Pacsirta nem volt a kémek gyöngye. Hogy is lehetett volna, hiszen nem ez volt a fő hivatása. Mikor legutóbb más után áskálódott, akkor egy igen kellemetlen átokkal gazdagodott! Ezután pedig nem különösebben vonzotta a szakma művelése.
De most óvatos akart lenni. Ritkán állt szóba idegenekkel felületes beszélgetéseken túl. Itt pedig komoly szívességkérésről lett volna szó. Igen, Pacsirta nem más, mint Csecsebecse miatt vetette bele magát a megfigyelésekbe.  
A titokzatos Macskabáró körül igazi legendák keringtek Novigrádban. Nem titulálta ezeket többnek holmi dajkamesénél, de most, hogy létezése után kutatott, így egészen más volt a helyzet.
Melitele égi jelének vette Pacsirta, hogy a történetek mesébe illő szereplője jelenlegi szóbeszédek alapján éppen a városban leledzett. Macskabáróról pedig olyan hírek jártak szerte a környéken, hogy értett az orvoslás művészetéhez. Utána akart járni, hogy ez valóban igaz-e róla. Mert ha macskák között ilyen neves ranggal bírt, akkor ez azt jelentette, hogy értenie kellett a négylábúakhoz, ilyen alapon egy vadászgörény meggyógyítása már nem lehetett akadály.
Csecsebecse pedig nem volt a legjobb bőrben jelenleg. A szegény kis jószág állapotát pedig nem tudta hova tenni Pacsirta. Szakemberi javaslatra volt szüksége és az eddigi medikusok mind elhajtották. Nem csak a kevés összeg miatt, amit fel tudott ajánlani az ellátásért cserébe, hanem azért, mert egy vadászgörényt szeretett volna doktori szemle alá vetni. Nem értette az elutasítást, hiszen ugyanúgy egy életről volt szó.
Pacsirtát rendkívül bosszantotta a gyógyítók hozzáállása. Így a Macskabáró volt egyetlen reménye, emiatt el is határozta, hogy nem fogja ezúttal hagyni magát. Lesz, ami lesz, ráveszi, hogy gyógyítsa meg Csecsebecsét. Ha elveszíti a kis jószág az életét, hogy nézhetne azután Larion szemeibe?
Pacsirta megrázta a fejét, hogy elkergesse a baljós gondolatait. Különben is nyomon volt! Óvatosan megsimogatta a kendőibe bugyolált jószágot, így jelezve a gyengélkedő vadászgörénynek, hogy tartson ki még egy kicsit. A kendőit átmenetileg mellkasa elé kötötte. Így folyamatosan szemmel tudta tartani Csecsebecse hogylétét, mely az elmúlt egy napban egyáltalán nem javult, sőt, egyenest úgy tűnt, mint ami rosszabbodna. Fogalma sem volt róla, hogy vajon mitől lehetett.
Kinézett a ház sarkáról, a téren színesebbnél-színesebb emberek forogtak. Néhány kereskedő portékáján próbált túladni. Mások csak a társaságot keresték, néhányan a bajt. A tér közepén pillantotta meg a pipázó figurát. Környékén nem mással mint macskákkal. A kóbor négylábúak szinte a semmiből özönlöttek a nyomába. Pacsirta biztos volt benne, hogy ő az, akit keres. Már csak az alkalmat várta, hogy négyszemközt beszélhessen vele.
Így esett, hogy a nap nagy részében messziről figyelte Macskabárót és követte mindenhova. Fejében többször megfordult, hogy talán téved és nem ő az, akit keresett. De ennél a pontnál már késő volt más után nézni.
Mikor a Nap már lemenőben volt és a Macskabáró hirtelen egy szűkebb, kihalt utcán fordult le, Pacsirtában kétségek merültek fel. Nem tudta eldönteni, hogy vajon utat akart rövidíteni a medikus vagy esetleg megneszelte, hogy figyelik. Akárhogy is, ez volt a pillanat, mikor fel kellett fednie magát.
A belépőjének azért igyekezett megadni a módját. Lehunyt a szemeit, majd vett pár mély levegőt, tudatát kiterjesztette, jobb kezével előre nyúlt és tett egy mozdulatot a levegőben. A Macskabáró kisebb, semmiből jött légáramlattal találhatta magát szembe. A meglepetés erejével élt Pacsirta.
– Macskabáró? – szólította meg váratlanul, miután mögé settenkedett. Megvárta, míg a férfi jelét adja, hogy figyel rá. – Azt csicseregték nekem a madarak, hogy gyógyító, és tud nekem segíteni – kezdett bele kertelés nélkül. – Hát, kérem, itt a lehetősége, hogy bizonyítsa ezeket a szóbeszédeket! Egy barátomnak sürgősen ellátásra van szüksége! Komolyan beteg és napjai meg vannak számlálva, hogyha nem kap segítséget! – hangjában kisebb kétségbeeséssel vázolta fel a tényeket. Ezután előrébb lépett, miközben kiemelte a jószágot a kendője mélyéről. A vadászgörény aludni látszott, de cseppet sem volt nyugodt. Szaporán vette a levegőt, orra száraz volt és egész teste forró.
– Szóval? Mi a baja? És mielőtt eszébe jutna! – Pacsirta bal kezét kinyújtotta a férfi orra elé és csettintett. A mozdulat során láng lobbant, mely békésen megült tenyerén. A művelet során jobb karján tartott vadászgörényt visszább húzta, gyöngéden magához fogta. – Igen, nagyon is kötődőm hozzá. Így nem, nem fogom magára hagyni a jószágot. Nem, nincs sok orenem. És nem, maga nem fog lelépni anélkül, hogy próbát tenne a meggyógyítására. Ha mégis megkísérli, akkor jobb lesz, ha most könnyes búcsút vesz cókmókjától mert esetleg a démoni lángokat véletlenül szabadjára engedem! – fenyegető szavai légvétel nélkül gördültek le ajkáról. Szemei összeszűköltek és próbálta apró tűzvarázslatát a legborzasztóbb, legpusztítóbb mágiának beállítani, hogy éreztesse a medikussal, hogy a meggondolatlanságnak ára van. – Tehát, mi a válasza, doktor?

