Itt olvasható mindenki számára a Kontinens eseményeit befolyásoló szálak összefoglalója.
● Out of time: Yennefer és Geralt magához tér valahol Temeriában, nyomoznak a Tó Úrnőjét követő események után. A tehetséges Corinne Tilly oneiromanta segítségével visszaszerzik megkopott emlékeiket, továbbá tudomást szereznek egy, a Kontinenst elpusztító erejű katasztrófáról.
● Deárme, elaine: Ciri és Braenn újra találkozik a Végzet Kardja óta először, Braenn megtudja, hogy Geralt él.
● Virágnyelven szólva: Francesca Findabair hírét veszi, hogy a Háború Lovasasszonya Kaedwen felé lovagol, és mivel halottnak hiszi a kolleganőjét, feltartóztatja útjában. Mivel a hír igaznak bizonyul, és valóban Vengerbergi Yennefer áll előtte, meghívja magához egy hosszú és velős beszélgetésre. Yennefer még nem tudja, hogy Francesca bizalmasan kezeli-e a visszatértét, avagy rögvest értesíti-e Filippa Eilhart-ot. Beszélgetésükből kiderül, hogy a Kontinenst a Farkasförgeteg pusztítása fenyegetheti.
● Egy házban az ellenséggel: Valdemar meghívja magához Yennefert, hogy Ciri és Geralt sorsáról tárgyalhasson vele. Yennefer tudomást szerez róla, hogy idő- és térközi utazásai egyikén potenciálisan Ciri magával hozott egy nem evilági pandemikus fertőzést, mely az egész Kontinens lakosságát megtizedelheti.
Temeria
● Troubadour! Sing of our valor!: Foltest visszautasíthatatlan ajánlatot tesz Kökörcsinnek, melynek értelmében kémkednie kell Redaniában.
● Temeria, f*ck yeah!: Meve, Lyria és Rívia királynője meglátogatja távoli kuzinját Temeriában, hogy átbeszélhessék, ami a Cintrai Béke óta történt velük.
Lyria és Rívia
● Alakoskodás: Karméle la Valette felszámolja a háború után megerősödött lyriai alvilágot.
● Aprócska szolgálat: Esthyllo, az eltévedt hős pixie hírét veszi, hogy merényletet terveznek Lyria és Rívia királynője ellen, ez pedig arra sarkallja, hogy beleszóljon az események folyásába, megakadályozva egy újabb tragédiát.
● Háborúzzanak mások...: Őfelsége Meve titkos audienciát kér semleges területen Dol Blathanna hercegnőjétől, Francesca Findabair-tól, hogy közös nevezőre jussanak az ősi fajok és az emberek közti békétlenkedés ügyében.
Nilfgaard
● Hercegnői etikett: Stella Congreve, Liddertal grófnője Emhyr var Emreis, nilfgaardi császár parancsára szárnyai alá veszi Cürilla hercegnő nevelését és gondviselését. A grófnő anyai érzéseket kezd el táplálni az árva leány iránt.
Hirdetőtábla
Ki van itt?
Jelenleg 1 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 1 vendég
Hát most sem aprózta el a dolgot a legtörpösebb törpasszony… pardon, kisasszony, hiszen Oxenfurt oda s vissza, no meg keresztbe és kasul is tele van plakátolva eme nevös és nemtelen esemíny oltárán felszentelve. Tehát röviden és tömören, gyüjjön mindenki inni, mint a gödény. Mert az jó. Jó, ha mondja! Úgy na. Persze azért erre nem kicsit kellett rákészülnie a nőnek, a kis kuktái is napok óta dolgoznak jó előre, hogy minden flottul menjen ama napon. Mondjuk kapnak érte orent rendesen, szóval járjon csak a kis kacsójuk. A lakoma része persze teljesen ki lesz maxolva, a negyed erdő ott van az asztalon előkészítve a sütésre, főzésre, meg volt ott egy baromi nagy tululu, azt is letollazta serényen. A megrendelésekkel már elkészült, így a műhely rész már két napja zárva tart. A dekorációra sem lehet nagyon panasz, tök sok ződ van a pult körül, meg olyan bogyós miamelitelekínja (fagyöngy) a plafonra függesztve. Meg persze az ajtó fölött is van egy pár. Meg hát azír no… a söntés fölött is akad belőle. Mégis csak nőszemély ez is és nem hímállat. Az izmok versenyéhez nem köll sok előkészület, csak egy strapabíró asztal, de az meg mind az, elvégre az ilyen helyeken… meg kell tartaniuk ám a részeg disznajakat. Épp fertályórával nyitás előtt érkezett meg az extrán berendelt almasör is, szóval most már csak fél idegbeteg a nőci. De legalább most a trubadúr ideért és nem üres ígéret volt csupán, hogy jön egy lantos bojtos a sarokba szórakoztatni. Azt már csak remélni tudja, hogy a pribék ismeri is a hangszer húrjait és nem csak nőstényszédítéshez használatos a hangszer. Le is törölt mindent, még fel is van mosva! Még nem ragad. A söntést meg hagyjuk, az már ilyen… szakmai elismerés, hogy kicsit ragad. A csorba kupácskák haptákba állítva, szépen megtörölgetve várják a sorukat, kéz közelben van bor is és mahakami ser is. Meg az a vizezett lófütty is a táposoknak. Megigazítja kis kabátocskáját, leporolja csíkos nadrágjáról a lisztet és meghúzza a copfot ezüst tincsein. Még egyszer körbe néz, bárd a helyén jelzi, hogy számít a nőre.. meg a tallérokra, de a viszonzásként kapott szigorú pillantás kicsit lelohasztotta… minden nemű vágyát a csikasznak. - No asszondja, idejö vóna nyitni. - Battyog a vaskos tölgyfaajtóhoz, elfordítja benne a kulcsot, kiporoszkálva pedig a táblácskához, megfordítja azt. NYÖTVA, hirdeti nagy, cirádás és nem annyira helyes betűkkel a tábla, mostantól be lehet jönni, és nem fogják az illetőt seprűvel kihajtani. (Csak ha nem fizet)
Történt egy-két dolog mostanában, amit jó lenne megemésztenem. Ehhez általában egy sötét sarkot választok a grófi vár legmélyebb termében, de minthogy közelében sem jártam Talgarnak, más megoldást kellett választanom. Idő közben sarkamra léptek a nappalok és éjszakák, és mire észre vettem, már Yule volt. Persze, a változó, nyüzsgő városok és díszített házak emlékeztethettek volna rá, de mivel nem különösebben foglalkoztam az emberekkel, fel sem tűnt. Így hát, mivel egyébként is Oxenfurt felé sodort utam, a már ismerős hely felé tartottam. Sejtettem, hogy mint legutóbb, most is lesz valami program a szeszipari tanszéken, és nem tévedtem. Mire az ajtóhoz értem, a tanszék ajtajára a már ismerős "nyötva" felirat díszelgett. Beléptem hát, fél kézzel lehúzva fejemről a köpeny csuklyáját. Nehéz lovagló csizmám kopogott a frissen mosott és száradt padlón. - Szép napot, Neftissa. - köszöntem a törpenőnek, akit már egy másik alkalommal volt lehetőségem megismerni. Lassan közelebb sétáltam a söntéshez, míg levettem kezeimről a kesztyűt. Az egyik szélső helyen foglalok helyet, hogy mellém maximum már csak egy oldalról tudjanak ülni. - Látom, van újdonság. Egy nagy korsóval kérek az almasörből. - biccentek a tábla felé, és már elő is szedem az erszényemet, hogy láthassa, ma se készültem üres kézzel.
