Fricska & Moncsi ️

Na most mi lészen... hát micsoda megrázkódtatás ez szegény, szerencsétlen kis fejének! Ily véget érni? Hah, még mit nem! Valaki szalajtson ide valami mágikus pojácát rendet tenni, de iziben! Mert irgum-burgum megharagszik ez a kicsi tünemény! Miféle dolog ez, kérem szépen. Igenis szégyellje el magát Melitele, hogy így bolondozik az aranytorkú kislánnyal. Aljasság, messze menő galádság ez. Pedig nem volt kis próbatétel kijutni a pribék fogságából, és úgy igazán fáj a kis kerek hátsója azért, hogy lerúgták a szekérről. Túl hangosan kacagott... Na de akkor is! Egészen egyedül végigjött a Sansretour folyó mentén (igaz futtában), átszlalomozott előbb Sarda városán keresztül, meg aztán ott volt az a kiejthetetlen nevű falucska is, mire Glyswen-be ette a fene és erre mi történik? Na mi? Bezavarta a maci a... na nem a málnásba, hanem egy fa tetejére. Meg mondjuk nem is maci az a dolog odalent, de ha öt csupor csukamájolajjal is kínoznák, akkor e tudná megmondani, mi mereszt fel rá nagy éhes szemeket. Ronda egy jószág, az egyszer biztos. Megkockáztatná, hogy disznótorost se lehetne belőle csinálni.
-Nem mennél el mégis innen? Na? Légyszi? -Próbálkozni lehet, ugyebár, csak sajnos ezt a nagyra nőtt...izét nem kimondottan hatja meg a dolog, ellenben elkezdett nagyokat ugrálni. Na most légy okos kisnagyasszony. Mi rímelhet a vajákra? Ez tán a legfontosabb kérdés. Ott alul az a dög másodlagos. Kell. Egy. Vaják. És akkor megoldódik minden IS.  
-Ööö... asszondja, hooogy... - Vakarássza kecses kis állát, hümmög is, mintha órabére lenne rá, de hát... az nem így működik. Idegállapotban nem meg ez kérem.
-Ne siettess már, hallod?! akadjon a torkodon egy vízi banya teeeee, róka holló! Hinnye! Nem mész innen?! Sicc! Sicce-sicc! Nyáh! - ezen a ponton viszonylagosan teljes bizonyossággal meg tudja állapítani, hogy... ennek ott a fa tövében, hullabiztosan nincs agya. Vagy legalábbis nem olyasfajta, ami hajlandó a gondolkozásra.
-Hát jól van na! Olyan kis akaratos vagy! Ám legyen... tartok neked előadást! - Emeli kis kezét színpadiasan a homlokához, enyhén hátradőlve, mint ahogy az előadásokon látta a Juliskától, vagy mi volt az.
-Jól van már, csőcselék, rögtön kezdem is. Amúgy, egy zacskó aranyat készíthetsz. Szóóóval. Köhhöm. Tisztelt problémás publikum! A regém címe: Óda a vajákhoz! - Itt ugye mindenféleképpen szünetet kell tartani, mert a végén még azt hihetnék, hogy ilyen hosszú a cím, pedig nem, csak kezdené a sorokat. Amit nyilván most talál ki, mert még sosem gondolkodott vajákfelszedős nótán. Arról nem is beszélve, hogy lantja sincs. Istenúgyse.
- Ó te drága, ó te szent!
Sunyi vaják! Ment amerre ment!
Űzöm őt, hajtom, akár egy vadat,
De az aljas fityiszt sem mutat!
Ahh, szörnyeteg! Ihh, nem ha mondom! Eressz!
Moncsi-húst ugyan biztos nem szeretsz!!
Hol vagy hát, vaják, merre jársz?
Hóhér tudja már, mi rímel még rád,
De ügyes voltam, látod talán,
Kikerültem minden neved-háh! Várjunk... ez így nem jó...VÁÁÁH! SEGÍTSÉÉÉÉG!
- Eljött az a pont, ahonnan már nincs hova menni, szóval gyönyörű szép Anemóna, segítségért visong ma.