Pacsirta & Mákony

The natural obscurity
of curses @

Amikor befordult a nem túl barátságos küllemű, kihalt sikátorba Novigrad belvárosában, a medikus sejtése beigazolódott - valóban követte valaki. Nem mintha Mákony nem szokta volna már meg a bajszos egérvadászokból álló kompániáját - az általában hat-nyolc példányból összeverődött kóbormacska csapat nesztelen léptekkel és árnyékszerű könnyedséggel szegődött a nyomába, követve a ruháiból áradó macskagyökér illatát, mely csodával határos módon átgomolygott még a legzsúfoltabb város leghitványabb kerületének legótvarabb szagorgiáján is. És bár ez a kémkedő illető is csakugyan macskás fürgeséggel és kíváncsisággal szegődött a nyomába, a medikus sejteni vélte, hogy újdonsült utánfutóját korántsem a macskagyökér gyógyhatásai érdekelték vele kapcsolatban, de nagy eséllyel még a hosszú évek megannyi csalódással kísért fáradságos munkájával kikísérletezett és tökélyre fejlesztett, áfium névre hallgató csodaszere is teljes mértékben hidegen hagyta. A medikus egyetlen dologra tudott csak gondolni: hogy Novigradban megneszeltek valamit a Talpasokról, és valakinek eltökélt szándéka volt bizonyítékot találni ellenük. Ő maga pedig kiváló alanyként szolgált volna e célra, hiszen délelőtti találkája óta nem csak egy, de két, a társasághoz köthető eszköz is volt a birtokában.
Azt azonban, hogy a mögötte settenkedő valaki mióta követte, nem tudta volna megmondani. Biztos volt benne, hogy kora délelőtt, amikor elindult a fogadóból, ahol egy estét már eltöltött, még nem kémkedett utána senki, sem akkor, amikor kollegájával találkozva átvett egy igen apró, ám annál drágább szállítmányt, amit majd Oxenfurtba kellett eljuttatnia, de csak másnap tervezett átlovagolni az egyetemvárosba. Dél körül a főtéren megebédelt, valamint egyúttal egy kis parázzsal meggyújtotta pipájában különleges gyógynövénykeverékét, majd utána herbárium-illatú füstfelhőket pöfékelve meglátogatta egy betegét, Argan de Poquelin márkit, aki minden alkalommal, amikor Mákony a városban járt, más panasszal kereste meg a medikust, gyógyírt remélve, Mákony pedig minden alkalommal készségesen át is adta neki a megfelelő orvosságot a bajára. Ezúttal a gyógyszer egy fiolányi homoktövisbogyó- és gránátalma levéből szűrt, vérvörös árnyalatban pompázó nedű volt, kellően kesernyés és savanykás ízzel ahhoz, hogy a márki orvosság iránti vágyát kielégítse, ugyanakkor kellően ártalmatlan ahhoz, hogy a hipochondriájából eredő panaszokat kezelje. C-vitamintúladagolásba meg még nem halt bele senki - gondolta Mákony, miután szemrebbenés nélkül átvette a fizetséget szolgálatáért, és távozott a képzelt betegtől.
Követőjének jelenléte akkor tűnt fel neki először, amikor a márki után felkeresett egy könyvkereskedőt is, minek okán az agg könyvkukac megígérte neki, hogy ha megkaparint egy példányt a nemrégiben tragikus körülmények között elhunyt Lydia van Bredevoort könyvéből, amelyben az átkok természetszerű értelmezhetetlenségét tárgyalja ki, akkor félreteszi számára. A háború óta ezek a könyvek ritkábbak voltak, mint az egészséges és csonkítatlan emberek, Mákony pedig erre a darabra már puszta személyes érintettség miatt is igényt tartott. Sajnos a kereskedő nem tudott neki segítséggel szolgálni ezúttal, de természetesen ígéretét megújította. Távozásakor a medikus úgy érezte, mintha az utca túlsó végében lézengő, színes kendőkbe bugyolált nőszemélyt már látta volna valahol, de nem tulajdonított túl nagy jelentőséget a gondolatnak, és folytatta útját egy patika irányába, ahol gyorsan átvette a listát azon készítményekről, amiknek az ismerős patikus híján volt, hogy saját készleteiből - tisztes honoráriumért természetesen - feltöltse azokat.
