban felderíteni a környéket és délidőben megküzdeni a lénnyel. Alapvetően éjszakai életmódot él, ilyenkor kicsit kábább és lassabb amíg teljesen fel nem ébred. A fogadó kellemes, tipikus kis határvidéki szállás volt, viszonylag tisztára söpörve. Az elénk érkező fogadós szabadkozni kezdett, hogy sajnos egyetlen szabad szobája van csupán, abban is csak egy ágy, mire legyintettem. - Ott a kisasszony fog aludni és kiveszem - feleltem. - Szeretnénk ruhát mostani, meleg vizet és dézsát fürdéshez, mindenek előtt pedig bőséges ebédet. Húst, köretet, salátát, gyümölcsöt, vajat, tejfelt, sajtot és könnyű bort. Négy személyre, meg a kisasszonynak. Előre fizetek. Vita nélkül nyújtottam át a huszonöt orent, amit elkért a jó ember, megjegyezve két-három napot Koczében maradunk, tartsa fenn a szobát nekünk. A rogyásig rakott asztalhoz ülve Jankára mosolyogtam. - Jó étvágyat! Ha gondolod délután megnézzük a vásárt, van itt egy kisebb, ha jól hallottam a túlvégről ideszűrődő hangokat. Ott talán zenélhetsz is egyet, lesz közönséged - biztattam kicsit.
Nem lep meg, hogy kitalálta, a származásom nem egy falu jobbágyához köthető. Sok minden árulhat el, melyeket nem küszöböltem ki. Mondjuk az pont nem, hogy kábé nulla díszes ruhám van, de az igen, hogy nem tudom, hogy kell taposással masszírozni. Érdeklődve hallgatom, ha lehetne, papírhoz és tollhoz nyúlnék, hogy leírjak mindent az utókornak, melyet most ő elmond. Annyira furcsa, hogy ekkora különbségek vannak a társadalmi helyzetekben, például az apám baráti körében ha ilyen gond lenne, hívnának egy masszőrt, nem pedig a lány járkálna apja hátán. Nem, nem, nem, nekem sose lesz túlságosan fáradt a lábam ahhoz, hogy Eskelnek segítsek, képes leszek bármikor megtaposni a hátát, mikor kéri. Jövök neki ennyivel és még sokkal többel. Törpék, törpék, pici apró népség, alig várom hogy találkozzak velük. Egyetlen egy dolgot nem értek velük kapcsolatban igazából, és az az, hogy miért gondolják úgy, az emberek az ők asszonyaikra pályáznak? Teljesen más a két faj ízlése, szóval az ez iránti aggodalmuk annyira jogtalan, mint amennyire az a feltételezés jogos, miszerint a kisgyerek ette meg az utolsó szelet pitét. Sokat hallottam már róluk, remélem nem lesz gond, hogy ember vagyok. Meglepetten, büszkén nézek Eskelre, na, haladó képes, úgy tűnik, bár még gyakorolnia kell, viszont ebből is látszik, hogy nem reménytelen eset. Felkuncogok, és szám elé teszem a kezemet. - Most komolyan? Elkezdek rajtad táncolni ez esetben, és meglátjuk melyikünk bírja tovább, a vaják vagy a bárd. Csak hogy tudd, azt szinte bármeddig bírom – érdekes estének nézünk léébe, alig várom már, hogy lemenjen a nap – azt halottam, hogy ő és Kökörcsin állítólag rivalizálnak. Ez mennyire igaz szerinted? – Lehet, hogy alaptalan pletyka, lehet, hogy nem, jobb lenne minél hamarabb kideríteni. Megyek vadászni Eskellel! Annyira boldog vagyok, alig várom már, hogy belekezdjünk, szinte sajnálom szegény szerencsétlen szörnyet, akire mi ketten megyünk. Ha más nem, akkor lyukat beszélek egyszerűen a hasába, azzal nincs problémám, én a semmiről is tudok órákig beszélni, ha arra van szükségem. Hogy mi a semmi? Pontos definíciója szerint a semmi az a valami, ami azáltal létezik, hogy nincs. Persze, ebbe ne menjen bele senki, hogy pontosan ezt hogy és miként, az Akadémia könyvtárában van erről egy rövidke olvasmány, alig hétszáz oldalas, nem egy hosszú könyv, tele poénokkal. Az a nagy szerencsém, hogy az én lovacskám ismer annyira, hogy tudj, képes vagyok totálisan bebambulni, emiatt jelenleg Skorpiót követi mindenféle különösebb gond nélkül. Szerintem ha elaludnék, akkor is ezt tenné. Annyira okos kis jószág. - Mikor reggel? Mit értesz reggel alatt, hajnali kilencet vagy este ötöt? – Természetesen már rég nem hajnal számomra a reggel kilenc, vigyorogva kérdezem meg felé fordulva – oké, akkor nem ajánlott vele gondolom csókolózni – nem bírom ki, hogy ezt meg ne jegyezzem – gondolom, ha ennyire jó a szaglása a vér iránt, a havibajos vajáknők nem vállalnak el baziliszkusz vadászatot – akkor reggeli órák, jól van, megjegyeztem én, nem lesz gond a felkelés. Azt hiszem, maximum felébreszt. És beértünk a fogadóba. Mi az hogy Eskel a földön alszik? Ezt majd megbeszélem vele, hogy vagy nagyon gyorsan elfelejti, vagy nagyon hamar ki lesz próbálva az új korbácsom. Én kibírom a padlót, nem fogok nyafogni, hogy nem ágyon alszok, de neki kell, hogy másnap ereje teljében legyen. Nem, nem, nem, drága Espám, ezt a meccset még nem játszottuk le, nehogy azt hidd. Még ha értékelem a döntését, akkor sem. Ha négy személy helyett eszik, akkor mostanában előle ettem meg a kajáját. Elég sok mindent kell visszaadnom neki, még ha nem is vár el semmit, akkor is rosszulesik nekem, hogy ennyi mindent ad a semmiért cserébe. Majd visszaadom neki, amint tudom. Leülök az asztalhoz és rávigyorgok. Hát igen, azért nem kellene nagyon rágódnom ezen, a jövőben vissza fogok tudni fizetni neki mindent, csak be kell futnom, mint trubadúr. Balladákat írni, szótagokat számolni, rímeket keresni, mind-mind az én dolgom, nem másé. Persze, ezt Eskel is tudja szerintem. Vagy nem. Vásár? Ha vásár,akkor van tömeg, vagyis van ember, aki vásárol, vagyis költi a pénzét, vagyis van pénze, vagyis ha ott fellépek, kapok pénzt. Oké, el kell majd mennem ma oda feltétlenül. De előtte enni is kellene. Mindenből szedek egy keveset, mindent meg akarok kóstolni. - Jó étvágyat neked is, Espa – rávigyorgok. Nem mondom, hogy nem eszek sokat, mert nagyon finom és mióta hiányoztak már ezek az ízek! Persze, mondjuk a közelébe se ér egy mézes szarvas pörköltnek libamájas töltelékkel, de így is nagyon finom. Maga a mennyország.
