Itt olvasható mindenki számára a Kontinens eseményeit befolyásoló szálak összefoglalója.
● Out of time: Yennefer és Geralt magához tér valahol Temeriában, nyomoznak a Tó Úrnőjét követő események után. A tehetséges Corinne Tilly oneiromanta segítségével visszaszerzik megkopott emlékeiket, továbbá tudomást szereznek egy, a Kontinenst elpusztító erejű katasztrófáról.
● Deárme, elaine: Ciri és Braenn újra találkozik a Végzet Kardja óta először, Braenn megtudja, hogy Geralt él.
● Virágnyelven szólva: Francesca Findabair hírét veszi, hogy a Háború Lovasasszonya Kaedwen felé lovagol, és mivel halottnak hiszi a kolleganőjét, feltartóztatja útjában. Mivel a hír igaznak bizonyul, és valóban Vengerbergi Yennefer áll előtte, meghívja magához egy hosszú és velős beszélgetésre. Yennefer még nem tudja, hogy Francesca bizalmasan kezeli-e a visszatértét, avagy rögvest értesíti-e Filippa Eilhart-ot. Beszélgetésükből kiderül, hogy a Kontinenst a Farkasförgeteg pusztítása fenyegetheti.
● Egy házban az ellenséggel: Valdemar meghívja magához Yennefert, hogy Ciri és Geralt sorsáról tárgyalhasson vele. Yennefer tudomást szerez róla, hogy idő- és térközi utazásai egyikén potenciálisan Ciri magával hozott egy nem evilági pandemikus fertőzést, mely az egész Kontinens lakosságát megtizedelheti.
Temeria
● Troubadour! Sing of our valor!: Foltest visszautasíthatatlan ajánlatot tesz Kökörcsinnek, melynek értelmében kémkednie kell Redaniában.
● Temeria, f*ck yeah!: Meve, Lyria és Rívia királynője meglátogatja távoli kuzinját Temeriában, hogy átbeszélhessék, ami a Cintrai Béke óta történt velük.
Lyria és Rívia
● Alakoskodás: Karméle la Valette felszámolja a háború után megerősödött lyriai alvilágot.
● Aprócska szolgálat: Esthyllo, az eltévedt hős pixie hírét veszi, hogy merényletet terveznek Lyria és Rívia királynője ellen, ez pedig arra sarkallja, hogy beleszóljon az események folyásába, megakadályozva egy újabb tragédiát.
● Háborúzzanak mások...: Őfelsége Meve titkos audienciát kér semleges területen Dol Blathanna hercegnőjétől, Francesca Findabair-tól, hogy közös nevezőre jussanak az ősi fajok és az emberek közti békétlenkedés ügyében.
Nilfgaard
● Hercegnői etikett: Stella Congreve, Liddertal grófnője Emhyr var Emreis, nilfgaardi császár parancsára szárnyai alá veszi Cürilla hercegnő nevelését és gondviselését. A grófnő anyai érzéseket kezd el táplálni az árva leány iránt.
Hirdetőtábla
Ki van itt?
Jelenleg 1 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 1 vendég
-Mit nem? Mi mindent is tanultunk volna csak a szörnyekről sok, a piálról kevés szó esett! – a csepegtetés és ivás után rettentő jó kedve lett és már egészben kívánta felfalni az első hölgyikét, aki útjába kerül majd Lambert mondandóját hallgatta és mikor magát tökéletesnek nevezte felröhögött. -Annyi szent aranyapám! Téged kikellene találni, ha nem lennél! – Jegyezte meg a piától jó kedvűen majd csalódottan tekintett az üres korsólyába és figyelte a pörgő kölyköt. Titkon reménykedett benne, hogy akkorát esik, mint az ólajtó és még rókavadászatra is eljut azonban ahogy egyre közelebb érkezett hozzá annál inkább félni kezdett. Mikor a nyakába borult tanácstalanul nézett Lambertre valamiféle segítséget várva azonban csak a kissé piától bűzlő Frici elégedett mosolyát látta majd meglepetten vette tudomásul, hogy ő következik a soron. Sok féle érdekes játékot akart kipróbálni azonban nem egy taknyos kénye kedve szerint, de mit volt tenni elfogadta a fagyöngyöt és némán imádkozott a kölyök könyörületességéért.
