Axel Walardeb

Fonetikus kiejtés: Akszel Valardeb Becenevek Sorold fel a karaktered bece- és álneveit Életkor 25 Látszólagos kor 22 Csoport/faj Militáns Foglalkozás Zsoldos

Különleges képességek/faji adottságok

Mily képességekkel rendelkezhet e fiú, kit születése óta az ölésre neveltek? Hát persze, hogy nem mágiára tanították szerencsétlen kölköt! Sokkal inkább fegyverek forgatására, taktikai lépésekre. Bár a legtöbb távolsági és közelharci fegyvereket ismeri és használja is, mégis kedvence a pika. Különleges esetekben található nála íj, tör és, ha netán megunná a pikát akkor kardot forgatva vállasztja el a fejeket a nyaktól.

Jellemrajz

Fiatal még, változni fog. Nehéz is mondani róla bármit is. Nem igen beszél, az érintést is nehezen tűri egyesektől. Jobban érzi magát férfiak közelében, mint a nők társoságában elveszve. Viszonylag jól kilehet vele jönni, ha nem akarod megölni. De a bizalom egy érzékeny téma nála, nehezen fog megnyílni idegeneknek, akit ismer annak társoságát szívesen keresi.

Megjelenés

Általában a páncélja mögé rejtőzik, arcát ritkán mutatva járja a világot. Hátán a Pika, csípőjén tör helyezkedik el.
Azon ritka pillanatokon, mikor leveszi a sisakot megvillantja fekete fürtjeit és barnás szempárjait, mely bizonyos fényviszonyok között csalfa vörös színben pompázik. Alkatra vékonykának tűnik, de izom is elterül rajta. Arca nem sugal semmilyen érzelmet. Gyakran lehet látni a kezében kenyeret lévén az a kedvenc kajája és mindig azt eszi.