Ahogy azonban innen is távozott, megint csak észrevette a távolban ugyanazt a cifra népséget, és úgy döntött, hallgat a gyanakvást sugalló megérzésére, és tesz egy próbát. Ugyanabban a tempóban, de határozottan jobban figyelve indult tovább, jelentéktelen helyszínekre barangolva. Elhaladt többek közt a Szomjas Ökör fogadó mellett, amiről mindenki tudta, hogy egy ottani korsóban legalább kétszer annyi víz van, mint amennyi sör; elballagott a Pillangó Színház épületéig, hogy szemügyre vegye az aktuális színlapot; végül a kikötőben kötött ki, ahol egy halásztól hirtelen felindulásból megvásárolt négy-öt apró halacskát, amiket aztán egy mólóra telepedve szétosztott a köré gyűlő, lustán elheverő macskák között. Egy ideig elücsörgött a kikötőben a hajókat figyelve és ráérősen pipázgatva, majd lassan, jól láthatóan felállt és tovább indult, egyenesen az egyik sikátor felé - és hogy, hogy nem, ahogy kicsit beljebb gyalogolt, megint csak feltűnt mögötte az a nőszemély. A medikus egyszerre érzett diadalt és aggodalmat.
Arra azonban még Mákony sem számított, hogy a semmiből egy széllökés fogja megtorpanásra kényszeríteni a különben teljesen szélvédett sikátorban, s meglepetését csak tetőzte a mögüle felhangzó titulus - a gúnyneve. Azonnal a hang irányába fordult, és immár testközelből pillanthatta meg az eddig őt követő nőt, és alaposan végig is mérte, kiváltképp a kertelés nélkül előadott kijelentését hallva.
- Így is szoktak hívni, igen, és valóban gyógyító vagyok… - felelt megfontoltan a fehérnép szavaira, nagyobbat szippantva pipájából, ahogy “támadója” folytatta a tények vázolását, amit hallva akaratlanul is elmosolyodott, ahogy könnyed füstfelhőt fújt a levegőbe.
- No, ha csakugyan élet-halál kérdése a helyzet, akkor egészen nyugodtan rám támadhatott volna korábban is, nem kellett volna végigkövetnie fél Novigradon… - jegyezte meg ravasz mosollyal. Az biztos, hogy nem fog bedőlni olyan átlátszó trükknek, mint hogy kövesse a nőt ehhez a bizonyos beteghez, aztán gond nélkül tőrbe csalják és agyonverjék - ám ahogy az idegen előrébb lépett s kibontotta kendőiből a kis állatot, Mákony arcáról egyből távozott minden kétely, s homlokát ráncolva vette szemügyre az élőlényt. Valóban beteg volt, azt első pillantásra meg tudta mondani, még csak a száraz orrához sem kellett érnie - a pihegéséből látta, hogy nincs jól. A medikus hümmögve vizsgálgatta a vadászgörényt, nagyobbat szippantott a pipából, majd ahogy a nő rákérdezett, felpillantott rá, s udvariasan félrefújta a füstöt. Már épp megjegyezte volna, hogy legnagyobb sajnálatára nem állatorvos, amikor a szép idegen rögtön megfenyegette, varázshatalmát pedig demonstrálta is. Na, már csak ez hiányzott!
A medikus önkéntelenül is hátrább lépett a lángcsóvát látva, vállán átvetett táskáját pedig reflex-szerűen háta mögé igazította. Az kellett volna csak, hogy felgyújtsa! Túl sok és túl értékes dolog volt abban a táskában.
- Ejnye na, kisasszony! Nem kell rögtön fenyegetőznie, Melitele mentsen attól, hogy magamra akarjak haragítani egy varázslónőt! Legyen oly jó, és oltsa el azt a lángocskát, kérem. ...Hogy mi a válaszom? Akármi is legyen a baja a kedvencének, itt az utcán semmiképpen sem fogom tudni megvizsgálni, kezelni pedig még annál is kevésbé… Viszont nem messze van innen a Tiszavirág Fogadó, ahol megszálltam. Minden eszközöm és gyógykészítményem ott van, bár azt azért leszögezném, hogy elsősorban nem állatok gyógyításával foglalkozom… De természetesen ez nem azt jelenti, hogy nem próbálhatom meg! - tette hozzá gyorsan, még mielőtt a varázslónő magára vette volna megjegyzését.
- Induljunk is… Különben, kegyedet hogy szólíthatom? - kérdezte a nőt, ahogy elindultak a fogadó felé. - Illetve, ha megjegyezhetem, nagyon hízelgő ez a Macskabáró titulus, de általában Mákonynak szoktak nevezni a pácienseim - mondta a medikus somolyogva, ahogy újabb füstfelhőt fújt a fejük fölé.  