- A helyedben nem becsülném alá a vajákok szívósságát sem, főleg mikor kényeztetik őket - feleltem a lányka csipkelődő szavaira tőlem telhető "szellemességgel" a következő kérdésén viszont gondolkodóba estem. Nem akartam elkapkodni a választ, előtte át kellett rágnom mindazt, amit a két híres mesterdalnokról tudtam. Már a tengernyi nőügyeiken kívül persze, mert még ha volna is trófea, aki mindkettejük lajstromát gazdagítja, az aligha kellő ok tényleges ellenszenvhez eközött a két széltoló között. - Nem tudom - feleltem végül. - Mindkettejüket ismerem és a maguk módján kedvelem is, de sohasem találkoztam velük egyszerre. Amennyire tudom a trubadúrok között szent hagyománya van annak, hogy minden alkalommal, mikor csak lehetőségük van erre ócsárolják egymás verseit, tehetségét és kiszínezik egymás pletykáit, függetlenül attól, mi is a tényleges érzelmi viszonyuk. Én egyszerű kardforgató vagyok Jankus, nem nagyon tudok én ebbe belelátni, mikor van ténylegesen harag emögött és mikor csak szellemi vetélkedés. Erről őket kéne kérdezned, te talán ki is hámoznál valamit a válaszaikból - mosolyogtam barátságosan a lányra. Később békés falatozásba merülve a fogadóban vidáman hallgattam a kis cserfes trubadúr megjegyzéseit. Ha eddig nem jöttem volna rá, hogy sohasem volt jobbágy család sarja, ami persze lehetetlen, hiszen finom, puha bőrű keze nyilvánvalóan sohasem fogott kapát, nem markolta kasza nyelét, akkor a reggeli időpontokra tett megjegyzése is tökéletesen felfedte volna ezt. Egyszerű választ adtam a kérdésre. - Amikor a nap felkel, akkor van reggel - feleltem. - Havibajos vajáknők pedig nem léteznek. Minden magam fajta terméketlen, így nincs szükség tisztulási ciklusra sem a nők esetében. Az átváltozással a menstruáció egy az egyben megszűnik. A hosszú úton járók látható élvezetével és hozzám képest meglehetősen fejlettebb etikett beli finomsággal fogyasztotta az ételét, én magam katonamódra étkeztem, vagyis a lehető leggyorsabban zabálj a lehető legtöbbet, hiszen ki tudja mennyi időd van rá, mielőtt valami dolog van. Utána együtt mentünk megnézni a helyi vásárt. Láthatólag határvidéki nagyközség ez, rengeteg kereskedő halad át erre, akik szívesen pakolják ki a portékáikat, ez pedig azt hiszem valami vallási ünnephez is kötődhet, mert távolabbi falvakból is érkeztek jócskán emberek, meg mindenféle csepűrágók is szórakoztatták a jó népet. Gyorsan végigpörgettem magamban a vallási ünnepek sorát, de esélyesen valami helyi védőszent lesz ez. Mindegy, a színes forgatag egész jó hangulatot varázsolt. Megálltam a csillogó szemű lány mellett és magam is elvigyorogtam egy vidám darabot előadó bábjátékos csapat előadásán, arrébb zerrikan kardnyelő szórakoztatta a vásározókat, neki magam is dobtam két orent a dobozába, arrébb tűznyelő produkálta magát ön- és közveszélyes módon, törpe növésű bohóc ugrabugrált mellette. Nem fajilag gondolom, ez ember volt, csak kis hibával. Mint magam. Jankához fordultam: - Ebben a forgatagban bizonyára tudsz magadnak inget venni, amit szeretnél, én addig rendbe tetetem a felszerelésemet - ajánlottam. - Utána megkereslek, Mellesleg ezt a botcsinálta fajankót nyugodtan lezenélhetnéd a színpadról - vigyorodtam el. Igaz, ami igaz, a tekerőlantot nyekergető, tejfelesszájú legényke nyilvánvalóan nem hivatásos trubadúr volt, csak amolyan műkedvelő, aki a béres munka után a maga kedvére elzenélget, falusi vásárba persze ez is remek, de csak amíg fel nem tűnik valaki, akinek valóban van is tehetsége. Ilyenkor hamar szégyenben marad az efféle legény, persze nem mindig, van olyan jó lelkű vándordalnok, aki az igazi produkció után visszahívja a színpadra a falusi kollégát, értékelve a zene iránti szeretetét, mások meg biztos ami biztos alapon még egyet rúgnak bele. Én becsültem bennük a bátorságot, amivel vállalják a szégyenben maradás kockázatát, hogy szórakoztassák a jó népet. Szavaimmal ellentétben megálltam a sátrak árnyékában és egy ideig kíváncsian figyeltem a színpadra lépő lánykát, aki bizony hamar a maga hatása alá vonta a közönséget, még az én lábam is dobolta az ütemet. A közönség ovációja megmutatkozott a neki záporozó orenekeben is a végén, na meg az ütemes tapsban. A helybeli zenész járt élen a tapsban, ezzel maga is elismerve Janka hatványozottan nagyobb tehetségét. Egy pékmester barátságosan cukrász süteményt ajánlott ajándékba a produkcióért. Vigyorogva néztem a magam dolga után, nyilván a trubadúr is elmegy körülnézni az ing után. Találtam egy vándorló törpe mestert kis standjánál állva. Másfajúként volt iránta némi idegenkedés, de a portékájára vetett első pillantásaim is meggyőztek, hozzá forduljak. Az elöregedett, foszlani kezdő övemet úgy ahogy van újra cseréltem, a többi szíjat, kardtokot pedig szépen leolajoztattam vele, a meglazult szegecseket is megjavította. Remek munkában gyönyörködhettem a végén és alku nélkül kifizettem a kért összeget. Barátságos parolával váltunk el egymástól. Mélyen magamba szívtam a levegőt, hogy megtaláljam benne Janka illatát és a gyenge szagnyomot követe indultam utána, széles vállaimmal törve utat a tömegben. Kaptam pár méltatlankodó pillantást, de a sebhelyes arcomat, kénsárga szemeimet és a páros kardjaimat megpillantva senkinek nem volt kedve hangosan is megjegyzést tenni. Jómagam ezzel nem foglalkoztam, egyedül az illatra koncentráltam, míg meg nem pillantottam végül és fel nem gyorsítottam a lépteimet. Megvolt rá az okom. Két nagydarab és az olcsó bortól idáig bűzlő fickó állt előtte, egyikük vaskos tenyerével a bal vállánál fogva szorította a falhoz szegénykémet, éles füleim tökéletesen hallották a... khmm... beszélgetést is. - Most mit kelleted magad kis ribanc? Jó lesz, meglátod. - Tudod milyenek ezek a kis baszatlan fruskák Havek - röhögött a Jankát falnak szorító. - Nem sokára nem lesz az - kontrázott a társa. - Csak nyugi szépségem, tisztességesen megfizetjük ám, hogy kedves legyél velünk és figyelünk rá, hogy neked is jó legyen - suttogta közvetlenül a fülébe, amire a haverja szorgosan bólogatott. Én pedig ekkor léptem oda tőlük egy lépésre és nyugodt hangon szólítottam meg a duót, szerettem volna olyan helyzetet kialakítani, amiben nem kell megölnöm őket és nem találom el véletlenül a trubadúr lányt. - Urak, szerintem a nem szócskához nem kell külön magyarázat - kezdtem ridegen, higgadtan. Felém néztek. - Te meg ki a fasz vagy? - pillantott rám a részegek jellegzetesen fátyolos pillantásával a Jankuskát fogva tartó, Haveknek viszont kevesebb pia lehetett a fejében, vagy alapvetően eszesebb volt. - Nyugi. Nézd a szemét Rikar, ez egy vaják. Meg ha már itt tartunk a kardjait... Igen a kardok, amikből az acélnak a markolatán nyugodott a jobbom. A fickó erre már megremegett és elengedte a lányt. Havek felém fordult. - Nézze vaják mester, ha maga is elszórakozna a kicsikével tőlünk lehet maga az első... - Fiúk - morogtam sötéten és azt hiszem fizimiskámból adódóan is valamivel fenyegetőben mint a helyi baziliszkusz legrosszabb napjain - mind a ketten a kardpenge távolságán belül álltok. Neked csak a két csuklód viszi el a következő megjegyzés esetén Rikar, neked viszont a nyakadat Havek. A két fickó szeme rémülten összevillant, azt hiszem azonnal rájöttek, egyáltalán nem tréfálok. Rikar döbbenten megrázta a fejét. - De hát láttuk ahogy a színpadon produkálja magát a kis rüf... kislány. Mindenki tudja, hogy az effélék csinálják pénzért. Nem akartunk semmi rosszat, tisztességesen kifizetnénk... - Pletykák - bólintottam. - Én meg azt hallottam, ha valakinek felvágják a gyomrát és egy hat óra alatt elvérzik, az mocskosul fáj. Kipróbáljuk a pletykák igazát? Nagyot ugrott az ádámcsutkája, Havek viszont fájdalmasan kitört, némi indulattal. - Mégis minek véded ezt a rüfkét? - nyögött dühösen, indulatosan. Magyarázhattam volna, hogy az útitársam, felelősséget érzek a sorsáért, meg hasonlók, ebből semmit sem értettek volna meg. Egyszerűbb szavakhoz fordultam, amit a falusi parasztok jobban megértenek. - A trubadúr a lányom - közöltem egyszerűen. Kikerekedett a szemük és lassan tettek egy lépést hátra, csak a fejüket rázva, nyilvánvaló üzenetként, hogy ők ezt nem tudták. A két férfi mozgását lekövettem és feltettem a kérdést. - Az arca kipirult. Valamelyikőtök megütötte - közöltem nyugodtan. - De.. - szipogta a most már teljesen kijózanodó Rikar, - az csak egy pofon volt, nem is olyan nagy. Meg akart ütni minket a korbácsával, csak azért... - Értem - bólintottam egy számszeríj idegének sebességével előre pattanva ragadtam meg a jobb csuklóját a balommal pedig kalapácsütést mértem az ízületre. Bántó reccsenéssel adta meg magát a csont, szilánkos vége átütötte a bőrt, a férfi sikoltva rogyott térdre. Elkaptam a haját és felfelé, a magam arca felé fordítottam az övét, de mindkettejükhöz szóltak a szavaim, a bénultan ledermedő Havekhez is. - Elmesélitek ezt a faluban. Mindenkinek. Kocsmában, a füves asszonynál, mindenhol. A cimboráitoknak. Köpködhettek a vajákokra, ahogy akartok, de hozzá teszitek, ha bárki nem érti meg a "nem" szócskát a trubadúr ajkairól, azt megkeresem és meg is találom. Aki még egyszer hozzányúl a lányomhoz, az elbúcsúzik mindkét karjától, aki még egyszer nem fogja fel, mit lehet és mit nem, annak pedig nem lesz gondja a gyereknemzésre, mert megetetem vele a golyóit. Csak hogy világos legyek. Most pedig bocsánatért esedeztek és eltakarodtok innen. Gyerünk! A két fickó hebegve-habogva kért bocsánatot, majd hanyatt-homlok elrohant. Jómagam Jankához léptem és aggódva kérdeztem. - Minden rendben van? - kérdeztem. - Nem sérültél meg? És... hogy a lányomnak neveztelek... tudom, hogy csak egy mutáns vagyok, szégyenletes egy jó családból való lány számára és sajnálom, nem akartalak kellemetlen helyzetbe hozni én... Azt nem akaródzott kimondani, hogy csak a helyzet miatt történt, mert hát, ha őszinte akarok lenni, nem csak amiatt...