Jegyzet

Kerek erdő közepén

Moncsi & Fricska @

Amikor Bíbic maga mögött hagyta Toussaint festői tájait, és egy fekete vadcsikó alakjában vágtatva a Nilfgaardi Birodalom Geso nevű tartományába ért, a világ minden kincséért sem állt volna meg sem Sarda városában, sem Glyswen falvacskájában, hanem ügetett volna egészen addig, míg el nem éri Darn Rowant. Hogy végül mégsem így történt, és mégiscsak kénytelen volt tenni egy kitérőt, annak egyedül az volt az oka, hogy a falu mellett elporoszkálva az erdőben valami nagyon furcsa madár kornyikálásának hangja csapta meg a fülét. Prüszkölve töprengett el, vajh miféle élőlény tud ilyen hangot kiadni magából, mígnem közelebb érve a hang forrásához rádöbbent, hogy ez a nekkernőstény nászi dalához hasonlító nyivákolás egy ember torkából tör elő. Méghozzá nem is akármilyenéből! 
Eddigre jobbnak látta felvenni az emberi alakját, így miután kisöpörte rakoncátlan vörös tincseit az arcából, a fák között lopakodva közelítette meg a magát valamiért pacsirtának képzelő verebet, és csak hamar észre is vette, ahogy az ágak közt vergődve visong egy körülbelül vele egyidős kisasszonyka. Majdnem hangosan felnevetett az első eszébe ötlő gondolattól, hogy a lány felmászott a fára, de mint egy kismacska, onnan lejönni már nem tud, és egészen addig rettentően mókásnak találta a lány helyzetét, amíg nem pillantotta meg a fán tartózkodásának valódi indokát. Nna, akkor aztán egy szempillantás alatt elpárolgott minden jókedve, és egy csapásra megértette, miért óbégat a kislány vaják után. El is harapott egy cifra káromkodást, mert ő bizony vajákot Vengerberg óta nem látott egy szálat se, és ahogy szemügyre vételezte azt a bestiát, ami fajtájától szokatlan türelemmel ólálkodott a fa törzse körül, keresztet vetett a lányra, és már éppen visszaváltozott volna csikóvá, amikor is hangosan reccsent a talpa alatt egy száraz faág. ...Picsába. 
A beste persze rögvest felkapta a fejét a neszre, Bíbic pedig majdnem hangosan káromkodott - bár a szituáció ezen pontján már igazából akár hangosan meg is tehette volna. Ehelyett azonban, vett egy mély levegőt, és a rejtekhelyéül szolgáló fatörzs mögül már róka képében ugrott elő, futásra készen, de előtte még biztosra akart menni, hogy a dög észrevegye. Ehhez persze elég lett volna meglobogtatnia előtte lompos rókafarkát, de azért a biztonság kedvéért még rá is vicsorított a négylábú szörnybestére, és amint a dög bekapta a horgot, már iramodott is meg az ellenkező irányba, s futott, ahogy a négy lába bírta. 
Vajákot ugyan nem látott a közelben, viszont emlékezett rá, hogy amerről jött, majdnem belerohant egy szurdokba. Ha valaki a napokban arra járt volna vadászni, igencsak meglepődött volna, amikor a paták nyomai a szurdok szélén egyszerre csak mancsok lenyomataivá változnak, aztán a mélyedés túloldalán már ismét patanyomokra bukkanhat. Minden esetre, a verem elég mély, falai pedig elég meredekek voltak ahhoz, hogy olyan élőlény, ami fára mászni nem képes, ne tudjon belőle egyhamar kikecmeregni, Bíbic pedig ezt nagyon is jól tudta. Így amikor már közeledett a meredélyhez, nem lassított, s épp csak meg tudott állni a verem szélén, hogy szembeforduljon az őt üldöző rémséggel, mint aki sarokba szorult, ám még az utolsó pillanatban, mielőtt a bestia rávetette volna magát, félrependerült az útjából, és a biztonság kedvéért még hátsó lábával nagyot is taszajtott a dögön, hogy az felhördülve boruljon fejjel előre a mélybe.
Vetett utána egy pillantást, és még a rókapofáján is látszódott az elégedett vigyor, majd ezután, mint aki jól végezte dolgát - mert valljuk be, csakugyan kiválóan végezte - egy szempillantás alatt visszaváltozott emberré, s ahogy kiegyenesedett, megfordult, hogy visszamenjen a fán rekedt lányhoz, hátha azóta se bírt lemászni. Ekkor azonban olyasvalamivel került szembe, amitől még a vér is kifutott az arcából, és gyökeret vert mindkét lába ott, ahol megállt. Ott állt ugyanis, teljes életnagyságban, vele szemben a kisasszony.  