-Pont a legfontosabb dolgokról nem ejtettetek szót akkor. Jó kedéllyel öblösen röhögtem a kölyökön ahogy kereste a lába alatt a talajt aztán majdnem felesett a székben. Az egyik kezemmel a szememet törölgettem a másikkal meg a combomat csapkodtam. Éppen annyira fordultam el, hogy a kezembe vettem a sört, de mire visszanéztem a srác már ott csüngött Vet nyakában, hirtelen azt hittem valamit félreértettem és a vöröske fog csókot adni neki, nem pedig egy hölgyemény. -Mér’ néze’ így rám? -tártam szét a karjaim nevetve – Hova lett a zsongásod komám? A nevetésem megpróbáltam a korsóba folytani, de még így is fel le mozogtak a vállaim. Kimondottan kíváncsi voltam kihez fog a kölyök odamenni legközelebb. Azt mondjuk éreztem, hogy nekem már közel van az éjszaka vége.
Hát marha jót derült ő is, bár nem akart a gyerekbő búgócsigát eszkábálni, de hát… üsse kavics. Megmaradt nem? Há de. Akkó jóvan. A kölyök kajáját addig időközben elkészítette és annak az iménti helyére tette ki, hogy ha az első küldetés megvan, akkor tudjon enni a bugris. Majd még az éjjel folyamán nyom a kezibe egy-két gallyat. Azonban hideg szellő csapja meg a csülkeit, rosszallóan tekint az ajtóba. - Há bújj mán be végrö! Nem lopom én a melegöt!! - Int a betévedőnek s mutat a székekre, mert azért még van pár szabad hely. A férfiak üresedő korsója meg zsupsz… majdhogynem varázsszóra telik. Vagy inkább, Tissa szóra. - Írcben gazdag szíp napot vándorfi. Mi töccik? - Könyököl fel a söntésre, ahogy figyeli a nyikhajt beljebb lépdelni. Kíváncsi ám. Lófüttyöt kér-e majd, vagy rendes sert? Esetleg talán inkább zabás az embör? Tudja a rízveretes Melitele… d emajdcsak kiderül. - No kölyök, most akkó párt is kerícc neki! – Nevet fel és kinyúlva segít visszatenni rá a szemkötőt. Meg… lájtosabban, de megint megforgatja.
Bíbic jót vigyorgott a vaják kétségbeesett arcát látva - de azért szívesen megnézte volna a pokrócabbik szörnyvadász képét is, ha történetesen az ő kezébe nyomta volna a fagyöngyöt. De hát nem lehet minden tökéletes. Fél füllel hallotta, hogy érkezett egy újabb vendég, s épp csak meg tudta nézni magának gyorsan az újabb kocsmatölteléket, Tissa mama máris felkötötte a fejére a kendőt, és jól megforgatta - bár legalább most kisebb svunggal és a másik irányba, hogy ne legyen féloldalas. Na nem mintha így ne szédelgett volna egy kicsit, de mostanra már majdhogynem élvezte. Meg is indult tántorogva ismét, a többi vendég vadul kurjongatott körülötte, a fehérnépek pedig visongtak, ő pedig azt se tudta már, merre van arccal előre, amikor végre belebotlott valakibe. - Na, megvagy! - vigyorgott, azzal minden teketóriázás nélkül az illető kezébe nyomta a fagyöngyöt. Csak utána vette le a fejéről a kendőt, majd a látványra egy pillanatra elképedt - két nagyot pislogott felemás szemeivel, aztán hangosan és jóízűen felkacagott, de úgy, hogy a könnye is kicsordult belé. Ott állt előtte ugyanis az a szerencsétlen, aki épp most érkezett az ivóba, és valószínűleg azt se tudta, miről van szó. - Megtaláltam a vaják párját! - kacagta, a kocsmabeliekkel együtt, és az se érdekelte, ha az új vendég lepofozza ezért, de csibészes vigyorral az arcán hozzátette: - Jöhet a csók!
Kényelmetlenül állok az ajtóban, mikor rám szól az egyik nő, hogy csukjam már be az ajtót. Meg is teszem és beljebb botorkálok. Megy az élet itt rendesen. A nő szavain elgondolkodom, de gyorsan választ adok neki, nehogy kihúzzam a gyufát. - Önnek is. Egy sört kérnék. - nem figyelek a környezetemre csak a bennem lévő érzések kioltásán dolgozok, mikor belém botlik valaki. A fiúra pillantva meglátom a szemfedőt rajta. Értetlenül állok előtte. Miféle játékba keveredtem én? Ahogy meghallom a fiú szavait még jobban elfehéredem. Pár? Csók? MIVAN?! Én csak ide tévedtem! Én ebben nem akartam részt venni? - Szerintem inkább keres neki valaki mást... - javaslom a gyereknek és megpróbálok elsunnyogni a láthatóságból. Még élni szeretnék...