Amikor Bíbic felébredt ezen a meglepő napsütéssel kísért, ámbár ezokból kifolyólag enyhén latyakos napon, még nem gondolta volna, hogy csekély négy órával ebéd után Melitele vagy tudja is ő milyen istenség jóindulatának jeleként rámosolyog a szerencse. Ráadásul kivételesen az égvilágon semmi bűntényt nem is követett el ennek érdekében - de tényleg nem! Arról igazán nem tehetett, hogy az út szélén a sáros hóban megcsillant egy ékköves aranygyűrű. Szinte könyörgött neki, hogy ne hagyja ott árválkodni, hiszen micsoda sors ez egy ilyen szép csecsebecsének! Fel is vette, zsebre is vágta. Aki elhagyta, annak úgy kellett, így járt. Ő aztán vissza nem adja! De ugyebár ékszerért még nem adnak mindenhol forraltbort meg pecsenyét, szóval kicsit törnie kellett a vörös üstökét azon, hogy hol is tegye jó pénzzé a frissen meglelt gyűrűcskét, de aztán eszébe jutott a drága Tissa mama, aki mintha ékszerész is lenne fogadóskodás mellett. Tehát, egy helyen tudja beváltani a gyűrűt egy rendes lakomára - ennek gondolatára pedig máris összefutott a nyál a szájában. Nem bánta ő a lopott kifliket meg szilvásbuktákat sem, de azért a sült libacomb az mégiscsak sült libacomb...! Egy szó mint száz, már szaladt is a SER- és Szeszipari Tanszíkbe.
- Csókolom! - köszönt hangosan a fogadóba lépve, széles vigyorral a képén - de az le is lohadt hamar, amint meglátta, hogy valaki megelőzte a söntésnél. Ami még hagyján, de meglehetősen ismerős is volt számára ez a valaki, aztán ahogy eszébe jutott, hogy ugyanitt látta a mogorva fickót korábban, vágott egy fintort. Na, ha ezen múlik, holnap reggelig se jut oda, hogy két szót szóljon a törpasszonnyal! Ez azonban még önmagában nem volt elég, hogy eltántorítsa szándékától; felszegte állát, s elszántan maga is a söntéshez lépett, a sötéthajú férfi mellé.
Fagyos, baljós táj, fehér erdők és mozdulatlan megfagyott víztükör kísérte a fáradt vajákot hosszú útja során. Olyannyira átfázott a zord időben, hogy már az sem érdekelte, hogy merre tart egyszerűen csak túl akarta élni ezt az egy napot vagy eshetőség szerint talán még a telet is. A rongyosan ámbár gondosan beöltözött Vetnek a kendők közül csak szemei és zúzmarás szempillái tekintettek ki az elé táruló nagy városra melynek hatalmas egyetemi komplexumából azonnal tudta, hogy Oxenfurt-ba érkezett. Ahogy belécsapott a felismerés fáradt szemeibe visszatért a tűz s rögtön irányba vette ezen város legjobb fogadóját, amit emlékei szerint egy szorgos, dolgos, kedves törpasszonyság üzemeltetett. Lova vágtatása közben próbált visszaemlékezni az utóbbi ittlétére azonban az akkori ivászat csak furcsa emlékfoszlányokat és kellemes visszavágyódást hagyott benne. Reményei szerint sikerül összefutnia egypár ismerőssel, de az sem baj mégsem hiszen akkor békésen bort iszogatván merenghet és melegedhet fel. Gondolataiból felriadva még időben megállította lovát mivel meglátta a célját, a takaros kis vendéglőt. Hű hátasa kikötése után fagyos porcikái miatt csak lassan nyitott be és kis léptekkel battyogott el a pulthoz, ahol levette az arcát takaró kendőt és megszólalt.
- Kellemes napot, törphölgyem! Lenne kedves nekem egy pohár forraltbort adni? – miután kikérte rendelését letelepedett egy az utcafront felöli asztalhoz és körbetekintett a fogadóban ismerős arcokat keresve.
A hozzászólást Veltynger összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szomb. Dec. 26 2020, 16:37-kor.
Várható volt, hogy a múltkori hepaj után még látni fognak a Ser Tanszéken. Ahogy kaptam az infót, hogy megint akciós lesz a sör nem is haboztam. Fogtam magam és minden észérv ellenére, mintha számszeríjjal lőttek volna ki. A lovamat kikötöttem és egy pillanatra megálltam az ajtó előtt a zenét hallgatva. -Hmm… múltkorról remélem nem emlékszik senki a csúnya vereségemre. – vakartam meg a tarkómat - Még hogy egy nő leigyon! Szerény véleményem szerint valamit raktak az italomba, bár ezt Tissa kisasszony előtt meg nem merném említeni, mert akkor biztos nem az előző jó szándékkal fonná a nyakam köré a formás karjait. Egy apró vállrántás, aztán egy körözés és már be is léptem egyenesen a pultot célozva meg. -Tissa Drága! Hiányoztam? – a söntésre könyököltem, hogy pont szemmagasságban legyek vele és egy kacsintással kísértem az üdvözlést – Egy Mahakamit légy oly kedves!
