Itt olvasható mindenki számára a Kontinens eseményeit befolyásoló szálak összefoglalója.
● Out of time: Yennefer és Geralt magához tér valahol Temeriában, nyomoznak a Tó Úrnőjét követő események után. A tehetséges Corinne Tilly oneiromanta segítségével visszaszerzik megkopott emlékeiket, továbbá tudomást szereznek egy, a Kontinenst elpusztító erejű katasztrófáról.
● Deárme, elaine: Ciri és Braenn újra találkozik a Végzet Kardja óta először, Braenn megtudja, hogy Geralt él.
● Virágnyelven szólva: Francesca Findabair hírét veszi, hogy a Háború Lovasasszonya Kaedwen felé lovagol, és mivel halottnak hiszi a kolleganőjét, feltartóztatja útjában. Mivel a hír igaznak bizonyul, és valóban Vengerbergi Yennefer áll előtte, meghívja magához egy hosszú és velős beszélgetésre. Yennefer még nem tudja, hogy Francesca bizalmasan kezeli-e a visszatértét, avagy rögvest értesíti-e Filippa Eilhart-ot. Beszélgetésükből kiderül, hogy a Kontinenst a Farkasförgeteg pusztítása fenyegetheti.
● Egy házban az ellenséggel: Valdemar meghívja magához Yennefert, hogy Ciri és Geralt sorsáról tárgyalhasson vele. Yennefer tudomást szerez róla, hogy idő- és térközi utazásai egyikén potenciálisan Ciri magával hozott egy nem evilági pandemikus fertőzést, mely az egész Kontinens lakosságát megtizedelheti.
Temeria
● Troubadour! Sing of our valor!: Foltest visszautasíthatatlan ajánlatot tesz Kökörcsinnek, melynek értelmében kémkednie kell Redaniában.
● Temeria, f*ck yeah!: Meve, Lyria és Rívia királynője meglátogatja távoli kuzinját Temeriában, hogy átbeszélhessék, ami a Cintrai Béke óta történt velük.
Lyria és Rívia
● Alakoskodás: Karméle la Valette felszámolja a háború után megerősödött lyriai alvilágot.
● Aprócska szolgálat: Esthyllo, az eltévedt hős pixie hírét veszi, hogy merényletet terveznek Lyria és Rívia királynője ellen, ez pedig arra sarkallja, hogy beleszóljon az események folyásába, megakadályozva egy újabb tragédiát.
● Háborúzzanak mások...: Őfelsége Meve titkos audienciát kér semleges területen Dol Blathanna hercegnőjétől, Francesca Findabair-tól, hogy közös nevezőre jussanak az ősi fajok és az emberek közti békétlenkedés ügyében.
Nilfgaard
● Hercegnői etikett: Stella Congreve, Liddertal grófnője Emhyr var Emreis, nilfgaardi császár parancsára szárnyai alá veszi Cürilla hercegnő nevelését és gondviselését. A grófnő anyai érzéseket kezd el táplálni az árva leány iránt.
Hirdetőtábla
Ki van itt?
Jelenleg 1 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 1 vendég
Gondterhelten nézem az üres papírt. Bármennyire is próbálok fokuszálni csak azok a Nilfgaard-i dalok jutnak eszembe, amiket táborban énekeltek. Nem lesz ez így jó. Szinte teljesen elmerültem a papírba csak akkor emelem le róla tekintetem, mikor Tissa elmondja, hogy ő maga sem ismeri igazán a férfit. Ekkor egy diszkrét pillantást vetek rá, majd vissza a tündére és a papíromra. Hátradőlve a széken, összefont kézzel meredem az üres papírt. Kéne egy hangulat, egy téma, egy keret. Ha tudnám mit is várnak el tőlem akkor egyszerűbb dolgom lenne. Nem mindegy, hogy vidámabb, vagy szerelmes, esetleg szomorkás verset kérnek. Bár...ahogy elnézem itt mindenki részeges, vidámat fog írni. Senki sem akar hangulatrontó lenni. Fejemet kezeimbe temetem, hogy elmélkedhessek, mit is akarok igazából. Lehet még sem olyan jó ötlet, hogy én írjak verset. Meg is ragadom hát a korsómat és lehúzom a tartalmát.