- Hallottam már történeteket a szívósságotokról, Espa, nyugodj meg. Meg pletykákat, hogy meddig bírhatjátok egy másik fajta kényeztetésnél – nem tudok nem kuncogni, egyszerűen annyira sokszor hallgattam Timet meg Karcsit és a többieket egy-egy borgőzös éjszakán, mikor a régi történetek kielemzésénél meg az arról való diskurzusnál kilyukadtak oda, hogy a vajákok képesek-e egyáltalán elélvezni, és ha igen, akkor milyenek. Hogy nagyon nehéz nekik, kell valami különleges dolog, mint mondjuk Tim szeretőjének, kinek kell nyakba harapni ahhoz, vagy percek alatt érnek fel a csúcsra, vagy egész egyszerűen csak olyanok, mint a többi ember. Mindenki más véleményen volt, és ha elég jóra sikerült a vita, közben nem sajnálták a pénzt jobb minőségű italokra, így volt okom maradni is, ha éppen erre terelődött a beszélgetés. Aztán rengeteg pletykát, történetet ismertek, több információ hangzott el egy-egy ilyen alkalmával, mint amennyi a kaedweni kémfőnök fülébe jut egy évben. Istenem, csak most gondolok bele, hogy mennyire hiányoznak azok az istenverte tökfilkók. Vajon Károly talált azóta magának valót, vagy még mindig szerencsétlen a szerelemben szegényke? Tim rászánta vajon magát és megkérte Mary kezét, vagy még mindig vacillál? Ezek a fiúk, lehet meg kéne látogatnom őket és segíteni nekik, nem csak gondolni rájuk. Remélem, semelyik vizsgán se kezdtek bele a fásítási programba és Damian orrát meg betörték már. - Amikor tudjuk, szidjuk a másikat virágnyelven, ez ismerős – hányszor fordult elő, hogy elküldtem az anyjába azt, ki a nemet nem ismerte. Azt már megértette, szerencsémre. Nem nagyon lettem volna képes védekezni, sajnos. Persze, meg fogok tanulni Eskel által – akkor amint találkozom velük, kifaggatom őket. Már alig várom – teszem hozzá vigyorogva. Az a kettő egy-egy tökéletes alkalom, hogy nálam jobbaktól tudjam tanulni a mesterségemet. Senkit sem ér meglepetésként az, hogy azt se tudom hogy kell fogni mondjuk a kapát, vagy éppen a kaszát. Hiába, nem azt tanultam, hanem az írást, olvasást, számolást, történelmet és egyéb unalmasságokat. Már amikor épp nem mások agyára mentem, persze. Tehetek én róla, hogy nem bírtam megülni a fenekemen már kicsiként sem, és ahol tudtam, ott szöktem el a tanórálk elől? - Az marha korán van – bukik ki belőlem kétségbeesetten, kérem szépen, ez a lány nem arra lett tervezve, hogy hajnalok hajnalán keljen ki a pihe-puha ágyból, hanem hogy aludja ki magát. Lehet, hogy ő vaják, de én nem, szóval remélem, megérti. Ácsi, hogy mi van? – Vaják akarok lenni akkor. Szerencsések, hogy nem kell azzal foglalkozniuk. Ez annyira finom. Magamhoz képest is sokat ettem, pedig van mikor annyit eszek, mint egy fiú, mondjuk Timothynál sokkal többet. Igaz, tőle csak a lányok esznek általában kevesebbet, szóval ez nem jó hasonlat, de növésben lévő fiatal felnőtt vagyok, szükségem van az energiára egyszerűen Izgágán nézem a forgatagot, mindent megcsodálok, szívem szerint végigszaladnék és mindent meglesnék, hogy láthassam, egyszerűen csak kíváncsi vagyok. Azok a bábjátékosok, mintha csak tegnap lett volna, mikor otthon egy vásáron leültem kicsiként figyelni egy ilyen előadást és hagytam, had szippantson magába a meg varázsa. És az a kardnyelő, mintha nem 17, hanem hét éves lennék újra, úgy érzem magamat most itt. Mondtam már, hogy imádom a vásári forgatagokat? - Sok sikert, ne keveredj bajba, Espa –az apát mégse mondhatom ki, hiába gondolok lassan rá úgy, mint egy apuka jelöltre. Hiszen, így kellene viselkedniük az apáknak, nem? Nekem miért nincsen normális apám? Bár Eskel lenne az– le is fogom, rosszabb kínzás ez, mint egy túldíszített, agyonmerevített báli ruha. Mindenféle probléma nélkül adja át a helyét a srác, hogy én a lehető legnagyobb nyugalommal csapjak a húrok közé és énekeljek meg egy történetet egy lovagról és az ő hű fegyverhordozójáról. ahogy megvívtak egy sárkánnyal, mely igazából szélmalom volt és ilyenek. Tele tréfával, poénokkal, tanulsággal, könnyen megérthető nyelvezettel. Még kettőt eléneklek, bezsebelem az oreneket és a süteményt, végül visszahívom a srácot. Gyors, tapasztalt mozdulatokkal hangolom be a tekerőlantját, majd köszönök el, kéz és lábtörést kívánva. Igazából, ez volt a legnagyobb gond a produkciójával. Lantomat eltéve sétálok, sütimet majszolva. Hol tudok én egyszerű inget venni? Lehet, nem ott kellene körülnéznem, hol a zöldségeket és gyümölcsöket árulják, hanem ott, hol a ruhaneműket, de annyira érdekes minden számomra most. Felsóhajtok és kisétálok a vásári forgatagból, hogy legalább mozdulni tudjak és ne lökjenek meg állandóan. Hiába, az én termetemmel semmi esélyem sincsen fenyegetőnek lenni. - Szia kicsike, jól szórakoztattad a közönséget, van kedved a két bácsival is szórakozni? – egy férfi sétál elém, pajzán vigyorral az arcán. Ijedten pillantok körbe menekülő utat keresve, inkább kevesebb mint több sikerrel. Nyúlok a korbácsomért hogy meglendítsem, de ő gyorsabb, elkapja a csuklómat és szorítja, szorítja fájdalmasan amíg el nem engedem. A társa is közelebb lép, most hogy belegondolok, láttam már őket. Követtek volna? Mire észbe kapok felpofoz, vállamat falhoz szorítja. Én félek. - Ha-gagyjanak b-b-békén! – Nem dadogok, ez nem az. Valaki, mentsen meg valaki, lépjen közbe, miért nem tudok több szót kipréselni magamból? Miért remegek? Aztán megjön ő, mintegy varázsütésre. Itt van apa, megment apa! Remélem nem lesz semmi baja. Eléggé dühösnek tűnik, ahogy elnézem. Hallgatom a hármast, lassan nyugszok meg. Megjött Eskel. Megment Eskel. Nem leszek megerőszakolva. És fenyegeti őket. Meg csuklót tör. Mintha kívülről figyelném a négyesünket, olyan érzésem van. Hozzám lép, miután a páros elfutott. - Apu –suttogom halkan. Megmentett, eljött, mintha sejtené. hogy szükségem van rá. Megkönnyebbülten ölelem meg a férfit, annyira örülök hogy itt van– apu-apu – ismételgetem a szavakat, szipogva. Én nem sírok, csak, csak. Csak de.