Úgy látszik ez már csak ilyen szokássá vált, hogy pár percen belül már gyün is az első vendíg. Tissa persze széles mosollyal perdül meg a upaszámlálgatásból. Egyrészt boldog, mert úgy fest elégséges a kupamennyiség, másrészt meg már van is kuncsaft! Így köll ezt a teremburáját! - Írcben gazdag szíp napot! Áá, a csinatos férfijú. Csüccse le aranyom, mi töccik? - Tipeg oda hozzá és mereszti a csillogó szemeket felfelé, gondolhatnánk, mint egy aranyos kislány az apjára, hogy vegyen néki cukros almát, de ezek a szemel.. inkább szólnak a szüyőnek egy felnőtt nő szeméből, mintsem az előbbi. Bólint is egy nagyot, hanyagul tiszteleg egyet és tiplizik vissza a söntéshez, csapra vágja az első hordót és már folyik is az ünnepi nedű. Pörsze almás íze van, de mintha vóna valami fának a héja is benne, vagy legalábbis, ízrebiztosan. De egészen kellemes, noha a mahakámi serhez fel sem ér, de a lófüttynél mindenképpen ötször jobb. Viszi is kis kezébe kapva a kupát és a férfi elé helyezi, kevésbé loccsanósan. - Osztán fenékig! Aztán ha kíszen vagy, szójjá néköm, és jósolok a megmaradt habjából a sernek! Úgy a!Yulecsoda! – Meg egy frászkarikát, de állítólag egész sokszor beletrafál a vénlány. Mármint..izé… roppanós hajadon. Széles mosollyal ajkain figyelte az első kortyokat és árgus szemekkel várta az ítéletet a ser felett, hiszen ez nem az alap kínálat része, bár még lehet, ha jól szuperál. Aztámn csingiling, nyekken az ajtó. - Írcben gazdag szíp napot! Mi töccik? – Száll a szó, szinte minden gondolat nélkül, mert így szokta. Bevésődés ez, nem gondolkodás eredménye. Oda is pillant és elvigyorodik. Itt a kismaszat! Ejj, ez a kis begyes dögevény mindég kihozza belőle az anyatörpöt. Fura egy állatfaj ám a gyermök. - Gyere ide no tejfelszáj, mi kéne? – Pillant kedvesen és egészen cukin a kölyökre, miközben figyeli, ahogy halált megvető bátorsággal poroszkál a söntéshez. Mondjuk azt nem érti, mire fel ez a félelem. Ám ezt még nem tudja meg egyelőre, mert két újabb vendíg vetődött be egymás után, szépen sorban, mint a kislibák. Köszönt nekik is, szokásosan, széles vigyor, melldöngető elismerés. - Kellemöset néked is, minnyá hozom is – Biccent s míg az ismerős kerekseggű a söntéshez vágtat az ajtóból, ő addig az öblös vájlingból merít egy kupába mindenféle fűszerrel összefőzött borát. Állítólag ez a legjobb a városban. Szerinte mg mindenhun. Le is teszi a vándor elé, s felkönyökölve a pultra vigyorog alkalmi légyottjának tárgyára. Egészen szemközelből. - Honne, hidög van a hátom megett. Hah, bíztam bennöd! – Kacag fel a rendelésre és már csattintja is elé a mahakami csodát. No, nem is meglepő tán, hogy hagyta magát, hát normális sert iszik ez a pribék! Az sokat számít ám.
Amint megkaptam a söröm, az azzal egyenértékű két érmét az asztalra téve biccentettem a törpnőnek. - Jóslás, hm? Ennyire újított a bolton, Neftissa? - kérdezem kis mosollyal. Ezután bele kortyoltam, és kivételesen élveztem, miként árad szét az íz a számban. Az ajtó nyílt, és csukódott. Kissé hátra fordultam, hogy megnézzem, ki jött, de a mozdulatot félúton megbántam. Mély levegőt véve fordultam vissza előre, oldalamba nyilalló fájdalmamat elnyomva. Szemem sarkából azért láttam, mi szerzet jött be, de én koránt sem foglalkozom vele annyit, mint ő velem. Legutóbbi alkalomról ismerős a (most még nem annyira) hangos ifjú, de úgy sejtem, amint túl esik az aktuális dacán, újra hangos lesz tőle a fogadó. Aztán nyílik ismét az ajtó. Most már nem nézek hátra, tanulva előző hibámból. Úgy is ide sétálnak. Egy vaják, két vaják. Egyik fagyos szentként, másik oly lelkesen, mintha neki dedikálták volna ezt a napot. Hangosan meg nem jegyzem ezeket, és igazából nem is foglalkozom velük túl sokat. Lehúzom a ser maradékát, aztán Tissára nézek. - Na, akkor a jóslást elfogadom, mielőtt még elmegyek. Kíváncsivá tettél. - mondom a törpasszonynak, és természetesen előkészítek egy-két érmét, mert sejtem, hogy nem jószándékból hordana nekem össze bármit. Túl sokat nem várok ettől a jóslástól, de Yule is csak egyszer van egy évben, és inkább gazdagítom a törpasszonyt, mint bármelyik emberfiát a városban.
S miután megkaptam a jóslásom, legyen az jó, vagy rossz, adok egy kézcsókot a gazdasszonyra, mielőtt elindulok. - Köszönöm. Áldott Yulet, Neftissa. - biccentek, és kisétálok.
Aminthogy az ismerős idegen megkapta az almaillatú sört Neftissától, s a törpasszony eztán őrá is villantott egy barátságos mosolyt, egészen visszatért belé a jókedv, s míg a mord férfi mintha a sörhab-jóslás említésére megenyhültebben szólt volna a fogadóssal, Bíbic máris kipecázta zsebe mélyéről a csillogó aranygyűrűcskét a bíborszínű kövecskével. Ám még mielőtt letette volna az asztalra, így szólt a törpasszonyhoz: - Na, Tissa mama, ide tessen nézni, mit találtam! Úgy csillogott a hóban, hogy majd kiszúrta a szemem! - azzal vigyorogva Neftissa felé tartotta a gyűrűt. - Nekem ebből tessen jósolni! - nevetett fel. - Megér-e ez a gyűrű egy pecsenyét meg forralt bort?
