Itt olvasható mindenki számára a Kontinens eseményeit befolyásoló szálak összefoglalója.
● Out of time: Yennefer és Geralt magához tér valahol Temeriában, nyomoznak a Tó Úrnőjét követő események után. A tehetséges Corinne Tilly oneiromanta segítségével visszaszerzik megkopott emlékeiket, továbbá tudomást szereznek egy, a Kontinenst elpusztító erejű katasztrófáról.
● Deárme, elaine: Ciri és Braenn újra találkozik a Végzet Kardja óta először, Braenn megtudja, hogy Geralt él.
● Virágnyelven szólva: Francesca Findabair hírét veszi, hogy a Háború Lovasasszonya Kaedwen felé lovagol, és mivel halottnak hiszi a kolleganőjét, feltartóztatja útjában. Mivel a hír igaznak bizonyul, és valóban Vengerbergi Yennefer áll előtte, meghívja magához egy hosszú és velős beszélgetésre. Yennefer még nem tudja, hogy Francesca bizalmasan kezeli-e a visszatértét, avagy rögvest értesíti-e Filippa Eilhart-ot. Beszélgetésükből kiderül, hogy a Kontinenst a Farkasförgeteg pusztítása fenyegetheti.
● Egy házban az ellenséggel: Valdemar meghívja magához Yennefert, hogy Ciri és Geralt sorsáról tárgyalhasson vele. Yennefer tudomást szerez róla, hogy idő- és térközi utazásai egyikén potenciálisan Ciri magával hozott egy nem evilági pandemikus fertőzést, mely az egész Kontinens lakosságát megtizedelheti.
Temeria
● Troubadour! Sing of our valor!: Foltest visszautasíthatatlan ajánlatot tesz Kökörcsinnek, melynek értelmében kémkednie kell Redaniában.
● Temeria, f*ck yeah!: Meve, Lyria és Rívia királynője meglátogatja távoli kuzinját Temeriában, hogy átbeszélhessék, ami a Cintrai Béke óta történt velük.
Lyria és Rívia
● Alakoskodás: Karméle la Valette felszámolja a háború után megerősödött lyriai alvilágot.
● Aprócska szolgálat: Esthyllo, az eltévedt hős pixie hírét veszi, hogy merényletet terveznek Lyria és Rívia királynője ellen, ez pedig arra sarkallja, hogy beleszóljon az események folyásába, megakadályozva egy újabb tragédiát.
● Háborúzzanak mások...: Őfelsége Meve titkos audienciát kér semleges területen Dol Blathanna hercegnőjétől, Francesca Findabair-tól, hogy közös nevezőre jussanak az ősi fajok és az emberek közti békétlenkedés ügyében.
Nilfgaard
● Hercegnői etikett: Stella Congreve, Liddertal grófnője Emhyr var Emreis, nilfgaardi császár parancsára szárnyai alá veszi Cürilla hercegnő nevelését és gondviselését. A grófnő anyai érzéseket kezd el táplálni az árva leány iránt.
Hirdetőtábla
Ki van itt?
Jelenleg 2 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 2 vendég
Amikor befejeztem minden teendőmet, már jócskán túlhaladt a Nap zenitjén. Egész nap egymást érték a tanácskozások az udvari tisztviselők és a hadi osztagok tisztjei, a felderítők és a határőrség vezetői között; követek és diplomaták adták egymásnak a kilincset, hírnökök és kémek álltak sorban, hogy jelentést tehessenek. Az egész kastély úgy zsongott, mint egy felbolydult méhkas, késő délutánra pedig az én fejem is kezdett ahhoz hasonlítani. A tőlem telhető legnagyobb türelemmel és higgadtsággal igyekeztem megértetni aggodalmaskodó tanácsadóimmal, kiváltképp Filavandrellel, hogy arra a találkozóra, melyre nemrégiben köztem és a Fehér Királynő között került sor, mi okból nem verbuváltam magamnak semmiféle kíséretet. Még nagyobb önuralomra volt szükségem ahhoz, hogy ugyanolyan hidegvérrel hárítsam a tettemet helytelenítő érveket, mint ahogyan tanácsosaim figyelmeztettek, miszerint a Mevével, Lyria és Rívia királynőjével hamarosan megszülető egyezmény - nevezzük kölcsönös baráti, vagy éppenséggel barátnői paktumnak - katasztrofális következményekkel fog járni. Őszintén szólva, a puszta