Janka a mellembe fúrta az arcát és szépen, csendesen zokogni kezdett, ismételgetett szavai viszont a szívemig hatoltak, gyönyörűen és félelmetesen. Ijesztően szépen. "Apa". Ha valaki, hát én aztán alkalmatlan vagyok erre a szerepre, de az biztos, hogy nagyon büszke lennék egy ilyen teremtésre, mint Janka... Kissé sután, gyakorlatlanul, de szeretettel öleltem át és szó nélkül tartottam a karjaimban, amíg ki nem sírta magát. Amint a zokogása elcsillapodott, túljutott rajta finoman elengedtem, letérdeltem előtte és egy darab ronggyal letörölgettem az arcát. - Ne félj, most már nincs semmi baj - mormoltam. - Nem is lesz, míg meg tudom emelni a karomat. Itt leszek, ha baj van, rendben? Bár ebben a faluban már senki nem merne beléd kötni, ebben biztos vagyok. Vigyázok rád Jankus. Nem tudom merre jár az igazi apád, de most érd be velem. Igyekszem megfelelni ennek a szerepnek. Ha valaha is lehetett volna gyermekem, akkor olyannak szerettem volna látni, mint téged. Kedvesnek, optimistának, melegszívűnek. Szeretlek kislányom. No hát, nem vagyok a szavak embere na. De azért reméltem, hogy ha más nem, legalább az őszinteségem kiegyenlíti a retorikai hiányaimat. Talpra álltam és a kezemet nyújtottam Jankának. - Mára elegem lett a vásári forgatagból azt hiszem. Gyere, menjünk a fogadóba - ajánlottam, majd szépen visszasétáltunk a vendéglátó helyre. Éhes most nem voltam, de egy nagy kancsó bort felvittem magammal a szobánkba, ahol nekiálltunk széthajigálni a cuccainkat. Leterítettem a pokrócomat a kandalló előterébe, majd Janka tiltakozására mosolyogva megráztam a fejemet. - Legyen csak a tiéd az ágy. Holnap vadászok, ilyenkor nem szoktam aludni. Igazából egy vaják beéri heti négy órával is - kuncogtam. - Meditációban fogom tölteni az éjszakát, szellemileg fel kell készülnöm a baziliszkuszra. Neked viszont kényelmesen kell pihened, különben fáradt lennél, a fáradt ember pedig hibázik, márpedig megígértem neked a vadászat megtekintésének lehetőségét. Szóval az ágy a tiéd. Megszabadultunk a köpenyeinktől és a csizmáinktól, így némileg máris kényelmesebben tudtunk lenni. Málhámból előszedtem néhány könyvet, erre nem meglepő módon Jankuska közelebb somfordált kíváncsian. Rámosolyogva arrébb húzódtam, hogy a mellettem lévő székre lehuppanva ő is belepillanthasson. - Ezek nagyrészt bestiáriumok. A vajákok összegyűjtött leírásai a különféle szörnyekről. Régi szokásom a felkészülés részeként újraolvasni a vonatkozó leírást, ezzel újra és újra berögzíteni magamban a szükséges mozdulatokat és taktikákat - magyaráztam. - És igen, ha akarsz nyugodtan beléjük olvashatsz, bár ezek nem regények, elég száraz leírások, mint mondjuk egy természetrajzi könyvben. Csúnyácska, karósovány cselédlány érkezett meleg vizes vödrökkel a dézsához és elmondta, hogy a szennyes ruhákat majd csak tegyük ki az ajtó melletti ládába, reggelre kész is lesz velük. Biccentettem köszönetem jeleként. Miután a dézsa megtelt felálltam és a lányra néztem. - Menj először nyugodtan te, addig nézek valami harapnivalót estére. Természetesen magára hagytam, amíg nekivetkőzött és fürdőt vett, addig a kocsmában lejátszottam egy vidám természetű kereskedővel három party gwentet. 15 orent buktam, de értékes tapasztalatokat nyertem egy egész jó alapötletű törpe pakli összerakására. Nem is kell hozzá olyan sok lap már, ráadásul az egyiket árulta is a kocsmáros pult alatt. Végül visszatértem egy hatalmas adag kolbásszal, sajttal és salátával, kopogtam, majd miután meggyőződtem, hogy már semmiben sem zavarom meg a lányomat beléptem és leraktam a vacsorát. - Ez a teljes választék - közöltem az ételekre. - Nem túl változatos, de rendkívül fokhagymás a kocsmáros állítása szerint - vigyorogtam. Közben a cselédlány elkezdte újratölteni a dézsát, amibe a szennyes ruháim kirakása után örömmel másztam bele. Akár maradt Janka, akár nem, nem zavart, nem vagyok szégyellős alkat. Élvezettel dőltem el benne egy tíz percre, mielőtt lecsutakoltam magamról az út porát, majd magamra szedtem a tiszta ruhákat. Jankának ennek kapcsán mesélgettem egy kicsit. - Tudtad, hogy a törpék körében minden családnak van egy klasszikus, csuklyás, öreg utazóköpenye? Na ezt sohasem mossák és atyáról legidősebb fiúra öröklődik. A több évszázados kosztól megszalonnásodik a felszíne, olyan rothadt merev lesz, hogy leállítod és megáll, de nincs az a zivatar vagy felhőszakadás, ami át bírná még áztatni. A fürdőzés és öltözés végeztével begyújtottam a kandallóba. Felegyenesedve éleset reccsent a derekam, de a mai nap eseményei után természetesen nem hoztam fel Jankának a kényeztetésre irányuló ígéretét, különben is: vacsora! Asztalhoz ültem vele és csendesen beszélgetni kezdtünk. - Hogy érzed magad? Megnyugodtál már egy kicsit?
Amikor beléptem az ajtón, majd ki és újra be, nem gondoltam volna, hogy ily kevés idő alatt fel lesz forgatva fenekestül az életem. Mert nem hittem volna, hogy találkozok egy vajákkal. Most meg itt vagyok és ölelem és szorítom a ruháját és örülök, hogy itt van, megmentett. Én nem sírok, nem nem nem. Csak nagyon halkan szipogok, maximum. Annyira féltem. Hagyom hogy letörölje a könnyeimet, tényleg megteszi? És tényleg megtörtén ez, és tényleg nem csak egy rossz álom volt? És miért használok ennyi ést, elkövetve ezzel borzalmasnál is borzalmasabb szóismétléseket? Istenem, borzalmas vagyok. Kis…lányom? Hívott bárki is így egem úgy, hogy közben komolyan gondolta, nem csak a vérségi kötelék miatt? kislányom, egy szó mely képes örömöt okozni, reményt adni az embernek. Tényleg így hívott, nem csak én értettem félre? Könnyes szemekkel nézek rá, semmi baj sincs a hallásommal, ajkamba harapva bólogatok, és csak lehelni tudom a szavakat, hogy én is őt. Azt mondta hogy a lánya vagyok! Hogy az apám lesz! Már most jobb, mint bármikor s volt az enyém. Megfelel a szerepnek, bár ez nem egy szerep, mert már régen rossz, ha az ember szerepként fogja fel, melyet meg kell játszania, hiszen az azt jelenti, hogy nem önként teszi és értelmét veszti ezáltal. Elfogadom a kezet és talpra állok, leporolom magam. - Menjünk apu – a férfi mellett lépdelek lehorgasztott fejjel. Annyi érzés kavarog most bennem, kedvem lenne a világot másként látni, felülről, mint egy képeskönyvet, nem pedig mint egy szereplő szemszögéből a történetet. Ó, bárcsak sose lenne vége ennek a pillanatnak, ennek az egésznek, bárcsak sose kellene elválnunk! De el fog kelleni, hiszen nem lehetek mindig vele, a saját utamat kell bejárnom, a saját sorsomat kísértenem, nem pedig mást kísérnem. Ezt a döntést hoztam meg már régen. Nem, nem akkor mikor elszöktem. Akkor sem, mikor kialkudtam az Akadémiát. Hanem akkor, amikor csapot-papot otthagyva törtem be szinte az ajtót, hogy kérdőre vonjam azt, ki a kezemet megkérte. - Eskel, drága Eskel, holnap vadászni mész, igenis kell neked a pihentető alvás – hangosból fokozatosan váltok át, végül alig hallani a hangom – heti négy? Szerencsés, nekem naponta a kétszerese kell – dünnyögöm magamnak. Melitelére mondom, nem tudom, hogy hogyan sikerült összefutnom vele. Szedem le magamról a csizmámat, kis gondolkodás után a kapcámat is, köpenyemtől már rég megszabadultam. Ácsi, azok ott könyvek? Kíváncsiságtól csillogó tekintettel termek mellette és csak nézem a gyönyörűségeket. Én ezeket mind el akarom olvasni, még akkor is, ha szerinte szárazak, engem nem érdekel. - Melyikkel kezdhetem? Annyi helyre fel lehet használni, annyi balladába és versbe őket, vétek lenne kihagyni az alkalmat is – teszem hozzá és egybe már bele is lapoztam. Közel hajolok hozzá és beleszagolok, istenem, mond, miért nem ebből csinálnak parfümöt? Imádom. Közben bejön egy lányka és tölt vizet, de én a könyvvel vagyok elfoglalva. Vele akarok aludni, nekem nem kell más szerető, csak a papír, értse meg mindenki, ez a lány nem az a fajta lány, ki