Vet a Farkas szavairól igyekezett tudomást sem venni azonban rájött, hogy igaza van így nagy levegőt vett és hozzá fordult. - Majd eljön a te időd is pajtás ne aggódj! – kacagta el magát és ennek köszönhetően egy fokkal kevésbé aggódót attól, hogy a kölyök egy hájas, szakállas pacát választ neki partnerként. Mikor felkerült a srác fejére a kendő akkor pillantotta meg az újonnan érkező vendéget, akit azonnal felismerte mivel előző kalandját épp vele töltötte. A vaják már intett is újdonsült barátjának, Axelnek azonban ezzel az üdvözléssel egy váratlan kis tejfelesszájú is érkezet egy fagyönggyel a kezében. Ekkor Vet rögtön a menekülő útvonalakat kereste azonban a közönség más utat szánt neki. Ekkor mindent is megpróbált védelme érdekébe. - Ez szabályos? Hiszen nem ismeri a szabályokat meg a… a…- mit volt mit tenni a nép mást akart így Vet nagy levegőt vett és ismerőse elé állt s halkan megszólalt. - Ax… ha nyelvezni mersz kiheréllek… - mondta keserűen és nagyot sóhajtott majd egyszer utoljára gyilkos tekintetettel a pörgettyűre nézett. Ezután pedig egy pillanatra hozzá érintette ajkait Axeléhez majd… telibe böfögte és haragosan visszabattyogott a helyére és inni kezdett.
A sors egy igazi ribi és most sem hazudtolta meg magát, mikor betoppant a páncélos férfi személyében és a vörös beleütközött. Meghűlt a vér is az ereimben amikor kis időhúzás után Vet felpattant és odament hozzá. Kikerekedett szemekkel néztem ahogy egy csókot nyom a szájára. Köpni nyelni nem tudtam. -Te… most… és később is? -próbáltam összeszedni a szavakat aztán kitört belőlem és az arcába röhögtem – fura egy ízlésed van, de na én nem ítéllek el. A testvéremnek is van egy bárd barátja, az a rózsaszínes lila ruhája meg a harisnyája arra enged következtetni, hogy ők is közelebb kerültek egymáshoz a normál kereteken túl is, de azért… - megveregettem a vállát – le a kalappal. A kocsmáros asszonykához fordultam. -Tissa drágám, rendezném a számlám, plusz még fizetnék a komámnak egy valamit, amit kér, ja meg egy szobát is…. Mindenesetre azért elővettem annyi érmét, ami fedez mindent, amit kértem, ha nem invitál meg megint egy kellemes estére. -Örvendtem a találkozásnak. Mielőtt másnap útnak indulnál kopogj be a … Tissa hanyas szobába is? – remélem kisegít, ha igen akkor bólogatok – Ja igen abba. További jó szórakozást, de azért úgy, hogy holnap még nyeregbe tudj szállni. Nevetve felkaptam a kulcsot és dobáltam egy kicsit a kezemben azután a lépcsőn fel a szobámba sétálva nyugovóra tértem.