P.S.:Tárá~ 591 szó. ^^
Mood: Le Bal des Chats

Fricska & Moncsi ️

Jó hát ez minden, csak épp nem egy nyugodt erdei séta. az erdő rész ugyan stimmel, de azon kívül semmi se! Mármint, most őszintén, kedves univerzum, hát micsoda dolog ez? Így kitolni szegény kicsi védtelen rózsácskával. Az addig rendben van, hogy van egy tüskéje, de az nem elég, hogy megvédje magát!  Visong is rendesen szerencsétlen, mert hát, mi mást tudna még kezdeni? Szépen nézni már próbált, pityergett is, de ennek a Melitele-verte dögnek szíve sincs, hogy enné meg a lépfene.
-Na, sicc már! Jó? Nem? Naaa, de hátha mégis! Nem, nem ugrik! Neem akar ideugrani. Remélem nem tud mászni... -Ilyen és ehhez hasonló gondolatok cikáztak a fejében, miközben szó szerint az életéért kapaszkodott. A vajákhívó versikéje nem volt túl szerencsés... a dög csak morog és egy deka vajákot sem fújt erre a szél. Mondjuk ha egészen őszinte akarna lenni magához, valahogy sejthette volna. Ő mondjuk nem hall semmit, mert a kis cukormázas szivecskéje a fülében dobod, de a szőrös ordasnagy hegy felkapja a fejét valamire. Moncsi meg levegőt se vesz, nehogy megint ő kerüljön előtérbe. Igaz, az őt is nagyon foglalkoztatja, hogy mire figyelhetett fel, így majdnem megfulladt, mikor az előkerülő vörös bundát megtalálja, és így visszafojtja magába a feltörni készülő Óóó hanghatást. Őszintén, egy kicsit valahol legbelül megsértődött, hogy a dög szerint az a vézna róka jobb fogás, mint a kis Anemóna... de hát, egyszer fent, egyszer...
-Voáááá! - Nyikkan egy halkat, ahogy letörik alatta az ág, ő pedig hassal fogja meg az alatta lévő darabot, majd mint egy logikai játék, lecsurdogál a lombokból. Nyöszörögve szedi össze magát és számolja a lehetséges lilafoltok pontos koordinátáit.
-Vajon megette, vagy nem ette?  - Gondolkodik el egy ponton, mikor menne tovább toronyiránt, de a benne lakozó kis bajkvereő és kereső is egyben úgy gondolja, hogy csak meg kéne nézni azt a rókát. Csak így.. óvatosan, hátha... max lesz egy bundája na, az milyen menő már... uccu neki, szalad is amerre a nagy nyomok vezetnek, meg a kiszaggatott bokrok és épp kiér az erdő szélére, lihegve támaszkodik meg egy fa törzsén, és még pont látja, ahogy a róka fene nagy ravaszdisággal rúgja bele a szörnyet a mélybe. Valahol meglepődik, valahol meg mégse, mert hát a mesékben is mondták mindig, hogy a ravasz róka...! Vagy...mi... lóg a kis álla már, mert azt eddig nem tudta, hogy a rókák amúgy emberek!
-Öööööö.... - Ez legalább annyira volt hasznos kérdés, mint amennyire frappáns volt, de hát mit tehetne... nem mindennap lát a bárd lánya rókaembert.
-Aztaaaaaa.... Rókaember! Vaaagy...emberóka? - Itt azért elgondolkozik egy minutumra, de aztán közeeb lépdelve nézegeti a srácot.
- Ez mennyire menő volt! Mi a neved? Hol laksz? Ismersz vajákokat? A családod is rókákból áll? Vagy emberekből? Mi is vagy te pontosan? Ravasz is vagy? A rókabunda miatt ilyen szépt vörös a hajad??- Áll meg előtte, miután körbement körülötte és néz fel rá csillogó, tányérméretű babaszemekkel.