lehetőségre adott reakciójuk már önmagában indokolta azt, amiért nem akartam egyiküket sem magammal vinni a vengerbergi találkozóra. Félreértés ne essék, ezek az igen tanult és remek tanácsadók nem véletlenül állnak hozzám a legközelebb - a megállapításaik jogosak, hasznosak, szinte mindig velük teljes egyetértésben hozok döntést. Mindazonáltal, olyan idők járnak, amikor nem engedhetjük meg magunknak, hogy minden oldalról ellenségek vegyenek minket körül. Nem élhetünk remeteként, teljes elszigeteltségben, tudomást sem véve a külvilágról egy olyan világban, amely bármikor kész minket megtámadni. A Sors furcsa fintora, hogy az első lehetséges szövetségesünk éppen az a királynő, akinek birodalmában nemrég tündevér áztatta egyik fővárosának főterét. Az egyetlen ok, amely az esemény után megnyugvásra ösztökélte haragvó szívem, az Meve már-már faragatlan őszintesége, és őszinteségéből eredő bocsánatkérése és megbocsátása volt. De nehéz ezt megértetnem olyasvalakikkel, akik még mindig nem tértek teljesen magukhoz Kaedweni Henselt talpnyaló férgének, Dethmoldnak legutóbbi látogatásának következményeiből. A tanácskozások alatt Irvach a maga visszafogott, mégis határozott módján igyekezte hasonlóan megbékélésre inteni a többieket, s mikor végre az utolsó felderítő jelentésére is sor került, Acatiae gondoskodott róla, hogy némi frissítő elfogyasztása közben tudjak beszélni Idával. Egyelőre még csak őt avattam be Yennefer és Ciri visszatérésének tényébe. Ha minden igaz, a hollóhajú varázslónő magától is meglátogatja majd Trisst - amennyiben pedig ez így lesz, Filippa rögvest azután fog értesülni minderről, hogy Yennefer kiteszi a lábát a küszöbén. De mást is meg kellett beszélnem Idával, az egyre jobban haladó mágikus blokádon kívül, mely egész Dol Blathannát fogja hamarosan körülölelni - történetesen annak a lehetőségét, hogy nem Ciri az egyetlen, aki más szférákat és dimenziókat képes átutazni. Amint Idával mindent tisztáztunk ennek kapcsán, már késő délutánra járt, én pedig a kastély északi szárnyában levő szobából azonnal a déli oldal lankáin húzódó kastélykertbe nyitottam egy teleportkaput, s kilépve belőle nagyot sóhajtottam. Magam mögött hagytam az intrikákat és a politikát, az egyezkedést és a hadi teendőket, hogy figyelmemet teljes mértékben Sylvaethnek, legmegbízhatóbb felderítőmnek szenteljem, akivel éppen ide beszéltem meg találkozót. Amint a teleportkapu bezárul mögöttem, a rám várakozó aen seidhére pillantok halvány mosollyal arcomon. - Caédmil, Sylvaeth. Bocsáss meg, amiért megvárakoztattalak, és köszönöm, hogy rendelkezésemre állsz. Jöjj velem, sétáljunk - kérem, én magam pedig a kert felé indulok. Tavaly csak por és hamu maradt a palota növényeiből, miután elfoglaltuk, Demavend pedig, ha már magával vinni nem tudta, felégette az utolsó levélig. De a fák imbolc idején már rügyezni kezdtek, Belleteyn után pedig újra virágba borult Dol Blathanna. Nem egy varázslónk ölt bele tengernyi időt és energiát, hogy ez megtörténjen. Én is köztük voltam. - Még egyszer szeretném megköszönni a szolgálataidat és a sikered, mely a soddeni küldetésed koronázta. Nagy veszélynek tettelek ki, te pedig kiválóan helytálltál - mosolygok rá, ahogy elsétálunk a zöld cserjék által szegélyezett ösvényen, mely egy idő után kőlépcsőbe fut, hogy a virágokkal benőtt teraszok mentén vezessen le a kastély mögötti tavacskához. Eltekintek a fák lombjai felett, az eget sűrű, szürke felhők borítják. Alighanem perceken belül esni fog, de talán még előtte elérjük a tavacska közelebbi oldalán álló gloriettet, ahol nyugodtan tudunk beszélni tovább.