A bámészkodó végre beljebb araszolt, nagy szerencsétlenségére, ugyanis a kölyök szinte mint egy láthatatlan erő húzta volna oda, majdnem átesett rajta. Tekintve az előző ráktudjaminek a tulajdonosa épp a söntésnél ül, Tissából kitört a trillás kacaj, na hogy agyarázza ki? miként menekül é…jé ez felkelt.. jée z odament. Mi a…..?! Néz nagy pontyszemekkel előre, aztán elmorfondírozva pillant a visongó nők felé.. Erre lehetne valami üzletet építeni e…. hmmm, no majd holnap gondolkozik rajta. Most csak füttyönget és tapsol a többiekkel, mialatt szegény betérő báránykának kitölti a sert. - Csudás belépő ejj, éppön yule napi fagyüngy osztásba sétikoltál fijú. - Magyarázza neki egy kicsit, majd int a kölyöknek, hogy kisült a kajája, lapátolja befelé, amíg még meleg. Az ágymelegő vajákra surran tekintete, hogy elpuhult mán mióta nem itt issza magát az asztal alá. Nosza hát, elveszi az érméket és a zsebéből kihúzva a kulcsot elé dobja. - A lögelső ajtó fönn. A nulladik. - Válaszol pikírten de több információt nem oszt meg. Vagy emlékszik rá a vaják, vagy nem, vagy majd rájön ha belép. Nem nagyon van magyarázós kedvében, bár akármikor visszatolhatja a kulcsot, ad akkó másikat. - Pödig még eztán gyün a szkandürversöny. Télleg, ki akarj összemírni az erejét a másikkal? Vagytök párön? –
Bíbic ilyen jóízűen talán még soha életében nem kacagott - alig győzte törölgetni a könnyeit, és egészen addig kapaszkodott röhögve a söntéspultba, amíg a Vet nevű vaják fel nem állt, és az újonnan belépő felé lépett. Na, akkor úgy hallgatott el a nevetése, mintha elvágták volna, és még a száját is tátva felejtette a döbbenettől, hiszen éppen elég közel állt a pároshoz ahhoz, hogy lássa azt az apró csókot... de aztán az öblös böffentést hallva ismét kitört belőle a röhögés - épp, ahogy a távolabb állókból is. Bár azért sokan hahotázva vagy épp hüledezve kérdezgették a közelebb állókat, hogy "Komolyan megcsókolta?! Pfujj!!" - de akadt néhány hölgyemény, akiknek meglepően lelkesen csillogott a szeme már a gondolatra is. ...Hiába, az emberek furcsák. Aztán amint a rőthajú istennyila is összeszedte magát, Tissa mama hívására azonnal vigyorogva csapott le az elkészült pecsenyére, hogy jóízűen elkezdje befalni. A szkanderverseny mindezek után tökéletesen hidegen hagyta - minden gondolatát az ízletes falatok foglalták le, és az, hogy egy morzsát se hagyjon kárba veszni belőle! Bár azért fél szemmel oda-oda sandított a megmaradt egy vajákra, és az újonnan érkezőre, s most, hogy már nem volt benne a játékban, egy kicsit sajnálta, hogy olyan gonoszul elbánt velük - még ha csak véletlenül is. De azért a vacsoráját nem szakította volna meg amiatt, hogy békejobbot nyújtson.
A ser elfogyasztása után tettem néhány kört Oxenfurtban. Vettem egy két apróságot, és arra gondoltam, hogy feladom majd, hogy ajándékként érkezzen a címzetthez. Még a kör befejezése előtt eszembe jut, hogy Neftissa mintha árulna ékszert is, így lépteim visszavezetnek a szeszipari tanszékre. Épp valami furcsa játékot játszanak, mikor belépek. Becsukva magam mögött az ajtót lassan visszatérek a söntéshez. - Ismét, estét. - biccentek a törpasszonynak. - Jól emlékszem, hogy kézműves dolgokkal is foglalkozik? - húzom le a csuklyám és ismét leülök egy szabad székre.
Értetlenül álltam magyarázat után kutatva szememmel. Miféle pár? Miféle csók? Ez most azt jelenti valaki megcsókol? DE HÁT ÉN MÉG SZŰZ VAGYOK MINDEN TÉREN! Azt se tudom, hogy kell hagyjanak lógva! Ahogy Vet feláll és felém lépdel színem ugyan visszatér és szívem is hevesen kezd el verni, de nem azért mert hogy tetszene a helyzet. Épp ellenkezőleg! Az csak még rosszabb, hogy még ismerem is! - V-Várj, Vet! Csak van beleszólásom ebbe! - hátrálok ösztönösen. De Vet beér és halkan mond valamit. Nyelvezés? Azt se tudom az mi, hogy a fenébe tenném meg?! Úgy tűnik nincs menekvés és a sors csúfos viccének áldozata lettem. Ezek után ahogy kezembe kaparintottam söröm gondolkodás nélkül számhoz emeltem és egy húzásra megittam. Szépen kérek még egy adagot a nőtől én ma már nem karok józan maradni. Ahogy egy kicsit lenyugszik a légkör közelebb megyek Vet-hez. Ha nem küld el, vagy nem ver pofán akkor letelepszem hozzá. - Szóval...mi is ez a gyöngy osztás? - kérdezem meg tőle hát ha ő okosabb nálam.
