Aethelwulf

Fonetikus kiejtés: Éthelwúlf Becenevek Bátyus, Hé te ott!, Mit akarsz vakarcs?, Farkas, Wowo/de csak a húgának/ Életkor 17 év Látszólagos kor 20as évei eleje Csoport/faj Tünde Foglalkozás Harci mágus, tolvaj, de legfőképp gyermek vigyázó

Különleges képességek/faji adottságok

Ez a fiatalember valami különös oknál fogva vonzódott a természetet átölelő mágiára. Minimálisan tanulta is, de ezt a tudást tekercsekből, feljegyzésekből kaparta össze.
Jól bánik hosszú tőrével, minek hála nem kell félteni, hogy baja esik. Emellett nagyon atletikus és akrobatikai képességekben sem szenved hiányt. Nyomolvasása fejlett, bár az íjjal nem bánik olyan ügyesen, viszont húga miatt megtanul mindent mi a túléléshez kell. Némi jövedelmét könyvekre költötte, melyekből megtanulta az alap gyógynövényeket. Húgának is tanít ezt-azt, ha bármi is történne vele... de nem fog, nem fogja hagyni.

Jellemrajz

Aethelwulf viszonylag csendes férfiú kezdemény. Noha még csak most lépett ki a gyermekkorból, mert kénytelen volt, igen komoly és érett gondolkodású. Fegyelmezett és kitartó akárcsak az állat melyről nevét kapta. Egyik kedvenc cselekvése gyógynövényekből elő állítani húga kutyájának jutalom falatokat. Valamiért ez az eb oda és vissza van érte. Míg kifele egy erős határozott fellépésű férfiúnak tűnik, lelke mélyén bizonytalan és elhagyatott. Talán... olyan, mint az árnyas erdő. Ha valakit befogad azt elrejti, táplálja és védi. Talán velőjéig romlottnak is mondható, melankolikus, mégis… képes mosolyogni, akármikor.
Húgáért viszont bármit megtenne. Próbálja védeni, amitől csak tudja, de leginkább megtartani számára a gyermeki ártatlanságot. Nem akarja, hogy ő ugyan arra a sorsra jusson, mint amibe neki kellett. Igyekszik felnőtt módjára döntéseket hozni, de lelke mélyén még ő is kölyök. A természetet pedig nem lehet megerőszakolni, hogy ne így legyen. Próbál mindig vicces lenni, a húgának a kedvét mindig javítani. Nagyjából bármikor képes mosolyogni. Ha egy tört döfnél a gyomrába és ott hagynád mosolyogva próbálná vigasztalni kishúgát. Egyik nagy félelme, a húga halálának eshetősége után, hogy ő hal meg és nem fogja tudni segíteni kistestvérét.

Megjelenés

Egy növésben lévő tünde firól van szó, kinek magassága még behatárolhatatlan. Nagyjából olyan 160 cm körülinek saccolható talpától feje tétjééig. Nyár fekete haja enyhén göndör, mi fülénél egy kicsit felnyírt. Fülei hegyesek, hála felmenőjének. Arca ívelt, szemei sárgák. Szemeire mindig ken egy kis faszenet, hogy még vadabbnak nézzen ki. Felsőteste kidolgozott, vállai szélesek, csontosak. Mellkasában hatalmas erővel dolgozik tüdője és szíve. Végtagjai vékonyak, viszont elég erősek, hogy hosszú távon fusson akár húgával a hátán. Öltözéke elég érdekes. Az inge fölött mindig hord egy mellényt, min lila tollas bross díszeleg. Derekán öv tartja erszényét és hosszú tőrjét, valamint két kisebb tőrt. Nadrágja szövet, elég erős, hogy ne szakadjon meg egy nagyobb lépést vagy egy lovaglást követően. Térdéig csepsz jelleggel, védelem miatt, nemezt hord, hogy a természetben gyorsan és könnyeden tudjon haladni, mit sem törődve a szúrós ágakkal. Cipője szép munka, remek kezekből. Jól bírja a gyűrődést és út koptatást. Nyakán, néhány seb eltakarása érdekében, sálat hord és vállán fogja össze csuháját. Mindig magánál tart egy fa maszkot, hogy elfedhesse, ha olyan dolgot kell tennie, amire nem büszke és ne ismerhessék fel. Nyakában ezüst gyűrű lóg, min egy rózsa díszeleg. Utolsó emléke anyjáról.