Ahogy várta a lélek melengető borocskáját volt alkalma felmérni a terepet. Figyelemmel kísérte a szépen lassan be szállingózó vendégeket és még pár ismerőst is sikerült felismerni azonban a rögtön utána érkező alak hamar felkeltette az érdeklődését. Szemlátomást egy vaják társ volt a sok közül azonban volt benne valami ismerős. Ám az elmélkedéséből hirtelen egy kupa borocska és az azt átadó kedves mosolyú még inkább ismerős asszonyság zökkentett ki. - Köszönöm szépen asszon…- ekkor hírtelen bevillant neki a régóta a gondolataiban keresett név- Neftissa! – mondta nagy mosollyal majd belekortyolt a mennyei mannába és rögtön elemébe érezte magát. Ekkor figyelme ismét a vajákra terelődött, akit az italól bátorságot kapva megszólította. – Üdv néked pajtás mond, honnan vagy? – míg lelkesen várta a választ a szeme sarkából a jóslást figyelte.
-Egy igazi angyal vagy, aki a Mahakami hegységből szállt alá nekünk! Egy szavát nem értettem, pedig még nem is ittam. Legalább a testbeszédéből és a szemei csillogásából ki tudtam következtetni, hogy valamennyire azért örül annak hogy újra itt lát. A lényeg, hogy megnyerően vigyorogtam rá és elszórtam egy bókot is. Amint elém csattintotta a korsót, már meg is húztam. Ahogy öntöttem le a torkomon a hűs italt a borostámra pár csepp kiszökött, amit aztán az alkarommal letöröltem és észrevettem, hogy nem én vagyok az egyetlen vaják a kocsmában, de addigra már meg is szólított. -Forralt bor? Komolyan? –lenézően megemeltem az egyik szemöldököm – Farkasok. Lambert. Te? Ha tippelnem kellene azt mondanám, hogy griff. Nyújtottam a kezem felé, de azért közben fél füllel figyeltem a kirittyentett ficsúr felé ahogy Tissa jóslásba kezd, aztán a kölyökre is vetettem egy pillantást. Jobb lesz a kezemet az erszényemen tartanom, ha nem akarok itt maradni mosogatni fizetség hiányában.
Jó lesz ez, jó lesz ez. Éppencsak kinyitott és már négyen is vannak! Hát azért kéremszépen, ez már nívó a javából. Hát ennyire jó híre van a helynek, hogy csak úgy loholnak ide a népek! Teljesen jó, mondhatni fantörpisztikus. A kérdésre csak öblöset kacag. - Csak ma gyönyörű, csak ma, mer almaser kell hozzá vagy alma héjja. - Kacsint egy lájtosat, majd megy is a többiekhez, szépen sorban, érkezés alapján szolgálja ki őket, emígy is van, hogy a söntésen hasalva veszi el a gyűrút a kölyök kezéből. Zsebébe nyúlva kiveszi a kis nagyítós okuláréját, a szemgödrébe biggyeszti és a tárcsát álligatva megszakérti a gyűrűt. - Te kölke te, lósárban feredtél-e, hogy ekkora szerencsíd lett? Ez biza aranyba foglalt rubín kavics. Még egy szoba ára is belefír, desszerttel és reggölivel kölök. Akarod-é? – Veszi ki az okulárét a szeméből és pillant le a kölyökre, miközben a gyűrűt az asztalra teszi s míg amaz eldönti mit akar és mennyit, vagy alkudna még valamit, addig ő visszafordul az adonisz szoborhoz és elveszi a kiürült kupácskát, forgatja nézegeti, mennyire és hogyan csúszik a habocska, mennyi maradt és milyen sűrű. - Há ez aszondja, hogy mostanában rúd járt a hátára kendnek… de itt e sűrűbb, valami nagyon jó is várható nem oly sokára. Tán megkap valamit, mit úgy remílt. – Vakarja meg állát, mert mit tudja ő, milyen területen jöhet hozzá a szerencse. Hát mégiscsak fogadós ő és nem jósasszony a manóba már. Azon persze nagyon elmosolyodik, ahogy látja meggyúlni a lámpást a gyolsember feje fölött és emígyen megszületett nyelvén a törp neve. Nagyot biccent s szinte látja, ahogy olvadnak a fagyott ujjak. - Remílem ízlik e, én magam fűztem. – Közben kiszolgálja a kerekseggűt is, és hagyja, hogy amazok beszédbe elegyedjenek, s figyelmét újra a kölökre szenteli. - Na bogaram, mi legyön? Mitet kírsz ebbűl? –
Amint a rőthajú istennyila meghallotta háta mögül az érces férfihangot, ahogy a forralt borra tett megjegyzést, máris egy grimasszal a képén fordult felé. - Forralt bort, azt! De csak azért, hogy ne legyél előnyben, ha majd utána az asztal alá iszlak! - hehhente, de máris megbánta, hogy gyorsabban járt a szája, mint az esze, ugyanis csak ezután nézett az idegen szemébe, és látta meg a hasított pupillákat. "Ó, basszameg...!" - ült ki az arcára is a gondolat, amikor tudatosult benne, hogy egy vajáknak pofázott vissza. Még szerencse, hogy Tissa mama máris felharsant a gyűrűt vizsgálgatva, s amint megmondta, mennyit ér a gyűrűcske, felderült az arca, ahogy belegondolt, hogy végre jóllakhat, na meg ágyban aludhat - mert a törpasszonyság nem lőtt nagyon mellé a lószaros kérdéssel, Bíbic ugyanis az elmúlt három estét egy istálló nem különösebben kényelmes, de legalább rendkívül szúrós szénaboglyájában töltötte. Aztán mikor a törpasszony visszafordult hozzá, megnyalta szája szélét, és rögtön rávágta: - Mindent! Mindent is! - vigyorogta. - Pecsenyét, törtkrumplit, bort és almasört, almáspitét meg fánkot, reggelire meg tojásrántottát és tejet, és a legjobb ágyat ma estére! - sorolta diadalmasan. Mégiscsak yule van, vagy mi a fene!