Előtörténet

A Nap lassan emelkedett fel a horizonton, álomra küldve kistestvérét és ő vegye át az ég trónját, ezzel megkezdve az élőlények ébresztését. A sugarak lassan bemerészkedtek az erdő sűrű rengetegébe, melegséget és fényt hozva. A ragadozók és vad rémálmok a sötétbe visszahúzódva  odújukba mennek szállásért. Még a Nap is nyújtózkodik még az álmot kitörölve szeméből, így az erdő legmélyén még a sötétség uralkodik. Azon túl viszont megritkulnak a fák és kirajzolódik egy ház. Egy birtok, mely nem csak egy kis viskóból áll, de a lovak prüszkölése, a marhák bőgése jelzi a ház lakóinak ideje kimászni az ágyból. A fából épült háznak a kéményéből füst száll fel, valaki már ébren van. Ennek a legkisebb szobájában, van egy gyermek. Egy fiatal, alig 5 éves fiúcska, ki olyan fáradt volt, hogy az ágyáig sem jutott el a késői órákban. Éjfekete haját fújja a szél, ami a nyitott ablakon keresztül tör be a szobába. Apró, gyönge teste megrezzen a hidegre, fázik. Este senki sem jött be, megnézni él e még, vagy betakargassák. Drága anyja nem érhet hozzá, nem feladata a fiú nevelése. Az apa az, ki ragaszkodott hozzá, hogy csak ő nevelheti, taníthatja. Enni a szolgálólánytól kap, ki vérrokonuk mégis mássága miatt nem hivatalosan adoptált gyermek. Magányosan éldegélt a fiúcska, egyedüli gyermekként egy olyan házban, ahol csak az apjával volt kapcsolata. Szülőanyja szinte már-már el is feledte, hogy van egy fia, kinek igen is szüksége lenne az anyai szeretetre és törődésre.
Axel, a fiú nem csak mentálisan van meggyötörve, de fizikailag is feladni kívánja. A kemény edzések, melyek születése óta nyomják vállát megerőltetik minden porcikáját. Még, ha beteg is nem pihenhet. Cipelnie kell, tanulnia, fegyvert forgatni. Apja nem nyugodott míg legalább a fegyvert meg nem tudta tartani. Az egyetlen menekülő út ebből csak a halál volt. Néha csábította is Axel-t a gondolat, hogy végérvényesen nyugalomra tér, de nem tette. Kitartott és mindig felállt.
Nem sokáig maradt egyedüli gyerekként a házban. Amint a tízedik esztendejéhez közeledett gyermek sírásra lett figyelmes. A kíváncsiságtól vezérelve megnézte, mi történik a számára otthonnak nevezett viskóban. Lassan nyitotta az ajtót és egészen meglepte, amit látott. Két kicsi csecsemő feküdt az ágyon. Kézen fogva aludtak, teli hassal. Axel megfagyva figyelte újdonsült húgait, bár ezt még nem tudta akkor, hogy ők a kistestvérei. Csak, mikor anyja lépett be tudta meg, mekkora felelősség is borult rá, még ha ezt, ő maga tette vállaira. Ahogy gyengéden megérintette azt a két aprócska gyermeket, ígéretet tett: Megvédi őket bármi áron.
Bár az élet nem így hozta. Mikor elég idős lett apja elküldte a seregbe, hogy ott boldoguljon. Nem ellenkezhetett és csak remélte, drága húgai boldogulni fognak apjuk mellett. Nem volt mit tenni, így belevetette magát olyasvalamibe, amit rövidesen megbánt. Noha jó katona volt, tehetséges és kitartó, mégis volt benne egy kisebb lázadási hajlam. Elvégre ő mindig is szabadulni akart láncaitól, hogy aztán ő is szabad lehessen, mint bárki más. Az apai nyomás és a gyermeki traumák elől elszökve teljes életet élhessen, egy olyan személlyel, ki mellet leélheti azt a porszemnyi életét.
Azt kérded, hogy lett egy katonából zsoldos vándorló? Oh, elfelejtettem volna? Had meséljem el. Egy esti éjszakán, mikor neki kellett járőröznie valahogy elkeveredett a bordélyhoz. Bár nem azért, mert megkívánta volna bármelyik nőt, egyszerűen csak, szereti a rendet. Ahogy ott elhalad egy női sikolyra lesz figyelmes. Nem az a elégedett sikoly, sokkal inkább egy fájdalommal teli sikítás, melyet egy bordélyból nem igen kéne hallani. Nem titok a kis Axel igen kíváncsi természet, agy természetesen megnézte, miért rémiszti halálra a nő a fél utcát. Az ajtó hangos nyikorgással tárult ki. A földön a prostituált feküdt vörös arcát szorongatva. Előtte, Axel részeg felettese állt és ordított vele. Nem volt szokatlan a látvány, de Axel gyomra görcsbe rándult. Nem volt azzal baja, hogy időnként alkalmatlanná válik felette járója az alkohol mennyiségtől, de most átlépett egy határt nála. Fülében csengett apja szavai, miszerint a nők csak nyűg, alkalmatlanok bármire is csak szolgának jók. Mégis ahogy a nő arcára nézett másra is emlékezett. Arra két kicsi arcra, mely szeretett húgaihoz tartoztak. A két törékeny leány, akik a legfontosabbak voltak az életében és elhagyta őket.
Mire, Axel feleszmélt felettese kezében már kard volt, hogy véget vessen a nő életének. Ekkor lépett Axel is. Fegyverét előhúzva habozás nélkül emelte a férfira a pengét, ezzel véget vetve a zsarnokságnak. De a pániknak és a káosznak még nem volt vége. Az őrség maradék tagja is bordély felé vette az irányt és Axel tudta, nem jár jól, ha ott marad. Így amilyen gyorsan csak tudott megszökött a városból és az országhatára felé vette irányát.
Így kezdődött el az ő kalandja és kíváncsian várom, mit fogsz magaddal kezdeni, drága Axel. Elvégre a mesének még nincs vége, még csak most kezdődött. Nem igaz, gyerekek?