Bosszúsan ült és itta az italját miközben Lambert dadogását hallgatta majd a kacagását és a mondandóját melyen szíve szerint egy jót kacagott volna, de szégyene miatt csak egy alig észrevehető mosolyt engedett meg magának. Férfiként végképp romokba hevert, de céhtársa vállon veregetése és elismerő szavai jól estek neki így nem harapta le a fejét sőt, kezdet a furcsa Farkassal megbékélni, elfogadni. Lambert nagylelkűségét hallgatva nem jutott szavakhoz a meglepődéstől és csak figyelni volt képes a bugyuta tekintetével. Majd minden erejét magához vette és megszólalt. - Én is örülök, hogy megismertelek. Köszönöm, Lambert ezt a… minden is! Aludj jól és akkor holnap találkozunk. – intett a Farkasnak és egy ideig még kísérte tekintetével a bajtársias céhtársat majd figyelme vissza irányult italra. Majd megjegyezte a Tessa mama által említett 0-ás szobát. Mikor már éppen kellemesen megnyugodna a vaják akkor az este egyik istenverése alias Axel ült le mellé és zavarta meg a nyugvását, de számára már úgyis mindegy így elengedte. - Hm… tudod Ax ezt északon Yule napi smaci lacizásnak szokás hívni és a szerelmesek csinálják. A gyöngyök alatt, ha jól tudom, de haddjuk is. Ja és még egy dolog! Ha az utóbbi percek történését visszahallom valahonnan akkor kibelezlek. – egy kis csöndet hagyva folytatta- követtél vagy hogyan kerültél ide?
Zsöniális volt eddig ez a felállás, tervezi is, hogy fogja még a kis kölök hasznát látni ezen a téren, hiszen hát mi viccesen oldotta már meg eme nemes feladatot. Töszta jó volt. Vigyorogva törölgeti a kupácskáját, miközben a vaják a kapott kulccsal felcsattog Tissa szobájába. Finom mosoly ül az ajka szegletében, mailatt kiosztja a sert az érkezőnek. A ledöbbent, súlyosan károsult érkezőnek. Remek… sok sok sört lehet neki adni! Bizniiisz! Csilingel újra az ajtó, Tissa eldarálja a szokásos szövegét fel sem nézve, majd mikor mégiscsak odapillant elterül a széles mosoly. - Nosza csinatos, hát mi evött vissza e? Kimúlt a paceka? - Érdeklődik jó kedéllyel, és már kezében a boros kupa, mivel játszik az úr szeme előtt. No iszol é? - Jól biza, íkszerísz is vagyök én. Mé kérdöd? - Vonja fel egyik szemöldökét kérdőn, majd tölt magának egy kis sert és megnedvesíti vele torkát. Talán még hagy egy kis pihenőt a népnek, összeszedni magukat a röhögésből, mielőtt nekiállnak erőket fitogtatni, meg kanoskodni.
Bíbic olyan jó étvággyal tüntette el a pecsenyét és a hozzá kapott forraltbort, hogy még az se szegte kedvét, amikor a mord férfi, akivel már egyszer összefutott épp a nyitáskor, most visszatért. Aztán amint betermelte az egész tálcányi sültet, és még a csontokról is leszopogatta a porcogót, a borát kortyolgatva pillantott körbe ismét a kocsma vendégein - néhányan közülük valahogy megtalálták a korábban használt fagyöngy-ágakat, és most már önkéntes párok vívtak csőrcsatákat egy-egy sarokban a fejük fölé tartott gallyacskák alatt. Tekintete végül megakadt az általa összeboronált két férfin, és megint érezte egy kicsit a mellkasában azt a kellemetlenül ficergő valamit, amit jobb szó híján lelki-izé... Lelkimizériának hívnak. Mivel pedig végre jól lakott, és elég sört és bort is ivott, mondhatni, átjárta a yule szelleme, gondolt egyet, felállt, s a beszélgető páros elé lépett. - Hé...! Csak azt akartam mondani, hogy tényleg nem láttam... Hogy kihez megyek oda. Játék volt csak, na. Ugye... nincs harag? - kezdett bele, de ahogy a végére ért, egy kissé már ostobán érezte magát, és azt kívánta, bár maradt volna inkább a seggén, és ne hallgatott volna erre a lelkihogyishívjákra...