Üldögél a pergamen lap felett, és a lefirkantott szavakat toszigálja ide oda hogy valami rím féle kijöjjön. Ismer sok dalt, és regét de a saját népének dolgai azok és nem is saját költemények tehát ide egyik sem alkalmas, és ez eléggé megnehezíti a dolgát. Mindenesetre valamicskét halad a dologgal, mielőtt Neftissa odajönne hogy megsúgja, amúgy fogalma sincs ki a férfi, csak azt tudja hogy gyakran fordul meg itt. - Köszönöm - azért még nem itta magát udvariatlanra. A korsóból merít ő is ihletet mint mindenki más.
"A földi legszebb öröm, Ha jó hideg a söröm... Mindkét kézbe a korsó, Nem kell ide koporsó. Kis pohárban a szilva, Fehérnép meg puszilva"
Végigolvassa kissé keszekusza írását, mert elég sok mindent dirkált már a pergamenjére, és nem is esett túlzásokba ilyen téren. Mindenesetre hátradől, jelezve hogy ennél jobbat/többet nem tud kitörpölni elf fejéből, enyhén karcosan. Amúgy is harcos, egy gyilkológép, nem költő.
Nos, igazából meg is van a téma. Ennek tudom ,hogy örülni fog a nép, mert pont bele illik a témája a környezetbe. Ha bárhol is vagy, vegyülj el, ez a mottóm. Még ,ha ki is tűnök jelenleg. Meglepődne a kedves Tissa, hogy ha tudná, járhattam itt toprongyosabb öltözetben, piszkosan. Mindent csak az információkért. Most is hallok ezt-azt, és nem bánom.
Lelkemadta vig barátok, Hogy is bukkanék reátok? Isztok mint a malomkerék, Ez valóban nagyon derék.
Nem ittam száz esztendeje, Száraz csontjaim veleje, Száz jó oren marja zsebem, Mind a százat eltemetem.
Halad az este egészen szépen, már órák teltek el a nyitás óta, és fogy is a ser rendesen, csurran is, cseppen is mindenkinek ahogy illik. Tiss ameg módfelett elégedett a dolgok jelenlegi állásával. - No gyól van níp! Mindenkinök mögvan a rigmusa? Mert akkó egy szuszra köll behúzni a sert és elbögöetőzni a sorokat. - Csapolja le szépen sorba a söntésre, jön is az első pribék, lehúzza a sört, folyik ki kétoldalt a száján – milyen pocsékolás- aztán felfújt hörcsögpofájából kibukik az öblös, de csak egy fél sor erejéig elég a szusz, utána már csak darabokban büfögi fel a szöveget. Nagy a kacagás, még a delikvens is csapkodja a térdét, az utolsó sort el is engedi, hagyjuk is. - Küvetkező, gyüjjék csak, itt a serecske! – Pakolja sorban a kicsi csorba korsókat a söntésre és majd megfullad annyira röhög egynémelyiknél. Vajon a kis triója gyün e?
Lassan, de valami kezd összeállni a fejemben, de nem vagyok biztos magamban. Látszik, hogy semmi közöm a költészethez. Csak a fegyvereim vannak nekem és a hegeim, amiket tulajdon apám okozott nekem. A tudás, amit olyan áron szereztem meg, amit nem akartam. Mikor elhangzik Tissa szájából, hogy kezdhetünk akkor felemelem tekintetem és az előadást nézem, noha nekem nincs semmi a papírra írva. Figyelem a technikákat, amiket alkalmaznak, hogy kevesebbet büfögjenek, de hiába. Ez nem olyan egyszerű, mint gondolják. Végül fogyatkozni kezdünk és lassan ránk kerül a sor. Nem is húzom az időt felállok és a papírom nélkül elveszem a kikészített sört. Egy pillanatra lehunyom a szemem és meghúzom a korsót.
Letészem én a kardot, Ott hagyva porosodni. Erszényemet előhúzom, Orenek nyomják a bőrt.
Én, ma mindenemet eliszom. Jöjjön hát minden nedű, Asszonyok is, én ma nem leszek egyedül. Addig iszom, míg lelkemet el nem iszom.
Add hát kocsmáros né az adósságot, Fizetni úgy sem tudok.