Jegyzet

Hüpszi... @

Amikor Bíbic megpillantotta az előtte álló szőke leányzót, kinek szép szemei akkorára nyíltak a meglepetéstől, hogy azt egy magára valamit is adó levesestányér is megirigyelte volna, a rőthajú rókafi hirtelenjében köpni-nyelni nem tudott a döbbenettől.
- Öööööö… - bukott ki belőle is a se nem hasznos, se nem frappáns kérdés, éppen a bakfiséval egyszerre, s az ember azt gondolná, hogy ez idő alatt már csak összeszedte magát annyira, hogy hanyatt-homlok meneküljön, bármilyen alakban. De mégis a leányzó tért magához előbb - ha csak egy szívdobbanásnyival is.
Bíbic már arra is fel volt készülve, hogy a lányka sikítva fog hazaszaladni a szüleihez, hogy aztán az egész falut felverje és üldözőbe vegyék - ám ehelyett a csillag- és tányérszemű kisasszonyka izgatottan kiáltott fel, s közelebb lépdelt hozzá, a rémület legkisebb jele nélkül.
- ...Rókaember…?  - pislogott rá riadtan. Aztán rémülten, szinte öntudatlanul is hátrált pár lépést az idegen közeledésére, de ahogy a lány elkezdte ostromolni a kérdéseivel, először értetlenül, majd zavarodottan ráncolta homlokát, végül pedig kezeit védekezőn feltartva vágott az izgága kislány szavába:
- Csihadjál már, basszameg…! Egyszerre csak egyet kérdezz! A picsa belé, nem is emlékszem, mi volt az első…! - morrant rá szegénykére - mentségére szóljon, hogy még nem teljesen tette túl magát a csicsergő csitri felbukkanása okozta rémületén. Habár, mire a bakfis a kérdésáradat végére ért, Bíbicben is felsejlett a remény arra, hogy talán, ha ügyesen csűri-csavarja a dolgokat, a végén még meg is úszhatja ezt az incidenst különösebb sérelem nélkül.
- Azért vörös, amiért a tiéd meg szőke - mondta aztán sóhajtva, mert ez volt a bakfis utolsó kérdése, amire még emlékezett. Illetve, az egyik. Hiszen egy ilyen jelenetet látva mindenkinek az lenne az első gondolata, hogy mi is ő tulajdonképpen - már ha nem tudná rögtön, hogy mi az a doppler, és mire képes. Bíbic őszintén hálát is adott Melitele anyácskának, amiért ennek a leányzónak, úgy fest, fogalma sem volt róla, hogy ilyen lények léteznek - bár, azok után, hogy kornyikálással igyekezte elhessegetni a fa alól azt az ordasnagy dögöt, ez talán nem volt annyira meglepő. ...Ó, igaz is!
- Különben meg, hogy a bánatos picsába sikerült összeakadnod azzal a döggel? - bökött a válla fölött hátra a szurdok felé, ahol az imént a mélybe veszett a szóban forgó beste. - Meg ha már itt tartunk, mi a neved? ...Az enyém Bíbic - vallotta meg aztán neki a valódi nevét.


P.S.:Tárá~ 393 szó. ^^
Mood: They're Alive!

