Tribróm & Wilkina

Lábaim kinyújtom, kezdenek elmacskásodni és csizmámban megmozgatom ujjaimat, amíg a törpöt figyelem. Bízom benne, hogy segít jó útra lépnem, hogy mind a ketten épségbe megússzuk. Ha nem... egy mutánsal kevesebb. Ő értékesebb tagja az életnek, mint egy terméketlen lény.
Kijelentésére felvonom szemöldököm és pislogok párat. Nem akartam arcon röhögni, így egy szerény kuncogásra futja.
-Nem kívánom sem őket, sem ezeket a lidérceket dalolni hallani. Attól értékesebbek füleim. - jegyzem meg egy apró görbülettel szám sarkán. Mondatára pengémre nézek és kicsit elkomorodik arcom.
-Lehet hogy magasabb, de nem nagyobb. Magam vadászó kölyök vagyok, a nagy majd a grizzly lesz a történelem lapjain. Én meg majd elkallódom vagy elcsökevényesedem egy kanász lányává... - mosolygom rá, noha szemeimbe némi szomorúság lappang. Az a fajta, mint mikor szeretsz valakit, de féled a haragját és nem mersz nyitni felé. Pedig jól tudod megbízhatsz benne. A vállamat ért játékos ütések valamivel jobban oldottak a szomorúságomon.
Mikor kikérem véleményét kicsit én is lazítok abban a végtelennek tűnő percben. Térdem felhúzom és elpillantok az ég felé. Szűk pupilláimnak hála nem kell aggódnom a fény miatt, ahogy a fölénk hajoló ág levelei miatt sem. Ideje lenne lassítanom, meghallgatni másokat, élni egy keveset. Ahogy azok teszik, kik tudják, hogy nincs sok hátra. Nekem is lehet ma holnap az utolsó csatámat vívom. S mit tudok felmutatni? Szerettek és szerettem. De vajon kell ennél több? A fejem egy pillanatra hegyek irányába fordítom, még ha nem is láthatom őket. Azokon a szép kék hegyeken túl, fogsz te élni, egyetlen medvém.
Amint megszólal rá emelem mutagének által megváltozott tekintetem és bíztatom folytatásra. Miután befejezi állásba lököm magam.
-Hálásan köszönöm! - kicsit nyújtózkodom, majd kellemes, gyermeki kedvességgel hozzá teszem. -Majd kárpótollak a pálinkáért. - behunyom szemeim és orromra hagyatkozva keresek illatokat, kiválasztva azt, melyre nekem van szükségem. Bár érzem Ichaer és Kíváncsi jellegzetes illatát, a homok különös melegét, az erdei dolgok elegyét... és a dög szagot. Bár sok minden fedi, mint egy képzett vadászeb tartok a szag irányába. Ha tényleg szerencsém van nem egy hulla felé veszem az irányt. Talán Freya volt kegyes és valóban egy virághoz vezetett. Tribróm pedig bekeverte a leendő csalit.
-Olyan hely kellene ahol kevésbé tudják átfúrni magukat... - gondolkozom hangosan. Had fáradjanak ki, mire oda érnek. Viszont, le tekintek Tribrómra, neki be kellene látnia a környéket. Kezembe veszem acsargó farkasom és a szemeibe nézek, mintha vele folytatnék diskurációt. Közel sincs így. Csak hasonlítási alap. A nyakamban fityegő farkas nagyobb veszélyt jelent, mint a kölyök, kinek nyakában van.
Végül elindultam egy irányba és reménykedem a legjobbakban. Tervem az lenne, hogy Tribróm hátba támadná őket míg velem vannak elfoglalva. De amilyen sokan vannak jobb lenne a vált válnak vetve taktika. De először, egy jó fekvésű hely keresése a fő.