P.S.:Voilá! 1051 szó lett.
Mood: Gentleman Jack

Mákony & Pacsirta

Pacsirtában megfordult, hogy esetleg eltúlozta az első benyomást. Noha minden lehetőséget igyekezett megragadni, ami csak növelhette belépőjének a hatását, amiért nem akarta talán utolsó esélyét elszalasztani. Bár igyekezete nem maradt jutalom nélkül: láthatóan kellő meglepetést okozott. Ennek ellenére Macskabárónak nevezett gyógyász mégsem fogadta először túl lelkesen a felvázolt ügyletet.  
Számított erre az eshetőségre, de nem hitte volna, hogy ilyen hamar kénytelen lesz kijátszani ütőkártyáit. Csecsebecse érdekében viszont hajlandó volt erre és reménykedett, hogy nem döntött elhamarkodottan. A férfi riadalmát látva az apró lángra melyet megidézett, bebizonyította, hogy nem volt megfontolatlan lépés a részéről. Pacsira cseppet sem számított ekkora ijedtségre, minek hatására jobban örült a kelleténél. Hiszen azt hitték róla, hogy varázslónő! Egy aprócska tűz és kiérdemelte vele ezt a címet, roppant hízelgőnek találta.
Mindenesetre igyekezte örömét palástolni, melyet a lángocska okozta fenyegetésével váltott ki, hiszen elég ritkán szokott beválni ez az apró színjátéka a varázslatokkal. Ezért mindent megtett, hogy fenntartsa a komolyság látszatát. Elhatározottságból nem volt híján. Éltette benne a tudat, hogy sikere volt és hogy nem tehette kockára a helyzetet. Most nem. Amennyiben fény derülne trükkjei igazságtartalmára, kételkedett benne, hogy a doktor a továbbiakban a segítségére lenne.  
Pacsirta nem oltotta ki még a tenyerében megpihenő, kellemesen meleg tűzgombócot. Ízlelgette a medikus mondandóját, közben pásztázón végig mérte tetőtől-talpig. Jól átrágta magát a férfi minden egyes elhangzott szaván és latolgatott.
Tisztában volt vele, hogy Csecsebecse állapota gyors döntéseket várt. De nem akart teljesen meggondolatlan lenni, így is túl sokat kockáztatott. Viszont egy aprócska hang kobakjában, amit egyedül csak ő hallott: józan esze – visszatartotta. Pacsirta, ha akarta se tudta volna letagadni, hogy nehezen bízott meg idegenekben. Ezen a helyzet ténye sem változtatott, Macskabárót pedig – bár a szívességét leste – nem ismerte korábbról. Mindössze csak a frappáns történeteket hallotta róla. Pacsirta pedig még a saját életét sem szívesen engedné át ismeretlenek gondviselésébe, nemhogy aprócska barátjáét! Viszont kénytelen volt belátni, hogy válogatásnak itt nincsen most helye. Ez az egyetlen esélye.
– Rendben. De előtte ígérje meg, hogy mindent megtesz azért, hogy meggyógyítsa – szögezte le, mielőtt kioltotta volna a tüzet. Türelmes volt: megvárta, míg elhangzik a megegyezés doktorra eső része. – De legyen óvatos Macskabáró, ha valami cselfogáson kapom, akkor szemrebbenés nélkül kérem démon barátaim segítségét! – Pacsirta füllentése olyan természetességgel hagyta el ajkait, mintha nem is ebben a pillanatban találta volna ki.
Mondandóit követően gondosan visszabugyolálta Csecsebecsét a mellkasa előtt lógó kendői jótékony takarásába. Aggodalmasan nézte a szenvedő jószágot és csak reménykedett, hogy mielőbb odaérnek a Tiszavirág Fogadóba.