Fricska & Moncsi ️

Ami azt illeti, még jó, hogy meg van lepődve szegény lány, elvégre csak tegnap hagyta ott könnyek közt és nagyon érzelmesen, tehát futtában és nyelvet öltve az anyai házat, minek következtében a nagybetűs Életről, csak a regékből tud meg könyvekből. Botorság lett volna így elindulnia? Biztosan. Tudatában van vele? Nem nagyon. Még most se, hogy majdnem megette egy valamiféle valami. Persze, elég gyorsan alkalmazkodik a változásokhoz, talán azért, mert a figyelme mindig valami másra összpontosul és így elfelejt..hosszasan aggódni egy azon dolgon. Nincsen neki erre ideje! Először kell egy vaják, kellenek sztorik és balladák, aztán felkajtatja az apját. Így is lesz! Szóval, hol is tartottunk... ja igen...
-Emberóka, emberóka! - Ugrándozik és tapsikol egy helyben, mert meg van róla győződve, hogy egy új fajt fedezett fel és ez lesz a hírnévhez vezető rögös út első köve. Az már más kérdés, hogy mégis hány kereszteződés, zsákutca és hajtűkanyar lesz ebben az útban. Fedje is inkább jótékony homár. Állítólag az finom. A rápirításra csak pislog egyet a kistányér szemeivel.
-Nem-e? Sebaj, mondom még egyszer.- *mély levegő ééés...* -Ez mennyire menő volt! Mi a neved? Hol laksz? Ismersz vajákokat? A családod is rókákból áll? Vagy emberekből? Mi is vagy te pontosan? Ravasz is vagy? - De még így is jófej volt, mert az utolsó kérdést már nem tette bele újra, lévén arra ki tudott köhögni egy választ a csihadás.
-Ó. - Közli erre megint igencsak frappánsan, mert őszintén szólva, halvány mokaszinja sincs, neki miért szőke a haja. A kérdésre elvigyorodik és kihúzza magát.
- Vajákokat kerestem! Egy csomó balladában szerepelt az erdő, gondoltam egy próbát megér megnézni, de aztán mikor éppen egy vajákcsalogató nótán gondolkoztam, jött ez a böszme dög és gondolta megkóstol. De amúgy nem féltem én annyira! Csak megijedtem. De azt nagyon. Szerencsére tudok fára mászni, de nem tudom meddig próbálkozott volna, ha nem jössz. tényleg, te ilyen hős-féle vagy? Ja amúgy köszönöm, tényleg.- Ragadja meg két kézzel a fiú jobb kezét és jól megrázza, miközben dől belőle a szöveg.
-Óh, örvendek Bíbic, a nevem Toussant-i Anemóna, de hívhatsz Szellőnek is, ha gondolod. Mondd csak, láttál a környéken vajákot? Sürgősen be kéne újítanom egyre, hogy mehessek történeteket gyűjteni. Tényleg, te mi járatban voltál erre? Itt laksz valahol? Van családod? Vagy elszöktél otthonról?  -

Jegyzet

Hüpszi... @

Ahogy a szőke fruska lelkendezve tapsikolni kezdett, és ugrándozva kántálta, hogy “emberóka”, Bíbic csak részben könnyebbült meg. Határozottan örült, hogy a lányka nem akarta bántani, de az egy másodpercre jutó kérdések száma azért egy kissé váratlanul érte. Egy kissé nagyon.
Ennél váratlanabb már csak az volt, amikor Bíbic tiltakozására és mentegetőzésére a bakfis nekiállt ledarálni az összes kérdést újra, ami még hagyján - de ugyanabban a sorrendben is! Na persze, a rőthajú istencsapásának ettől még esze ágában sem volt megválaszolni itt most helyben az összeset, és úgy tűnt, hogy a kisasszonyt kellőképpen ki is zökkentette a mono… momo… monolololizálásból, vagy hogy a franckarikába hívják azt. A lényeg, hogy a leányzó mindössze egy igencsak frappáns, ámbátor meglepően rövid “ó” hanggal adta Bíbic tudtára, hogy megértette - vagy mégsem - az emberek hajszínének kialakulásának minden okát és eredetét. Sőt, még mielőtt a csitri újabb szólavinát boríthatott volna botcsinálta megmentője nyakába, a fiúnak volt ideje visszakérdezni, hogy mégis mi a cickány bajszát sikerült így összeakasztania a bestével - meg is kapta rá a választ. Egy egészen visszafogott szólavinát.
Ám ahogy hallgatta a történetet, s összefonta karjait mellkasán, nagyon kellett ügyelnie rá, hogy a goromba grimaszán ne ütközzön át az az elnéző vigyor, amit a lányka elbeszélése váltott ki belőle - höh, és ő még megijedt ettől a kis csipogó naposcsibétől...
- Hős? A faszt, csak erre já--- - akart volna rálegyinteni a dologra, de a fruska előbb ragadta meg a kezét, és rázogatta meg alaposan. A rőthajú istennyilának épp csak arra volt érkezése, hogy megérdeklődje a naposcsibe nevét, és elárulja a sajátját - a bakfisból megint ömleni kezdett a szó, és csipogott tovább.
- Őőő, nem, nem láttam errefelé vajákot - vágott gyorsan a szavába, mikor a magát Anemónának (vagy Szellőnek) nevező lányka épp levegőt vett, az azt követő kérdésekre azonban elhúzta a száját. - Találkoztam eggyel, de azt Vengerbergben hagytam, és a tököm se tudja, merre ment onnét… - tette még hozzá, ahogy felidézte Karméle arcát, mikor búcsút vettek egymástól. Aztán ismét Szellőre pillantott, és flegmán oldalra biccentette fejét, ahogy rákérdezett. - Te valami vándor mesemondó akarsz lenni, vagy mi, hogy vajákos történetek kellenek neked? - méregette a lányt, s az utolsó kérdéseket felidézve magában egy kicsit hallgatott, végül szándékolt szűkszavúsággal csak annyit felelt:
- ...Keresek valakit. Azért jártam erre.