A bő kortyok után hirtelen vette észre, hogy egyre nedvesebb lett a ruhája, a jelek szerint kezd felengedni. Ezen a megállapításan egy jót mosolygot és Neftissához fordult. -Fenséges egy ital… - mondta és elismerően bólogatott majd megszólalt- Mond csak mi jó van benne?
Hirtelen csapta képen a nem túl barátságos köszöntés azonban próbálta megőrizni a hidegvérét és továbbra is kedves lenni céhtársával. - Tudod pajtás kell egy kis bemelegítő ahhoz, hogy nagy legyen a buli itten! Ismered a mondókát? „Sörre bor mindig jó, borra sör meggyötör!” – a kis bölcsesség után visszafogottan elkacagta magát s tovább hallgatta a szűkszavú, savanyú vajákot. Mikor befejezte soványka mondandóját akkor kezet rázott vele. – A nevem Veltynger, de céhtársaknak és barátoknak csak Vet. – mondta mosollyal az arcán és folytatta- Valóban jól tippeltél, Griff vagyok ezért le a kalappal. - elismerően biccentett nem létező kalapjával és folytatta. – Ezer egy éve nem láttam Farkasokat, hm… ha jobban belegondolok akkor utoljára 20 éve lehetett, hogy megszálltam Kaer Morhenbe egy fagyos tél alkalmával…- merengett el a hosszú időn majd folytatta- hogy van az öreg Vesemir, veled mi a helyzet? – kérdezte azonban figyelme jócskán elkalandozott arra zsivány képű kölyökre, akit már előző ittlétekor megismert illetve a pulton heverő gyűrűre.
Oh, jaj. Kuruzslónak nem a legjobb a törpasszonyság, de legalább kipróbálja magát új dolgokban, meg úgy tűnik emberünk nem bánja ezt a kifejletet. Ha kiittam én is akkor igénybe veszem eme szolgáltatását ha a sörnek a habjából is jósol. Hozzá se szóltam a kölyökhöz, hanem a kollega kontójára szörnyülködtem, de ez meg minden ok nélkül belém köt. Felszegett állal fordultam felé és néztem le rá. Már ott is volt az arcán az ismerős nézés, ahogy lesápadnak amikor meglátják a rémmesék gyerekrabló főgonoszait, a mumust akivel a szófogadatlan kölyköket ijesztgetik. Tán sajnálnom kéne ezt a ki tudja honnan szalasztott srácot, amiért egy fogadóban tölti a Yule-t és nem a családjával, már ha van neki egyáltalán olyan, de nincs bennem ilyen érzés, csak valamennyi harag amiért ennyire lenéz. -Nagy szavak egy kis taknyostól! Te még az anyád csöcsein lógtál amikor én már körbe ittam egész északot. Milyen szép idők is voltak azok Coennel és Aidennel. Sose lesz már ugyanolyan. -Bármikor… sörre bor bármikor…. ez így szól – javítottam ki – na meg úgy látom az az egy korty is megártott haver. Akkor pont nem borral kellett volna kezdeni – elengedtem egy nevetést, a kezemet az erszényemen pihentetve. -Meglehet Vet, de nem vagy ismerős. Vagy marha fiatal voltam akkor még, vagy már az Utat koptattam. Nem sikerült felidézni erről a Griffről emlékeket. -Az öreg megvan, egyre rigolyásabb meg fájlalja már a csontjait, de az egy ilyen prehisztorikus őskövülettől nem újdonság.
Integet a távozó pasasnak s bár nem szándékozott pénzt kérni a jóslásért… azért eltette a tallérocskákat. Mer hát, ajándékot nem illik visszautasítani! Így ni, így igaz. Amíg amazok meg simerkednek, ő a figyelmét a kis kurafin tartja. Vásott egy kölök ez, de amúgy rém aranyos. Meg néha rémes és vagy aranyos. Szerencsére csak az utóbbit tapasztalja az asszonság, előbbit csak feltételezi. Mert hát.. elhagyták mi? Hát nem is tudja. Ilyesmit találni elég ritka, bár nem példanélküli. Na mindegy, végtére is, neki aztán nem számít ez. Simán visszaadja a gazdájának… akarom mondani, újraeladja neki, ha erre tévedne efféle fiaborja. A forralt bor titkára csak ingatja ujját jobbra s balra is. - Toussaint-i veres, meg fűszereknek mindenféle faja. Dö ennél tübbet…. nem mondhatuk. - Hajol oda hozzá vigyorogva, majd ha már megszólítják egymást a csíkszeműek, ő újfent a gyűrűvel s annak kisgazdájával lesz elfoglalva. Meg azzal a gyermekien lelkes válasszal. - Jó van, jó van, aztán bíjjad beleddel a dolgot! - Nevet fel s a gyűrűt felpöccintve a levegőbe, elkapja és zsebre teszi fizetségként. A söntés alant matat kicsit, majd az ötös szobakulcsot adja át a kölyöknek. - Ez lösz éjjölre a szobád. Aztán mitet adjak elűbb? Bort vagy sert? Döncsed el! – Addig is, ha még azelőbbmegszületik a válasz hogy hátramegy a kaját beröffenteni, akkor kitölti neki, ha meg nem, akkor meg majd azután kapja meg a vásott kölök az italát, hogy Tissa a sültet a kemencébe tolta. A burgonya meg odabent fő, jó puhára, jó finomra. S a pite is készül össze, meg a fánktészta. Visszatérve a beszélgetést csak fél füllel hallgatja a betérő népek miatt, lesz ám zsivaj, vannak itt nagy betyárok, idősödő kurafik, meg inkognítós kurtizánok. Vagy hát minek si nevezze őket. Kisleányok bugyelláris nélkül, no. - Noh, nagy szavök ezek.. de lúgtál vón te is azokon a csecseken tö pörnahajder.. – Vigyorog a süntés mögül, törölgetve kupácskáit. Hah, emlékek, vacak egy dolgok ezek. De emígyen jött az isteni szikra, vagy épp a szeszkóstolás még nyitás előtt. - Te kölök, vón egy viccös munka néköd. Érdeköl? – Ha bólint, akkor magához inti, a söntés túlvégében lemasíroz az elemlvényről és a fülibe suttog.