Oda bent egyre forróbb lett a levegő. Csókolózó párok mindenütt, kissé kellemetlenné téve nekem a legkört. A söntéshez lépve Neftissa már borral kínál, mire bólintok. - Egye fene. - mondom, majd a kérdésemre is választ kapok. - Érdekelne majd, miféle portékád van. Persze majd akkor, ha már nem terelem el a figyelmed a sürgés forgás közben. - biccentek a tömeg felé és ezzel egy pillanatban észre is veszek egy fiatalembert, aki bizonyos papírokról mintha ismerős lenne... Pár másodpercig figyelem és gondolkodom, nézem a vaják asztal társaságát, aztán vissza fordítom a figyelmemet a törp felé.
Nem gondoltam volna, hogy ez fog történni. De most már nincs mit tenni. Ellenben kétségeim vannak a felől jó ötlet volt e Vet-et megzavarni. De mentségemre szóljon ő az egyetlen ismerős itt és az egyetlen támpontom. - Lakat a számon... - nyugtatom Vet-et, hogy tőlem nem fogja megtudni senki. - Nem, mintha lenne kinek, vagy akarnám... - hiába vonzódom a férfiakhoz ez nekem túlsokkoló volt, hogy beszéljek erről bárkinek is. - Erre jártam és Amor már túl fáradt volt, hogy tovább tudjon menni. Gondoltam míg ő pihen benézek ide. Miért gondolod, hogy követtelek? - magyarázom el neki, hogy azóta nem is tudom mi van velem, amióta szétváltunk. Közben megjelenik a fiú is bocsánatot kérni. Apró mosolyt engedek meg felé. - Ugyan... Részemről nincs harag. - mondom a fiúnak. Nem tehet a dolgokról. Rosszkor voltam rossz helyen. szóval némileg az én hibám legfőképp.
Axel szokásos esetlensége melyen alapesetben Vet felhúzná magát most érdektelen. Yule van és valóban nem tehet a történésekről hiszen csak egy ártatlan „áldozat”. A zsoldos mondókája közben a kupa faragásait nézte és piszkálta melyek egyszerűségén csodálkozót és még próbálta is bővíteni a díszítést is. A faragásból a talán percek óta csend zökkentette ki mivel Axel már rég befejezte mondandóját. - Bocs pajtás sok volt a pia meg tudja a fene mi… Örülök, hogy egyben láttlak és nem egy csomó sebbel tarkítva. – ekkor kezét nyújtotta, hogy illő képen üdvözölje barátját. – Nem tudom honnan jött a gondolat, talán egyszerű megszokás. Szimplán meglep, hogy ismét találkozunk. – Ekkor szeme sarkából megpillantotta az elegáns harcosnak tűnő idegent, aki furcsa módon méregette cimboráját. Már éppen szólni akart neki azonban ekkor egy gyermek hangja zavarta meg. Mikor meglátta gyilkos tekintetettel nézett a szemébe és azt hitte megfejeli s elássa a padló alá azonban mondandójának végére már megnyugodott, valamint kifújta a bosszús levegőjét. - Rá se ránts kölyök, ha van kedved ülj mellénk és igyál velünk. Egyébként mi a neved kakaóberci?