Kezd egy kicsit jobban felengedni, megérződik benne azért az alkohol, mert kicsit lassabban rúgig be mint az átlag emberek, de nem immunis ő sem a sörre meg az erősebb nedűre. Enyhe jókedvvel figyeli ahogy a próbálkozásokat, de nem olyan egyszerű a feladat mint amilyennek tűnik, de mindenesetre vicces és a legtöbben saját magukon is nevetnek, ami az egész közönséget jobb kedvre deríti. Végül is, ez nem komoly verseny. Mikor Axelre kerül a sor, felnéz, és már már bíztatóan biccent neki hogy hát akkor hajrá, de végül is túlesik rajta és nem is volt olyan rossz. Ő következik, és a pergamenjével indul el, és menet közben épp csak ki tud kerülni egy részeges figurát, aminek következtében majdnem beesik a pult mögé. Elveszi a sört a vigyorgó Neftissa mellől, és nagyot sóhajt, majd alaposan meghúzza azt. Elsőre persze neki sem sikerül de még három megállót kell tartania hogy sikerüljön. A tüdőkapacitása remek a sok futástól és edzéstől. - "A földi legszebb öröm, Ha jó hideg a söröm... Mindkét kézbe a korsó, Nem kell ide koporsó. Kis pohárban a szilva, Fehérnép meg puszilva"
Mikor befejezi a dalocskát leteszi az üres korsót és Aeros mellé zuttyan le hogy megpihenjen egy picit mielőtt megtenné a hosszú utat vissza az asztalukhoz. - Hé! Kiállsz ellenem egy szkanderre meccsre ha ennek vége? - hajol közelebb kicsit hogy a másik hallja is a szavát a hangzavarban. De aztán az idegen kerül sorra.
Érzem, hogy ez így nem lesz jó, nem ittam eleget nem is tudom, hogy mi lenne az a fajta elég, aminek a hatására valóban neki állnék, és le részegedve elböfögnék egy verset. Amikor én következem, fel kelek és be állok a helyemre, kissé két-bal lábasan indultam oda az útnak át túrtam a hajamat,és a hasamra szorítottam a kezemet, a fejemet is megráztam, hogy ez tényleg nem lesz jó. Mielőtt még el indultam, hallottam a tünde szavait, és biccentettem is neki, hát, lássuk. Segélykérőn pillantottam Tissára, már ha találkozott a pillantásunk. Egy korty a sörből, és vissza is húzom az arcomra a kendőt, persze, hátat fordítottam a közönségnek ivás közben. Ki húztam magamat, mert jobb dolgom most nincs, mint hogy becsülettel röfögjem el a verset, mint egy disznó.
Leeeeeelkeeeeeemaadtaaaa öhhhöhörröröröööö!
Szorítottam a kezemet a számra, és a hátsó kijárat felé kezdtem rohanni, csúfos vége lenne, ha tényleg hánynom kéne. De, valahogy ki kell mentsem magamat ebből a helyzetből.
Haladnak szépen sorban a pribékek, Tissa meg a könnyét törli némelyik után, annyira borzalmas produkciót alkottak, mondjuk mentségükre legyen mondva, úgysem fognak rá emlékezni. Tapsikol azért jobbra balra, nagyon élvezi, hát no, nem egy úrinő azt tudni kell róla. Már majdnem kedve vón benevezni neki is, de hát.. ő a szervező, neki nem lehet. - Gyóvan, szíp vút! No sebaj, majd máskur! - Így és emígyen szól mindenkihez néhány szót a szereplésük után, megtapsolja a nyurgát is, megy a kölyköt, mígnem jön a pemzli, s az a tekintet, szöget üt a buksijában. Há de mé nézett így rá? Szomjas é? Vagy íhös? Netán kangűrcse vón? Mondjuk ezek közül mindegyiken tudna segíteni, de hát níma gyereknek anyja se látja a fátúl az erdőt. - Pemez… mindön j… Rézveretes herezaccs?! – Pattan meg, amikor látja a kölyköt kifelé szaladni, egy pohár vízzel, törölközővel és vödörrel szalad utána. Már azért, ha nem érne el az istállók felé, a kertbe nyíló hátsó ajtóhoz időben.
Eléggé kínosan érzem magam ahogy a tömeg előtt állok és még csak versem sincs se semmi és részeg sem vagyok. De ez van, meg kell oldanom. De a távolban meglátom a tündét, aki biccentve biztat. Egy aprócska mosoly meg is jelenik arcomon, majd elszavalom versemet. Lehet, hogy a közönség élvezte a rögtönzött versemet, de nem vagyok hozzá szokva a szavaláshoz. De legalább túl vagyok rajta és mehetek vissza inni. Vissza is telepszem a helyemre és figyelem az előadásokat, amik még megmaradtak. A tünde és az álarcos is sorra kerül, de valami nincs rendben. Kissé furcsán viselkedik a maszkos férfi. Ahogy elkezd kiszaladni én is felpattanok és rohanok utána. Valakinek tartania is kell a hajánál fogva, hogy ne nyakalja be a saját hányását. Nem mintha aggódni kéne érte elvégre Tissa is utána szaladt. Talán csak látni akarja maszk nélkül, ki tudja. Mindenkiben van egy kis kíváncsiság. Remélem nem jönnek túl sokan, vagy a végén megijesztjük és eliszkol, mint egy kis nyúl.