Tulajdonképpen Bíbic fejében meg se fordult, hogy a Farkas vaják előbbi megjegyzését nem neki címezte - de hát forralt bort kért ő is, aztán meg kötekedőkből mindig akad elég, így aztán teljesen biztosra vette, hogy a lenéző szavak neki szóltak. Persze most már örült volna, ha csöndben maradt volna - de ő aztán nem marad adósa senkinek egy szóval se. Így aztán amikor a Lambert névre hallgató vaják is így tett, az első riadalmon túltéve magát összeszedte minden bátorságát és felszegett állal felelt: - Hát, azt elhiszem, hogy nem tetszik éppen fiatalnak lenni - engedett meg magának egy pimasz somolygást is, ha pedig éppenséggel látta volna lendülni a vaják kezét (jó szeme volt ugyanis, az ehető ételekhez hasonlóan a váratlan nyaklevesek érkezésére is), igyekezett azzal a lendülettel el is hajolni a tasli elől. Felkapta aztán a szoba kulcsát a pultról, s Tissa mama kérdésére újdonsült tudományának birtokában felelt: - Az almasört! - Ha már sörre bor mindenkor megy, a vajákok szerint... Amint megkapta, már kortyolt is bele, s csak a korsójába röhigcsélt Tissa mama megjegyzésén, ám amikor a törpasszonyság felé fordult valamiféle feladattal, egyből felcsillantak felemás szemei. - Nekem-é? Miféle munka? - kérdezte, majd még egyet húzott az almasörből, megtörölte száját, s rögtön az asszonysághoz űzte a kíváncsisága, s úgy hallgatta, mit sutyorog neki a fogadósnő.
A javítást hallva méginkább a bögyébe érezte a farkast azonban a kacagása után megnyugodott és vele együtt felröhögött. - Mi felénk északon így tartja a szavajárása, de ha itten délen így szokás akkor legyen így! – mondta majd meghúzta a kupáját és folytatta- Az a lényeg pajtás! Gyorsan elememben akarok lenni! Ha meg okádásara kerülne sor akkor itt a placc! – mutatott körbe a fogadóba majd furcsa módon elképzelte a kocsmárosné szúrós tekintetét a hátán s gyorsan az ajtóra mutatatott- Vagyis… ott kinn! – majd elbaktatott a kandallóhoz, ahol kiteregette ruhái egyrészét és visszatért Lamberthez és hallgatta. - Nem mondasz hülyeséget. Ismerős vagy de tényleg nem tudom honnan. A Kaer Morhen-i teleléseimből sincs sok emlékem mivel nem volt olyan éjszaka mikor nem Cale haverommal vagy a többi farkassal rúgtunk volna be. – a beszéd közben kiszáradt torkocskáját hamar meglocsolta egy kis nedűvel majd reagált a Farkas mondandójára. - Ezt örömmel hallom. Keveset beszéltem vele, de azt tudom, hogy ilyen téren nagy dumás az öreg. Ha nem csapjátok le még 200 évet biztosan megél és egyre csak a csontjait fogja emlegetni. – egy kis szünetet tartva folytatta. – Az úton merről jöttél?
Valami csoda folytán sikerült kibogoznom a kocsmárosasszonykám mondandóját és vigyorogva bólintottam. -Na de Tissa Drága, akárkivel nem állok én össze, – majd a szemeim az ő kannácskáira terelődtek – csak a legjobbakkal. Látszott ahogy a srác összeszedi a lelki erejét és megpróbál megint beszólni neki. -Na nem mondod?! Azta, tán az akadémiára jársz, hogy erre sikerült magadtól rájönnöd? Bennem volt, hogy adok neki egy nyaklevest, de visszafogottan próbál sértegetni, úgyhogy nem látom helyénvalónak. -Ha gyorsan elemedben akarsz lenni keverj a piához fehér sirályt, mond azt Tissának, hogy vitamin cseppeket raksz csak bele. – mosolyogtam Vet felé fordulva megint – nem tudom sírjak vagy nevessek-e amiért mindenkinek a piálásról vagyunk híresek. Szóval akkor tudja ő is milyen kiállhatatlan tud lenni Vesemir, de legalább még él, ha panaszkodik is állandóan. -Nem találkoztam még olyan vajákkal aki idősebb lenne mint ő, szóval valószínű hogy például fog szolgálni mindannyiónknak, hogy mire számítsunk, ha nem kaszál el valami rémség. Én Brokilont megkerülve értem ide, és igen megkerülve, mert be nem teszem a lábamat azok a zöld nők közé, te Kovirból jöttél ilyen messzire?
Serényen tölti a sert, a bort és osztogatja a népnek, egészen szép kis vendégsereg kerekedett így napnyugallta után. Nem is nagyon bonyolódik bele beszélgetésekbe, mert akkor sose szabadulna, így ő az est titkos háttérmozgatója. Van is, meg nincs is. Monnyuk ha nem fizet valaki, az se lesz többet. A vaják szavaira csak vigyorog s az sem kerüli el a figyelmét, hogy amaz pillantása lejjebb siklik az etikások szerinti megengedettnél. Mondjuk a törpöt ez vajmi kevéssé érdekli, kihúzva magát rezzennek meg az elülső lóhárítók. - Vigyázzun magára kend mer a vígin még céluzgatásnak veszöm! - Nyalja meg a szája szélét egy sunyi pilantás kiséretében, majd a beszélgetést hallgatva támad az ötlet. Ahogy a gyermek odasomfordál, Tissa a fülébe hajolva sutyorog. - No akkor, aztat gondúltam,hogy….. és akkor…… meg ezt köll fogni…. amikor pedig tö…. érted é? - Magyarázta neki körbe zseniális tervét s annak válaszára várja közben szerez olyan gazt, ami kell ehhez. amilyen csintalan a fiú, szerinte benne lesz, arról pedig ő nem igazán tehet, hogy a gyolcs lehet hogy nem fed rendesen. Érdekesnek érdekes lesz, az eccer biztos.