bárkinek szétteszi. - Oké – felriadok mikor szól, Miután kiment, megyek és táskámból előhalászok egy csonka, aprócska szappandarabot. Levetkőzöm és megmártózok a vízben. Lehunyom a szememet, egy elégedett sóhaj hagyja el a számat, hogy ez mennyire hiányzott nekem! Könnyed mosollyal az ajkamon kezdek el mosakodni, hajamat is megmosom, Igen, Janka szeret tisztának lenni és utálja, ha nem az. Nem tehetek róla, egyszerűen ilyen a neveltetésem, az igényem, ez semmi sem veri ki belőlem, eddig egészen jól megoldottam a napi tisztálkodást igazából. Ki kéne szállni, de annyira jó ez egyszerűen bárcsak örökké így maradhatnék. Lassan szállok ki, törlöm meg magamat és bújok tiszta ruhába. - Szabad - szólok, mikor kopog az Espám. Hason fekve, lábakkal kalimpálva, bestáriumot olvasva talál rám, vizes hajjal. Felnézek rá egy vigyorral az arcomon. - Rendkívül fokhagymás? Mi az, el szeretné ijeszteni a vámpírokat esetleg? Vagy az csak hiedelem? Mi az igazság? – Kérdezem meg rögtön. Nem baj, mosakodjon, én boldogan olvasom a könyvet, melyet szívem szerint örökre a saját tulajdonomnak nyilvánítanék, de sajnos semmi esélyem sincsen rá. Mondjátok ti, kik vagytok az égben s föntről néztek le ránk, miért nem találhat az átlagember ilyen könyveket a boltokban? Miért kell egy szörnyszaki ahhoz, hogy az igazat olvashassa az ember? Értem én, hogy az nem annyira izgalmas, de komolyan megnöveli az ember életben maradási esélyeit. Vagy csak ennyire magatokhoz szeretnétek szólítani a teremtményeiteket? Ez annyira logikátlan, hogy az már-már ijesztő. Ránézek, aztán elkapom róla a tekintetemet mikor megszólal. - És ez egy családban csak egy van, mármint nem kezdi el a többi apuka is az elsőszülött fiának adni a köpönyegét? Mert, akkor mondhatni meg lehet találni könnyedén a törpeklán örökösöket, vagy ott nincsenek klánok, vagy tök hülyeségen gondolkozom most, igaz? – Teszem hozzá és zavartan túrok bele a hajamba, melyről elfeledkeztem, hogy vizes. Nem baj Janka, így kell ezt, legalább nem hazudtolod meg magad, biztos hogy te te vagy – amúgy, vicces lehet, leteszi a köpenyt, majd a ruhadarabot szólítják meg – kuncogok, elképzeltem a jelenetet. Hát igen, az embernek könnyen elterelődik a figyelme, ha egy rosszul megfogalmazott könyvet olvas. Felpattanok, kis híja csak, hogy nem esek el a saját lábamban, és leülök mellé. Persze, nem felejtettem el, vacsi után meg is mondom neki. Vagy közben kellene? Annyi gondolat kavarog a fejemben, elkezdek mintákat rajzolni az ujjammal az asztallapra, hogy valami pótcselekvést legalább csináljak, én nem tudok most nyugton ülni. - Jól, sokkal jobban – teszem hozzá – és te hogy vagy? Mármint a derekadon kívül, nem fogadok el nemleges választ, igenis megtaposlak, nagyobbat reccsent mint a fa, melybe belecsapott a villám, s ketté válik – teszem hozzá. Nyújtózkodom, rámosolygok, és nézem, mit szabad enni. - Amúgy, belegondoltál már abba, hogy mit kívánnak annak, kinek azt mondják hogy háljon baziliszkusszal?
Közel álltam hozzá, hogy szabályszerű fizikai fájdalmat érezzek, mikor zokogni láttam Jankát. A meleg, gesztenyeszín hajú lányt csak nevetni, csak boldognak látni voltam hajlandó elfogadni, annak a kis cserfes tündérnek, akinek megismertem. Tehetetlenül vártam meg, míg lecsillapodott a zokogása, a jelenlétemen, a tudaton, hogy itt vagyok és segítek, bármi is történik, sajnos ezeken kívül semmit nem tudtam tenni. Fakó érzelmű mutánsként azt sem állíthatom, lett volna elképzelésem róla, mi játszódik le a fejében. Mindenesetre együtt értünk vissza a fogadóba, szerencsére alapvetően optimista természetének hála hamar javult a közérzete, hamar megértette azt is, szívesen átengedem neki az ágyat, hiszen amúgy sem használnám. Megjegyzésére elmosolyodtam: - Mint minden normális, nem mutáns embernek. Tudod, alapvető testi módosítások - simítottam végig a haján szeretettel. Jé milyen sok és milyen hosszú van neki... Én megőrülnék tőle nyáron azt hiszem. A könyveim nem meglepő módon az érdeklődése középpontjába kerülnek, mire barátságosan elé toltam a kupacot, egyet magam előtt tartva. A többi felé csak intettem egyet. - Ezekből nyugodtan, amelyiket tetszik - feleltem, majd az előttem lévőre böktem. - Ezt ma este ne, ebben van a baziliszkusz leírása is, frissítem az emlékeimet. De a többit nyugodan olvasgathatod, ez a terriantrópokkal foglalkozik mint például a vérfarkas, a vérpatkány, a vérmedve, de szót ejt vixenákról, vagyis a rókadémonokról is. Ebben a különféle kísértetek, lidércek, dimenzióváltó lények és az alsóbbrendű, illetve töredékesen a magasabb rendű vámpírokról is olvashatsz, ebben az átkokról van szó, ezek meg Melitele, az Örök Tűz és Kreve szent könyvei, ezeket felteszem ismered már az akadémiáról legalább - adtam oda neki az irataimat. Később a fürdőváltás idején feltett kíváncsi kérdésére elnevettem magamat, de természetesen válaszoltam is neki, elvégre jobb ha ő nem ilyen népi legendákban bízik adott esetben. - Hogyne lenne hatékony. Feltéve, ha találkozol egy fokhagyma-allergiás vámpírral. Pont úgy vannak vele, mint a baziliszkusz a tükörrel. Működik, ha jó nagy az a tükör és sikerül időben fejbe vágnod vele - sütöttem el a szakállas vajákvicceket. - Nem Janka. A vámpírok sem a fokhagymára, sem a szentelt vízre, sem egyéb vallási jelképekre nem érzékenyek. Át tudnak menni a folyóvíz felett, beléphetnek meghívás nélkül is az otthonokba, van amelyik hajlandó túlélni a szívén átvert karót és a napfény is csak a látásukat zavarja, mert alapvetően éjszakai lények. A fürdés után pedig végre közösen asztalhoz ültünk, ahol jó darab kecskesajtot és szép mennyiségű (rendkívül fokhagymás) kolbászt húztam magam elé. A salátára csak néhány kritikus pillantást vetettem, elvégre a Farkas és nem a Kecske iskolához tartozom. Jó bőven hoztam mindenből, kizárt, hogy ne lakjon jól a kicsi lányom is, mint a törpe duda. Ha már törpék... - A törpék társadalmi szerveződése a klánok. Ezen belül találjuk a családokat, ez jóval szűkebb csoport, de ha az apró népből megkérdezed valamelyik hovatartozását, az szinte biztosan a klánját fogja megnevezni - magyaráztam. - Nagy köpönyeg pedig családonként van, egy-egy klánban akad több is. Érdekesnek fogod találni Mahakamot, azt hiszem. A törpék és a gnómok is érdekes szerzetek, ha még nem találkoztál velük és sok félszerzet is él a hegyek között. Szóval majd lefelé nézni ajánlott - kacsintottam. Falatozás közben bólogattam a szavaira, megkönnyebbüléssel töltött el, hogy sikerült hamar rendeznie magában az események sodrát. Mivel engem is kérdezett vállat vontam csupán. - Öreg vagyok és lassan megfáradó - feleltem. - Már várom a nyarat, a meleget, ami jót tesz az ízületeimnek. De ezen kívül testileg semmi különös, tökéletesen üzemelek. Lelkileg pedig határozottan jól. Szeretek a társaságodban lenni. Olyan vagy, mint a nap édes lányom, jó megállni és megfürödni az optimizmusod bájának sugaraiban. Vacsora után leheveredtem a földre a hasamra a fal mellé, hogy Jankácska meg tudja támasztani a tenyerével a falat, nehogy elboruljon. Két apró, meztelen talpa egymás után nehezedett rá a derekamra, ami erőteljeset reccsent, jó magam pedig szinte már kéjesen sóhajtottam egyet. Ez maga a gyönyör. - Semmi különös dolgod nincs, csak apró léptekkel előre haladni a nyakszirtem felé és ahol izomcsomót érzel a talpaddal, ott azt széttiporni. Tehát szinte mindenhol. Köszönöm kincsem - mormogtam örömteli hangon. - Annak a gyakorlati életben a halálát kívánják. A baziliszkusz ha alszik is mondjuk, végezne azzal aki vele hál, lévén az általa kilélegzett levegő is úgy három másodperc alatt végez egy emberrel. De amire valójában gondolnak az emberek ilyenkor, annak kevés a természetes alapja. A baziliszkuszok között nincsenek hímek. Egyes gyíkfajtákhoz hasonlóan szűznemzéssel szaporodnak.