Alighanem esni fog, erre utalnak a fejünk felett gyülekező, baljósan kövéredő felhők és a szél fűszeres illata. Maga a megállapítás nem sokat változtat mozdulatlan helyzetemen, épp csak a fejem billentem vissza vízszintesbe, testsúlyomat áthelyezve bal talpamra. A jobb már kezdett zsibbadni az egy helyben ácsorgástól. Mióta az a kerekfülű beanna a nyakamba szakadt, megyünk és ülünk, ülünk és megyünk. Különös érzés most türelemmel várakozni; szinte már nyomaszt. A nyakamban loholó idő és elvárások karcos lehelete beleivódott tarkóm pihéibe, akkor is égnek meredve ösztökélnek cselekvésre, ha maga az úrnő hagyta meg, álljak és várjak rá. Nem kell túl sokat, szerencsére, de ha napokig kötné lábam az udvarához, akkor sem panaszkodnék. A tiszteletem völgyünk királynője iránt túlnőtt már önnön láncain, kicsordult medréből és elárasztotta egész lényemet. Nincs olyan kérés vagy parancs, mely rávehetne, hogy megtagadjam a nő iránt táplált hűségem - habár ez a vörös veszedelem igencsak közel sodor önuralmam határaihoz. - Me Rhena. - hajtom meg törzsem derékból, ahogy a megnyíló portál felfedi úrnőm alakját. Akkor egyenesedem csak fel, mikor mellém lép; alabástrom vonásaim a viszontlátás öröme ellenére közömbösek, mint mindig. - Egyáltalán nem vártam sokat. - Az idő képlékeny hálójában pedig főleg nem. Hagyom, hogy néhány lépéssel megelőzzön, utána szegődöm csak a nyomába, kísérete és társasága együttesen volnék, csodálója és népének tagja. - Tettem, amit kértél; nem érdemel köszönetet, ami magától értetődő. Akkor is és most is, utolsó lélegzetemig - toldom hozzá finoman, tekintetem kivillan oldalra, leplezve hanglejtésem rosszalló kiugrását. A nő elé húzódom a kőlépcsőkhöz érve, hogy ha megcsúszna, el tudjam kapni. A tenyerem nyújtom felé az utolsó fokok előtt, hogy ha elfogadja, biztonságban lesegíthessem a fövenyes tópartra. - Miről óhajtasz beszélni, úrnőm? - Nem bocsátkoznék elhamarkodott sejtésekbe, hátha az istenek kegyelméből nem kerül szóba köztünk az emberlány. Könnyen lehet, hogy Francesca másfajta megbízással látna el, vagy csupán a tárgyalások eredményét kívánja megosztani velem. Ezer örömmel diskurálnék bármiről, csak a vörös démon ne kerüljön a képbe, a szerencsecsillagomat ismerve azonban... - Remélem, nincsenek kételyeid az emberlányt illetően. - jegyzem meg kárörvendő mosollyal, mint akinek pontosan ez a szíve legnagyobb vágya. - Sejtelmem sincs, fel tudnám-e dolgozni, ha népünk legfényesebb ékköve úgy látná, az a mihaszna d’yaebl aép dearg nem méltó völgyünk védelmére. - Kérlek. Könyörgöm., mantrázom magamban a szélben fodrozódó víztükör mentén haladva, melyet lassan megpöttyöznek az esőre hajló égbolt apró csókjai. Ösztönösen mozdul a kezem, bő ruhaujjam az úrnő fölé tartom, megóvva fejét a víztől, míg el nem érjük a fedett pihenőt.