Példareag

Hófödte az erdőt és annak minden zugát. A hideg levegő csípi az ember arcát és a rettentő fagy súlyt le az emberi testre. Az állatok, élőlények többsége menedékbe húzódtak és melegedni tértek. Fehér hó, melyen vörös vér hagyj nyomot. Egy jól látható csík, mely mutatja a zsákmány nyomait, de nem csak az övét. Egy másik vér is keveredik vele, az enyém. Lomhán sétálok, ropogtatva a havat alattam. Oldalamból szivárog vöröslő vérem, de nem állok meg. Kezemben hurcolom az áldozatból megmaradt fél testet és egy szép íves vonalat hagyok magam után. A férfi nem rég halt meg, pont az előtt hogy oda érhettem volna. Nem törődnék vele, ha asszonya ne aggódna érte és kért volna meg hozzam vissza így is úgy is drága elveszett férjét. Kissé fáj, hogy szomorú hírt kell közölnöm az immáron özvegy nőnek. Nincs gyermeke, se senkije. Csak a férje volt és most ő sincs. Tragikus, de ez a rend. A vadak vadásznak a zsákmány megmenekül. Ha elég ügyes túléli, ha nem akkor elemésztődik.
Lassan kiérek az erdőből, velem szemben lesz egy domb és annak a dombnak a tetején lesz egy kis házikó. Abban lakik az asszony. Jobb lesz sietnem, mielőtt az ég is úgy dönt megnehezíti dolgom és egy kisebb vihart küld a nyakamra.
Egy hosszú séta után elérkeztem a ház elé. Nem kell bekopognom szinte azonnal kicsapódik az ajtó és kiront az özvegy. Leteszem a tetemet és hagyom, hogy a nő könnyeivel áztatott arcával elbúcsúzzon szeretett urától.
Csak akkor szakítom meg, mikor már a vihar felkerekedett és a halálra fagyás veszélyeztet minket. Nem sajnálom magamat, de a nő igen vékonyan van öltözve és, ha nem viszem be eléggé hamar csatlakozik férj urához.
Gyengéden fogom meg a nőt és viszem be menedékébe. A vállamon sem hagyta abba a sírást, csak akkor vett magán erőt, mikor a tűz mellé lehelyeztem és adtam neki pár percet.
- Köszönöm... - hangzik el egy halk szó, mire felé fordultam. - Köszönöm...hogy visszahozta.
- Én sajnálom, hogy rossz hírt hoztam. - mondom neki kissé mereven.
- Nem... - rázza meg a fejét. - Legalább tudom az igazságot. Legalább...legalább egy jobb helyen van.
Hallgatok. Nem vagyok egy vallásos egyén, távol áll tőlem. Igazából nem is ismerem a vallást csak a prédikátorok hangját hallom, akik mind mást mosdanak. Nem erőltettem, nem izgatott.
- Mivel tudnám meghálálni a szolgálatait? - néz rám még nedves arccal. Fiatalka még, naiv, de szerethető. Könnyen talál magának új urat, ha arra vágyik.
Ahogy elnézem, nincs szívem kérni tőle semmit. Elvégre neki nagyobb szüksége van rá, mint nekem. A tél most lesz a legnehezebb számára. Nem hiányzok még én is.
- Semmivel. Tartsa meg magának, amije van. - mondom neki és behunyom szemeimet agyalva merre menjek tovább.
- De én ragaszkodom hozzá! Én kértem, hogy segítsen. Ez a minimum. - áll fel az asszony. Szemem sarkából néztem rá és sóhajtottam egyet.
- Kenyérrel. - válaszoltam végül a fizetséget illetően. Eleinte furán nézett rám, de elmosolyodva neki is állt, hogy kifizessen.

Kedves Axel!

Elfogadva!

Engedd meg, hogy üdvözöljelek köreinkben! Végigolvastam a történeted, és bár nem volt túl hosszú, minden lényeges pontját elmesélted a történetednek. Neked sem jutott épp kedves vagy kellemes gyerekkor, kész csoda, hogy mégis olyan, elemien jószívű lélek maradtál, mint ahogy az előtörténetből megismerhettünk. Lehet, hogy a néhai felettesed nem épp ezt mondaná rólad, de ugyebár a holtak már nem beszélnek sokmindenről...
Én sem szeretnék túl soká fecsegni, nem is tartalak fel, menj csak, kalandozz tovább a Kontinensen, találd meg azt, aki mellett leélnéd az életed békében - és azért még mindezek előtt gyorsan küldj egy portrét magadról az Arcképcsarnokba! ...Igen, a körözési plakát is jó lesz, ha nincs más...

Avatarfoglaló