Végre túlesik rajta és nem is akad ele olyan sokszor mint tervezte de a többiekhez képest még így is szalonképes volt a teljesítménye és legalább végig bírta mondani amit akart, bár azért nem ment könnyen. A maszkos férfi is csak biccent hogy kiáll vele, és amíg várja a produkciót bele eszik a pogácsás tálba hogy legyen benne valami ami kicsit felszívja az alkoholt, mert kezdi megérezni hogy a világ sokkal színesebb és harsányabb. Aeros végül mégsem mondja végig a versét, mert mintha rosszul lenne, de a fogadósné szalad is utána ahogyan Axel is, és ő sem maradhat ki, követi kifelé a harcost hogy segítsen megtámogatni ha kell, már már harcias bajtársias megfontolásból, és ahogy megcsapja arcát a hűvös szél ő is beleborzong, és lehet aző haját kell megfogni. Vesz két mély lélegzetet- - Hé, minden rendben van? - kérdezi végül ahogy nem cseng a füle a benti hangzavartól.
Ha ezt Herosnak elmesélem…márpedig el fogom mesélni, sírósra fogja röhögni magát. Ki hitte volna, hogy egy vándor kinézetű alak, egy harcos tünde féleség és egy bögyös csapláros törpe asszonyság fog utánam rohanni, csupa segítő szándékkal vezérelve? Így még látszatra se tudnám ki okádni magamból azt, ami miatt rosszul lehetnék… Ilyen kacifántos szabad napom sem volt még. - A retkes, rühes,rákos rusnya nyomorult fasssszomba. – a ház sarkán az arcomba csap a szél, itt jó lesz, majd néhány nagy levegőt veszek, ám hallom , ahogy a törpe asszony be ér, és a falra fordulok, a kezemmel támasztom magamat, mint aki tényleg nagyon szenved, így van időm vissza húzni a kendőt az arcom elé. Az istállóban épp egy ló rúgja ki az egyik hely falát, a homályban a trágya domb felől ide fújja a szél a szagot. Romantikus. Lenne, ha mondjuk egy virágos rét is lenne körülöttünk, és annak szaga elnyomná a trágyáét. ~Azt a büdöskurvaszajhafaszomrágcsálózabálónyomorultfészkespicsájúrohadtrákostetveskivvénhedt életet! AZT!~ Nyugodt pillanatokért fohászkodom egy másik világban, a csillagos eget bámulva, az elmaradhatatlan arckendőm takarásában, mert hallom, hogy még két megmentő futott be utánam. - Tissa kedves, jól vagyok, csak a chili… kellett egy kis friss levegő. – fordulok meg, és a megementőmre pillantok. Valójában, ezrét szeretek ide járni, mert még ha nyolc- tíz taslit is levág valakinek a csaplárosné, a visszajáró vendégeivel törődik. Ritka az ilyen, és nem mondom, különlegesnek is érezném magamat, valahol mélyen. De tudnám, hogy miért én? A segélykérő pillantás? Kivételesen elbasztam. Ez az én szerencsém. -Ott! a tünde, szerintem ő… sokkal sápadtabb… - mutatok az ajtó irányába. – Vagy a kis úrfi… - irányítanám át szívesebben a figyelmét másra, mint magamra. - Kegyes csaplárosném, lehet, hogy árnyékszéki fogságra ítéltél, ezzel a chilis malőrrel… - simogatom a hasamat.
Úgy szalad a kedvenc pemzlije után mint valami rossz kurtizán aki visszajárót akar a kuncsaftra lőcsölni. Hát micsoda dolog ez kérem szépen, egy törzsös vendígöt ily slamasztikába hajkurászni. Ejj Tissa te… a fenemburáját. szalad is utána izibe, mindennel ami kezébe akad, de valahugy a pemzli nem néz ki fessül. Legalábbis így a falnak támaszkodva, olyna istenes ganéjszaggal meglibbentve. - Biztus e? Mennyöt lácc? – Mutatja neki az ujjait, bár az értelmét ne kérdezze senki, valószínűleg Tissa sem tudja. Csak úgy.. csinálja. Toszkodja a vizet az orra alá, mialatt a pemzli az utánfutókra tereli a szót. - Le nö hánnyad a falamat! – Figyelmeztetlőleg emeli fel egyik szemöldökét és a vödröt tolja az elf kezébe, aztán szúrós szemmel nézi a kölyköt is. - Köll hányni? – ha kap választ, akkor visszafordul a gyolcsemberhez és körbesétálja. nem néz ki olyan szarul, de valahogy meg mégis. - Enmán, há miből van néköd a pocakod? - Néz rá nagy szemekkel pislogva, merthát ő istenúccse nem nézné ki belőle, hogy ennyitől kislámnnyá avanzsálna.