Amikor bizalmasom és felderítőm meghajtotta magát előttem, s oly titulussal illetett, melyre csak a népem tagjai jogosítanak fel, hogy viselhessem, s közülük sem mindannyian, talán egy egészen halvány, keserkésebb ívet vett mosolyom, de hamar el is tűnt ajkaimról ez a kósza érzelem, ahogy Sylvaeth kihúzta magát, s én is illő módon köszönthettem. Bár megnyugtatni igyekszik kijelentésével, hogy nem várattam soká, sajnos magam is tisztában vagyok vele, hogy mai teendőim túlságosan is soká húzódtak el… Most azonban még csak gondolni sem akarok a politikára, a kémjelentésekre, diplomáciára, de még az államügyekre sem - ha valaki, akkor Sylvaeth megérdemli, hogy minden figyelmemet neki szenteljem, ha már én kértem fel őt audienciára. Sétára invitálom hát, hogy a kastély kertjének pavilonjában beszélhessünk, távol a palotából árgusan figyelő tekintetektől, és a minduntalan pletykákra éhes fülektől. El is indulunk, társaságom és egyúttal kíséretem néhány lépéssel mögöttem követ a kert felé vezető ösvényen, ám mielőtt a találkozónk valódi témájára terelném a szót, megköszönöm felderítőm szolgálatait, melyeket két nappal ezelőtt vitt végbe azzal, hogy Sodden földjéről a Virágok Völgyéig kísérte Ysgith vöröshajú medikáját, s tegnapelőtt Sylvaeth és Elyon Elyndraen is épségben megérkeztek hozzám. Hálás szavaim szerény fogadtatását hallva az aen seidhére pillantok, s ahogy a kőlépcsőhöz érünk, Sylvaeth megelőz, s az utolsó fokokhoz érve kezét nyújtja felém, hogy lesegíthessen. Tenyerem szelíden simul az ő tenyerére, ahogy elfogadom felajánlását - nem azért, mert szükségem van rá, hanem mert neki van szüksége rá, hogy úgy érezze, tehetett valamit értem. Végül, amikor már a tó partján sétálunk tovább, kísérőm is rákérdez, mi okból kívántam találkozni és beszélni vele, én pedig nem látom okát, hogy ne kezdjem el felvezetni a témát már most. Tekintetemmel a tó túlsó partján, a hulló lombok ezerszínű rejtekén megbújó kunyhót fürkészem, ahol Elyont szállásoltam el tegnapelőtt, s közben felelek Sylvaeth kérdésére. - Amiről beszélni óhajtok veled, kifejezetten bizalmas jellegű, s mielőtt kifejteném neked, arra szeretnélek kérni, hogy ennek tudatában őrizkedj attól, hogy rajtam kívül mással is megoszd. A soddeni küldetésed eredményével kapcsolatban érdekel néhány dolog… - pillantok rá, ahogy folytatjuk utunkat a tóparton, megjegyzését hallva azonban, melyhez kárörvendő mosolya úgy simul hozzá, ahogy az imént az én tenyerem az övéhez, többet mond el számomra mindennél, amit Sylvaeth-től eleddig hallottam Elyonról. - A legkevésbé sem kell aggódnod emiatt - engedek meg magamnak egy sejtelmes mosolyt. - Viszont érdekelne, te mit gondolsz: úgy véled, érdemes itt lennie és tanulnia tőlünk? Esetleg még akár mi is tanulhatunk valamit tőle… Ez volna az, amire szerettem volna rákérdezni… - kezdenék bele, s ezzel egyidőben a szürkén gomolygó felhők is elkezdik a földre hullatni hűs cseppekben a bennük felgyűlt esőt. Úgy vélem, még nem olyan zavaró, hogy egy varázslat segítségével óvjam meg ruháink szárazságát, ellenben Sylvaeth fölém tartja karját s ingjének bő ujját, amire csak elmosolyodom, s biccentve köszönöm meg fáradozását. Mindazonáltal néhány varázsjelet formálok ujjaimmal ruhám takarásában, hogy őt se érje nagyon az eső, míg el nem érünk a glorietthez. - Sylvaeth, arra szeretnélek kérni, mondd el nekem, miként viszonyulsz Elyonhoz - pillantok kísérőmre, mikor mindketten helyet foglalunk a pihenő pillérei közt álló, faragott kőpadon. - Két hétig utaztatok együtt, s ez az idő, bár számunkra nem olyan sok, mégis úgy gondolom, elég lehet arra, hogy mélyebben megismerj valakit, kiváltképp, ha olyan nyitott és érdeklődő személyiség, mint ez a lány. Mondd hát el, kérlek, mi mindent tudtál meg róla? Mi a véleményed a személyéről? Nem kell feszélyezve érezned magad - mosolygok rá. - Szeretném, ha teljesen őszintén elmondanád, mit gondolsz.