Macskabárót úgy engedte maga elé, mintha csak azt várta volna, hogy mutassa számára az utat. Holott Pacsirta már úgy ismerte lassan a várost, mint a tenyerét. Azonban igyekezett a medikust szemmel tartani. Mindössze óvatosságból, mivel amint emberek közé keverednek, már kevéssé lesz esélye felvágni a trükkjeivel a doktor előtt.
Személyazonosságát illető kérdésre egy pillanatra elbizonytalanodott. Túl sok lett volna a hazugságból, ha a nevét is elhallgatná. Ráadásul, ha esetleg tényleg állja a szavát a medikus és kikúrálja Csecsebecsét a betegségből, akkor nem szeretne hálátlannak tűnni azzal, hogy még nevét is megtartotta magának.
– Hívjon csak Pacsirtának – mutatkozott be kisebb habozás után. Bizakodott benne, hogy jól döntött. Ezt követően egy kósza pillantást ejtett meg az apró jószág irányába, hiszen ő volt a szóban forgó páciens.
– Rendben. Mákony doktor – bólintott egy aprót –, amint Csecsebecse felépül okvetlenül közlöm neki. Vagy esetleg azt kívánja, hogy jómagam is így szólítsam? Eszem ágában sincs faragatlannak tűnni! De be kell látnia, hogy nem én szorulok gyógyító tudására, hanem aprócska barátom – erősítette meg a tényeket. Fejével még le is biccentett a vadászgörény felé.
– Megkérdezhetem, hogy mely uraság macskáját gyógyította meg, hogy kiérdemelte a báró címet? – Pár pillanatig csendben haladt a férfi mögött, mielőtt vette a bátorságot feltenni az alábbi kérdését, mely azóta kíváncsiságának tárgya, mióta hallotta a Macskabáróról szóló történeteket. – Remélem nem veszi udvariatlanságnak, hogy erről érdeklődöm. De be kell, hogy valljam, jóhíre megelőzte, és a számtalan mendemondából nehéz volt kiszűrni, vajon melyik történet mögött is húzódik az igazság.
Mikor a Tiszavirág Fogadó láthatáron belül volt Pacsirta tanulmányozóan kémlelt előre. Felmérte, hogy az alábbi szálló is azok közé a nívósabb helyek körébe tartozott-e, mely megengedhette magának a kidobóembert. Nem szerette volna, hogy az ajtóban feltartoztassák, amiért – hétköznapi emberek szemében – egy négylábút készült bevinni a négy fal közé. Legnagyobb bánatára kevesen értették meg, hogy számára Csecsebecse bármelyik emberhez felért a szemében.
A verőember láttán elhúzta a száját, sandán Mákony felé pillantott, pillantásával próbálta kicsalogatni a doktor ötletét, hogy tervezi becsempészni az ápolásra szoruló jószágot. Pacsirta arra az eshetőségre rá sem mert gondolni, hogy a medikus netalántán jelenteni tervezi, hogy megfenyegették és most akarata ellenére cselekszik.
– Nem rossz indulatból Mákony doktor – kezdett bele lassacskán mondandójába mikor tekintetének nyomásával nem ért el különösebb sikereket. – Bizonyára tisztában van ezzel, de mégis szeretném megemlíteni az aggályaimat. A fogadókban nem szívesen látnak állatokat, még akkor sem, ha az említett jószág apró termetű és beteg – hívta fel eme nyilvánvaló tényre a figyelmet. – Beavatna a tervébe?
Pacsirtának kétsége sem fért hozzá, hogy a Macskabáró már jóval korábban kieszelt valami frappáns ötletet. Hiszen a doktor indítványozása volt a Tiszavirág Fogadó. Egyedül már csak az várt kiderítésre, hogy vajon a gyógyító mit is tervezett – valóban segíteni vagy esetleg lelépni? 