 Jegyzet:Remélem megfelel, ha nem javítom

Zene: Tanz mit mir

Wilkina


& Tribróm ️️️️️️️️

Vaskos bajusz ás szakállkölteményem rőtes árnyában elhúztam a számat rosszallóan a lány szavaira, jól láthatólag nem értve vele egyet az önbecsmérlő szavai után. Fogalma sincs ennek a fruskának a saját képességeiről. Szemforgatva felsóhajtottam válaszként.
- Na persze - recsegtem. - Viszonylag gyakoriak a rakottszoknyás, mezítlábas kanászlánykák, akik páros karddal ugyanúgy zavarják el a konda mellől a vízbefúltakat mint a nádi toportyánt és ha rosszat szólsz a gyönyörű, hízott kan disznójukra két lábujjal is kitépik a gégédet. Szerintem is nagy a valószínűsége, hogy kondákat fogsz terelgetni... - csóváltam a fejemet. - Nem édes lyányom, a ti fajtátokat nem erre szánták. A magatokfajta, amíg él a veszély auráját hordozza, a többség ösztönösen elhúzódik előletek, mint a zerrikan tigris elől, hiába nem bánt, hiába látszik, hogy jóllakott. De azért amíg kellően távol van, szívesen hallgatja a nemes vadról szóló meséket, csodálja őket és hát valljuk be... elég pofás jószágok is - mértem végig alaposan, különösen bizonyos testtájat. - És persze ha a vad macinak továbbadod ezen szavamat, letéve az összes esküt minden törpe őseim szakállára, simán letagadom.
Nyelvet öltöttem és inkább megigazgattam a táskámat a hátamon, amíg ő kanászlánysága egy fél tucat vérebet megszégyenítve szagot fogott. Az ifjú nő nyomában loholva - szó szerint, mert fene hosszú lábai vannak - indultunk a nevezetes virág nyomában. Hamarosan rá is akadtunk, a vaják orra láthatólag nem könnyen téved el. Vágtam a dögvirágból hát, majd az ifjú nő szavaira biccentettem egyet.
- Rendben van, a kárpótlást elfogadnom - válaszoltam vigyorogva, - azon feltétellel, hogy együtt isszuk meg, egy szép darab szalonna kísérőjeként. Az csak van a magadféle kanászfruskánál - morogtam még mindig mint a bolhás kutya télvíz idején.
Határozottan bólogattam a Vörös Farkas felvetésére, ha szerinte keményebb talajon kellene megütközni velük, akkor úgy van, nem én volnék a vágásérett szörnyek kilónkénti kimérésének szakértője. Közösen nézelődtünk hát kedélyes erdei túrázás közepette. amihez megfelelőt vagy fertályóra alatt tudtunk is találni. Nem volt egyszerű a laza, löszös talajon, de végül sikerült egy murvásabb szakaszra akadnunk. Körbe nézve megpillantottam egy nagyobb fát. Jó régi lehetett már, nyamvadék kis kórók verik fel inkább a hegytető környékét, de ez kitartott. Kevéske ága volt, de ha bakot tartok, Wilkina elérheti a legalsókat és felhúzhatja magát. Ötlettel fordultam a lányhoz.
- Segítek neked felkapaszkodni a fára, aztán beáztatom a virágot - javasoltam. - A hátamat a törzsnek vetve elég stabil védekező helyzetem lehetne, te pedig mögéjük tudnál ugrani. Meglehetősen előnyös helyzetben lennél az ezüstöddel.
Kíváncsian vártam, mit gondol a szakértő kpndáslyánykánk?

A dwarven folk song

Tribróm & Wilkina

Ahogy óvatosan felpillantok látoma rőt szörzet alatt elkomorulni a mindig vidám arcot. Számomra vicces meglátására enyhén megvonom vállam.
-Mindenkinek kell egy második szakma nem igaz? - nem tudom megállni, hogy egy kicsit ne mosolyogjam meg a lelki szemeim elé tárt képet. Még sosem hallottam, hogy vajákot egy csíkos macskához hasonlítsák, de nem hiába bárd. Nagy valószínűséggel igaza van. Egyik szemöldököm megemelem, és arra az oldalra egy nagyobb mosoly görbülete is kúszik.
-De nem fogom, mert ez csak ránk tartozik. - vigyorgom rá röviden, majd amint az orrommal csak haloványan megérzem az illatot, a vigyort újra egyfajta semlegesség váltja fel. Mikor a virághoz érek akkor tudatosul bennem, hogy megszokott tempómban sétáltam, ami miatt neki ezta  távot rohanva kellett megtenni. A kárpótlásra újra elmosolyodom.
-Ha nincs, majd lesz. Legrosszabb esetben valahol csak lehet venni - majd körbetekintek a tájon, ahogy gondolkodom és morfondírozom lassítok lépteimet, hogy a törp után mehessek. Ahogy megakada  szeme a dombon és a fán felküzdjük magunkat. Onnan még a temető irányába tekintek vállam felett.
-Rendben, tegyünk így. - fogadom el tanácsát és a segítő bakot, megkapaszkodom az ágban és felhúzom magam. Még fentről leszólok, miután elhelyezte a csalit.
-Tribróm! Vigyázz magadra. - csupán bajtársi óvás, mi kihozta belőlem a szavakat. Kezem kardom markolatára helyezem és minden érzékszervem a közeledő lényekre élezem. Amint megjelennek és elég közel érnek, még kivárom, honnan képesek felbukkanni. Egy vicsor kiséretében rugaszkodom mögéjük, rántva elő a kardom és egy körvágást hajtok végre. Folyamatosan emelem kardom magam mögé, hogy ne tudjanak hátulról lecsapni. Az ő figyelmük innentől osztott és minden igyekezetemmel azon vagyok, hogy minél kevesebb figyeljen a vörös törpre.

 Jegyzet:Remélem megfelel, ha nem javítom

Zene: Tanz mit mir