- Attól még elég nagy hátrány számomra az alvásigényem – suttogom. Kéne valamit kezdeni a hajammal, már túl hosszú számomra. Túl sok időt vesz el tőlem a kifésülése, ami elég nagy gondot okoz számomra. - Könyvek – és kész vége, ismerve magamat, engem elvesztettek. Találomra veszek el egyet és kezdem el olvasni, annyira jó érzés ez, nincs is a könyveknél jobb stresszoldószer a világon! Nem értem, hogy miért nem csinálnak a régi könyvek illatához hasonló parfümöt, elég nagy sikere lenne a világon szerintem. Bár, lehet hogy csak én vagyok ilyen fura, hogy ezen a véleményen vagyok, és nem máson. Kitudja, szerencsére senki se lát be a fejembe. - Nem a súlya számít a tükörnek, hanem a mérete? – nézek rá kérdőn, mosolyogva, majd felkuncogok. Aztán kitör belőlem a nevetés, azt hiszem, ez vajákhumor – gondolom ha levágják a fejüket és elégetik őket, abba már belehalnak. Nem nézem ki belőlük, hogy annyira túlélőek. Vagy ki kéne néznem? Annyi mindent ki tudnak találni az emberek. Például hallottad már azt, hogy vámpír lesz, kinek sírján átmegy egy veszett kutya? – Igen, nem több puszta babonánál, melyek minden racionális magyarázaton túltesznek, egyszerű a válasz. Házi pálinka, vodka, és jó a termés, nagyon jó ahhoz, hogy bátran csináljanak belőle rengeteget. Meg persze a különböző füvek, hogy el ne felejtsem azokat. Asztalhoz ülünk, hol salátát szedek magamnak. Ha bárki is nyúlnak hív, akkor elkezdek nyúl hangokat kiadni és úgy rágcsálni mint egy nyúl. Végignézek az asztalon, én nem eszek sokat éjszakára, jó lesz nekem a saláta meg egy kis kecskesajt. Figyelmesen hallgatom, miket mond, azt hiszem, most többet figyeltem, mint a tanórákon összesen. Mármint, azokon is figyeltem, csak nem ennyire, így nem is jó összehasonlítás ez, hülye Janka. Akkor klánok, majd családok, ez eddig ismerős, láttam már ilyet az embereknél is. Semmi új, kivéve a köpeny. Ez van, semmi több. - Akkor ott ha valaki a magas nőket szereti, a többi fajban kell keresnie a párját. Amúgy, tényleg igaz az a pletyka, miszerint ha leteszünk egy ilyen köpenyt, akkor az megáll magától? Mert ha igen, bele se merek gondolni, hogy látott-e más vizet az esőn kívül – teszem hozzá. Ó. De kedves, félszegen elmosolyodom. Nem optimista vagyok, ilyen a természetem egyszerűen. Hiszen, annyi halál és kín van a világon, az emberekből az a csöpp jóság is elveszne, ha nem lennének képesek örülni az apróságoknak. Kicsit egyensúlyozok, miközben felállok rá. Oké, reccsenések, nincs gond, mert jóféle a sóhaj. Lassan teszem azt amit mond, figyelmesen, egy aprócska csomó se meneküljön el előlem. - És mi van ha valaki a baziliszkuszokra izgulsz? Vagy csak azért költet magának baziliszkuszt, hogy, tudod, élő falloszként szolgáljon – oké, ez még nekem is sok(k) de nem tehetek róla, elkezdett pörögni az agyam. Egy vidám kis dalocskát dúdolok, miközben sebesen gondolkozom, miket is kérdezzek én tőle. Á, úgyse üt le, ha túl sokat kérdezek, max elzavar aludni. Vágjunk bele! - Hol van a vajákok szállása? Elmehetek oda egy télre, s belevethetem magamat a könyvekbe? Volt már nálad fél tégla? Milyen érzés élő legendának lenni? Mi vitt rá téged, hogy ételedet megoszd velem? Honnan van a sebhelyed az arcodon? A vajákok honnan szerzik be a szükséges vitaminokat, ha most nem eszel salátát? Van nálad amúgy olló? Van pár igen rakoncátlan hajtincsem, kiket meguntam és meg szeretnék tőlük szabadulni. Amúgy tudod, hogy mint gondolkoztam? Hogy írok egy mesekönyvet. Történetekről, miket gyűjtök az út során. Gond, ha te is benne leszel? – Kérdezem meg halkan, utána elnyomok egy ásítást. Érzem hogy fáradok, de én még nem akarok! Még nem akarok. Kérdésekkel bombázni valakit miközben félig magad is alszol már, nem épp a legillendőbb dolog. Kajakóma, a legálnokobb szörnyek egyikem bárki bármit mondjon nekem. Mert érzi az ember, hogy mindjárt elalszik, miközben nem is akarja azt megtenni. Kedves Melitele, szerinted is látszik rajtam, hogy mindjárt állva bealszom? Miután még egy kicsit elbeszélgettünk, elmentem aludni. Bevackolni magamat az ágyba, mert bármennyire is akartam volna ébren maradni, nem ment. Egyszerűen nem, ólmos fáradtság tört rám. Annyira azért nem, hogy ne énekeljek altatódalt, persze. - Szép csillagos az ég, elcsendesült a rét, ezüstös fényét hinti ránk a hold sugár – egy pillanatnyi szünet – hát aludj kedvesem, álmodj csak csendesen, a szörny már hulla rég – éneklem a halk altatódalt – jó éjt, apu – zzzzz.
Nem tudom mennyi az idő, félálomban vagyok. Még alszom. kell az energia a baziliszkuszra. Meg arra, hogy túléljem. Fegyvertelen vagyok szinte, Eskel viszont jó vaják. Ügyes, okos, tapasztalt harcos, bár igaz, sokkal kevesebb legenda szól róla. A fehér farkasról is csak a Mester miatt szól ennyi. Nem baj, kell valaki ki a kevésbé ismertekről zeng ódákat a kocsmákban, a népek úgyis unják már, hogy mindig csak egy emberről hallanak. Hiszen, ők se azzal a vajákkal találkoznak. Vissza kéne aludni, nem ezen gondolkoznom. Igen, szundizni. Meg túlélni a baziliszkuszt. Meg az utána lévő éveket, kb hetven, nyolcvan évet azért szeretnék élni. Gondolkozz. Vagy ne. aludj vissza, Janka. Basszameg. - Én idióta feledékeny hülye perdita! Tudok vívni – Fakadok ki miközben ülök fel az ágyban, nem tudom mikor, de azt igen, hogy a belső órám szerint öt és hét között lehetünk. Idegesen pattanok ki és kezdek el járkálni fel és alá, magamban magamat szidva, hogy hogyan is mehetett ki a fejemből. Beletúrok a hajamba, majd elkezdem befonni, aztán kibogozom, nem hiszem el, ez nem Petersonhoz méltó viselkedés, komolyan, mintha az anyám hangja visszhangzana a fejemben. Aztán rájövök, hogy hol is vagyok valójában, és mit is keresek én itt igazából. Hülye, hülye, hülye Janka! Feledékeny kis görcs vagy, igazán gondolkozhatnál azon, hogy mit és hogyan csinálsz, most gondolj csak bele mindezekre hogy reagálhat a vaják, mit gondolhat rólad. Odafordulok hozzá egy vigyorral a képemen. - Jó reggelt Espa, hogy aludtál? – Mintha nem én lettem volna az, aki hirtelen pattant volna ki az ágyból.