Eme kicsi de formás teremtés bízott benne, hogy a férfi nem utasítja majd el a borocskát s lám, így is lett. Tiszta júsasszony mégis. Vagy nem. Tölt is egy kis vöröset a férfinak, abból, amit legutóbb úgy ízlelt, majd elé is penderíti, míg a többiek elcseverésznek magukban. Felcsillan a szeme a válaszra, úcse néki valahogy megoldja hogy legyen idő mindenre, hiszen biznösz ez! A meg kell. Miközben sorra csapolja a sert és csúsztatja a priblékek elé, visszavissza fordul a férfihoz. - Osztán vón e valamilyen kijandulási pont? Mifélö köll? Hajba vagy nyakra, vagy épp a mellyére? Fülre vagy ujjra? Mibő legyön? Arany vagy ríz? Ezöst? Kavics mi kén bele? Vagy színrö nézzük? - Próbál szűkíteni, mert azért az egész készletet kihozni… maccerás, roppantos mód macerás. Ahhoz nincs sok kedve, viszont közben elkészült a kölök pitéje és fánkja, szóval azt is gyorsba felkapja és kiviszi, amíg amaz gonbdolkodik, újratölt mindent, ami fogyott vón esetleg, meg rak ki kis kosárkában tepertyűs pogácsát. azzal a nem titkolt szándékkal, hogy többet tuggyon inni a nép. - no, vón valami ütlet? Vagy mindöt kén mutassam? -
Bíbic megkönnyebbülve viszonozta a két idősebb mosolyát, s kevésbé érezte magát hülyén a bocsánatkérés miatt. Meg volt róla győződve, hogy vagy az egyik, vagy a másik, vagy mindkettő egyszerre akkora pofont oszt ki neki, hogy a fal adja a másikat, de minek okán ez nem történt meg, egészen megnyugodott. Annyira, hogy még a meghívásra is felderült az arca. - Mért is ne... - vágra rá nevetve, a kakaóberci titulust hallva. - A nevem Friedrich, de a Frici is jó lesz - vigyorogta, majd még mielőtt megkérdezhette volna az idegen férfi nevét is, Tissa mama kajabált neki, hogy mehet eltüntetni a desszertet is. Neki aztán nem kellett kétszer mondani. A pulthoz rohant, felmarta a pitét és a fánkot, meg a korsóját, majd visszaszáguldott a pároshoz és közibük ült, sőt, volt annyi jószándék is benne, hogy úgy tegye le a fánkokat, hogy ha akarnak, a két idősebb is vehessen belőle. Bár azért remélte, hogy nem akarnak sokat venni. - Aztán neked mi a neved? - lesett eszegetés közben a vaják társára, majd a másiknak csak annyit jegyzett meg: - A tiéd már tudom - somolyogta.
Neftissa kérdésére kicsit elmerengek, míg figyelem, miként önti a bort és végül bele kortyolok. - Minek örülnek a hölgyek a legjobban? Fülbe-lóbára? - kérdezem tanácstalanul. - Finom hölgynek lenne, akinek a bort is vittem legutóbb. - mondom, hátha tud nekem a nő segíteni. Nem igazán értek ezekhez a dolgokhoz. A vaják mellett ülő idegen alakot figyelem pár pillanatig, gondolkodva, honnan olyan ismerős, majd visszafordulok Neftissahoz, míg kiadja a rendelést a kölyöknek.
Megértem, ha Vet haragszik rám. Elvégre eléggé egy kellemetlen helyzetbe hoztam. Akaratom ellenére is... Éppen ezért is nem lep meg, hogy egy kissé hosszú csend vegyül közénk. Már épp azon agyaltam jobb volna magára hagyni, mikor megszólal. Nagy kő esett le a szívemről. NEM! Nem fogok a sebeimről mesélni neki! Így is örülök, hogy egyenesen tudok állni és ülni! - Megértem. - fűzöm hozzá. Elfogadom Vet kezét és én is üdvözlöm illendően. Érezhető a feszültség köztünk. Ám a fiú megjelenése kissé lágyít a hangulaton. Én örülök, hogy ide jött. Habár nem szólok bele a kettőjük beszélgetésébe, csak a sörömet iszogatom. - Axel. Axel Walardeb. - mutatkozóm be a fiúnak. Úgy érzem a nép többsége látásról már ismer engem hála a jelenetünknek. De mindegy is. Csak remélem vérdíj gyűjtők nincsenek itt. Nem akarok ma harcolni senkivel sem.
A zsiványos képű lókötő bemutatkozása után már rögtön el is szaladt. Ehhez aztán kell pofa de mivel a Tissa mamának segít így megvan bocsátva. Miközben kóválygott, mint gólyafos a levegőben alaposabban felmérte Vet az idegent és miután úgy vélte eleget látott megbökte Axelt s alig észrevehetően sugdolózni kezdett. - Van valamilyen elvarratlan szálad? Csak amiatt kérdem mert a kocsmárossal beszélgető gyászhuszár úgy méreget téged, mint akit felakar kérni egy utolsó táncra. – mondta kissé túlozva, de mindig is szeretett költögetni feleslegesen főleg, ha a benne lévő pia diktálta eme sorokat. Mikor visszaért Frici a fánkokkal egyet magához vett és nyámmogni kezdte majd figyelte a kölyköket majd a pörgettyűshöz fordult. - Miért egy kocsmában tengsz lengsz és nem otthon Fric?