Jegyzet:Remélem lehet rá reagálni, ha valami gond van vele, bátran szólj és javítom.

Zene: Listen To The Wind

Pacsirta & Mákony

The natural obscurity
of curses @

A medikus némi aggodalommal figyelte a varázslónő kezében játékosan lobogó tűzgombócot, de igyekezte türelmesen kivárni a szép idegen feleletét. Mielőtt ígéretet tett volna, sóhajtva kivette pipáját szájából, s azon kezét feltartotta, másikat pedig mellkasára tette.
- Minden tőlem telhetőt meg fogok tenni érte, megígérem - jelentette ki, és kifejezetten megkönnyebbült, mikor esküjét követően a nő végre eltüntette a kis lángcsóvát tenyeréből.
- Eszem ágában sincs - mentegetőzött gyorsan, ugyanis, bár öröme telt volna benne, ha ez a szép varázslónő tűzbe hozta volna - azért nem pont abban az értelemben gondolta, amit a fenyegetés sejtetett…
A jó doktor ezután kivárta, míg a nőszemély visszabugyolálta a Csecsebecsének becézett vadászgörényt kendőibe, s ahogy felvetette az indulást, természetesnek érezte, hogy előre menjen, hiszen ő vezette az idegent a Tiszavirág irányába. Bár azért meglehetősen sűrűn sandított háta mögé, ugyanis a legkevésbé sem szeretett volna egy kósza szikrát kapni a lapockái közé, illetve tarisznyáját is inkább maga elé húzta, ugyanis nem kockáztatta volna meg, hogy lángra kapjon a tartalma. Hogy elterelje figyelmét aggodalmairól, meg amúgy is, végül inkább a cifranép neve felől érdeklődött, amit némi habozást követően a kisasszony méltóztatott tudomására hozni. Szóval Pacsirta…
Cserébe maga is a hölgy tudomására hozta, melyik nevét preferálja inkább, a varázslónő megjegyzésére pedig hehhenve elvigyorodott.
- Humoránál van a kisasszony… - mormogta csak magának, ahogy egy nagyobb füstfelhőt pöffentett a levegőbe feje fölé, Pacsirta későbbi kérdésére pedig halkan sóhajtott.
- Ami azt illeti, nem épp emiatt kaptam ezt a nevet, de elhiszem, hogy sokféle pletykát hallhatott rólam… Ha jól megnézte, márpedig bizonyosan jól meg tudta nézni kiskegyed, hiszen egész nap a nyomomban járt, - szúrta közbe a férfi megjegyzését, ahogy hátra pillantott Pacsirtára kihívó mosollyal - akkor láthatta, hogy többnyire egy egész kis sereg szokott utánam járni a nyivákoló egérvadászok nemzetségéből. Ami azt illeti, egészen kedvelem is őket… - jegyezte meg, újabb füstgomolyagot fújva. - A báró titulus viszont már csak a mendemondák kitalálóinak és terjesztőinek érdeme - mosolygott, hiszen különben is csak grófi származású volt, de még ezt se kötötte senkinek sem az orrára.
Ahogy a Tiszavirág fogadó felé közeledtek, a medikus zavartalanul haladt alkalmi szállása felé, legalább is egészen addig, amíg meg nem pillantotta az ajtóban álló, nagydarab férfit. Alapvetően a Tiszavirág előtt sose strázsált semmiféle verőlegény, és ezúttal is így volt - ez az unottan ácsorgó “úriember” ugyanis ugyanaz a derék férfiú volt, akitől Mákony a délelőtt folyamán átvette az Oxenfurtba szállítandó árut. Ráncolta is a homlokát rendesen a medikus, ugyanis a lehető legalkalmatlanabb pillanatban és helyzetben találta meg kollegája, hovatovább elképzelése sem volt arról, mi miatt strázsálhatott itt, azon a nyilvánvaló tényen kívül, miszerint valószínűleg őrá várt.
Hosszan és mélyet szippantott pipájából, s lassan fújta ki a füstjét, gondolataiból pedig az időközben mellé lépő Pacsirta zökkentette ki megállapításával és kérdésével. A doktor csak hümmögött.
- Ezzel aligha lesz probléma, ugyanis törzsvendégnek számítok itt, már amikor erre visz az utam. Ráadásul Szaffit, a macskámat minden gond nélkül be szokták ereszteni; meg azt a hat-hét másik nyivákoló szőrgombócot is, akik utánam járnak - mosolygott halványan a varázslónőre, de ahogy visszapillantott kollegája felé, egyből tova is rebbent ez a mosoly. Végül csak sóhajtott egy nagyobbat, s úgy döntött, elébe megy a problémának. - Nos akkor, jöjjön, Pacsirta kisasszony - szólt, s indult is tovább, majd amikor a fogadó ajtajához értek, odabiccentett a férfinek, az meg viszonozta a gesztust.
- ...Valami baj van esetleg? - kérdezte végül Mákony a másik Talpast. Lopva intett csak szemeivel a mellette álló varázslónő felé, hogy a férfinek egyértelmű legyen, miszerint meg kell válogatnia a szavait.
- Baj nincs. Csak már holnap el kéne vinni - felelte amaz végül, megfontoltan.
- Ennyire sürgős…? - ráncolta homlokát a medikus.
- Ennyire. Holnapra - jelentette ki kollegája, olyan hangsúllyal, amiből bárkinek egyértelmű lett volna, hogy az ügy csakugyan halaszthatatlan, és életek múlhatnak rajta. Ha másé nem is, a kézbesítő élete mindenképpen.
Mákony komoran bólintott. Így, hogy megígérte a varázslónőnek, miszerint mindent meg fog tenni kedvence életének megmentéséért, még nem tudta, hogyan fog ő másnap útnak indulni Oxenfurt felé, de nem ez volt a legjobb pillanat arra, hogy nekiálljon mérgelődni. A férfi végül elköszönt és távozott, így a páros is beléphetett a fogadóba, a medikus pedig rögtön az emeleten kivett szobája felé vezette vendégét, ahol már rendesen berendezte utazó laboratóriumát és rendelőjét is.
- Erre tessék - engedte előre Pacsirtát az ajtóban, majd követte őt be a szobába.