Lehet, hogy a chili volt, de az is lehet hogy nem. Eléggé sok mindent ittunk/ittam össze-vissza, lehet hogy ő pont nem, de valamitől csak szarul lett. Lehet becsiccsentett és ezért jön ki belőle rossz irányból a cucc. Utána is szaladok, mintha ingyen pénzt osztanának. Egyszer fel is merül bennem a gondolat, hogy csak megjátssza, mert nincs kedve verset mondani. De ki tudja, kiderül, ha oda értem. Megpillantva őt és a törp asszonyt csendben figyelek, hogy minden rendben. Nem rókázik, de nem is látszik, hogy jól lenne. Próbálom beszédéből és testbeszédéből megállapítani, hogy akkor most mi van. - Úrfi?! 25 vagyok bazdmeg, nem vagyok már gyerek! - csattanok ki ahogy úrfinak szolit. Ha 15-16 lennék akkor talán még lenyelném az úrfizást, mint annó, de már nem vagyok abban a korban, hogy így szólítsanak, hiába vagyok kicsi.
Kiszalad a többiekkel a levegőre Aeros után, aki szemmel láthatóan nincs valami jól, és a falat támasztja az istállótól nem messze. Voharr gyomro megmoccan ahogy a masszív trágyaszag is eléri az orrát, és az elfogyasztott alkohol mennyiséggel nem túl jó párosítás, de tartja magát. - Jól vagyok, jól vagyok. Jobban mint ő - mutat rá a maszkosra, hiszen ő nem támaszt jelenleg semmit és nem is akar hányni, de azért a megjegyzésre érzi hogy a másik csak le akarja rázni az asszonyságot. Axel korára hogy leúrfizzák, nem igazán bírja tovább és a szája elé kapja a kezét, de nem hány csak a nevetését igyekszik visszafojtani kevés sikerrel és hamarosan a többiek is hallhatják ahogy nevet. Nem harsányan és hangosan, de nevet. - Ennyitől.... hascsikarásod lenne? Milyen.... milyen.... harcos vagy te - nyögi ki ak érdését ahogy próbálja rendezni a vonásait.
Mivel konkrét ukázt nem kaptam, így a hány ujjas kérdést, hasra ütés szerűen megtippelem….? Hát bizony, megtippelem. - Háár..ö kettő? – csóválom a fejemet. Halkan szusszantok, és tovább támasztom a kocsma becses falát, melyet még lehányni se mernék, még fényes nappal , zárt állapotában sem, mert a gazdasszonynak valamit hetedik érzéke van a kocsmája területével kapcsolatban. - Csak… a csípőset nem szeretem. – vágom rá csípőből, mert miért ne, és tovább támasztom az oly becses falat, hogy el ne dőljön a kocsma, mert bizony, támpillért játszom. Akkor érkezik a fekete leves, amikor a kis törpe utánzat felkapja a vizet, ha meztelen lenne az arcom, akkor hallatszódna a tiszta tenyér, és az arcul csapás jellegzetes hangja. - Hát, már megbocsáss, de mifelénk, ha valakit le úrfiznak, az azt sejteti, hogy felsőbbrétegűnek titulálnak, de ekkora belső széllel vajmi kevés úri vonallal rendelkezhetsz. – csóválom a fejem. Most hagyjanak csendben az árnyészkszékre vonulni, majd ki menekülök a hátsó fal lemezek elmozdításával, és várhatnak itt rám addig, amíg ki nem józanodtak. Még mielőtt valaki azt képzelné, hogy a merítőben óhajtanék távozni, annak túl élénk a fantáziája. Gondoltam, szólok. - Ki mondta, hogy harcos vagyok? Lehet, hogy egy álruhába bújt nemes, aki ilyen helyekre jár szórakozni, és nincs hozzá szokva a bele az efféle kevert italokhoz…? – az istenekre mondom… ez…hihetetlen! - Tünde, szerintem… - indulok el végül az árnyékszék irányába, és felrántom az ajtót, hátha az onnan áradó bűz is, megfesti a zöldes árnyalatban úszó arcát, és ki adja magából a mérget,hátha. Nekem pedig erőt kéne vennem magamon, hogy be lépjek oda.