Bíbicet igazán nem lehetett azzal vádolni, hogy ne állt volna ki magáért - de azért nem is verette össze magát mindenáron csak azért, hogy az övé legyen az utolsó szó. Ettől függetlenül egy tisztességes grimaszt és nyelvöltést megengedett magának a fancsaliképű Farkas-vaják felé; ügyelve rá, hogy azért kartávolságon kívül húzódjon tőle, mert hát az "ördögfajzat nem alszik" - tartja a régi, redán szólás, és "azért olyan karikás a szeme" - teszi hozzá a skellig mondás. Aztán már nem is volt több ideje a szörnyvadászokkal foglalkozni, mert Tissa mama magához intette, hogy a fülébe sutyorogja ennek a vicces munkának a mikéntjét és a hogyanját. Ahogy magyarázta neki a játék menetét a törpasszony, úgy nőtt és nőtt a vigyor a rőthajú istennyila képén, majd a végén felemás szemeiben csibészes csillanással bólintott rá rögtön. - Értem én! - röhögcsélt, ahogy elvette a két fagyöngyöt és a szemkötőt, azzal, akár követte a törpasszony, akár nem, a kocsma közepére sétált, felállt az egyik székre, és két ujját a szájába téve élesen elfüttyentette magát. - Hé, mindenki! Tissa mama azt mondta, hogy van itt néhány magányos, csinos maca, és legalább ugyanennyi jóképű hapsi - intett először egy csapat kétes foglalkozású hölgy felé, akik felvihogtak a szavaira, majd egy másik csapat bőszen gwentező férfi irányába mutatott, akik közül egyen-ketten odafüttyentettek az imént bemutatott hölgyeknek - és ha véletlenül mindketten a... miamelitelekeserve... izé, na... fagyöngy, az! Ha mindketten a fagyöngy alá állnának, akkor megkaphatják egymást yule-ra ajándékba! - vigyorogta szélesen. - De mert nincs felakasztva sehova se fagyöngy, ezért én adok egyet-egyet mind a kettőnek, bekötött szemmel! - lobogtatta meg a két zöld ágacskát és a szemkötőt, azzal leugrott a székről.
A gyerkőcök csíkozására és Tissa mama jókedélyű sugdolózása hamar meghozta a kedvét Lambert ötletéhez és azon nyomban a zsebébe nyúlt azonban csalódottan vette észre annak ürességét majd felkönyökölt a pultra és nagyot sóhajtott s a Farkasra nézett. -Ha lenne olyan Fehérkém innék is… mond… neked nincs pár csepp? Elosztjuk, mint testvérek közt szokás azt olyan estét kerekítünk, hogy a törpanyó is az asztalon fogja ropni a táncot! – a látképet elképzelve nagyot kacagott és inni kezdett s lecsapta üres korsóját majd folytatta. – Szerintem nevessünk mert még a végén lelkipercek fogunk átélni aztán nehogy túl aranyosnak lássuk egymást és a végén a szénába keljünk! – a marhaság kicsúszása után kínjába felnevetett és rájött arra, hogy megint berúgott. - Igaz, igaz! Már ne vedd sértésnek pajti, de téged elképzellek Vesemir képességeivel már szaladnának a lábaim innen! Egyik jobbra másik balra! – kacagott fel és hogy meg nyugtassa a Farkast megveregette a vállát majd kiszökkent belőle az őszinteség – Jó gyerek vagy te csak kissé csiszolni kéne rajtad és jobb lennél, mint a tökéletesség! – horkant fel röhögve és a kacagás közben rávert a pultra. Lambert útvonalát hallva felkiáltott. - A zöld kis csitrikkel én se szórakoznék! Harapnak azok csak az a baj, hogy rosszhelyen… én kérlek a Pontar mentén érkeztem és Oxenfurtnál fékeztem! – ezután a kölyök felé fordult és hallgatta a kiselőadását s a végeztével elégedetten csapta össze kezeit és szemlélni kezdte a környék nőstényeit majd Lamberthez fordult. -Na Lambi mit szólsz ehhez? Lesz itten csók verseny?
-Hogyne lenne! De elég szomorú, hogy nálad nem akad. Mit tanítanak nektek ott messzefenn észak-nyugaton. Előhúztam a flaskámat és a pult alatt, hogy Tissa ne lássa, töltöttem Vet és a saját korsómba is. Csak kikerekedett szemekkel néztem rá, mikor a szénában fentrengés fordult meg a fejében, de elnevette magát ő is inkább és lehúzta a maradék kevert italát. -Még csak az kellene! Vesemirből még egy is túl sok, de azért kedvelem az öreget…ha nem beszél. – éreztem lassan már én is a hatását. – Akkor az meg már nem én lennék! Kikérem magamnak én így vagyok tökéletes! Bólogattam a driádok említésén aztán Figyeltem ahogy a csirkefogó felvázolja a vakrandis játékot. Elhúztam a számat, látszott rajtam az őrlődés, de mégis beadtam a derekam. Valami rosszat sejtek a vöröske somolygása mögött, de unalmas lenne az élet, ha nem ugranánk néha fejest az ismeretlenbe. Tissa drága úgyis kapna szerintem az alkalmon, hogy ismét felmelegítsük egymást ezen a fagyos éjszakán is. Nem is beszélve arról, hogy újdonsült komája is ráharapott az ötletre. -Egye fene, gyerünk.
No hát remek kis fondorlat ütött szöget a fejébe, momdhatni, aljas kis rókaság, de nem különben vicces és amint és ahogy magyarázza ezt a kis rőt koboldnak, mindkettejük vigyora úgy szélesedik. Annyira tudta, hogy a kölök benne lesz a mókában! Hát hogy a viharba ne! Miután ki van szolgálva mindneki, egyelőre, betipeg a kölyökkel a terem közepére és vigyorogva, csípőre tett kezekkel hallgatja a rögtönzött ismertetőt. - Fagyüngy fiam, fagyüngy! - suttogja neki fölfelé a székre, mert látja ám, hogy megakadt a szó a kölökben. Bittos elf útra ment. Amikor aztán lepattan a kölke a magaslatról, a kendőt a szemére köti és istenesen megpergeti a tengelye körül. - No uccu neki, gyöngyfiú! - Nevet fel harsányan és odébb áll az útból. Nem neki kell ezen részt vennie, amúgysem szán ilyesmire túl sok időt, mer nincs belőle profit. Meg mert úgyse viselne el senkit hosszútávon. Mondjuk röviden se… meg hát őt magát se nagyon lehet. No mindeg is, visszaballag a söntés mögé, és csapolja a söröket. Vagyis, csak kettőt, mert utána eszébe jut a sült, szóval elsompolyog a kemencéhez a kajáért.