P.S.:Tárá~ 387 szó. ^^
Mood: They're Alive!

Fricska & Moncsi ️

Nosza emberek, a végén még kerekedik itten egy kalandféle valami! Kettőt egy csapásra s bár az emberóka először nagyon szűkszavú, sőt, még utána is annak titulálható, de legalább nem teljesen néma. ez már félsiker, az meg még egy, hogy szállingóznak a kérdéseire válaszok is. Még ha néhol kurták is, mint a kis csacsi malacnak a farka vége ott a falunak a határában, amikor a pásztor kölyök belesett a moslékosba... ja várjunk, elkalandozott a kis rózsa figyelme.
-Nem-e? Egy picit se? És egy felet? Vagy egy kis negyedecskét? - Elengedve a fiú kezér most az ujjaival ezeket a mértékegységeket mutogatja nagy bőszen. Egy zsebvaják is megtenné neki, úgy igazán... nincsenek nagy kikötései a dologgal kapcsolatban. Csak vaják legyen, sebhelyes, fehér hajú és fiú. Ja de várjunk... ha jobban belegondol... a papával is fiú volt... akkor ha hűen akarja bejárni, akkor azonos nemű vajákot kellene találnia? ezen érdemes lesz elmélézgetnie az esti tábortűz mellett.
-Haaa! Mit nem mondsz!-  inhalál egy nagyot, majd a környék legnagyobb kövére kipakolja a kis táskája tartalmát, minek okán megtalálja a tisztes méretű asztalterítőt, amin amúgy a világtérkép reszketeg vonalai vannak felfestve azzal a bitang nehezen kimosható izével, amit a pajtában talált tavaly nyáron, amikor is a szomszéd pék kuktája bekergette a...a rézbakancsba, megint elkalandozik.
-Azt mondod Vergerberg mi? Jó.. tájékozódási pontnak határozottan jó. Kár, hogy bármerre mehetett onnan. Nem mondta merre megy esetleg? - Hátra se pillant a válla fölött, mert a naposkát bemérve, meg hogy merről jött közel s távol 2 centis eltéréssel (már a térképosztón) felrajzolja a dög és a fa esetét, meg a kanyont is, amibe beleveszett. Meg odarajzolt egy rókát is. Egy emberókát. A kérdésre viszont reá emeli csudaszép csillogó szemeit. Kiegyenesedve húzza ki magát, aztán a kis lila nadrágja korcát gyűrögetve szendül el.
- Hát... olyasmiféle. - Na most kivételesen nem ereszti bő lére a dolgot, de ez nála múló állapot, olyna nincs, hogy ez a kis cserfes gallyacska ne beszélne, mert akkor világvége van, úgy biza. A szűkválaszra csak úgy felugrik ujjongva, nahát mennyi közös vonás!
-Hát ez de érdekes! Képzeld én is! Az igazi apukámat keresem! De jóóóó! Merre mész innen tovább? Nem keresünk együtt egy ideig? Milyen mókás lenne! Vagy várj... vajákot is kell találnom... Tudom már, elviszel a vajákhoz, akit láttál?! -

Jegyzet