Most azért egy kicsit lányos zavarásban (HÖHÖ) nem tudja, hogy a három közül melyikkel foglalkozzon első körben. Mondjuk ha egyszerre jön rájuk az öntözhetnék, akkor bajban lesz, de egyelőre szarul kinézési átlag szerint rangsorol. egy támaszkodik csak, tehát ő van a legrosszabbul igaz? Hát hogy a Melitelébe ne lenne! Éppen ezen morfondíroz, próbál rájönni kivel foglalkozzon, amikora kölyök jó hangosan felmordul. - Hö? – Pillog kettőt nagyranyílt szemekkel. És osztán mi van. az így is úgyis kölyök. Mármint, neki aztán meg pláne. No de mindegy is, azért a kezét odakapásra rezzen de végül rókák helyett röhögés jön fel az elfből. Najó, azt lehet, viszont az a szerencsítlen míg a végén belefordul a pöcébe azt odakozmál. Neeem, ezt a Tanszíkben nem jtsza el senki, kézen ragadja a pemzlit és elég masszív húzóerőt tanúsítva húzza vissza a fogadóba. - Míg mit nöm! Hogy aztún beledögölődj a lukba e! Beztos nöm! Mész e fünnre, böváglak egy szobábu azt alszul. – Persze ha a törperő nem elég, mellyel a pörölyét fél kézzel forgatja, akkor bizon a másik kettőt is befogja húzóerőnek.
Az ital azért nálam is megtette a hatást és eléggé kifakadtam, mikor konkrétan legyerekezett a maszkos. Őrüljön, hogy csak káromkodtam és nem rontottam neki. Bár az én súlyommal nem lenne gondja emelgetni engem, de éppen emiatt fürgébb is vagyok, mint a legtöbb férfi. Ha megtanultam magas sarkúban futni akkor ő sem lehet nagy falat. Ahogy meghallom, hogy a tünde elkezd nevetni a szavaimon felé fordulok. - Ne neves! - nézek rá mérgesen, de a hatásnak nem segít a tény, hogy ő magasabb nálam. Nem újdonság. Sokszor nem vettek komolyan a méretem miatt. Vissza is fordulok a maszkoshoz. - EH?! Felsőbbrendű?! Há bazdmeg mi oly nagyságos bennem eh?! Egy kicseszett zsoldos vagyok mi abban a nagyságos?! Vagy a tényben, hogy vérdíj van a fejemen?! - fakadok ki még jobban. Bár most inkább csak morgok még nem harapok, szóval nem kell tartania, hogy leharapom a fülét. Csendben elnézem ahogy a törpe asszony húzni próbálja a szökésben lévő maszkost. Ha kell akkor szívesen besegítek neki.
Nem igazán tudja már követni hogy mi folyik itt, de a friss levegő azért jobbat tesz neki is tisztul a feje. A szag nem sokat segít benne de nem akarja kihányni a gyomra tartalmát, és a színe is jobb lesz, Aeros nagy bánatára, mert így az árnyékszék sem hozzá meg a kívánt hatást. - Hé! Nem sértésnek szántam, de ahogy akarod... - vonja meg a vállát ridegen, ahogy elmúlik a nevethetnékje, hiszen kivételesen nem a rossz szándék vezérelte , de az emberek már csak ilyenek. Nem kíván ezzel tovább foglalkozni, de Axel kifakadásán nem lehet nem nevetni olyan komolyan vette magát, de magába fojtja a nevethetnékét, főleg akkor amikor Tissa fogja, és maga után rángatja a nála sokkal magasabb maszkos férfit befelé. Távolabbról követi őket és inkább Axelt támogatja meg ha igényli. Meg Neftissának segít húzni Aerost ha igényli és nem bír a masszív ellenállással.