P.S.:Voilá! 720 szó lett.
Mood: Gentleman Jack

Mákony & Pacsirta

Kisebb bizalmatlansággal ugyan, de mint utolsó lehetősége, jobban mondva, Csecsebecse utolsó lehetősége miatt kénytelen volt bízni Macskabáró becsületszavában. Csak remélni merte, hogy kitalált „démoni barátai” kellő elrettentéssel bírnak ahhoz, hogy meghiúsítson vele mindennemű turpisságot, melynek áldozatai lehetnének.
A szinte fojtogató feszültség, mely közéjük telepedett, nem okozott számára meglepetéseket. Miután konkrétan megfenyegette a medikust, hogy segítő kezet nyújtson, nem is számított másra. Pedig távol állt tőle az erőszak, mint fizikailag, mint szóbelileg. Pacsirta viszont hazudott volna magának, ha azt állítaná: nem szórakoztatja a kontroll a szituáció felett. Ezért igyekezett uralma alá hajtani arcizmait, hogy mosolyának esélye se legyen megbújni szája szegletében, mialatt látta, hogy védelmezi az orvos cókmókját – nem mintha valóban kifüstöltné a tartalmát.
– Oh, értem. Meggyőződésem volt, hogy minden egyes macska Mákony doktor jószága, ezek szerint tévedtem? – érdeklődött utána. Korábban látta, ahogy a kikötőnél megetette kísérőit, a felelős gondviselés miatt következtetett erre. Legalább elkönyvelhette, hogy Macskabárónak nincs ellenére a négylábú társaság, ennek tudatában kicsit gondtalanabbul rá merte bízni Csecsebecse életét.
Pacsirta szándékosan nem reagált a kellemetlen tényre, hogy az előtte járó orvos nagyon is tisztában volt azzal, hogy egész álló nap a nyomában járt. Szégyen szemre a kémkedés nem volt erőssége és valószínűleg még Larion is leteremtené, ha látta volna, mit művelt. Nem mintha tehetne arról, hogy nem volt megáldva pehelyléptekkel vagy a tehetséggel, hogy egyé váljon az árnyakkal.
– Szóval csak kitaláció… – eltűnődve figyelte Macskabárót, mikor arról számolt be, hogy titulusát nem másnak, mint a mendemondáknak köszönheti. Pedig a fiatalember öltözete és a kiállása nem éppen arról tanúskodott, hogy az egyszerű köznép tagja lenne. Pacsirta úgy döntött, hogy ezt az észrevételt inkább megtartja magának.
– Remélem igazat szól, Mákony doktor. Különben szaván fogom – figyelmeztette a biztonság kedvéért az oldalán álló medikust. Csecsebecse mielőbbi meggyógyulása érdekében kockáztatnia kellett. A helyzet égető sürgőssége miatt nem tudott mit tenni, mint hinni a fiatalembernek.
A lehető legtermészetesebben várta meg Macskabáró és az idegen közötti párcsevej végét. Arcára kedves mosoly kúszott. Nem szándékozott túl nagy figyelmet szentelni társalgásukra. De miután közvetlen mellette történt a szóváltás, akaratlanul is követte az elhangzó gondolatokat. A rejtélyes utalást pedig nem tudta nem észrevenni, szakmai ártalom volt számára a kíváncsiság és érdeklődését igencsak feltüzelték. Noha mindezt palástolta és egy szóval sem hangoztatta, egyelőre.