Örültem, hogy Janka hamar feledni tudta a közelmúlt eseményeit, hogy megnyugtató hatással volt rá a fürdő, a könyvek és a történetek. Kérdésére csupán határozatlanul vállat vontam. - Fogalmam sincs kicsim. A legtöbb vámpír valóban nem élne túl ilyen bánásmódot, ami azt illeti a legtöbbje ellen hatásos a feje levágása is, de a királyvámpírok... Nos ők már kívül esnek sokszor a józan ész körén - feleltem őszintén. - Mi vajákok is csak ritkán találkozunk velük és keveset tudunk a valódi képességeikről. Nem tartom elképzelhetetlennek, hogy túlélhessék, de azért valószínűnek sem. A legendákból meg vajákként elhiheted, meglehetősen sokfélét hallottam már. Egy részeges oxenfurti csizmadiát valami élelmes fickó azzal szoktatott le a családja bántalmazásáról, hogy bemesélte neki, ha megverik az anyóst és felfordul, vámpírként jön vissza a sírjából. Soha többé nem merte felpofozni a vén satrafát, a hülyeség meg már három generáció óta él a köznyelvben. Általában az ilyen marhaságok nehezebben irthatók ki, mint egy szúrcsohó. Az asztalhoz telepedve én gyorsan és jó étvággyal ettem a kolbászt és igen bőségesen a kecskesajtot, miközben lányom fejtegetéseit hallgattam. Kíváncsian pislogtam felé. - Találkoztál már pályatársaddal amúgy? Tribómmal, akit említettél korábban. Ha még nem, akkor nagyon szépen beletaláltál. Bár hatalmas nőcsábász hírében áll, még életében nem udvarolt talán olyan nőnek, akinek a mellei nem lettek volna a feje búbja felett magasság terén - vigyorodtam el. - Kedvelem az öreg mesemondó hantást, ízlésről meg nem vitatkozik az ember - legyintettem. Ez után heveredtem le a padlóra és lépett a hátamra Janka, hogy kitiporja izmaimból a csomókat, ami bizony igen jól esett. Az én koromban bizony, vaják lét ide vagy oda, ere már időnként szüksége van az ember fiának. Jól eső szuszogással fogadtam a megváltó talpakat, de a közben hozzám intézett első kérdésére azért még én is meglepetten nyikkantam meg. Micsoda egy fantáziája van ennek a lánynak, Melitele örök kegyelmére! Bár végül is, nem kisgyermek már. - Ilyesféléről még nem hallottam - válaszoltam kéjes szuszogással a kellemes tevékenysége hatására. - A baziliszkusz fogak nélkül és még nem aktív méregmirigyekkel születik meg, de azért igen fájdalmas procedúra lenne az ilyen művelet. A pikkelyei némileg elállnak a testtől és meglehetősen éles peremmel rendelkeznek, ha csak rámarkolsz is elvághatja a kezedet. Most add össze, mi van, ha érzékenyebb helyet sértenek fel. Nem, az ilyesféle mesék maradjanak meg a más féle mesékben, de azokhoz meg még kicsi vagy - feleltem. Na ekkor lépett erősen a lapockáim közé spitzbe ívelt lábbal és kezdte forgatni jobbra-balra, amire kéjesen felnyögtem. - Hé! Ez zsarolás! Oké... csak abba ne hagyd... Régi mese már, hogy egyes varázslónők, akik gyűlölik a férfiakat, de vágyják a szexualitás örömét egész háremet tartanak és minden éjjel másik férfival itatnak kicsinyítő varázsitalt, hogy aztán megfelelő méretű játékszerként kényeztessék vele magukat. Koronként változik, kire aggatják rá a pletykát. Napjainkban leginkább Phillipa Eilhartra, de hallottam már Vengerbergi Yenneferrel, Keira Metzel és másokkal is. Amúgy a legenda alapja valós, bár valami háromszáz éves is lehet, de eredetileg egy tünde varázslónő csinálta, kifejezetten ember szeretőkkel, a dho'ineok megalázása okán is és a delikvens a valóságban túlélte az esetek többségében az éjszakát, ha nem fulladt meg a procedúra közben - meséltem el, kellemes nyögések közepette. Miközben Janka talpai rajtam táncoltak és szinte már cseppfolyósnak éreztem magam, valamint a fájdalom szűnésével valahol Melitele mennyében jártam az ajkairól annál inkább kezdtek peregni a kérdések, amikre igyekeztem is válaszolni tisztességgel. - Minden iskolánké máshol van. A legrégebbi a mi szállásunk, Kaedwenben van, Kaer Morhen ősi vára - feleltem halk, kellemes nyögések között, lába munkájával szinkronban. - Ha akarsz eljöhetsz, de sokra ne számíts. A régi vár mára kisebb romhalmaz csak, bár vannak még lakható részei, de nem egy palota. Régi fegyvereink, friss húsunk, vendégágyunk, kandallónk, meleg állatbőreink, sok szeszünk, rengeteg könyvünk és részeg vajákmeséink vannak csupán - összegeztem, miközben apró léptekkel felfelé haladt rajtam. - Volt. Segédkeztem már házépítésben, így volt. Meg Kaer Morhent is próbáljuk úgy-ahogy karban tartani - a puha talpak felfelé haladnak a gerincem mellett. - Fogalmam sincs róla, kérdezd meg Geralt testvéremet. Ő élő legenda, én csak egy mesterember vagyok és nem is vágyok mássá lenni - szuszogtam válaszul. - Éhes voltál és fáradt. Segítettél nekem gyógyitalt keverni. Természetes volt, hogy a kedvességet kedvességgel viszonzom - nyögtem válaszul kéjesen, mert a lány lábai már a lapockáimon jártak, ami különösen jól esett. - Az egy régi történet. Egy nő pengéje ejtette, akinek csalódást okoztam. Talán nem jó döntést hoztam. Nem. Nem hoztam döntést. Azt hiszem ez volt a legnagyobb baj. A Sötét Nap átkát hordozta az a nő és... mindegy, majd ha kevésbé leszel fáradt egyszer elmesélem - komorodott el ennek kapcsán kissé a hangom. Deidre még mindig fájdalmas emlék. - A vajákok esznek zöldségeket gyöngyvirágom, csak én személy szerint nem vagyok nagy rajongójuk. Én inkább gyümölcs párti vagyok, ha a saláta nem s nagy kedvencem, de egy görögdinnyére sosem mondok nemet - kuncogtam a már a nyakszirtemet tipró lány felé. - Akad valahol a nyeregtáskám mélyén. Általában elég egy kés, de vannak csapdák, amikhez finoman és pontosan kell levágni az alkotórészeket. Előkeresheted holnap. Janka a maga ábrándos módján már egyrészt félig aludt, félig meg a maga kis álomvilágában járt a leendő mesekönyvéről ábrándozva, én meg nem tudtam erre mit mondani. Na nem azért, mert út közben megkukultam volna, hanem mert az ábrándozó kishölgy már régen nem a hátamon, hanem a fejemen állt ábrándjain gondolkodva, nekem meg akadályozta a beszédkészségemet a számba lassan lenyomódó orrom. Azért kis idő múltán neki is feltűnt a szótlanságom és lepillantott rám, majd ijedt sikkantással le is ugrott. Na jó, ehhez a lendületvétel már egy kissé fájt. Vigyorogva tápászkodtam fel a padlóról. - Nyugalom, ennél azért sokkal többet kibír a vajákkoponya. Hmm... Bármilyen koponya - kuncogtam. - Ami a meséket illeti, ha betartod a bárdhagyományt és nem nevezel meg, akkor tőlem aztán nyugodtan. Tehetséges vagy Jankácska, ha nem is a legjobb az alapanyag egy gyermekeknek szánt olvasmányhoz egy vaják életmódjában, ki tudja mit hozol ki belőle? Én bízom benned. Egyszer azt is elmesélem, miként vadászunk szukkubuszra - vigyorodtam el szélesen. - Köszönöm a taposást, igyekszem nem gyakran kérni rá, nem akarlak feleslegesen elfárasztani. Jól esett. Most pihenj le, hosszú nap vár rád holnap.
