Elyonnak @

Már harmadik napja gyalogolok. Az elmondottak alapján jó irányba, de végül ki tudja. Eléggé furcsa volt az illető, aki a segítségemet kérte. Szerinte zombik vannak a következő helyiség farmjain. Valahogy nehéz volt elképzelnem, de most, mikor végre rá látok a dűlőről a területre, valami még is motoszkálni kezd bennem. Kietlen a táj, csak egy-egy ember dolgozik a földeken. Ahogy elsétálok mellettük, látom fáradt, töredezett mozdulataikat. Szemeik üvegesek és beesettek, mint akik nem pihentek jó régóta. A térre megyek, mely mindig, minden község központja. Ott árulják a portékát, és ott hallatszik el a legtöbb információ. Magam is azért megyek. Idős asszonyok ülnek padokon, zöldséget árulva, de mind sápadt, bágyadt. Ahogy a szemem sarkából mozgást látok, megállok a téren. Az egyik házból egy kendőkbe bugyolált halottat visznek el.
- Jó napot. Úgy halottam, hogy kór támadta meg a falut. - fordulok végül az öregasszonyokhoz. Az egyik csak szusszan egyet, a másik meg sípoló hanggal szólal meg.
- No ésh osztán? Möghalni, vagy bámészkodni gyütté gyermek? - a remegő hangra megráztam a fejem. Nem is lepődök meg, hogy gyereknek hisz, emelett úgy siklok el, mintha meg se hallottam volna.
- Segíteni jöttem. Medika vagyok. Van itt vallási vezető, vagy bárki, aki a népet itt összeszokta boronálni? - kérdezem, mire az öregasszony bólint.
- Honisne. Most viszik a máglyára. - mutat remegő ujjával a betekert halott felé, akit az előbb cipeltek ki a házból. Halkan sóhajtok a látványra. Így nehezebb lesz, mint gondoltam.
- Szükségem lesz egy helyre, ahol ténykedhetek. Tudnak valakit, aki erre az időre megosztaná velem a házát?
- Kérdezze meg a Marist. Azon az utcán, a köves ház. - biccent fejével irányba. Követem a tekintetét, majd visszanézek rá.
- Köszönöm. Hamarost hírt adok magamról. Sietek a betegség ellen küzdeni. - mondom, és sietős léptekkel elindulok.


P.S.:Ide a jegyzet Mood: music

Dax & Elyon @

Ugyanolyan vasárnap volt, mint a többi. Fonott kosárba pakoltam a szokásos árucikkeimet, a mákvirágból kivont, morfin tartalmú fájdalomcsillapítómat, a macskagyökérből kivont gyenge altatómat, illatos rózsavizet és egyéb kölni-féléket, friss és száraz füveket, köztük kamillát, csalánt, diófa levelét, vérehulló fecskefüvet, vérontófüvet és fehérmájvirágot, réti legyezőfüvet, és még sok minden mást, és nyakamba vettem a Gors Maes-be vezető utat. Már amikor megérkeztem sejthettem volna, hogy ez a vasárnap talán mégsem ugyanolyan vasárnap, mint a többi. Valahogy olyan feszült volt a levegő, mindenkiben ott szorongott a félelem, a mindig hangos kedvű asszonyok ma valahogy épp, hogy csak az orruk alatt suttogva mertek diskurálni. Értetlenül álltam a dolog előtt, míg végül ahhoz az úrhoz fordultam információért, aki a mellettem lévő standot szokta bérelni.
- Mi az ördög bújt ma az emberekbe? – kérdeztem értetlenkedve, mire az úr (jól ismertem, földműves) olyan kerekre kerekítette a szemeit, mintha megbotlott volna a nyelvem, és 21. századi részecskefizikával tömtem volna a fejét.
- Hát magácska hogy nem tudja? Hát barlangban él magácska?
- Csak Ysgith-ben, ami majdnem ugyanaz – mosolyogtam bájosan, mire a férfi csak legyintett.
- A mi jó testvérvárosunk az… A Gors Mortaem…
- Mi van vele? – ráncoltam össze a szemöldököm.
- Ó, azt senki nem tudhassa… De állítólag halomra halnak az emberek. Álmatlanul járkál ifjú és vén. Aggódom az én unokahúgomér’, aki ottan lakik, a Marisér’. Hej, de kellene nekünk egy jó medika… !
Jelzésértékkel csípőre tettem a kezem, és hagytam, hogy maga világosodjon meg. Bele is telt pár hosszú másodpercbe, de megérte, amikor láttam az értelmet megcsillanni a férfi öreg, kék szemében.
- Várjunk csak egy snapsznyit… Há! magácska medika!
- Mhm. – épp, hogy a szemem nem forgattam a felfedezés öröme mellé – Azt hiszem, ideje meglátogatnom Gors Mortaem-et. Mondja csak, jóuram, milyen irányba induljon az ember Gors Mortaem-be?
- Há’ magácska télleg odamegy? Jó, jó. Csak kövesse a főutcát, az elviszi magácskát Gors Mortaem-be.
- Köszönöm – biccentettem.
Kérdés sem volt, hogy rögtön visszarámolok a fonott kosaramba, és otthagyom a bodémat, hogy a főutca felé vegyem az irányt. Nem volt kérdés, merre menjek, hisz Gors Maes-nek egyetlen egy főutcája volt. Ahogy az úton haladtam, a horizonton valóban megpillantottam a lassú, gépies mozgású parasztokat s egyszer s mind baljós atmoszféra uralkodott el rajtam. Szerencsére hamar megtaláltam Marist. Bár elsősorban nem őt kerestem, de ha már a jó földmíves megemlítette, mindenképpen megkerestem volna, csak hogy elmondhassam, nem kell aggódnia a rokona miatt. Merő véletlenségből ez a Maris ugyanaz a Maris volt, aki rendelkezésre bocsátotta az otthona egyik helyiségét, hogy tehessem a dolgom. Alig rendeztem el kicsit a dolgaim, máris kopogtattak az ajtón.
- Majd én nyitom – intettem Marisnak, akinek láthatóan gondjai voltak a székről való felállással. Az ajtóhoz léptem, és kinyitottam, arcomon eluralkodott a meglepetés, ahogy a csodaszép leányt megpillantottam. Hallottam már az embereket tündékről pusmogni, de szerencsém egyhez még nem volt, mióta itt vagyok, mégis, ahogy a leányra pillantok, kétség sem fér hozzá, hogy ez a lány egy csodaszép tünde. És ha ez nem lenne elég, intenzív összemorzsolt fűzfalevél illata volt. Tettem egy merész feltételezést.
- A kisasszony medika?

P.S.:Kicsit megszaladt a kezem, 501 szó ^^"Mood: Little Talks