– Köszönöm – hálálta meg az udvariasságot, miközben belépett a medikus által bérelt szoba ajtaján. A helyiségben egy komfortosan kialakított rendelő és kisebb laboratórium fogadta. Ösztönösen vezette körbe a tekintetét, mielőtt figyelmét Macskabáróra vezette volna.
– Esetleg tudok valahogy segíteni? – kérdezte, hangjában megbújó aggodalommal, mialatt lepillantott az anyagokba bugyolált kis barátjára. Óvatos mozdulatokkal kioldotta a kendőt, melyet mellkasa előtt vezetett el, hogy figyelemmel kísérhesse a lábadozó jószág állapotát. Jobb karján pihentette Csecsebecsét, míg a doktor utasítására várt, hogy mit tegyen.
A fogadó ajtajában történt eseményekkel kapcsolatban eleinte hallgatott. Abban bízott, hogy esetleg Macskabáró tesz megjegyzést az odakint történtekre. Végül kíváncsisága nem engedte, hogy tovább várakozzon.
– Mákony doktor, nem áll szándékomban beleütni az orromat a személyes dolgaiba, azonban füleim megneszelték az ismerősével folytatott társalgása alatt a szóban forgó halaszthatatlan ügylet súlyosságát. Remélem megérti, ha azt mondom, hogy nem repesnék az örömtől, ha kis barátom kezelését emiatt mismásolná el – bal karját felemelte, tekintetét kézfejére vezette, melybe a találkozásuk alkalmával idézett égető lángokat korábban. Noha ezúttal nem csiszolt tüzet. Ujjait viszont lassú mozdulatokkal mozgatta, mintha csak emlékeztetni kívánná az előtte álló medikust a kártékony lángokra. – Megtudhatom, hogy hova szólítja a kötelesség? – bátorkodott utána érdeklődni. – Eléggé szívemen viselem Csecsebecse sorsát. Emiatt bízok a segítségében! Talán meglepem ezzel, de nem áll szándékomban kellemetlenséget okozni Önnek. Hogy úgy mondjam, szeretném, ha mindketten előnyösen jutnánk ki ebből a szituációból – arcomon bujkáló mosollyal vizslattam Macskabáróra. – Ha netalántán ujjat húz valakivel és emiatt megüti a bokáját, az sem nekem, sem kis barátomnak nem jelent jót – pillantottam le sokatmondóan a vadászgörényre.
Nemes egyszerűséggel alakítottam volna a veszélyes varázslónőt, azonban jobbnak láttam tiszta lapokkal üzletelni és nem hazugságok mögé rejtőzni. Hiába voltak a nagy szavaim, aligha okozhattam volna hatalmas károkat a doktorban apró trükkjeimmel. Nem is állt szándékomban ezt tenni, amennyiben mindketten értelmes ember módjára tudtunk hozzáállni a dolgokhoz.


Jegyzet:Köszönöm végtelen türelmedet! Remélem lehet rá írni. :3

Zene: Listen To The Wind