Szorgosan töltögeti a sert, a bort, adogatja be a sülteket a kemencébe, majd onnan ki a népnek, kik közben az imént látott fagyüngyös módit ültetik át sajátos verzióba s inkább maguk választanak, mintsem nekik válasszanak. Elnézi ám őket a törpaszonság, valahol keserédes mosollyal ajka szegletében. Vannak dolgok, amik eccerűen nem az ő reszortja… ezek a párkapcsolatok is ezek közé a dógok közé tartoznak. sóhajt egyet, aztán vissza a munkához. Hiszen, kellenek ám az orenek! Azír áll itt a pult megett. Kicsit csillapodtak a rendelések, így visszaporoszkál a manömenhez, hogy együtt kitalálják mi is legyen. Tissa hümmög és vakarja kis állát. - Hát a jányok szeretik a szépet, mög ami csillog és íkszer… de hát ez mind öz. Hmm… Miket szoktá vót látni rajt? Mer ha valamit eccer se, akkó azt vaószínűleg nem szokott hódani. Hosszú haja vón e? Kedvönc szín? - Ez a szűkítés nem annyira megy, ha máshogy nem megy, max az egyik kiskuktát beállítja addig csapolni és hátraviszi a fazont a múhelybe, de jó vón ha nem kéne itt hagyni a kocsmát annyira se. Nem az, hogy nem bízik a munkaerőben, csak tőlök nem annyira félnek mint a ház asszonyától.
Bíbic nem volt egy titkolózós típus, de amikor a vaják azt találta kérdezni, hogy miért nincs ő otthon, egy pillanatra megkeseredett a falat a szájában, s úgy elfintorodott, mintha épp ki akarta volna köpni. Végül lenyelte a fánkot, s ráhúzott egy jó nagy kortyot a forraltborból, mielőtt felelt volna, aztán szusszanva tette le a korsót az asztalra, kézfejével megtörölve száját, s a szörnyvadászra tekintett. - Mit gondolsz, ha lenne otthonom, itt lennék? - kérdezett vissza cinikus mosollyal, de aztán rálegyintett a dologra. - Mindegy. Itt meleg van, Tissa mama meg nem sajnálja a kaját és az ágyat, ha kifizetik neki, én meg bármikor találok elhagyott aranygyűrűt rubinkővel, ha arról van szó. - nevetett aztán. - Na és ti? - dobta vissza a labdát a két idősebbnek, hol az egyiket, hol a másikat nézve, ahogy az almáspitét kezdte el rágycsálni.
Felidézve a pillanatokat... Nem, a fülbevaló még se tűnik olyan jó ötletnek. De egy ékes arany nyaklánc már annál inkább. De nem túlzás az kicsit hirtelen? - Van e rózsás díszes kitűzője ruhára? Vagy egy szép medálja? - kérdezem a borozgatás közben. Ha van, remélem a törpasszony előre hozza majd, hogy megnézhessem. Közben fülem megüti a suttogás az asztalnál, de minthogy embert játszom, úgy teszek, mintha nem hallanám. Viszont ezen információk birtokában már fel is tudom idézni azt az elfogató parancsot, amit olvastam valamikor. Sokfelé keresik ezt a ló kötőt. Ha Tissa előre hozta az ékszereit, választott egyet. Ezután kifizette azt is, meg a bort is. - Köszönöm, Neftissa. Most már nem fogok visszajönni. Jó éjszakát. - biccentek neki és elindulok kifelé, ám út közben egy fél szóra megállok a három ifjú asztalánál. Kissé lehajolva a körözött illetőhöz hajolok. - Yule napján nem dolgozom. De találjon egy álnevet, ha már városba megy. - figyelmeztetem halkan, aztán felegyenesedve tovább indulok a dolgomra, mintha nem is láttam volna soha.
Kezdőlap
Északi Királyságok
Nilfgaard
Skellige
Scoia'tael
Vajákok
Varázslók
Szörnyek
Tiszavirág
Arthuriana
Hát marha jót derült ő is, bár nem akart a gyerekbő búgócsigát eszkábálni, de hát… üsse kavics. Megmaradt nem? Há de. Akkó jóvan. A kölyök kajáját addig időközben elkészítette és annak az iménti helyére tette ki, hogy ha az első küldetés megvan, akkor tudjon enni a bugris. Majd még az éjjel folyamán nyom a kezibe egy-két gallyat. Azonban hideg szellő csapja meg a csülkeit, rosszallóan tekint az ajtóba. 