Kényelmesen térdre ereszkedtem a kandalló előtt, visszaültem a sarkaimra és meditációba mélyedtem, hogy megpihentessem a szervezetemet. Át kellett gondolnom a mai nap történéseit. Hatalmas felelősséget vettem a nyakamba azzal, hogy a lányomnak neveztem ezt a lányt és igazság szerint, ha jól kielemzem azokat a halvány és fakó árnyakat, amelyek a bensőmben kísértenek, az emberi érzések tompa szellemeit, azt kell mondanom, hogy nem bánom. Janka egy színtiszta energiabomba volt, de egyben olyan, mint egy második nap. A maga szeleburdi módján fényt és örömet sugárzott magából, olyannyira, hogy még egy magamfajta vén, érzéketlen mutáns szörnyszülött szívét is meg tudta érinteni. Ugyanakkor ez borzasztóan komoly felelősség is. Alkalmas vagyok kardoktatónak, sőt úgy általában fegyvermesternek, ki tudok képezni egy ifjú vajákot, akár egymagamban is azt hiszem, de egy gyermek? Egy fiatal nőnek segíteni az útját? Ez nem egyszerű. Ami azt illeti, ebben végképp nincs gyakorlatom. Mindenesetre igyekeztem a szokott módon rendezni a légzésemet és a gondolataimat, szellemileg már a baziliszkuszra koncentrálni, de a szellemem minduntalan visszakalandozott a lányhoz, aki nyugtalanul forgolódott az ágyon, remélem nem a két nagypofájúval való találkozást éli újra. Holnap rá is vigyáznom kell vadászat közben, ugyanakkor hiszek a tapasztalat tanító jellegében, ez talán visszatartja, hogy ostobaságot csináljon, ha szörnyekkel találkozik és lehetőleg ne üljön be egy nekker fészek közepébe hősi balladákat énekelni nekik. Kinézem belőle... A hirtelen ébredése azért még engem si meglep. Kénsárga szemeim kinyílnak és a zavartan viselkedő lányt fürkészik. Most vagy rosszat álmodott és még nem tért magához, vagy szereznem kell neki egy felcsert vagy pedig van konkrét valóságalapja annak amit mond. Az öregkori demencia esetében még kizárható. Néztem ahogy a hajával babrál, majd zaklatottan fel-alá rohangál, ajkaimra türelmes mosoly kúszott. Mikor végül sikerült lenyugodnia és köszöntött felnéztem rá a térdelésből és biccentettem. - Neked is jó reggelt - feleltem. - Sehogy. Meditáltam. De azt hiszem pihentetőbb volt, mint a te álmod, egész éjjel forgolódtál és az ágyat püfölted, meg rugdostad... Talpra álltam vele szemben és a szemébe néztem. - Tehát tudsz vívni? Jól van. Kimegyünk reggeli után a laktanya gyakorló terére és megmutatod, mit tanultál - közöltem. - Sokan mondják, hogy tudnak vívni, de a legtöbbjük pusztán tanult valamennyit. Meglátjuk rád melyik érvényes.
Olyan érdekesek a lények és annyi mindent meg lehet tanulni róluk, ha az ember leáll egy vajákkal beszélni, vagy bárki hozzáértővel. De, persze, erre ritkán van lehetőség, és az emberek azt a keveset is elszalasztják, nem tudva, hogy mennyivel megkönnyítenék az életüket azzal, ha egy kicsit okosabbak lennének. Szegénykék annyira izék tudnak lenni néha. - Királyvámpírok? Miért, mire képesek? Igaz, mondjuk a legtöbb szörny ellen hatásos az, ha levágjuk a fejüket, nem? Vagy van olyan, ami ellen nem? – Nem leszek mindig vele, el fognak válni útjaink és akkor egyedül kell utaznom, megint, tudva azt, hogy mennyire könnyen lesz az emberből húspástétom, ha nem vigyáz. Nem csak a banditák leselkednek az utakon, hanem ezernyi rémség is. Az ember sose tudhatja, hogy mire kell készülnie, jobb ha fél, mint megijed. - Ha megverik az anyó - és most robban ki belőlem a nevetés. Sajnálom, de az anyós verés az sajnos a mindennapok része és mindenki szidja a sajátját – de legalább bevált, nem? Igen, a marhaságok olyan könnyedén megmaradnak az ember fejében, de az igaz nem. Ami csomó félreértést szül, nincs igazam? Csak képzeljünk el egy napot, mikor az emberek végiggondolják, hogy mennyi valóság alapja lehet annak, amit a részeges mond, vagy amit a sötétben látni vélnek. Nem lenne jobb úgy minden? Nem lenne könnyebb számukra az élet? - Még nem nagyon, az akadémiát leszámítva. Akkor neki a világ jó része szóba jöhet – kuncogok fel. Megfelelő hivatást választott magának akkor a törpe uraság, bárdként az ember bejárja az országokat, mindenhova eljut és kevesen akarják kinyírni – akkor azért már igen, ha pedofil az illető, ha kisgyerekekre bukik, nyugodtan lehet kardot használni a vitában – lehet kicsit elkanyarodtam a témában, de nem baj az. Vajon csárdást járhatok rajta? És biztos, hogy nem lesz semmi baja szegénykének? Egy kicsit azért féltem, vagyis nagyon. Hallva a hangját, azt hiszem, sikeresen megleptem most ezzel a férfit. Csak eszembe jutott, na, nincsen ebben semmi fura. vagyis van, nagyon is az, de ez van. Élénk a fantáziám. - Hát, aki mazochista, annak attól még lehet jó. Vagy elrettentés céljából is csinálhatják, mint a vaskörtét – na az egy borzalmas találmány. Lépdelek rajta, csomót oldok ki, és válaszokat várok, nem, nincs sok kérdésem, csak három évre való, annyi meg még kell is az embernek, nem? Nem vagyok kicsi! Sok minden vagyok, de az nem, kikérem magamnak, hé, hahó, te. Nem vagyok kicsi. Mi a franc ez a történet. Ki az aki egy élő férfit akar a, oda, nos. Akik kitalálta, az őrült volt, biztosan az volt legalábbis én nem tudom eldönteni, hogy máshogy juthatott eszébe ilyen. És még a való életben is megtörtént, eszem megáll. Kaer Morhen ősi vára, lehetne rá dalt is költeni, első sora meg is lenne. Majd szabadidőmben csinálok egyet. Könyvek! Igen, sok könyv, engem azokkal kilóra meg lehet venni, csak egy kicsit vagyok könyvmoly. Vágyom a jóra a tartalmas könyvekre, hogy igazat mondjak. Egyre nehezebb és nehezebb olyat találni. Hallgatom a válaszokat, most se vagyok egy történethez fáradt, de lehet, ő igen. Bakker, fejére álltam! Ugrok is le róla rögtön, számhoz kapva kezemet, nem kellett volna ezt tennem. - És? Nem csak a kicsik szeretik a történeteket, meséket, Espa. Mindenki szereti – teszem hozzá vigyorogva. És én imádom őket.
Hogy a halálba megy ki az ember fejéből egy ilyen egyszerű, mégis fontos információ, mégis miért feledkeztem el erről, miközben tudtam, hogy fontos és lényeges az életben maradásom miatt, és mégis, mintha nem szenvedtem volna vele órákig, nem lettek volna kék és lila foltjaim miatta, komolyan mondom, eszem megáll nem szokásom nekem ilyeneket csinálnom. Nagyon nem igazából, hogy őszinte legyek. Édes, szentséges Melitele, most biztosan hülyének gondol a vaják, igaz? Pedig nem akarom, hogy annak nézzen Espa. Nem vagyok az, csak egy kicsit, az meg mindenkivel előfordul, nem? De, akkor meg? Nyüh és igen, tisztára kiment a fejemből, hogy én ismerem a lépéseket, hogy hogyan táncoljak és ugorjak el, hogyan kell döfni, pedig tudom, érzem, most is simán nekiállnék. Ránézek a férfira, rámosolygok, nyugalom, csak Janka hozta a formáját és totálisan feledékeny, mint mindig, nincsen ebben semmi fura, mindenkivel megtörténik, hogy elfelejti, hogy évekig vívott, ha már egy hiperaktív kölyök volt, aki legalább addig nem a sáros pocsolyában ugrált az új ruhájában. - Nem én vagyok igazából a legnyugodtabb alvó – túrok bele zavartana hajamba, tőlem ezerszer jobbak is vannak igazából. Oké, még csak az hiányzik hogy aggódjon értem, nem kell az, aggódok én kettőnk helyett is, én mindig, mindenért megteszem, így vagyok összepakolva. - Rendben! De előre szólok, hogy egy ideje már kardot se vettem a kezembe, emiatt felejtettem is – teszem hozzá. Hát igen, azt is elfelejtettem, hogy tudok, nem gyönyörű ez? Mindig, mindent is, pedig tudom, hogy cetliznem kellene, vagy valami mást legalább, de nem, nem megy, egyszerűen nem úgy vagyok összepakolva. - Rám az érvényes, amikor az apuka kínjában beíratja egyszem lányát, hogy legalább akkor ott tombolja ki magát, ne az illemtanár idegzete bánja – hát igen. Sose voltam jó ebben.
Jegyzet:sokat is vártál rá, rövid is lett. Zene: Zenecím
Kezdőlap
Északi Királyságok
Nilfgaard
Skellige
Scoia'tael
Vajákok
Varázslók
Szörnyek
Tiszavirág
Arthuriana
- Én meglett férfiember és vaják, tehát kardforgató létemre nem káromkodok így - közöltem szűkszavúan. - És nem, nem tesz aranyosabbá kislány, nem áll jól. De ez a te dolgod - hagytam rá.