Épp csak leugrott a székről, Tissa mama máris a szemeire terítette a kendőt és jól meg kötötte a tarkóján - aztán úgy megpörgette (a kocsma vendégeinek legnagyobb örömére), hogy Bíbic hálát adott Melitele összes kegyelmének, amiért nem evett még, különben istenbizony azzal a lendülettel ment volna rókát kergetni az egyik asztal alá! Tántorogva állt meg, miután a törpasszonyság elengedte, s tett két bizonytalan lépést valamerre, a vendégek röhögésétől kísérve, majd azzal a lendülettel fel is rúgta az imént rögtönzött állványnak használt széket - ő maga is kis híján nem borult csak utána, amire a közönség csak hangosabban kacagott. - Ne röhögjél, nem kapsz gyöngyöt! - mordult fel, miután nagy nehezen ismét sikerült megállnia a két lábán, s gyorsan el is indult valamerre botladozva, jókedvű hahotázással kísérve. Bár elsőre neheztelt a sok részegre, amiért kiröhögték, egy idő után rá is átszállt a jókedvük, és maga is vigyorogva botorkált arra, amerről néhány vicceskedvű valaki odakurjantott ("Erre csörög a dió! Arra meg a mogyoró!") elvégre, ez csak egy játék. Aztán végre sikerült valakinek a nyakába vetnie magát, és diadalmasan felkiáltva lehúzta a fejéről a kendőt, majd egészen megilletődött, ahogy meglátta a kevésbé morcos vajákot - mintha Vet néven mutatkozott volna be - maga előtt. De nem teketóriázott sokat, elvigyorodott, és a kezébe nyomta az egyik fagyöngyöt. - Nesze! Mindjárt kerítek neked egy párt is! - nevette.
Hosszú utat jártam be idáig. Amor már fáradtan tiltakozott bármiféle tovább menetel ellen. Nem vagyok állat kínzó. Tudom, hogy fáradt és alig tud megmozdulni. Gyorsan keresek magunknak egy helyet ahol megpihenhet. Én nem vagyok fáradt. Sőt sokkal inkább éber vagyok. Egy szimpatikus kocsma felé veszem az irányom. Amor-t kikötve megpaskolom, hogy most már pihenhet. Elnézve a helyet van benne élet. Nem zavar. Sose zavartak az emberi nyüzsgések és ittas balekok. Az alkohol nem áll messze tőlem, habár alig iszom. Kinyitva az ajtót benézek, kik vannak itt, mennyire illenék be a környezetbe. Azért megfordul fejemben, hogy szó nélkül visszafordulok és inkább betelepszem Amor mellé. De nem tettem. Helyette ott álltam az ajtóban, mint egy szobor azon agyalva, merjek e beljebb menni, vagy maradjak kint.
Kezdőlap
Északi Királyságok
Nilfgaard
Skellige
Scoia'tael
Vajákok
Varázslók
Szörnyek
Tiszavirág
Arthuriana
Hát most sem aprózta el a dolgot a legtörpösebb törpasszony… pardon, kisasszony, hiszen Oxenfurt oda s vissza, no meg keresztbe és kasul is tele van plakátolva eme nevös és nemtelen esemíny oltárán felszentelve. Tehát röviden és tömören, gyüjjön mindenki inni, mint a gödény. Mert az jó. Jó, ha mondja! Úgy na. Persze azért erre nem kicsit kellett rákészülnie a nőnek, a kis kuktái is napok óta dolgoznak jó előre, hogy minden flottul menjen ama napon. Mondjuk kapnak érte orent rendesen, szóval járjon csak a kis kacsójuk. A lakoma része persze teljesen ki lesz maxolva, a negyed erdő ott van az asztalon előkészítve a sütésre, főzésre, meg volt ott egy baromi nagy tululu, azt is letollazta serényen. A megrendelésekkel már elkészült, így a műhely rész már két napja zárva tart. A dekorációra sem lehet nagyon panasz, tök sok ződ van a pult körül, meg olyan bogyós miamelitelekínja (fagyöngy) a plafonra függesztve. Meg persze az ajtó fölött is van egy pár. Meg hát azír no… a söntés fölött is akad belőle. Mégis csak nőszemély ez is és nem hímállat. Az izmok versenyéhez nem köll sok előkészület, csak egy strapabíró asztal, de az meg mind az, elvégre az ilyen helyeken… meg kell tartaniuk ám a részeg disznajakat. Épp fertályórával nyitás előtt érkezett meg az extrán berendelt almasör is, szóval most már csak fél idegbeteg a nőci. De legalább most a trubadúr ideért és nem üres ígéret volt csupán, hogy jön egy lantos bojtos a sarokba szórakoztatni. Azt már csak remélni tudja, hogy a pribék ismeri is a hangszer húrjait és nem csak nőstényszédítéshez használatos a hangszer. Le is törölt mindent, még fel is van mosva! Még nem ragad. A söntést meg hagyjuk, az már ilyen… szakmai elismerés, hogy kicsit ragad. A csorba kupácskák haptákba állítva, szépen megtörölgetve várják a sorukat, kéz közelben van bor is és mahakami ser is. Meg az a vizezett lófütty is a táposoknak. Megigazítja kis kabátocskáját, leporolja csíkos nadrágjáról a lisztet és meghúzza a copfot ezüst tincsein. Még egyszer körbe néz, bárd a helyén jelzi, hogy számít a nőre.. meg a tallérokra, de a viszonzásként kapott szigorú pillantás kicsit lelohasztotta… minden nemű vágyát a csikasznak. 
️️️️️️