Előtörténet

Megfáradt léptekkel indulok táborhelyünkre. Kezeimben több gally, egyik kezemmel megigazítom a sálam, kezd nagyon melegem lenni benne. De nem akarom levenni, hiszen nem akarok húgom számára kellemetlen emlékeket felszínre hozni.
-Gyere húgi, tudod jól, hogy mesélek, ha olyan kedvünk van. - nyújtom ki lábaim miközben hátam a fa törzsének vetem. Megigazítom nyakamon a sálat és ha húgom mellém telepedik betakarom köpenyemmel.
-Sor'ca, hallgasd meg hát mesém! - dúrok a vörös tincsekbe és kezeimmel elkezd alakokat formálni magunk elé...

Első fejezet - A Nemes Farkas eljövetele

Annak idején, egy vad világban, világot látott egy szürke farkaskölyök. Borostyán íriszei kíváncsian meredtek a vad világ csodáira. Míg kölyök volt sokat kijárt az erdőbe, ahol találkozott egy Rókával. A farkaskölyök boldogan tanult a Rókától, ki bevezette egy csodákkal teli világba. A magas erdő árnyaiban apró lidércfényként villantak a sárga szemek és megannyi csodás illúzió tarkította maga körül az erdőt. Védelmet nyújtottak egymásnak és tanoncként nevelte a Róka.

Második fejezet - Az Ének születése

A Farkas kölyök sokat segített szüleinek, főleg miután újabb alom várható. Az anya farkas legyengült, de büszkén viselte az édes terhet. Az apa farkas pedig kölykét tanítgatta, hogy minél többet segíthessen a barlang körül. Olykor bohós illúzióval vidította fel a szenvedő anya farkast. Mikor pedig megszületett a kis vörös bundás úgy tűnt minden rendben. Minden rendben lesz. Az anya és az apa is boldog, a csemeték egészségesek.
A kis vörös is gyorsan cseperedett, vidámságot hozva a család életébe. Egy nap pedig ismerős idegen tért be a barlangba. Sárga íriszei fenyegetőn villogtak, szűk pupillái pedig meg különböztető jelzés volt a közösség számára. Akárcsak a nyakában függő ezüstlánc. Az ordas idegen megtanította a fiatalokat olyan alapokra, melyekre szükségük lehet. Az idősebb testvért pedig az agyar törvényeire. Tanítgatta, olykor szőrpamacsok árán, de fejlődött. Majd dolga végeztével újra útra kelt. Reményt hagyva a fiataloknak.

Harmadik fejezet - A megtagadás

Újabb taggal bűvölt volna a család, de a nőstény farkas életét vesztette az új élet adásában. De az új élet sem maradt meg. A kölykök nagyon megsínylették az anyafarkas halálát s az apa is csak hibát látott gyermekeiben. Két év után az apa édes nedű mámora okán az idősebb farkaskölyök nyakának ugrott, belemélyesztve éles agyarait. A kis farkas nagy nehezen megszabadult támadójától, de a kisebbik kölyök, ijedtében felgyújtotta a barlangot. Elájult így az idősebb, vérző nyakkal, magával cipelte a Rókához, hogy segítsen rajtuk egy keveset. A nyakát ellátta a Róka, majd farkaskölykök elindultak egy jobb jövő reményében.

S a kis féltünde elaludt óvó karjaim közt. Hű kutyánk pedig mellettünk melegszik a tűznél. Halkan dúdolva nézek a csillagos égre, majd ajkaimon keresztül alig szűrődik át hang, mégis, ha valaki ott lett volna és halhatta volna gyászos dalát.