Talán fel kéne hagynom azzal, hogy azon gondolkodjak,hogy mikor romlott el a napom úgy igazán. Nem… egyszerűen nem akarok bele gondolni, de mégis el-el kalandoznak a gondolataim ilyen irányba. De mégsem szállhatnak olyan szabadon, mint a pillangó. Amit megtanultam eddigi életem alatt, hogy részegekkel nem szabad veszekedni, a részegekhez nem szabad hozzászólni, mert veszekedni kezdenek, a részeghez hozzá kéne szólni, hogy ne kezdjen el veled veszekedni… ördögi kör. - Gyomor teát is kaphatok? – kapok az alkalmon, ha már a kocsmárosné figyelmét is élvezhetem, csak mert aggódik értem, egyem meg azt a jó lelkét, azt a jó pénz éhes lelkét, mert a pénzen kívül nem hiszem ,hogy más van amit szeretne, bár meg is értem. A mai világban, a pénzt a mozgató rugója mindennek, a pénz pedig kell, hogy fent tarthassa a kocsmát. Az árnyékszék kapaszkodóját marokra fogom, és meglepetten mukkanok fel, ahogy a másik kezemet, határozottan és erősen kezdik az ellenkező irányba húzni. ~A magasságos árnyékszék istenekre, a részegek istenére, és a törpök masszív kopnyájára esküszöm, ebbe a városba többet nem jövök pihenni!~ Belül, mélyen sírok, de mivel férfi vagyok, ezt nem mutatom ki, csak döbbent csendben nézem, ahogy a budi ajtó a kezembe maradt, hát ezt is a rozsda ette meg, vagy a bűz, vagy mindkettő. Erős a kocsmárosné karja, az egyszer biztos. - Talán, nem csinálok az ágyába. – suttogok halkan, ahogy végre, beletörődve elengedem az árnyékszék ajtaját, mert ketten is jönnek segíteni Tissának. Mi…a fene folyik itt?
Na azért szép lassan csak kezd helyreállni a rend és a béka, Tissa mama meg csak íígy kedvesen noszogat… akarom mondani húz mint valami bögyös bivaly. - Pörzse hogy van a is mög… Hinnye! – Fordul meg a reccsenésre és elkerekedett szemmel nézi az ajtót, ami már nem annyira…ajtós. Most már csak egy darab deszka. Miközben húzza magával szerencsétlen szerencsés flótást, azért némi összeszűkült pofával hajol közelebb a kölyökhöz. - Szúval.. aszondod… vördíj? – Hümment párat, de végül csak legyint és visszaterelgeti a csibéit a fogadóba. Egy-egy korsó landol a jobban lévő felénél, míg a gyolcsembert felhúzgálja az emeletre az egyik szabad szobába. Ott nemes egyszerűséggel tosz rajta egyet, hogy az elvágódjon a pihe puha ágyon. Mellé hoz némi kekszet és gyógykeveréket, meg vizet is. Meg egy vedret… a veder az fontos. - Osztán nem rokkákat nevelni az ágyba! – Vigyorodik rá és megpaskolja két röpke mozdulattal a fejét, aztán a szobakulcsot a víz mellé teszi, ő maga kimasírozik a kis virgácsain és a mesterkulccsal kintről bezárja azt. Nehogy eltűnjenek itt értékek az este. Vissza rohan a népekhez, hejj de serényen folyik a ser a csapbú.
Nah...most hogy kiordibáltam magam érzem, hogy kicsit elszédülök és hányingerem lesz. De gyorsan összeszedem magam és arcomat megpaskolva kiegyenesedem. Ahogy a tünde megszólal hirtelen elcsöndesedem és lenyugszom. Oylan érzésem van, mintha megbántottam volna. PEdig nem akartam... Ehj... Ez nem az én estém. Sokáig nem is vettem észre mi történik körülöttem csak, mikor már a törpe asszonyság cibálja a maszkost vissza a fogadóba. Nem mozdulok se semmi csak nézek. De, amikor Tissa a vérdíjat emlegette akkor elfehéredtem. Talán ezt nem kellett volna. Ahogy elmegy mellettem a tündére nézek. Tekintetem kissé aggódó, de inkább zavartságot lehet rajta látni. Ha a többiek elindulnak követem őket vissza a fogadóba. Jobb, ha elhalkulok most már és nem iszom sokat. Nem lenne jó, ha itt helyben kardélre hánynának.
Segít a csaplárosnénak felcipelni a másik férfit az egyik szobába. Nem azért mert a törpenő nem bírná el, egyszerűen csak magasabb nála és jobban kézreesik neki a maszkos férfi. Befelé menet Axel is valamennyire józanabbnak tűnik, és a vérdíj említésére ő sem sem rezzen, az ő fején is van nem kevés mint minden más mókusén. Nem túlságosan népszerűek az emberek körében és ennek meg is van a maga oka, és Voharr kezéhez is nem kevés élet tapad. Bár ez ma mit sem számít. - Engem nem érdekel - szólal meg ahogy elmennek Axel mellett és a szobába szállítják a félájult férfit. De hogy mitől van rosszul a fene sem tudja. Aztán tér visszaő is a söntésbe hogy igyon még egyet és meghallgassa az erdményhirdetést ha lesz itt ilyesmi egyáltalán. - Van még a pitéből? - fordul a törpasszonyság felé.