Úrnőm figyelmeztetése felesleges, az elhangzó információk akkor sem kerülnének ki kettőnk közül, ha az életemmel kéne fizetnem elhivatottságomért. Teljes és töretlen bizalommal hiszem, hogy Francescát nem csupán szolgálni érdemes, hanem meghalni érte ugyanilyen nemes dolog - könnyed ár népünk biztos jövőképéért, melyet egykori királynőnkön kívül más nem igen lenne képes megteremteni a tündéknek. Így hát komolyan bólintok, ahogy titoktartásra kér, s lekövetem az emberlány szállásaként szolgáló kunyhó felé futó pillantását. Halvány fintor ül ki arcomra, mikor ráeszmélek, miről is kell, hogy szó essen köztünk. Nem mintha nehezemre esne panaszkodni a vörös démon elfogadhatatlan viselkedéséről, jelenlétének becsületsértő és vérlázító mivoltáról, ám Francesca túl régóta ismer ahhoz, hogy ne hallja ki kendőzetlen, nyers előítéletemen túl meglátásom józan hangjait: az előnyöket, melyekhez Elyon jelenléte révén juthatunk. - Tanulni? Tőle? - Szemöldököm a magasba vándorol, épp csak rendezem vonásaim, hogy ha úrnőmmel összeakadna a pillantásunk, ne vegye tiszteletlenségnek becsmérlő visszakérdezésem. - Bocsáss meg, úrnőm, de többet tanulnánk a lovaktól, melyek elvittek minket az úton, mint... Egy... - Csak az orrom alatt motyogom el népem nyelvén az ember szót, oly undorral, melyet egyetlen más ősi kifejezés sem válthat ki belőlem. Tanítsuk? Legyen. Ám hogy bármit is nyerjünk cserébe? Ha mérlegre tennénk népünk kultúráját a vörös boszorkány teljes lényével, népe egészével, akkor sem lehetne soha egyenlő a két oldal. Megvárom, hogy úrnőm kényelmesen helyet foglaljon a pavilon árnyékában, csak aztán ülök le én is, kézfejemet ruhaujjam alá rejtve, lustán összefűzöm a karjaim. Egyetértő hümmentéssel fogadom a kérését, mely teljesen érthető a részéről, mégis ráncokat gyűr a homlokomra, míg azon tanakodom, hogyan kéne a megfigyeléseimet könnyen emészthető köntösben tálalnom. - Mi mindent tudtam meg... Fárasztóan kíváncsi, mindenbe beleüti az orrát. Oktondi, minden lében kanál, aki képtelen egy fertályóránál tovább csendben maradni. Fertályórát mondtam? Öt percre gondoltam. Jámborsága szinte már bambaság, gyomorforgatóan szelíd és türelmes, mintha azt hinné, vérmérséklete mindenkinél nemesebbé teszi. Vézna és fáradékony, túl nyájas minden idegennel. - A véleményemre közel sem lehet pontot tenni, csupán itt fogyott el az egy szuszra elegendő levegő, mit mély tüdőzéssel igyekszem pótolni. Az esőillat bódítja megfáradt idegzetem, hangom feszülete, éle enyhül, ahogy folytatom, kelletlen, beismerő sóhajt hallatva. - Teljesen ártalmatlan, úrnőm. Még a falnak is nekimenne, ha nem lenne nyitva a szeme. - Végtére is, úgy hiszem, ez az, ami igazán fontos Francesca számára. Az, hogy személy szerint milyen elviselhetetlennek tartom az emberlányt, másodlagos népünk jóléte szempontjából. - Bármitől is tartasz vele kapcsolatban, ne tedd. Az ostobaságán és a jóhiszeműségén kívül semmi sem fertőző benne. - Újabb kelletlen sóhaj tör fel belőlem, mintha fizikai fájdalmat okozna minden egyes szó, mellyel az emberlányt dicsérem. Attól még, hogy nem jelent a népünkre veszélyt, az értéket még mindig nem sikerült felfedeznem benne. - Ellenben, ha itt tartanád, muszáj, hogy elsajátítsa legalább egy szeletét népünk kultúrájának. Azt javaslom, adj mellé valakit, akiben megbízol és akinek van elég türelme hozzá, hogy tanítsa. Értékes szövetségesünk lehet a későbbiek során, ha jól gondozzák az elméjét. - megvonom a vállam, hiszen igazán nem az én reszortom eldönteni, mihez kezd vele az úrnő. Idehoztam, két héten át elviseltem, részemről lezártnak is tekintendő az emberlány-project. Elég nagy ez a völgy ahhoz, hogy néhány esztendőig el tudjuk kerülni egymást. - Hadd kérdezzem meg, úrnőm: te mit látsz benne? Mit tartasz figyelemre méltónak egy ilyen egyszerű, bőrön át lélegző kétsejtűben? - Erőtlen fejcsóválással jelzem, hogy őszintén ötletem sincs a választ illetően. Legalábbis nem olyan, amit valószínűnek tartanék az úrnő döntését illetően.
Kezdőlap
Északi Királyságok
Nilfgaard
Skellige
Scoia'tael
Vajákok
Varázslók
Szörnyek
Tiszavirág
Arthuriana
️️️️️️️️️