Példareag

Húgom belökőm egy sarokba és rádobom a kezemben szorongatott plédet. Nehéz felfogni, hogy az előbb még nyugalomban étkeztünk. Most pedig már néhány katona lohol nyomunkban. kistestvérem nem hiszem, hogy sokáig bírná még. Apró lábai és tüdeje könnyen összeroskadásba hajszolná.
-Maradj itt húgocskám! – érek fejéhez és rohanok tovább és hosszú tőröm kirántva rohanok tovább. Csak reménykedhetem, hogy most az egyszer szót fog fogadni. A katona a sarkon elém vág és felém szúr. Még időben lendítem rövid tőröm, hogy hárítsam és elugorva rohanok tovább. Már kezd szúrni a lábszáram. Mintha szét akarnának szakadni a csontjaim is. Egy éles kanyarnál megcsúszik a sárba lábam. Elesem, de vállamra érkezve gurulok tovább, hogy felállva rohanhassak tovább. Viszont nem számítottam arra, hogy odaverem magam. Érzem ahogy a vállam is megsínylette ezt a dolgot. Sántikálva lépdelek tovább, megtámaszkodva a bomladozó falon. Ekkor tűnt fel egy másik katona előttem. Szemeim összeszűkítem. Nincs menekvés, hiszen mögülem üldözőm is előkerül. Végül megemberelve magam megindulok az előttem álló felé. Felemelte számszeríját. Tőröm felé fordítom, a vesszőt felhelyezi az idegre. Sasszéban török előre, mikor meghúzza a ravaszt. Pengém szívébe mélyed, a vessző a mellkasomba talál új helyet magának. Megcsúszom a sárban és hanyatt esem. Behunyom szemeim. A másik lépteit ugyan hallom, ahogy azt is elviszi társát. Mikor nem hallottam a jellegzetes lépteket, kinyitottam borostyán szemeimet és felültem, hátam a falnak vetve. Számon keresztül kapkodtam levegőért. Kezem a vessző mellé helyezem, valami furcsa sípoló hangot hallatok. Az eső is folytatja komor sírását. Arcom az é felé tartom és várok. Mert nem tehetek mást. Újabb léptek ütik meg fülem. Még ha tompán is.
-Fraer! – hallom a hangot, de szó el nem juthat tudatomig. Borostyán tekintetem arra fordítom. A vörös buksi és a barna szemek egyaránt ázottak. Tiszta kezemmel arcához érek. Noha erőtlen, mit sem érő simítás az, mit nyújthatok.
-Sor’ca… ne sírj! – nyöszörgőm letörölve a könnyeit. A pléd a vállán van, felfogva az esőt. Próbálok mosolyogva nézni rá, de a fájdalom egyre tompít. Majd hatalmas sötétség ölel magába.

Felriadva szorítom öklöm szegycsontom tetejéhez. Hevesen kapkodok levegőért, homlokom izzadt. Bal kezemmel letörlöm a rémképek okozta gyöngyözéseket. Megtámaszkodom magam mellett, hátam nekidöntöm a fának. Kishúgomra nézek, ki még mindig alszik. Megsimogatom a vörös fürtös fejet.
-Ne félj sor’ca! Megvédelek bármi áron! – ígérem és arcom a Napos égbolt felé emelem. A Nap fényét a fa lombjai felfogják, így kellemesnek találom. És nyugodtnak. Valahol talán idilli ez a kis csend és nyugalom. Hogy Morc is csendesen pihen, nem csahog. Ylva sem kíván a fejemre nőni és csendesen alussza a gyermekek nyugodt álmát. Bal kezemmel beletúrok nyár fekete tincseimbe és várom kistestvérem szelíd ébredését.

Kedves Aethelwulf!

Elfogadva!

Igazán izgalmas alapötlettel áltatok elő. Egy menekülő árva páros története mindig tartogat váratlan fordulatokat és a kiszámíthatatlanság Demoklész kardjaként lóg a fejük felett. A karakterek közötti személyes kapcsolat alakulásáról nem is beszélve.
Nem is tartóztatlak soká, csupán arra kérlek, hogy hagyj egy bejegyzést az avatarfoglalóba és utána már kezdheted is a játékot.

Avatarfoglaló