egy gonddal kevesebb vagyon, így miután ágybatoszták a kis betegest, immáron vidorkodva szalad a helyére, oreneket csábítgatni a kasszájába. El is foglalja a helyét a süntés mögött, odacsapja a korsót, vsak úgy zeng, mindenki ráfigyel. - Nípek! A ma östi vörsen ygyűztese nem más, mint ez a derék nyakigláb itten e, mindössze 4 böffenésből elszavalta a vörset! Tapsöt nekije! – A csőcselék ittas már annyira hogy fogalmuk sincs miért, de kurvára éljeneznek. Repkednek a sörcseppek a levegőben, meg egy bugyogó és berepült a képbe, mintegy a daljás elfnek ajánlva, bár ha bárdot fognak a törp fejéhez se látta, honna gyütt. Csendesen támasztja a pultot, iszik egy korty szörpöt (mert még munkaidő van) és a kölyökre sandít a szeme sarkából. - Nö edd magöd kölyök, erröfelénk evvel nöm foglalkoznak. – Kacsint rá egyet és egy újabb meggyes pitét varázsol elő a kérésre, fel is szeleteli hogy könnyebb legyen. - Sert míg? ? –
Mély levegőt veszek. Nem kéne még jobban elrontani az estét. Azzal, hogy feszült vagyok és ideges azzal nem jutok előrébb és mindenki más hangulatát is elrontom. Így annak reményében, hogy ennél rosszabb már nem lesz visszamegyek a kocsmába és magamhoz veszek egy sört. Azt iszogatom, míg a többiek nem jönnek vissza, már ha visszajönnek. Végül csak előkerülnek és becsatlakozom hozzájuk. Már sokkal nyugodtabb vagyok és a sörömet kortyolgatom fenékig. Tissa megragadja az alkalmat és kihirdeti a nyertest. A tünde nyert és én mosolyogva örülök a sikerének. Tényleg jól szerepelt a közönség előtt. Tissa szavaira eleinte nem mondok semmit, de kicsit rágva számat csak megszólalok. - Kérdezni is akartam nem e tud e valami munkát a környéken egy magam fajtának? - nem vagyok vaják, így a szörnyekkel nem tudok elbánni, de bármi mást eltudok végezni. A sör ajánlatára az üres korsómat oda tolom neki egy szelíd mosollyal kérlelem szépen, hogy öntsön. - Ha a barátunk is kér akkor azt írhatja a számlámra ezt a kört én állom. - mosolygok rá. Ez inkább elismerés akar lenni, hogy nyert és hajlandó volt elviselni engem a rosszabbik pillanataimban...illetve egyfajta bocsánatkérés is. Boldogan kortyolgatom az új sör adagomat.
Nem is tart sokáig felvinni a maszkos idegent, bár ezek után nem is annyira bánja hogy nem került sor a szkander kihívásra, hiszen meglett a véleménye róla is. Axel viselkedése sem nyűgőzte le, de az alkohol számlájára írja ahogyan azt is hogy felnevetett emberek között. Nem túl gyakori jelenség, az sem hogy mosolyogjon. Hát még hogy nevessen. A sörét kortyolgatja amikor eredményhirdetés jön, és majdnem belefullad a korsójába amikor a nő rámutat mint nyertes. - Mi? Én?! - lepődik meg, hiszen ő erre nem számított és nem tudja mit kell ilyenkor csinálni de a tömeg éljenezik és ő meg csak zavartan habog valami köszönet félét, és a bugyogót is lehámozza magáról enyhe zavarral hogy ez meg honnan jött? Elfogadja Axel meghívását és legurít még egy két korsót, aztán készül csak távozni. Egy teli erszény orent juttat Neftissa húsos ujjai közé, megfizetve bőven a mai estét és megköszönve a vendéglátást. Neki még dolga van a városban.... A hajnal első sugarai már a városon kívül érik őt.
Kezdőlap
Északi Királyságok
Nilfgaard
Skellige
Scoia'tael
Vajákok
Varázslók
Szörnyek
Tiszavirág
Arthuriana
Halad az este egészen szépen, már órák teltek el a nyitás óta, és fogy is a ser rendesen, csurran is, cseppen is mindenkinek ahogy illik. Tiss ameg módfelett elégedett a dolgok jelenlegi állásával. 